Czike László
                                    Clairvauxi Szent Bernát

Az egész közel-keleti térség forrongott. Az első keresztes háború lovagjai 1099-ben Gottfried de Bouillon vezetésével elfoglalták Jeruzsálem szent városát a muzulmánoktól és keresztény királyságot hoztak létre. Így történt, hogy a kilenc lovag kérelemmel fordult Le Bourg-i II. Balduin jeruzsálemi királyhoz azért, hogy  katonai rendet alapíthassanak, valamint, hogy megszállhassanak a királyi palota keleti szárnyában. A palota szomszédos a Salamon király temploma helyén épült, nem sokkal azelőtt elfoglalt Al-Aksza mecsettel. Balduin király beleegyezett, sőt kisebb illetményt is fizetett nekik...

A keresztes lovagokat Hugh de Payens és Andre de Montbard (Clairvauxi Bernát nagybátyja) vezette. Montbard is Champagne grófjának hűbérese volt. Az eredeti lovagok közül legalább kettő, Rosal és Gondemare, ciszterci szerzetes volt már a jeruzsálemi utat megelőzően is. Valójában a társaság valamennyi tagját családi és politikai szálak fűzték a ciszterci szerzetesrendhez és a flamand királyi családhoz. Irónikus módon később maga Champagne gróf is csatlakozott a templomosokhoz, és ily módon a saját hűbéresének alattvalójává vált. Ennek magyarázata, hogy a templomosok hűségesküjüket nem a királynak vagy nagymesterüknek tették, ha-nem vallási jótevőjüknek, Ciszterci Bernát clairvauxi apátnak, aki e magas rangra emelkedése után is támogatta a csoportot (1174-ben avatták szentté.)

1128. január 31-ikén Payens nagymester és Montbard a Párizstól kb. száztíz kiló-méterre délkeletre fekvő Troyes-ba (Trója) utazott, hogy egy külön ezért össze-hívott zsinat előtt kérje a templomos rend hivatalos egyházi elismerését. A troyesi zsinat katolikus érsekekből, püspökökből és apátokból állt, s köztük volt Szent Bernát, Montbard unokaöccse, aki addigra már a jelentős ciszterci rend feje lett. Balduin király jóváhagyásával a troyesi zsinat hivatalos katonai és vallásos rendnek nyilvánította a templomosokat. Ennek alapján II. Honorius pápa jóvá is hagyta a templomosok Szabályzatát, ami már hivatalosan szentesítette a rendnek járó juttatásokat. A Szabályzatot Szent Bernát készítette a ciszterci rend fel-építésének mintájára. A rend felépítésében a szabadkőművesség előfutára volt. Minden helyi szervezet neve ‘templom’ volt (a fedőnevek szabadkőműves szó-tárában: ‘templomot építeni’ ma is annyit jelent, mint: ‘egy új helyi szervezetet, új páholyt felállítani’), uralkodó főparancsnoka a rend nagymesterének tartozott beszámolni, és neki is fogadott engedelmességet. Négyféle rang létezett: lovag, őrmester, káplán, szolga. Payensnek és Montbardnak semmijük sem volt, amikor nyugatnak indultak, mégis pápai döntéssel, pénzzel, értékes tárgyakkal és föld-vagyonnal tértek haza. Nem kevesebb, mint 300 nemesember követte Payens-t, mint egy jelentős rend nagymesterét...
A templomosokat Troyes-ban eredményesen támogató Szent Bernát és ciszterci rendje szintén gyarapodott. A ciszterciek a templomosok megjelenéséig fizetés-képtelenek voltak, azután hirtelen és gyors növekedést mutattak. Pár éven belül fél tucat apátság épült fel; 1153-ra több mint 300 volt belőlük, melyek közül 69-et maga Szent Bernát alapított. Ez a nem mindennapi növekedés a templomos rend felvirágzásával párhuzamosan történt...

1139-ben II. Ince pápa - Szent Bernát pártfogoltja - kihirdette, hogy attól kezdve a templomosok a pápán kívül semmilyen hatalomnak nem felelnek. Az engedély mentességet jelentett az adófizetési kötelezettség alól, s ez jelentősen megnövelte a rend vagyonát. A pápa szokatlan módon templomépítési joggal is felruházta őket.

Clairvauxi Szent Bernát népszerűsítő iratot készített ‘Az új lovagság dicsérete’ címmel, amelyben a templomosokat, mint a keresztény lovagi ideált magasztalja: „A világ tele van lovagokkal és szerzetesekkel, de ami eddig soha nem volt, most megszületett: a két állapot egybekapcsolása... Így alakult ki a keresztény lovagi tanítás törvénykönyve, amely egy fegyveres erő a gyengék, az árvák, az özvegyek és a szent Egyház jogainak védelmére.”

Támadt egy mozgalom, melynek tagjai tisztáknak, kataroknak nevezték magukat. Ezek apostoli szegénységet, szigorú vezeklést hirdettek és elvetették a felszentelt papságot, a hierarchiát és a szentségeket. Bernát ellenük prédikálva bejárta egész Dél-Franciaországot. Sokakat megtérített, ámde végső megoldást ő sem talált.

Majd III. Jenő pápa egy új feladattal bízta meg: meg kellett hirdetnie a keresztes háborút. Bernát gyújtó hatású beszédeivel sokakat megnyert az eszmének, hogy elindulnak a Szentföld visszaszerzésére. Ugyanakkor szembeszállt Radulffal, aki bár szintén ciszterci szerzetes volt, de Európa-szerte a zsidók üldözésére lázított. Bernát így írt ellene: „A zsidókat nem kell üldözni, még csak kiutasítani sem. Ránk a pogányok (az arabok) támadtak erőszakkal, és ezért kell erővel vissza-vernünk a támadásukat.” (Tagadhatatlan, hogy a Bernát prédikációi a keresztes hadjáratra, illetve a Krisztus követésének feltüntetett fegyveres harc között mély, áthidalhatatlan szakadék tátong. Azonban Bernát így szólt a világi rendek lelki-ismeretéhez is: „Ti, mai lovagok igazolhatatlan tévedésekben vagytok, és a kegyetlenségetek tűrhetetlen! Nagy költséggel és fáradsággal háborúztok, - s bűnnel és halállal fizettek érte. De háborúitoknak csak a féktelen gyűlölet, a dicsőség utáni vágy és a kincsek utáni sóvárgás az oka. Ilyen indokok alapján nem ölhetitek meg nyugodt lelkiismerettel a felebarátot!”)

Bernát azonban nemcsak kifelé harcolt a keresztény hitért, de akkor is, amikor az Egyházon belül fenyegette veszély a hit tisztaságát. Jóllehet, voltak olyan meg-nyilatkozásai, amelyekkel szemben felhozható a tudományellenesség vádja, - ám tagadhatatlan: jóbarátságban állt korának jelentős tudósaival. Clairvaux-ban nagy könyvtárat rendezett be, művelődésre biztatta a tehetséges fiatalokat; sőt, egyes írásai az újonnan kialakuló teológiai iskola tankönyveként szerepeltek. A viták és harcok közepette Bernát a szíve mélyén visszavágyott a kolostor magányába, a szemlélődés csendjébe. ‘A lélek felemelkedése’ írásától kezdve a közel 20 éven át készített ‘Homíliák az Énekek énekéről’ című művéig - jámborsága folyamatosan a Szentírás és az egyházatyák írásaiból táplálkozott.

A jámborsági formáknál - amelyek a hagyományban éltek és Krisztus személyére koncentráltak - Bernát sokkal többre értékeli és jobban szorgalmazza a Krisztus embersége iránti bensőséges, érzelmi töltésű tiszteletet: „Akár beszélsz, akár írsz; nem ízlik nekem a szó, ha Jézus neve nem hangzik fel közben.” De ez a Krisztus embersége iránti bensőséges szeretet nála nem öncél, - csak arra szolgál, hogy a szív érzületét a szellemi szeretet, az agapé magasságaiba emelje. S ennek a szeretetnek a célja, hogy a lélek egyesüljön az Igével.

Bernátot már az életében is szentként tisztelték. III. Sándor pápa 1174-ben avatta szentté, VIII. Pius pápa pedig 1830-ban az egyházdoktorok sorába iktatta. Az ünnepét a XIII. században vették fel a római naptárba, augusztus 20-ra. A magyar naptárban Szent István ‘miatt’ augusztus 19-én ünnepeljük.

Vác, 2004. május 20., - Bernát napján

Jim Marrs ‘A titkos uralom’ című könyvében írtak nyomán:    

                                                                               Czike László