Czike László

                     A szeretet (világ)egyetemessége

Pierre Teilhard de Chardin jezsuita atya az élet (vele a teljes evolúció) lényegét az anyagba rejtett isteni radiális energia, a zseniális teremtés (mely, mint grandiózus terv a szükségszerű és öröklődő véletlenekre épül!) automatikus beteljesedéseként fogja fel és értelmezi, amelynek a hajtóereje, a motorja egy a rendszeren kívülről érkező (azt kívülről besugárzó) energia, az isteni szeretet. Mindezekről így ír, különböző műveiben:

Krisztus valósága
„Igen, Istenem, hiszek: s azért hiszek még boldogabban, mert nem megnyugtatásomról, hanem a beteljesülésemről van szó. (...) Krisztus felé igyekszik minden létező. Ámde minden létező egyúttal az egész Kozmosz részközpontja is, melynek szövétnekéből táplálkozik, miközben az egyedre épül. Ebben az összetartozóságban, melyből nem marad ki semmi, megrendül az egész Természet a megszentelt ostya sugárzásától. Egyetlen atom, bármily parányi vagy ártalmas legyen, nem maradhat ki Jézus beteljesülésében való részvételből; akár húzódozik tőle, akár reagál rá. Mert valami minden részből, minden mozgásból szerepel Jézus Krisztus teljes Valóságában. Recseg-ropog a Világegyetem - amilyen mértékben megszületik s nő Krisztus Valósága, olyan mértékben hasad meg minden atomjában a világ. Az annyira áhított Megtestesülés éppoly félelmetes folyamat, mint a Teremtés, amelyet megvált, s amelyen uralkodik; - Vérrel történik. (...) Élet és Halál, egység és sokféleség, elemi rész és teljesség, bírás és keresés, lét és jövő... íme, a Világ és Krisztus Beteljesedése. Csak a bűn van belőle kizárva. De miután az elkárhozott sem semmisül meg, ki tudja, milyen titokzatos kiegészítése Krisztus Testének a halhatatlan Selejt? (...) A kenyérben, melybe beleoltottad minden fejlődés csíráját, felismerem a jövő elvét és titkát, melyet tartogatsz számomra. (...) Aki a Földet megnövelő erőkbe rejtezett Jézust szenvedélyesen szereti, azt a Föld anyai gyöngédséggel óriás karjába veszi; megmutatja neki Isten arcát. (...)” Most még konkrétebben a szeretetről, így ír:

A szeretet elpazarlása
„... A Szeretet a legegyetemesebb, leghatalmasabb és leg-titokzatosabb kozmikus erő. (...) A szeretetet látszólag mellőzik a tudományban, üzleti életben, a közösségekben, - noha titokban mindenütt ott van. Noha végtelen, minden-ütt jelenvaló és mindig független; úgy tűnik, reménytelenül felhagytunk azzal, hogy megértsük és kihasználjuk ezt a zabolátlan erőt. Szabadjára engedjük mindenütt (érezzük is) civilizációnkban, csupán azt várjuk tőle, szórakoztasson vagy legfeljebb ne ártson... Lehetséges-e valóban, hogy az Emberiség fennmaradjon és növekedjék; - anélkül, hogy őszintén feltenné magának a kérdést, mi igazságot és energiát pazarol el a szeretet kimondhatatlan erejében? (...)

A világegyetem centruma
A szeretet nem egyéb-e lényegileg, mint a Világegyetem ki-alakulóban lévő Centrumának a vonzása, a tudattal bíró elemekre? Nem a Nagy Egyesülés hívó szava-e, melynek a megvalósítása a Természet egyetlen folyamatban lévő ügye? ... E föltevéssel, hogy a Szeretet (a pszichológiai kutatások eredményei szerint is) eredendő és egyetemes lelki energia, nem tisztázódik-e minden körülöttünk, s az értelmünk előtt és cselekedeteinkben? - Kutathatjuk azt, hogy megalkossuk a Világ történetét valahogy külsőleg, megfigyelve, hogyan mennek végbe az atomok, molekulák és sejtek kombinációi. De ennél még eredményesebben is végezhetjük ezt a munkát belülről nézve, nyomon követve a fokról fokra beteljesedett folyamatokat, a spontán tudat által egymásután átlépett szakaszokat. Hogy azonban a legkifejezőbben s a legmélyebben igaz módon tárjuk fel az egyetemes fejlődés történetét, fel kell vázolnunk a Szeretet fejlődését. Primitív formájában, az épp’ csak individualizált Életben, a Szeretetet még alig lehet megkülönböztetni a molekuláris erőtől: azt lehetne hinni, csak kémiai folyamat, protoplazma-reakció. Aztán lassan-lassan kibontakozik, de még sokáig nem több az egyszerű szaporodási funkciónál.

Az emberi vonzás
Csupán az Emberréválás nyilvánítja ki végre kizárólag az erejének titkát és sokféle értelmét. A ‘hominizált’ Szeretet különbözik minden más szeretettől, mert forró és átható fényének skálája csodálatosan feldúsult. Már nem csupán a fizikai megtermékenyítést célzó kizárólagos, időszaki vonzás; inkább a szellemi, mint a testi érintkezés korlátlan és szüntelen lehetősége: a lélek finom árnyalataiban meg-számlálhatatlan érzékeny csáp keresi egymást; érzékeny és egymást kölcsönösen nemesítő vonzás, melyben a faj-fenntartás gondja fokozatosan eltűnik, sokkal hatalmasabb mámorban, hogy ketten együtt beteljesítsék a Világot. - A nőn keresztül valójában a Világegyetem tart az Ember felé. A kérdés csupán az (s ez létfontosságú a Föld számára...), hogy felismerjék egymást. Ha az Ember nem ismeri fel a szeretetének valódi természetét, igazi tárgyát, az jóvá-tehetetlen és mély zavart okoz. Elkeseredésében, hogy a Mindenségnek szóló szenvedélyét túlságosan kis ügyekre pazarolja; számszerűleg és ténylegesen megsokszorozza tapasztalatait, - alapvető egyensúlytalansága tovább nő.

Az energia szent edénye
Hiábavaló kísérlet mind - annak a szemében, aki látja az ember felbecsülhetetlen ‘spirituális erejének’ az értékét -, döbbenetes pazarlás. De hagyjunk fel az érzelmeskedéssel és a megbotránkozással. Nézzük a biológus vagy a mérnök szemével józanul nagyvárosaink izzó légkörét esténként. Ott - egyébként mindenütt - a Föld állandóan pazarolja leg-csodálatosabb energiáját. A Föld ‘szabadon’ lángol. Mit gondolunk, vajon mennyi energia vész kárba, egyetlen éj alatt, a Föld Szelleméből? ... Lássa meg az Ember ezzel szemben azt az egyetemes Valóságot, mely szellemileg át-süt a testen. Akkor majd észreveszi, miért élt vele vissza s rontotta meg azt a képességét, hogy szeressen. A Nő a férfi számára egyet jelent a Világ vonzóerejével és annak mintegy jelképe. A Világot csak úgy tudja birtokba venni, ha hozzánő a Világhoz. S miután a Világ mind nagyobb, s befejezetlenül áll előttünk (!!), - az Ember szerelméért egy-részt a Világegyetem korlátlan meghódításáért, másrészt saját beteljesüléséért küzd. Ilyen értelemben a Férfi csak a beteljesedett egyetemes Egyesülésben érheti el a Nőt. - A Szeretet az energia szent edénye; - mintegy a szellemi fejlődés vérkeringése: íme, itt nyilvánul meg elsősorban a Föld értelme.” (Az idézet ‘A Föld Szelleme’ című műből való.)

A szexualitás és a szeretet
„Hogy a szexualitásnak kezdetben nem volt más funkciója, mint a fajfenntartás - mindaddig, míg meg nem született az Emberben a személyiség -; nem kétséges. (...) A férfi és a nő a gyermekért van - még mindig és még sokáig, ameddig a földi élet el nem éri teljes érettségét. De azon túl egyre inkább van a férfi és a nő egymásért, mindörökre. (...) Ha a férfi és a nő főleg a gyermekért volnának, akkor a szeretet szerepének, erejének olyan mértékben kellene csökkennie, amilyen mértékben kiteljesül az emberi egyéniség, s ahogy a népsűrűség különben is a teljességi fokához közeledik Földünkön. Ha azonban a férfi és a nő inkább egymásért vannak, be kell látnunk, - minél emberibbé válnak, annál jobban érzik épp ezért annak szükségességét, hogy tovább közeledjenek egymáshoz. (...) Az egyénnél a Fejlődés nem torpan meg; hanem folytatódik a mind tökéletesebb köz-pontosodás felé, mikoris az egyesülésben megleli utólagos differenciáltságát. (...) A Világegyetem láncszeme az egyén, a gondolkodó egyén. (...) Itt jelentkezik teljes egészében a szexualitás kozmikus szerepe. (...) A Szeretet, a teremtő egyesülés általános szabálya szerint, a két egymáshoz közeledő lény szellemi differenciálódására szolgál. Egyik sem semmisítheti meg a másikat, - még kevésbé veszhet el a kettő csupán a fizikai birtoklás gyönyörében, mely a többesbe való visszazuhanást s így a megsemmisülésbe való visszatérést jelentené. De ez sehol máshol nem tűnik ki olyan világosan, mint a Szellem s az Anyag viszonyában.

A szivárvány minden árnyalata
A Szeretet vakmerő hódítás. (...) A Szeretet ellen elkövetett hibák súlyossága nem abból áll, hogy megsértünk valami-féle szemérmességet vagy nem tudom miféle erényt. Abból áll, hogy nemtörődömségből vagy gyönyörből elprédáljuk a Világegyetem megszemélyesedésének erőtartalékait. Ez a pazarlás magyarázza meg ‘a tisztátlanság’ zavarait. (...) A Szeretet a másik Világmindenség küszöbe. (...) Az eddig megismert megnyilvánulásain túl is; - a fény felragyog a szivárvány minden árnyalatában. A sötétebb indulatok ránk gyakorolt varázsossága ellenére, a fény kizárólag ‘az ultra’ színek irányában terjed. A láthatatlanban s mintegy anyag-talan régiókban (Chardin talán a fénysebességet meghaladó szökési sebességű galaxisokon túli dimenziókra gondol?!) vár ránk az egyesülésbe való igazi beavatás. Mert a mélység is, amit az anyagnak tulajdonítunk, nem egyéb, mint a Szellem csúcsairól visszaverődő fény. (...) Jelenleg a fajfenntartás szükségletére, fontosságára terjed ki a testek egyesülése.

A magasabbrendű egyesülés
Szellemi jellegét majd a benne szunnyadó magasabbrendű egyesülés adja meg, melyet előbb előkészít. A Szeretet a Nooszférában egy különleges ‘halmazállapot-változáson’ fog keresztülmenni. S ebben az új irányban történik majd meg az Emberiség kollektív belemerülése Istenbe. (...) A Szeretet - éppen úgy, amint a gondolat - elemi erővel növekszik a Nooszférában. (...) ... Arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a Világ alkotóelemei is személyesebbekké válnak bennünk és körülöttünk, hogy elérjék az egyesülés végcélját, mely magában véve is személyes: ugyanannyira, hogy a Világ lényeges energiája ebből az egyesítő vég-célból sugárzik ki, de végül is efelé a Végcél felé hat vissza - energia, amely megmozgatja a kozmikus tömeget, majd kiemelkedik abból, hogy megalkossa a Nooszférát. Milyen nevet adhatunk e hatóerőnek? Egyetlen nevet: szeretet. (...)

„Szeressétek egymást!”
A szeretet nem úgy járja át a Világegyetemet, mint a szét-folyó olaj, mely frissíti a színeket. Nem köti össze valami-féle közös áttetszőségben, élményeink homályosságát. Valóságos szintézis ez, mely ott munkálkodik valamennyi képességünkben. (...) ‘Szeressétek egymást!’ - Ezek a szavak kétezer évvel ezelőtt hangzottak el. Ma újból, ámde egész más hangsúllyal csengenek fülünkbe. Évszázadokon keresztül úgy beszéltek nekünk a szeretetről, továbbá a testvériségről, mint valami erkölcskódex törvényeiről vagy olyan gyakorlati módszerről, mellyel csökkenteni lehet a súrlódásokat és a földi élet kínjait. Mióta kinyilatkoztatta magát szellemünknek egyfelől a Nooszféra, másfelől fenn-maradásának létfontossága; - a hang parancsolóbbá vált.

A fénysugár, hogy lássunk
Nemcsak azt mondja: ‘Szeressétek egymást!’, - hanem még hozzáteszi: ‘Szeressétek egymást, vagy elvesztek!’. (...) El-érkeztünk az emberi fejlődés döntő pontjához, ahonnan csak a közös szenvedély, az ‘együttműködés’ (konspiráció) irányában haladhatunk tovább. (...) „A szeretet energia; azaz egyik lény vonzódása a másikhoz. A szeretet a maga biológiai valóságában nem speciálisan saját tulajdonsága az embernek. Általános vonása az egész Életnek, - s mint ilyen, különféle változatokban és fokozatokban ott szerepel egymásután a szerves anyag minden formájában. Hozzánk közelálló Emlősöknél könnyen felismertük különböző meg-nyilatkozásait: a nemi szenvedélyt, az atyai vagy az anyai ösztönt, a társadalmi összetartást, stb. Lejjebb s távolabb az Élet Fáján, - az analógiák nem ilyen tiszták. Majdnem észrevétlenek. De éppen idevág, amit a ‘Dolgok Belsejéről’ mondtam. Kétségtelen, hogy ha bármilyen csökevényes állapotban, de már eredendően is nem létezne bizonyos egyesülésre irányuló belső hajlam már a molekuláknál, - fizikailag lehetetlen lenne, hogy a szerelem feljebb, a mi szintünkön, emberré vált állapotunkban, jelentkezzék. Mi-után bizonyossággal megállapíthatjuk ezen a fokon; - fel kell tételeznünk a jelenlétét, ha primitív fokban is, minden létezőben. És valóban: mindenütt ott látva magunk körül a tudatok növekvő összeolvadását; észlelhetjük, hogy sehol sem hiányzik. (...) A szerelem erőiben a Világ elkülönült részei megkeresik egymást, hogy célt érjen a Világ. (...) A szeretet minden árnyalatával, semmi más és semmivel sem kevesebb, mint a Világegyetem önnön pszichikai Konver-genciájának többé-kevésbé közvetlen jelenléte az egyének szívében. Íme, ha nem tévedek, ez az a fénysugár, amely segíthet, hogy világosabban lássunk magunk körül. (...) 

Isten, az egyetemes szeretet
Gyakran azt hittük, hogy kimerítettük a Szeretet különböző, természetes formáit; - a férfinek az asszony, a gyermekei, a barátai s még bizonyos értelemben a hazája iránt érzett fogalmakkal. Ámde erről a listáról éppen a legalapvetőbb szenvedély hiányzik: az, ami a magára záruló Világegyetem szorításában, egymáshoz hajtja a részeket az Egészben. A kozmikus vonzás, - és ennek következtében, a kozmikus irány. Az egyetemes szeretet nemcsupán pszichológiailag lehetséges, hanem ez az egyedüli és végső mód, mellyel szerethetünk. Most, hogy ezt megállapítottuk, hogyan is magyarázható, hogy látszólag mindig s egyre inkább csak a növekvő gyűlöletet és taszítást látjuk magunk körül? Ha belülről mégis ilyen hatalmas indulat hajt az egyesülésre bennünket; mire vár, hogy cselekedjék? Egész egyszerűen arra, hogy legyőzve a ‘személytelenség’ megbénító rög-eszméjét; - elfogadjuk valamilyen Szerető és Szeretetre-méltó Lénynek a létezését, valóságát, fölöttünk a Világ csúcsán.”

Válogatta, stilizálta és egybeszerkesztette:

Vác, 2004. augusztus 23.                         Czike László