Az Antikrisztus vonalkódja
2005.02.19. 17:29
Czike László
Az Antikrisztus vonalkódja (másik válasz Magyari Zoltán érdekes felvetéseire)
Azt mondják, a történelem önmagát ismétli. Ez egyrészt igaz, másrészt azonban nem. Annyiban nyilván igaz, hogy az ember lényegi természete - viszonya másik emberrel, viszonyulása a természethez és a társadalomhoz, önismerete, tudatos életvitele, stb. - alapvetően mit sem változott az évezredek során, hisz ugyanazok az önző, szemforgató szempontok, ‘csordaszellem’ vezérli ma is, mint 5-10 ezer évvel ezelőtt. Nem igaz viszont annyiban, hogy tudniillik az evolúció, ‘a radiális energia’ hatása (Pierre Teilhard de Chardin) össztársadalmi, történelmi szinten és távlatban, tendenciájában mégiscsak érvényesül. A köznapi szóhasználat frázisa szerinti ‘társadalmi haladás’ (ugyan mi felé?) továbbra sem létezik, azonban nem lehet nem észrevennünk, hogy a teljes emberi történelem, valamennyi eddig élt, élő, már halott és még csak ezután megszülető ember személyiségével, lelkével egyetemben halad, ‘fejlődik’ valamilyen, a régmúlt homályába vesző nullpontból (ALFA) egy ijesztően közeli végpont (ÓMEGA) felé. A végpont közelségét jelzi egyfelől a Föld bolygó energia-tartalékainak és nyersanyag-forrásainak rohamos kimerülése, - másfelől az élő emberiség erkölcsi energiáinak, tartalékainak gyors és látványos ‘elfogyása’, amit úgy is jellemezhetünk, hogy az ember belefáradt a saját aljasságába, és morális vitálkapacitása olymértékben lecsökkent, hogy már a hamis látszatok fenntartására is képtelen, amelyekkel pedig korábban oly sikerrel bódította el a lelkek százmillióit, illetve altatta el a társadalom tagjainak egyéni és kollektív lelkiismeretét egyaránt. Valami vagy valaki felé gyorsulva közeledünk! Ha elfogadjuk, hogy a Világmindenség nem önmagától - „causa sui” (Spinoza) - jött létre, hanem egy öröktől fogva létező, mindenható, legfelsőbb szellemi lény ‘építési tervrajza’, saját konstrukciója révén, akkor bizony el kell gondolkoznunk a teremtés és a gondviselés céljain (teleológia = ‘célokság’ elve) is. Íme, máris ott állunk Isten előtt, aki azért teremtette meg az anyagi (+szellemi = ember!) világot, hogy végtelen jóságában megossza velünk a teremtett világ és a teremtés minden gyönyörűségét! Hogy mindezt kiérdemeljük, nem kell tennünk egyebet, minthogy elfogadjuk Istent a világ egyetlen, legfőbb urának, és törvényeit - amelyeket már több ízben is világosan kinyilatkoztatott - betartjuk. Mi sem természetesebb, - az Úr egyrészt szabad akaratot adott az embernek, mert nem bio-robotokkal, vagy rabszolgákkal akarta megosztani az alkotás és az örök élet örömét; másrészt hogy meggyőződhessen az egyes ember és az emberiség hűségéről, szófogadásáról, jó-indulatáról, próbatételek elé állított mindannyiunkat, melyek majd elválasztják a szelíd búzát a vad konkolytól. Az ember ezeket a próbatételeket rendre elbukta, - ám ez mégsem jelenti azt, hogy a történelem a kezdetektől fogva végig ne lenne konvergens Istenhez, hiszen az Úr végtelenül irgalmas: nem mond le senkiről...! Civilizációk és kultúrák életgörbéje Emberi kultúránknak talán legnagyobb ‘paleontológiai-antropológiai’ dilemmája’, hogy sehogy nem tudjuk megfejteni az ember genezisét. A felfedett ‘tudományos’ tények látszólag szöges ellentétben állnak kultúrtörténeti emlékeinkkel (például a Bibliával!), így ‘a történetünk’ súlyos ellentmondásokkal, hiányzó láncszemekkel terhes. A legmegoldhatatlanabbnak tűnő probléma, hogy amennyiben ‘visszafelé extrapoláljuk’ a már embernek mondható világ-populáció lélekszámát, úgy Kr. e. 10.000 körül a Föld lakossága jóval kevesebb, mint 1 millió volt, ami ‘gyanúsan’ kevés! Ha az ember főemlősként, majd értelmes lényként már legalább 2 millió év óta élt a Földön, hogyan lehet, hogy ilyen kevés volt belőle? Továbbmenve, ezt a kérdést is feltehetjük: A majdnem 6.000 évvel ezelőtt, kis csoportokban vadászó, gyűjtögető életmódot folytató primitív ősemberek hogyan válhattak egyik napról a másikra képessé egy teljes, mai szemmel nézve is fejlett civilizáció létrehozására? A Kr. e. 4.000-ben virágzó sumér kultúra a Tigris és az Eufrátesz völgyében már mocsarakat csapolt le, csatornákat, gátakat és töltéseket épített, bonyolult öntöző-rendszereket alakított ki, hatalmas, pompás városokat épített. A sumérok 25.920 évig tartó csillagászati ciklust ‘fedeztek fel, illetve figyeltek meg’, jegyeztek fel; - miközben a kultúrájuk mindössze 2.000 évig állt fenn!
A tudományos ismereteinket összevetve a kultúrtörténeti emlékeinkkel, adódik a feltevés, hogy a bibliai Vízözön Kr. e. 12.000-12.500 körül pusztíthatta el a földi élővilágot. Többé-kevésbé ‘megbízható’ - nem láttam, nem voltam ott!!! - ‘corpus delictiként’ tekinthetünk egyrészt a kaukázusi Ararát-hegységben, egy magasabb hegyen ‘előtalált’ Noé bárkája romjaira, másrészt Peru egyik magas hegységének (Középső-Kordillerák, Ajmaraföld és Uruföld között, 6.500 méteren) fennsíkján a Titicaca-tóra, mely tulajdonképp a földgolyót egykor elöntött vízözön maradvány-tengerszeme; igen mély, sós (!) vizével és édesvízi populációk nélküli, szegényes tengeri halfaunájával (a ‘tóban’ szinte kizárólag békák élnek). A Vízözön pusztíthatta el a legendás Mú, vagyis Atlantisz civilizációját...
Ki tudhatja, hogy az Atlantisz birodalma hány évszázadon-évezreden át állhatott fenn; mindenesetre gnosztikus-bűnös, élvezethajhász, ugyanakkor mai szemmel is félelmetesen gazdag, fejlett technikával rendelkező kontinensállam lehetett, ha ki-érdemelte Isten büntetését és mindenestül a hullámsírba veszett. Noé és családja az Ararát csúcsán történt újbóli kikötés (szivárvány látványa!) után mindent előről kezdhetett; azonban egyrészt néhány magasföldön korlátozott lélekszámban fenn-maradhattak zárt populációk, másrészt Noé még megőrizhette az atlantiszi kultúra tudásának, technológiájának bizonyos hányadát. Volt tehát némi ‘folytonosság’, - még akkor is, ha a Föld népessége lényegében kevés maradékkal, kipusztult... Ez lehetett a valós oka annak, hogy a viszonylag csekély lélekszámú emberiség még- sem minden előzmény nélkül, ‘szinte a fáról lejőve’ építette fel a magasan fejlett Sumér birodalmat, kultúrát, alig 4-5000 év leforgása alatt. Ami mármost a civilizációk, kultúrák életgörbéjét, bárminemű ciklikusságát illeti; ez megint csak egyfajta ‘matematikai meghatározottságra’, azonos időszakonként periodikus ismétlődésre, valamiféle ‘fátumra’ (karmára) engedne következtetni, ami bekorlátozná az isteni gondviselés, de az emberi szabad akarat mozgásterét is.
Haladás helyett erkölcsi helybenjárás A történelem persze bizonyos értelemben ismétli önmagát, de ‘a kvázi-fatalista’, periódusos ismétlődés, vagy egyes évszámok szinte már ‘mágikus’ tartalommal, a ‘szükségszerű események bekövetkezésének sorsszerű időpontjával’ felruházása, azonosítása alaptalan és az istenhitünktől teljesen idegen tévhit csupán. Az ötszáz éves, vagy bármilyen más időtartamú történelmi ciklusok feltételezése tévedés. Az effajta ‘törvényszerűségek felfedezése’ hamis látszatokon alapszik, többnyire csak játék a számokkal s az évszámokkal. Egészen más kérdés, hogy Atlantisz bukását esetleg ugyanazok az alap-okok idézhették elő, mint például Rómáét, - vagy melyek az amerikai típusú, vagy éppen az euroatlanti civilizáció bukását fogják okozni, ha megérjük: éspedig az erkölcsi lezüllés, a nihil eluralkodása. A bibliai Vízözönt az atlantisziak istentelensége, Babylon pusztulását Szodoma és Gomorra eltévelyedései, az öncélú hódításokba belefásult és belerokkant élv-hajhász Róma összeomlását a kereszténység, - az USA és az USE (United States of Europe) bukását pedig ‘a pogánnyá visszafajzás’, a pénzfétis, az aranyborjú bálványimádása idézheti elő. Ami közös bűn mindegyik letűnt és letűnőben lévő ‘kultúrában’, azt az Ószövetség egyik lábjegyzetével definiálhatjuk: „11,2 Sineár Mezopotámia, Bábel pedig Babilon, az ókor talán leghatalmasabb városa, égig érő templomaival (Zikkurat), amelyek Bábel hatalmának is tanúi voltak. 5,8 A mértéktelen uralomra törés következménye: a népek nem értik többé egymás nyelvét, egymás ellenségeivé válnak.” Napjainkban újból, éppen ez történik!
A polgári hazugságszövevény Magyari Zoltán írja, hogy „a polgári társadalomban a munka és a tőke együtt szolgálják az értékteremtést.” Ez félrevezető tévedés! De merüljünk tovább eme idézet csalogató mélységeibe: „A ciklus felívelő szakaszában a munka és a tőke történelmi léptékű egymásra találása zajlott le, kialakultak a piacok.” De a tév-hit még tovább is fokozható, a következő mondatban: „A kapitalista társadalom megszilárdulását a keresztény erkölcsiség és a rá épülő polgári erények - mint pl. a tekintély-tisztelet, a szorgalom, a kötelességtudás - tették lehetővé.” A cikk írója először is ott téved igencsak vaskosat, hogy amolyan ‘ding an sich’, magától való dolognak tekinti a tőkét, mint hogyha ‘öröktől fogva’ létezett, és csak arra várt volna, hogy egyszer csak, egy történelmi pillanatban találkozzék, és össze-fogjon a munkával! (1) A tőke - pénzt szülő pénz (Marx) - a kapitalizmus előtt sohasem létezett, mert a kapitalizmus immanens lényege éppen a működő tőke (capital = tőke). (2) A tőke nem vesz részt az értékteremtésben; nem teremti, ha-nem sokkal inkább fogyasztja, mi több pusztítja az emberi munka által létrehozott értékeket, mint ahogy erre néhány sorral később (értsd: „Utánam az özönvíz!”) a sorok írója is rádöbben. (3) Értéket csak és kizárólag az emberi munka állít elő. A kapitalizmus legnagyobb hazugsága (apológiája), hogy önmagát ‘értékteremtő tényezőként’ ismerteti el. Marx Károly a profitot értéktöbbletként (mehrwert) aposztrofálta, ami az ő saját találmányú hazugsága volt, hiszen a termelési (érték-teremtési) folyamatban értéktöbblet nem keletkezik, ‘csupán’ az érték maga. Ám a tőkés (akinek a magántulajdonában a termelőeszközök és a pénz, tehát a tőke van!) a munka által előállított érték egy részét (amit a saját tulajdonának tekint), a profitot erőszakkal elveszi, amivel saját tőkéjét gyarapítja. A tőke a kapitalizmus sajátos terméke - alapvető emberi viszonyt fejez ki! -; nem más, mint ‘tőkésített’ profit. Ezáltal a munka nem csak értéket termel, hanem furcsa módon - ti. a tőkés viszonyok bővített újratermelésével - saját kizsákmányolásának feltételrendszerét is újra meg újra megteremti, hiszen gyümölcseivel elsősorban a tőkét gazdagítja. (4) A megelőző társadalmakban ‘az értékképző folyamatban’ is kizárólag csak az emberi munka (+ a természeti adottságok; - a legfontosabb: a föld!) vett részt, a pénz (az általános egyenértékes) ‘természetes’ és magától értetődő módon csak az értékek cseréjét közvetítette. A kapitalizmusban a pénz fétissé, sőt bálvánnyá, növi ki magát; alapvető termelési, emberi viszonnyá válik - azon keresztül, hogy a működőtőke a tőkés (a bankár!) kizárólagos tulajdonában van, két, egymástól egyre jobban elkülönülő csoportra, elitre és plebsre osztja az emberiséget: más szóval maroknyi gazdag rétegre, és a tőlük függő kizsákmányolt tömegekre. A pénz önálló életet élő, társadalomformáló (pontosabban azt gúzsba kötő!) erővé is válik, befolyásának növekedése minden határt túlszárnyal, és alkotójának urává is válik. Az eszköz fölébe nő ‘teremtő gazdájának’, elhatalmasodik a világon, mert a képtelenül felesleges mennyiségben felhalmozódott, önmagában értéktelen és teljesítménnyel is fedezetlen papír-, és/vagy bankszámlapénz mind profittermelő funkciót keres, és mivel nem talál, - megveszi az országok irányításának hatalmát, koncentrálódik és centralizálódik, s legvégül világállamot alkot, hogy ösztönösen szerzett új funkcióját (tudniillik: az értékek közvetítése helyett immár azok ‘meg-határozását!) tudatosan be is betonozza. (5) A piac tehát nem ‘a tőke és a munka történelmi egymásra találása folytán’ alakult ki, hanem a kapitalizmus létezési módja: az egész világ egy nagy piac, minden és mindenki megvehető, de csakis annak számára, aki a tőkés világuralmi rend kiválasztottja. Az isteni spontán kiválasztódás megszűnik, és átadja a helyét a sátáni kontraszelekciónak, hogy csak azok adhassanak és vehessenek, akik a testükön viselik az Antikrisztus billogát. Ez a billog egy a bőr alá beültetett mikrochip lesz, amely egyrészt egy minden fontos adatot elektronikusan rögzítő ‘személyi igazolvány’, másrészt a bankkártya funkcióját tölti majd be. Amikor a pénztárnál fizetünk: a vásárolt áruk vonalkód szerinti árösszegét a ‘pénztáros’ úgy vonja le bankszámlánkról, hogy a szenzort a jobb karunkhoz, vagy a homlokunkhoz is hozzá érinti. (6) A kapitalizmust egyáltalában nem a keresztény erények szilárdították meg. A polgár - a független egzisztencia -, más szóval a tőkés (mert hiszen csak a tőkés nem függ a maga teremtette általános és globális pénzhiánytól!) fő célja a profithajsza, melynek révén tőkéjét gyarapíthatja. A teve könnyebben megy át a tű fokán, mint a gazdag ember. Jézus azt tanítja a gazdagoknak, hogy sürgősen osszák szét mind a vagyonukat a szegények között. Különösen áll ez a munka nélkül szerzett tőke-jövedelmekre. De a gazdagok csak nem osztják, a világszegénység egyre terjed. (7) A tekintélytisztelet, a szorgalom és a kötelességtudás nem polgári erények. A felsoroltak általános emberi, de leginkább keresztény erények. A Tízparancsolat és a profit törvénye egymással összeférhetetlenek. (8) A polgár inkább amolyan skizofrén, specifikusan kapitalista társadalmi kategória, illetve réteg; sőt kétszínű gondolkodásmód. Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy a földi és a mennyei karrier egyszerre sikeresen megvívható. Nem szolgálhatsz Istennek és a Mammonnak is egyidejűleg eredményesen. Vagy - vagy... (9) Zelnik József írja a ‘TESTAMEN’, Leonardo evangéliuma című könyvében: „Például a Polgár képes úgy hitetlen és ateista lenni, hogy a hatalma megőrzése érdekében hitre és vallásra szólít fel.” Az efféle ‘kétkulacsosság’ államférfiúi-intézményes körökben azelőtt ismeretlen fogalom volt, ez teljes mértékben a polgári hamis értékrend terméke, azé a rendé, amelyben a keresztény értékek feletti uralmat is a pénz, a pénztulajdon és a pénz-tulajdonosok vették át. Ez a rend a bálványimádás, az Antikrisztus, a New Age új világrendje. (10) Igen, a hanyatlás akkor kezdődött: mikor az értékteremtő munka másodrendűvé vált. Amióta a profithajsza már a jövő feléléséért folyik, sikerrel...
Az emberi jelenség és az örök birodalom Kína valóban az egyik legnagyobb aktuális politikai és civilizációs talány. A trend tovább vázolása révén mint az amerikáner és az euroatlanti ‘kultúra’ hosszú távú valós, többezer-éves lassúbb, de biztosabb fejlődési alternatívája tűnik fel. Nem kétséges, hogy Pierre Teilhard de Chardin jezsuita atya, a XX. század egyik legnagyobb gondolkodója (paleontológus, antropológus, filozófus) nem véletlenül írta meg éppen Kínában élete fő művét: „Az emberi jelenség”-et! Nyilván ebben a nyugatitól gyökeresen eltérő, archaikus keleti kultúrában kaphatta meg Istentől a legmagasabb fokú ihletet, sőt sugallatot, ami a nooszféra felfedezésére, vagyis a felsőbbrendű ember és a kollektív tudat megjelenésének ‘megjövendölésére’ vezette őt. „Az emberiség végső célja - mind egyéni, mind kollektív értelemben - az Ómega Pont elérése, a személyes találkozás Istennel.”
Vác, 2004. július 2.
Czike László
|