Czike László

                                               Breaking news

Tudják mi a szubjektív idealizmus? Amikor az ember már nem hisz a saját érzék-szerveinek sem. Amikor már nem hisz a szemének, nem hisz a fülének; - és azt hiszi, hogy amit átél, az merő-egy rémálom. A szubjektív idealizmus nagyjai már odáig is eljutottak, hogy tagadják az anyagi világnak az emberi tudattól független létezését. Berkeley, Hume sőt Locke szerint a világ nem valóság, csak virtualitás. Vagyis illúzió az optimistáknak, lidércnyomás (hallucináció) a pesszimistáknak...

Mostanában már magam sem vagyok egészen biztos benne, hogy amit érzékelek magam körül, az a valóság. Gyanúmat az is csak megerősíti, hogy mindenki mint-ha egy-egy saját, külön bejáratú, egészen másik filmet nézne, mert a milliárdféle részigazságból semmilyen gömbölyű, hihető egész nem kerekedik ki. Úgy néz ki, hogy amit megélünk, az mind-mind (mindenkinek egy másik) külön világ, melyek külön-külön is csak ‘a megélő’ szubjektív tudatában léteznek, és semmi közük az egyébként szintén nem létező objektív valósághoz, illetve csak az közös bennük, hogy mind emberek ‘fantáziájában’ születtek meg. Minden konvenció kérdése...

Párhuzamos világok
A marxista materializmus szerint a filozófia alapkérdése, hogy ‘vagy’ az anyag az elsődleges, ‘vagy’ az anyagi világot leképező öntudat. Ez éppoly tévedés, mintha azt kérdeznénk, hogy az arcunk valóságos-e, vagy pedig a tükörben látszó képe? Mert ‘valójában’ ténylegesen egyik sem, és mégis - mindkettő. Az igazság, hogy az anyag és a tudat egyformán teremtmények. Az alkotó szellem teremtményei. A bölcsek határozottan állítják, hogy az egyetlen valóságos létező a gondolat. A kreatív gondolat ‘időben’ - vagy csak mint ok az okozatot - mindig megelőzi azt, amit létrehoz. Eszerint végtelen sok világ létezik; - legalább annyi, ahány kreatív, gondolkodó ember, vagyis alkotó szellem. A ló ideája született meg előbb, s csak aztán maga a ló. Ez a klasszikus ‘objektív idealista’ világkép platóni alapképlete. Ezt most már a teljes világra kiterjesztve: minden ember egy külön, kerek világ; és ezekben a ‘független’ kis világokban minden létezik, amit alkotó gondolataink révén megteremtünk. Mindannyian párhuzamos világokban élünk, de csak nagyon nehezen juthatunk be a másikéba. Hogy miért? Mert az anyagi közeg megnehezíti a lelkek direkt kommunikációját, a telepátiát. Az alkotó gondolat távoli átvitelét...

Mint egy rossz álom
Túlzás nélkül állíthatom, hogy ezek a párhuzamos világok tényleg léteznek. Sőt, csak ezek léteznek, semmi más. Kimondok vagy leírok egy szót, és a bekapcsolt televízió néhány másodperc múltán utánam mondja. Erősen gondolok valamire, s Te szinte azonnal ki is mondod. Álmodok valamit, aztán reggelre meg is valósul. Álmomban járok valahol, majd reggel visszaidézem. Teljes képtelenségnek tűnik, én ezen a ‘szent helyen’ még életemben nem jártam. Kiruccanok valamerre, s láss csodát: ráismerek a tájra - ez az a vidék, ahol álmomban voltam! Megvalósulnak évekkel -15-25 évvel - korábban már töviről-hegyire végiggondolt dolgok. Fut az írás az üres papíron. Asszociációk jönnek-mennek, a teleírt sorok megmaradnak. Mi ez? Szabad csapongások, vagy épphogy a bölcsesség ‘szűrlete’? Ugyanakkor egyre határozottabban gyanakszom, hogy ez a világ, amiben élünk - nem létezik. Pontosabban ‘létezik’, de csak transzcendens következményeiben. Ami történik, annak más módon semmi értelme. Benne élek a mában, és ez tragikus... Hihető-e, hogy senki, aki ‘számít’, nem lát át a szitán? Hogy az arctalan tömegek tényleg nem veszik észre: egy forgószínpadon, paravánok és makettek közt mászkálnak? Idióták irányítják a világot, vagy aljas gazemberek? A kérdésre adott válasz eddig mindig az előbbi volt. Egy-egy nagy világégés után megnevezték és pellengérre állították ‘az őrülteket’ (vagy bolondok házába zárták ‘a magányos merénylőt’), - azután folytatódhatott tovább a paranoiás kollektív gyászmenetelés...

Túlzás nélkül mondhatom
Hogy mindez valóságos legyen, annak a ‘valószínűsége’ nulla. Minden rémálom véget ér egyszer, de ez a miénk mindegyre csak bonyolódik tovább. Felébredsz reggel, és nemsokára legszívesebben visszamenekülnél a tudatalatti hallucinációk kellemes alvilágába, mert ‘a való világ’ minden éjjeli lidércnyomásodon is túltesz. A valamikori régmúltból fennmaradt ránk egy ma már teljesen alaptalan szólás: „Borúra derű.” De ma már általánosan nem érvényes ennek ‘indirekt’ változata, a „Jön még kutyára dér!”, vagy a „Jössz te még a mi utcánkba!” mondás sem - mert hát a borús napokra zimankósak jönnek, a kutyára bezzeg nem jön a dér, de minden(ki) mást elver a tyúktojásnyi jégvihar és ‘mi utcánk’ meg már nincs is, nemhogy még „...óh be szép!” is lenne, ahová bárkit visszavetne a balsorsa. Túlzás nélkül állíthatom, hogy egy expresszvonat sebességével haladunk valami felé, amiről senki nem tudja, mi az, viszont mindenki letagadja, elhallgatja. Mert  miután rádöbbentek, hogy a jó aktív életről már végképp lemondhatnak, ezután mindenki már csak a minél vastagabb nyugdíjra hajt. Eszelős pótcselekvőkből áll ez a világ! Minden ember, minden világ egy-egy elveszett, elkárhozott lehetőség.

Elveszett világosság
A Bolyai-Lobacsevszkij geometria szerint a párhuzamosok a végtelenben biztos, hogy találkoznak. A mi párhuzamos világaink - bizonyosan nem. Mi tesz minket ilyen végtelenül magányos, megismételhetetlenül szomorú, tragikus lényekké? Mi választhat el bennünket ily’ engesztelhetetlenül az örök igazságtól és egymástól? Hogyan lehetséges ilyen mértékű kollektív emlékezetkiesés? Vágyjuk a jót, mégis mindig újabb bűnt követünk el. Egyenként Jézust akarunk kiáltani, ámde a tömeg kiáltása mégis mindig Barabásnak hallatszik. Vagy csak a hóhérok hallják annak, a jóság, az Abszolút Igazság hóhérai? És mi mindig zokszó nélkül elfogadjuk a hóhérok, a virággyilkos kaszások ‘salamoni’ döntéseit? Kik ezek a gazemberek? Emberek ezek egyáltalán? Miért hagyjuk mindig inkább az Igét elveszejteni, mint a hóhérokat? A biztos nyugdíjért miért áldozzuk fel az örök boldogságot?

Összeférhetetlen generációk
Amikor mi családot alapítottunk, akkor sem volt mire, ámde mindennél erősebben ragyogott a remény. Ma a remény is meghal; igaz - utoljára. Hiába magyarázunk gyermekeinknek, hogy azelőtt ez, meg az így volt, meg úgy volt; talán sosem volt, nem is hiszik el egy szavunkat sem. Ez a mai világ már gyökereiben sem hasonlít a korábbiakra, mert már nincsenek gyökerei. Divat, sikk és alapkövetelmény lett a gyökértelenség. Mesélünk az ifjabbaknak a kommunizmusról, amikor a vagyon közös volt; - és nem hiszik el, hogy a vagyon ugyan ‘elveszett’, node az ideológia tovább él! Nem értik, miért kellene magyarnak lenni, magyarként gondolkozni és gondoskodni a jövendő magyar generációkról; - egy nagy multikultúra lett a világ, amelyben tökmindegy, hogy a fogyasztó hottentotta-e, avagy magyar. Nincsenek önazonosságok, - már a másikkal sem kell kompatibilisnek, összeillőnek lenni. A szavak jelentése megkopott, - a legtöbb beszéd és beszélgetés csak üres fecsegés. Ökögés és makogás; - mintha a fáról épp lejövőben lévő főemlősök próbálgatnák átalakuló, újonnan felfedezett mechanikus beszédszerveiket.

Eltűnő évszakok
A Föld éghajlata az elmúlt 6-8 évben teljesen megváltozott. Hallgatom az idegen-forgalmi reklámhordozóvá avanzsált időjárásjelentést - úgy hazudnak, mint a víz-folyás. Az átlagember, a városlakó, aki nem a természetben él, - csak felületesen, a ‘szélsőségeket’ veszi észre, pedig ennél már régóta sokkal többről van szó. Míg ‘csak’ a tavasz veszett el, azt még csak kibírtuk valahogy. Aztán az ősz is eltűnt, és a perzselő nyár után minden átmenet nélkül lett hirtelen fagyos tél. A tél egyre hidegebb lett, majd egyre hosszabb. Néha már szinte kivárhatatlan a vége, miután pedig eleinte azonnal forró nyár lett. Mondom: eleinte... Mert ma már ott tartunk, hogy a nyarat is hiába várjuk; odalett - az is. Nincsenek már hagyományosan vett évszakok, csak egymástól eltérő jellegű és hőmérsékletű napok. Szó szerint! Míg az egyik nap - évszaktól abszolút függetlenül - jéghideg, addig a következő forró. De nem ‘normális’ egyik sem. A meteorológia szolgaian követi az eseményeket - egy-egy ‘téli’ nap után simán bemondják, hogy „folytatódik a kánikula”. Az idén már kánikulának nevezzük azt az időszakot is, amikor a hőmérséklet képes három napon át elérni vagy meg is haladni a húsz Celsius fokot. Ha „visszatér a hőség”, az újmagyarul azt jelenti, hogy megint lesz egy furcsa nap, amely jellegében már semmilyen korábban tapasztalt időjáráshoz nem hasonlítható: forró szél fúj, de közben hideg borzongás kerülgeti az embert, rövid napsütés után azonnal be is borul, majd egészen a sötétedésig nem lehet eldönteni, hogy jégeső következik, vagy csak egyszerű trópusi vihar, a szokásos özönvízzel. De másnap már újra megszűnnek a kétségek, - nagy keservesen 18-20 fokra ‘emelkedik’ a hőérzet, s ebben „a hőmérsékleti tartományban” ismét megvalósul a verbális kánikula, legalábbis a meteorológusok szerint. Aztán augusztusban véget ér ‘a nyár’, hogy átadja a helyét egy másik évszaknak, amelyben minden ugyanolyan semmilyen: a hidegfront hozza a meleget, a melegfront meg a hideget, csak épp 20-30 fokkal alacsonyabb ‘tartományban’...

A felélt jövő
Az ellopott valóság helyett virtuális örömökről gondoskodik a televízió. Látjuk is, amint a borsodi beach kontraszelektáltjai és más kiválasztottak fejest, hasast vagy hátast ugrálnak „vigyázz, kész, - jövünk!” csatakiáltással fenyegetve a nézőt egy pezsgővel feltöltött jakuzzi-medencébe, vagy éppen az egyébként tökéletesen üres Balatonba, amelyben viszont az erre kijelölt gödör már repülőgéppel hozatott friss adriai tengervízzel van feltöltve, ami az új ‘wellness-center’ elengedhetetlen kelléke. Állítom, hogy miután majd az Al-Kaida már tettlegesen is felrobbantotta a Fehér Házat és a Buckingham Palotát a csecsenektől olaj-milliókért felvásárolt aktatáska-atombombákkal; - azután még hetekig fogják mutogatni George Busht és Tony Blairt, amint kutyáikat sétáltatják a Central vagy a Hyde parkban, mintha mi sem történt volna, nehogy az értük rajongó választóik netán pánikba essenek. „Don’t panic!” - lett a legfontosabb jelszó, hiszen aki reggelenként teletext-hírek olvasására vetemedik, könnyen epilepsziás, vagy hisztériás ideggörcsöt kaphat! A békefenntartás némi túlzással már abból áll, hogy az éppen lefejezett különböző egzotikus nemzetiségű túszok elgurult fejeit kell egy nagy fonott kosárba össze-szedegetni, ami hasonlít a dinnyetermés betakarításához, csak kevésbé gusztusos. Amerikában röpködnek a titkos iratok; igaz, annyit is érnek - a CIA hiteléért ma már értelmes ember nem kínál egy lyukas fabatkát sem. Nem jobb a helyzet ide-haza sem; viszont a ‘K and H’ trógerbotrány főszereplőinek inkognitójára sokkal jobban vigyáznak. Az igazságszolgáltatás eddig ejtett túszai nem beszélnek, még ha ‘a fejükkel játszanak’, akkor sem. Bár felesleges, mert a vallomásaikat úgyis 80 évre titkosítaná a párt-független establishment, hiszen elöljáró államérdek a fő csalók nevének az elhallgatása. A vádalku lényege, hogy örökre lemondhat a házi jakuzzijáról, aki netán mégis árulkodik...  

Senki nem kutatja a mélyebb okokat
Hogy miért lett a világunk ilyen, amikor ‘tegnap még’ látszólag semmi baj nem volt? A magyarországi ‘kommunizmus’ idején miért nem látszott, mire is készül a világ, amíg - és még minimum újabb 15 évig! - mi, magyarok csipkerózsika-álmot alszunk? Mi az, amit elhallgattak előlünk, és titkolnak még ma is? Hogy minden mindegy lett, felesleges jobb jövőben reménykedni, ezután már csak „aki kapja, marja”?! Hogy múltunk, történelmünk, a kultúránk, a vagyonunk, az életünk után már a hitünk, a vallásunk, a meggyőződésünk, a hazánk, a szerelmünk és a gyermekeink, a jövőnk, a lelkünk s a gondolataink is csak licitálás tárgyaivá lettek, hogy az árfolyam-nyereség lett minden ‘érték’ egyetlen meghatározója? Hogy a Sátán brókerei országokkal és népekkel kereskednek, és az embereket klónozott birkanyájnak tekintik, akiket kedvükre csak gyapjúért szaporítanak, hogy ciklusonként lenyírják róluk a kamatos kamatot? Hogy erős államférfinek nevezhessék azt, aki tört francia ökögésével épp az aranygyapjút szolgáltatja be? Hogy cserébe az ‘Aranygyapjas Lovagrend’ sioni priorjává avassák holmi okkult rituálé keretében, amit csak a bennszülöttek hülyítésére talált ki valami dörzsölt törzsi varázsló, mint a bennfentes részvénykereskedést, amiből a vagyona ered?!             

A másként gondolkodók
Azok, kikre nem hat semmilyen olcsó megvesztegetési kísérlet. Akik hűek ahhoz az Úrhoz, kit a Sátán is hiába kísértett meg a pusztában. Akik a fejükben hordják az egész emberi kultúrát,  - nemcsak azt a keveset, ami mára még maradt belőle. Hogy később, amikor már a Nagy Vihar elsöpört fölöttünk, - rekonstruálhassunk majd minden értéket, ami korábban elveszett. Akik a fejükben őrzik - mint Ray Bradbury Fahrenheit 451-ében - az összes könyvet, melyet ma már tilos megírni és kiadni. Hogy újra felépíthessük a közös hazánkat, amelyben emberi életet lehet élni, - amelyben az örökéletű lélek ereje dominál a test gyengeségével szemben... Hogy megszűnjék végre ez a korlátolt felelősségű bankár-részvéttársaság, ez a bróker-kókler lélek-kufár véd-és dacszövetség, ami hatalmába kerítette a világot.
Jézus, jöjj el, űzd ki templomodból a semmirekellőket!

Vác, 2004. július 17.

                                                                  Czike László