Czike László

             Kiáltvány a soronkívüli választásokért

A politika nem lehet az úri huncutság dolga. Legalábbis reménykedjünk benne, hogy nem az! Az államférfi felelőssége nem merül ki abban, hogy a ‘demokrácia írott és íratlan játékszabályait’ kvázi szigorúan betartva - ami ugyebár nem több egyfajta konvencionális mimikrinél! -, munkaköri leírása szerint vezeti a rábízott magas hivatalt, ami többnyire előre rögzített napirendből, protokollból, iratok és újságok tanulmányozásából, szignálásából, találkozókból s ebédekből, titkárok és titkárnők tevékenységének az operatív irányításából áll. Nem merülhet ki abban - mint többféle ‘területvédő’, és e tekintetben ‘statikus’ labdajátékban is! -, hogy átpasszoljuk a labdát az ellenfél térfelére, s várjuk, hogy mihez kezd vele. A játék társadalmi méretekben csak dinamikus lehet, máskülönben semmi értelme nincs; a közélet megmerevedése hosszabb távon kontraszelekcióhoz és degenerációhoz vezet. Magyarán: a labdát a vonatkozó jogszabályok és demokratikus előírások keretei között az ellenféltől el is lehet venni; pontosabban ki lehet használni ezt a hirtelen támadt politikai-hatalmi legitimációs űrt arra, hogy az istenadta nép végre annak adja a hatalom országalmáját, aki valóban képes Magyarország kormányzására. Az államférfi történelmi felelőssége (képessége) a mérlegelés és a megfelelő döntés. A cselekedetei és a döntései feletti értékítéletet nem a szupra-nacionális tőke, nem is a nemzetközi multimédia vagy az angolszász legitimációjú lovagrendek elismerése, de még kevésbé a színfalak mögötti belpolitikai hatalmi leosztás vagy a legfrissebb titkos paktumok betartása adja, jelenti - hanem a jövő, amelynek egyetlen valós záloga az isteni gondviselés igazságosságába vetett hit...

Az államférfi tetteinek igazi mércéje tehát nem valamiféle (bármiféle) emberi ki-és megegyezés, hanem a megelőlegezett (előre felmérhető) transzcendens isten-ítélet, amely nem kerülhető meg. Isten ugyan egy ideig látszólag eltűrheti a Sátán regnálását, uralmának kiterebélyesedését; - aztán egyszer csak váratlanul fordul a trend, történik valami, ami nyílt állásfoglalásra készteti az addigi langyos állóvíz közszereplőit, és a jövő a továbbiakban attól függően alakul át, hogy a felelős döntnökök a keresztút melyik ágán vezetik tovább a döntésükre bízott országot. Isten megadja a lehetőséget az államférfinak, hogy legitim döntésével új pályára állíthassa a rábízott közösség (nemzet) életét, vagyis helyretolja az idő kizökkent kerekét. A legitimitás kulcsa - mint mondottam - nem embernél, Istennél van. Épp ez az a mozzanat, amely Krisztus evangéliumi példabeszéde alapján elválasztja a tiszta búzát a konkolytól. A szakrális államférfi döntéseit tehát az égi legitimitás  ismerete és elfogadása, vagyis az égi akarat teljesítésének a vágya vezérli. Az államférfi, aki nem ismeri fel az istenadta lehetőséget, és (csak) emberi mértéknek akar megfelelni - alkalmatlan a pozíciója betöltésére. Még rosszabb, ha felismeri  a keresztutat, de mégis úgy megy tovább egyenesen, mintha mi sem történt volna.

Az igazi államférfi arról ismerszik fel, hogy azonnal meglátja az aktív cselekvés lehetőségét, kényszerét; - és ha kell, saját érdekében feláldozza, feladja ‘saját érdekét’. Mit jelent ez? Azt, hogy igazán nehéz, kemény döntések esetén szembe kerül egymással az égi és a földi értelemben vett ‘érdek’. Ez az adott történelmi figura személyiségében feloldhatatlan konfliktust generál: vagy a pillanatnyi földi érdekének megfelelően cselekszik, és akkor ‘megmenti’ evilági presztízsét; vagy legbenső isteni lényének sugallatát követi, és akkor elnyeri az örökkévalóságot.

Mit is mond erről Jézus Krisztus az újszövetségi evangéliumban?      
„Aki meg akarja menteni (a földi) életét, elveszíti; aki azonban értem elveszíti, az megtalálja. Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de a lelke kárát vallja?” (Mt 16, 25-26.)

Jézus Krisztus a megtestesült ige, az élő égi igazság. Ige = igazság; az igazságért való cselekvés. Krisztus a kereszthalálával minden embernek példát mutatott: az emberiség bűneit saját szent vérének kiontásával, véráldozatával mosta le. Akit e szavak nem győznek meg, az nézze meg kitárt szívvel Mel Gibson ‘Passió’ című filmjét, és látni fogja, miként szenvedett érettünk önként az Emberfia. Jézus nem várja el a követőitől (a keresztényektől), hogy valamennyien haljanak kínhalált az ő áldozata mintájára, csak azt, hogy mindenki, a földi életében, az adott helyén igyekezzék mindig Krisztus evangéliumi tanításához híven, vagyis az élő égi igazságnak megfelelően cselekedni. Mégis, mi lehet a mérce, az etalon, a helyes intuíció, ami biztos, megbízható eligazítást nyújthat számunkra az élő égi igazság mibenlétével kapcsolatban? A lelkiismeretünk! A szívünk mélyén ott lakik Isten, mindenkiben; - és megmutatja a krisztusi cselekvés útját a legnehezebb döntések meghozatalában is. Mert miért is jött Krisztus a Földre? Hogy mint Isten báránya
elvegye a világ bűneit; lehetővé tegye a rosszra hajló emberiségnek, hogy újból és újból elkövetett bűneitől is - újra, meg újra - kvázi intézményes formában meg tudjon szabadulni, a bűnbánat és a bűnbocsánat mechanizmusa útján. Krisztus tehát a megváltásával létrehozta, életre hívta, sőt meg is szervezte az elkövetett és megbánt bűneink elvételének az Istennel való folyamatos kommunikáción alapuló ‘demokratikus intézményrendszerét’! Miért is jött hát Krisztus a Földre? Irántunk való végtelen szeretetében, - irgalomból, hogy Isten kegyelmében részeltethessen mindannyiunkat. Azért, hogy változtasson a világunk folyásán, amelyet korábban a Sátán vett birtokába. Hogy a lehetséges (a szükséges) minimumra korlátozza az ember szenvedéseit. Aki hű Krisztushoz, annak feladata azon munkálkodni, hogy a hatás-környezetében csökkenjen a bűn és az értelmetlen szenvedés. A bűnhődő, vezeklő szenvedésnek (a penitenciának) van értelme, mert megtisztítja az ember lelkét. Az áldozati szenvedésnek van értelme, mert másokért felajánlva csökkenti a világ összes szenvedéseinek mennyiségét, vagyis megtisztítja a világot...

De mit tehet az emberiségért egy esztergályos? Betartja a munkája technológiai előírásait, és igyekszik minél kevesebb selejtet termelni... De mit tehet egy taxis? Nem követ el közlekedési kihágásokat, nem tekeri ‘gyorsabban’ a kilométer-órát, nem manipulálja a taxi-órát, és igyekszik udvariasan viselkedni az utasokkal... De mit tehet egy nőgyógyász? Vigyáz a páciensei egészségére, nem törekszik bármi áron a saját kényelmére ‘előre programozott’ szülések lebonyolítására, és - soha nem vállal olyan művi abortuszt, amely bűnrészesség a magzat-gyilkosságban....

De vajh’ mit tehet az emberiségért egy államférfi?! Sokat tehet országa népéért azzal, hogy a minimumra korlátozza a felesleges, értelmetlen, semmilyen pozitív hozadékkal nem kecsegtető szenvedéseket. Állítólag a rendszerváltás legnagyobb vívmánya volt, hogy rendszerváltó nagyjaink, jegyzőkönyves bölcseink és bátor ifjaink létrehozták, életre hívták és meg is szervezték a demokratikus intézményi rendszert, amely a nemzet nyugalmának, biztonságos jövőjének és jólétének leg-fontosabb biztosítéka. Mi más dolga lehetne a beavatott államférfinek, mint hogy a felépített demokratikus intézményrendszert kizárólag a nép javára működtesse? Hogy végre valóban (nem úgy, mint 1990-ben!) megváltoztassa a rendszert, ha az a nemzet ellen fordul? Hogy azt állítsa kormányrúdhoz, akinek Isten az iránytűje?

Persze nagy a kísértés, hogy az eseményeket többféleképpen értelmezzük. Netán mindig úgy, hogy soha ne kelljen nyíltan színt vallani. Hiszen mindig hivatkozni lehet arra, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek, meg hogy senki sincs a Bölcsek Köve kizárólagos birtokában. Meg arra, hogy abszolút igazság nincs, s az igazság mindig relatív... De nem! Az abszolút igazság: Krisztus, - aki az út, az igazság, a feltámadás és az élet. S Krisztus követése minden igaz keresztény egyetlen útja.

Krisztus követése nem veszélytelen. Aki Őt követi, s az Ő tanításai szellemében is igyekszik cselekedni, azt - könnyen lehetséges! - a háttérhatalom meg is alázza. Azt eltávolítják, kiebrudalják, kiakolbólítják a hivatalából. Esetleg nem kap majd kiemelt nyugdíjat sem. Esetleg névtelen, jeltelen tömegsírba temetik, mint egykor a Petőfi Sándort, aki szerencsétlenül nem volt (a szabadkőműves Bem apó által) kellőképpen felvilágosítva arról, hogy a világszabadság nevű grandiózus projekt goodwillje (üzletértéke, és a remélhető profitja) gyakorlatilag nulla. De meghalt; meghalt azért, hogy halhatatlan legyen (nem Barguzinban, hanem Világosnál)...

Mit is mond erről - követésének kockázatáról és elnyerhető hozadékáról - Jézus?
„Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mind-nyájan testvérek vagytok. Atyának se szólítsatok senkit a Földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Tanítónak se hívassátok magatok, mert egy a ti tanítótok,  Krisztus. A legnagyobb köztetek legyen a szolgátok. Aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt fölmagasztalják. (Mt 23, 8-12.)
Ne adjuk hát el s oda a perc kétes ‘sikeréért’ a nyilvánvaló örökkévalóságot!

Induljunk ki abból, hogy Gyurcsány Ferenc, a potenciális dopping-izompacsirták sportminisztere, aki most - eső után köpönyeg -, mint fenéken lőtt flamingó repül csípejét riszálva Athén felé, hogy kibontakozó karizmáját a Nemzetközi Olimpiai Bizottságon próbálja ki; aki nemrég még az egyablakos tárca nélküli miniszteri poszt büszke várományosa volt: lehetőleg most és semmikor se lehessen Magyar-ország soros kormányfője, hiszen az mindannyiunkra nézve beláthatatlan negatív következményekkel jár. A D 209-es James Bond tündöklését és pancserpuccsal előidézett bukását még túléltük valahogy, de ‘egy inverz Orbán Viktor’ hatalomra kerülése - különösen, ha a 2-szer 30 napos menopauza beiktatásával sikerül még a pártelnökké koronázását is ‘bevárni’! - bizonyosan halálos veszély mindazokra a magyarokra, akiknek nem egyetlen életcélja az anyagi és erkölcsi végromlás, és annak magatehetetlen végigszenvedése. Aki igazi, szakrális államférfinek reméli magát, abszolút tisztán kell látnia ebben a kérdésben, és ennek megfelelően kell cselekednie is, mielőtt még a hatalom elvesztésének rémétől megtébolyult MSZP-vezetés és a rettenetes tagság a Haza Atyjává is nem nyilvánítja Arturo Uit...

Hogyha a magyar ‘megvilágosultak’ között akad még legalább egy olyan, akinek a gondolatait mégsem Bilderbergből - néhány napja az egyik MSZP-s képviselő- nő elkottyantotta a televízió (na melyik is?!) képernyőjén, hogy Gyurcsány Ferenc nemrégen napokat töltött el Rasmussen, volt dán miniszterelnök társaságában, aki Lovas István M. N.-beli cikkében a Bilderberg-csoport illusztris tagja - irányítják maradéktalanul, mint pl. az apró, de ügyes királycsináló Horn Gyuláét; az előre láthatja, hogy az ‘Apród’ kinevezése nem elsősorban Magyarország szocialista ‘felvirágoztatását’, de nem is az Álszocialista Párt peresztrojkáját, hanem csak és mindenekelőtt Orbán Viktor ellensúlyozását, semlegesítését és még ki tudja mijét szolgálja. Ma a volt kommunisták ‘fő szervező ereje’ a kollektív paranoia, ami akár a nyugdíjas munkásőrök reaktiválását is előidézheti. Az üldözési mánia fókuszában annak kiváltó oka, Orbán Viktor áll, ami persze nem feltétlenül jó az országnak, ám maga a paranoia megsemmisítheti minden megmaradt értékünket...

A mostani ‘kormányválságot’, ami egy kapitális dupla fenekű blöff, a bilderbergi kemény mag szándékosan szervezte meg, amibe persze a francia grandorientes
balekot ‘elfelejtették’ (nem merték?!) beavatni, ettől alakult pancserpuccsá az egész. Ez azonban Isten rendeléseként is felfogható! Isten ugyanis igen gyakran a pancserek személyes bosszúját - a még vakolók által sem tervezhető ‘véletlent’ - használja fel, hogy lélegzetvételnyi esélyt adjon a jóknak a történelem fősodrának kiigazítására, helyrezökkentésére.
Megfontolásra ajánlom mindezért a következő tényeket és kérdéseket:
1.  Legitim miniszterelnök-jelölt lehet-e az a Gyurcsány Ferenc, aki sem meg-választott, sem pártlistás képviselőként nem tagja a magyar parlamentnek?
2.  Predesztinálják-e Gyurcsány Ferencet személyes kvalitásai, múltja, vagyon-szerzése, stb. arra, hogy Magyarország felelős miniszterelnöke legyen?
3.  Mind a mértékadó magyar közvélemény, mind az Európai Únió tisztviselői növekvő aggodalommal figyelik, amint Magyarország ‘lenullázza’ magát.
4.  Magyarországon ma mélyülő gazdasági, politikai, morális és teljes közéleti válság, növekvő szegénység és kilátástalanság uralkodott el, amit a meg-hamisított rendszerváltás és a harácsoló új elit felelőtlen önzése idézett elő.
5.  A jelenlegi (a 2002-es választásokon ki tudja, milyen trükkökkel is győztes) MSZP-SZDSZ koalíció képtelen a válságból kivezetni az országot, erre nem kell erősebb bizonyíték, mint az, hogy a választó polgárok 2004. júniusában, az európa-parlamenti választásokon megvonták bizalmukat a koalíciótól.
6.  A bizalmi válság azóta rohamosan még tovább mélyült, a választók teljesen kiábrándultak a politikából, a politikusokból, a parlamenti pártokból, ami a demokráciát már puszta létében is fenyegeti.
7.  Magyarország a jelenlegi trendvonalon haladva katasztrófához közelít, mely helyzet már nem kezelhető a megszokott kivárás eszközeivel, hanem sürgős  beavatkozást, államfői intézkedést követel; - természetesen az alkotmányos jogok és a demokrácia tartalmi követelményeinek maximális betartásával.

Tisztelettel kérjük Mádl Ferenc Köztársasági Elnök urat a jelenlegi országgyűlés feloszlatására, és az előrehozott parlamenti képviselő-választások kiírására.         

Vác, 2004. augusztus 28.

                                                                      Czike László