Czike László

              Orbán Viktor személyes csodája
                (elemzés a  Mária napon Bécsben elmondott beszédjéről)

„A kicsi, személyes csoda számomra, hogy ma itt állhatok Önök előtt, az egy- kori diák, majd a törvényen kívüli antikommunista ellenzék egyik vezetője, később az első szabadon választott magyar parlament képviselője, majd pedig miniszterelnök, - s most az európai kereszténydemokrácia egyik képviselője, az Önök vendége lehetek.
A nagy csoda valójában akkor, ott kezdődött, Lengyelországban, amikor az a fehér ruhás barátságos tekintetű ember 1979-ben Rómából hazament Lengyel-országba, és azt mondta a fogadására összesereglett millióknak: "Ne féljetek!" Ezzel megindult a változás, megkezdődött a kommunizmus világméretű össze-omlása, ami elhozta a magyarok szabadságát, a magyar nemzet függetlenségét és végül Európa újraegyesítését.” 

Orbán Viktor ‘kis csodára’ s ‘nagy csodára’ emlékezik, ami a költői bemutatása, hogy a kiválasztott ember élete sorsfordulói miként kapcsolódnak a történelem fő sodrához: hogyan válhat a ‘kis csoda’ a globális változások résztvevőjévé, majd a világpolitikai korszakváltás aktív, s hazájában az átalakulás mértékadó, vezető személyiségévé.  

 „Ilyen volt a kelet-németek 1953-as felkelése, a magyar 1956-os forradalom és szabadságharc, az 1968-as prágai tavasz, és ilyen volt az 1980-as években a lengyel Szolidaritás kiterjedt mozgalma. De idesorolom azt a vallási mozgalmat is, a Rózsafüzér-Kiengesztelő Zarándoklatot, amelynek ma a vendége lehetek, hiszen nem véletlenül kezdtek el Önök, az egész világon mára több mint 700 ezren, épp 1947-ben Bécsben imádkozni.” (Orbán itt arra céloz, hogy a szovjet csapatok 1947-ben az osztrákok Rózsafűzér-imájának köszönhetően hagyták el Ausztriát, amit egy erről készült ima-szórólap is illusztrál.)

 „Másnap már megkezdődött, helyesebben folytatódott a mindennapi küzdelem a hatalom ellenőrzéséért, a gyakorlati szabadságért. Levetettük hát az ünneplő ruhát és leültünk tárgyalni, szembe az asztalhoz, mi törvényen kívüli ellenzéki pártok képviselői, én is, a magam 26 évével, szembe az állampárt képviselőivel.
A tárgyalások célja nem egyezett, mert az egyik fél a pártállam lebontásában volt érdekelt, a másik a bontási anyag ügyes hasznosításában és eladásában. Az akkori ellenzék a körvonalazatlan jövőről gondolkodott, az állampárt pedig a nagyon is kézzelfogható és elvihető jelenről. Ezért van az, hogy ma a magyar milliárdosok többsége a kommunista fészekaljból került ki.”

Ismerősömtől, Margótól ezt a levelet kaptam:” Ugyanúgy látja ő is, ahogy te, csak másképpen fogalmazta. Nekem nagyon tetszik ez a beszéd, mert  ahogyan mindannyian látjuk az anyagi javak herdálását, és hogy ‘a bontási anyag’ milyen gaz módon bánt vele, jó ha ‘kiolvassuk az eseményekből’, hogy a Lucifer-követők nem is tehetnek másképpen. Nekik nem a haza, nem a másik ember a fontos, nem a kegyelem, nem a közösség, nem a 100 százalék, hanem az önzés, az átverés, a tízparancsolat elleni magatartás. Mert az ‘Isten majma’ elhitette velük, hogy az a jó...
A valóság mégis megmutatja, hogy nem jó. Mégis megmutatja, hogy akik bíztak a kegyelem erejében, azokat a kegyelem meg is tartotta. Milyen csodálatosan erősödik az a fele az országnak, akik ezt így látják!!! Ami még ennél is nagyobb csoda, hogy MAGYARORSZÁG VOLT, ÉS REMÉLJÜK, ELKÖVETKEZŐ MINISZTERELNÖKE, ORBÁN VIKTOR IS így látja. Ez a csoda!

Mit ír a 127, 1 Zsoltár?
„Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak.
Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte.”
A ‘bontási anyag’ az Úr nélkül építi a ‘házat’, a nem sziklára épült házat, és el is fogja sodorni az ár. Vajon a rabolt gazdagság megmenti őket?? Nekünk elég, ha „az Úr őrzi a várost”; - mi vagyunk a hitből és hittel „élő kövek” városai, s nem fogja elsodorni az ár...
„Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik: „Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett”, a botlás köve és a botrány sziklája.” (1 Pét 2,7)
Én így értelmezem.”

„Térjünk most vissza a hithez, amely a meggyőződésem szerint az események végső mozgatórúgója volt. A diktatúrákat - különösen a kommunista diktatúrát - Magyarországon végül is két közösségtípus élte túl: a család és az egyházi közösségek. A történelmi egyházak biztosították az embereket arról, hogy nem pusztult ki az a másik, az ezeréves lelki Magyarország.
Mi közép- és kelet-európai újrakezdők, akik ismerjük a keresztény hitnek ezt a megőrző erejét, azt kérdezzük: Miért akarnánk mindezt a jót megvonni egész Európától? Miért ne törekednénk arra, hogy ez a jó megjelenjen Európa közös alkotmányában?
Európában mindenki valamilyen módon a keresztény hit gyümölcseiből él, ám ennek sokan nincsenek a tudatában. Ha mi nem teszünk tanúságot az őket is hordozó hitbeli örökségről, akkor ki fogja ezt megtenni helyettünk?!”

Miről is van szó? A szakrális fejedelemről. Azokról a gondolatokról, melyek azt az államférfit  foglalkoztatják, aki nemcsak abban érdekelt, hogy degeszre tömje saját maga, és szűkebb lobby-társai zsebét a rendelkezésére álló ciklusideje alatt.
A szakrális királyainkról szólok, akik akkor is európai mértékkel gondolkodtak, amikor Európát kicsinyhitű, uralkodásra méltatlan királyok vezették, és elveszni látszottak a keresztény hagyományok és gyökerek. Szent István, Szent László és Hunyadi Mátyás királyainknak egyaránt voltak vívódásaik, amikor rádöbbentek: Európa kétarcú Magyarország vonatkozásában. Amikor is mi a népek bölcsőjére gondoltunk; - ők mint újszülött kisdedet, martalékul vetettek tatárnak, töröknek. Amikor mi Európa szabadságáért ontottuk vérünket, orosz hadsereg tiporta el az osztrákkal szemben kivívott függetlenségünket. Trianonban megcsonkították; - majd később (újabb büntetésül) a Szovjetúnió gyarmatává tették, nyomorították Magyarországot. Amikor pedig 1956-ban a világ szabadsága, demokráciája volt a tét - Európa csak hallgatott...

Most viszont az Únió teljes jogú tagjai vagyunk, és a hazánk immár a többé fel nem osztható Európai Únió földterületének szerves, elidegeníthetetlen része. S jogos, indokolt a félelmünk, hogy perifériális kerítésnek kellünk csak, a várható  kelet-nyugati irányú népvándorlás feltartóztatására. Legnagyobb szomorúságunk mégis az, hogy amikorra mi - akik a keresztény vallást ezer éve az Európába illeszkedésért vettük fel! - rendszert váltottunk; lemondva földről, társadalmi tulajdonról, kivívott életszínvonalról a szabadságunkért; addigra már Európa veszítette el az önazonosságát. Márpedig ha Európa nem keresztény; akkor miért  ‘jöttünk’ ide? Mi máig megőriztük a hitünket, vallásunkat, összetartozásunkat, közösségépítő családi kötelékeinket; de mit ér a nemzetmegtartó erőnk Európa részeként, európai keresztény gyökerek  nélkül?!

„Önöknél nem szűnt meg az egyházi jelenlét folytonossága, mely a bölcsőtől a koporsóig, a keresztségtől a temetésig tart. Ám ha alaposabban megvizsgáljuk Nyugat-Európa országait, azt látjuk: a mindennapi élet színterein a vallásos értékek ugyan még egybentartják a közösséget, de az egyházak közéleti szerepe mintha csökkenne.
Nálunk ez másként volt, és ma is másként van.
Az elnyomás évtizedei után Magyarországon sokak számára megtörtént az egyház ‘újrafelfedezése’.
Magam is bejártam ezt az utat.

Persze gyakran halljuk, hogy elavult gondolkodás az ilyen, régimódi. Valaha, az ún. keresztény Európában talán szükségük lehetett arra a meggyőződésre a fejedelmeknek, hogy ők az Isten, a Gondviselés kegyelméből és rendeléséből kormányoznak, a hívőknek pedig, hogy sorsuk a Gondviselés kezében van. De ma már - mondhatják, s mondják is - fontosabb a képzettség, a tájékozottság, a tárgyalóképesség, a média-képesség, és még sokféle tudomány. Ne keverjük össze a mindennapi élet alakítását az egyházak elvárásaival! Válasszuk el a keresztény tanítást a  politikától, a gazdaságtól, a tudománytól és az oktatástól, hiszen a vallás magánügy! Nem ismeretlen ez a hang, kedves barátaim, mert a mai magyar közéletben - és sajnos nemcsak ott, hanem egész Európában -, még mindig küzdelmes harc folyik a keresztény-keresztyén értékek védelméért!

Aki közéleti szereplőként felvállalja, vagy csak elfogadja a ‘keresztény’ jelzőt, annak nem lesz könnyű élete a világnak ebben a sarkában, még 15 évvel a berlini fal leomlása után sem. Szinte azonnal klerikálisnak, nacionalistának, populistának, és - inkább gyakrabban, mint ritkábban - antiszemitának fogják bélyegezni.”

Csoda-e, ha a szakrális királyaink időnként csak úgy tudták volna elképzelni az Egyesült Európa (a Nyugat-Római Császárság) keresztény irányítását, hogyha Bécsig meg sem állva császárrá koronáztatják magukat?
Mert aki az Úr hűséges alattvalója, annak tehetséget és küldetést ád az Ég.

„Ma, mikor a keresztény hit és értékek szerepéről beszélünk, a közéletben, sőt, az állami életben is sokan vannak, akik csak megmosolyognak bennünket. De mi tudjuk, hogy valójában súlyos kérdésről van szó: lehet-e a keresztény hitre építeni a politikai cselekvést?
A keresztényeknek az Igazságot, a nagybetűvel írt Igazságot kell követniük. A keresztények azt is jól tudják, hogy ők nem az Igazság megtestesítői.
Csak a kommunisták, a bolsevikok hazudták, hogy az igazságnak van földi megtestesülése, mégpedig azok ők, személyesen!

A keresztények azonban azt is tudják, hogy nincs többféle Igazság. Ez utóbbi állítás a relativisták nagy tévedése vagy ámítása. A keresztények tudják, hogy az Igazság létezik, sőt: csak EGY Igazság létezik; és ez az Igazság lesz előbb vagy utóbb egész életünk mércéje.

Ha tudjuk, hogy végső soron a dolgok nem a mi kezünkben vannak, sokkal erősebb lesz bennünk a felelősség.
Mert mi is 1989-1990. tapasztalata? Adott a sorsunkat meghatározó tényezők kedvező együttállása: Reagan ereje, Gorbacsov reformjai, Kelet-Európa népei ellenállása, az uralkodó elit gyengesége, a Szentatya önmaga-fölajánlása... De mindez önmagában semmit sem ér! Csoda mindezekből úgy lesz, hogy Isten kegyelme azzá teszi. Végső soron az ilyen csodákból élünk.

A csoda ünneplése közben sem felejtkezhetünk el arról, hogy bár a szabadság 1990-ben megérkezett, a FAL leomlott ugyan, a koporsó szentelt földbe került, de a leomló fal bizony sokakra ráomlott, s nem sikerült eltemetni mindent, ami a múlthoz köt bennünket. Eddig a diktatúra fenyegette a közösségeinket. Most látjuk, hogy a piacok világa sem veszélytelen - megtámadja a közösségeket. Az emberi kapcsolatokat adásvételi kapcsolatokká alakítja. A veszélyt Európa sem hagyhatja figyelmen kívül. Az Európai Úniónak a jövőben kettős stratégiát kell követnie. Erősítenie kell(ene) a nemzetek természetes közösségében rejlő védő-rendszert, s fel kell építenie egy saját, európai intézményekben testet öltő védő-rendszert is.

A kommunizmus bukása megtanított bennünket: Tartsd meg a közösséget, és az megtart téged! Védd meg a közösséged, s az majd megvéd téged!
Csoda, hogy ez sikerült!
 De erre a csodára, a közösség megszabadító és szabadságot megtartó erejére ma is szükségünk van. Ezért imádkozni és dolgozni sohasem fölösleges.
De meg lehet-e élni a tegnapi csodákból, egy 15 évvel ezelőtti csodából?
Megélni nem lehet, de élni, táplálkozni lehet belőle. Különösen azoknak, akik az elmúlt 15 évben sem egyszerűen ebből akartak megélni, hanem imádkoztak és dolgoztak újabb csodákért, és nem felejtették el Isten kegyelmét.”

Orbán Viktor Mária-ünnepi beszéde a csoda, a történelmi csoda nagy ívű, hívő látomása. Mindenkihez szól - hívőkhöz és hitetlenekhez, magyarokhoz, Európa népeihez és uraihoz, kicsikhez és nagyokhoz, bűnösökhöz és ártatlanokhoz -, de legfőképpen azokhoz a keresztényekhez, akik hisznek Európa újjászületésében. A beszéd a csoda metaforája, hiszen a hívő lélek maga a megtestesült csoda. Az  államférfi tanúságtétele, megigazulása, aki ártatlan gyermekként hisz a mennyei igazságban. Aki miniszterelnökként is ártatlan kisgyermek szeretne maradni...

„Bizony mondom nektek, aki Isten országát nem fogadja úgy, mint a gyermek, nem megy be oda.” - mondta Jézus (Lk. 18, 17).

Vác, 2004. szeptember 26.

                                                                      Czike László