Czike László

                Krisztus meghamisítói
Az Antikrisztus - miután már ‘több változatban’ megjelent a történelemben - ma is a legválogatottabb mesterkedésekkel igyekszik megakadályozni Jézus Krisztus üdvözítő tervének, a megváltásnak a megvalósulását. Pedig a megváltás az egész emberiség Istenben való egyesítésének, Istenhez való kollektív visszatalálásának nagy esélye. A Gonosz Ember minden eszközzel arra törekszik, hogy a lelkünket eltántorítsa, örökre elvegye Krisztustól; aminek a legrafináltabb, legkézenfekvőbb módja, ha színészként ‘új Krisztust alakítva’, kilöki belőlünk az igazit. Krisztus ellehetetlenítésére előszeretettel alkalmazza a következő megoldásokat:
 
 Jézus Krisztus személye ‘kitaláció’, valójában soha nem létezett.
 Jézus Krisztus a zsidók földi királya volt; nem pedig Isten Fia, a Megváltó.
 Jézus Krisztus ‘messiás’ volt ugyan, de a szentírásbeli szavai hamisítások.
 Hamis próféták és hasonmások jelentkezése (szabadkőművesség).
 Jézus Krisztus személyének meghamisítása, az Antikrisztus fellépése.

Krisztus nem létezett 
Az istentagadásnak ez a legegyszerűbb, a legblődebb és a legpimaszabb ‘eszmei’ megnyilvánulási formája. Nem véletlen, hogy intézményesen a kommunista állam ‘vezette be’ és alkalmazta - általánosan a mindenszintű közoktatásban. A szovjet ideológia számára Jézus Krisztus életműve nem jelentett ‘filozófiai problémát’, - a tankönyvek még arra sem tartották érdemesnek, hogy megemlítsék. ‘Szerintük’ nem is létezett, - nem volt valóságos történelmi személy. Az 1960-as években az orosz I. A. Kriveljov egy teljes könyvet szentelt Krisztus ‘nemlétezésének’ kvázi-történetírói bizonyítására, ami már csak azért sem lebecsülendő írói teljesítmény, hiszen Jézus Krisztus életútjáról nemcsak az Újszövetség emlékezik meg, hanem korabeli római történetírók is, mint Tacitus, továbbá a ‘rómaiasított’ nevű, zsidó származású történetíró: Josephus Flavius.
  
Jézus, a zsidók királya
Vagyis szimplán csak földi király, - nem Isten Fia, nem is Megváltó. Ne higgyük, hogy ez a teória ritka, vagy hogy közvetlenül, direkt állítás formájában van jelen a mindennapos közéletben, a közgondolkodásban, - ‘a tudomány’ vagy a művészet világában. Krisztus ‘leszállítása a földre’ összetetten és rafináltan történik. Maga ‘a világi szemlélet’ lényegesen gyakoribb, általánosabb, mint gondolnánk; - sőt,  modern korunkban leplezett reformációs folyamat megy végbe, búvópatakként, amelynek a célja és küldetése: Krisztust megfosztani égi trónjától, vagyis ‘két legyet’ ütni egy csapásra: (1) lerombolni az istenhitet, a kereszténység alapjait, az Anyaszentegyházat, - és (2) ‘egy füst alatt’ jelképként a világi hatalom, a világállam hatalmi céljaira használni fel Krisztus tömegvonzású személyiségét, életútját és áldozatát, a mindezekhez fűződő összes tudati és szakrális energiát.

A roppant alamuszi, szívós és hatékony törekvés belülről bomlasztja a keresztény hitet ezernyi vékonyka szálra, melyek a vallásunk minden mozzanatáról merőben mást, sőt, egymással ellentéteset is hirdetnek, hogy soha többé ne találkozzanak. Különösen veszélyesek azok az áramlatok, amelyek a felületes szemlélő számára még kereszténynek tűnnek ugyan, de már ‘koránt sem annyira’. Vigyázzunk, mert a furcsa, szokatlanul ‘újszerű’ szóhasználatok, megfogalmazások - mint például: kereszt helyett kínzócölöp, stb. - általában legalábbis vaskos eretnekséget, ha nem éppen effektív istentagadást takarnak...

Ebbe a tárgykörbe tartoznak mindazok a rendkívüli tudatossággal szerkesztett és terjesztett évezredes legendák is, amelyek modern formában újra és újra felszínre kerülnek, mint például: a gnózis misztériuma, Arimateai József szerepe, a Szent Grál legendája, Leonardo da Vinci ‘beavatottsága’ és az ‘Utolsó vacsora’ című festményének ‘titkai’, hogy állítólag két Jézus (egyik égi, másik földi király) élt volna, a kumráni tekercsek kapcsolódó ‘rejtélyei’, legenda a Dávid-vérű Jézus és Mária-Magdaléna ‘közös’ gyermekéről, a Meroving-dinasztiáról, a férfiről, aki London mellett nevelkedik, s majd a Világállam trónjára ül, stb., stb. Ezek a törekvések egyrészt az Ószövetség s az Újszövetség ószövetségi célzatú (Jézus csak egy, a római uralom ellen lázadó ‘zsidó forradalmár’ volt) egybemosására, másrészt az égnek a földdel való evilági összekapcsolására irányulnak. Egyfelől azt sugallják, hogy a Messiásként a Földön járt Krisztus nem Megváltóként jön el másodszor, ítélni eleveneket és holtakat, hanem evilági királyként, a kiválasztott nép élén megszervezni a Világállamot, - másfelől pedig azt, hogy a Paradicsom, az Édenkert, a Mennyország itt a Földön, emberi erőből, Isten nélkül is meg-valósítható, tehát együnk csak nyugodtan a Tudás Fájáról...

Krisztus evangéliuma hamisítvány
Közismert, hogy a Bibliát évszázadokon át ‘írták, szerkesztették’; - időnként (úgy 200-300 évenként, a zsinatokon) kanonizálták (beillesztették a ‘jogrendjükbe’). Ilyenkor ‘rendesen össze is vesztek’ az akkori főméltóságok, hogy belemehet-e a ‘javasolt’ szövegrész a Bibliába, vagy sem. Ki tudhatja, hogy az 1500-1700 évvel ezelőtti főpapjaink milyen megfontolások alapján és miért döntöttek úgy, hogy mi kerüljön bele, s mi nem az Újszövetségbe. Ez azonban semmiképp nem elégséges indok arra, hogy Jézus Krisztus bármelyik példabeszédét, evangéliumi szavait - akár csak részlegesen is! - önkényesen kvázi hamisítványnak minősítsük. Ezért jó az Újszövetségben, hogy négy evangélista (és ez informatikailag nagyon fontos!) van, akik ugyan eltérően írták le a Szenvedéstörténetet, de összevetve az írásokat esetenként szó szerint is meggyőző információt adnak Krisztus utolsó napjairól, az elhangzott párbeszédekről. Ez azért meggyőző informatikai szempontból, mert négyen, egymástól függetlenül írták le, elvileg ugyanazokat a történéseket, és a szövegek ‘mégis’ lényegében tökéletesen egyeznek. Ám Jézus Krisztus szavainak hitelességére más, közvetett bizonyítékaink is vannak! Ha olvasóm figyelmesen olvassa a kiemelt evangéliumi idézeteket; hamar belátja, hogy Krisztus szavaiban semmilyen korabeli hatalmi ‘cenzúra’ keze nyoma nem érződik! Lehetséges, hogy a végül is kanonizált szövegeken túl ‘előfordultak keményebbek is’, amelyeket - ilyen, vagy olyan okból - kihagytak. Ámde ami ‘bent maradt’, arról sem állítható, hogy bármilyen intézményes vagy titkos földi hatalom apológiája lenne! Éppen ellenkezőleg: Jézus példabeszédeinek, evangéliumi szövegeinek túlnyomó része szegénypárti, hatalom-és gazdagságellenes; de ugyanakkor mértéktartó is: soha nem uszít erőszakra, forradalomra, felkelésre a fennálló hatalom ellen. Magyarán: sem a regnáló hatalomnak, sem az ellenzékének, sem bármiféle háttérhatalomnak soha nem ‘parírozott’; sőt, mondanivalójának a lényege rendre irritáló bármilyen földi erő szemszögéből nézve.

Mindemellett: (1) Jézus szavainak történeti és örök bölcsessége felülmúlhatatlan. (2) Okfejtése gyakran rejtett értelmű, profetikus és bölcsessége sokszor hosszabb távon - előre nem látható események lezajlása - után válik világossá. (3) Lényegre törekvése, szelídsége, judíciuma, kifejezésmódja olyannyira egyedi, hogyha nem (ilyen) lenne, ki kellene találni. (4) Időt állóbb, aktuálisabb erkölcsi útmutatás az emberiség történelmében nem ismeretes. (5) Egyszerű földi ember ilyet írni, vagy pláne a mindennapok történéseiben ‘rögtönözni’ nem lehet képes. (6) Gondolatai tisztasága csak ‘szent’ jelzővel jellemezhető; ami nyilván még a cenzori hajlamú kanonizálókat is visszarettentette bármilyen célzatos szövegmódosítástól...
 
De Krisztus szavainak abszolút hitelességét legfőképpen az mutatja meg, mikor is bárki földi halandó hevesen protestálni próbál ellenük. Azonnal megtapintható az evilági, földhözragadt kényelmi szempont, az anyagias életvitel érdeke, az a mentalitás, melynek révén valaki a két ellentétes (földi és égi) karriert egyaránt sikerrel próbálja, erőszakolja befutni. Nem lehet egyszerre szolgálni Krisztusnak és a Mammonnak: könnyebb a tevének átmennie a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia a Mennyországba...
A probléma tehát a legkevésbé sem Jézus szavaiban van.
A Köpönyegforgató leggonoszabb színészi alakítása, egyszersmind a végső idők közeledtének a legbiztosabb jele, amikor az Antikrisztus felölti Krisztus ruháját...

A végidők teremtményei a hasonmások
„Lehet-e ésszerű magyarázata, hogy a világ leghatalmasabb emberei megkötik a legrosszabb üzletet? A legrosszabbat, hiszen a pillanatért cserébe odaadják az Örökkévalóságot.” írja Kocsis István ‘Magyarország szent koronája’ könyvében.  „Régen odaadták az örökkévalóságot a percért, amikor ‘hasonmásokká’ váltak. ‘Hasonmás’, aki az életet választotta az ÉLET helyett... Akiknek a lelke tetsz-halott állapotba jutott. Ő az, aki bement a tágas kapun, rálépett a széles útra, mely a „romlásba” visz. Ezen az úton a bukott ember jár. A bukott ember, aki képes volt elvágni az összeköttetést az Időtlen Énjével. Kialudt benne az össze-köttetést fenntartó titokzatos fény, a lélek. Azt mondtuk: „Nem könnyű kioltani a lelket, de az ember megteheti. De mindig csak Istenre emelt fegyverrel teheti meg. Azaz a felfoghatatlanul nagy bűnökkel.” Aki például szándékosan és aljas indokból öl, vagy megölet valakit, az is voltaképp Istenre emelt fegyverrel oltja ki a saját lelkét. Aki pedig államférfiként árulja el hazáját, az idegen hatalom szolgálatába áll, szintén Istenre emel fegyvert, mert elszegényíti népét, önmagát pedig megfosztja attól, ami benne, a személyiségében a legértékesebb. Ezért kell például annak levetnie a papi ruháját, aki ateista lett, vagy távoznia a bírói pulpitusról, aki politikai parancsra hajlandó volt ártatlan embert elítélni. Mint-hogy Isten egyedül csak az embert teremtette a saját képmására, és oltotta belé az alkotó értelem szikráját, ezért minden emberben van valami isteni lényeg. Aki Istenre fegyvert emel, az emberként már nem is él tovább, hanem csak valami másként, másvalakiként. Ha tehát egy ember így vagy úgy, de eldobja magától  isteni lényegét, valami mássá válhat, valami minőségileg alacsonyabb rendűvé, mint ami korábban volt. Kocsis István ezt az alacsonyabb rendűvé, mássá vált embert nevezte el „hasonmásnak” - a valódi ember, az isteni lényegét megtartó ember „kiürült hasonmásának”. Kocsis István értelmezésében „hasonmás az, akinek a lelke tetszhalott állapotban van.”

Az emberek többsége az uzsoracivilizáció kényszere (ti. ‘a pénz’) következtében hasonmássá vált: elveszítette emberi lényegét, minőségét. Kocsis szerint ezektől a (személyiségüket, szabadságukat és akaratukat is elveszített) „hasonmásoktól” retteg minden jövőjét féltő ember. Ezek a hasonmások hazudnak politikusként, szerelmi partnerként, könnyen kaphatók az árulásra, és üzletemberként szintén gátlástalanok, - de más szakmákban sem azzal a felelősséggel és kötelesség-tudattal látják el a feladatukat, mint az emberi lényegüket megőrző emberek. Közéjük tartoznak, akik jó üzletnek tekintik a háborút, ha lehet rajta sok pénzt keresni, tekintet nélkül arra, hogy hány embertársuknak okoznak végtelen sok szenvedést. Az uzsoracivilizáció kamatkapitalista rendjében tiszta pénzgazdaság működik: egyetlen célja, hogy pénzből még több pénzt állíthassanak elő a pénz-vagyon tulajdonosai. Minden más emberi érték devalválódott, és az erkölcsnek nincs többé ázsiója. Egyre több a profithajszában hasonmássá váló ember.
A legdöbbenetesebb, amikor a hasonmás fel is fogja, hogy hasonmás lett. Ez abban a pillanatban következik be, amikor már képes elhitetni magával, hogy Istennel szembefordulva is lehet élni. Természetesen lehet így is élni, de nem az emberi lényegét megtartó teljes (értékű) embernek, hanem egy emberi lényegétől megfosztott hasonmásnak. Ezért van, hogy ebben a mindent pénzzel mérő ‘egy-dimenziós’ világban rengeteg az olyan ember, aki úgy követ el bűnt, hogy nincs igazán bűntudata: képtelen valódi bűnbánatra. A „hasonmás” terminusa igen jól eligazít korunk sok ellentmondásában. Ha valaki fölfogta, hogy „hasonmás” lett és ezt a létét el tudja viselni, úgy a számára semmi sem azonos már azzal, ami valójában. A bűn többé nem bűn; minden üzlet rossz, amelyen így vagy úgy nem nyerészkedik, akár a másik kárára is, és a legrosszabb üzlet Kocsis István szerint „az örökkévalóságról való lemondás a percért”, amikor a percnyi földi létért lemond az Időtlen Énről, amikor az életet választja az ÉLET helyett.

Az ilyen hasonmás-embernek a földi léte percnyi kis hosszába kell belesűrítenie minden hatalmat, minden élvezetet; - ezért siet, ezért mohó, ezért gátlástalan, ezért gázol át mindenen és mindenkin. Kocsis a Biblia alapos ismerőjeként még azt is hangsúlyozza, hogy ‘a hasonmás-kérdést’ a maga teljes bonyolultságában az Evangélium mutatja be, de korunk embere a jelek szerint már nem képes fel-fogni az Újszövetségnek e fontos részeit. Abból, amit az Evangélium sugalmaz, a legdöbbenetesebb, hogy a ‘hasonmás-lét’ - az anyaggal való teljes azonosulás, a lélek, s az Isten megtagadása - az emberi lényegétől megfosztott ember számára  természetessé és elfogadhatóvá válhat, így az uzsoracivilizáció pénzhajszájában egész népeket, sőt, az emberiséget is veszélyezteti az ebben a ‘hasonmásságban’ való elmerülés.”

„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket, meg a testet is a pokolba taszíthatja!” (Mt.10, 28-29.)

Óvakodjatok a hamis prófétáktól!
„Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek! Vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől valók-e, mert sok hamis próféta lépett föl a világban. Az Istentől való lélek erről ismerhető föl: Minden lélek, amelyik vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, Istentől van. Minden olyan lélek viszont, amelyik nem vallja Jézust, nem Istentől való. Ez az Antikrisztus szelleme, akiről hallottátok, hogy eljön, sőt, már a világban is van. Ti Istentől vagytok, és győzedelmeskedtetek azon. Hiszen, ha bennetek van, - hatalmasabb, mint az, aki a világban van. Azok e világból valók, azért is beszélnek e világról, és a világ hallgat rájuk. Mi Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk. Aki viszont nem az Istentől való, - nem hallgat ránk. Így különböztetjük meg az igazság szellemét a hamisság szellemétől.” (1 Jn. 4, 1-6.)
Óvakodjatok az Antikrisztustól!
„Gyermekeim, itt az utolsó óra! Amint azt hallottátok, eljön az Antikrisztus. Már eddig is sok Antikrisztus támadt. Közülünk kerültek ki, de nem tartoztak közénk. Ha közénk tartoztak volna, köztünk is maradtak volna. Rajtuk kellett nyilvánvalóvá lennie, hogy nem mindnyájan tartoznak közénk. Ti azonban a Szent kenetét kaptátok, és mindent tudtok. Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Messiás? Ez az Antikrisztus: tagadja az Atyát és a Fiút. Mindaz ugyanis, aki tagadja a Fiút, nem ismeri el az Atyát sem. Aki megvallja a Fiút, elismeri az Atyát is. Maradjon meg bennetek, amit kezdettől fogva hallottatok. Ha megmarad bennetek, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. Az ígéret pedig, amelyet ehhez fűzött, - az örök élet. Ezeket akartam írni nektek azok miatt, akik félrevezetnek.” (1 Jn. 2, 18-27.)

Az  Antikrisztus Krisztus hasonmása
Klónozni fognak egy nőt, vagyis egy anya megszüli a hasonmását.
És ez a tetszhalott-lelkű hasonmás majd megszüli Demiurgoszt, az Antikrisztust.
Az Antikrisztust, aki a restaurált Nyugat-Római Császárság, a Világállam királya lesz; aki egyesíti a pápai trónt az evilági királysággal s bevezeti az ökumenikus világvallást, amely csak színleg fogadja el Krisztus Isten Fia megváltó küldetését. Az Antikrisztust, aki majdnem mindenkit az orránál fogva vezet, elfoglalja Izraelt és az újjáépített Jeruzsálemi Salamon templomában Istenné kiáltja ki magát...
Aki ‘miatt’ lezajlik az Armageddon, még Krisztus második eljövetele előtt.

Vác, 2004. október 13.

                                                                 Czike László