Czike László

                                 A hamis rendszerváltás

Magyarország mai ‘demokrácia-állapotának’, politikai és gazdasági helyzetének alapvető meghatározója, hogy az emberek, a nép döntő többségének teljességgel képtelen elképzelései, hamis ismeretei vannak az őt környező világról, legfőképp arról, hogy mi is történt az elmúlt 15 év alatt az országgal, a gazdasággal és vele. Okkal és joggal feltételezhetjük, hogy amennyiben ez a ‘jellemzés’ lényegében helytálló, úgy mindez nem lehet véletlen, - valamilyen társadalmi-politikai ‘erők’ mintegy legfontosabb ‘projektjüknek’ tekintik a magyarok és a magyarság teljes, céltudatos félrevezetését; mint amikor valakinek ‘bekötik a szemét’, mielőtt meg-erőszakolják, vagy kirabolják. Bekötött szemmel még háromszor meg is pörgetik a tengelye körül, hogy elszédüljön és azt is elfelejtse: eredetileg merre volt észak.

Kísért a múlt
A speciális magyar lélek talán legspecifikusabb jellemvonása a kudarcélmény, a frusztráció, a pesszimizmus, az önbizalom hiánya, a bizalmatlanság s az általános bizonytalanságérzet. Ezek ellenére e nép sajátos jellemzője egyfajta megrögzött naivitás is, amely lehetővé teszi, hogy újra meg újra be lehessen csapni. Ez a nép önmaga cinkos ártatlansága, hiszékenysége révén maximálisan kiszolgáltatott, ám mintha csökönyösen ragaszkodna a tragédiához, amit a sors legalsóbb bugyraiból minduntalan magához vonz. Honnan eredhet ez az ‘áldozati bárány’ szerepkör?
A történelmi múlt legmélyéről...

A török megszállástól számítva (1526 után) a - korábban is törékeny - független Magyarország lényegében megszűnt létezni. A három részre szakadt ország soha többé nem forrott össze egységes egésszé; legalábbis önálló, önszervező, minden más hatalomtól független egységként nem. A török kiűzésével párhuzamosan vált  fokozatosan osztrák gyarmattá, pontosabban a Nyugat-Római Császárság, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia részévé, a Habsburg-dinasztia uralma alatt. 1848 kudarca megerősítette a magyarokban a negatív hitet: az ország többé nem lesz független. 1867., a Kiegyezés elindított ugyan egyfajta polgárosodást, azonban a haynaui akasztófák árnyékában minden maradék önbizalmát elveszített nép nem a maga (fő)nemessége, vagy egyéb ‘kapitalizálódó’ rétegei felemelkedése révén polgárosodott; - külhonból ideérkezett bevándorlók valósították meg a magyarok helyett. A XIX. század végének, és a XX. század elejének tipikus magyarországi figurája a gentry, a mindenét elveszített köznemes, - amely réteg a polgárosodás motorja is lehetett volna, de nem lett. A ‘polgárosodásunk’ tehát nem önerőből zajlott le. Ilyen körülmények között lett Magyarország az 1920-as évek végére a hárommillió koldus országa...

Meghalt Mátyás király...
A zsidó származású Sándor András református író, publicista, nekem 1997. III. 12-én írt levelében így vélekedett a magyar problémáról: „A szétesésre hajlamos magyarok önmaguk közül sohasem tudtak királyt választani. Az Árpád-ház még az állami lét előttről eredt. Kihalt, - aztán már Nápolyba mentek királyért. Aztán Luxemburgba ... Akkor választottak egy erdélyi populistát, azt is meg-bánták, rögtön mentek Lengyelországba királyért, aztán Bécsbe (mert Zápolya nevetséges volt). Avval be is vásároltunk, a Habsburgokra ráment az ország. (Európa lézengő ritteréről, Otto von Habsburgról mindig a Deák Ferenc be-köpése jut az eszembe: „Akinek a szél lefútta a kalapját, az nem tud olyan méltóságosan futni utána, hogy nevetségessé ne váljék.”) Az az Isten különös kegyelme, hogy 1989-ben Soros (napjainkban Mádl Ferenc köztársasági elnök éppen kitüntette őt: a magyar rendszerváltásért nyújtott pozitív tevékenységéért) annyira nagyvonalú nem volt, hogy hazatelepült volna (nem adva föl newyorki lakását sem), államfővé választatván magát (egy prezidenciális rendszerben, persze): ide a rozsdás bökőt, hogy a magyarok lelkesen megválasztották volna, akár ózonpajzsra is emelvén. Fő, hogy nem hazulról való és nem kell meg-pukkadni az irigységtől: mért ő, mért nem én. Az a baj, hogy ezt már a Moszad is tudja. Úgy játszik velünk a Moszad, mint most itt az előszobában Picur, jó öreg Mirci komám fia, a rózsaszínű gumigolyóval. Beleszámítja a Világbankot is, - annál is inkább, mert ott is van 'kácá'-ja."

Magam szintén magyar hazafi volnék, ezért hát ezzel a fenti sommás ítélettel nem nagyon tudok ellenkezni; annál is kevésbé, mert egyetértek vele, hiszen átéltem a rendszerváltás óta eltelt másfél évtized magyar széthúzását, és nemzetáruló elitje egymást is sűrűn eláruló, köpönyegforgató ‘kormányzását’, amellyel nagyjából az egész nemzeti működő tőkét elkótyavetyélte; olyan nevetségesen alacsony árért, amit még közvetítői jutaléknak is túlzás tekinteni... A magyar nép nemzetalkotó és önvédelmi képességével bizony súlyos bajok vannak; nem akarok mindenáron ‘polgárpukkasztó’ lenni, de: vannak nemzetalkotó, történelmi népek, például az angol, a francia, a német, az orosz - a magyar nem ilyen. A nemzetalkotás már a modern korban elsősorban megfelelő példamutató vezetők kérdése; a magyar a legújabb korban ilyeneket nem, vagy nem eleget volt képes kinevelni. Idézzük ez ügyben ismét csak a Sándor András levelében foglaltakat: „Megint azt mondom: királyt választani maga közül a Gens Hungarica sohasem tudott.” Ez van...

Mélymagyar frusztráció
A magyar népnek emellett kvázi ‘veleszületett képessége’, hogy a világháborúk vérzivatarában mindig ‘sikerült’ a később vesztes oldalra állnia. Ez a nemzetünk önbizalmát, valamint további jövőbeli lehetőségeinket folyamatosan, jelentősen lerontotta. A nemzetalkotás: polgárosodás és megfelelő vezetők kérdése. Egyik sem állt a rendelkezésünkre. Az első világháborút vörös terror, fehér terror és a Trianoni Békeszerződés; - Magyarország megcsonkítása követte. Majd jött újra a revánsra készülődés, ismét Németország oldalán - az elvett területeink vissza-szerzése reményében. De reváns helyett újból vesztes világháború következett; - majd Magyarország újabb megbüntetése. Zsidótörvények; - német megszállás, náci terror, és a szégyenteljes magyar zsidó holocaust. Amit persze a szovjet felszabadítók ideiglenesen 46 évig tartó megszállása, ávós kommunista terror, diktatúra, majd az 1956-os forradalom és szabadságharc, aztán annak leverése után újra csak a megtorlás, a vörös terror követett... Majd jött Kádárék gulyás-kommunizmusa, a puha diktatúra, a legvidámabb barakk viszonylagos jóléte a fel-színen - és az ország titkos eladósítása, nyugati kézre játszásának előkészítése: a mélyben. Eladósodás: 1973. és 1989. között. 1982.: beléptetésünk a Nemzetközi Valutaalapba és a Világbankba. A rendszerváltó kormány 1990-ben abszolút kész helyzetet örökölt: 20,5 Mrd USD államadósságot, üres államkincstárt, válságos állapotban lévő elavult szerkezetű gazdaságot, összeomló hagyományos piacot - és ‘nem létező polgárságot’. Kapitalizmust kezdett építeni - polgárság nélkül...  

A máltai paktum
A kelet-európai, és benne a magyarországi ‘rendszerváltás’ egyáltalán nem belső társadalmi szükségszerűségként következett be - mint pl. a forradalom -, hanem kizárólag külső hatásra, ti. a ‘80-as évek közepén Reagan és Gorbacsov Máltán megegyeztek a világ újrafelosztásáról. Sándor András így ír erről: „megegyeztek, hogy Magyarország hogyan megy át Gorbacsovéból Bushék tulajdonába”. Az USA ugyanis megnyerte a csillagháborús fegyverkezési versenyt; - a Szovjetunió gazdasága, a KGST, és vele az egész kommunista tömb diktatórikus tákolmánya kártyavárként omlott össze. Jelentős spontán tömegmegmozdulások nem voltak, ugyanakkor a kapitalista világ egyszerűen ‘felmondta’ a kelet-európai rezsimek folyó finanszírozását, így magától értetődik: a kommunizmusról a kapitalizmusra való áttérést belülről, még a régi rendszer működése közben kellett megszervezni.

Ezt az előszervezést egyrészt a hazai titkosszolgálatok - elsősorban a katonai hír-szerzés -, másrészt a titkosszolgálatok, valamint a régi és a feltörekvő új hatalmi elit tagjaiból már a 80-as évektől verbuválódó szabadkőműves páholyok végezték el, természetesen a megfelelő külföldi háttérhatalmi szervezetek szigorú utasítása, útmutatása alapján. A magyar rendszerváltás tehát alapvetően ‘koprodukcióban’ készült nemzetközi, sőt inkább nemzetek feletti ‘öszvér’ alkotás, - forgatókönyve a híres-nevezetes Rózsadombi Paktum volt, ami a beavatott külföldi és hazai erők politikai megegyezésének titkos jegyzőkönyve. A huszon-egynéhány pont szinte kivétel nélkül tételesen megvalósult... Akik a ‘szerződés’ résztvevői voltak: mind, kivétel nélkül későbbi magas beosztású államférfiak, elnökök, pártelnökök lettek.

A rendszerváltás tehát egy ‘kétkulacsos’ megegyezés volt abból a célból, hogy ‘a leköszönő régi’ elit mégis a hatalomban maradhasson; ugyanakkor látszólag újak is feljebb juthassanak, amivel a demokrácia látszatát kelthették. Mivel a titkosság követelményei szigorodtak; - továbbra is érvényben maradt az előző diktatórikus rendszer alapvető szervező, káderkiválasztó elve s gyakorlata: a kontraszelekció. Csakhogy ezek után már nem (csak) egyedül a politbüro titkosrendőrsége végzi a szerencsés kiválasztottak átvilágítását, elő-szelektálását, - hanem a háttérhatalom civil-társadalomba beépült, szellemi céheknek, gondolkodó műhelyeknek álcázott páholyai. A demokratikus intézményrendszer a nyugati mintákat majmolja, - azok 200 évvel ezelőtt még maradéktalanul ‘megvolt’ valós tartalma nélkül...

Nyugtalanító kérdés: miért csak és éppen a katonai hírszerzés őrizte meg titkait, nimbuszát, személyi állományát, jogfolytonosságát? Miért vette át az új rend a régi összes államtitkát (újabbakkal kibővítve), - államadósságával együtt? Miért?!
Miért, mitől új a rendszer, mely a réginek épp a lényegét őrzi meg, változatlanul? Ha az előző rendszer vezetői nemzetárulók voltak, politikai tévedéseiket csak az adósság-felhalmozásuk múlta felül, akkor miért nem vontak közülük felelősségre egyetlen-egyet sem? Mert ugye egy rendszert a vezetői fémjeleznek, vagy nem? Egy államot pedig az államtitkai, nem? Melyeket leginkább a hírszerzők őriznek, a katonai hírszerzők, vagy nem? Talán nem azok a legféltettebb államtitkok ma, amelyek épp a rendszer meg nem változására, jogfolytonosságára vonatkoznak? Akik a politikai titkokat (a nemzettel szemben) máig őrzik, sőt generálják - miért lettek mind magas állami tisztségviselők, és a kellő büntetés helyett miért kaptak mind kitüntetéseket, lovagkereszteket, francia, angol és egyéb érdemrendeket is?

Miért is nem lehet Magyarországon magas rangú politikus, államférfi az, aki nem tagja valamely, II. Erzsébet angol királynő által legitimált lovagrendnek, vagy páholynak? Miért nem juthat ma már Magyarországon semmilyen (sem állami, sem komolyabb társasági) vezető beosztáshoz az, aki nem rendelkezik hivatalos (állami) angol nyelvvizsgával?
„Vajon ez itt még Magyarország?!” - kérdezi Várhelyi András, szamizdatában...

A rózsadombi paktum (1989. március 15.)
A rendszerváltás ‘pillanatában’ Magyarország nem volt független állam, s mivel a politikai választások időpontjában még teljes létszámmal hazánkban állomásozott a Vörös Hadsereg; a rendszerváltás politikai legitimációja külpolitikailag is meg-kérdőjelezhető. Nem véletlen, hogy a Rózsadombi Paktum résztvevője (aláírója) volt - Palmer, USA-nagykövet mellett - a világ talán két leghatékonyabb titkos-szolgálatának (KGB, Moszad) képviselője is. (Ami jól mutatja: nem ‘babra’ ment a játék.) A titkos nagyhatalmi asszisztencia nyilvánvalóvá teszi: a magyar rezsim-váltás egyfelől szupranacionális projekt volt - a jelentősége messze meghaladta a magyar nemzeti kereteket, érdekeket -, másfelől a végrehajtás szigorú ellenőrzése minden pillanatban minden momentumra, a legkisebb részletekre is kiterjedt. Mi, magyarok azt hittük, hogy politikai és gazdasági börtönünkből most ‘végre igazi felszabadulás’, a polgári jólét s az egyéni vállalkozás szabadsága következik, ám  igazából csöbörből vödörbe pottyantunk, - de erről majd később... Sándor András így írt levelében a várakozásról: „A két szélsőség a közgazdasági szférában egy gúzsba-kötött, börtönbe zárt nép belső impulzusait fejezi ki. Amikor a mária-nosztrai meg váci fegyházban ültünk, minden zárkában két párt volt: az egyik szerint ki kell törnünk s ezzel fellármáznunk a világot, a másik szerint mennél hamarosabb amnesztiára kell játszanunk. Volt még egy vágyálom is: 'jönnek a jenkik a csokoládéval'."

Rendszerváltó globalizáció
Mi, magyarok egyszerre éltük meg ‘a rendszerváltást’, meg a szép új világrend, a globalizáció ‘átterjedését’, melynek valóságos tulajdonságairól, viselkedéséről, okairól és céljairól kb. 1995-ig jóformán semmit nem sejtettünk. A néptömegek - mivel nem tudják a kettőt szétválasztani - ma is azt hiszik, hogy a rendszerváltás és a globalizáció egy és ugyanaz a hatás, s az elszegényedésükért, létbiztonságuk elveszítéséért azokat a tényezőket okolják, akik a megelőző szocialista rendszert ‘megdöntötték’. Vagyis: a kapitalizmust, a multinacionális cégeket, illetve a velük együttműködő magyar államot, s a magyar pénzügyi és politikai elitet. Emiatt a magyar nép legalább fele visszasírja a kádárizmus gulyás-kommunizmusát, ‘a legvidámabb barakk’ sajátos hangulatát, - mert azt hiszik, hogy az egykori ‘jólét’ ‘kvázi gombnyomásra’ bármikor visszaállítható, kevés jóakarattal... Pedig az idő kerekét már nem lehet visszaforgatni! Akárha létezett a Rózsadombi Paktum - a rendszerváltás magyar bölcseinek jegyzőkönyve! -, akár nem: a dolgok szigorúan a megegyezés kötött menetrendje szerint történtek... Mindenesetre: vagy ‘spontán tudattalanul’, szinte sorsszerűen (fátum, karma, kataklizma, stb.) megyünk tönkre már 22 év óta (vö.: 1982-ben léptettek be minket a Nemzetközi Valutaalapba!), - vagy nemzetközi konspiráció és kollaboráció ‘áldozatai’ vagyunk. Vagyis: furcsa ‘árukapcsolás’ történt itt: az elitünk mintegy felszabadulásként ‘adta el nekünk’ a rendszerváltást (és vele a multiknak Magyarországot!); ám a csomagba a tudtunk nélkül, már jó előre nemcsak a nómenklatúra-burzsoáziával való teljes kiegyezést (vele implicite a ‘Bokros-csomagot’ is) kalkulálták bele, de az egész globalizációt is, - beleértve néhány évvel későbbi belépésünket is az Európai Únióba...

Látható, hogy amíg ‘a spontán fejlődés’ látszatát kelti a verbális és tényleges mágiával, a médiával, a mammon pénzével is ‘összeházasodott’ rendszerváltó elitünk; - addig egy átgondolt koncepció, valóságos komplex terv végrehajtása folyik „lendületben az ország” akció-fedőnév alatt: Magyarország felszámolása.

Vác, 2004. december 15.

                                                                       Czike László