6.
A történelmi és új pártok
Magyarországon a rendszerváltás nem ‘alulról jövő’ népi kezdeményezések által ment végbe, hanem felülről (sőt, kívülről) vezérelt, diktált folyamatok és ütemterv szerint, amelybe ‘a népnek’ semmilyen beleszólási lehetősége nem volt, még fel-színi megnyilvánulások formájában sem, nemhogy a mélyebb döntések szintjén. A ‘reform-kommunista’ rendszerátmentő kísérletek nyilvánvaló csődje után mint-ha a semmiből tűntek volna elő: egyik pillanatról a másikra, megjelentek azok a politikai pártok, melyek a ‘rendszerváltás’ óta az újdonsült demokrácia szinte kizárólagos letéteményesei, mert önkényesen annak kiáltották ki magukat.

Magyar Szocialista Párt: az MSZMP utódpártja; a szó történelmi, politikai, jogi, erkölcsi, eszmei, világnézeti, fundamentális és vagyoni-gazdálkodási értelmében egyaránt. Vezetősége, minimumra ‘törpedt’ tagságának elitje az egykori MSZMP hatalmi krémjéből származik. Tekintve, hogy ennyi kommunista együttes tömeges megtérése teljesen valószínűtlen (nem életszerű), bizonyossággal vélelmezhetjük, hogy a munkáspártból szocialista párttá történt hirtelen ‘átalakulás’ nem is egyéb ‘kényszerű barba-trükknél’, ami leginkább azzal a természeti hasonlattal írható le érzékletesen, amikor is a kaméleon, ‘fennmaradása érdekében’, rejtő-színt ölt...    
Az MSZP nómenklatúrája a rendszerváltás során egyértelműen átmentette szinte minden hatalmát; politikai monopóliumát gazdasági hatalomra váltotta. Az ún. ‘spontán privatizáció’-val (1988-1992) megszerezte a nemzeti működő tőke cca. 15 %-ának tulajdonjogát, de még a jobboldali kormányzás (Antall, Orbán) alatt is
(ez is a Rózsadombi Paktum része, előírt feltétele lehetett?) olyan mértékű kvázi-jutalékot húzott (megkerülhetetlen erőnyerő helyzeténél fogva) a kampányszerű állami privatizációból, ami az egykori állampárti funkcionáriusokat szinte kivétel nélkül legalábbis egyfajta képzetes, csakis vagyoni értelemben vett középosztály (az ún. nómenklatúra-burzsoázia) kizárólagos tagjaivá tette. Ez egyszersmind két nagyon súlyos dolgot is jelent: (1) Az ország gazdasági potenciáljának (már ami annak a ‘nemzeti’ tulajdonban megmaradt csekély hányadát illeti!) működése felett ugyanazok diszponálnak, mint azelőtt, - ugyanazzal a minden értéket felélő, felszámoló (kontraszelektált) tehetségtelenséggel. (2) Némi egyszerűsítéssel: ettől kezdve kettős tulajdonról beszélünk - 15 % a ‘nómenklatúristák’, 85 % a ‘multi-nacionalisták’ részesedése a magyar nemzeti működő tőkéből. Képzeljük el, ha még ‘össze is játszanak’: az egyik a törvényhozó hatalom birtoklásán keresztül a külföldi gazdasági és politikai hatalmi érdekeknek megfelelő, azokat kiszolgáló törvényeket hoz; - a másik pedig a befolyásával támogatja, hatalomban tartja a neki parírozó hatalmi elitet. Mert ma épp ez történik! Senki ne higgye, hogy egy volt magyar bolsevik ilyen simán bekerülhetne az Európai Únió kormányába, ha ez a kétirányú konspiráció nem működne. Aminek ma a tanúi vagyunk, nem más, mint hogy a politikai hatalmát gazdasági (bankár, vállalkozó, részvényes, rész-tulajdonos, bróker, ‘öröklődő, befolyásos állami-, banki-, párt-és egyéb tiszt-viselői beosztások’, stb.) egyeduralomra váltott MSZP-nómenklatúra, 15 évnyi folyamatos, sikeres ‘visszakapaszkodás’ után, mostanában elérkezettnek látta az időt, hogy a gazdasági hatalom mellé véglegesen visszaszerezze a politikai hatalmát is, vagyis a stabilizált gazdasági túl-hatalmát most - veszteség nélkül! - visszaváltsa újra politikai hatalomra. (Most manifesztálódik két szólásmondás igazsága: (1) A kommunizmusban az a legrosszabb, ami utána jön. (2) A nómen-klatúra-burzsoá soha nem adja vissza, engedi át másnak a hatalmat, vagy koncot, amit sikerrel megszerzett. Ezzel a társadalom legveszélyesebb ragadozója.) Nem történt tehát semmi különös: az MSZMP 1990-ben taktikai okokból és látszólag ‘átadta a politikai hatalmat’ a demokratikus ellenzéknek (majd látni fogjuk, hogy ez miből állt); közben a gazdasági hatalmat, vagyonát, országos infrastruktúráját, ingatlanait és ‘eszmeiségét’, gazdaságpolitikai befolyását megőrizte, most pedig visszaveszi. A rendszerváltás kígyója a farkába harap; a kör vargabetűje bezárul.    

Magyar Demokrata Fórum: nagyjából az a kör, az az eszmeiség, amelyet 1956-ban a - szintén az állampárton belül kialakult reformista - Petőfi Kör részben népi, részben jó értelemben vett liberális szellemi erői alkottak, testesítettek meg. Mit értek azon, hogy ‘jó értelemben vett liberális szellemi erők’? Tudni kell - nincsen új a nap alatt -, hogy a hatalom haladó (értsd: nemzetben gondolkodó) szellemi erőit már akkoriban is a ‘népi-urbánus ellentét’ szakította ketté: belőlük nőtt ki a rendszerváltás idejére egyrészt a nemzeti szabadkőművesség (Martinovich Ignácék, majd a ‘48-asok egykori Grand Orient jakobinus ‘mozgalmának’ késői utánérzése, kérészéletű utánzata), másrészt a nemzeti liberalizmus, sőt az egykori maóistákból lett kozmopolita anarchisták mai, ‘államtalanító brigádja’ is, de róluk majd eggyel később... Jó értelemben vett liberálisokon én a nemzeti ‘szabadelvűeket’, a szabadgondolkodókat értem; mindazokat és mindaddig, akik és amíg végül ‘bele nem simultak’ a mindent elsöprő globalizációba, ami azután bekebelezte, becsatolta, bekötötte magához az összes nemzeti gondolkodókat, és végeredményében maga alá kényszerített minden független gondolatot. Így lett a jóhiszeműnek indult nemzeti szabadkőművességből Grand Orient szellemiségű MDF, majd az úgynevezett nemzeti liberális (antallista fikció) ‘fejlődési fokot’ szinte egyetlen pillanat alatt mintegy átugorva, kihagyva - neokonzervativista szellemi-politikai kentaur, amely elől Dávid Ibolyaként mosolyog, ám hátulról, s még inkább alulnézetből, az éppen fogát csikorgató Boross Pétert formázza. A nagy ívet (bűvös körpályát) befutó ‘magyar rendszerváltó demokratikus népi mozgalom’, amely végül 1990-ben - miután ‘váratlanul’ párttá alakult - győzött a parlamenti választásokon, Antall-kormányként átvállalta a bukott rendszer állam-adósságát, fillérekért kiárusította a fél országot, majd visszaadta a hatalmat Horn Gyuláéknak, hadd alapozzák meg gyakorlatban a lépcsőzetes visszarendeződést. A (vissza)fejlődés dialektikájára mi sem jellemzőbb, hogy mikor Antall a kezébe vette az ország-irányítás ‘botkormányát’, még varázspálcaként is használhatta volna, hogy szétválassza vele legalább a vörös adósságtengert; - ámde mikor mint stafétabotot átadta nemzeti (trón)örökösének, Orbán Viktornak: legbelül a bot már kongott az ürességtől - ‘talán igaz sem volt’ nemzeti liberalizmusát rég kiszívta a soros kozmopolitizmus, vagyis a multi-kommunista globalizáció. Lehet ugyan antalli örökségről beszélni, de büszkélkedni nem nagyon van mivel... Az MDF megcsinálta - amivel a Paktumban megbízták - a mindent elkótyavetyélő rendszerváltást, majd most engedelmesen hamvába holt, mint egy gyermek anyja kebelére: vissza, kommunista gyökereihez. Boross és Horn egymás kezét rázzák. A háttérben két ifjú titán - illumunátus és bilderberg - feni a kést egymás torkára.

Szabaddemokraták Szövetsége: Mégis - mit gondolnak, mit gondoljunk - mi is az SZDSZ?! Szürke eminenciásokból álló szürkeállomány, - avagy garabonciásokból álló anarchista különítmény? Nexus a Co-Nexussal? Általános kötőanyag, minden lében több vasat is mártogató kanál?! Internacionális kommunikációs hírcsatorna? Lomtalanító, álomtalanító és államtalanító csontbrigád? Vagy szükséges mínusz?! Ami nélkül az Únión kívül sincs élet? Vajon mi lehet? Mindennek a sava-borsa, s tejszínhab a magyar tortán? A nemzeti múltunk kovásza - vagy a jövőnk fohásza? Eklézsia, internet, szociális és világháló? A világ pókhálója? Élő lelkiismeretünk?
Kérdezzük meg minderről ismét Sándor Andrást! Kevés olyan dolog van, amiről  ne lehetne autentikus forrásként idézni. Az 1996. november 1-jei levelében írja: „Antall József a valóságban nem spontánul ugrott elő, hanem egy 1985. óta szisztematikusan végrehajtott kiválasztás eredményeképpen, amikor ugyanis az SZDSZ amerikai főnökei kiválasztották a szóba jöhető, különböző irányú vezetőket a majdani tulajdonosváltás idejére (mikor Magyarország Gorbacsov tulajdonából átmegy a Bushék tulajdonába), - bármilyen választási eredmény esetére. Antall volt a kisgazda-jelölt, de mivel a Kisgazdapárt nem fogadta be, átmanipulálták az MDF élére, ha tetszett a tagságnak, ha nem. Ami tehát a gondolatmenetből kimaradt: az az ország függő helyzete egy bizonyos transz-nacionális pénzcsoporttól... (...)” December 11-ikén így írt: „...mint az SZDSZ-esek, mert azok legalább nyílt ellenségek.”

Ma leginkább úgy tűnik, hogy az SZDSZ az MSZP előretolt, már nemzetközivé vált élcsapata. Az MSZP-sek ma még csak óvatosan (bár nagy önbizalommal!) éneklik, kántálják az internacionálét, - mint álmaik nosztalgikus netovábbját. Az SZDSZ mindezen régen túllépett: nemcsak a szociáldemokrácia felesleges, de - V. I. Lenin nyomdokain - az állam is, az összes gondoskodó funkciójával.  Pénzistennek egyetlen segítőre van szüksége, ami pedig a liberalizált világpiac.

„A rendszerváltás óta a magyar politikában egyetlen professzionális szervezet működik - amely a hatalmat egyre növekvő mértékben birtokolja és koncentrálja -, az SZDSZ! A magyarázat: a profi politikus mindig pontosan tudja, mi a célja, - tudniillik: megszerezni és megtartani a hatalmat. Az SZDSZ tudja, hogy az élet mindig a győztest igazolja, - ezért sosem csinál(t) lelkiismereti problémát abból, hogy kivel, hogyan szerzi meg a hatalmat. Minden idegszálával koncentrál, hogy megtartsa azt, és kiépítse saját, maradandó infrastruktúráját.” - írtam 1996-ban egy publicisztikámban, a Demokratában.

Kereszténydemokrata Néppárt:
Mindig is csak látszat-párt volt; ‘visszatekintő’ áltörténelmi látszat-gyökerekkel, - még csupán a belátható történelmi jövő keresztény látszatát sem keltve. Politikai győzelmi esélyek, remények, valós elképzelések és törekvés nélkül. Mivel végül is az újemberes katolikus újságíró vezetésével ‘szavazatgyűjtő epizód-szerephez’ is jutottak a rendszerváltó Antall-kormányban (mert koalíciós szövetségre léptek azt MDF-fel, s a kórboncnok még tárcát is kapott), - egyáltalán nem zárható ki, sőt, eléggé valószínű, hogy a KDNP legalább annyira ügynöki feladattal indított, posztkommunista, Grand Orient alapítású érdekszövetség, mint maga az MDF. A reformkommunista elit hatékonyan, eredményesen tervezett: mindegyik rendszer-váltó párt (akár ‘történelmi’, akár nem) kvázi az állampárt utódpártjaként jött létre; azzal a titkos küldetéssel, hogy a netán mégis előforduló valódi rendszer-váltó törekvéseket idejében felfedezve, magához becsatolva - blokkolja azokat. Nem állítom persze, hogy eredendően minden rendszerváltó politikai személyiség eleve kommunista ügynök volt, ám hogy összességében, tevékenységük átlátható végeredményében - erőszak, zsarolás, korrupció hatására vagy önként és dalolva: teljesen mindegy; ha akaratlanul is, de - azzá váltak, az nyilvánvaló. Sőt, minden ‘fontos célra kiszemelt embert’ épp jövőbeli küldetése teljesítésének megfelelően választottak ki. Ha áttekintjük ‘a palettát’ - nem is csalódtak senkiben. Senkiben!
Kisgazdapárt:
A szatmári szilva és a chilei cseresznye üzletembere, egykori tutsek-fogalmazó és modernkori münchausen-báró vezette ‘történelmi kisgazdapárt’ mint egy politikai állatorvosi ló; magánhordozza mindazokat a - súlyos, leginkább becsületbeli, lelki és elme - betegségeket, amelyek valamennyi ‘rendszerváltó pártban’ fellelhetők, ha nem is azonos arányban. Ezek a jellegzetességek a következők:

 Ál-nemzeti hősködés, szájmenés, hőzöngés a felszínen, ám stabil globalizációs kollaboráció, szolgalelkűség a mélyben, azaz a valóságban.
 Ál-keresztény jelszavak, lózungok, üres frázisok a közbeszéd szintjén, és valós pogányság, hitehagyás, kételkedés, korrupció, hedonizmus a gyakorlatban.
 Mindenfajta globális vagy nemzeti közgazdasági, pénzügyi, erkölcsi, szakmai, politikai és egyéb valós ismeretek, tudás, gyakorlat vagy tehetség teljes hiánya.
 Urbánus elitizmus; vagyis az egyszerű nép, a vidék, a falu, a külföldre szakadt magyarság teljes kirekesztése a rendszerváltás folyamataiból: a privatizációból, a kárpótlásból. A politikai elit meggazdagodott, a nép elszegényedett.
 Tökéletes önfeladás és együttműködés az ál-rendszerváltó kripto-kommunista ‘reformerekkel’, valamint a velük összefonódott internacionalista pénz-elittel.

A Kisgazdapárt álságossága, szakmai dilettantizmusa, egyéni pecsenyesütögetése minden más pártét is felülmúlta. A Kisgazdapárt nemhogy nem volt soha reform-folyamatok élharcosa, vagy szorgalmas végrehajtója, hanem maga a megtestesült haszontalanság: a mezőgazdaság, a földművelés és a vidék fejlesztése érdekében rábízott költségvetési pénzeket parazitaként elpazarolta, a kormányzati feladatait pedig nem hajtotta végre, elszabotálta. Mindazonáltal a Kisgazdapárt - elsősorban a bérszámfejtési íveken; kreált állami és párt-funkciókban - valóságos gyűjtőhelye volt azoknak a legkülönfélébb, Kádár-korszakból átmentett (templomos és egyéb) szerencselovagoknak és fedett figuráknak, akik már az MSZP vagy az MDF felső köreiben is nyilvános botrányt idéztek volna elő, a puszta megjelenésükkel.
A Kisgazdapártban és mellett viszont emblématikus szereplőkké váltak.
Similis simili gaudet.

Fiatal Demokraták Szövetsége
A nagy magyar félrevezetés, a rendszerváltás legreményteljesebb alakulata volt, de egyszersmind a legnagyobb csalódása lett; mindenekelőtt elsőszámú vezetője, elnöke - Orbán Viktor által. A Fideszt eredendően éppen úgy Kádár János ‘inter-nacionalista felettes énje’, Aczél György és körei álmodták meg és hozták létre a kellő történelmi pillanatban, amint az MDF-et, vagy az SZDSZ-t. Az MDF a népi írók, történészek és a Grand Orient szabadkőművesek alapítása, szervezése révén alakult; a két liberális párt meg Aczél legújabb külföldi titkos-társasági kötődései, elsősorban a Soros-alapítvány és kapcsolatai felhasználásával. Az MDF eleinte ‘a nemzeti szabadkőművességet’ integrálta, fogta össze, - az SZDSZ pedig a volt állampárt legtitkosabb liberális-kozmopolita reformköreit (emlékezzünk: az 1956-os ‘Petőfi-kör’-re és ellenfeleire!). A Fidesz a kommunista szülők kádergyerekeit fogta csokorba, hogy hírneves külföldi egyetemeken gondoskodjék (vö.: janicsár-képzés!) a rendszerváltás utáni uralkodó nemzedék liberálbolsevik neveltetéséről. Ami ‘a külföldi orientációt’ illeti, az is megfelel a teljes nagyhatalmi leosztásnak:
MSZP: elsősorban német szociáldemokrata irányzat (Horn Gyula körei révén); - másodsorban amerikai szimpatizáns kötődés, a Grand Orienttel összefüggésben, ami ‘megmagyarázza’ a kezdettől fennálló titkos szövetséget az MDF-fel is... De nyilvánvalóan fennáll erős izraeli kapcsolat is (vö. pl.: Ron Werber és társai...).
MDF: hírlik, hogy B’nai B’rith kapcsolódás (néhai Antall József és Schultheisz Emil ‘70-es évek végétől kezdődő ‘baráti kapcsolata’ - a Hiúz Szeme - révén; - s másodlagosan, de ma már ‘mindenek felett’ templomos és francia Grand Orient kapcsolat; vagyis a Francia Forradalom, ’48 és ’56 szellemiségének szimbolikus ápolása, kizárólag félrevezető célzattal (vö. pl.: ‘népi írók’ - Illyés Gyula, Csurka István, Csoóri Sándor, stb. - kulturális örökségével), antiszemita felhangokkal...
SZDSZ: ‘függetlennek’ álcázott ideológiája, szellemi különállása és szélsőséges kozmopolita-liberális világképe, gyakorlati politikája alapján vélelmezhető izraeli és amerikai liberális kötődés, a nemzetközi finánc-oligarchia, a pénztőke titkos kapcsolatrendszere, hálózata révén.

A szerveződő világállamhoz való eltéphetetlen kötődés fundamentuma és hálózati kapcsolat-rendszere volt az első és legfontosabb felépítmény (vö.: ‘demokratikus intézményrendszer’), amit a rendszerváltásunk sürgősen tető alá hozott.
Mégpedig négy, külön-külön is egyformán fontos, a jövőkép szempontjából ‘pár-huzamos’ alappillérre építve:
  
 A betonalapzatot a kommunista internacionálé adta: MSZMP, majd MSZP.
 A változtatás ‘tömegmozgalmát’ a szabadkőművesség: a Grand Orient MDF.
 A folyamatba épített ‘gondolatkontrollt’ a liberális internacionálé: az SZDSZ.
 A Szép Új Világrend, a jövő csíráit az illuminátus világállami elit: a Fidesz.

A Világállam elitje két, látszólag ellentétes oldalból, erőcsoportosulásból épül fel: jobboldalból és baloldalból. A két oldal országonként eltérő tartalommal bírhat, a helyi történelmi sajátosságoknak megfelelően, de az ‘ellentétpár’ lényege azonos. A jobboldali neokonzervatív elit a szakrális királyi családok vérvonalára, a fekete
nemességre, a nemzeti arisztokráciára, - a baloldali (kommunista és liberális) elit  a nagytőke, a pénz-központok, a bankok és a multinacionális társaságok pénzére épít és épül. A két érdekszférát a politikai titkos társaságok fonják világhálóvá...

A Fideszről különösképp nincs mit beszélni: a vezető káderállománya képmutató, érzelmi és szellemi értelemben üres, köpönyegforgató, szürke, kontraszelektált és tehetségtelen, de rendkívül fanatizálható és szívós. Lassú víz partot mos... Annál inkább érdekes a Fidesz egyszemélyi vezetője, akinek nemcsak helyettese, utódja sincs: Orbán Viktor! Róla aztán igazán sok mindent - titkos tényeket, legendákat, pletykákat - el lehet(ne) mondani, de nem lehet. Orbán nem a múlt, hanem a jövő. A jövőt pedig még lehetetlen, és nem is szabad elemezni, - csak: építeni...

Ám azért ez az oldal sem maradhat kvázi üresen. Hívjuk ismét segítségül Sándor Andrást, aki 1997. június 1-i levelében a következőket írta róla, nekem: "Orbán Viktort a bilderbergi ‘kerekasztalnál’ kijelölték a számunkra, és már javában programoznak is minket, hogy jövőre őt válasszuk meg Antall és Horn után harmadiknak, és azt higgyük, ez a mi akaratunk. Megvan ennek a technikája. Rutinkérdés ez. A baromfigyár leghorn-tyúkjai is azt hiszik, hogy a Teremtő ketrecbe teremtette őket, automata etetővel... Nem mintha Orbán Viktor nem lehetne szabad körülmények között is alkalmas a magas tisztségre. Lehet, hogy alkalmas lenne, lehet, hogy nem. Világért sem bántjuk őt. Abban azért mégis van némi különbség, hogy egy nemzet a saját életműködése során termel ki a maga számára egy kormányfőt, vagy pedig valahol előírják a számára. Ám ha történetesen pl. Kossuth Lajost előírták volna valahol kormányzó-elnöknek, - minden bizonnyal nem lenne ott a képe ma a szobám falán... Vagyis hát a bunda ismeretében nem olyan auguri művészet tudni, ki lesz a bajnok. A Pető megtette a kötelességét, a Pető mehet. A Horn megtette a kötelességét, a Horn mehet. Orbán Viktor! - Parancs! - Hozzám! - Parancs! - Jövőre maga lesz a főbizalmi! - Értettem!" Ennyit a mesebeli királyfiról, aki még mindig lehet - az is.

                                                   ***********

Végezetül: még egy, összefoglaló idézet Sándor András 1996-ban megjelent "A történelem elmezavara" című könyvéből, a 179. oldalról: "A nemzeti fasizmusok túlélő maradványai ‘zavarják’ a globális fasizmus replikálódó (szervesen ki-épülő) organizmusát: keresztezik ‘a vezetésre eleve elrendelt’ globális világ-elit, illetve ‘a kiszolgáló szerepre eleve elrendelt’ globális embertömeg föld-gömbméretű struktúra-eloszlását. Ennek a globális struktúrának a hormonja a pénz, oxigénje pedig az információ. A migráció elősegítése és szorgalmazása a nemzetek szétoldódását  (így a nemzeti célok eltüntetését) és egységes, műhold-hipnotizálta kiszolgáló-tömeg létrehozását célozza az összes kontinensen.
A skinhead-mozgalom megragadt a fasizmus korábbi, ma már ‘időszerűtlen’ állapotában, így a merőben új globális fasizmus számára álcázási lehetőséget ad: a demokrácia jegyében léphet föl a tegnapi fasizmus ellen. A valóság az, hogy a tudomány és a technika új szintje - hozzáférés a nukleáris energiához, az elektronika, a szociotechnika és a tudatbefolyásolás ipari méretűvé válása, az űrtechnika, a génsebészet - megsemmisítette a nemzeti létműhelyeket és életvilágokat, valamint a demokráciát, mint társadalmi működési rendszert. Miután az új rendszert előkészítő fázisok a XX. század első felében a nemzeti társadalmakon belül lezajlottak, a XX. század végére a pénzfolyamatok - mint az emberi energiákat globális méretekben összegyűjtő és szétosztó csatornák - kizárólagossá tételével globálissá tették a fasizmust: megvalósítva Hilferding ‘generálkartell’ látomását.
Ez a válasz a következő kérdésekre, melyek újra meg újra megfogalmazódnak milliárdnyi emberben: a puszta vázzá vált demokratikus intézményrendszer keretein belül miért nincs demokrácia? Miért válik a demokratikus intézmény-rendszer erőszak-érvényesítő mechanizmussá? Miért nem érzi magát otthon az ember saját hazájában? Mért semmisíti meg a szabadságot épp a liberalizmus? Miért tűrnek el hosszú évekig (valójában táplálnak!) oly véres háborúkat, mint a közel-keleti, a vietnami és a délszláv?
A kor a globális fasizmus kora, - bárminek hazudják is világcsászárokká vált tőzsdehiénák. Sajtója és tömegtájékoztatása emberi jogokról és demokráciáról beszél, amíg hazugságai el nem kopnak. Teljhatalmú tőzsdearisztokráciája (a ‘magas intelligencia-hányadosú’ világ-elit) immár ellenőrzés nélkül azt tesz az emberiséggel, amit akar. A világ nemzeteinek, mint kultúrális lényeknek és az önrendelkezés alanyainak kilátása: a halál. És az extrém kétségbeesés zsák-utcába kergeti őket: az öngyilkos terrorba. A Föld bolygó íme az Antikrisztus kezébe adatott, aki az ökológiai katasztrófa felé kormányozza. A politikát, mint pelyvát fújja szerteszét a szél. Már nincs más lehetőségünk, mint lárvaarcunk alatt megőrizve menteni át a rejtett, a mélyben melengetett Krisztus-arcot (az Ember Fiáét az embertelenség pokol-bugyraiban), és Isten-eresz alá húzódva várni be az idők teljességét."

Vác, 2004. november 21.

                                                                Czike László