2.3. Degenerálódás és a magunkra találás a történelemben   

„Alan F. Alford brit szerző írta ‘Az új évezred istenei: hús-vér istenek létének tudományos bizonyítékai’ című könyvében: ‘Örökségül kaptunk egy kövek, térképek és mítoszok formájában létező homályos őstörténetet, aminek a meg-értését csak most kezdi lehetővé tenni huszadik századi technikánk.’ Kik voltak hát ezek az emberek, és hogyan tettek szert technikai fejlettségükre? Lehet-e, hogy az Atlantiszról és Múról szóló legendák egy ilyen fejlett ősi civilizációra vezethetők vissza? (...) Az a nézet, hogy az emberiség eredete az idő múlása és a titkolózás miatt még mindig ismeretlen előttünk; természetesen felzaklatja azokat, akik hosszú munkásságuk folyamán máson sem fáradoztak, minthogy az emberiség történetét a vademberből civilizált lénnyé válás igencsak lassú folyamataként mutassák be. Azonban a rendelkezésünkre álló bizonyítékok alapján egyértelműnek látszik, hogy az emberiség csak most kezdi visszanyerni a tudást, amit évezredekkel ezelőtt elvesztett.”
Az őskori emberi civilizáció tehát mind a génjeit, mind tudását és technikáját, sőt gondolkodó, társadalom-építő képességét is egy intergalaktikus telepítő fajnak - az Annunakinak köszönhette. Nem állítjuk, hogy a földönkívüliek ezt eredetileg is így tervezték el. Sokkal valószínűbb, hogy az első génmanipulációs kísérleti cél egy rabszolga-faj létrehozása volt, ‘munkáskézként’, valaminek a kitermelésére. Ám a kísérletek meglepő sikerrel jártak - immár a génmanipulációs ‘műhely-munka’ vált a földi projekt meghatározó tevékenységévé -; ugyanakkor még azt is vélelmezhetjük, hogy innentől a génmanipulálás, a fajkeresztezés, majd vissza-keresztezés kézzelfogható eredményeinek ellenőrzése fokozatosan kicsúszott az Annunaki kezéből. Az emberiség fejlettsége bizonyos szintjén öntörvényűvé vált. Az Annunaki eleinte megpróbálta megnövelni inváziós erőit, hogy úrrá legyen a ‘láncreakción’, majd ‘oszd meg és uralkodj’ fondorlatokkal, háborúk szításával is igyekezett kordában tartani a rá nézve egyre veszélyesebbé váló földi populációt. Ám amikor a helyzet végképp ‘túl forróvá’, taktikailag tarthatatlanná vált; távoli bölcsei jobbnak látták, ha a földi különítmény ‘illegalitásba’ vonul. Egy szakrális ‘háttérhatalmat’ hoztak létre - ennek tagjai a történelem kezdetétől a sámánok, a varázslók, ‘a főpapság’, a leviták, a gnosztikusok, a templomosok és a szabad-kőművesek, illetve néhány mai okkult titkos társaság; a pénzoligarchia alkotta illuminátusok kivételével, akikről majd később lesz szó -, amely tulajdonképpen az Annunaki földi helytartósága, más szóval ‘leányvállalata’. Mióta a földi világ-politikát képesek helyi megbízottaikon - a beavatottakon - keresztül gyakorolni, azóta már az effektív jelenlétükre sincsen szükség; elég, ha alkalmi ellenőrzéssel őrzik hatalmi pozícióikat. Ezek után az Annunaki-k el is repültek...
A földi civilizáció pedig ‘önállóan’ felvirágzott. Az emberiség lélekszáma ugrás-szerűen megszaporodott; magasan fejlett városállamok, ipar, mezőgazdálkodás és kereskedelem alakult ki. Sőt, ez az első (?) felvirágzás erős központosított állam szerveződéséhez vezetett; olyanhoz, mely megvalósíthatta volna akár még az első világbirodalmat is. Ezt az államot úgy hívták, hogy Atlantisz, más néven: Mú. Az Annunaki terveivel semmiképpen nem egyezett a földi világállam ‘túl korai’ meg-alakítása. Ezért i.e. 11500-12500 évvel globális vízözönnel árasztották el a földet, hogy megsemmisítsék (kipusztítsák) az általuk létrehozott emberiséget, - a rend-kívül veszélyes fajtát, amely tanulékonyságával, elképesztően gyors fejlődésével perspektivikusan már az Annunaki stratégiai érdekeit is veszélyeztette. Özönvíz után a valaha élt emberiségnek csak egy picinyke töredéke, csekély populációja maradt életben; - ez már csak variábilis génjeiben valósította meg azt a fajtabeli sokféleséget, amely az Annunaki korában legfőbb jellegzetessége volt. A gének azonban továbbra is őrizték az Annunaki, a csillagközi civilizáció örökségét; - és szunnyadva várták a pillanatot, hogy soha nem látott mutációk formájában újból benépesítsék és birtokukba vegyék a Föld nevű bolygót. Hogy, hogy nem - az ősi tudás, a gnózis is fennmaradt; annak ellenére, hogy a lassan magára találó ember civilizációja, társadalmi szervezettsége, kreativitása és kultúrája meg sem tudta közelíteni a korábbi, özönvíz előtti színvonalat. A Földre visszalátogató Annunaki kvázi ‘beletörődött’, hogy egyfajta elkorcsosult fizikumú, agyú és gondolkodású, visszafejlődött (retardált), tehát összességében egy degenerált emberiség mégis csak fennmaradt; és egyelőre stratégiailag elvetették a földi ember végleges meg-semmisítésének korábbi tervét. Civilizációnk pedig újra csak felvirágzott. Annak ellenére, hogy az általános degenerációt természetszerűleg csak fokozta az a ‘bel-tenyésztés’, amit a kislétszámban fennmaradottak egymásközti újra-szaporodása idézett elő. Végül is a bibliai Noé leszármazottai volnánk - valamennyien...
Amiről most beszélünk, az már az ókorban, vagyis vallási értelemben a bibliai Ó-szövetség korában történt. Jim Marrs így ír erről: „Úgy tűnik, hogy az őskori tudás apró morzsáit titkos társaságok, például az egyiptomi misztikus iskolák és Pithagorasz iskolái őrizték meg különböző ezoterikus formákban. Ezek a kevéssé ismert csoportok nem csak vallási elképzeléseket őriztek meg és adtak tovább - például a reinkarnáció és a lélekvándorlás fogalmát -, de építészeti, szerkezettani, csillagászati, agrártudományi és történelmi tárgyú gyakorlati tudást is. E korai csoportok elgondolásainak egyik közös alapeleme a mono-teizmus, az egyetlen egyetemes, teremtő istenben való hit (volt). A héberek az ókor legjobban dokumentált népei közé tartoznak, mégsem létezik arról szóló feljegyzés, hogy a nagy piramison dolgoztak volna, pedig egyébként részletes feljegyzések maradtak fenn egyiptomi rabszolgaságban töltött idejükről. (Mi is következhet ebből?! Vagy az, hogy a piramisokat nem az egyiptomi civilizáció építette; - vagy az, hogy a zsidók Egyiptomban nem rabszolgák voltak.) Minden hagyomány úgy tartja, hogy a héberek tudása Ábrahám s Mózes pátriárkáktól származott. Utóbbi nemcsak az egyiptomi szolgaságból vezette ki őket, de ő volt az is, aki a törvények és társadalmi előírások hosszú listáját átadta nekik. Az eddigiekből világosan következik, hogy a régi és modern titkos társaságok által rejtegetett tudás az ősi Egyiptomból származik. A Biblia szerint Mózes volt az, ki azzal, hogy a zsidókat kivezette Egyiptomból, az általunk ma ismert irányba fordította a világtörténelmet. Webster szerint Mózes megkapta az egyiptomi misztikus iskolák szájhagyomány útján terjedő tudását, és ezt tovább is adta az őt követő zsidó vezetőknek. Sok kutató úgy gondolja, hogy a nyugati világba is eljutottak ennek a tudásnak a töredékei a Talmud, a zsidó Kabbala és az Ó-szövetség rejtélyes részein keresztül, valamint a titkos társaságok által örökített szájhagyomány útján. Több gondolkodó is megkérdőjelezi Mózes származását és beszámolóit. Sigmund Freud 1939-es könyvében, a ‘Mózes és a mono-teizmus’-ban felvetette, hogy Mózes valójában nem is zsidó, hanem előkelő egyiptomi (Szet-Amon egyiptomi királylány ‘törvénytelen’ fia) volt, és Eknaton (Akhenaten) fáraó uralmához kötődött. Ezt alátámasztandó úgy érvelt, hogy a Mózes által a zsidóknak átadott törvények nagy része egyiptomi eredetű. A Tíz-parancsolat és az egyiptomi Halottak Könyve közti hasonlóságot említettük. Freud felteszi a kérdést: ugyan miért akart volna egy zsidó egyiptomi szokást (ti. a Tízparancsolatot) megtartani, ha már megszabadult a rabszolgaságból?!
Nem Freud volt az első, aki kételkedett Mózes héber eredetében. Az Egyiptom története című művében a Manetho nevű pap írja, hogy Mózes magas rangú egyiptomi pap volt, aki Heliopolisz misztikus iskolájában tanult. Gardner még ennél is merészebb feltevéssel állt elő. (...) Meggyőzően érvelve kifejtette, hogy Mózes nem más, mint Eknaton, vagy hivatalos nevén IV. Amenhotep fáraó. Ez nem volt teljesen új gondolat, hiszen már a XVIII. századi rózsakeresztesek is ezen a véleményen voltak. (...) Tény, hogy Eknaton és Mózes gyermekkora között számos párhuzamot találunk. (...) III. Amenhotep második fia csak úgy menekült meg, hogy a bábák összefogtak az anyával, és a gyereket nádból font kosárba tették, amelyben leúsztatták a folyón. A fiút héberek nevelték fel, majd vallásos nevelést kapott Heliopoliszban, és később feleségül vette féltestvérét, Nefertitit, miáltal számíthatott a trónra. A sásból készített kosárban menekült gyermek története egészen a sumérokig vezethető vissza. (...) Eknaton nevét sem volt szabad kiejteni, ami csak növelte az életét körülvevő titokzatosságot. Gardner szerint Eknaton fia volt a híres gyermekfáraó: Tutenkámen. (...)
Eknaton akkor lép újra a bibliai (ószövetségi) történetbe, amikor ‘testvérével’, Áronnal, a levitával - a ‘levita’ szóról jut eszembe, nyilván belőle ered a ‘levitál’ ige! - együtt visszatér Egyiptomba, hogy ‘Ábrahám Istenének’ a parancsára megszabadítsa a zsidókat. Egyiptomi varázslókkal vívott mágikus párbaj után a megmaradt zsidókkal együtt elhagyják az országot. (...) Gardner arra is rá-mutatott, hogy Eknaton követői még mindig őt tartották a jog szerinti trón-örökösnek, és Moze, Mezes, vagy Mozis néven szólították, ami ‘örökös’-t vagy ‘valakitől született’-et jelent. Így tehát lehetséges, hogy a Mózes nem is név, hanem rang. (...) A Mózes-Eknaton elméletet támogatja Miriam alakja is - ő volt a prófétához legközelebb álló asszony; nagy szerepet játszott az egyiptomi kivonulásban s az azt követő eseményekben. Gardner megállapította: ‘Minden feljegyzés arra mutat, hogy Eknaton uralkodásának vége felé Miriam lett a fő királynő Meri-Amon (‘Ámon kedveltje’) néven. Kettős királyi örökséget őrzött: egyiptomit és mezopotámiait. Később ő volt az, aki száműzetésbe vonult Mózes-Eknatonnal, és akit az izraeliták Miriam (Mária) néven ismertek meg (...) s az ő királyi vére volt az, ami lányán, Tutenkámen testvérén keresztül biztosította az utódlást Júda uralkodóháza számára.’ Ha Mózes valóban azonos személy volt Eknatonnal; ez sokkal szorosabb kapcsolatra utal az ősi egyiptomiak és a héberek között, mint amit eddig sejtettek és megmagyarázza a héber teológiába beolvadt egyiptomi elemeket. De még ha Mózes és Eknaton nem ugyanaz a személy volt is, rendelkezésünkre állnak feljegyzések, melyek szerint Mózes igen jártas volt az ősi tudásban és magas rangra jutott Egyiptomban. Az új-szövetségi Apostolok Cselekedetei (7,22) megállapítja: ‘Így Mózes szert tett az egyiptomiak minden tudományára, s szavaiban és tetteiben egyaránt hatalmas volt.’ A bibliai történet szerint Mózes azután lett a héberek pátriárkája, hogy a Sínai-hegyen üzeneteket és parancsolatokat kapott Istentől. Míg Jehovával találkozott, követői biztos távolból figyeltek. Amit láttak, az Mózes második könyvében így van leírva (19,18): ‘Az egész Sínai-hegyet beborította a füst, mivel az Úr tűzben szállt le rá. A füst úgy szállt fel, mint az olvasztó kemence füstje, s az egész hegy hevesen megrendült.’ A leírás összecseng Illés próféta későbbi elbeszélésével, aki leírja, hogyan találkozott Jahvéval (Királyok első könyve 19, 9-13). Illés elmondja, hogy amikor a Hóreb szent hegyén állt, az Úr hatalmas, homokot és szikrákat fújó szélvész és földrengés közepette haladt el mellette. ‘A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben - így Illés. - A tűz után szelíd suttogás hallatszott.’ Ezután a próféta beszélt Istennel. (Mint a bibliai jövendölésekből tudjuk: Illés próféta nem halt meg, hanem ‘tüzes szekéren’ - űrhajón? - elvitték a Földről. Soha nem tért vissza; illetőleg a végítélet közeledtét jelzi, mikor majd visszajön.) Mikor Mózes visszatért a szent hegyről, kőtáblák voltak nála. Itt ismét felmerül a fordítás kérdése. Mivel mindez az írott héber nyelv megszületése előtt ezer évvel történt; Knight és Lomas szerint ‘ezeken a táblákon csak egyiptomi hieroglifák állhattak, hiszen Mózes semmi más írást nem tudott volna elolvasni.’ (...) A Jehova szó a héber Jahve (Úr vagy Isten) átírása; - ezt a szót kezdetben csak a YHWH mássalhangzókkal jelölték, annak megakadályozására, hogy valaki ok nélkül a szájára vegye. ‘A születő héber kultúra hajnalától azonban minden megváltozott; Jehovát egyre inkább abszolút individuumként fogták fel, aki mindenek fölött egyoldalúan uralkodik - mondta Gardner. - A zsidók Jehovát végül már teljesen elvontnak tekintették, így minden fizikai kapcsolatát elvesztette az emberi nemmel.’ ‘A zsidó vallásban s csak a zsidó vallásban elveszett az ember és a természet közti ősi kapcsolat - magyarázta Henri Frankfort, a Közel-Kelet szakértője. - Akik Jehovát szolgálták, le kellett mondaniuk a nagy földi és égi ciklusokkal össz-hangban mozgó (értsd ezen: a Nílus életadó kiáradásait, amelyek a földművelés és a mezőgazdálkodás alapfeltételét jelentették) élet nyújtotta gazdagságról, ki-teljesedésről és vigaszról.’ Mózes Jehova törvényeivel teleírt táblákat adott át népének, akik sürgősen megszegtek pár törvényt - ugyanannak az Istennek a parancsára. Miután felszólította Mózest és népét, hogy ne öljenek, ne lopjanak és ne kívánják más tulajdonát; - Jehova arra utasította őket, hogy menjenek be az amoriták, hettiták, kánaániták és más népek földjére, öljék meg a férfiakat, asszonyokat és gyermekeket, s vegyék el a földjüket és minden tulajdonukat. Ez a kegyetlen parancs nem tűnik méltónak egy szerető és kegyelmes istenhez. Lehet, hogy az egyiptomi pap, Manetho találta meg a magyarázatot rá, ugyan-is szerinte ‘a csodák, amik Mózes szerint a Sínai-hegyen történtek vele, azt az egyiptomi beavatási szertartást írják le rejtjelesen, amit Mózes továbbadott a népének, mikor körükben megalapította az Egyiptomi Testvériség (ősi szabad-kőműves, rituális páholy?) egyik ágát.’ Más szóval a parancsok nem valamiféle szellemtől, hanem egy hús-vér személytől érkeztek. Dr. Joe Lewels, az El Pasoi Texasi Egyetem újságírói szakának volt tanszékvezetője még az előbbinél is meglepőbb magyarázattal állt elő. ‘Az Isten-hipotézis’ könyvében kifejti, hogy Jehova valójában hús-vér lény (egy Annunaki?) volt, aki tüzet, viharos szelet és zajt keltő repülő járművel (űrkomppal, csészealjjal?) közlekedett. Eme járművel vitte fel Mózest a Sínai-hegy tetejére, ahogy meg is van írva Mózes második könyvében (19,4): ‘Láttatok, mit tettem az egyiptomiakkal, s hogy mint sasszárnyon hordoztalak benneteket s ide hoztalak magamhoz.’ Lewels arra is rámutat, hogy Mózes és az izraeliták sohasem láthatták Jehova arcát. Lehetséges - kérdi -, hogy ez az arc annyira nem emberi lett volna; félelmet és undort keltett volna bennük? ‘Meg kell jegyezni, hogy ez egyáltalán nem új gondolat’ - írta, megemlítve a korai zsidó mandeánus szektát, akik a dualista világegyetemben hittek, mely két egyenlő részre, a fény és a sötétség világára van osztva. ‘Szerintük a fizikai világot, így a Földet is a Sötétség Ura, hüllő-szerű lény teremtette és kormányozta, akit Kígyónak, Sárkánynak, Szörnynek és Óriásnak is hívtak, és aki szerintük az emberiség igazi teremtője volt.’ R. A. Boulay kutató ugyanezt az elképzelést hirdette. Feltűnt neki, hogy világ összes kultúrájából maradtak fenn olyan történetek, amelyek az emberekkel együtt élő - vagy akár az embereket megteremtő - sárkányokról, hüllőkről szólnak. E hüllőknek különös erővel bíró ékköveik vagy kristályaik voltak, lábon jártak és repültek a levegőben, területekért harcoltak egymással, és az emberek ‘isten’-ként tisztelték őket. ‘Az, hogy világszerte leírták a repülő hüllőket, egyértelmű bizonyítéka, hogy teremtőink és őseink nem az emlősöktől származtak, hanem földönkívüli gyíkfélék (szerintem: értelmes, földi származású dinozaurusz-félék is lehettek! - Cz. L.) voltak.’ - vonta le a következtetést Boulay ‘Repülő kígyók és sárkányok - az emberiség hüllő-eredetének története’ című könyvében.
Lewels, Boulay és más kortárs szerzők úgy gondolják, hogy a bibliai Jehova valójában valamely ősi sumér ‘isten’ volt, aki különösképp érdeklődni kezdett a mezopotámiai pátriárka, Ábrahám leszármazottai iránt. ‘A héber néppel való kapcsolatában Jehova kezdettől fogva minden rendelkezésére álló eszközzel arra törekedett, hogy hatalma és ellenőrzése alatt tartsa (választott!) népét.’ - mondja Lewels. A Mózes első könyvének 17. fejezetében leírt, Ábrahám és Jehova közti szerződés egyik feltétele az összes férfi körülmetélése volt. Lewels szerint ez arra hasonlít, mint amikor az állattenyésztő gazda a fülön ejtett be-vágással jelöli meg saját (tulajdonát képező) állatait (azonosíthatóság céljából). (...) A mítoszoknak nevezett allegóriák adják a nyugati világ korai vallásos és filozófiai hiedelmeinek gerincét. Bár általában úgy gondolják, hogy az ősi nagy kultúrák ‘égi istenei’, mitikus alakjai kultúránként külön panteonokat alkotnak, az alaposabb tanulmányozás megvilágítja közös eredetüket. Amikor a minószi kultúrából származó legkorábbi szöveget lefordították, kiderült, hogy egy mezopotámiai sémi nyelvjárásban íródott. Azt pedig már régebben meg-állapították, hogy a nyugati civilizáció alapjául szolgáló görög kultúra a Kréta szigetén élő korai minósziaktól eredt. (...) Az igazi kérdés az, hogy Mózes és az egyiptomiak hogy szerezték meg az Ősi Misztériumokra vonatkozó tudásukat. Úgy tűnik, nagy részét Izsák és Ábrahám pátriárkák adták tovább nekik. (...) A Biblia felsorolja Ábrahám összes ősét; - apján, Terachon keresztül majdnem kétezer éven át vissza lehet őket követni Noé fiáig, Sémig: így pedig egészen Ádámig. Fontos momentum, hogy Ábrahám a káldeus Ur városából, a Perzsa-öböl északi részén fekvő sumér városból származott. Mózes első könyvének elején még csak mint egy 318 fős képzett hadsereggel rendelkező héber férfi szerepel, akit a titokzatos Melkizedek megáld. Később, a 24. fejezetben ez az Ábrahám már gazdag ember, hatalmas csordái és nyájai vannak, aranya és ezüstje, tevéi, háztartása pedig szolgákkal van tele. Nyilvánvalóan nem valami egyszerű nomád volt, hanem Sumér jómódú és befolyásos polgára. Miután Ur városát kb. Kr.e. 2000-ben egy háború során lerombolták, Ábrahám családja északra, Háránba ment. Ezt a várost Ábrahám testvéréről nevezték el, aki a Szodoma és Gomorra történetéből ismert Lót apja volt. A XX. század elején a régészek számos olyan várost találtak Mezopotámia északi részén, amelyeket Ábrahám családtagjairól neveztek el, ilyenek például: Hárán, Terach, Náhór, Serug és Peleg. ‘Egyértelmű, hogy a pátriárkák nem egy hétköznapi családból származtak, sőt, igen befolyásos dinasztiát alkottak.’ - jegyezte meg Gardner. Ez a dinasztia adta tovább az ősi sumér hagyományokat Ábrahámtól Mózesig. A világ legmélyebb titkai mind a mezopotámiai Sumérba, az első ismert nagy civilizációba vezetnek, ami a Perzsa-öböl torkolatánál, a Tigris és az Eufrátesz folyók között terült el. A bibliai időkben Káldeának vagy Sineárnak hívták ezt a területet - ma pedig Iraknak. A sumér kultúra mintha a semmiből bukkant volna elő, több mint hatezer éve, és mielőtt titokzatos módon eltűnt volna, a hatása hatalmas területre kiterjedt: kelet felé egészen az Indus-folyóig, ami a Himalájából Pakisztánon keresztül az Arab-öbölig folyik, nyugaton pedig a későbbi egyiptomi királyságok központjáig, a Nílusig. Kb. Kr.e. 2400-ban a sumér birodalmat sémita törzsek támadták meg nyugatról és északról. Nagy Sargon alapította meg a sémi akkád dinasztiát, ami a Perzsa-öböltől egészen a Földközi-tengerig uralkodott. További harcokkal és kitelepítésekkel töltött évek után a sumér területeket a babilóniai Hammurábi egyesítette, akinek a híres törvénygyűjteménye, lehet, azért született, hogy féken tartsa a katasztrófákat követő népvándorlásokat. Alan F. Alford rámutatott, hogy a görög Szantorini-sziget pusztító kitörése, valamint a Kréta-szigetén és Mohendzsodáróban (az Indus-völgyi kultúra központjában) történt titokzatos pusztítás (atomháború?!) mind nagyjából Hammurábi alatt következett be. Alford szerint az események kapcsolatban állnak a Húsvét-szigetek népességének elvándorlásával, Andok-beli civilizációk megszületésével s a maják megérkezésével Közép-Amerikába, hiszen ezek mind nagyjából egy időben történtek. (...) A sumérokról semmit nem lehetett tudni kb. 150 évvel ezelőttig, amikor a korai XVII. századi utazó, Pietro della Valle írásain fellelkesülve a régészek elkezdték felásni az Irak déli részén sűrűn található különös mesterséges dombokat. Miután a francia Paul Émile Botta 1843-ban megtalálta II. Sargon palotáját a mai Khorszabad alatt, a régészek eltemetett városokat, romba dőlt palotákat, műtárgyakat és agyag-táblák ezreit tárták fel, amik a sumérok életének minden részletét leírták. A XIX. század végére elismerték, hogy a sumér önálló nyelv, és már nagyjából le is tudták fordítani. A mára felhalmozódott tudás ellenére a nagyközönségnek mindmáig igen keveset árultak el az első nagy civilizációról, ami egyszercsak megjelent Mezopotámiában. Érdekes módon lehet, hogy többet tudhatunk meg erről a hatezer éves civilizációról, mint amennyit valaha is tudni fogunk a később élt egyiptomiakról, görögökről vagy rómaiakról. Ennek a sumér ékírás az oka. Míg más régi civilizációk papiruszai idővel szétmállottak vagy háborúk tüzei emésztették el őket, addig a sumér ékírás jeleit íróvesszővel nedves agyag-táblákra vésték, amiket aztán megszárítottak, kiégettek, és hatalmas könyv-tárakban tároltak. Kb. ötszázezer ilyen ékírásos táblát találtak, és ezek a mai kutatóknak felbecsülhetetlen értékű információval szolgálnak a sumérokról. (...) A régészeti kutatások feltárták, hogy nem sokkal Kr.e. 4000 után a Tigris és az Eufrátesz völgyében mocsarakat csapoltak le, csatornákat, gátakat és töltéseket építettek, bonyolult öntözőrendszert alakítottak ki; hatalmas, pompás városokat építettek. Az első tizenkét nagy városállam, oly’ egzotikus nevekkel, mint Ur, Nippur, Lagas, Akkád és Kiss, mind egy-egy zikkurat (‘szent hegy’), vagyis egy lépcsőzetes, toronyszerű templom köré épült. Mindegyik várost a saját ‘istene’ uralta. A zikkurat körül gyűrűkben helyezkedtek el először a köz-épületek, majd a piacok és a lakóházak. A városokat nagy földterületek vették körül, amik szintén a helyi ‘isten’ uralma alatt álltak. Ahogy e városállamok fejlődtek, egy-egy király uralma alá kerültek, aki a helyi ‘istennek’ tartozott számadással. (...) ‘Tudósok mindeddig megkerülték a kínos kérdést: hogyan is figyelhettek meg, jegyezhettek fel a sumérok egy 25.920 évig tartó csillagászati ciklust, hogyha az egész sumér civilizáció mindössze 2000 évig állt fenn?!’ - kérdezte Alford. Továbbmenve feltehetjük a kérdést: a majdnem 6000 évvel ez-előtt, kis csoportokban vadászó-gyűjtögető életmódot folytató primitív emberek hogyan váltak egyik napról a másikra képessé egy teljes, még mai szemmel nézve is fejlett civilizáció létrehozására?! Az új Enciklopédia Britannica is el-ismeri, hogy a sumér történelem körül még sok a súlyos és tisztázatlan kérdés. (...) A válasz pedig az, hogy minden, amit a sumérok elértek; állításuk szerint az isteneiktől származott. (...) ‘Ezeket a történeteket sohasem vették komolyan, hiszen a tudósok kezdettől fogva mítosznak bélyegezték őket.’ - írta Sitchin.
Fontos rámutatni, hogy a sumérok sosem tartották ‘istenek’-nek a lényeket, akiktől tudásukat kapták, és nem is utaltak így rájuk. Ez csak a későbbi görög és római értelmezés volt, akik a saját ‘isteneiket’ a korábbi szájhagyományok alapján képzelték el. (Mondom, hogy a történelem a leépülésünk története!)
A sumérok ezeket a lényeket egyszerűen úgy hívták: Annunaki, vagyis ‘Akik a Földre a mennyből jöttek’.”
Nyilvánvaló, hogy az emberiség ókori történelme alapvető kettősséget mutat. Az Annunaki ‘távozása’ (vagy illegalitásba vonulása) óta az emberi civilizáció nagy-részt folyamatosan degenerálódik; - ugyanakkor jelentős (elsősorban technikai) természetű felismeréseknek és fellendüléseknek, sőt, ‘megvilágosodásoknak’ is a tanúi lehetünk, ami újra meg újra a társadalmi haladás illúzióját kelti. Azonban a látszólagos szellemi fellendüléseket, rövid ébredési szakaszokat mély depressziók követik, amelyek egyrészt kétségessé teszik, hogy az emberiség végül is képes-e önállóan megállni a lábán és végre békét kötni Istennel és önmagával, - másrészt ezek a hullámvölgyek sajnos nyilvánvalóvá (kétségtelenné) teszik, hogy az ember jobbik erői felett minden esetben, kivétel nélkül az a mérhetetlenül önző, a titkok monopóliumát kizárólagosan élvező rejtőzködő elit győzedelmeskedik, amelyik semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy földi hatalmát mindörökre megőrizze. Kérdés: kik ezek? Egy idegen, bitorló fajta, - vagy maguk, a Kígyókirályok?!
Azt hiszem, most már kezdjük megérteni, hogy valójában milyen célt is szolgált a nemrég lezajlott Iraki háború! Elsődlegesen azért kellett sürgősen lebombázni, el-foglalni és kifosztani az egykori Mezopotámia földjét; - nehogy kiderülhessenek az ősi titkok, ismeretek, amelyek ‘haszna’ pedig az egész emberiséget megilletné. Hogy soha senki ne tudhassa meg: honnan is származik az emberiség. A múltunk ismerete megvilágíthatná előttünk lehetséges jövőnket, de azt is elveszik tőlünk. Irak elpusztítása így nagyban hasonlít a középkori keresztes-hadjáratok céljához: akkor és ott a Szentföld titkait és örökségét akarták (és fogják) megsemmisíteni.                                   
Kísért a múlt; - az Annunaki vagy a Kígyókirályok múltja. Lehet, köztünk élnek...

3. Isten új esélyt ad a gyári hibás emberiségnek

Furcsa az a történelemszemlélet, amely nagyjából a nagy birodalmak bukásához, illetve az új világrendek születéséhez köti az egymás utáni történelmi korszakok időszámítását. Kétségtelen tény, hogy a kereszténység, mint új világvallás színre lépése felgyorsította a Római Birodalom felbomlását; - ám a történelmi középkor mégsem 476-ban, a Birodalom bukásával, hanem Jézus Krisztus megszületésével kezdődött. Szilárd véleményem, hogy a Megváltó, Isten Fia születése az emberek történetében a máig legfontosabb korszakváltás; - amelyhez képest a megnyitó és  ‘lezáró’ időpont (1492.: Kolumbusz Kristóf felfedezi Amerikát, vagy 1642.: angol polgári forradalom?) jelentősége elenyészően csekély. Meggyőződésem, hogy a Krisztussal kezdődő korszak az emberiség igazi újkora - hozzá képest mind a fel-világosodás, mind a polgári forradalmak, mind a New Age jelentéktelen epizódok csupán! -; és ez az új kor egészen addig tart, ameddig újra el nem jön...
Jim Marrs ‘Titkos uralom’ című könyvének tartalmával összefüggésben vadonat-új értelmezést szeretnék adni; olyat, amely választ ad ‘az Isten választott népe’, ‘a szeplőtelen fogantatás’ és ‘az eredeti bűntől való megváltásunk’ problémájára, amelyekre mindmáig részben mint ‘isteni kinyilatkoztatásokra’, részben mint a legkevésbé sem érthető vagy megmagyarázható egyházi dogmákra tekintettünk. Hangsúlyozni szeretném, hogy az avatatlan józan eszemmel megkísérlem a könyv igen széleskörű és tendenciózus ismeret-anyagát összeegyeztetni mai tudományos és gnosztikus, valamint vallási világnézetünkkel, tehát a tudás legkisebb közös többszörösét keresem. Korántsem állítom, hogy mindenben igazam van, csak azt, hogy amit leírok, az lehetséges és logikus magyarázat. Induljunk ki abból, hogy az Annunaki a Földön meglehetősen ‘kontár munkát’ végzett; - génmanipulációs kísérleteikkel az eredeti cél szerint ‘egy rabszolgafajt’ akartak teremteni, viszont ehelyett végső kimenetelében egy olyan hibrid-fajt hoztak létre, melynek végtelen szerénysége állatias indulatokkal, vad ösztönökkel, isteni becsvággyal ötvöződött s mindennek tetejébe ‘kitenyésztődött’ egy, a széles néptömegek nyakára ülő elit garnitúra is, melynek génjei túlsúlyban a rejtélyes ‘Kígyókirályoktól’ származtak.  Magyarán: arra gondolok, hogy az ún. eredeti bűnt egyáltalán nem az emberek követték el, hanem az Annunaki, mikor olyan, többszörös visszakeresztezéseket is végrehajtott, minek folytán egy genetikusan inhomogén faj jött létre, melynek önfejlődése tendenciájában előrevetítette, hogy a földi társadalom kasztrendszerré fog alakulni. Olyan társadalommá, amelyben a hatalom koncentrációja végletekig növekszik; - és végeredményében áthidalhatatlan szakadék keletkezik a beavatott irányító elit, illetve az egészből mit sem értő tömegek között. Az Annunaki leírás alapján ‘kiderül’, hogy Jahve egy repülő szerkezeten, tüzes szekéren közlekedett, dobhártya-szaggató égi robaj kíséretében, mint hús-vér élőlény. Ebből következik az is, hogy aki ‘mannagyártó gépével előállított’ mannát hajigált az égből, Mózes varázsvesszejével szétválasztotta a Vörös-tenger hullámait, illetve még korábban testvérgyilkos háborúkra uszította ‘választott népét’ - az nem lehetett Isten. Leg-alábbis annyi biztos, hogy nem volt valamennyi teremtett ember azonos Istene... Az eredeti bűnt az Annunaki követte el; - azáltal, hogy a teremtés isteni tervével szöges ellentétben nem egyenszilárdságú, hanem kasztosodásra hajlamos fajt ‘teremtett’: vagyis a génmanipulációs technológiáját kiszámíthatatlan viselkedésű, ‘skizofrén személyiségű’ intelligens lények létrehozására, abszolút szabálytalanul használta fel. Tovább folytatva a dogmák feloldását; - valószínűsíthető, hogy az eredeti bűn lényege, miszerint az Annunaki önmagát helyettesítve Isten helyébe, azt akarta elérni, hogy a teremtett földi faj Isten helyett csak neki szolgáljon. Ám amikor ‘a szabálytalan genezisű faj’ a fejére nőtt; - tetézve a bűnt, olyan hibridet állított elő (a bizonyos Kígyókirályokat), amelyet csak saját uralma alá rendelve a földi faj féken tartására (vagyis önmagával szemben) igyekezett felhasználni. Ezt az elitet az uralkodáshoz szükséges minden szükséges tudással megismertették, -  így nem csoda, ha a beavatottak még ma is féltékenyen őrzik az ősi titkokat. Ami ‘a szeplőtelen fogantatást’ illeti; tudjuk, hogy annak dogmája nem egy, hanem két személyre: Szűz Máriára, a megváltó édesanyjára, és Jézus Krisztusra is egy-formán vonatkozik. Nemcsak, hogy nem értjük, de halvány fogalmunk sincs róla, hogy ez mit takar, - mindössze annyit tudunk, hogy Mária és Jézus eredendően mentesek voltak az eredeti bűntől, amit ‘a fogantatás’ visz át emberről emberre. Mégis, mi az, amit a fogantatás visz át? A genetikus örökség! Teljesen felesleges még valami különös, irracionális és szürreális lelki ‘öröklődést’ is feltételezni, - amikor kézenfekvő, hogy az emberiség az Annunakitól ‘szabálytalanul kapott’ és szabálytalanul is működő génállományával ‘volt megverve’, saját bűnök nélkül is. Magyarán: az eredeti bűn az Annunaki génmanipulációjának ‘következménye’, és ez a bűn csak úgy hozható helyre, ha maga Isten Fia száll le a Földre, s a helyére tolja az idő kizökkent kerekét. A Megváltónak genetikusan két feltételnek kellett maradéktalanul megfelelnie: (1) A földi törzsfejlődésből kellett származnia, ezért a teste maradéktalanul földi anyagból vétetett. (2) Kétszeresen mentesnek kellett lennie az Annunaki ‘tiltott génmanipulációitól’; sem ő, sem édesanyja nem hordta magában a Kígyókirályok génjeit, vagyis ‘az eredeti bűnt’. A génjeiken nem volt rajt’ a genetikus szeplő; ezért volt a fogantatásuk ‘szeplőtelen’... A megváltás az Isten személyes beavatkozása - Deus ex machina -, utolsó ‘kétségbeesett’ akciója annak érdekében, hogy az egyébként halálra ítélt (kiselejtezendő), vagy önmagát halálra ítélő (öngyilkos) emberiséget minden génhibás eredeti bűn ellenére meg-mentse, önmaga és az isteni teremtés sikeres megvalósítása érdekében. Krisztus tehát azért jött a Földre (Isten azért áldozta fel egyszülött fiát érettünk), hogy az Annunaki által elkövetett eredeti bűnt, összes következményével együtt eltörölje, és visszatérítse az elbitangolt emberiséget az Atya nagy, közös nyájába; - vagy, ha úgy tetszik: a Galaxis és az Univerzum ‘normális csillagközi népeinek’ sorába. Magától értetődik, hogy a megváltás megszünteti ‘a hamis kiválasztottságot’, el-veszi a csalárd módon szerezett kiváltságokat; - és egyformán Isten gyermekévé avat mindenkit, aki elfogadja és magáénak vallja az igaz Isten Tízparancsolatát és Jézus Krisztus szeretet-törvényét. Krisztus nem tesz kivételt senkivel!

Jézus tanításai - miután és mivelhogy életében is, és kereszthalála után is szinte mindenki gyökeresen félreértette azokat - azonban még jobban megosztották ezt a degenerált (gondolkodású) emberiséget, mint valaha. A szereteten alapuló hitre hamarosan ráépült az egyház és a pápaság nagyon is evilági hatalma; - amellyel szemben pedig az egész középkort végigkísérő, mindig újabb formában támadó gnosztikus világnézet ‘épült ki’, javarészt (ősi) titkos társaságok keretei között. A gnózis alaptétele szerint az ember isten lehet kvázi Isten nélkül is; a megváltást pedig semmiképpen nem kell komolyan venni, - Krisztus nem az Isten Fia volt, hanem egyszerű tanító (messiás), aki nemhogy elvette volna a világ bűneit, de éppen ellenkezőleg: ‘a saját bűnei miatt’ feszítették keresztre. Róma gyűlölte, mert forradalmár volt, - saját atyafiai pedig megutálták, mert a főpapi s királyi méltóságokat (mindkettőt) egyszerre ragadta magához. Magán-vélelmemként fejtem csak ki, hogy Krisztus áldozatának, küldetésének, a megváltásnak a meg-semmisítésére irányuló kísérlet mindenképpen ‘a Kígyókirályok’ malmára hajtja a vizet, még akkor is, ha nem ez ‘az eredeti’ célja. Egyszerű ostobaság, hazugság és félrevezetés, miszerint az ember Isten nélkül is isteni lény lenne! Az emberek csak Isten által; vele és érte képesek üdvözülni. Más kérdés, hogy valóban lehet (és volt) létjogosultsága valamiféle ezoterikus tudásnak - ami legalábbis emlékek formájában a gnózis ontológiai alapja -, amire ‘a Kígyókirályok kapzsi utódai’, a világot a háttérből irányító elit, mint kizárólagos tulajdonára, ‘ráült’ és a titkokkal rémisztgeti, provokálja, kihasználja, kisemmizi, és a nyomorba, rabszolgaságba taszítja a Föld sokmilliárdos lakosságát; a csillagok küldötte képében tetszelegve. Nézzük, hogyan látja mindezt a könyvében Jim Marrs, az író!

„A Bibliát, mely kétségkívül a legnagyobb hatással bíró könyv valamennyi közt - olyan emberek írták, akiknek rengeteg eltitkolnivalójuk volt mind a római és zsidó hatóságok, mind a velük versengő szekták elől. (...) Immár világos, hogy a Biblia, akármennyire is Istentől ihletett, a különböző kultúrák mítoszainak, legendáinak és példabeszédeinek némi történelemmel és filozófiával össze-foltozott keveréke. (Kivétel: Jézus szavai, tanításai és példabeszédei; - melyeket a négy evangélista jegyzett le az Újszövetségben. Krisztus szeretet-tanítása annyira eredeti és újszerű, hogy semmilyen határozott előzménye nincs a vallás-és kultúr-történetben. - Cz. L.) Sok helyen eredetileg titkos jeligék szerepeltek, amelyek jelentése idővel elhomályosult, és ez téves magyarázatokhoz vezetett. Másutt egyszerűen megváltoztatták a szöveget, valamilyen akkor elterjedt egyházi tan-tétel vagy politikai gondolat előtérbe helyezése érdekében. (...) Amit a biblia-tudósok finoman ‘szerkesztés’-nek neveznek, valójában átdolgozás. A Biblia szövegének ilyen átdolgozása félreértésekhez és téves fordításokhoz vezetett, - így a Szentírás számos üzenete titok maradt be nem avatottak előtt. E titkokat gyakran maga a római katolikus egyház tartotta vissza, mert ellentmondtak a hivatalos dogmának. Az Újszövetségben megdöbbentő utalások vannak arra, hogy még magának Jézusnak is voltak titkai. A Máté 13,10-ben ezt olvassuk: Ekkor odamentek Jézushoz tanítványai s megkérdezték: ‘Miért beszélsz nekik (a tömegnek) példabeszédekben?’. ‘Nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait - felelte -, de nekik nem. Akinek van (tudása), még adnak, hogy bőségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek nekik példabeszédekben, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak.’. Márk 4,33 hozzáteszi: ‘Sok ilyen példabeszédben hirdette nekik az isteni tanítást, hogy megértsék. Példa-beszéd nélkül nem tanított. Mikor tanítványaival magukra maradtak, mindent megmagyarázott nekik.’. Mindent megmagyarázott? Mit is magyarázott meg Jézus? Mivel az Újszövetségben csak a példázatok vannak leírva, egyértelmű, hogy nem minden titkát osztotta meg mindenkivel. (Márk honnan tudta ezt?! - Cz. L.) A bibliai időkben számos titkos társaság és szekta létezett, melyek azt állították magukról, hogy ősi tudás birtokában vannak. Akár a mai vallások, e csoportok is küzdöttek egymással az ősi titkok megszerzéséért, megtartásáért. A későbbi Láthatatlan Kollégiumhoz hasonló társaságokat összefoglalóan ‘misztikus iskolák’ néven emlegették, s olyan ezoterikus tudás tárházai voltak, ami a köznép számára jórészt érthetetlen, felfoghatatlan és így félelmetes volt. Írásaikat gondosan úgy szerkesztették, hogy fel is fedje, de titokban is tartsa tudásukat. ‘Az ókorban majdnem mindegyik titkos társaság filozófiai s vallási jellegű volt. A középkorban főleg vallási és politikai, - bár néhány filozófiai iskola továbbra is fennállt. Mostanában a nyugati társadalmakban fellelhető titkos társaságok nagy része politikai vagy karitatív, bár néhányukban (pl. a szabadkőműveseknél is) tovább élnek az ősi vallási és filozófiai elvek.’ - írta Hall. Eddy szerint: ‘Hogy az olvasó teljesen megértse, miért is változtatgatták Jézus kijelentéseit, meg kell értenie a kereszténység elsőszázadi főszereplőinek gondolkodásmódját. A változtatások nem véletlenszerűen történtek, nem afféle intellektuális falfirkák voltak. Rendszer volt bennük, és ez a lényeg.’. (...)
A második évezredre teljesen kiépült, megszilárdult római katolikus egyháztól a Jézus idejéig ‘visszavezető út’ göröngyös: telis-tele volt ellentétekkel, egyház-szakadásokkal és vitákkal. Még Jézus keresztre feszítése előtt komoly ellentét támadt Jézus hívei és Keresztelő Szent János követői között. Ennek eredménye lett a johannita eretnekség, amely szerint az igazi megváltó nem Jézus, hanem János volt. Bár a korai egyház nagyrészt megsemmisítette ezt a szektát, az el-képzelés egészen a modern időkig tovább élt, él a szabadkőművesség bizonyos csoportjaiban s az iraki mandeizmusban. A keresztre feszítés után fölerősödött a szembenállás a zsidó közösség és a korai keresztények között - sőt, magának Jézusnak a követői között is. (...) Jakab és Mária-Magdolna, a jeruzsálemi egyház vezetői magával (Szent) Pállal sem értettek egyet, aki az északon élő pogányoknak is hirdette az igét. A lényegtelenebb kérdések is óriási civakodást váltottak ki. ‘Az első zsidó keresztények úgy gondolták, hogy a megváltáshoz szükséges az összes szigorú zsidó vallási törvényt (is) betartani, - beleértve a körülmetélkedést és a nem kóser ételek fogyasztásának tilalmát - írta Eddy. - Pál ezzel szemben azt hirdette, hogy a megváltás alapja a hit, és nem szabad hagyni, hogy a zsidó törvények bárkit is visszatartsanak attól, hogy keresztény legyen. Végül is Pál nézete győzött, ahogy egyre több pogány tért meg. A III. századra már jóval többen voltak, mint a zsidó keresztények; a kereszténységet Pál teológiája alapján határozták meg s üldözni kezdték a zsidó keresztényeket, mint eretnekeket.’. (Némi iróniával megjegyezhetném, hogy ezzel Saul-Pál meg-vetette egyrészt ‘a zsidó antiszemitizmus’, másrészt a hasonlóképp irracionális ‘zsidó-keresztény kultúrkör’ alapjait. Ha ugyanis elfogadjuk Jim Marrs könyve alap-téziseit, akkor nyilvánvaló, hogy a zsidó egyistenhit - Jahve - az Annunaki-hoz kötődik, Krisztus viszont a minden ember számára egyformán mindenható, egy-igaz Isten Földre szállt Fia! A megváltás éppen arról szól, hogy Isten, a világ teremtője ‘helyrehozza’, amit a magát Istennek képzelő Annunaki elrontott. Az Annunaki, Jahve és Krisztus ‘egy, közös hitbe és kultúrkörbe való összemosása’ éppolyan elvetélt, és kissé ‘perverz’ intellektuális kísérlet, mint az a manapság egyre terjedő, terjesztett szabadkőműves idea, miszerint a központi Világállam létrehozása elkerülhetetlen, mindannyiunk érdekét egyformán szolgáló szükség-szerűség, mert nélküle a Föld és népességének létfenntartása kerülne veszélybe. Vagyis - ez ezt jelenti! - mindannyiunk, 6,5 milliárd ember ‘jól felfogott’ érdeke, hogy hagyja magát a kamatrabszolgaság ‘szupranacionális jogintézménye’ által maximálisan kizsákmányolni és tönkretenni, mert ez ‘a legkisebb rossz’. Csak nem azért, hogy teljesüljön ‘a Kígyókirályok’ és az Annunaki ősi egyezsége? A zsák megtalálta a foltját: ideológia a világállamát - és vice versa. - Cz. L.) (...) Dr. Elaine Pagels, a Columbia Egyetem Barnard College vallástudományi tan-székének volt vezetője írta: ‘Kezdetben a kereszténységnek számtalan formája létezett és virágzott. Egymással versengő tanítók százai állították, hogy ‘Jézus Krisztus igaz tanítását’ hirdetik, és egymást kölcsönösen csalónak nevezték. A Kisázsia, Görögország, Jeruzsálem és Róma egyházaiban szétszórtan élő korai keresztények a vezetőség kérdésén marakodó csoportokra szakadtak. Mind azt állították, hogy ők képviselik ‘az igaz tanítást’.”