3. Az alkotmány; - Friedrich Hayek elméleti megfontolásai   
Most folytatom a Drábik János könyvéből vett idézetet: „A magyar alkotmány szerepét betöltő alaptörvény kevert jogszabály. Ugyanis benne megtalálhatók az állam felett álló JOG-ok, melyeket márpedig semmilyen országgyűlés, és semmilyen összetételben nem változtathat meg; - ugyanakkor ezen alaptörvénynek számos rendelkezése állami akaratot fogalmaz meg, amelyben az állam kötelezi állampolgárait és alattvalóit. Ezek elvileg megváltoztathatóak lennének. Magyarország egykoron rendelkezett igazi, a nemzet egésze felett álló (!) történelmi alkotmánnyal, amelyet a magyar nemzet évszázadok alatt fejlesztett ki, és amely magába foglalta nemcsak a magyar közjogi hagyományt, de a Szent Korona által szimbolizált alapvető jogokat is. A történelmi alkotmánynak ez a folytonossága Magyarország 1944. március 19-iki német megszállásával megszakadt, s ez a megszakítottság folytatódott az 1945. utáni szovjet megszállással. 1989-1990-ben a jelenlegi ún. ‘alaptörvény’ megfogalmazásával, és annak már az új Országgyűlés általi szentesítésével a történelmi alkotmányunk folyamatossága nem lett helyreállítva. A jelenlegi alaptörvény nem igazi alkotmány! Ez elsősorban önjelölt csoportok (bátor, ifjú rendszerváltoztatók; ‘föl-támadt’ történelmi pártok, besúgók, beépített titkos-ügynökök, kém-elhárítók, bel-és külföldi szabadkőműves-páholyok vagy hamis lovag-rendek - Cz. L.) képviselői által hevenyészve megfogalmazott szöveg, amelyet ugyan jóvá hagyott az első ‘demokratikusan megválasztott’ (mert hát halvány fogalma sem lehetett a népnek, hogy valójában kire, mire is szavaz! - Cz. L.) Országgyűlés, de ettől ez megmaradt csupán (értsd: rendszerváltó) állami akaratot kifejező jogszabálynak; nem lett belőle a társadalom és az állam (tehát: mindenki) felett álló valódi Alkotmány. A történelmi alkotmányok mellett, különösen az 1789-es franciaországi változásokat (forradalom) követően számos országban írott alkotmányok, helyesebben alaptörvények léptek életbe. Az így létrejött alkotmányos kormányok elősegítették a hatalom önkényes gyakorlásának a korlátozását. Ez az alkotmányos kormányzás nem csak a kormányok tevékenységét korlátozza, de még a törvényhozó szervek (Országgyűlés) tevékenységét is a magasabb rendű alap- törvény korlátozása alá helyezi. Ezek az írott alkotmányok bevezették az államhatalmi ágak szétválasztását és a törvényhozó szervek meg-különböztetését a végrehajtó szervektől, pl. az igazságszolgáltatási, vagy a bírói hatóságoktól. A lényeg azonban nem az államhatalmi ágak széjjel választásában, hanem az államhatalom korlátozásában rejlik. Az állam felett álló, tehát csak isteni eredetű - vagy természeti törvényszerűségekből levezethető -, csak évszázadok során az emberi együttélés szükségszerűségeiből következő alapvető jogok egy alap-törvénynél jóval többet jelentenek. Ez a JOG-nak egy olyan uralmát jelenti, ami magában foglalja azt a követelményt, hogy a kormányzati hatalmat csakis ennek az államok felett álló JOG-nak megfelelően, vele összhangban lehet gyakorolni. Az állam felett álló isteni eredetű, vagy természeti törvényekből fakadó jogok írják elő, hogy minden egyes embert egyenlőnek kell tekinteni, vagyis egyenlő módon kell bánni vele (épp ellenkezőleg az elitista gyakorlattal, ami ma Magyar-országon zajlik! - Cz. L.). Ez megköveteli, hogy kizárólag olyan bírák gyakorolhassák az igazságszolgáltatást, akik valóban függetlenek a politikai hatalomtól (és ne például a nómenklatúrások leszármazottai, amint az ma még a rózsadombi paktumból eredően, részben valóság! - Cz. L.). Ugyanezek a  JOG-ok írják elő még azt is, hogy az államnak tiszteletben kell tartania az egyes egyén (de nem az állami segítséggel elcsórt, értsd: privatizációs kampány, bank-konszolidáció, Co-Nexus, Tocsik-ügy, K&H Equities, stb.!) tulajdonát és személyi szabadságát, és az államhatalom kizárólag ezen JOG-ok betartását és védelmét szolgálhatja (a polgárai társadalmi tulajdonának ellopása, a polgárok kisemmizése és kamatrabszolga-sorba taszítása, s a külföldi hatalmak kénye-kedvének való kiszolgáltatása, sőt, a haza földjének kiárusítása helyett! - Cz. L.). A végrehajtó hatalom pedig azért választandó el a törvényhozó hatalomtól, hogy ne az az államhatalmi ág érvényesítse a törvényeket, amelyik államhatalmi ág a törvényeket meghozza. A jogtörténet tanúsága szerint az írott alkotmányok elősegítették ennek az államok felett álló JOG-nak az uralmát, amely az angolszász országokban a ‘rule of law’ követelményrendszerében vált az állami és társadalmi élet meghatározójává.” Következik: Hayek elmélete.

„A neoliberális eszmerendszer egyik kiemelkedő képviselője, Hayek úgy véli, hogy a jog uralmának az eróziója (ami az általános és meg-fékezhetetlen métely, a liberalizáció jegyében az elmúlt százötven, de még inkább az elmúlt ötven év jellemző, gyorsuló tendenciája! - Cz. L.)  ellen szükség van az államhatalom két teljesen különböző össze-tételű ágazatára, amely hatáskörileg is szét van választva; különböző ügyekben hozza a döntéseket. Az egyik testület feladata a társadalmi igazságosság szabályainak a megállapítása, valamint oly’ általános és alapvető szabályok meghatározása, amelyek célja a társadalmi rend egészének a megőrzése, nem pedig konkrét és specifikus célok megvalósítása. Friedrich Hayek véleménye szerint egy másik testület a kormányzati és közigazgatási feladatokat intézné. (Vagyis a pártok választási csatájából győztesen kikerülő ‘lobby’ által kijelölt, 4 évre választott kormány - amely úgyis csak rövidtávú célokat tűzhet maga elé - nem változtathatna az alapvető emberi jogokból levezethető JOG és a társadalmi együttélés mindenki által, minden időben betartandó általános szabályain; hanem csak az általános JOG-gal konzisztens operatív jogszabályokat alkothatna. A kétfajta jog nagyjából akként mérhető egymáshoz, mint a társadalom-építés vagy a gazdálkodás hosszú távú (stratégiai) és rövidtávú (taktikai) terve. Nyilvánvaló, hogy a kormány soha nem alkothatna olyan rövidtávú jogszabályokat, amelyek szemben állnak az egész társadalom, az állam, a nemzet, az állampolgárok alapvető, illetve hosszú távú létérdekeivel. Visszatérve a korábbi példáimra: egy kormány sem szavaztathatna meg az Ország-gyűléssel olyan adótörvényeket, amelyek a globális elit gazdagodását szolgálják, míg a honi kisvállalkozásokat, kisgazdákat tönkreteszik, s az állampolgárok jelentős hányadának egzisztenciáját szétrombolják. De olyan rendelkezéseket sem foganatosíthatna a kormány, amelyek lehetővé teszik, hogy a szavazóképes lakosság alig több mint 1/4-ének a szavazatai alapján Magyarország NATO-csatlóssá válik, a területén amerikai támaszpont létesül, belesodródunk egy hazug és igazságtalan kvázi-világháborúba, honvédeinket Ázsiába viszik hódító háborúra, s az ország az EU-ba belépéssel elveszíti nemzeti függetlenségét, földjét és tízmillió ember egyetlen tollvonással az ezeréves hazáját. - Cz. L.)

A kormányzati/közigazgatási jog funkciói nem lennének taxatíve meg-határozva; de az állam kényszerítő eszközeit korlátozottan vehetné csak igénybe, a JOG uralma által lefektetett szabályrendszer keretein belül. A törvényhozó testületnek (országgyűlésnek?) Hayek oly’ nagy függetlenséget adna, amekkora csak lehetséges, és egyedül e testület lenne illetékes a társadalmi igazságosság, az igazságos magatartás szabályainak a meghatározásában. E testületben a pártoknak a rész-vétele nem kívánatos, mert nem partikuláris érdekek érvényesítéséről lenne szó, hanem az egész társadalom és az állam felett álló igazság (igazságosság) alapvető - univerzális - követelményeinek érvényre-juttatásáról. Hayek úgy véli, hogy ennek a különleges testületnek a függetlenségét úgy lehetne biztosítani, hogy a tagjait hosszabb időre választanák meg és megbízatásuk lejártával nem lehetne őket újra-választani. (...) A hivatali idejük alatt párt-semlegesnek kell meg-maradniuk; - így a pártok sem szólhatnának bele a magatartásukba és a döntéseikbe. További feltétel még, hogy olyan javadalmazásban részesüljenek, amely anyagilag is függetlenséget biztosít a számukra, s így megóvja őket a hatalmas pénz-vagyonnal rendelkező pénzügyi-korporációs elit financiális túlsúlyától. Hayek azt is hangsúlyozza, hogy e testület választott tagjainak köztiszteletben álló személyeknek kell lenniük, akik adekvátan tükrözik a társadalom nézeteit arról, hogy mi helyes és mi rossz, mi igazságos és mi igazságtalan. Hayek  ajánlja, hogy ezeket azonos korosztály tagjai által kell kiválasztani és megbízni; mondjuk a 45 éves nemzedék választana sorai közül egy 45 éves személyt egyszer életében, aki mondjuk 15 évig teljesítene köz-szolgálatot. Így e férfiakból és nőkből álló testület 45-60 éves korig terjedő személyekből állna, akiknek az 1/15 részét minden évben új tagokkal váltanák fel. A testület tehát már korösszetételénél fogva is a lakosság legtapasztaltabb s legérettebb részét képviselné, akik még szellemi és testi erejük teljes birtokában vannak. (...) Hayek úgy véli, hogy a kortársak által gyakorolt ilyen választási rendszer a sikeres és legtehetségesebb embereket választaná ki, és a politikai elmélet által kidolgozott ideális helyzethez ez állna a legközelebb. Hayek szerint ez tenné először lehetővé a történelemben a hatalmi ágazatok valódi el-választását, a JOG uralmának a biztosítását az államhatalom és a kormányzat felett; - és olyan magas színtű jogrendszer létrehozását, amely elősegíti a társadalom optimális működését. A kormányzati hatalmi ágazat ‘gyűlése’ (kormány?) a törvényhozó ‘gyűlés’ (ország-gyűlés?) által lefektetett társadalmi igazságossági szabályok keretei között működne. Ezen korlátok között azonban a kormányzati gyűlés teljes ellenőrzést gyakorolna a kormányzó apparátus, a közigazgatás felett, és ez hozná meg a konkrét döntéseket az anyagi, a természeti, a pénzügyi és a humán erőforrások felhasználására. Friedrich Hayek  kitér az adózás kérdéskörére. Az adóztatás kényszertevékenység, ezért az adózás általános szabályait nem a kormányzati, hanem törvény-hozó testületnek kell meghatároznia. Ellenben a konkréten kivetett adó mértéke már a kormányzati testület hatáskörébe tartozna. (Ámde sem az adózás általános szabályait, sem a konkrét mértékeket illetően nem lehetne olyan rendelkezéseket hozni, amelyek következményei élet-ellenesek, vagyis ellenkeznek AZ ÁLTALÁNOS EMBERI JOG előírásaival. Ezért mind a törvényhozás, mind a kormányzati szervek által alkotott jogszabályokat olyan előzetes normakontrollnak kellene minden esetben alávetni; amely egyrészt biztosítaná, hogy ne lépjék át egymás hatáskörét, másrészt azt, hogy ne születhessenek JOG-ellenes jogszabályok. Ezt a szerepet egy, a jelenleginél bővebb hatáskörű, új Alkotmánybíróság tölthetné be. Ezen intézmény feladata lenne mind az Alkotmány, mind az írott Alaptörvény meghatározása, szövegezése és természetesen az állam felett álló JOG fogalomkörének, továbbá konkrét tartalmának a meghatározása is. Ami a törvényhozó, illetve a kormányzati ‘szervezetet’ (testületet) illeti; - a kettő együtt alkothatna egy olyan kétkamarás parlamentet, melynek alsóháza a kormányzati, felsőháza pedig a törvényhozó testület lenne. A felsőház reprezentálná az állam - a JOG - állandóságát, jogfolytonosságát; míg az alsóház az aktuális politikai választások által megválasztott végrehajtó hatalmat. Alkalmasint megfelelő megoldás lehetne, ha az alsóház feje a minden-kori miniszterelnök; a felsőház ‘feje’ a köztársasági elnök, az államfő lenne. Az ‘Alkotmánybíróság’ határozatai mindkét házra s a ‘fejükre’ nézve is kötelező érvényűek lennének. Az ‘Alkotmánybíróság’ tagjai ilyenformán a Haza Bölcsei fogalomkörnek és elvárásnak tennének eleget illetve felelnének meg. - Cz. L.) A kormányzati és közigazgatási tevékenység költségeit ez a kormányzati testület (lásd: fentebb) lenne köteles biztosítani. Meg kell akadályozni, hogy a társadalom egyes érdekcsoportjai olyan adókat tudjanak kikényszeríteni, amelyeknek a terheit viszont a társadalom más csoportjai viselnék. Egy ilyenfajta megoldás biztosíthatná a társadalom többsége által is közjónak ítélt feladatok finanszírozását. Ugyanakkor azonban - véli Hayek - nem tenné lehetővé, hogy a piac által megtermelt jövedelem partikuláris érdekcsoportok hasznát szolgálja. Vagyis minden egyénnek a saját teljesítményével hozzá kellene járulnia a társadalom szükségleteihez; a többi emberhez általános szabályok szerint kellene viszonyulniuk. (A leírtak a következőt is jelentik: a kormányzati és a közigazgatási költségeket limitálni kell; - az előírt büdzsé nem léphető túl. Főként tiltott az a ‘megoldás’ - ami ma általánosan dívik -, amikor az állami költségvetés fokozódó mértékben túlterjeszkedik az ország arányos lehetőségein, mert a büdzsét folyamatosan sarcoló párt-lobbyk pénz-igénye minden józan határt meghalad; a növekvő hiányt pedig külső hitelfelvételekből fedezik, amelyek egyre nagyobb kamatköltségét az adók állandó emelésével igyekeznek fedezni. Magyarán: a harácsoló érdekcsoportok által ‘működtetett’ állam nem költekezhet az ország  állampolgárainak kárára. Az állam csak valamennyi állampolgára, a közjó érdekében vállalhat kiadásokat. Hayek érvelésében felfedezhető a: „Mindenki a képességei szerint dolgozzék, és a reális szükségletei szerint részesedjék a megtermelt javakból.” - ‘kommunista’ elmélet hatása is. - Cz. L.) De folytassuk tovább a Drábik-idézetet:

Friedrich Hayek fontosnak tartja az Alkotmánybíróság működését is. Noha a két különböző (törvényhozó és kormányzó) hatalmi ágazathoz tartozó szabályalkotó testület megkülönböztetése és szétválasztása világos; - ennek ellenére a gyakorlatban mindig előfordulhatnak át-fedések, súrlódások, nehézségek (határterületek), amelyek méltányos megoldásához, az ellentétek feloldásához speciális bíróságokra van szükség. Az egyik legvalószínűbb ilyen konfliktus a két különböző szabályalkotó testület hatásköri összeütközéséből származhat. Ezek feloldása magasan kvalifikált bírókat igényel, akik számára előnyös lenne, ha korábban a két említett szabályalkotó testület tagjaiként is működtek. (Az én értelmezésem a következő: (1) Az általános ‘JOG’ - Alkotmány, Alaptörvény, stb. - körének, tartalmának meghatározása és ‘karbantartása’, továbbá mindenfajta jogértelmezési, igazságtevési és konkrét ‘határ-vita’ megoldása az Alkotmánybíróság (a Bölcsek) hatásköre lenne, mely jogilag-hatáskörileg mindkét hatalmi ágazatnak felette áll. (2) Az ország működésének alapvető kereteit meghatározó jogszabályokat kétkamarás parlament alkotja. (3) A stratégiai, nagy-jelentőségű törvényeket a törvényhozó hatalom, a ‘felsőház’ hozza. (4) A taktikai, operatív rendelkezéseket a kormányzati hatalom, az ‘alsóház’ alkotja, és a felsőház hagyja jóvá. (5) A végrehajtó hatalmat a kormány gyakorolja. (6) A felsőház feje: az államfő, - az alsóházé: a miniszterelnök. - Cz. L.) Hayek értelmezésében az Alkotmány rend-kívül fontos és érdekes eszköz. Az Alkotmány feladata, hogy elossza s korlátozza a hatalmat, de azt már kerülnie kell, hogy konkréten elő-írja, miként kell az elosztott hatalmi jogosultságokat felhasználni. Az Alkotmány csak azokat az általános és kikényszeríthető magatartási szabályokat tartalmazza, melyekre azért van szükség, hogy a törvény-hozó testületek annak keretei között tevékenykedhessenek. Így például az Alkotmány meghatározná az élettérnek a terjedelmét, amelyen belül az egyén saját maga szabályozhatja - más hatalmi ágazatok beavatkozása nélkül - a saját életét és tevékenységét.”