4. A JOG és a szabad társadalom  
Tovább folytatva az idézetet: „Napjaink közgondolkodásában a jog mibenléte és egy jogi rendszer célja meglehetősen homályos. (...) A homály és a zavar fő forrása, hogy úgy véljük, minden olyan szabály és rendelkezés, amelyet egy (egyszerű többségű!) választott testület elfogad, az egyformán jognak minősül. (...) A legközismertebb jognak nevezett szabály-együttes olyan törvényekből, rendeletekből és más jogszabályokból áll, amelyeket ugyan választott testületek, hatóságok fogadtak el; - de amelyeknek a többsége közigazgatási és szervezési szabály. Az a feladatuk, hogy biztosítsák a kormányzati tevékenység s a közigazgatási gépezet működtetését; - előírják a köztisztviselőknek, hogy milyen ügyekben milyen döntéseket hozzanak, továbbá kitűzik a közpénzek felhasználásának a céljait és elosztják a közpénzeket. Egy kollektivista közgazdaságban (amilyen a kommunizmus; más néven: a szocializmus volt!) valamennyi jogszabály ebbe a jogi típusba volt sorolható. A kollektivista kormányzat ugyanis arra törekszik, hogy meghatározott társadalmi és gazdasági eredményt érjen el, és ezek megvalósítására konkrét terveket dolgoz ki. Ezen terveknek a végre-hajtására jogszabályi formába öltöztetett parancsokat ad (ilyenek voltak az ötéves terv-törvények!) polgárainak, és így tereli őket az általa megkívánt magatartás irányába. Egy ilyen társadalom nem az állam s a társadalom felett álló általános szabályok szerint működik, hanem a hatalmat éppen gyakorló elitek, hatóságok diktátuma ölt jogszabályi formát, amely rendszerint önkényes, és nem kezeli egy-formán az adott társadalom tagjait és az adott állam polgárait. Egy szabad társadalomnak a JOG-a nem a társadalom felett uralkodó hatóságok parancsait, hanem a társadalmat alkotó szabad polgárok által elfogadott általános magatartási szabályokat tartalmazza; azt, hogy a társadalom tagjainak a többsége mit tart igazságosnak vagy igazságtalannak. Az így előálló általános szabályok rendszere az, amiből a valódi jog, a nagybetűs ‘JOG’ kifejlődik. Vagyis nem az állam és a kormány parancsai alkotják a jogszabályokat, hanem a valódi jogot a társadalmi gyakorlat alkotja meg, és az a társadalom tagjainak az általánosan elfogadott magatartásából vonható ki és fogalmazható meg. (Nem állhatom meg szó nélkül, hogy már ehelyütt megállapítsam: a leírt kvázi-tervutasításos rendszer vagy nemcsak a kollektivista állami berendezkedés sajátja, - vagy minden kapitalista ‘rendszerváltás’ ellenére ma is ugyanabban a rendszerben, ti. átfestett cégérű reform-kommunista, voluntarista többpárt-államban élünk. Az említett nagybetűs ‘JOG’-nak ugyanis még a leghalványabb látszata sem érvényesül; ugyanakkor a pártokrácia ‘plurális’ elitje élet és halál uraként, egyszerű szótöbbséggel is dönthet a legnagyobb jelentőségű kérdésekben, többnyire a nép feje felett. De a legszembetűnőbb az a hasonlóság, amely az exkluzív politikai és pénzügyi elit érdekeltségét leginkább kifejező gazdasági növekedés (GDP) hajszolásában, és a (többlet)források önérdekű, sokszor öncélú (pl. Gripen-vadászgépek vásárlása) felhasználásában, elosztásában nyilvánul meg. A mostani politikai rendszerünk éppen olyan mérhetetlenül ostoba, öngyilkos és harácsoló - népet kifosztó és pazarló, valamint mindenestül korrupt -, mint az előző, egypárt-állami diktatórikus rezsim volt. - Cz. L.) Éppen ezért a mai bíráknak nem az a feladatuk, hogy új JOG-ot kreáljanak, hanem az, hogy felfedezzék, pontosítsák és alkalmazzák azt, amit az igazságosságra vonatkozó szabályok a gyakorlati együttélés során kialakítottak. Ezek a jogok függetlenek a mai kormányzatoktól és a mai igazságszolgáltatási rendszerek bíráitól. (...) Ha tehát ezen elvek szerint elválasztjuk a valódi jogot az állami parancsoktól, amelyeket a kormányzó hatóságok önkényesen adhatnak ki, akkor megérthetjük, miért tartotta oly fontosnak Friedrich Hayek a minimumra szorítani az állami kényszer alkalmazását. Miután egyedül csak az állam és a kormány rendelkezik a kényszerítés és az erőszak-alkalmazás valós monopóliumával, rendkívül fontos, hogy ezt a hatalmat ne lehessen önkényesen igénybe venni és vele visszaélni. Ezért az államot és a kormányt az általános jogelveken nyugvó szabályok által korlátozni kell: ez az, amit a JOG uralmának nevezünk. Nehéz megkülönböztetni a ‘rule of law’-hoz tartozó JOG-okat a csak önkényes állami akaratot tartalmazó és jogszabályi formát öltő parancsoktól. Egy szabad és egy nem szabad társadalmat az különbözteti meg egymástól, hogy az előbbiben minden egyes állampolgár elismert és széles körű magán-szférával rendelkezik, amelybe az állam és a kormányzat sehogyan nem hatolhat be. A valóban szabad társadalomban a szabad egyént nem lehet állami és közigazgatási parancsokkal irányítani; csupán az várható el tőle, hogy az általánosan elfogadott (JOG-) szabályoknak engedelmeskedjék. Ezek rendszerint bizonyos magatartásokat meg-tiltanak, és mindenkire egyformán vonatkoznak. Alapjukat általános meggyőződés képezi, hogy a közvélemény ezeket igazságosnak tartja, egyetért velük, és ennek megfelelően cselekszik. (...) Követelmény a JOG-okkal szemben az, hogy azokat a társadalom minden tagjának ismernie kell, és biztos tudással kell rendelkeznie róluk. Ez a szilárd tudás akkor is igény, ha teljesen soha nem lehet teljesíteni. A szóban megfogalmazott és írásban is rögzített jogi formuláknak összhangban kell állniuk a jogtudat, továbbá az általános igazságérzet elfogadott normáival. Ez többek között azt is lehetővé teszi, hogy megközelítő pontossággal tudni lehessen: milyen magatartást várhatunk el másik embertől, illetve egy konkrét eset eldöntése kapcsán a bíró ítéletétől. (Magyarországon az erkölcsi zűrzavart, a konzisztens normarendszer hiányát jól mutatja, hogy egy másik ember reakciója hasonló esetben is teljesen kiszámíthatatlan; a bíróság ítélete pedig vagy a legkevésbé várt, ‘legvalószínűtlenebb’ verdikt, vagy a várakozásunkkal ellentétes és ellentmondásos, józan ésszel megindokolhatatlan döntés. Mutatja a leírt helyzetet az is, hogy az elsőfokú és a másodfokú ítélet többnyire egymással is ellentétes. - Cz. L.) A jog uralma megköveteli, hogy az állam és a kormányzat által meghozott döntések az ismert JOG-hoz igazodva, annak keretén belül történjenek, ne pedig (tendenciózusan) az adott kormányzat akaratát fejezzék ki egy bizonyos (manipulált) cél elérése érdekében. (A mai magyar kormányzati döntésekről már szinte kivétel nélkül elmondható, hogy sajnos ‘köszönő viszonyban’ sincsenek az általános emberi JOG-okkal; sőt, a döntések többsége - így, vagy úgy - ember-, nép-, illetve józan ész ellenes. Arról nem is szólva, hogy a mindenféle jogi döntéseket egyáltalán nem az elvárható jog-és szakszerűség, hanem irracionális politikai töltés jellemzi. - Cz. L.) (...) A társadalomban két követelménynek kell egyszerre eleget tenni: egyrészt a szabadság, - másrészt az egyenlőség, a rend és a biztonság követelményének. (...) Ennek alapvető és megkerülhetetlen előfeltétele az erkölcsi törvények megtartása. Ha a Biblia szavait idézve tényleg úgy szeretjük felebarátainkat, mint önmagunkat, vagy másképpen megfogalmazva: ha úgy bánunk embertársunkkal, ahogy elvárjuk tőle, hogy velünk bánjon. A szabadság és korlátja: az egyen-lőség; a rend és a biztonság igénye, csak a testvériség, a szolidaritás azaz a közösségi érzés segítségével alkothat harmonikus, egymást ki-egészítő egységet. Nem a logika törvényszerűségei érvényesülnek, ha-nem a történelmi tapasztalat, és az ember isteni, kozmikus eredetű vagy - ha úgy tetszik - a természeti törvényeken alapuló magasabb képességei. Isten teremtő akaratából - vagy a természeti fejlődés, az evolúció törvényszerűségei alapján - egyedül az ember rendelkezik alkotó értelemmel és olyan magasabb rendű képességekkel - transz-cendens dimenzióval -, amelyek lehetővé teszik, hogy ezeken az ellen-tétes követelményeken felülemelkedjen, és azokat összhangba hozza.”
 5. Az erkölcs alapvető társadalmi követelménye  
„A létező szocializmus (már csak Kubában ‘létezik’) s a létező kamat-kapitalizmus erkölcstelensége egy és ugyanaz. Mindkét társadalmi formáció csak és kizárólag az integrált hatalmi elit érdekeit, értékeit érvényesíti. A reálszocializmusban a hatalmi elit állami segítséggel rendelkezik a társadalom vagyonával és az állampolgárok életével. A kamatkapitalizmus demokráciájában a pénzvagyon monopóliumával rendelkező hatalmi elit és korporációs vezérkara a pénzmonopólium és a gazdasági hatalom segítségével dominálja az államot, s ezáltal uralkodik a tőle pénzügyileg, gazdaságilag és politikailag is függő állampolgárok felett. A szocializmus, a kamatkapitalizmus egyaránt kétpólusú társadalmak, amelyekben lényegében ugyanaz a pénzügyi, gazdasági, politikai elit, valamint szellemi kiszolgáló csapata (a le-fizetett értelmiség) gyakorolja a hatalmat. A minden egyes ember optimális fejlődését biztosító egyetemes erkölcsi normák háttérbe szorulnak vagy kiiktatódnak. Egy modern társadalomban azonban szükség van olyan államok és elitek felett álló általános érvényű (jog) szabályokra, amelyek nemcsak az uralkodó réteg érdekeit és értékeit szolgálják, hanem a társadalom valamennyi tagjának a szükségleteit: érdekeit és értékeit. Ezeket a legalapvetőbb, univerzális szabályokat még a legkiválóbb szakértők sem képesek megalkotni. Egyetlen-egy nemzedék legkiválóbbjai sem alkalmasak arra, hogy ezen államok, társadalmak, korok felett álló általános szabályokat feltalálják. E szabályok történelmi fejlődés során kristályosodnak ki, az egymást követő nemzedékek fokozatosan fedezik fel őket, fogalmazzák meg, gyakorolják, és adott esetben le is írják (értsd pl.: írott Alaptörvény). Azon társadalmak, amelyek ezeket az állam felett álló legalapvetőbb társadalmi együttélési szabályokat ki tudták fejleszteni és ezek szerint tudták közösségi életüket megformálni; - optimálisan fejlődtek, s így sikeres népekké, társadalmakká, államokká váltak. (A magyar egykor ilyen nemzet és állam volt. Ma sajnos nem ilyen. - Cz. L.) (...) Az új erkölcs, a modern társadalom nem létezhet az államok felett álló, s a kormányok, parlamentek által meg nem változtatható JOG-ok nélkül. (...) A modern társadalomnak természetesen a JOG-ai közé tartozik az emberi jogok és a politikai szabadságjogok történelmileg kialakult rendszere. Ezekből is kiemelendő a magántulajdonhoz való jog, a demokratikus együttélési szabályokban testet öltött becsületesség és tisztesség, valamint a szűkebb és a nagyobb családi közösség (utóbbi a nemzet) megőrzése. De itt kettős követelményről van szó. A magán-tulajdon szentsége csak a köztulajdon szentségével együtt érvényes. (Magyarországon a rendszerváltással kettős értelemben is tönkretettek e tekintetben mindent. Egyrészt csak a magántulajdon szent, másrészt az óriási magánvagyonok éppen a köztulajdonból történt kimentéssel - vö.: az állami vagyon privatizációjával, pl. Gyurcsány sportminiszter ingatlan-szerzéseivel, a csillebérci úttörőtábor értékes ingatlanainak a KISZ általi elprédálásával, stb.! - keletkeztek. Jellegzetes tény, hogy a szocialista-szabaddemokrata kormánykoalíció ezeket a tranzakciókat jogszerűnek, bár ‘erkölcsileg kifogásolhatónak’ deklarálja. Ugyebár a szocializmusban más sem létezett, mint köztulajdon (vö.: társadalmi tulajdon); azután mindenünket önkényesen eltulajdonították, és mára minden közvagyon ‘magántulajdonná’ alakult. Most meg pont ezért működik rosszul az egész. Íme a ‘rend’, amelynek nincsenek erkölcsi normái! - Cz. L.) Mert egyes feladatok ellátására a magántulajdon az optimális, más feladatok elvégzésére a magántulajdon alkalmatlan, és kizárólag a köztulajdon képes rá. (Értsd és lásd: mekkora bajok is származtak már eddig is a gáz-, a villany-, a telefon-, a köztelevízió-, a szemét-elszállítás-, vagy ‘a közbiztonság’, mint közszolgáltatások részleges vagy teljeskörű privatizációjából! - Cz. L.) Külön tanulmány tárgyát képezhetné, hogy a magántulajdon, amit szeretnek piacnak nevezni, mennyire nem alkalmas a fontos társadalmi problémák meg-oldására. A magántulajdon ugyanis egydimenziós feltételrendszer szerint működik, és mindent alárendel a kamat és a profit törvény-szerűségeinek. A reálszocialista pártállam diktatórikus eszközökkel magához ragadta az állampolgárok közös társadalmi tulajdonát. A rendszerváltást követően a létező demokrácia állama viszont végleg eladta másoknak az állampolgárok nála lévő, de általa csak kezelt vagyonát, és ezzel súlyosan megszegte a magántulajdon alapvető emberi jogát, miközben képmutatóan pontosan ezen emberi jogok helyreállításáról beszélt. Mindezt tette azért, hogy véget nem érő kamatfizetési kötelezettségének maradéktalanul eleget tegyen. (...) Az állam nemcsak államosítással, de privatizációval sem veheti el állampolgáraitól azok társadalmi tulajdonát. (Kis pontosítást teszek. Az állampolgárok deklarált társadalmi tulajdonát nem csak egyedül a szocialista pártállam ‘államosította vissza’, hanem inkább az Antall-kormány; persze ‘bűnszövetségben’ a reform-kommunistákkal, kikkel szégyenletes paktumot kötött. Másrészt: a társadalmi tulajdon ‘vissza-államosítása’ és kampányszerű állami privatizációja nem a ‘végtelen’ kamatfizetés biztosítása érdekében történt, hanem azért, hogy annak értékesítési árbevételéből visszafizethessék azt a 20,5 milliárd dolláros külső államadósságot, amelyet ‘az új demokratikus jogállam’ hirtelen felindulásában illegitim jogelődjétől, a diktatúrától megörökölt. Éppen ez a szégyenletes disznóság lényege; hogy a társadalmi tulajdont ún. ‘spontán privatizáció’ keretében, 20 %-ban ‘zsebre tette’ a szocialista nómenklatúra; 80 %-ban pedig multinacionális cégeké lett, miközben az állam külső adóssága mára meg is ötszöröződött. - Cz. L.) A pénz-gazdaság a kamatmechanizmus szerint működik. Az emberi élet és a társadalom azonban számos olyan rendkívül fontos feladat elvégzését megköveteli, amelyekkel sem kamatnyereséget, sem profitot termelni nem lehet. Ilyen többek között a társadalom gyengébb tagjairól, a gyermekekről, az öregekről, a betegekről és a szegényekről (szociális juttatások) való gondoskodás. De még az egészségügy is (amit most akar privatizálni, azaz végképp tönkretenni a ‘szocialista’ kormány! - Cz. L.) ide tartozik, mivel azoknak az életéről is gondoskodni kell, azokat is gyógyítani s ápolni kell, akiknek az élete már nem alkalmas arra, hogy a pénzvagyonos és korporációs elit számára hozamot is termeljen kamat és profit formájában. Így erkölcstelen minden olyan magántulajdon, amely nem párosul köztulajdonnal, és ahol a kettő nem tartja egyensúlyban egymást. (...) (A mai Magyarországon nem-csak hogy nem lehet még csak egyensúly-közeli helyzetről sem szólni, hanem az a sajnálatos tény, hogy a magántulajdon sokszoros, és már véglegesen visszafordíthatatlan, egészségtelen túlsúlyban van a köz-tulajdonnal szemben, ami egyrészt a politikára is rányomja a bélyegét, másrészt nagymértékben bekorlátozza a mindenkori kormány mozgás-terét. A magyar kormány, az állam - profittermelő portfolió híján, és halmozódó külső és belső adósság-teherrel a vállán - egy többszörös mértékben eladósodott ‘helyi önkormányzathoz’ (vö. pl.: EU-régiók!) kezd hasonlítani, amely abszolút kiszolgáltatott egyrészt hitelezőinek, másrészt a ‘felségterületén’ működő multinacionális vállalatoknak. - Cz. L.) Ami a becsületességet, a tisztességet és a közéleti morált illeti, amely nélkül valódi demokrácia nem működhet; - szintén ellentétes követelmények együttes teljesítésével oldhatók csak meg. Nem lehet tisztességesnek állítani, hogy egy társadalomban egyforma súlya van annak, akinek milliárdjai vannak, illetve annak, aki azzal küszködik, hogy kifizesse a lakbérét és villanyszámláját, és aki egyik napról a másikra él. Nem tekinthető tisztességesnek, ha az elit kisajátítja az érdemi döntés monopóliumát magának, és a demokráciát 4 évenkénti formális választásokra szűkíti, ahol a lakosság a valódi kérdések közt nem is választhat, mert ezek a kérdések nem is képezik a választási kampányok tárgyát. (Csak emlékeztetőül; Magyarországon soha nem képezte választás, szavazás vagy ‘kampány’ tárgyát: (1) A rendszer-váltás. (2) A milliárd dolláros hitelfelvételek ügye, az eladósodás. (3) A társadalmi tulajdon ‘vissza’-államosítása. (4) A nemzeti működő tőke kampányszerű és teljes körű privatizációja. Ebből kimaradtunk. - Cz. L.) A pártok kisajátították a társadalom döntési jogát. Szabállyá tették, hogy a választási ígéreteiket nem kötelesek betartani, azokat a választási színjáték szükséges kellékének tekintik csupán. Ezért csak az nevezhető tisztességes és becsületes társadalomnak, melyben meg-marad a választópolgárok önrendelkezése az érdemi, fontos kérdések eldöntésére és ahol nemcsak ahhoz van joguk, hogy minden kérdésről érdemi tájékoztatást kapjanak, hanem ahhoz is joguk van, hogy arról a döntést kellő tájékozottság birtokában maguk hozzák meg. (...) A másik rendkívül fontos JOG a közösség védelme, mert minden egyes ember csak közösség tagjaként képes teljes értékű emberi életet élni, és a képességeit maximálisan kibontakoztatni. A közösség alapvető egysége a család. (...) A magántulajdon intézménye a társadalom egy kisebbik része számára rendkívül sok előnnyel jár, míg a társadalom egy jóval nagyobb része számára igen lényegesek a hátrányai. (...) A vallási tanításokban megőrződött erkölcsi normák az államok feletti  JOG metafizikai hátterét alkotják. Rendszerváltás ide, privatizáció oda; - itt kell rátérnünk, miért óriási vesztesége a magyar államnak, hogy 1989-1990-ben nem állították helyre a történelmi alkotmányunk jogfolytonosságát.”