Czike László

       Hallgatni = Arany Rózsakereszt

Vác, 2003. október 17.

          KRITIKAI ESSZÉ  

 Zelnik József „Testamen” című könyvéről,
  amely Leonardo da Vinci álma Mefisztóval,
         Kiss Tibor élve boncoló grafikáival

1. Felvezetés

Megmagyarázhatatlanul furcsa véletlen, ahogy ez a reprezentatív kiállítású, patinás könyv kezembe került, hogy el is olvashassam. (Barna, bőrszerű, bársonyos tapintású borító; időtálló kötés, hogy soha szét ne essen; sárgás, vastag, pergamenszerű lapok, melyek nem gyűrődnek, s nem ragadnak egymáshoz; - a borítón az írás és a szakrális jelek (a ‘Testamen’ cím második ‘t’-betűje például egy kettős kereszt) aranyozottak; - a közepén egy fényképszerű kerek grafika, mely láthatóan újszülött ördögöt vagy UFO-bébit ábrázol szoknyaszerű pendelyben, ülő-pityogó pózban.) Még furcsább az, hogy éppen időben jutottam hozzá; hiszen még meleg, alig jött ki a nyomdából, hogy megkezdje szakrális küldetését.
Mert minden könyvnek saját, külön élete van. Az író gondolatai (asztrál)testet öltenek, megfogannak és gyökeret vernek, szárba is szökkennek az olvasó agyában, hogy majd befolyásolják a tetteit is. Minden könyvet szenvedéllyel és manipulációs (hátsó) szándék motivációjával írnak. Vagy azért, hogy a gondolatfolyam járható, helyes (élet)utat mutasson; - vagy épp azért, hogy letérítsen arról. Vannak könyvek, melyek földöntúli derűt, nyugalmat sugároznak magukból, s vagy a lebilincselő cselekmény (és)vagy a magasfokú esztétikai élmény okán ‘letehetetlenek’; - s vannak olyanok, amitől a hátunk borsódzik, a gyomrunk felkavarog, az elménk vaksötét, dermesztő rémületben kóvályog; s menekülő, elbitangolni igyekvő lelkünk, mint az epilepsziás kölyökkutya: mindennek nekiszédül, ami csak eléje kerül. Elolvassuk; hogy mihamarább vége legyen...
Erről a könyvről - amelynek nincsen ára, ám az ‘értéke’ mégis fel-becsülhetetlen; a kereskedelmi forgalomban nem kapható, hiszen nem anyagi haszonszerzés céljával ihletett, hanem ‘lelki ajándék’ jogcímén terjed - nem lehet egyszerű kritikát vagy méltatást írni; csakis terjedelmes esszét, amely egyben a tartalom ‘folyószámla-kivonatát’ is adja; mintegy szakrális ‘tartozik-követel’ stílusban.
Hogy sem magam, sem az esszé majdani olvasói ne tévedhessenek; kivonatoltam a könyvet, s e kivonat az esszé szerves része, vezér-fonala. Minden olyan kitételt hiteles idézet formájában tartalmaz, amelyekből a mű lényegi mondanivalója összeáll. Formailag úgy oldottam meg a ‘trilaterális párbeszédet’, hogy csak idézőjelben az elbeszélő Leonardo, döntött idézőjelek között, döntött betűkkel a párbeszédben beszélgető Leonardo, döntött vastag idézőjelek közt és döntött vastag betűkkel a Leonardóval ‘párbeszélgető’ ördög, Mefisztó szavai szerepelnek. (Ad hoc megjegyzéseim  zárójelben.) Az idézetek között, mindig külön bekezdésben jelennek meg azok a gondolataim, amelyeket részben magyarázó, részben kiegészítő, részben értékelő céllal fogalmaztam meg. A tárgyi mű ugyanis a ‘senki (egyszerű olvasó) nem veszi észre, hogy a császár új ruhája, a legfinomabb kézi szövésű kelme nem létezik, s a császár anyaszült meztelen’ kategóriájába tartozik; ámde azért, hogy mindez teljes bizonyossággal kiderülhessen; - le kell rántani róla azt a második szándékú leplet, amely lehetetlenné teszi az eszmei mondanivaló(k) direkt megértését. A könyv ugyanis egységes, de kettős szándékkal íródott. Hatása manipulál, kivédhetetlen; - akkor is, ha megérted, akkor is, ha nem. De meg kell értened, hogy tudd, mit olvastál, és mit veszítettél (volna), ha (nélkülem) soha nem érted meg. Ám ez a mű akkor is hatással lesz az életedre, ha el sem olvasod, bele sem nézel, - csak úgy, olvasatlanul a könyvespolcodra helyezed, a többi könyv közé! Valahová, valakik közé tartozni fogsz; pusztán attól, hogy a polcodra tetted. Jobb hát, ha megtudod, mi az, ami nálad van! Az ember sose vigyen haza ismeretlen fajtájú háziállatot...
A ‘Testamen’ (Leonardo da Vinci legendás álma) első, szakrális beavatottság nélküli elolvasásra kvázi-értelmetlen, megérthetetlen varázsigék, idegrendszer-borzoló szimbólumok; összefüggéstelen, történelminek álcázott történések, önkényesen felvett tények fura elegye, amelynek legfőbb jellemzője a hideg, ördögi kegyetlenség. Ám a könyvből, az időben összevissza liftező cselekményből mégis valamilyen meghatározhatatlan (gnosztikus) ‘tudás’, valami nem evilági (alvilági?) magabiztosság árad, amit a profán olvasó soha nem érthet meg. Csak akkor, ha a nyomába ered az ezernyi apró kis titoknak; s miután már megértette a szavak, mondatok rejtett értelmét, apródonként rakja össze újra, a teljes cselekményt. Így eljuthat annak a birtokába, ami addig csak (a polcon) nála volt...
A földi alvilágba, ami sajnos, de bizonyosan valódi.  
Zelnik József - aki néprajzkutató, a Magyar Kultúrális Szövetség elnöke, a Templomos Lovagrend egyik nagymestere, író, továbbá az ‘Új Ember’ katolikus hetilap szerkesztő-bizottságának tagja - könyve nagyjából az egész emberi történelmet felöleli; ámbár egy sajátos szemszögből, ami (mondhatnánk) a sátáni (Mefisztó) és a nagymesteri (Leonardo), tehát két rokon szemléletmód vegyüléke.
Történelem-szemlélete azonban furcsamód’ szelektív; - szinte csak az olyan eseményekkel, és csak úgy foglalkozik, amelyek és amint   jó előre ‘elkészített’ komplex teóriáját, ‘prekoncepcióját’ kellően alátámasztják. A történelem főcsapása azonban - minden látszat-egyezés ellenére! - máshonnan ered és más irányba mutat. Zelnik ‘prejudikált hatásmechanizmusai’ egészen másként működnek...
Idézet következik Jim Marrs ‘Titkos uralom’ (KAPU - 2003.) című könyvének ‘A vezér színre lép’ kezdetű fejezetéből:
„Eckart, a Thule Társaság tagja, a Német Munkáspárt vezetőjét egy katonai hírszerzőügynök személyében találta meg, akinek eredetileg az volt a feladata, hogy beszivárogjon a pártba - a személy osztrák születésű bukott festő volt, akit Adolf Hitlernek hívtak, és akit egy alkalommal ‘az illuminizmus gyermekének’ neveztek. Dokumentált tény, hogy Hitler mennyire osztotta Eckart érdeklődését a transz-cendens (természetfeletti) és okkult dolgok iránt. Ausztriában töltött gyermekkorában a Német Lovagrendről szóló meséken nőtt fel. Az I. világháború előtt szűkölködő bécsi festőként élő Hitler gyakran látogatta a könyvtárakat és az antikváriumokat, elméjét ezoterikus tanokkal és zsidóellenes propagandával tömte meg. Hegel (aki az ókor görög bölcselői után a dialektika ‘újkori s újbóli feltalálója’ volt) és filozófiája tisztelőjeként tanulmányozta az ókori történelmet, a keleti vallásokat, a jógát, az okkultizmust, a hipnózist, a teozófiát és az asztrológiát. ‘Noch dazu’; - hallucinogén drogok fogyasztásával kereste megvilágosulását. Ravenscroft szerint: „Bécs óvárosában, a könyvesbolt kicsiny hátsó irodájában fedte fel Hitler előtt Pretzsche, a bolt tulajdonosa a Grál keresését körülvevő asztrológiai s alkímiai szimbolizmust. A sötétlelkű púpos ember ugyanott adta át szörnyű tanítványának azt a drogot, amely megidézte az aztékok látnoki képességeit: a mágikus peyote-ot, melyet istenként tiszteltek.” Az egykori brit kommandóstiszt arról is ír, hogy Hitler Bécsben lett az úgynevezett ‘Végzet Lándzsájának’ fanatikusa. A lándzsa állítólag egy római katonáé, Gaius Cassiusé volt, aki Longinus néven vált ismertté. A legenda szerint Longinus ezt a lándzsát döfte a keresztre feszített Jézus oldalába, nem kínzásként, hanem irgalomból, hogy megrövidítse a haláltusáját. Az ugyanennek a fegyvernek tartott lándzsa a mai napig a bécsi Hofburg Múzeumban van kiállítva. Az ifjú Hitler itt hallott először arról a legendáról is, hogy ki megszerzi a Szent Lándzsát, az irányítja a világ sorsát. Ravenscroft „A Végzet Lándzsája” című könyvében a germán történelem és folklór számos elemének segítségével Hitlert és a lándzsát olyan háttérbe helyezi, amelyet átsző a mágia, az okkultizmus és a titkos társaságok jelen-léte. (...) Hitler transzba esett a lándzsa közelében, miközben egy nem emberi lénnyel próbált gondolatátvitel útján kapcsolatba lépni. „Hitler lelkiélete abban a pillanatban, amikor ez az idegen lény beléköltözött, még nem volt elég fejlett ahhoz, hogy mindvégig a tudatában legyen önmagának és környezetének.” Ezt a transz-szerű tudatátvitelt Hitler egyik beszédének hallgatója is lejegyezte: „Más-fél óráig csak beszélt és beszélt, mintha csak megakadt volna a tű a lemezen, egészen addig, míg végül teljesen ki nem fáradt (...), majd amikor befejezte, és már alig kapott levegőt, újra csak egy egyszerű s kedves emberként ült le. Olyan volt, mintha egy másik sebességbe kapcsolt volna. És nem volt köztes állapot.” Hitler maga is utalt az őt uraló metafizikai hatalomra. Sok társának említette, hogy ‘belső hang’ irányítja és egyszer megjegyezte: „Egy alvajáró precizitásával és biztonságával követem a nekem kijelölt utat.” Ugyancsak a Bécs városában töltött idő alatt találkozott Hitler Jörg Lanz von Lieben-felsszel, az Ostara okkultista és erotikus magazin kiadójával. Ez a ciszterci szerzetes, aki a titkos, antiszemita Új Templomosok Lovag-rendjét alapította, tanítójával, Guido von Listtel együtt a középkori Teuton Lovagrend testvériségét akarta feltámasztani, mely a horog-keresztet használta jelképként. (...) Akármit tanult Hitler Bécsben, az nagyon megváltoztatta őt. Korábban jámbor katolikus kóristafiú volt, aki pap akart lenni, most azonban nyíltan vallásellenessé vált; egyesek sátánizmussal is vádolták. Epperson a következőket fedte fel: „A horogkereszt a Thule Társaság és a Náci Párt szimbóluma volt; valami köze volt a Napisten egyik jelképéhez is; - a Napisten viszont Lucifer szimbóluma.” A sátánimádás vádját és Hitlernek a természetfelettibe vetett fanatikus hitét látszik igazolni az a vers is, amelyet még 1915-ben, a német hadsereg katonájaként a nyugati fronton írt. A költemény John Toland Adolf Hitler című könyvében is megjelent:

„Gyakran megyek keserű éjszakán
Wotan tölgyéhez a csendes tisztásra,
Sötét erőkkel egységre lépni -
A Hold rúnát* rajzol varázsigéjével,
És mindenkit, ki napközben oly magabiztos,
Kicsivé tesz mágikus formulájával!” 

(Megjegyzésem: az idegen szavak szótára szerint rúna = a skandináv ógermán rovásírás egy betűjegye. - Cz. L.)

Néha a megszállottság, a megszállottak irányítják a történelmet.        
 Kiss Tibor - Zelnik József:

                                      T E S T A M E N
                     Leonardo evangéliuma 

  (Kiadás: 2003., - Ökotáj, Budapest, III., Miklós tér 1.; kiemelések tőlem)

Első könyv: A test könyve
 2. Szövetség az ördöggel

2.1. Szerződés és beavatás

Leonardo álmában megjelenik a Lény, aki az Ördöggel azonos.

A 8. oldal: „Szerencsétlenebbek azt hiszik, titkos beavatások hókusz-pókuszain keresztül megnyílik a világ, s egy hirtelen beavatás megvilágosodásán át fel-fénylik minden isteni titok, és magának Istennek is meg tudjuk magyarázni a teremtést, mint Rabbi Akiba. Nem, a beavatás az állandó tanulás, az állandó kísérletezés és kutatás, folyamatos szellemi ébrenlét, a dolgok élve-halva boncolása.”
A 9. oldal: „Különben ne nevezz ördögnek, mint a rózsafűzért morzsoló falusi öregasszonyok. Én az vagyok, amit te a megismerésről fecsegsz. Én vagyok a Világ Megismerése. Általam létezik a megismerés, a tudás minden formája. Eleget emeltelek ahhoz szellemileg, hogy most már használjalak és te használd magad az én határtalan megismerésemben. Ne kerteljünk tovább, feladatom van számodra. Legmélyebb tudásod szerint, legalkalmasabb tudásom által be-avatva fel kell boncolnod ezt a testet.” - „Az álom fókuszát élesre állítva, most döbbentem csak rá, hol vagyok. A Sírban, a Test előtt.” (Krisztus teste előtt.)
„Mit gondolsz, mi a tisztelet? Nem más, mint félelem mélyebb megismeréstől. Fogalmad sincs, hogy a Sirius tsillag mögött, melyet ebnek hínak, milyen erők mozdulnak!” - mondta, és mint egy mozgó festményt, elém varázsolta az Anti-krisztust, aki táncolt és énekelt, valahogy így:
A 10. oldal: „Én, én, én vagyok az igazi, nem ő! Nem él, és nem is fog élni! Nem támad fel, nem támad fel! Elrothadt ott lenn, a koporsóban, elrothadt mint egy utolsó féreg!” (1) Szolovjov Antikrisztusa is így énekel.
„Látod, hogy táncol, örömködik ez a debilla. Nem vagyok büszke rá, hogy az én teremtményem. Hagyján, hogy Isten ellen lázad, de sokszor úgy látom, ellenem is fordul a pimasz. Nem bízom benne. Különben is: emberben csak az Isten bízik. Ő tudja, miért. Látod, ezért kell felboncolnod. Amit megismerünk, az megmarad. Különben se fanyalogj, hisz’ a lelke már eltávozott. Alászállt a Pokolba. Három nap, három napunk van, hogy megismerjük a testet, a Testet amit én sem ismerek. Végül meg be kell balzsamoznunk, hogy megmaradjon örökké, mint a nagy fáraóké. (...) Még egyszer mondom, mindent meg-ismerhetsz általam. A földi és égi világok legtitkosabb tudásaiba beavathatlak. Különben nem lepődtél meg, amikor a múlt évben a legtitkosabb földi rend nagymestere lettél? Ráadásul minden előzmény nélkül, hiszen te nem vagy arisztokrata. Bár a szent vér, a dávidi benned is működik.”

Megtudhattuk, hogy az Ördög minden földi tudás atyja. Illetve, hogy a tisztelet nem több, mint félelem a magasabb megismeréstől. Aki tehát vállalja a tiszteletlenség kockázatát, a gátlástalan pimaszságot; ördöge révén egyre rejtettebb titkok tudásába nyerhet beavatást, vagyis egyre magasabb garádicsokra hághat, sőt akár még a nagymesteri rangot is elnyerheti, noha igazából nem arisztokrata. Kiderül az is, hogy a festő Leonardo da Vinci ereiben szintén a szent dávidi vér csörgedez, - ami ellentmondásban áll az előbbi állítással, tekintve, hogy Dávid a zsidók királya (tehát a legmagasabb származású arisztokrata) volt.

2.2. Az emberi test temploma

A 11. oldal: „Éjfélkor egy szűz anya létrehozza ezt a fénylő égitestet; e csodás pillanatban Istent fivérünknek hívjuk.” (2) Fulcanellinél is megtalálható szöveg.
A 12. oldal: „Az igazi boncoláshoz meg kell fejteni, hogyan tagozódik az emberi test a világ szövetébe, hogyan felel meg, hogyan része annak. Sokan foglalkoztak már ezzel. Az ember testében őshonos, szellemében hontalan a Földön. Hogyan lehetne kibékíteni ezt a kettősséget, azt hiszem, ez a kérdés. Vannak, akik úgy próbálkoznak, hogy szellemivé emelik a testet. Templomnak képzelik, annyira, hogy mintájára építik Istennek a templomot.”

Zelnik-Mefisztó itt a legcsodálatosabb bibliai-történelmi eseményre utal; ti. arra, amikor Szűz Mária karácsonykor a betlehemi istállóban világra hozza a fénylő égitestet, Jézust, az Isten Fiát. A Gonosz arra céloz, mintha ő egyenrangú testvére, ‘fivére’ lenne Jézusnak, akárcsak Káin Ábelnek. Ha másutt (Fulcanellinél) is megtalálható ez a szöveg; ez csak arra bizonyíték, hogy a Sátán több irányban támad egyszerre. Az ember persze, hogy őshonos a Földön, hiszen testét a folyamatos teremtés részeként a földi evolúció fejlesztette ki. A hontalanság igaz ugyan, de nem a szellemre, mert az ember nem szellem (mint a Sátán), hanem a földi test és az isteni lélek ideiglenes egysége, amely örökké és véglegessé csak a feltámadás (üdvözülés) után válik. Leonardo is - az ördög csapdájába esve - azt hiszi, hogy a test felboncolása útján a nyomára lehet bukkanni a szellemnek, vagy a halhatatlan léleknek. Jó előre tudni lehet, hogy a szikéjével nem fog találni semmit. A testnek „szellemivé emelése” nem teljesen eredménytelen próbálkozás; - a Sátán használ olyan trükköket (az asztráltest, az aura manipulálása, az ördög általi megszállottság, a megkísértés, a megszólalás médiumok hangján, hipnózis, telekinézis, teleportálás és telepátia, szellemidézés, asztal-táncoltatás, kísértetek, boszorkányság, varázslat, stb.), amelyek révén a test látszólag vagy valójában a szellem (ti. a Sátán) szférájába ‘emelkedik’; ám ezek a kísérletek mind Isten akarata ellen valók, ezért cseppet sem visznek közelebb az örökkévalósághoz. Nem csoda, ha a szabadkőműves nagymester Leonardo gúnyolja azokat, akik az emberi testet ‘templomnak’ tekintik. Mivel a szabadkőművesek nem értik, és nem fogadják el a lélek halhatatlanságáról s üdvözüléséről szóló hit-tételt; inkább templomokat építenek kőből, azokat ajánlva az örökké-valóságnak, - az emberi lelkeket pedig taktikai célokra használják fel személyiségkibontakoztatás jelszóval, a Mennyország helyett egy földi királyságot próbálva felépíteni. Az emberben a hitetlen Leonardo által feszegetett kettősség - földi test és isteni lélek - Istentől ered, így azt csak Isten képes feloldani a bűnök bocsánata, a testnek feltámadása és az ember üdvözülése által, amikor is a megtisztult lélek és a feltámadt (átlényegült) test majd végleg egymásra találnak, örök boldogságban. Ezért Isten valódi temploma az ember, - mert minden emberi testben (személyiségben) Isten egy-egy lélek-darabkája lakik. A kőtemplomok ‘öncélú’ építkezése helyett is inkább egymásban és egymásért kellene Isten otthonát felépítenünk, hogy jól érezhesse magát bennünk, hiszen Isten a lelkünkben lakozik, s nem a kövekben.

2.3. A kőtemplomok és Agartha

A templomosok (templar, templárius, stb.) nevükben hordozzák valós kötődésüket. Egyrészt azáltal, hogy a szentföldi keresztes hadjáratok során a Kr.u. 70-ben, Titus római seregei által elpusztított jeruzsálemi templomban keresték a Szent Grált, másrészt mert a porig lerombolt templomot legújabban űrhajós leszállópályának kívánják újjáépíteni, a tüzes szekéren (vö.: Ezékiel ószövetségi próféta látomásaival; ókori ‘elrepülésével’, s Illés várható visszatérésével) megérkező istenségek (UFÓ-k?!) landolása céljából. A templom-építés a templomos lovagok szent kötelessége. A szerző, a templomos nagymester Zelnik József az 1998-ban (Ökotáj) kiadott „A magyar kultúra selyemövezetei” címet viselő egyik előző könyvében külön fejezetet szentel Makovecz Imre főépítésznek (‘Magyar Agartha’; Makovecz Imre 60. születésnapjára), illetve: ”Miért épít az ember templomot?” címmel - az építésnek. Azt, hogy miért - s főleg, kinek? - csak kicsit később ‘válaszolnánk’ meg, - itt és most inkább a ‘hol?’ kérdését feszegetnénk kettős hivatkozással. Tekintve, hogy a szimbolikus nyelvű jelentés szerint a templomépítés a páholy-szervezés szinonimája - kézenfekvőnek is tűnhet a válasz: ‘a föld alatt’. Itt hivatkoznék egyrészt Jezowski nevű főhősömnek a ‘Nemzetőr’ című hetilapban eddig már három epizódban meg is jelent kalandjaira; nevezetesen a Nemzetközi Barlangász Szövetségnél, sőt a Bükk barlangjaiban tett ‘underground’ látogatására. Másrészt nyilván-való, hogy a ‘Magyar Agartha’ felemlítése egy atavisztikus utánérzés, amely ősi Agartha-legendának Erich von Däniken ‘Jelek a kozmosz-ból’ című könyvében jártunk utána: „A különleges hegyeket mindig is az istenek lakóhelyének vagy trónjának tartották. Példaként említhető a Tibet nyugati részén fekvő szent hegy, Kai Lasa, vagy a babilóniai napistennek, Belnek szentelt hegy, Bagistanus, vagy a Kréta szigeti Ida-hegy. Ábrahám is a hegycsúcsokon találkozott istenével, Mózes a Sínai-hegyen kapta a Tízparancsolatot, Dél-Amerikában pedig az Andok több hegyét tartják számon ‘isteni hegyként’, - amelyeken az emberek más világokból származó lényekkel találkoztak. Ezen szent hegyekhez szorosan kapcsolódnak hatalmas méretű, föld alatti épít-ményekkel kapcsolatos legendák. Az ilyen föld alatti, egymással is összeköttetésben álló birodalmak mítoszait ‘Agartha’ néven foglalták össze. A szó a tibeti nyelvből származik, ahol is valóban egy hajdani, legendás, föld alatti birodalom neve volt Agartha. Az Agartha körüli mendemondákban, úgy tűnik, mégis van valami igazság. Ismeretes, hogy már régóta, a legendás inka uralkodó, Manco Capac előtt állt Peruban egy megalitikus város, melynek a lakói úgy bántak a szikla-tömbökkel, mint mi a fa építőkockával. Amikor Pachacutec, az inka uralkodó (1438-1471) újra felépítette Cuzcót, templomok és paloták elevenedtek meg egy meg nem értett kultúra megalitikus romjaiból. Állítólag Virarocha, a teremtés istene építette őket, a kultúra eredeti neve pedig Acacama volt. Az 1950-es pusztító földrengés nyomán valóban előbukkant két megalitikus templom. Az egyik csiszolt, zöld dioritból épült, és csak nyolcvan méterre állt Cuzco hajdani főterétől. A másik a régi inka szentély, Qoerikancha alatt található, mely pedig közvetlenül a mai Santa Domingó-i kolostor alatt fekszik. A spanyol történetírók szerint ebben a szentélyben arany trónokon ültek inka uralkodók konzervált múmiái, minden helyiség falát arany és ezüst borította, a csillagtemplomban meg egy hatalmas, arany napkorong és sok más égitest világított a mennyezetről. Amikor a spanyolok rabolva és fosztogatva behozták a jámbor és békés keresztény vallást, hihetetlen mennyiségű nemesfémet és drágakövet zsákmányoltak ugyan, a kincsek legnagyobb része azonban, melyet a conquistadorok eredetileg még láttak, titokzatos módon eltűnt a megalitikus időkből való hatalmas, föld alatti labirintusokban. ‘Chinkanas’ a neve ezen labirintusoknak még ma is. A mesterségesen sziklába vágott aknák és folyosók, egymást keresztezik, kanyarognak, tekerednek, egymás alatt és fölött elágaznak a tér minden irányába. Csak hozzáértők merész-kednek le ezekbe a labirintusokba. Még az inka Garcilaso de la Vega is csak addig mert bemenni, ‘amíg a nap fénye világított’. A modern régészet tud a labirintusok létéről, de nem tesz semmit a titok fel-fedése érdekében. Néhány halálos kimenetelű baleset után Cuzco prefektusa befalaztatta a föld alatti labirintushoz vezető ismert be-járatot. Egy alkalommal két egyetemista diák hatolt be a föld alatti rendszerbe, de néhány kanyarulat és kereszteződés után eltévedtek. Bátran továbbmentek, és eljutottak a Santo Domingó-i templom alá, ahol hallották, amint fölöttük miséznek. Kétségbeesett erőfeszítéseik ellenére sem tudták felhívni magukra a figyelmet. Egyikük a sok kilo-méteres vándorlás miatti kimerültségében meghalt a sötét alagútban. A másik egy héttel később talált egy kivezető nyílást. Egy aranyból készült kukoricacsövet tartott a kezében - de elméje megháborodott. 100 évvel ezelőtt Howard Vyse ezredes, brit kutató antik forrásokról tudósított, ‘amelyek szerint az egyiptomi Szfinx alatt titkos kripták és egy óriási barlangrendszerbe vezető bejáratok vannak’. A piramisok alatti birodalomról szólt a forrás, amelybe a fáraók korában csak a legfelsőbb papok rendjéhez tartozók léphettek be. A kapukat mágikus kulcsok nyitották, és csak a papok tudtak bánni e mágikus kulcsokkal anélkül, hogy bajuk esett volna. (...) A Szfinx valóban egy ‘Szezám, tárulj!’ lett volna egy másik világ felé? A Szfinx volt az egyik kapu Agartha elpusztult királyságához, vagy a halottaskönyvekből ismert titokzatos országhoz, Amentihez? Az egyik piramis felirata szerint: ‘Az e világba vezető kapuk csak Hórusznak nyílnak meg, aki őket építette és megalapította; ő az, aki teremtette, ő az, aki őrzi, ő az, aki védi. Sohasem fognak megnyílni azok előtt, akik nyugaton, keleten, délen, északon, vagy a Föld közepén élnek.’ (...) A titkok birodalma, Agartha határai nem korlátozódnak Dél-Amerikára, vagy Egyiptom-ra. A múlt század végén a bányatársaságok megpróbálták üzembe helyezni Sába királynője núbiai aranybányáit. A derekibi bányában a kutatók érdekes felfedezést tettek. Egy mély tárnában olvashatatlan hieroglifákat tartalmazó kőfalat találtak. A fal felrobbantása helyett, ami dinamittal gyerekjáték lett volna; a bányatársaság betemette a tárnát, mivel egyébként aranyat nem találtak. Az embernek néha megáll az esze. A régészet akkor még gyerekcipőben járt, Szudán meg rettentően elmaradott ország volt. Érthető hát, ha a bányatársaság nem akarta megfizetni egy régészeti projekt költségeit; érthetetlen viszont, hogy miért temették be a tárnát. Ma már senki sem törődik vele. Úgy tűnik, a hajdani királyság, Agartha néhány részlete Török-országban is megmaradt. A görög mitológiából ismerjük Odüsszeusz bolyongásait, aki egyik útján egy varázslatos alvilágba kerül, melyet oly valóságosan ír le, mintha tényleges élmény lett volna az utazás. Kis világban élünk, egy parányi golyón a végtelen Univerzumban. Már nekiláttunk Naprendszerünk kutatásának, de saját Földünkön félünk a lapátot vagy a buldózert a megfelelő helyen használni. Senki nem ás alagutat a piramisok alatt, senki sem merészkedik a perui ‘Chinkanas’-ba. Ilyen diszkrepanciák mellett senki sem tehet úgy, mintha valamennyi földi titok meg lenne oldva. Messze nincsenek megoldva.” S akkor még nem beszéltünk arról, hol bújkálhat Arthur király serege Skócia alatt, merre lehet a Walhalla, az alvilág a szörnyű Styx-folyóval, s mit rejtenek Atlantisz városai az óceán mélyén. Vagy, hogy merre van, és mit rejt a Magyar Agartha; vagy legalább tudnánk, mi lehet a magyar rendszerváltás mögött és alatt. Csak a locsogó fel-színt vakargatjuk, vagy nyaldossuk; s egy egyszerű, botcsinálta bírónő még azt sem tudja, merre van a Selyemgombolyító. Fogalmunk sincs, mi lehet a Várhegy, a Budai Vár, a Bükk és a Bakony, vagy a fővárosi metró alatt - a hadsereg, a politikai elit s a milliárdosok bunkereiben. Saját házunktája helyett a nagyvilág és a régmúlt szennyesébe túrunk; míg saját kazamatáink is koponyával, lábszárcsontokkal vannak tele.   
Nos, nézzük, mi lehet a templomok alatt, a föld méhében!