5.2. Clairvaux-i Szent Bernát

Eljött az ideje, hogy kicsit közelebbről is megismerkedjünk Leonardo da Vinci ‘alkalmi gyóntatójával’, Clairvaux-i (Szent) Bernáttal, aki nemcsak hogy befolyásos egyházfi, a ciszterci szerzetesrend alapítója, hanem a Templomos Lovagrend létrehozásának legfőbb támogatója is volt. Ehhez Jim Marrs ‘Titkos uralom’ könyvét hívjuk segítségül:
„Akkoriban az egész közel-keleti térség forrongott. 1099-ben az első keresztes háború lovagjai Gottfried (betű szerinti fordításban: ‘Isten barátja’ - Cz. L.) Bouillon vezetésével elfoglalták Jeruzsálem szent városát a muzulmánoktól és azonos név alatt keresztény királyságot teremtettek. (...) Így történt, hogy a kilenc lovag kérelemmel fordult Le Bourg-i II. Balduin jeruzsálemi királyhoz (kinek ereiben szintén ‘Meroving-vér’ csörgedezett - Cz. L.) azért, hogy egy katonai rendet alapíthassanak, valamint, hogy megszállhassanak a királyi palota keleti szárnyában. A palota szomszédos a Salamon király temploma helyén épült, nem sokkal azelőtt elfoglalt Al-Aksza mecsettel. Balduin király beleegyezett, sőt kisebb illetményt is fizetett nekik. Ez néhány kutató szerint arra utal, hogy a király valahonnan tudomást szerzett valódi tevékenységükről. A lovagokat Hugh de Payens nemesember és Andre de Montbard (a későbbi ciszterci Szent Bernát néven ismert Clairvaux-i Bernát nagybátyja) vezette. Montbard is Champagne grófjának hűbérese volt. Az eredeti lovagok közül legalább kettő, Rosal és Gondemare, ciszterci szerzetes volt már a jeruzsálemi utat megelőzően is. Valójában a társaság összes tagját szoros családi és politikai szálak kötötték a ciszterci szerzetesrendhez és a flamand királyi családhoz. (...) Irónikus módon később maga Champagne gróf is csatlakozott a templomosokhoz s ilymódon saját hűbéresének alatt-valójává vált. E furcsaság egyik magyarázata - s egyben alapvető jellemzője is a rendnek -, hogy a templomosok hűségesküjüket nem a királynak vagy nagymesterüknek tették, hanem vallási jótevőjüknek, Bernát clairvaux-i apátnak, aki e magas rangra emelkedése után is támogatta a csoportot. (1174-ben avatták szentté.) Fennállásának első kilenc évében e nem hivatalos rend nem toborzott új tagokat. S furcsa dolog ez egy olyan kis csoport esetében, mely a Jeruzsálembe vezető utak védelmét vállalta fel. Ezen kívül a zarándokok védelmére már előzőleg vállalkozott egy másik rend is, mégpedig a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend (róluk kapta a nevét a budapesti Szent János Kórház - Cz. L.), akik ‘ispotályosok’ néven kerültek be a köztudatba. (...) Az utak őrzését a templomosok az ispotályosokra (!) hagyták. Szívesebben maradtak szálláshelyük közelében, és kincsek után kutattak az első állandó héber templom romjai alatt. Salamon első templomát valójában édesapja, a bibliai Dávid király tervezte, és Salamon király építette fel körülbelül 3000 évvel ezelőtt a Mórija- hegyen, Jeruzsálemben. Salamon temploma a babiloni hódításkor, - nagyjából Kr.e. 586-ban elpusztult, majd Zorobábel király építette újjá, miután a zsidók visszatértek fogságból. Az új tervek alapvetően Ezékiel próféta látomása alapján készültek (aki az Ótestamentumban egyébként a repülő szerkezetekhez fűződő élményeiről is írt). Jézus idejében nagymértékben átalakították Zorobábel templomát, amely azután Nagy Heródes templomaként szolgált. Alig 4 évvel elkészülte után, Kr.u. 70-ben a templom elpusztult a rómaiak elleni felkelés idején. (A zsidó templomok maradványai a Sziklatemplom-mecseten belül találhatók, ami Mekka és Medina után az iszlám legszentebb sírhelye.) A templomosok kétségkívül alapos kutatómunkát végeztek. 1894-ben a Charles Wilson hadnagy vezette angol királyi mérnökök egy csoportja templomosokra utaló nyomokra bukkant a Mórija-hegy gyomrában található üregek térképezése közben. Találtak boltozatos folyosókat záróköves boltívekkel, ami jellegzetesen templomos építési megoldás. Több tárgyi leletet is találtak: egy sarkantyút, egy kard és egy lándzsa darabjait és egy kis templomos keresztet. Ezek Skóciában mind a mai napig láthatók. Több beszámoló szerint a templomosok ásatásaik közben olyan titkos ismereteket tartalmazó tekercsekhez jutottak, amik valószínűleg Jézus életével, illetve az esszénusokhoz és gnosztikusokhoz fűződő kapcsolataival foglalkoznak. Állítólag a legendás mózesi kőtáblák és más szent ereklyék is hozzájuk kerültek - talán még a frigyláda és Longinus lándzsája is. Ezeket használhatták arra is, hogy a római egyházzal szemben mint másik hiteles vallási szervezetet állítsák be önmagukat (tehát zsarolhatták ezekkel a pápát - Cz. L.). Eme beszámolókat megerősíti egy rézbe vésett dokumentum, amit az 1947-ben, a Holt-tenger északnyugati partján, Kumránnál talált holttengeri papirusztekercsek között fedeztek fel. A ‘réztekercs’, mit az 1950-es évek közepén fordítottak le a Manchesteri Egyetemen, nem csupán temérdek aranyról és kincset érő iratokról tesz említést, hanem azt is leírja, hová rejtették ezeket: a Salamon temploma alatti templomos ásatások helyére. (...) Gardner szerint a templomosok az aranyon kívül ‘rengeteg régi héber és szír nyelvű kéziratos könyvet is találtak, melyek közül több az evangéliumok előtti időkből való, így első kézből származó beszámolókat nyújt, mindenféle egyházhatósági szerkesztgetés nélkül. Elterjedt nézet volt, hogy a lovagok olyan tudás birtokában voltak, ami elhomályosította az ortodox kereszténységét, mivel e tudás révén biztosak lehettek abban, hogy az egyház mind a szeplőtelen fogantatást, mind pedig a feltámadást félremagyarázta’. Újonnan szerzett vagyonuk, és hogy elveszettnek hitt dokumentumok birtokában voltak, - magyarázatot adhat arra, hogy a megszeppent egyházi vezetők hirtelen elfogadták a templomosokat. Knight s Lomas szerint: „a templomosok nyilvánvalóan birtokában voltak a lehető legtisztább, a szinoptikus evangéliumoknál fontosabb ‘keresztény’ dokumentumoknak!” A vezetőik ilyen tudás birtokában komolyan megfélemlítették a római főpapokat, s ennek köszönhetően jelentősen nőtt a tagok száma és hatalmuk. A rend hirtelen meggazdagodott. (...) A vezetők utazgatni kezdtek, tagokat toboroztak, és mind az egyház, mind pedig az európai királyi családok egyre inkább elfogadták őket. 1128. január 31-ikén Payens nagymester és Montbard a Párizstól kb. száztíz kilométerre délkeletre fekvő Troyes-ba utazott, hogy egy külön ezért összehívott zsinat előtt kérje a templomos rend hivatalos egy-házi elismerését. A troyesi zsinat katolikus érsekekből, püspökökből és apátokból állt, s köztük volt Szent Bernát, Montbard unokaöccse, aki addigra már a jelentős ciszterci rend feje lett. Balduin király jóváhagyásával a troyesi zsinat hivatalos katonai és vallásos rendnek nyilvánította a templomosokat. Ennek alapján II. Honorius pápa jóvá hagyta a templomosok ‘Szabályzatát’, ami hivatalosan szentesítette a rendnek járó juttatásokat. A Szabályzatot Szent Bernát készítette a ciszterci rend felépítésének mintájára. (...) A rend felépítésében a szabadkőművesség előfutára volt. Minden helyi szervezetnek a neve ‘templom’ volt (a fedőnevek szabadkőműves szótárában: ‘templomot építeni’ ma is annyit tesz, mint: ‘új helyi szervezetet, új páholyt fel-állítani’. - Cz. L.), uralkodó főparancsnoka a rend nagymesterének tartozott beszámolni, és neki is fogadott engedelmességet. Négyféle rang létezett: lovag, őrmester, káplán, szolga. (...) Picknett és Prince írta, hogy a rend merev, piramis-szerkezetű parancsuralmi rendjében ‘a templomosok többsége olyan egyszerű keresztény katona volt, mint amilyennek látszott, azonban a belső kör másként festett.’ (...) Knight és Lomas írja: ‘Payensnek és Montbardnak semmije sem volt, mikor nyugatnak indultak, de pápai döntéssel, pénzzel, értékes tárgyakkal és földvagyonnal tértek haza. Nem kevesebb, mint 300 nemesember követte Payens-t, mint egy jelentős rend nagymesterét.’ - Baigent és Leigh írja: ‘A troyes-i zsinat után már egy éven belül földhöz jutottak Franciaországban, Angliában, Skóciában, Spanyolországban majd Portugáliában. Egy évtizeden belül birtokaik voltak már Itáliában, Ausztriában, Németországban, Magyarországon, - sőt, Konstanti-nápolyban is. 1131-ben Aragónia királya birtokainak egyharmadát rájuk hagyta. A XII. század közepére a ‘Templom’ a leggazdagabb és legbefolyásosabb intézménnyé nőtte ki magát - az egész keresztény birodalmon belül, a pápaság kivételével.’ A templomosokat Troyes-ban oly eredményesen támogató Szent Bernát és ciszterci rendje szintén gyarapodott. A ciszterciek a templomosok megjelenése előtt gyakorlatilag fizetésképtelenek voltak, azután viszont hirtelen és gyors növekedést mutattak. ‘A következő pár éven belül fél tucat apátság épült fel; 1153-ra több mint 300 volt belőlük, melyek közül 69-et maga Szent Bernát alapított. Ez a nem mindennapi növekedés a templomos rend felvirágzásával párhuzamosan történt.’ 1139-ben II. Ince pápa - Szent Bernát pártfogoltja - kihirdette, hogy attól kezdve a templomosok a pápán kívül semmilyen más hatalomnak nem felelnek. A mindenféle helyi ellenőrzést felfüggesztő engedély valójában mentességet jelentett az adófizetési kötelezettség alól, s ez jelentősen megnövelte a rend vagyonát. A pápa szokatlan módon templomépítési joggal is felruházta őket. A templomos enklávékban ‘a lovagok maguk hozták saját törvényeiket. Menedéket nyújtottak  üldözötteknek, mint minden más templom. Saját bíróságot hívtak össze helyi bűnügyek tárgyalására. Saját piacaik és vásáruk is volt. Mentesültek az út-és hídvámok, valamint a révdíjak alól.’ Nyilván-való, hogy amit a templomosok Salamon temploma alól a felszínre hoztak (bármi légyen is az), nemcsak hatalmat, de az egyházi s világi vezetők elismerését is meghozta számukra.”             
Clairvaux-i Szent Bernát készített egy népszerűsítő iratot is ‘Az új lovagság dicsérete’ címmel, amelyben a templomos lovagokat, mint a keresztény lovagi ideált magasztalja: „A világ tele van lovagokkal és szerzetesekkel, de ami eddig soha nem volt, most megszületett: a két állapot egybekapcsolása... Így alakult ki a keresztény lovagi tanítás törvénykönyve, mely fegyveres erő a gyengék, az árvák, az özvegyek s a szent Egyház jogainak védelmére.” A szektás vándorprédikátorok bírálata nemcsak a pápa és a püspökök ellen irányult, hanem az Egy-ház ellen általában. Lelki elmélyülést hirdettek, és nem is mindig fel-ismerhető eretnekség formájában. Veszedelmesebb volt azonban az a mozgalom, melynek tagjai tisztáknak, kataroknak nevezték magukat. Ezek apostoli szegénységet, szigorú vezeklést hirdettek, elvetették a felszentelt papságot, a hierarchiát és a szentségeket. Bernát ellenük prédikálva bejárta egész Dél-Franciaországot, s ahol a pápa küldötteit ‘szamárordítással és dobszó lármájával’ fogadták, ott Bernátot meg-hallgatták. Sokakat megtérített, de végső megoldást ő sem talált. III. Jenő pápa új feladattal bízta meg: meg kellett hirdetnie a keresztes háborút. Gyújtó hatású beszédeivel sokakat megnyert az eszmének; - kik kötelezték magukat, hogy elindulnak a Szentföld visszaszerzésére. Ugyanakkor szembeszállt Radulffal, ki szintén ciszterci szerzetes volt, és Európa-szerte a zsidók üldözésére lázított. Bernát így írt ellene: „A zsidókat nem kell üldözni, még csak kiutasítani sem kell őket. Ránk a pogányok (az arabok) támadtak erőszakkal, és ezért kell erővel visszavernünk a támadásukat.” (Természetesen tagadhatatlan, hogy Bernát prédikációi a keresztes hadjáratra, és a Krisztus követésének feltüntetett fegyveres harc között áthidalhatatlan szakadék tátong. De Bernát így szólt a világi rendek lelkiismeretéhez is: „Ti, mai lovagok igazolhatatlan tévedésekben vagytok, s a kegyetlenségtek tűrhetetlen! Nagy költséggel és fáradsággal háborúztok, - s bűnnel és halállal fizettek érte. De háborúitoknak csak a féktelen gyűlölet, a dicsőség utáni vágy és a kincsek utáni sóvárgás az oka. Ilyen indokok alapján nem ölhetitek meg nyugodt lelkiismerettel a felebarátot!”)
Bernát azonban nemcsak kifelé harcolt a keresztény hitért, de akkor is, amikor az Egyházon belül fenyegette veszély a hit tisztaságát. Jól-lehet, voltak olyan megnyilatkozásai, melyekkel szemben felhozható a tudományellenesség vádja, - azonban tagadhatatlan: jóbarátságban állt korának jelentős tudósaival. Clairvaux-ban nagy könyvtárat rendezett be, művelődésre biztatta a tehetséges fiatalokat; sőt, egyes írásai az újonnan kialakuló teológiai iskola tankönyveként szerepeltek. A viták és harcok közepette Bernát a szíve mélyén visszavágyott a kolostor magányába, a szemlélődés csendjébe. ‘A lélek felemelkedése’ írásától kezdve a 20 éven át készített ‘Homíliák az Énekek énekéről’ művéig - jámborsága folyamatosan a Szentírás, illetve az egyházatyák írásaiból táplálkozott. De a jámborsági formáknál, amelyek a hagyományban éltek és Krisztus személyére koncentráltak - Bernát többre értékeli és jobban szorgalmazza a Krisztus embersége iránti bensőséges, érzelmi töltésű tiszteletet: „Akár beszélsz, akár írsz; nem ízlik nekem a szó, ha Jézus neve nem hangzik fel közben.” De ez a Krisztus embersége iránti bensőséges szeretet nem öncél, hanem arra szolgál, hogy a szív érzületét a szellemi szeretet, az agapé magasságaiba emelje. S ennek a szeretetnek a célja, hogy a lélek egyesüljön az Igével. Bernátot már az életében szentként tisztelték. III. Sándor pápa 1174-ben avatta szentté, VIII. Pius pápa pedig 1830-ban az egyházdoktorok sorába iktatta. Az ünnepét a 13. században vették fel a római naptárba, augusztus 20-ra. A magyar naptárban Szent István ‘miatt’ augusztus 19-én ünnepeljük.         

5.3. A templomosok utód-szervezetei                                              

Mielőtt még visszatérnénk ‘Leonardo álmaihoz’; - folytassuk tovább a Templomos Lovagrend, és ‘háttér-rendjének’, a Prieuré de Sionnak a történetét, elsőként egy a magyar máig vezető intermezzóval..., ezúttal Jim Marrs ‘Titkos uralom’ című könyvének felvezetésében.
„Az ispotályosok 1070-ben, az első keresztes hadjárat előtt kezdték meg működésüket, amikor egy csoportnyi olasz kereskedő kórházat alapított Jeruzsálemben, Szent Jánosnak szentelve (Szent János kór-ház). Miután 1099-ben a keresztes lovagok elfoglalták a várost, - az ispotályosok renddé alakultak, nagymestert választottak. Eredetileg nem voltak katonai rend, ámde a Szent János Lovagjainak Rendje egyre inkább katonai jelleget öltött, amint a templomosok befolyása növekedett. A Szentföld elvesztével az ispotályosok (s templomosok) Ciprus szigetére szorultak vissza. A templomosok szétverése (1307-1314.) után vagyonuk nagyrészt az ispotályosokhoz került, ami csak tovább erősítette az amúgy is befolyásos rendet. Az ispotályosok ez-után Rodosz szigetére kényszerültek költözni. Amikor a törökök 1522-ben, három ostrom után átvették az uralmat a sziget fölött, - a rend Málta szigetére költözött, hol pedig felvették a Máltai Szuverén és Katonai Rend, egyszerűbben a Máltai Lovagrend nevet. Ma a máltai lovagok központja Rómában található, és a pápa közvetlen fennhatósága alá tartozik. A lovagrendet több mint negyven ország független nemzetnek ismeri el. A rend ‘Jeruzsálemi Szent János Lovagjai’ nevű, különálló brit szervezete egy Londonban székelő protestáns (!!) rend, melynek feje a mindenkori angol uralkodó. David Icke szerint: ‘A katolikus és a protestáns tagozat a legfelsőbb szinten egy és ugyanaz a szervezet. (...) Mind a három rend ugyan-olyan tevékenységet folytatott, beleértve a banktevékenységet, - és ugyanazokat a könyörtelen és gátlástalan módszereket alkalmazta, hogy elérje céljait.’ A XX. századi jeles amerikai személyiségek közül olyanok álltak vagy állnak kapcsolatban a Máltai Lovag-renddel, mint a CIA két néhai igazgatója, a Chrysler elnök-vezér-igazgatója, az USA vatikáni nagykövete, egykori külügyminisztere (Haig). Az Actio Catholica vezetőjét, dr. Luigi Geddát a Máltai Lovagrend kitüntette munkájának elismeréséül, melyet a Vatikán, a CIA, az Európai Mozgalom (Joseph Retinger, ‘a Bilderberg-csoport atyja’ szervezete) közötti együttműködésben végzett. ‘Ma a Máltai Lovagrendet a Vatikán és a CIA közti egyik legfontosabb hírvivő csatornának tekintik.’ - írta Baigent, Leigh és Lincoln: ‘Manapság nem kevesebb, mint öt szervezet létezik, mely valamilyen formában a templomosok közvetlen örökösének vallja magát. Az ispotályosok, a Máltai Lovagrend, a Szent János Lovagjai, a szabadkőművesek, a rózsakeresztesek, és talán még néhány szervezet mind, az ezoterikus tudásukat a Salamon temploma alól megszerző templomosokhoz vezetik vissza történetüket. Ahogyan ezek a csoportok egyre inkább egymásba fonódtak, a tagságuk is egybemosódott. A templomosok vagyonának skóciai elhelyezése ‘valami egészen szokatlan dologgal párosult, amit a történészek szinte teljesen figyelmen kívül hagytak. (...) Skóciában a XIV. és a XVI. század közti időszakban, több mint kétszáz évig a templomosok minden jel szerint egyetlen szervezetet alkottak az ispotályosok rendjével. Ennek következtében ekkoriban számos utalás található egy egyesült rendre, amely a ‘Szent János Lovagjai és a Templom Rendje’ nevet viseli. A máltai lovagok épp a Vatikánnal kötött szövetségnek köszönhetően átvészelték a közép-kori üldöztetéseket, sőt néhol részt is vettek az Egyház ellenségeinek üldözésében. Hasonlóképpen Európa számos királyi családja, akik maguk is a Merovingok és más dinasztiák trónját bitorolták, együtt a Vatikánnal, közösen munkálkodtak a status quo fenntartásán. E királyi családokat néha a ‘Fekete Nemesség’ névvel illetik.”
A leírt ‘templomos lovagi’ közjáték - mint betét - nem csupán vallási-történelmi ismertetés célját szolgálta; sokkal inkább azt, hogy kicsivel jobban megérthessük mai politikai viszonyainkat. Nincs két éve, hogy a ‘Testamen’ című, jelen kritikai esszém tárgyát képező könyv egyik szerzője, Zelnik József, a Templomos Lovagrend hazai nagymestere hosszabb interjút adott a Magyar Nemzet hasábjain. Ebben említést tett arról is, hogy „meg kellene vizsgálni a Máltai Lovagrend valódi szerepét a magyarországi rendszerváltásban”. Az eddigi történetből megtudhattuk, hogy Leonardo da Vinci annak a titkos társaságnak a nagymestere volt, amelyik elárulta ‘az igazi templomosokat’ (Jacques de Molay-t), s árulásával hozzájárult a lovagrend felszámolásához. Az imént azt is megtudhattuk, hogy a templomosok vagyona a Máltai Lovagrendé lett, akik korábban ‘az ispotályosok’ voltak. Jim Marrs felsorolta azokat a szervezeteket, melyek ‘a templomosok’ utódainak vallják magukat. Nincs köztük ‘templomos lovagrend’. Hacsak nem...      
„Bár Jacques de Molay halála a templomosok nyílt hatalmának végét jelentette, bizonyosnak tűnik, hogy a rend fennmaradt és más titkos társaságokba olvadt. ‘A mai történelemkönyvek és lexikonok majdnem kivétel nélkül azt írják a rendről, hogy a XV. században véglegesen megszűnt. Csakhogy nincs igazuk - írta Gardner -, mert a ‘Jeruzsálemi Templom Lovagi Katonai Rendje’ (a templomosok legújabb megnevezése!), amely megkülönböztetendő a később meg-alakult szabadkőműves templomosoktól, a mai napig is virágzik az európai kontinensen és Skóciában.” Majd Jim Marrs így folytatja: „Picknett és Prince egyetértett ezzel: ‘A templomos lovagok hatósági elnyomatásának sötét korszakát követően a lovagrend egy földalatti mozgalommá alakult, és számos szervezetre azután is jelentős hatást gyakorolt. Idővel nyilvánvalóvá vált, hogy a rózsakeresztesek és a szabadkőművesek neve alatt a templomosok - az általuk megszerzett tudással egyetemben - továbbra is fennmaradtak.’ A templomosok mögött pedig a világ egyik legrejtélyesebb titkos társasága húzódik meg, amely nem csak a politika iránt mutatott élénk érdeklődést, hanem az általánosan elfogadott vallási tanoktól eltérő nézeteket is vallott. Ez a nagyon kevéssé ismert társaság: a Sioni Rendház.