6.4. Leonardo sátáni lírája                              

A 112. oldal: Leonardo ‘verse’, amit Marziónak küld, az ördög internetjén:
Címe: „A nagyétvágyú Marziónak
Azt mondja a Fáma
Vágjad a baltád lehetőleg minden fába!
Mivégre? Sőt, öko-mivégre?
Ha én szeretkezem, egy asszonyban enyém lesz minden nő
Pesten és Budán
Sőt, a mindenség mindkét oldalán.”
Válasz: „Leónak pusszantással
Itt egy hangaszál őrt áll,
Mint torkomban egy pinaszőrszál
Itt a tavasz
‘Letépem ezt a hangaszálat’
Lecsúszik a pinaszőr is
Már itt az ősz is.”

A 116. oldal: „De ki mer belenyúlni az ilyen szent szövegekbe? Az eredeti Tóra másolásánál a legkeményebb kikötés, hogy ha egy betű is rosszul van leírva, meg kell semmisíteni a szöveget, mert minden betűnek helyi értéke van. Az egész egy óriási mátrix, JEHOVA mátrixa. Beleborzadok, ha most így belegondolok, hogy akarva, akaratlanul állandóan belerontunk a világ szövegeibe, és így már régen nem tudjuk, mi az eredeti üzenet.”

A 118. oldal:
„Hébe-hóba eljárok az Öreghez
Dehogy fogok vele szakítani!
Az Istentől igazán kedves
Hogy az ördöggel ilyen emberi.”
Geothe ad hasonló szavakat Mephistopheles szájába. 
A 120. oldal: Leonardo a naplójának: „Nekünk alkotóknak nagyon vigyáznunk kell a szexuális energiánkra. Az ejakuláció során az energia ellenkező irányba áramlik.”
A 128. oldal: Leonardo a naplójának: ”Hogyan is írják a Rózsa-regényben:
„Nagyuraim, aki áruló akar lenni
Válassza mesteréül a Hamis Látszatot.” (Vagyis az ördögöt. - Cz. L.) 

6.5. Az ördög számítógépe

A 130. oldal: „Én a bűnt, magát sem ismerem, mert az csak emberi, annyira mélységesen emberi. De félre a nyavalygással, ma megajándékozlak valami csodával, tessék, fogd.” - „Minek nekem ez a tőr? Gyilkosságot nem vállalok.” - „Igen, ez egy spanyol tőr. Longinus lándzsájából kovácsolták. A rajta végig-csorgó vér avatta szentté ezt az egyszerű vasdarabot. Minden világhódító nagy király és diktátor ezt az ócskavasat keresi. Megsúgom neked, joggal. Ugyanis ez a tőr kinézetű tárgy a legnagyobb földi titok kulcsa.” - „A te titkaidé, vagy az Istené?” - „Mi a különbség?” - „Gondolom, más a rózsa titka és más a tövisé.” - „Ember vagy, a világmindenség legbeképzeltebb alakja, döntsd el, mire van szükséged.” - „Most inkább arról beszéljünk, neked mire van szükséged. Nemde arra, hogy tárjam fel a hús titkát. Vagy közben már változott a koncepció?” - „Nem változott. Ezért illeszd ezt a tőrt így a Saint-Germain-kézirat széléhez. Húzd lefelé a sorokon. A tőr áttört jelében (a penge nagyjából mértani közepén egy rés, egy misztikus ‘végtelen’-jelet formáló lyuk van, amelyet mint ‘rostélyt’ lehet használni ‘sifrírozott’ titkosírások elolvasására) megtalálod a legfontosabb tételeket, és megérted, mit jelent. Jó szórakozást!”
A 136. oldal: Leonardo a naplónak: „Ki a fene ez a Saint-Germain? Úgy liftezik az időben, mintha mi avattuk volna be, vagy még inkább Hermész, a háromszor nagy.” 
A 138. oldal: „Látom, mostanában a Megváltás-történetet is kikezdi a beavatósdi dramaturgia. A mi perjelségünk iratai között is van olyan, amely azt állítja, hogy Krisztus helyett más halt meg a kereszten, ő maga pedig Mária-Magdolnával el-ment Dél-Franciaországba, és tőle származnak a Szent Grál - ami Sang Royal - európai királyi családok. A másik történet, hogy a tanítványok kilopták a Sírból a Testet, hogy a feltámadás látszatát keltsék. Erre lettek volna képesek a hétszer, de legalább háromszor gyávák, a megrettent, tudatlan halászok? Ők biztosan nem. Talán Arimateai József, a csendesen háttérben mozgó, mindenütt jelenlévő nagy rejtély-ember.”

A 140. oldal: „Tehát, ha úgy gondolod, akkor helyezd (a tőrt) a kérdéses részre, fordítsd el az elefántcsontot a tőr markolatán, és kezdd el szorzótáblaként működtetni. Az így kijött számokat pedig azonosítsd a héber ábécé megfelelő betűjeként.”
A 142-144. oldal: „Nézzük, mit tud az ördög számítógépe. Lehet, hogy (...) ezzel behatolhatunk a Zohár (a zsidó ‘Kabbala’ egyik könyve - Cz. L.) rejtett tudatába. Helyezzük a tőrt a szövegre, és olvassuk, mit talál: ‘EGY ANYA MEG FOGJA SZÜLNI HASONMÁSÁT.’ (...) Majd: ‘2002-BEN KLÓNOZNAK EGY NŐT.’ „Közben teleológiai vitákba kezdtek, hogy az a kizárólagos nő a Demiurgoszt, vagyis az Antikrisztust szüli meg.”

6.6. Saint-Germain, Jezovics és a history-fiction
 
Legelőször is: Saint-Germain-ről. Mit tesz Isten!; - régi irataim között böngészve a kezembe akadt Hernádi Gyula folytatásos ‘regényének’ egy gyöngyszeme, a 2001. május 25-iki Kis Újságból. Az idézetből mi sem fogunk ugyan választ kapni a leonardói kérdésre - „Ki a fene ez a Saint-Germain?” -; de azért talán némi adalékkal szolgál a helyzet ‘megértéséhez’. A regény címe: ‘Egri csillagok háborúja’. „Még nem is mondtad, ha már egyszer gróf vagyok, milyen címert kaptam?” - „Jézus Krisztus világító teste van rajta, nyíló rózsa szirmai között.” - „Ez a rózsakeresztesek címere?” - „Igen, a rózsakereszteseké.” - „Ezek szerint én is rózsakeresztes vagyok?” - „Rózsakeresztes is, meg még sok minden más is.” - „Újabb és újabb meglepetések érnek felőled, Alexander (ti. Alexander St. Germain).” - „Most nincs időnk, nem magyarázom el az összefüggéseket. Majd lesz rá alkalmunk. Induljunk őfelségéhez, II. Henrik francia királyhoz.” - Henrik házi-ruhában fogadta vendégeit. St.-Germaint régi ismerősként üdvözölte, akárcsak Habsburg Ferdinánd Graz-ban. Bornemissza Gergely kezet csókolt az uralkodónak, majd kérdően ‘nagybátyjára’ nézett. Saint- Germain mögéje állt, megérintette a vállát, és mosolyogva bemutatta ‘unokaöccsét’. (...) Bornemissza Gergely: „Habsburgok nem szeretik a magyarokat felség.” - II. Henrik király: „Mi franciák, folytonosan konfrontálunk a Habsburgokkal. Itt ez a spanyol Fülöp! Nem átall a pápával szövetkezni ellenünk!” A párbeszédből látszólag ugyan nem következik semmi, mert mindennek (csak) szimbolikus jelentése van. Mégis, többrétegű rejtett tartalom ‘hámozható ki’ belőle. II. Henrik, a francia király ‘kárhoztatja’ spanyol Fülöpöt (aki Habsburg!); nyilván-valóan azért, mert a római pápával kötött ‘szövetségét’ speciel őellene  használta fel. II. Henrik tehát - ‘beavatott’. Saint-Germain bizonyosan még ennél is sokkal több; szabadkőműves, éspedig a Meroving-vér-vonal ‘őrzője’. Ilyenformán unokaöccse, Bornemissza Gergely szintén az ősi rend vérszerinti ‘leszármazottja’ - noha ‘nem tud(ott)’ róla. De a szövegből az avatott olvasó számára más, személyesebb dolgok is kiderülnek. A szimbolikus cselekményszövés (lásd: regényírás) igen kedvelt módszere, ‘fogása’, hogy az író saját személyiségét és világ-nézetét rejti el valamelyik főszereplője mögé, illetve vele mondatja ki, amit egyébként közölni szeretne az olvasóval. Gyurkovics Tibor a hírneves költő, akiről jelen esszém 25. oldalán már említést tettem - Jezovicsként mint állandó főhős ‘főszerepel’ saját írásaiban, márpedig Jézus-Jezovics ‘nyilván’ leszármazottja a (saját) vérvonalának. De ez vonatkozik Hernádi Gyulára is, aki ugyebár a közkedvelt Bornemissza Gergely ‘főhősével’ azonosul, akiről beláttuk, hogy a szent vérvonal ‘örököse’. Ezek után a standard nyomot végigkövetve nyilvánvalóvá válik: Zelnik József is a Meroving-dinasztiának - esetleg Melkizedek árpádházi vérének, Zsigmond ‘Hollós-Korvin’ vérvonalának, vagy az Anjou-knak? - a leszármazottja, hiszen ő meg a ‘Testamen’ Leonardo da Vincijével, regénye főhősével ‘azonos’! A science-fiction mintájára így megalkothatjuk a ‘history-fiction’ (sci-fi helyett hi-fi) műfaját, - amely műfajnak kötelező visszatérő motívuma, hogy mindenki aki él és mozog, Jézus vére, azaz a Meroving királyi család sarja. Mintha ez a származás ‘egyébként’ bármilyen előjogot biztosíthatna bárkinek...!
(Némi magyarázatul: 1301-ben az Árpád-ház kihalása után több trón-igénylő lépett fel Magyarországon. A győztes a nápolyi Anjou család-ból származó Károly Róbert (1308-1342) lett, aki magyar királyként címerén és zászlóján a két család színeit egyesítette, heraldikailag is jelezve az Árpádokkal való kapcsolatát. Nagyanyja, Mária - magyar királylány volt. Így született meg a magyar Anjou-k szép címere és bannierje az Árpád-ház családi, vörössel és ezüsttel hétszer vágott címeréből és az Anjou-k francia eredetű kék mezőben elszórt arany-liliomos címeréből. Mint láttuk korábbról: az Anjou-k királyi családja ‘a tágabb értelemben vett’ Meroving-dinasztia szerves része. Idézet Duray Miklósnak 1997. március 15-ikén elhangzott beszédjéből: „A cél a török provinciából, majd a Habsburg-olvasztótégelyből való ki-lépés és önálló újraintegrálódásunk Európába - volt. Oly Európában, amely a mohácsi vész idején hat meghatározó hatalomból állt, ezek egyike volt a magyar királyság. A reformkorban a tét kimondatlanul is ez volt: az Árpád-háziak, az Anjou-k és Korvin Mátyás nyomdokain kell haladni. A tét tehát semmivel sem volt több és kevesebb, mint az, ami ma áll előttünk: felzárkózás az időközben ugyan megváltozott arculatú Európához, de ahol nekünk történelmileg öröklött helyünk van, elsősorban Szent István jóvoltából.”) 
De Zelnik József ‘Testamen’-regényét egy másik, sokkal regényesebb (vér)vonulat is jellemzi. Tudniillik: a főhős(ök) s az író duplikált ön-azonossága! Zelnik József igazából ugyanis hol Leonardóval, hol Mefisztóval azonos(ul); - ami egyrészt azt jelenti, hogy az ellentét-pár mindkét oldalán ő áll (vagyis mindenképpen ‘ő győz’!), másrészt azt, hogy az egymással is ellentétben álló felek egyaránt s együtt is szembe helyezked(het)nek Jézus Krisztussal, életútjával és küldetésével, ami alapvető szabadkőműves (lásd: Jacques de Molay ‘vallomását’!) meg-nyilvánulás, illetve kötelezettség. Ám Zelnik ‘regényszövési’, selyem-gombolyítási technikájában ezen keresztül másik, mélyebb történelmi felismerés, az összefüggések kiterjedtebb alkalmazása is érvényesül, - ti. a Rothschild-technika! Közismert, hogy Napóleon francia seregét és Wellington angol haderejét is egyformán a Rothschild-bankházak hiteleiből fegyverezték fel; tehát Waterloonál sem az angolok győztek, hanem a háttér-pénzhatalom. Most kiterjesztve az analógiát: Zelnik hi-fi-jében akár Mefisztó, akár Leonardo (akár a Sátán, akár a Prieuré de Sion) kerekedik felül, mindenképpen ‘az eszme győz’, - Jézussal szemben. Mint ahogy az egész könyvnek éppen az a célja, hogy azon kevesek szilárdnak hitt Krisztus-hitét is megingassa, akikben a Sátán ezt a rombolást eddig még nem tudta keresztül vinni. Idézet az ‘IGEN’ című katolikus havilapból (az internetről), a ‘Szabadkőművesség a globális világban’ című, 16 nyomtatott oldalas írásból: „Miért is e gyűlölet? Van rá racionális, bár nehezen bizonyítható magyarázat! A páholyok egyházellenes és ami még sajnálatosabb, Jézus szerepét megkérdőjelező alapmagatartása. (...) A modern szabadkőművesség még születése évtizedében s azóta is konzekvensen megtett mindent, hogy katolikus gyökereit kitépje, felejtesse. A fiatal magyar kutató, Péter Róbert a londoni nagypáholy levéltárát kutatva elemezte a páholyban lezajlott puccsszerű vallási átalakulás folyamatát. Ezzel igazolta a tézist, hogy a modern szabadkőművesség, amely 1717-re teszi születésnapját, természetes vallás. Az alábbiakban összegezem kutatásának eredményeit. Hogyan jutott hozzá Péter Róbert vagy Kiszely Gábor ‘bennfentes információkhoz’? A nyolcvanas évek botrányai, különösen Stephen Knight ‘A Testvériség’ című könyve (1984.), annyira felkavarta a brit közvéleményt, hogy a nagymester Kent hercege (II. Erzsébet királynő unokatestvére) kénytelen volt nyitást kezdeményezni ‘a profán világ’ felé. Ennek része volt levél-tárak megnyitása a kutatók előtt, ami lehetővé tette Péter eredeti forrásokon alapuló tanulmányát is. (...) A kőművesek a páholyukon kívül ‘gyakorolhatták’ a vallásukat, amelyhez a külvilág szemében változatlanul tartoztak - akkor is, ha nem anglikán protestánsok,  vagy zsidók voltak -, de a páholyon belül a korszellemnek megfelelő ‘modern’ deizmusnak hódoltak. A deisták ‘úgy vélekednek Istenről, mint a világegyetem alkotmányos fejedelméről, aki egy örök s meg-változtathatatlan törvény szerint cselekszik’. (Innen ered a szabad-kőművesek ‘saját isten-meghatározása’: „a Világegyetem Nagy Építő-mestere”.) Emellett a deisták többé-kevésbé egészében tagadják a kinyilatkoztatás szükségszerűségét és igazságát; azt állítva, hogy az emberi értelem kezdetektől fogva képes volt elégséges, bár szükség-szerűen tökéletlen isteni idea és a minden emberre vonatkozó alap-kötelességek megalkotására. A leginkább becsben tartott kőműves gondolatokat a rituálékban és szónoklatokban úgy fejezték ki, hogy ezek természetesek és univerzálisak legyenek, azzal a szándékkal, hogy a páholyok ‘majdan az egész földkerekségen elterjednek, egy-szer majd minden emberhez eljutva’. Péter Róbert itt közvetve nem kevesebbet állít, minthogy a szabadkőművesek - tudatosan vagy sem - kezdettőlfogva arra törekedtek, hogy képesek legyenek a sok fenn-álló vallást egyetlen-eggyel pótolni: a magukéval, amely (mint azt kimutatja) ‘természetes vallás’. Péter szavaival: „A szabadkőműves vallás már a kezdetek kezdetétől létezik, és mindaz, ami az idők folyamán rárakódott, pusztán babona.” (...) Ezek és a hasonló kissé gyanús deista klubok adták a páholyoknak az ideológiát, - míg a korábbi, funkciójukat vesztett ‘katolikus’ páholyok a szervezeti keretet. Előbb puszta fedőszervek lehettek, majd, miután a deisták belül átvették az uralmat (olyannyira, hogy a múltjukat is ‘végképp eltörölték’): a páholyok első műhelyei és modelljei lettek a lassú vagy céltudatos átalakításnak, amely előbb a brit társadalmat tette ‘posztkereszténnyé’, majd egész Európáét. (...) James Anderson - a Pantheisticon kiadásának évében, 1720-ban - elégette a középkori okmányokat, hogy ‘ne kerüljenek idegen kézbe’. Ezek után elindult a keresztény gyökerek fokozatos és céltudatos eltávolítása, amelyre a hagyománytisztelők szakítással válaszoltak. A hagyományszeretők egyesültek az újítókkal; az egyesülés ára az elkereszténytelenedés lett. „A régieknek fel kellett áldozniuk kereszténységüket.” Minden jel arra mutat, hogy a katolikus egyház hamar felismerte a történet dinamikáját és gyorsan reagált - a ‘testvérek’ kiközösítésével. Az idő a Szentszéket igazolta: ami a páholyokon belül modellszerűen lezajlott, idővel világméretekben is megismétlődött. A kettős tagság tilalma - senki sem lehet egyidőben katolikus és szabadkőműves! - megakadályozta azonban, hogy a katolikus világ is szimpla deista filozófiává fokozza le a Szentháromságba vetett hitet. (...) A Knight és Lomas-féle ezoterikus szabadkőművesség-ideológia (‘A második Messiás’ című könyv) szerint a szabadkőművesség legfőbb feladata Krisztus szerepének újjáértékelése. A feltámadás puszta rítus: íme az igazi üzenet. Ezt ‘narratív teológiának’ is nevezhetjük, amely ‘felfedi a szabadkőműves titkokat’, hogy végre a profánok is ‘meg-értsék’: Jézus nem Isten Fia, és a valódi, igaz vallás, az ősi titkok letéteményese a szabadkőművesség.” (Írta: Kiss Ulrich)

6.7. A Perzifal lovag: Arimatheai József vérvonala

A szabadkőműves (templomos) ‘szenvedés-történet’ egyik nélkülöz-hetetlen ‘folyománya’, miszerint Arimatheai József, Jézus apostola - valójában titokban ‘szabadkőműves’ volt. Idézet következik Knight és Lomas ‘A második Messiás’ című könyvéből: „Az utóbbi időben egy-egy fura leletre vonatkozóan sokan állították, hogy felismerik benne a Szent Grált, amelyet állítólag Jézus az ‘utolsó vacsorán’ használt ivóedényül. Megállapítottuk, hogy a Grál nem egy meghatározott dolog. A Grál keresése egy metafora, mégpedig a teljesíthetetlen fel-adat metaforája. (...) A legismertebb legenda szerint a Grál a szent edény, amit Jézus használt az utolsó vacsorán, s amelybe Arimatheai József összegyűjtötte a Megváltó keresztre feszített testének vérét. Az is József volt, aki megőrizte az ereklyét. Később, mikor Britanniába költözött, magával vitte azt, mely szintén generációról generációra öröklődött a családjában. (...) Érdekesnek találtuk azt a történetet is, mely azt meséli, hogy létezett egy másik ‘apostoli örökség’, amelyik Arimatheai József családjában szállt apáról fiúra. Sőt, a legendából azt is kiérezhetjük, hogy ez a család rendelkezett egy bizonyos titkos információval (tudással), melyről az egyháznak nem volt tudomása. Előfordulhat, hogy József ‘abba a papi csoportba’ tartozott, amelyik Európába menekítette tudását. Más meghatározások viszont egyáltán nem kehelyről mesélnek. Az egyik szerint a Szent Grál az a kő, amin királyokat koronáztak. A másik szerint a Grál könyv, ami Krisztus titkos tanait tartalmazza. (...) Ha a Rex Deus családok tervezték el Jeruzsálem bevételét, és ők küldték a városba a templomosok kincs-kereső társaságát, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a Rex Deus vérvonal bekerült az angol uralkodóházba is (!), mégpedig II. Henrik személyében. Ő volt az első király a Plantagenet dinasztiából, mely dinasztia több mint 300 évig ült Anglia trónján. (...) II. Henrik fia volt a leghíresebb keresztes lovag, Oroszlánszívű Richárd, aki 1187-ben a harmadik keresztes hadjáratot vezette Szentföldre, hogy vissza-vegye a Szaladin szultán által elfoglalt területeket. (...) Arthur király és a Grál története nem véletlenül született meg, hanem egy jelentős és ellenőrzött folyamat termékeként. Ezt az európai vezető családok irányították, különösen azok a famíliák, melyek kapcsolatban álltak a templomosokkal. A mesék arra épülnek, hogy a középkori Európát valamifajta rokoni ág köti Jézushoz. Graham Phillips Grál-kutató írja: „Minden írás, mely a Grállal foglalkozik, erősen kötődik azon Parceval lovag családjához, aki Arimatheai József egyenes ági le-származottja volt. Az írók jelentős terjedelemben ecsetelik a család-fát, és annak jelentőségét. Józsefet állítólag maga Krisztus nevezte ki a Grál őrzőjének. Itt rejtőzik a Grál valós jelentősége; az, hogy ez a tárgy nem más, mint egy második (szándékú) apostoli örökség látható és tapintható szimbóluma.” Felvettük a kapcsolatot Graham Phillips-sel, aki érdekes nézőpontból világította meg előttünk a Grál-mítoszt: „A Grálról szóló történetek azt írják, hogy Jézus a világ első miséjén, az utolsó vacsorán használt kupáját nem Péternek, hanem Arimatheai Józsefnek adta. A középkori egyházfők (pápák) szemében ez a kijelentés egyenlő lett volna az eretnekséggel. Mivel, ha valaki megkaphatta a kupát, az nem lehetett más, mint Szent Péter, s ha a történet valós alapokon nyugodna, akkor a Grál most is a pápák tulajdonában lenne. (...) Mind a Didcot-, mind a Volgate verzióban is szerepel, hogy Krisztus bevezette Józsefet ‘az ő titkos szavaiba’. (...) Mindegyik Grál-mese világosan tájékoztat arról, hogy létezik egy tiszta apostoli vérvonal, mely Arimatheai Józseftől indult, és családjában öröklődik tovább. Valamint arról szól, hogy ezen vérvonal tagjai titkos tudással rendelkeznek, mely rejtve van még az egyház előtt is.” (...) Az eredeti Arthur-és Grál-történetek teljes mértékben ellentmondtak az egyház tanításainak, és csak idő kérdése volt, hogy mikor és milyen lépéseket tesz majd a papság e nemkívánatos legendák ellen. Az egyháznak mindig megvolt a sajátos módszere az ilyen problémák kezelésére: vagy eretneknek bélyegezték ezeket a gondolatokat, vagy pedig átformálták ezeket s kanonizálták, azaz felvették saját tanaik közé. (...) Az egyház úgy oldotta meg a legendák problémáját, hogy a saját normáihoz igazította ezeket a történeteket. Ezt a munkát a ciszterci barátok végezték. Az ilymódon keresztényire kozmetikázott történeteket ‘Vulgate-ciklus’ néven adták közre. A Grál-legenda gyanús részeit elhagyták, és egy egyházilag el-fogadható ‘új’ történetet kreáltak, amelyben a korai kelta lovagok jó katolikusokként jelennek meg az olvasó előtt. (...) Az egyház hatalma a XIV. századra mélyre hanyatlott. A Grál-történetek az emberek körében a templomosokhoz kötődtek, akiket a Szent Grál őrzőinek tartottak. Az egyház bajban volt; szinte már a túlélésért küzdött. (...) Arthur történetének vázlata megegyezik a Rex Deus családok mitikus históriájával. A Szent Grál-legenda pedig Arimatheai József apostoli örökségét meséli el, mely megdöntötte Szent Péternek a Vatikán által hirdetett prioritását.”
 7. Dávid királyi vérvonala

7.1. A Meroving-dinasztia

Idézet Jim Marrs: ‘Titkos uralom’ könyvének ‘A Merovingok’ című fejezetéből:
„A frank Meroving-uralkodóházat a tradíció a mai Franciaország első királyi nemzetségeként tartja számon. Franciaország a nevét a frankokról kapta, és első királyukat, Franciót Noé leszármazottjának tartották. Francio nemzetsége a legendás Trója városából vándorolt el, Északnyugat-Törökországból, magával hozva Galliába a királyi vérvonalat. A letelepedésük helyét - szülővárosuk után - Troyes-nak nevezték el. A ‘Meroving’ szó Meroveusra (másképp Merowig vagy Merovech) utal, I. Childeric száli frank uralkodó atyjára. A kutató Gardner szerint Meroveus az apján, Chlodión és Arimateai Józsefen keresztül Jézusig vezette vissza családfáját. ‘A részletes korabeli fel-jegyzések ellenére Meroveus király származása furcsán összekavarva jelenik meg a szerzetesek krónikáiban. - írja Gardner. - Meroveus Chlodio törvényes fia volt, ám Priszkosz Rhetor történetíró szerint mégis egy Bistea Neptunis (tengeri szörny) nevű rejtélyes teremtmény nemzette. (...) Meroveus királyban és papi örököseiben nyilvánvalóan volt valami különleges, hiszen megkülönböztetett tisztelet övezte őket, és híresek voltak ezoterikus és okkult tudásukról.’ (...) Egyes szerzők feltételezik, hogy a ‘tengeri szörny’ története annak a felfogásnak a hibás értelmezéséből fakad, hogy Meroveus félig hal volt, a hal pedig a Krisztust jelképező egyik legrégebbi szimbólum. Gerard de Sede, francia szerző kijelentette sokakat megdöbbentve, hogy a Merovingok valójában földönkívüli teremtmények leszármazottai voltak, akik az ősi izraeliták egy kiválasztott csoportjával keveredtek. Ez a feltevés összecseng David Wood elképzelésével, miszerint a királyi vérvonal, és maga az egész emberiség egy földönkívüli ‘felsőbbrendű faj’ le-származottaiból áll. (...) A Sioni Rendház ‘Titkos aktái’ szerint a Merovingok ősei zsidók voltak. Picknett és Prince úgy tudja, hogy a Merovingok valójában ‘Benjámin elveszett törzse, kik először Görög-országba, majd Németföldre vándoroltak, ahol sicamberekként (ők a frankok) váltak ismertté’. Mások kiemelik, hogy a térségben oly nagy volt a keveredés, hogy a ‘gót’ és a ‘zsidó’ kifejezés egyet jelentett. A ‘Titkos akták’ arról tudósítanak, hogy Jézus és Mária-Magdolna utódai Dél-Franciaországban letelepedve házasságokat kötöttek a sicambriai frankokkal és így megalapították a Merovingok királyi nemzetségét. A Rendház tagjai szerint a Sauinére által Rennes-le-Chateau-ban megtalált papírtekercsek olyan genealógiai tényeket tartalmaztak, amelyekben a Meroving-nemzetség egészen Európában ma élő leszármazottjaikig nyomon követhető (beleértve a titokzatos Pierre Plantard-t is). (...) Septimania első királya egy zsidó születésű frank nemes, Theodorik volt (a Grálról szóló legendák ‘Aimeri’-ként említik), akit ‘Kis Pippin és a bagdadi kalifa is Dávid királyi házának magjaként ismert el’. Sokak szerint maga Theodorik is Meroving volt. „Jézus Júdea törzséből és Dávid királyi házából származott. Úgy mondják, Magdolna Franciaországba magával vitte a Grált: ti. a ‘Sangraal’-t, vagyis a ‘királyi vér’-t (mai francia nyelven a ‘Sang Royal’-t)” - írta Baigent, Leigh és Lincoln, majd így folytatták: „És a VIII. században Dél-Franciaországban volt egy Júdea törzséből és Dávid királyi házából való uralkodó (Gellone, Theodorik fia), akit a zsidók királyának neveztek. Ez az uralkodó nemcsak hithű zsidó, hanem Meroving is volt.” I. Khlodvig 496-ban áttért a keresztény hitre, miután katolikus felesége, Klotilde ösztönzésére egy sorsdöntő és végül győzelmet hozó csatában Jézus segítségét kérte. Ez akkor történt, amikor az ariánusokkal folyamatosan harcoló római egyház befolyása éppen hanyatlóban volt. Az arianizmus Arius alexandriai pap után kapta nevét, s azt tanította, hogy Isten teremtett mindent, beleértve Jézust is, aki ezért nem Isten, hanem mennyei tanító - Messiás. Ez a nézet, amelyet a dél-franciaországi Magdolna-tradíció is megerősíthetett, jelentős népszerűségre tett szert abban az időben. Az arianizmus megfékezésére Nagy Constantinus római császár Kr.u. 325-ben összehívta a niceai zsinatot. Amikor Arius kiállt, hogy meg-védje tanait, valaki ököllel arcába csapott. A római egyház szigorú ellenőrzése alatt álló zsinat kinyilatkoztatta, hogy Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek Szentháromsága; Ariust és követőit száműzték. ‘Most már csak két tárgya lehetett az imádatnak - írta Gardner -: az isteni Szentháromság, illetve maga a császár, aki az új megváltóként lépett elő. Aki ezt a legkisebb mértékben is vitatta, rögvest eretneknek nyilvánították. Azokat a keresztényeket, akik Jézust továbbra is ‘a Messiás Krisztusként’ tisztelték, - a birodalmi egyház pogányoknak bélyegezte.” A római rendeletek ellenére az arianizmus továbbra is nagy hatású maradt Nyugat-Európában. „Ha a Khlodvig előtti korai Merovingok egyáltán nyitottak voltak a kereszténységre, feltehetően a szomszédos vizigótok és burgundok ariánus kereszténysége állt a legközelebb hozzájuk” - jegyezte meg Baigent, Leigh s Lincoln. Majd amikor Khlodvig megkeresztelkedve a katolikus hitre tért, katonáinak közel a fele követte példáját. „Ezután egy nagy megtéréshullám vette kezdetét, ami gyakorlatilag megmentette a római egyházat az egyéb-ként elkerülhetetlen összeomlástól - írta Gardner. Ha Khlodvig király nem keresztelkedik meg, bizony könnyen elképzelhető, hogy ma a Nyugat-Európában uralkodó vallás az ariánus kereszténység lenne, és nem a katolicizmus.” A római egyház ezután Khlodvigot az ‘új Contastinusnak’ kiáltotta ki, és hűséget fogadott neki s utódainak - igaz, ezt hamarosan megtagadta. Khlodvig 511-ben bekövetkezett halálakor birodalmán 4 fia osztozott: Theodorik, Chlodomer, Childe-bert és Chlotar. A Meroving-királyok jelvénye a hal (itt is Jézus jel-képe), Júdea oroszlánja (ami szintén a héber örökségre utal) és a liliom (a francia uralkodóház későbbi szimbóluma) volt. A testvérek közti viszályok ellenére a Meroving-birodalom egyre inkább terjedt: magában foglalta a földközi-tengeri partvidéken a Provence illetve Spanyolország között fekvő Septimaniát, s északra Szászországig, - keletre pedig Bajorországig nyúlt. 561-re a birodalmat Khlodvig unokái, - I. Charibert, Guntram, Sigibert és I. Chilperich osztották fel maguk között. A testvérek elődeikhez hasonlóan intrikáltak egymás ellen, ami meggyengítette a birodalmat, és ezt a szomszédos államok hamar kihasználták. I. Chilperich fiának, II. Chlotarnak sikerült a birodalom egységét valamelyest visszaállítania 613-ra. Az ő fiát, Dagobertet viszont 5 éves korában elrabolták, és az írországi Dublin közelében (!) álló monostorba vitték. Itt taníttatták; később pedig nőül vette Matilde kelta hercegnőt. Miután váratlanul (!) visszatért Franciaországba, elődeinél is hatásosabb lépéseket tett a Meroving uralom megszilárdítására; - ámde 679-ben egy vadászat alkalmával Heristali Pippin kíséretének egy tagja meggyilkolta. Pippin Dagobert saját tisztviselője volt, aki szoros kapcsolatokat ápolt Rómával. A pápai hatóságok - Gardner szerint - szándékosan összezavarták a Merovingok történetét, hogy saját hatalmukat és tekintélyüket meg-őrizzék. „Ez pedig elkerülhetetlenül ahhoz vezetett, hogy a Dagobert életéről szóló leírásokat úgy eltüntették, - szinte még a krónikákból is teljesen hiányzik. Életének a valódi adatai még ezer évig rejtve maradtak a nyilvánosság előtt. Ekkor derült ki, Dagobertnek volt egy Sigebert nevű fia, aki 679-ben megmenekült Pippin háznagy karmai közül. Apja megöletése után Sigebertet anyja languedoc-i házába, Rennes-le-Chateau-ba vitték. (...) Idővel a Sigeberttől származó trónfosztott Meroving-vévonalból megszületett a híres keresztes lovag, Gottfried Bouillon, a Szent Sír Védelmezője.” - írta Gardner. Itt egy újabb kapcsolat érhető tetten a Sioni Rendház, a templomos lovagok és a jézusi vérvonalról szóló korábbi hagyományok között. Ahogy Baigent, Leigh és Lincoln rámutattak: „Noha a Meroving királyi vért szentnek, csodás és isteni természetűnek tartották, egy helyen sem utaltak rá nyíltan, hogy az valójában Jézus vére volt.” Kétségtelen azonban, hogy a kapcsolat kimutatható; bizonyíték erre, hogy a zsidó frankok, illetve a Meroving-származású Dagobert és Guillem de Gellone között is létezik egy kapocs, mégpedig az, amely szerint Eusztách (Boulogne első grófja és Gottfried Bouillon nagy-apja) egy bizonyos Hugh de Plantard-tól származott. „Gottfried-del pedig egy olyan uralkodóház és ‘királyi tradíció’ kezdődött, amely azáltal, hogy ‘a Sion sziklájára’ építtetett, egyenlőnek számított a Franciaország, Anglia és a német birodalom felett uralkodó királyi családokkal.” - tette hozzá Baigent, Leigh és Lincoln. „Az uralkodó-házak között létrejött szövetségek és házasságok révén ehhez az ághoz tartozott Gottfried Bouillon is (...) és számos más, múltbéli és jelenlegi nemesi vagy királyi család: a Blanchefort, a Gisors, Saint-Clair (Angliában Sinclair), a Plantard és a lotharingiai Habsburg-ág.” Dagobert halála után újabb rivalizálás vette kezdetét. A fenn-maradó Merovingoknak át kellett adniuk a hatalmukat a háznagyi rangban lévő udvari tisztviselőknek, kik köztudottan a katolikus egy-ház befolyása alatt álltak. Kr.u. 750-ben az utolsó Meroving királyt, III. Childeric-et az egyik háznagy, Kis Pippin eltávolította trónjáról, és megalapította a Karoling-házat, amely apjáról, Martell Károlyról kapta nevét. „A Meroving-monarchia szigorúan a dinasztikus elv szerint működött - írta Gardner -, de ezt a hagyományt előrelátható módon, Róma azon nyomban eltörölte, amint lehetősége nyílt rá, hogy a pápai hatalomnál fogva királyokat válasszon. (...) Az egyház régi terve vált így valóra, és ettől kezdve a királyok kizárólag a saját magát kiváltságokkal felruházó Róma jóváhagyásával, koronájával uralkodhattak. A Meroving-uralkodók nem gyakorolták hatalmukat országuk felett, és nem vettek részt aktívan a politikában. Inkább azt tanulmányozták lelkesen, hogy az ősi tradíciók szerint mi a helyes uralkodás gyakorlata, és Dávid fiát, Salamon királyt tekintették a példaképüknek. Elgondolásaikat túlnyomórészt az Ótestamentumra alapozták; a római egyház ennek ellenére hitetlennek nyilvánította őket.” Az eretnekség vádját figyelmen kívül hagyva is nyilvánvaló, miért félt a korai egyház a Merovingoktól. Ha örökségük valóban ‘Dávid királyi házához’ és főképp Jézushoz kötötte őket, - egyértelmű fenyegetést jelentettek az egyház és később az európai uralkodóházak által megfogalmazott teológiára nézve. „A Thule Társaság (!) célja kezdetben az volt, hogy Jézus valamely leszármazottját - ‘vagyis’ egy Merovingot - Európa trónjára ültesse. Hitler azonban uralomra kerülése után leállította ezt a tervet.” - írta Henry. Számos mai író előtt a friss kutatások és kiadványok fényében a következő kép tárul ki egyre világosabban: Jézus keresztre feszítését követően Mária-Magdolna, a felesége Dél-Franciaországban telepedett le Jézus gyermekeivel. Itt a nagy helyi zsidó közösségben élve megőrizték az eredeti vérvonalat, majd az V. században házasság útján bekerültek a frank királyi családba és megalapították a Meroving-uralkodó-házat. A római egyház kezdetben hűséget fogadott a dinasztiának, minthogy teljesen tisztában volt messiási eredetével. Ám az egyház vezetői félelemmel és féltékenységgel tekintettek a papi és politikai vérvonalból származó uralkodóházra, ami Dagobert megöletéséhez és III. Childerich trónfosztásához vezetett, annak érdekében, hogy Róma kiterjeszthesse uralmát a későbbi Franciaország egészére. E cselszövés során végig felbukkannak a Plantard-ok, a Bouillon-ok, a templomos lovagok és a Sioni Rendház. A XII. századra ezek az ősi családok, saját múltjuk teljes tudatában, expedícióra indultak Jeruzsálembe (ha ugyan nem éppen ők szervezték meg az egész első keresztes hadjáratot), azzal a céllal, hogy Salamon temploma alól megszerezzék a családjuk származását rejtő iratokat. Közben meg-alapították a titkos Sioni Rendházat, és fedőszerveként a templomos lovagok rendjét. Ekkor még valóban a Meroving-királyság vissza-állítása lehetett a fő céljuk. A templomosok minden jel szerint meg-szerezték a templom kincsét - lett légyen az csak néhány történelmi feljegyzés, vagy valami nagyobb jelentőségű lelet, mint például az ószövetségi frigyláda vagy akár Jézus mumifikálódott teste. Bármi is volt, hazaszállították Rennes-le-Chateau környékére, s a kincsek olyannyira megerősítették a katarokat hitükben, hogy az életüket is készek voltak feláldozni meggyőződésükért. Mivel a templomosok kevésbé voltak áldozatkészek, vallási tanaikkal együtt inkább bele-olvadtak más titkos társaságokba. Az évek során több kísérletet is tettek arra, hogy Franciaország trónját valamely Meroving-utódnak szerezzék meg, de csak egyszer, a XVIII. században jártak közel a sikerhez. Baigent, Leigh és Lincoln így írtak erről: „A Habsburg királyi családba való beházasodásával a lotharingiai uralkodóház (mely a Merovingoktól származott) megszerezte Ausztria, illetve a Nyugat-Római Birodalom trónját, mely államképződmény csak 1806-ban szűnt meg végleg. Amikor Lotharingiai I. Ferenc német-római császár leánya, Marie-Antoinette, Franciaország királynéja lett; a francia trón is már csak egy-két nemzedéknyi távolságra volt. Ha nem tör ki a francia forradalom, a lotharingiai Habsburg-ház az 1800-as évek elejére közel kerülhetett volna ahhoz, hogy átvegye az uralmat egész Európa felett.” (Lehet, hogy ezért tört ki?! - Cz. L.)

7.2. A Habsburgok és a Német-Római Császárság

„A Habsburg-dinasztiát a Sioni Rendház szerves részeként tartották számon s még a Rothschildokkal is kapcsolatba hozták II. Albrecht (más néven Archibald) révén, aki Barbarossa Frigyes német-római császár második fia volt. A család eredete egy ‘Habichtburg’ avagy Habsburg (‘Sólyomvár’ - !) nevű svájci birtokhoz nyúlik vissza, amit Strasbourg püspöke építtetett 1020-ban. A Habsburgok ügyesen ki-számított házasságok révén Európa leghatalmasabb uralkodóházává váltak. Miksa osztrák főherceg, Mexikó császára szintén Habsburg volt, hasonlóan V. Károly német-római császárhoz. Feltehető, hogy történt még egy kísérlet a Német-Római Birodalom feltámasztására a XIX. század vége felé. A francia szerző, Jean-Luc Chaumeil szerint a Rennes-le-Chateau-i rejtély számos szereplője - beleértve Sauniere-t is - a skót rítusú szabadkőművesség egyik szupertitkos csoportjának tagja volt, amely (a korábbi illuminátusokhoz hasonlóan) teozófián és gnoszticizmuson alapuló európai únió megteremtésén fáradozott (!!!). A társaság neve ‘Hieron du Val d’Or’ volt, célja pedig a Kül-kapcsolatok Tanácsáéhoz és a Trilaterális Bizottságéhoz hasonló: létrehozni egy olyan világméretű, isteni renden alapuló rendszert, ‘melyben az országok csupán tartományok lennének, vezetőik pedig csupán egy globális okkult elitkormány helytartói.” A kutatók nagy részében ez egy korai ‘Új Világrend’ képét idézi fel. Baigent, Leigh s Lincoln úgy véli: „A XIX. század során a Sioni Rendház a szabad-kőművességen és a ‘Hieron du Val d’Or’-on keresztül megpróbálta modernizált formában újjáéleszteni a Német-Római Birodalmat, vagyis létrehozni egy ‘teokratikus’ Európai Egyesült Államokat, amelyet a Habsburg-ház és a radikálisan megreformált katolikus egyház együttesen irányítana.” A kísérlet, úgy látszik, a XX. századi események hatására megfeneklett. (Addig is Habsburg Ottó, ‘örökös’ osztrák-magyar trónörökös, Páneurópai Mozgalom elnöke, Jeruzsálem Királya, egykori magyar legitimisták álom-hercege ‘Európa lézengő rittere’ marad, akinek a szél elfútta a kalapját (koronáját), és nem tud olyan kecsesen futni utána, hogy ne váljék nevetségessé. - Cz. L.)