7.7. Szent Hildegárd intelmei
 
A 168-184. oldal: „Hildegárd-álom. (...) Idegenszívű vagy, vagyis hitetlen; - aki ilyen hitetlen, sohasem vonzza magához Jézus szíve. Egy kicsit többet kellene hinned, mint gondolkodnod. Ez a tiszta észre büszke hübrisz, a legnagyobb fal, ami elválaszt a Világok Szívétől. Ez annak a templomépítő építésznek a gőgje, aki azt hiszi magáról, hogy ő építész ott (pl. Makovecz Imre?! - Cz. L.), ahol az Isten csak lakó. Hirámot (vö.: Christopher Knight/Robert Lomas ‘A Hiram-kulcs’ című művével. - Cz. L.) sem a két nebuló ölte meg, hanem a gőg, mert azt hitte, akkora építész, hogy az ő templomában Istennek kötelezően meg kell jelennie. Isten nem űrhajó, hogy egy csábítóan tökéletes, templomnak nevezett leszálló-pályával ide tudjátok csábítani. (Hildegárd-Zelnik arra céloz, hogy von Däniken kutatásai szerint Ezékiel próféta ‘űrhajója’ a Salamon király templomából startolt, és azért kell a templomot mihamarébb romjaiból újjáépíteni, hogy amikor majd a vég közeledtekor visszatérnek - legyen hol újra landolniuk. Ezek szerint a Kohn, a beavatott zsidó főpapi nemzetség, mely a kiválasztottságát kimutathatóan külön vércsoportjában is hordozza; nem véletlenül őrizte nemzedékeken át a Salamon-templom titkát, miszerint valójában nem Isten háza, hanem ‘űrkompjának’ helyi leszálló pályája. - Cz. L.) Itt van bennetek, csak nem az agyatokban, hanem a szívetekben. Azt kell feltárni, de nem késsel, nem boncolással, hanem szeretettel. Hiába vagdosod éles késeiddel a szív húsát, hiába kurkászod üreges részeit. Nem találsz már csak romlandó anyagot ma még - holnap hervadó húsvirágokat. Hagyd abba a boncolást, Leonardo. Ami a földi élethez elég, azt te már mind tudod a testről. El kell döntened, hogy az ész vagy a szív beavatottja akarsz lenni. El kell döntened, hogy a földi megismerés (értsd: a gnózis. - Cz. L.) misztikus-zavaros szabadkőműves óvodáit járod tovább vagy az égi megismerés útjára lépsz. (...)” - „Anyám, én alkut kötöttem az ördöggel.” - „Nem olyan könnyű az. Ő mondja, vagy te is úgy tudod?” - „Én nem tudom pontosan, de az biztos, hogy erősen kísért. Elvitt a Szent Sírba, ahol megmutatta kiterítve, élettelenül Krisztus testét, és rábeszélt, hogy készüljek fel a Test felboncolására. Azóta minden éjszaka a halottas házakat járom, akasztott emberek hulláit vásárolom meg, és boncolok, boncolok. De ez mind semmi, a Gonosz elfoglalta az álmaim. A boncolásaimon készített rajzokat viszek neki, hogy megismerje a testet, hogy megismerje a húst. Ha látnád, milyen kéjjel szemléli a rajzokat, mint éretlen kamaszok a meztelen női testek és pornográf aktusok képeit. Viszont nem úgy néz ki, ahogy te leírtad a Sciviasban (33) Szent Hildegárd látomástrilógiájának első kötete a Liber Scivias) világias kifejezésekkel: ‘Vaginájában szörnyű és koromfekete, izzó tekintetű fej jelent meg, fülei akár a szamáréi, orrlyukai s szája akár az oroszlánéi... A fejhez csatlakozott valami, ami nagy rakás ganéjhoz hasonlított. Aztán felemelkedett a hegy tetejére, és megpróbált felszállni az ég magasába. Hirtelen mennydörgés hallatszott, és egy hatalmas erő akkorát taszított a fejen, hogy az lebukott a hegyről, és egyszersmind a páráját is kiadta.’. - „Azért nem úgy néz ki, mert Te még nem az Antikrisztussal találkoztál, hanem magával a Sátánnal. Te még abban az időben élsz, jobban mondva álmodsz, amikor még úgy vélte a Gonosz, hogy személyesen is megakadályozza a megváltást. Igen, ott sertepertélt a Sír körül. Az ő testetlenségének legnagyobb vágya a Szent Test volt, a Test meggyalázása, a Test elrablása, és ezen keresztül megakadályozni a testünk feltámadását. (...)
Felhívom a figyelmet, hogy Szent Pál, aki a történések legkritikusabb idejében a legmagasabb beavatásban részesült, és így a négy világban állt egyszerre biztos lábon, kötelességének érezte, hogy kristálytisztán kimondja a nagy titkot:

‘Ímé, titkot mondok néktek.
Mindnyájan ugyan nem aluszunk
el, de mindnyájan elváltozunk.
Mert szükség, hogy ez a romlandó
test romolhatatlanságot öltsön
magára, és e halandó test
halhatatlanságot öltsön magára.
Mikor pedig ez a romlandó test
romolhatatlanságba öltözik, és
e halandó halhatatlanságba öltözik,
akkor beteljesül amaz ige, amely
meg vagyon írva: Elnyeletett
a halál diadala.’
((34) Pál apostolnak a korinthosziakhoz írt első levele 15:51, 53-54.) 

Tehát megsúgom neked, fiam, nem igaz semmiféle gnosztikus szépelgés, ami a csak fénnyéválás lelki és szellemi tükörcsapdáival, tudat-tükrözéssel homályosítja az emberi test feltámadásának nagy misztériumát. (Hildegárd-Zelnik feltehetőleg azokra, a legkülönbözőbb ‘hókusz-pókuszokra’ utal, melyek a legkörmönfontabb ‘varázslási módszerekkel’ igyekeznek kiiktatni a halál-feltámadás-üdvözülés lánc valamelyik ‘kötelező gyakorlatát’, hogy az embert még életében, már itt a Földön ‘a Mennyországba’ röpítsék. - Cz. L.) Pál félreérthetetlenül, keményen kimondja: a halál diadala (csak) akkor nyeletik el, amikor ez a romlandó test (az üdvözülés által! - Cz. L.) romolhatatlanságba öltözik. Mit gondolsz, mi volt az én minden-tudó gyógyító tudásom alapja? (...) Mert nekem bemutattatott a feltámadott, a megdicsőült, a betegség nélküli test. A gyógyításom minden lépését a tökéletes testhez viszonyítva tettem meg. Nekem könnyű dolgom volt, én láttam a nagy etalont. (...) Talán most már látod, miért akarja megszerezni a Sátán a Testet. Nemcsak Krisztusét, hanem mindenkiét. A Sátán halál-felhalmozásban érdekelt. De te ne félj, Krisztus a te segítségeddel (!) legyőzi a halált, a te halálodat is, de csak a te segítségeddel. Ha most aggódsz, ne Krisztusért aggódj, ő veled van, - Krisztus benned aggódik érted.” - „De anyám, ha minden ilyen könnyű, ennyire céllal elhivatott, akkor mit bajlódsz annyit az Antikrisztussal?” - „Mert ő a leg-veszélyesebb szemfényvesztő, és mibennünk csírázik, készülődik arra, hogy az idők végeztén testileg is megjelenjen. Pörgeti rajtunk a számait, hogy a végén ki-jöjjön a nagy számkombináció. Homlokunkra írja a jeleit (csak nem a 666-ot?! - Cz. L.), és azokat, akik jó cselekedetekkel nem tudják letörölni a homlokukról ezeket a betűket (valójában: számokat! - Cz. L.), sorba állítja a végén, és így ki fogják adni a fordított evangéliumot, a fordított jó hírt, a Rossz Hírt, pusztulásuk könyvét.” - „Akkor (Szent) Ágostonnak volt igaza, aki azt mondta: mindenki Antikrisztus, aki tetteivel tagadja Krisztust.” - „Ez igaz az előbb elmondottak értelmében, de csak úgy, ha azt is jelenti, hogy ebben a földi történelmünkben is személyesen készül megjelenni a Nagy Képmutatás, a hamis Krisztus. Mindent meg fog tenni, hogy homályossá tegye szemeteket az ő látására, süket fületek ne hallja ki beszédéből a hamis hangokat; szimatot vesztett orrotok ne érezze meg rajta a pokol kénjét, a pokol kánját. (...) Különben szerintem ha van művész, az az, aki csodálni tudja (ugyan) a teremtett világot, de nemcsak csodálni tudja, ha- nem tudja és hiszi, hogy a teremtése mögött működik az igazi csoda. És tudod, mi árulja el legbiztosabban, indirekt módon, hogy van túlvilág?” - „Leköteleznél, ha elárulnád, anyám.” - „Mit gondolsz, miért ily buzgó a Gonosz ennek a világnak a félrevezetésében? Mi dolga lenne egy örök halálra ítélt lénnyel? De mennyi van (mármint: dolga - Cz. L.) az örök élet lehetőségével megszentelt emberrel! Volt valami a katharok elképzelésében, valami homályos igazság. No nem az, hogy a Gonosz teremtette (volna - Cz. L.) a világot, hanem az, hogy a kevésbé hívők, a Tamások a Gonosz működése által is megérthetik, hogy van Isten s Istennek célja van velem.” - „Jut eszembe, a katharok tisztábbak voltak, mint az őket üldöző egyház, te mégis Róma mellé álltál.” - „Én is, és Bernát (a Clairvaux-i Szent; a ciszterci rend megalapítója, aki közbenjárt a pápánál a Templomos Lovagrend el-ismertetése érdekében - Cz. L.) is. Életünk legnehezebb döntése volt, de éppen az Antikrisztus-jelenség visz el a döntésünknek a szívéhez. Az Antikrisztusban azt tanulmányozhattuk, hogyan nyeli már el a Földön is a halál az életet, hogyan válik a halál-élet élet-halállá. És ez, amit most mondtam, nemcsak egy nyelvi trükk, ha-nem a földi élet legnagyobb csapdája, lelki küzdelem életre-halálra. Antikrisztus nem egy személy, hanem egy állandó mozgás a krisztusi (igazság - Cz. L.) meg-hamisítására. (Zelnik-Hildegárd itt hatalmasat téved. Tagadja ugyanis, hogy az Antikrisztus igenis konkrét személy. Az idők végeztén (hamarosan) megtudjuk - ki is az. - Cz. L.) Az embernek egyszerre és állandóan figyelnie kell a világban a krisztusit és az antikrisztusit. Aki töretlen áhítattal csak a krisztusit keresi, nagy csapdába eshet bele, becsaphatja őt a Nagy Utánzó, a Nagy Képmutató, a Nagy Másoló, aki zseniális tehetséggel kelti a hamis látszatot. Ő a Nagy Neofita is. Ő az állandó szélkakas a damaszkuszi úton. (Mint tudjuk: a keresztényeket üldöző Saul megvilágosodott, megtért, megfordult a damaszkuszi úton; s Szent Pállá, a Római Katolikus Anyaszentegyház legfőbb megszervezőjévé lett. Ám szentpálok egyébként igen ritkán születnek. Aki csak úgy megfordul; - nem mindig egy újabb Szent Pál, valószínűbb, hogy csak epigonja: legjobb esetben jóhiszemű ‘másoló’-ja. Aki pedig összevissza forog a damaszkuszi úton, az szélkakas - a Hildegárd-jellemezte Antikrisztus fattyú. - Cz. L.) Pápacsúfolóból ő lesz a legpápább pápa, a túlbuzgó hívő. A hagyomány könyörtelen harcosaként rafinált technikával irtja ki a hagyomány igazi őrzőit. A múlt értékeire hivatkozva képes felrobbantani a múltat. A célpontja ezért Róma, hogy összezavarja a krisztusi időt. Kérdezed, miért álltunk Róma mellé Bernáttal. Mert Róma minden meghamisítás, kisajátítás, gyötretés, fertőzés ellenére mégis áthozta az időn a krisztusi kinyilatkoztatást. És mert a Nagy Ámítótól is lehet tanulni; ha neki Róma szétverése a fontos, akkor nekünk Róma megvédése. Nem Róma erkölcstelensége, hanem Róma Krisztust közvetítő erkölcse a lényeg. Ne feledd: ha Róma nincs, Európa sincs. Nem lenne több, mint Ázsia balkánja. Ha Róma nincs, kis szekták rohangálnának a Földön, Krisztus megváltó testének darabkáival. (Megjegyzésem: Róma áthozta ugyan az időn Krisztust; ám a krisztusi erkölcsöket őrző Európa ma már nem létezik. Ma Európa ugyan nem Ázsia balkánja, de - ami talán még rosszabb - az antikrisztusi Amerika valódi és kultúrális gyarmata, az istentelen fenevad mocskában fetrengő hitevesztett provincia csak. A kis szektákra vonatkozó megjegyzés pedig valódi prófécia; - manapság épp az történik, hogy jehovisták, metodisták, anglikánok, mormonok, stb. rohangásznak szélütötten szanaszét, Krisztus megváltó testének (többnyire hamis) darabkáival, hogy végül is a New Age, a vudu varázslatok, a szcientológusok, a teozófisták, a sátánisták vagy a szabadkőművesek karmában kössenek ki. A legszörnyűbb, ami velünk megtörténhet, ha egy templomos nagy-mester magyarázza nekünk a katekizmust - Cz. L.) Mindegyiknek lenne egy kicsi igazsága, néhány nagy tévedés között. Ezért akarja a Gonosz fölboncoltatni veled a Testet, hogy ő oszthassa el. (Mert ugyebár: ‘Oszd meg, és uralkodj!’ - Cz. L.) Mindenkinek adna a saját szája íze szerint egy kicsi megváltást. Földi megváltást az égi helyett. Parányi időbe zártat az örök helyett.” - „Nehéz behatolni oda, Anyám, ahol őrzik az időt. Vannak, akik megszakítani akarják az időt, vannak, akik átírni, mások felgyorsítani, és vannak, akik megrágalmazzák az idő őrzőit.” (Leonardo itt arra utal, hogy ‘az idő őrzői’: a szabadkőművesek. - Cz. L.)

7.8. Bingeni Szent Hildegárd

Az egyháztörténet viharosan mozgalmas korszaka volt a 12. század: megkezdődtek a keresztes háborúk, a pápa és császár között viszály dúlt. Európát egyházpolitikai ellentétek osztották meg, s egy ellenpápa fellépésével a pápaságon belül is megoszlás támadt.
Bingeni Szent Hildegárd 1098 nyarán látta meg a napvilágot a Rajna vidéki Bermersheim-családban, melynek neve ma is él Bermersheim falu nevében. Ismertté a Bingen városáról kapott nevén vált. E város közelében évtizedeken át a rupertsbergi bencés apácakolostor apátnője volt. Szent Hildegárd a középkor nagy nő szentjei közé tartozik. A ‘történetünkben’ szintén jelentős szereplő Clairvaux-i Szent Bernát mellett ő is a század világossága volt, és olyan tisztelet övezte, mely egészen egyedülállóvá teszi.
Zseniálisan tehetséges volt. Írásai közül legjelentősebb a látomásaira épülő misztikus trilógiája: rupertsbergi Scivias-kódex, ‘Az Úr utainak ismerete’ és ‘Az isteni művek’ könyve. A természettel és gyógyítással foglalkozó írásai miatt az első német tudós-és orvosnőnek is szokták mondani, de hívják úgy is, hogy ‘a tizenkettedik század csodája’. Ám Hildegárd valójában inkább művész, mint tudós volt, kit Isten gazdag képzelettel és művészi érzékkel áldott meg. Művészi alkotóerejét még a latin nyelvben is megcsillogtatta. Költeményei és dalai a középkori irodalom szakértői szerint csak a Sankt Gallen-i Boldog Notker-éihez hasonlítható. A muzsika is vérében volt. Szép daljátékát, ‘Az erények körtáncá’-t a nővérek eljátszották a rupertsbergi kolostorban, illetve Bingenben is. Látnoki adottságai miatt ‘a német prófétanő’ nevet kapta, ami nem annyira a jövendőmondást, mint a jelen események megértését jelentette. Éppen ebből fakadt a sok fájdalma, vajúdása, mert különleges látása folytán egészen más tanácsokat kellett adnia mint amilyeneket az emberek vártak volna tőle. Önmagáról csak így nyilatkozott: ”egy nyomorult nőszemély”; - „törékeny ember, akiben semmi állandóság nincs, hamu a hamuból és por a porból”. Csak azt mondta, írta, amit valaki más oltott beléje: „A megnyílt égből lángoló fényesség jött felém, olyan, mint a villám fénye. Áthatolt a fejemen és lángba borította egész keblemet és szívemet, de nem égetett, csak melegített, ahogy a napfény melegíti a tárgyakat. És hirtelen meg-nyílt előttem a zsoltárok s az evangéliumok értelme. Mindezt láttam és hallottam és mégis vonakodtam attól, hogy leírjam mindaddig, amíg Isten ostorával betegágyba nem hajtott engem. Akkor aztán ott írni kezdtem, visszatért az erőm és fölépültem a betegségből.”
Hildegárdot egyre többen keresték föl bonyolult, nehéz ügyekben jó-tanácsért: papok és püspökök küldöttei, világi nagyságok követei és egyszerű emberek. Több száz levél maradt ránk, amelyeket Hildegárd a hozzá tanácsért fordulóknak vagy olyanoknak írt, akiknek Isten ő-általa üzent. Leveleit pápák, hercegek és püspökök olvasták. Tennie kellett, hogy kora legnagyobbjai lelkiismeretéhez szóljon.
Egyszer meghívták Kölnbe, ahol szólnia kellett a katarok ellen. Meg is tette, de utána megdöbbentő vádat emelt a papok ellen: „Istent nem ismertek, embertől nem féltek. Nem olyan prédikátorok vagytok, amilyennek Isten látni akar benneteket. Részben lovagok, részben szolgák vagytok. Gőg, dicsőség, szórakozás - ezek jegyében telik az életetek. Az Egyház pillérei kellene legyetek, és romokban hevertek a földön.”
1179. szeptember 17-ikén hajnalban költözött át e világból az örök hazába, hogy a hosszú zarándokút fáradalmaitól végre megpihenjen.
Emlékezetére még álljon itt költeménye Babits Mihály fordításában:

Szent Hildegárd:       
                                    Éneke a Szentlélekről

Ó Isten lelkének tüze, minden
teremtmény életének élete,
szent vagy, ki a formákat élteted!

Szent, ki írral kened a törések veszélyét
s gyógyítva dörzsölöd a bűzös sebeket!

Szentséged szellője, szelelője,
szeretet tüzelője!
Ó zamat a mellekben, édes íz!
ki szíveinkbe átitatódsz az erények jóillatával.

Ó tiszta forrás, akiben példálózható, hogy Isten
maga köré gyűjti az idegent
s megkeresi az elveszettet.

Ó élet páncéla!
Ó egység záloga minden tagok között!
Ó tisztesség öve, áldj meg
és tégy boldoggá!
Erős pálya, lelki út,
ki áthatoltál mindenen
a magasságban,
a földi világban,
s minden mélység szurdokában:
mindenkit összekötsz és egybehajtsz.

általad felleg árad, levegő
röpül, átivódik a kő,
vizek folyókat öntenek
és zöld pompát izzad a barna föld.

S te neveled a doktorok erényét,
akiket életükben a bölcsesség ihlete vidámít.

Dicsőség hát neked,
ki dicsőség hangja
s élet öröme vagy;
remény és erős becsület,
s fényességgel fizetsz!

7.9. Mefisztó kudarca és búcsúlevele

A 190-192. oldal: „Ámor-álom” (...): „Mégiscsak egy út van, az övé, ha ő az út, az igazság és az élet (Krisztus szavai az Újszövetségből: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” - Cz. L.). Holnap húsvét van, minden idők húsvétja. Az idő-számításunk kezdőpontjának, 1499-nek és 2003-nak a Húsvétja, a világkorszak-zárás húsvétja. Ma éjszaka minden megtörténhet.”

A 196-204. oldal: „Mefisztó levele Leonardónak (otthagyva a Sírban): „Én egy szegény ördög vagyok. Látod, elcsesztem ezt a kísérletet is. Én kisebb lettem általa, és te nagyobb. Ebből is látszik, hogy el kellene gondolkoznotok azon, ki az igazi jóakarótok. Téged nagy erők segítenek, nagy erők vonzanak, és azok a vonzások nem engedik, hogy hibát kövess el. (...) Én már a kezdet kezdetén észrevettem a te nagy védelmedet. (...) FÉNYERŐATYA! Félműveltségedben Isten legszebb, legtitkosabb nevét mondtad ki teljesen véletlenül, tudatlanul. Innentől én már csak erőtlen ördög voltam. Statiszta egy játékban, amit már csak magaddal vívtál. (...) Így te magad lettél álombeli utazásod célja, és nem Krisztus, s nem a Feltámadás. A Feltámadáshoz, hogy teljes legyen, nem lehet lekötözni a Sátánt sem. A Feltámadás a mindenség összes lényének a szabad-ságában valósulhat csak meg. (És legkevésbé sem az egyesített szabadkőműves világállamban! - Cz. L.) Csapdát persze állíthatnak az ellentétes erők egymás számára. (Mintha egyenlő, egyenrangú erők ‘harcáról’ lenne szó! - Cz. L.) És én tudom, hogy a keresztre feszített Krisztus a Sátán legnagyobb csapdája. Ezért is zümmög ezernyi ördög Krisztus körül és a Kereszt körül. Megalázó, de igaz Giovanni Santi ((37) Giovanni Santi: Fájdalmas Krisztus két angyallal - 1490.) festménye, ahol megfestett engem, mint legyet a keresztre feszített Krisztus mellén. Teleológiai mélységű a vicc is, amelyben Krisztus így sóhajt: ‘Atyám, csak ezek a kurva legyek ne lennének...’ (Mintha csak Hernádi Gyula írót, az ő szellemiségét látnám-hallanám két évvel ezelőttről a csigatévé reggeli műsorában, Bombera Krisztina ‘felvezetését’ követően: „Krisztus, ne bohóckodj, gyere már le arról a keresztről, és igyál velünk egy jó kupa bort!” ; azonos tőről fakadnak. - Cz. L.) (...) Egy Mefisztó mégsem vallhatja be, hogy vesztett, de ha bevallaná sem tud veszteni, mert a lényege az örök vesztés, és vesztés-e az örök vesztés, vagy már egy antigyőzelem? Mindenesetre az idők végére nekem be van ígérve a Nagy Vesztés, ami csúnya egy predesztináció az Úrtól. (...) Azért ne örülj nagyon, Leó, nem győztél. Szerződés nélkül is alkut kötöttünk. Megismerted az én nyelvemet, és ez a nyelv veled lesz. Ez nem hagy nyugodni. Ez remegteti a lelkedet, amíg élsz. Ez olyan kétely-métely, amely szétrág belülről. (Vagyis hát így sajátították el a szabadkőművesek az ördög nyelvét, a Sátán intrikáit, trükkjeit és hamislátszat-keltő technikáját. A hazudozás életművészetét. - Cz. L.) Nálad jobban nem vágyik senki ezen a Földön Isten után, az örök élet után, mégis nálad mélyebben senki sem kételkedik Istenben és mindenben, ami transz-cendens. (...) Hát nem, Leókám, nem működik semmilyen gnosztikus hókusz-pókusz. (Akkor meg miért kell ezt az egész gnózist mégis ennyire erőltetni?! - Cz. L.) Marad csak a hit, amire te képtelen vagy, így neked csak a hitetlenség marad, a maró kétely. (...) Cserébe, hogy nekem is legyen némi örömöm, meg-súgom neked, hihetetlenül nehéz hit nélkül meghalni, az a pokol. A pokol nem a halál után, hanem a halál előtt van. Ebből rájöhetsz, a halál előtt sincs élet. Örök élet hogy lenne, ahol örök halál van... (...) Három napot kaptam, látod, elég volt. E megszentelt időben nemcsak a tudatotokba, hanem a lelketekbe is sikerült behatolni. A világegyetem létezés-emlékezet rendszere ezután az én elveim szerint fog működni. Így tervezésképtelenné váltok (így is történt; ezért is törekszik a világuralomra törő szabadkőművesség mégis görcsösen a véletlen és a természetes kiválasztódás végleges kiküszöbölésére! - Cz. L.), és a jövő is az enyém lesz. Olyan múltat hazudok nektek, amilyet akarok. Én mesélem el a teremtést, én írom az Evangéliumot is. Az én történetem a Megváltás, s az én ceremóniám az Eucharisztia. Nem tudjátok ezután megfejteni, hogy az áldozat elfojtás, a szabadság nyomora vagy felmagasztalás, a szabadság transzcendens gazdagsága. (...) A harmadik nap végén mindig történik valami, ha más nem, megszólal a szófár, vagy a kakas, vagy Mihály fújja rettenetesen a harsonát, és megjelenik az Antikrisztus, vagy Krisztus, vagy amit megérdemeltek.” (Ez volt Mefisztó búcsúja Leonardótól.)    
A 231-233. oldal: Amiens, 1519. május 2.

7.10. Leonardo fohásza

„Mert végül mind megtérünk
Félig hívők és hitetlenek
Szabadkőművesek és rózsakeresztesek
Mindenféle hitetlen mások,
Művészek és hamis messiások
Etruszkok és magyarok
Zsidók és arabok
A két kerub szárnya közt izzik majd a láda
És vakító fehér lesz a kő, a kába
Megkerül Hírám kristálykoponyája
Végleg Mária fején fénylik István koronája
Végül mind megtérünk
Mert mind, aki él
Örök életet remél
Mind rájövünk végül
Hogy nem lehet lopva inni az üdvösségből
Mint bolhák a kutyák szeméből
Végül megtérek én is Krisztusban
Én, aki egész életemben szívemben parázna voltam
Mégis mindig őriztelek, Atyám, a lelkemben valahol mélyen
Ahol az egyetemes ok köré
Gyülekezett a létezésem
Miatyánk, ki lakozol a Mennyben, és nem
Határokba szorítva a Mindenség Mátrixában,
Oldozz föl engem, az embert,
Akibe a meg-nem-halást és a halált sűrítetted
Atyám, a halhatatlan élet erejével
Emelj föl engem a bukott természet állapotából
Föl, a kebeledre
Világok szíve, Atyám.”

Cesare Borgia bukása után a firenzei köztársaság hadi szakértője lett. Akkoriban éppen a repülés foglalkoztatta, s ezzel egyébként nem állt egyedül. Az ókor iránt csodálatot érző reneszánsz kori ember Ikarosz példáját követve akart a magasba szállni. Leonardo ehhez tanulmányozta a madarak repülését, s anatómiájukat. Néha festett is, de úgy érezte, festeni is csak akkor tud, ha tanulmányozhatja az emberi testet. Akkoriban az orvosok sem boncolhattak, mert az emberi test az Egyház szemében szent volt, s aki hozzáért, olyan bűnt követett el, amiért az életével fizetett. Leonardo - talán elsőként az emberiség történetében - titokban mégis boncolt, s nem is egyszer, hanem harmincszor! Pontos anatómiai rajzokat készített, s elsőként fedezte fel és írta le az érelmeszesedést. Lerajzolta azt is, hogyan helyezkedik el az embrió az anya testében. (Zelnik József: TESTAMEN Leonardo evangéliuma könyve borítójának elején a fénylő, csontszerű kör alakú metszet (grafika) mintegy emblémaként, az anyaméhben elhelyezkedő magzatot ábrázolja.)
Jegyzeteit nehéz elolvasni, mert gyakran titkosírást használt vagy egyszerűen bal-kézzel, tükörírással írt. Családja nem volt. A nők nem érdekelték, talán a férfiak sem. (Habár fiatalon perbe fogták Firenzében, hogy barátjával folytatott meg nem engedett viszonyt; - a vádakat tagadta, azokat nem is tudták bizonyítani.) Festő műhelyében mindig sok tanítvány vette körül, de barátai nem voltak. Az életből is magányosan távozott, 1519-ben, 67 éves korában. Feljegyezték róla, mint külön furcsaságot, hogy már az ötvenes éveiben aggastyánnak látszott. Szelleme viszont az utolsó pillanatáig nem pihent. Leonardo egyedülálló jelensége a történelemnek: szabad ember volt, akinek a gondolatait semmi sem kötötte meg.