9. Zarándoklat ‘Az utolsó vacsorához’

Idézet Zelnik József ‘Zarándoklat a borhoz’ - Dionüszosztól az Eucharisztiáig -, a 2000-ben, a Pesti Vigadó Galériában elhangzott, kiállítási megnyitó beszédjéből:
Ajánlás: ‘A világ csakis a titok által létezik.’ (Részlet a Széfer ha-Zóhár-ból)
„Ha most kóstolok egy pohárral - így Zelnik - Antinori márki Sangiovese (ez valami ‘vérszínű’ vörösbor-fajta) szőlőből készült, Santa Cristina nevű (az egész név így együtt nagyon ‘Krisztus Szent Vérére’ asszociál! - Cz. L.) toszkán (mint korábban olvashattuk: a TESTAMEN-ben Mefisztó nemes egyszerűséggel csak ‘toszkán gazembernek’ nevezi Leonardót! - Cz. L.) borából, akkor merek tenni némi kitérőt, hogy vázlatosan feltehessek még néhány új kérdést. A művészet és az Eucharisztia koordináta-tengelyének origó pontjában ott áll az európai művészettörténet legrejtélyesebb képe, az Utolsó vacsora, és alkotója, a meg-fejthetetlen művészember, Leonardo da Vinci. Az Utolsó vacsora a keresztény világ leghíresebb képe lett, annak ellenére, hogy alkotója római kánon szerint nem volt hívő, sőt már saját korában is boszorkánysággal, homoszexualitással, mágikus praktikákkal vádolták; - talán nem véletlenül, hiszen élete tele volt talányokkal. Ezt maga is gerjesztette, amikor arról mesélt, hogy csecsemő korában egy olyan monte-albanói kecske tejével táplálták, amelynek a gazdája boszorkány hírében állt. Vagy hogy gyermekkorában álmában egy sólyom szállt reá és ‘beavatta’. De fokozta a Leonardo körül lengő misztikumot rend-kívüli szépsége is. Erről tanúskodik Verrocchio róla mintázott ifjú Dávidja és Botticini Szent Mihály arkangyala. Egész életvitele különös. Vegetáriánus volt és nő nélkül élt. Több képén átsejlik a Tantra Jóga: ‘Miért is volna szükségem asszonyra; bennem, magamban van egy belső asszony.’ - tétele. Pontos példa erre a máig megfejthetetlen jelentéstartalmú Mona Lisája. Az egész képet át-járja a lírai kétértelműség. Vélhetőleg a huszadik századi pszichoanalízisen iskolázott művészetkutatás jár közel az igazsághoz, amikor azt állítja, hogy Leonardo ebben a képben a nemek előtti emberit, az ún. androgün-jelenséget kívánta megközelíteni. (...) Az sem véletlen, hogy az ezoterikus iratokban a kozmikus ember mindig androgün, a gnosztikus Antroposz. Megkérdezhetjük, feltételezhető-e Leonardóról, hogy őt ezek a gondolatok foglalkoztatták? Nem tudjuk. Mindenesetre a neve felkerült egy furcsa listára, a ‘Dossiers Secrets’ névsorára, amely a Prieuré de Sion titkos társaság nagymestereit tartalmazza. Eszerint 1510-1519. között ő volt a nagymester Sandro Filipepi után, akit mi Botticelliként ismerünk. Ilyen vélt vagy valódi tények vették körül az embert, aki (1495-ben, Milánóban, a Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumában) hozzáfogott az Utolsó vacsora, az Eucharisztia megfestéséhez. Természetesen már sohasem tudjuk meg, mire gondolhatott a világ legtudatosabb, de egyben legszenzibilisebb művésze, amikor elkezdte ezt a munkát. Egy olyan műről van szó, melynek rejtelmeit több könyv sem lenne képes feltárni; bizonyítja ezt az eddig róla írt könyvtárnyi irodalom. Én is csak néhány kérdést merek itt fel-tenni témánk, a boráldozat szempontjából. Miért helyez Leonardo egy nőt (Mária-Magdalénát) az apostolok közé Krisztus jobbjára? Erősíteni akarta-e ezzel Krisztus élettörténete gnosztikus szemléletét? Miért nem akarta, merte, tudta befejezni Krisztus arcát? Kevés és együgyű magyarázat erre, hogy az előbb megfestett Jakab arca olyan szépre sikerült, hogy azt utána már nem tudta felülmúlni. (...) A művészet, a tudomány és a vallás megismerő egybe-ötvözésével, szintézisével kísérletezik. A festmény mértanilag is kivételesen megszerkesztett felépítése azt sugallja, hogy az alkotó célja az Opus Magnum, a centrális pont meghódítása; azé a ponté, ahol a világot kiegyensúlyozó erő székel. Ebbe az áthelyezhetetlen, leválthatatlan és megfellebbezhetetlen közép-pontba helyezi Leonardo az Eucharisztiát, a kenyér és a boráldomást (nem jó ez a megfogalmazás, hiszen nem áldomásról hanem áldozatról van szó; Krisztus az emberi életét, testét és vérét áldozta érettünk a keresztfán! Az Eucharisztia az átváltoztatás, az Oltáriszentség, Krisztus testamentumának manifesztációja, sőt, rituáléja), úgy, hogy a Krisztus arca mögé helyezett ablak-csillagkapu Sion hegyére nyílik, amely földi létében a varázslatos toszkán táj. (...) A festményen Krisztus már nem figyel a tanítványok földi vitáira. Bal keze mellett egy pohár bor, jobb kezénél kenyér. Megnyitja a világegyetem létezés-emlékezet-rend-szerét: hogy mindnyájan egyek legyenek, mint te, Atyám, énbennem, és én te-benned... Beszélnünk kell még arról is ebben a vázlatunkban, hogy a bor épp a misztikán keresztül, nagy titkok tudója. Elég, ha Melkizedekre, Arimateai Józsefre, a Grálra és a gnoszticizmus rejtélyes világára utalok. (...) Krisztus vére, a szent vér a keresztény világ talán legfontosabb szimbóluma. (Meg kell jegyeznem, hogy a kereszténység alapvetően nem szimbólumokkal építkező, jel-képes hitvallás, mint a szabadkőművesség, - hanem maga a legteljesebb valóság, amelynek a csúcsán a megváltás ténye, a megváltó Krisztus, mint az egyetlen és abszolút igazság helyezkedik el. A Szent Grál, Krisztus ‘feltételezett’ vére első-sorban templomos, illetve világuralmi fikcióként szabadkőműves szimbólum; - a Jeruzsálemi Templom romjai alatt ‘megtalált’ Szent Grálból, Krisztus véréből az Antikrisztust akarják klónozni, azért, hogy ‘a királyi’ Meroving-vérvonalból való ideiglenes helytartót a világállamukat ‘valóban’ legitimáló ál-Krisztussal váltsák fel.) Ennek a szimbólumnak a keletkezésénél ott áll egy másik rejtelmes alak, Arimateai József. A húsvéti dráma hátterében csendesen, szinte rejtőzködve ott mozog egy ismeretlen férfi. A legfontosabb pillanatokban föltűnik, könnyedén jár-kel a gyűlölködő főpapok, katonák, római hivatalnokok körében. Ő fogja föl Krisztus vérét egy kehelybe, mely később Grálként híresül el, és övé az a sír is, melyben a feltámadás csodája megvalósul, s ahol megtalálja Mária a leplet, mely a fénnyé válás földi lenyomatát őrzi. Arimateai József történelemileg meg nem fejtett alakjában és a Grál-mondakörben találkozik a bor misztikájának szimbólumkutatása a gnózis és a kereszténység, vagy még inkább a gnózis és a szabadkőművesség, valamint a római kereszténység mögött működő erők (?!) élethalál-harcának központi gondolataival. A tét a szent vér, a keresztények szerint Krisztus vére (milyen vér?!), és a másik fél, a ‘Sang-Royal’ = a Királyi Vér, a Szent Grál több ezer éves vitája. Ez a vita sajnos a huszadik században álgnosztikusok és álkeresztények harcává vált. Fény felé tarthatatlan, zavaros borok hódítottak. (A tét nem a ‘Krisztus vére’ kontra ‘királyi vér’ vitában össz-pontosul, mert nem ez ‘a vita’ tárgya. A küzdelem a valódi katolikus keresztény Isten-hit - Krisztus-hit -, és a Krisztus Isten Fia mivoltát tagadó gnosztikus tanok, elsősorban az eretnek templomosok és szabadkőművesség, illetve a reájuk épülő francia és angol gyökerű, egy angolszász irányítású és berendezkedésű egységes világállam ideológiai megalapozását célzó deista legendárium hívei között zajlik.  Ami a szabadkőművesség természetes, gnosztikus világvallás mivoltát, illetve az ebbeli reményeit illeti - ti., hogy a kereszténység ‘helyébe’ léphessen - nos, ezt  Vörösmarty Mihály híres szavai jellemzik a legfrappánsabban: „Víznek zavaros, bornak ihatatlan.” - Cz. L.) Az elmúlt kétszáz évben egy felfokozott szellemi kísérletezés és erőszak próbálta a krisztusi megváltást visszavonni a megváltás előtti földi pogány áldozatok körébe. Erre a keresztények azt válaszolják, hogy a gnosztikusok lehet, hogy a tudás birtokában vannak, de az olyan tudás, ami szellemi mámorban működik, a hit kegyelme nélkül. Mintha csak egy bódult szellemi boráldozat mondatná a csillagjós szöveget. Mi, félősebb gondolkodók inkább várjunk azokra az áldott időkre, melyekben Isten néha fellebbenti a titok fátylát a Földön. Ilyenkor újbor kerül a régi kelyhekbe - vagyis egy Anti-Krisztus, az igazi, az eredeti, a régi helyébe?! -, a mámor malaszttá válik, és az új ‘bor’ (miért az aposztrof; mert valójában ‘vérről’ van szó?) tüze úgy hatol be a földi lényekbe, hogy mennyei szívük lesz.”
 10. Utószó és Evangélium

Olvasómra bízom, hogy ítélje meg: Zelnik József nézetei keresztényi vagy inkább  gnosztikus irányban fejlődtek-e 2000 és 2003. között, vagy miben és mennyiben! A most idézett tárlat-megnyitó beszéd ugyanis 2000-ből, - a TESTAMEN-könyv pedig 2003-ból származik. Mindenesetre a személyes ajánlás szövege is furcsán hangzik: „... Krisztusról és a testnek feltámadásáról.” Ez ugyanis egy csúsztatás vagy atavisztikus elszólás, hiszen az emberiség történelmében eddig mindössze egyetlen emberi test támadott fel halottaiból: Krisztusé. Ráadásul a TESTAMEN kifejezetten csak Krisztusról szól, de nem ám a feltámadásáról, hanem arról, hogy az ördög Mefisztó képében szerződést köt Leonardóval, a Sioni Rendház nagy-mesterével, az eretnek zugboncolóval, hogy szeletelné fel a halott Krisztus testét (három napot kap rá), - s a koponyafedőt, a kálváriát is feltárva együtt keressék meg az attributumot (Krisztus Isten Fia lényegének kvintesszenciáját), amely a testnek harmadnapon való feltámadását ‘előidézi’. Nem ünnepelni akarják tehát  Isten Fia feltámadását, de barbár vágóeszközzel (szikével) megakadályozni azt!
Ezért választja széjjel egymástól Zelnik Krisztust és a testnek feltámadását, ezért beszél róluk külön-külön, - holott szétválaszthatatlanul összetartoznak. „Krisztus feltámadásáról” kellene könyvét ajánlania - de hát sajnos nem arról szól...
Kerek-perec mégsem mondhatja ki, hogy nem hisz Krisztus feltámadásában.
Hiszen emlékszünk, hogyan végezte Jacques de Molay.          

A szabadkőműves világállam szakrális-ideológiai alapvetése, építési tervrajzának elkészítése helyett sokkal inkább ajánlott az Újszövetség, az evangéliumok, az Úr Jézus eredeti szavainak gyakoribb forgatása, olvasása. Ez következik most:
„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket, meg a testet is pokolba taszíthatja!” (Mt.10, 28-29.) Óvakodjatok a képmutatástól! Máskor pedig Jézus így tanította őket: „Óvakodjatok az írástudóktól! Szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket, szívesen foglalják el az első székeket a zsinagógákban és a főhelyeken a lakomákon. Fölélik az özvegyek házát és színleg nagyokat imádkoznak. Ezért súlyosabb ítélet vár rájuk.” (Mk.12, 38-40.) Jövendölés a világvégéről. Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen titeket. Sokan jönnek majd az én nevemben és azt mondják:  Én Vagyok. Sok embert megtévesztenek. Amikor pedig háborúról és háborús hírekről hallotok, ne rémüldözzetek. Ennek meg kell történnie, de ez még nem a vég. Akkor nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Földrengés lesz itt is, ott is, meg éhínség, de ez csak a gyötrelmek kezdete.” (Mk.13, 5-8.) Előképe: Jeruzsálem pusztulása. „Akkor, ha valaki azt mondja: Nézd, itt a Krisztus, vagy amott! - ne higgyétek. Föllépnek ugyanis hamis krisztusok és hamis próféták, jeleket és csodákat művelnek, hogy még a kiválasztottakat is tévedésbe ejtsék, ha lehetséges. Vigyázzatok, előre megmondtam mindent.” (Mk.13, 21-23.) Hamis próféták. „Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Bárány-bőrben jönnek hozzátok, belül azonban ragadozó farkasok. Gyümölcsükről ismeritek föl őket. Szednek-e tövisekről szőlőt, vagy a bogáncsról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem. Tehát gyümölcsükről ismeritek fel őket.” (Mt.7, 15-20.) A hamis tanítók sorsa. „Akadtak azonban a nép között hamis próféták is, aminthogy közöttetek is lesznek tévtanítók, akik, kárhozatos eretnekségeket terjesztenek, megváltó Urukat megtagadják s gyors pusztulást zúdítanak majd önmagukra. Számosan szegődnek társukul a ki-csapongásban, miattuk becsmérlik majd az igaz utat. Kapzsiságukban hízelgő szavakkal ki is fosztanak majd titeket. De régóta készen áll már számukra az ítélet: kárhoztatásuk nem alszik el.” (2 Pét.2,1-3.)
Óvakodjatok hamis prófétáktól! „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek! Vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől valók-e, mert sok hamis próféta lépett föl a világban. Az Istentől való lélek erről ismerhető föl: Minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, Istentől van. Minden olyan lélek viszont, amely nem vallja Jézust, nem Istentől való. Ez az Antikrisztus szelleme, akiről hallottátok, hogy eljön, sőt már a világban is van. Ti Istentől vagytok, gyermekeim, és győzedelmeskedtetek azon. Hiszen, ha bennetek van, hatalmasabb, mint az, aki a világban van. Azok e világból valók, azért is beszélnek e világról, és a világ hallgat rájuk. Mi Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk. Aki viszont nem az Istentől való, nem hallgat ránk. Így különböztetjük meg az igazság szellemét a hamisság szellemétől.” (1 Jn.4,1-6.)
Óvakodjatok az Antikrisztustól! „Gyermekeim, itt az utolsó óra! Amint azt hallottátok, eljön az Antikrisztus. Már eddig is sok Antikrisztus támadt. Ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk kerültek ki, de nem tartoztak közénk. Ha közénk tartoztak volna, köztünk is maradtak volna. Rajtuk kellett nyilván-valóvá lennie, hogy nem mindnyájan tartoznak közénk. Ti azonban a Szent kenetét kaptátok, s mindent tudtok. Nem is azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot. Ti ismeritek, s azt is tudjátok, hogy semmi hazugság sem származik az igazságból. Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Messiás? Ez az Antikrisztus: tagadja az Atyát és a Fiút. Mindaz ugyanis, aki tagadja a Fiút, nem ismeri el az Atyát sem. Aki megvallja a Fiút, elismeri az Atyát is. Maradjon meg bennetek, amit kezdettől fogva hallottatok. Ha meg-marad bennetek, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. Az ígéret pedig, amelyet ehhez fűzött, az örök élet. Ezeket akartam írni nektek azok miatt, akik félrevezetnek. Ami titeket illet, maradjon meg bennetek a tőle kapott kenet. Más tanítóra nincs szükségetek: bármire is tanítson az ő kenete, az igaz s nem hazugság. Maradjatok tehát őbenne, amint tanította. Igen, gyermekeim, maradjatok őbenne, hogy amikor majd meg-jelenik, bizalommal töltsön el, és eljövetelekor meg ne szégyenüljünk. (1 Jn.2, 18-28.)
„... Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből és életet ad a világnak. (...) Én vagyok a világ kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé, és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. (...) Annak, aki küldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem föltámasszam az utolsó napon. Atyám akarata, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen. Én föltámasztom az utolsó napon. (...) Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, melyet adni fogok, az én testem a világ életéért.  (...) Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. Mostantól fogva pedig ismeritek és látjátok Őt.” (Jn.6,32-51. és Jn.14,6-7.)
 11. Zárszó a fotókról
                                             
A könyvekről és könyvekből írott könyvemet két fotó mellékelésével zárom. Az egyiken Zelnik József a mesterdíjat nyújtja át Kiss Tibor grafikusnak, aki a TESTAMEN élve boncoló grafikáit rajzolta. Ám a Demokrata sajnos ismét nem bizonyul hiteles hírforrásnak, akárcsak Zelnik korábbi könyvének méltatásakor. Azt írják ugyanis a fotó jobboldalán, hogy az ‘elismerést ez alkalommal Mihály Gábor, Munkácsy-díjas szobrászművész, a díj bronzszobor alkotója adta át a nyertesnek’. Ez nem igaz, az átadó: személyesen Zelnik József, a könyv írója.

A másik fotón Orbán Viktor volt miniszterelnököt láthatjuk, szónoklása közben.
A kottaállvány két párhuzamos ‘oszlopa’: Jákin és Boáz.
 12. Ajánlás  

A könyvéből - több könyvből - írott könyvemet Zelnik József templomos nagy-mesternek ajánlom, aki a ‘TESTAMEN, Leonardo evangéliuma’ című, általam elemzett mű szerzője. Csak két példányról tudok; - az egyiket Kovács Dávidnak, a ‘JOBBIK Magyarországért Mozgalom’ (néhány nap múlva párt!) elnökének, a másikat pedig nekem ajánlotta, az alábbiak szerint:

„Ajánlás: Kovács Dávidnak, -
jó hírrel arról, hogy van örök élet, és van az testnek feltámadása.
Óbudán, 2003-ban - Zelnik József.”

„Ajánlás: Czike Lászlónak, -
a közös gondolkodás okán is Krisztusról és a testnek feltámadásáról.
Óbudán, 2003-ban - barátsággal Zelnik József.”

Ajánlásként megfontolásra ajánlom a következőket:
 Kelemen római pápa 1313. március 22-én eltörölte és feloszlatta a Templomos Lovagrendet, amely azóta egyházi szempontból, jogilag mind a mai napig il-legitim szervezet; - a vagyonát (mint a könyvben is szerepel) más lovagrendek ‘örökölték’, mivel maga megszűnt létezni. Ha tehát ‘még ma is létezik’ a Rend, úgy az csak pápai jóváhagyás nélkül ‘lehetséges’ - ettől illegitim. Valószínűbb azonban, hogy egy ‘szabálytalan titkos társaság’, amely csak bitorolja egykori ‘elődjének’ a hivatalos nevét. Még valószínűbb, hogy a társaság valójában egy szintén ‘szabálytalan kvázi-szabadkőműves páholy’ (vagy klán), amely félre-vezetésül veszi magára a Templomos Lovagrend nevét, s részben a múltját is.
 A Római Katolikus Anyaszentegyház belső szervezeti szabályai mind a mai napig tiltják a kettős tagságot; - vagyis aki szabadkőműves rend tagja, az nem lehet a katolikus egyház tagja, mert a pápa kiközösíti. Vélhetőleg fedőszervnek kell a nem létező ‘Templomos Lovagrend’, a kiközösítés elkerülése céljából.
 A kettős tagság megtiltásának, a kiközösítésnek jogi értelemben az az egyszerű magyarázata, hogy a szabadkőművesek (és az egykori templomosok) tagadják Jézus Krisztus Isten Fia és Megváltó mivoltát; egyszerű embernek, tanítónak (messiásnak), vagy ami még rosszabb: zsidó forradalmárnak, szektás főpapnak tekintik. Nem ismerik el a Szentháromságot, a szeplőtelen fogantatást sem; és eretnek legendákat ápolnak, melyek szerint Jézus nem halt meg a keresztfán, - gyerekei születtek Mária-Magdalénától; sőt, ikertestvére is volt: Igaz Jakab. E nézetek nem felelnek meg a történelmi (vallástörténeti) tényeknek, az egyház dogmáival is ellentétesek és tagadják az Szent Evangéliumot, mint az Atyaisten kinyilatkoztatását. Keresztény ember nem élhet ilyen skizofrén nézetekkel.
 Mindezek után rendkívül furcsa, ha egy illegitim titkos társaság nagymestere hozza a jó hírt, vagyis az Evangéliumot - amelyben nem hisz! - ‘a testnek fel-támadásáról’; ráadásul csak úgy, általában. A test ugyanis úgy általában nem-hogy nem támad fel, hanem elrothad a földben, mert ‘porból vétettünk s porrá leszünk’. A feltámadás a bűneiktől Isten kegyelméből feloldozott emberek ki-vételes jutalma, az üdvözülés velejárója, eredménye, - amelynek révén az arra érdemesek a haláluk bekövetkezte, és az utolsó ítélet után újra ‘visszakapják’ a már üdvözült (feltámadott), átlényegült testüket, hogy az örök boldogságot el-nyerve a Paradicsomba, a Mennyországba jussanak. Mind a mai napig csupán ‘egyetlen Ember’, Jézus Krisztus (teste) támadott fel; - ezért nonszensz úgy beszélni a Feltámadásról (a testnek feltámadásáról), mintha az Jézus Krisztus személyétől függetleníthető ‘jó hír’ lehetne.
 Végezetül: Jézus Krisztusról nem gondolkodni kell - közösen vagy egyedül -, hanem hinni kell őbenne, mint Isten emberré lett Fiában, aki meghalt érettünk a keresztfán (és nem a kettős kereszten, vagy egy ajtón), bűneink bocsánatáért. Mert a benne való hit az ember kereszténységének nélkülözhetetlen alapja.
                                                   Tartalomjegyzék

 1.      Felvezetés

 2.       Szövetség az ördöggel 
    2.1. Szerződés és beavatás
    2.2. Az emberi test temploma
    2.3. A kőtemplomok és Agartha
    2.4. Áldomás és rendszerváltás

 3.       A beavatottak védettsége
    3.1. Evilági és túlvilági küldetés
    3.2. A fejkultusz gyökerei
    3.3. A halálfejes rend
    3.4. A fejmotívum: a beavatottak sorozata 
    3.5. Rózsa és kereszt

 4.       Templomosok és szabadkőművesek   
    4.1. A Sioni Priorátus és a Hálózat
    4.2. A Templomos Lovagrend feloszlatása
    4.3. Jezovicsék selyemövezetei
    4.4. A jézusi vérvonal
    4.5. A kettős beavatású szakrális királyság
    4.6. A Szent Grál: a legitim hatalom tana

 5.       A templomosok bukása és szétrajzása
    5.1. Cion Bölcsei: a káosz az Új Világrend
    5.2. Clairvaux-i Szent Bernát
    5.3. A templomosok utód-szervezetei
    5.4. Megint a rejtélyes Sioni Rendház

 6.       Hajsza Jézus vérvonaláért és őellene 
    6.1. A kitalált háromszáz év
    6.2. Rennes-le-Chateau és Rosslyn kápolnája
    6.3. A misztikus Rex Deus családok
    6.4. Leonardo sátáni lírája
    6.5. Az ördög számítógépe
    6.6. Saint-Germain, Jezovics és a history-fiction
    6.7. A Perzifal-lovag: Arimatheai József vérvonala

 7.       Dávid királyi vérvonala
    7.1. A Meroving-dinasztia
    7.2. A Habsburgok és a Német-Római Császárság
    7.3. A világösszeesküvés centruma: a Sioni Rendház
    7.4. A Szent Grál szabadkőműves titka
    7.5. A klónozott ‘Madonna’
    7.6. A Sátán fia: az Antikrisztus
    7.7. A jósnő-látomás intelmei
    7.8. Bingeni Szent Hildegárd
    7.9. Mefisztó kudarca és búcsúlevele
    7.0. A zugboncoló nagymester fohásza

 8.       Leonardo da Vinci életrajza

 9.       Zarándoklat ‘Az utolsó vacsorához’

10.       Utószó és Evangélium

11.      Zárszó a fotókról    

12.      Ajánlás     

Vác,  2003. október 17.

                                                                  Czike László