3. Isten új esélyt ad a gyári hibás emberiségnek

Furcsa az a történelemszemlélet, amely nagyjából a nagy birodalmak bukásához, illetve az új világrendek születéséhez köti az egymás utáni történelmi korszakok időszámítását. Kétségtelen tény, hogy a kereszténység, mint új világvallás színre lépése felgyorsította a Római Birodalom felbomlását; - azonban a korszakváltás mégsem 476-ban, a Birodalom bukásával, hanem Jézus Krisztus megszületésével kezdődött. Szilárd véleményem, hogy a Megváltó, Isten Fia születése az emberek történetében a máig legfontosabb korszakváltás, amelyhez képest más extrémális időpontok (az újkor kezdete 1492.: Kolumbusz Kristóf felfedezi Amerikát, 1642.: az angol polgári forradalom, 1789.: Francia Forradalom) jelentősége elenyészően csekély. Meggyőződésem: a Krisztussal kezdődő korszak az emberiség igazi új kora - hozzá képest mind a felvilágosodás, mind a polgári forradalmak, mind a New Age csak jelentéktelen epizódok csupán -; s ez az új kor egészen addig tart, ameddig újra el nem jön...

Jim Marrs ‘Titkos uralom’ című könyvének tartalmával összefüggésben vadonat-új értelmezést szeretnék adni; olyat, amely választ ad ‘az Isten választott népe’, ‘a szeplőtelen fogantatás’ és ‘az eredeti bűntől való megváltásunk’ problémájára, amelyekre mindmáig részben mint ‘isteni kinyilatkoztatásokra’, részben mint a legkevésbé sem érthető vagy megmagyarázható egyházi dogmákra tekintettünk. Hangsúlyozni szeretném, hogy az avatatlan józan eszemmel megkísérlem a könyv igen széleskörű és tendenciózus ismeret-anyagát összeegyeztetni mai tudományos és gnosztikus, valamint vallási világnézetünkkel, tehát a tudás legkisebb közös többszörösét keresem. Korántsem állítom, hogy mindenben igazam van, csak azt, hogy amit leírok, az lehetséges és logikus magyarázat. Induljunk ki abból, hogy az Annunaki a Földön meglehetősen ‘kontár munkát’ végzett; - génmanipulációs kísérleteikkel az eredeti cél szerint ‘egy rabszolgafajt’ akartak teremteni, viszont ehelyett végső kimenetelében egy olyan hibrid-fajt hoztak létre, melynek végtelen szerénysége állatias indulatokkal, vad ösztönökkel, isteni becsvággyal ötvöződött s mindennek tetejébe ‘kitenyésztődött’ egy, a széles néptömegek nyakára ülő elit garnitúra is, melynek génjei túlsúlyban a rejtélyes ‘Kígyókirályoktól’ származtak. 

Magyarán: arra gondolok, hogy az ún. eredeti bűnt egyáltalán nem az emberek követték el, hanem az Annunaki, mikor olyan, többszörös visszakeresztezéseket is végrehajtott, minek folytán egy genetikusan inhomogén faj jött létre, melynek önfejlődése tendenciájában előrevetítette, hogy a földi társadalom kasztrendszerré fog alakulni. Olyan társadalommá, amelyben a hatalom koncentrációja végletekig növekszik; - és végeredményében áthidalhatatlan szakadék keletkezik a beavatott irányító elit, illetve az egészből mit sem értő tömegek között. Az Annunaki leírás alapján ‘kiderül’, hogy Jahve egy repülő szerkezeten, tüzes szekéren közlekedett, dobhártya-szaggató égi robaj kíséretében, mint hús-vér élőlény. Ebből következik az is, hogy aki ‘mannagyártó gépével előállított’ mannát hajigált az égből, Mózes varázsvesszejével szétválasztotta a Vörös-tenger hullámait, illetve még korábban testvérgyilkos háborúkra uszította ‘választott népét’ - az nem lehetett Isten. Leg-alábbis annyi biztos, hogy nem volt valamennyi teremtett ember azonos Istene...

Az eredeti bűnt az Annunaki követte el; - azáltal, hogy a teremtés isteni tervével szöges ellentétben ‘nem egyenszilárdságú’, hanem kasztosodásra hajlamos fajt ‘teremtett’: vagyis a génmanipulációs technológiáját kiszámíthatatlan viselkedésű, ‘skizofrén személyiségű’ intelligens lények létrehozására, abszolút szabálytalanul használta fel. Tovább folytatva a dogmák feloldását; - valószínűsíthető, hogy az eredeti bűn lényege, miszerint az Annunaki önmagát helyettesítve Isten helyébe, azt akarta elérni, hogy a teremtett földi faj Isten helyett csak neki szolgáljon. Ám amikor ‘a szabálytalan genezisű faj’ a fejére nőtt; - tetézve a bűnt, olyan hibridet állított elő (a bizonyos Kígyókirályokat), amelyet csak saját uralma alá rendelve a földi faj féken tartására (vagyis önmagával szemben) igyekezett felhasználni. Ezt az elitet az uralkodáshoz szükséges minden szükséges tudással megismertették, -  így nem csoda, ha a beavatottak még ma is féltékenyen őrzik az ősi titkokat. Ami ‘a szeplőtelen fogantatást’ illeti; tudjuk, hogy annak dogmája nem egy, hanem két személyre: Szűz Máriára, a megváltó édesanyjára, és Jézus Krisztusra is egy-formán vonatkozik. Nemcsak, hogy nem értjük, de halvány fogalmunk sincs róla, hogy ez mit takar, - mindössze annyit tudunk, hogy Mária és Jézus eredendően mentesek voltak az eredeti bűntől, amit ‘a fogantatás’ visz át emberről emberre.

Mégis, mi az, amit a fogantatás visz át? A genetikus örökség! Teljesen felesleges még valami különös, irracionális és szürreális lelki ‘öröklődést’ is feltételezni, - amikor kézenfekvő, hogy az emberiség az Annunakitól ‘szabálytalanul kapott’ és szabálytalanul is működő génállományával ‘volt megverve’, saját bűnök nélkül is.

Magyarán: az eredeti bűn az Annunaki génmanipulációjának ‘következménye’, és ez a bűn csak úgy hozható helyre, ha maga Isten Fia száll le a Földre, s a helyére tolja az idő kizökkent kerekét. A Megváltónak genetikusan két feltételnek kellett maradéktalanul megfelelnie: (1) A földi törzsfejlődésből kellett származnia, ezért a teste maradéktalanul földi anyagból vétetett. (2) Kétszeresen mentesnek kellett lennie az Annunaki ‘tiltott génmanipulációitól’; sem ő, sem édesanyja nem hordta magában a Kígyókirályok génjeit, vagyis ‘az eredeti bűnt’. A génjeiken nem volt rajt’ a genetikus szeplő; ezért volt a fogantatásuk ‘szeplőtelen’... A megváltás az Isten személyes beavatkozása - Deus ex machina -, utolsó ‘kétségbeesett’ akciója annak érdekében, hogy az egyébként halálra ítélt (kiselejtezendő), vagy önmagát halálra ítélő (öngyilkos) emberiséget minden génhibás eredeti bűn ellenére meg-mentse, önmaga és az isteni teremtés sikeres megvalósítása érdekében. Krisztus tehát azért jött a Földre (Isten azért áldozta fel egyszülött fiát érettünk), hogy az Annunaki által elkövetett eredeti bűnt, összes következményével együtt eltörölje, és visszatérítse az elbitangolt emberiséget az Atya nagy, közös nyájába; - vagy, ha úgy tetszik: a Galaxis és az Univerzum ‘normális csillagközi népeinek’ sorába.

Magától értetődik, hogy a megváltás megszünteti ‘a hamis kiválasztottságot’, el-veszi a csalárd módon szerzett kiváltságokat; - és egyformán Isten gyermekévé avat mindenkit, aki elfogadja és magáénak vallja az igaz Isten Tízparancsolatát és Jézus Krisztus szeretet-törvényét. Krisztus nem tesz kivételt senkivel!

Jézus tanításai - miután és mivelhogy életében is, és kereszthalála után is szinte mindenki gyökeresen félreértette azokat - azonban még jobban megosztották ezt a degenerált (gondolkodású) emberiséget, mint valaha. A szereteten alapuló hitre hamarosan ráépült az egyház és a pápaság nagyon is evilági hatalma; - amellyel szemben pedig az egész középkort végigkísérő, mindig újabb formában támadó gnosztikus világnézet ‘épült ki’, javarészt (ősi) titkos társaságok keretei között. A gnózis alaptétele szerint az ember isten lehet kvázi Isten nélkül is; a megváltást pedig semmiképpen nem kell komolyan venni, - Krisztus nem az Isten Fia volt, hanem egyszerű tanító (messiás), aki nemhogy elvette volna a világ bűneit, de éppen ellenkezőleg: ‘a saját bűnei miatt’ feszítették keresztre. Róma gyűlölte, mert forradalmár volt, - saját atyafiai pedig megutálták, mert a főpapi s királyi méltóságokat (mindkettőt) egyszerre ragadta magához. Magán-vélelmemként fejtem csak ki, hogy Krisztus áldozatának, küldetésének, a megváltásnak a meg-semmisítésére irányuló kísérlet mindenképpen ‘a Kígyókirályok’ malmára hajtja a vizet, még akkor is, ha nem ez ‘az eredeti’ célja. Egyszerű ostobaság, hazugság és félrevezetés, miszerint az ember Isten nélkül is isteni lény lenne! Az emberek csak Isten által; vele és érte képesek üdvözülni. Más kérdés, hogy valóban lehet (és volt) létjogosultsága valamiféle ezoterikus tudásnak - ami legalábbis emlékek formájában a gnózis ontológiai alapja -, amire ‘a Kígyókirályok kapzsi utódai’, a világot a háttérből irányító elit, mint kizárólagos tulajdonára, ‘ráült’ és a titkokkal rémisztgeti, provokálja, kihasználja, kisemmizi, és a nyomorba, rabszolgaságba taszítja a Föld sokmilliárdos lakosságát; a csillagok küldötte képében tetszelegve. Nézzük, hogyan látja mindezt a könyvében Jim Marrs, az író!

„A Bibliát, mely kétségkívül a legnagyobb hatással bíró könyv valamennyi közt - olyan emberek írták, akiknek rengeteg eltitkolnivalójuk volt mind a római és zsidó hatóságok, mind a velük versengő szekták elől. (...) Immár világos, hogy a Biblia, akármennyire is Istentől ihletett, a különböző kultúrák mítoszainak, legendáinak és példabeszédeinek némi történelemmel és filozófiával össze-foltozott keveréke. (Kivétel: Jézus szavai, tanításai és példabeszédei; - melyeket a négy evangélista jegyzett le az Újszövetségben. Krisztus szeretet-tanítása annyira eredeti és újszerű, hogy semmilyen határozott előzménye nincs a vallás-és kultúr-történetben. - Cz. L.) Sok helyen eredetileg titkos jeligék szerepeltek, amelyek jelentése idővel elhomályosult, és ez téves magyarázatokhoz vezetett. Másutt egyszerűen megváltoztatták a szöveget, valamilyen akkor elterjedt egyházi tan-tétel vagy politikai gondolat előtérbe helyezése érdekében. (...) Amit a biblia-tudósok finoman ‘szerkesztés’-nek neveznek, valójában átdolgozás. A Biblia szövegének ilyen átdolgozása félreértésekhez és téves fordításokhoz vezetett, - így a Szentírás számos üzenete titok maradt be nem avatottak előtt. E titkokat gyakran maga a római katolikus egyház tartotta vissza, mert ellentmondtak a hivatalos dogmának. Az Újszövetségben megdöbbentő utalások vannak arra, hogy még magának Jézusnak is voltak titkai. A Máté 13,10-ben ezt olvassuk:

Ekkor odamentek Jézushoz tanítványai s megkérdezték: ‘Miért beszélsz nekik (a tömegnek) példabeszédekben?’. ‘Nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait - felelte -, de nekik nem. Akinek van (tudása), még adnak, hogy bőségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek nekik példabeszédekben, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak.’. Márk 4,33 hozzáteszi: ‘Sok ilyen példabeszédben hirdette nekik az isteni tanítást, hogy megértsék. Példa-beszéd nélkül nem tanított. Mikor tanítványaival magukra maradtak, mindent megmagyarázott nekik.’. Mindent megmagyarázott? Mit is magyarázott meg Jézus? Mivel az Újszövetségben csak a példázatok vannak leírva, egyértelmű, hogy nem minden titkát osztotta meg mindenkivel. (Márk honnan tudta ezt?! - Cz. L.) A bibliai időkben számos titkos társaság és szekta létezett, melyek azt állították magukról, hogy ősi tudás birtokában vannak. Akár a mai vallások, e csoportok is küzdöttek egymással az ősi titkok megszerzéséért, megtartásáért.

A későbbi ‘Láthatatlan Kollégium’-hoz hasonló társaságokat összefoglalóan ‘misztikus iskolák’ néven emlegették, s olyan ezoterikus tudás tárházai voltak, ami a köznép számára jórészt érthetetlen, felfoghatatlan és így félelmetes volt. Írásaikat gondosan úgy szerkesztették, hogy fel is fedje, de titokban is tartsa tudásukat. ‘Az ókorban majdnem mindegyik titkos társaság filozófiai s vallási jellegű volt. A középkorban főleg vallási és politikai, - bár néhány filozófiai iskola továbbra is fennállt. Mostanában a nyugati társadalmakban fellelhető titkos társaságok nagy része politikai vagy karitatív, bár néhányukban (pl. a szabadkőműveseknél is) tovább élnek az ősi vallási és filozófiai elvek.’ - írta Hall. Eddy szerint: ‘Hogy az olvasó teljesen megértse, miért is változtatgatták Jézus kijelentéseit, meg kell értenie a kereszténység elsőszázadi főszereplőinek gondolkodásmódját. A változtatások nem véletlenszerűen történtek, nem afféle intellektuális falfirkák voltak. Rendszer volt bennük, és ez a lényeg.’. (...)
A második évezredre teljesen kiépült, megszilárdult római katolikus egyháztól a Jézus idejéig ‘visszavezető út’ göröngyös: telis-tele volt ellentétekkel, egyház-szakadásokkal és vitákkal. Még Jézus keresztre feszítése előtt komoly ellentét támadt Jézus hívei és Keresztelő Szent János követői között. Ennek eredménye lett a johannita eretnekség, amely szerint az igazi megváltó nem Jézus, hanem János volt. Bár a korai egyház nagyrészt megsemmisítette ezt a szektát, az el-képzelés egészen a modern időkig tovább élt, él a szabadkőművesség bizonyos csoportjaiban s az iraki mandeizmusban. A keresztre feszítés után fölerősödött a szembenállás a zsidó közösség és a korai keresztények között - sőt, magának Jézusnak a követői között is. (...) Jakab és Mária-Magdolna, a jeruzsálemi egyház vezetői magával (Szent) Pállal sem értettek egyet, aki az északon élő pogányoknak is hirdette az igét. A lényegtelenebb kérdések is óriási civakodást váltottak ki. ‘Az első zsidó keresztények úgy gondolták, hogy a megváltáshoz szükséges az összes szigorú zsidó vallási törvényt (is) betartani, - beleértve a körülmetélkedést és a nem kóser ételek fogyasztásának tilalmát - írta Eddy. 

Pál ezzel szemben azt hirdette, hogy a megváltás alapja a hit, és nem szabad hagyni, hogy a zsidó törvények bárkit is visszatartsanak attól, hogy keresztény legyen. Végül is Pál nézete győzött, ahogy egyre több pogány tért meg. A III. századra már jóval többen voltak, mint a zsidó keresztények; a kereszténységet Pál teológiája alapján határozták meg s üldözni kezdték a zsidó keresztényeket, mint eretnekeket.’. (Némi iróniával megjegyezhetném, hogy ezzel Saul-Pál meg-vetette egyrészt ‘a zsidó antiszemitizmus’, másrészt a hasonlóképp irracionális ‘zsidó-keresztény kultúrkör’ alapjait. Ha ugyanis elfogadjuk Jim Marrs könyve alap-téziseit, akkor nyilvánvaló, hogy a zsidó egyistenhit - Jahve - az Annunaki-hoz kötődik, Krisztus viszont a minden ember számára egyformán mindenható, egy-igaz Isten Földre szállt Fia! A megváltás éppen arról szól, hogy Isten, a világ teremtője ‘helyrehozza’, amit a magát Istennek képzelő Annunaki elrontott. Az Annunaki, Jahve és Krisztus ‘egy, közös hitbe és kultúrkörbe való összemosása’ éppolyan elvetélt, és kissé ‘perverz’ intellektuális kísérlet, mint a manapság egyre  terjedő okkult idea, miszerint a központi Világállam létrehozása elkerülhetetlen, mindannyiunk érdekét egyformán szolgáló szükségszerűség, mert nélküle a Föld és népességének létfenntartása kerülne veszélybe...

Vagyis - ez ezt jelenti! - mindannyiunk, 6,5 milliárd ember ‘jól felfogott’ érdeke, hogy hagyja magát a kamatrabszolgaság ‘szupranacionális jogintézménye’ által maximálisan kizsákmányolni és tönkretenni, mert ez ‘a legkisebb rossz’. Csak nem azért, hogy teljesüljön ‘a Kígyókirályok’ és az Annunaki ősi egyezsége? A zsák megtalálta a foltját: ideológia a világállamát - és vice versa. - Cz. L.) (...) Dr. Elaine Pagels, a Columbia Egyetem Barnard College vallástudományi tan-székének volt vezetője írta: ‘Kezdetben a kereszténységnek számtalan formája létezett és virágzott. Egymással versengő tanítók százai állították, hogy ‘Jézus Krisztus igaz tanítását’ hirdetik, és egymást kölcsönösen csalónak nevezték. A Kisázsia, Görögország, Jeruzsálem és Róma egyházaiban szétszórtan élő korai keresztények a vezetőség kérdésén marakodó csoportokra szakadtak. Mind azt állították, hogy ők képviselik ‘az igaz tanítást’.”
                              
4. A kereszténység és a gnózis harca a középkorban  

„Az egymással civakodó helyi egyházak fölött jó magasan ült a római egyház: aggodalom nélkül, zavartalanul, és valószínűleg mit sem értve az egészből’ - írta Eddy. (...) Amikor a barbárok (a germán törzsek) megtámadták Rómát, a római egyházat megkímélték.’ Ámbár a barbárok nem pusztították el; - az egy-háznak meg kellett birkóznia számos szektával, melyeknek megvolt a saját(os) elképzelése a kereszténységről. A gnosztikusok voltak az egyik ilyen csoport.

Azt állították, hogy intuitív módon megértik Isten és a Föld misztériumait. Ez a megértés nem csupán értelmi tanulás, hanem szigorú kiképzés, beavatás és intuitív élmények eredménye volt. A római egyház a gnosztikusokat különösen veszélyesnek találta, mivelhogy Isten szavának értelmezéséhez szükségtelennek tartották az egyházi tisztviselők hierarchiáját. (...) A gnoszticizmust, amely a görög ‘gnószisz’, vagyis ‘tudás’ szóból származik, állítólag az első században alapította Simon mágus, Jézus kortársa, akit később mint ‘minden eretnek atyját’ emlegettek. Görög filozófusok, - Szókratész gondolatait népszerűsítette, aki szerint az emberi lélek a testen kívül lakozik, így hozzájuthat az egyetemes tudáshoz, valamint a bölcsességet (Gnószisz) a mennyből hozták le a Földre. A gnoszticizmus másik fontos képviselője Bazilidesz volt, - egy korai egyiptomi (kopt) keresztény, aki alexandriai kultuszában a kereszténységet Mezopotámia ősi misztériumaival akarta ötvözni. Az alexandriaiak abban hittek, hogy az ‘eon’-nak nevezett különös földönkívüli lények a hírvivők a mennyország és a Föld között. A perzsa Zoroaszter Jézus előtt körülbelül 500 évvel alapította a saját gnosztikus vallását; a zoroasztrizmusként ismert mozgalom széles körben elterjedt, amíg a hódító mohamedánok a VII. században el nem söpörték. (...)

Andre Nataf okkult szerző szerint a gnoszticizmus Mezopotámiából ered: elő-ször Irán területén jelent meg, azután elterjedt Kisázsiában, Szíriában, illetve Babilóniában is, ahol az izraelita foglyok is megismerkedtek vele, s magukkal vitték Palesztinába és Egyiptomba. ‘Bizonyos adatok azt bizonyítják, hogy a (kumráni és Nag Hammadi-beli) gnosztikus szent könyvek olyan régiek, hogy esetleg magát a kereszténységet is tekinthetjük csupán ‘a gnoszticizmus egyik ágának’ - írta Nataf. - De a gnoszticizmust ugyanilyen joggal hasonlíthatjuk bármelyik másik valláshoz. Végül is minden vallásos ismeretnek valamilyen ősi, az idők ködébe vesző primitív eredete van.’. (Nem csoda, ha a gnózis ősibb, mint a kereszténység. Mezopotámiai eredete is arra vall, hogy a sumér civilizáció az Annunaki-génekkel együtt ‘megörökölte’ az isteni származás intuitív vallását, ami a gnosztikus világnézet, mint ‘ezoterikus tévhit’ ősi gyökereinek tekinthető. - Cz. L.) A zsidó Kabbala szerint a gnosztikusok Isten titkait kutatják, valamely általuk elfogadott vallás szent könyveiben keresve a válaszokat. A létezést úgy próbálják megérteni, hogy a vallásos irodalom jelképrendszerében felfedezni vélt mélyebb értelmet próbálják megfejteni. ‘A gnoszticizmus egyfajta vallási egzisztencializmus.’ - jegyzi meg Nataf. A gnoszticizmus addig virágzott, amíg  325-ben a római egyház püspöki zsinata eretnekségnek nem nyilvánította. A gnoszticizmus az Ősi Misztériumok szerves része volt, hiszen mindkettő szerint csak a személyes belső megvilágosodás vezethet el a tudásig. Manly P. Hall szabadkőműves filozófus szerint az ókori titkos avagy ezoterikus tan összessége nem más volt, mint az a tudás, hogy az ember sokrétű lelki alkatát hogy’ lehet  lehető leggyorsabban és legteljesebben megújítva a szellemi megvilágosodásig eljuttatni. Hall szerint ezt a megvilágosodást és tudatosságot féltékenyen kellett őrizni az ‘avatatlan’ emberek elől, akik visszaélhettek volna tudásukkal, vagy rosszul használták volna fel. Így hosszú beavatási időszakokat vezettek be, és az ősi tudás legkényesebb részét szimbólumokba és allegóriákba rejtették. ‘A kereszténység maga is példa erre - írta. - Az egész Újszövetség valójában az emberi megújulás titkos folyamatainak zseniálisan álcázott leírása.’ (Semmi különös nincsen abban, hogy a gnózis és a kereszténység szimbólum-rendszerei nagyfokú hasonlóságot mutatnak egymással. ‘Mindösszesen annyi’ a különbség a kettő között, hogy míg a gnózis a Kígyókirályok önhitt-önhitű, Annunaki eredetű hamis istenség-képzetén alapul, addig a kereszténység valódi istenhit, mivel nem önimádaton (Kígyókirályok szolgálatán), hanem az egy-igaz Istenbe vetett hiten alapszik. - Cz. L.) Gardner szerint e megújuláshoz, egész’ pontosan az emberi szellem vagy energia megújulásához emelkedett tudatra van szükség, amely fokozatosan jelenik meg a gerincoszlop harminchárom csigolyáján keresztül.

‘Ennek a megújulásnak tudománya a szabadkőművesség elveszett kulcsainak egyike - magyarázta -, és ezért alapult az ősi szabadkőművesség 33 fokozatra.’ A tudás elsajátítása közben a gnosztikust bizonyos felsőbbrendűség-érzet s ön-elégültség töltötte el. (...) A gnoszticizmus erősen befolyásolta még az európai gondolkodást is egész’ a középkorig, sőt, utána is. Alapvető gondolkodásmódja valószínűleg hatással volt és van más titkos társaságokra is, melyeknek tagjai igencsak meglepődnének, ha erről tudnának. A gnoszticizmus fontos szerepet játszott egy korai aszkétikus zsidó szekta, az esszénusok történetében is. (...) A közösség tagjai nappal dolgoztak, - éjjel imádkoztak. A lélek halhatatlanságát tanították, és a dualista világkép felé hajlottak: a jóság avagy fény, és a gonosz avagy a sötétség szellemében hittek. Lehetséges, hogy az esszénusok a titkos hermészi görög tanok továbbvivői voltak. (...) Érdekes módon talán a pontos jóslatairól híres Pithagorasz volt az, aki elsőként megjövendölte egy ‘Új Világ-rend’ eljövetelét. Ezt néhány kutató a Messiás eljöveteleként értelmezte. Az ‘esszénus’ szót a görög ‘esszaiosz’ (titkos vagy misztikus) és ‘esszénoi’ (orvos) szóból származtatják. Gardner szerint az esszénusok a ‘Gyógyító Nagy Fehér Testvérisége’ egyiptomi misztikus iskola későbbi ágaként ezoterikus gyógyító hagyományok folytatói voltak. ‘Esszénus szerzetesek és gyógyítók eme Fehér Testvériségébe - vagyis az eredeti Rózsakeresztesek közösségébe - avatták be később Jézust, aki egyre magasabb fokozatokra jutott el, és előkelő helyének köszönhette a gyakran használt ‘Mester’ megszólítást.’ - tette hozzá Gardner.

Más szerzők is megerősítik, hogy Jézus esszénus volt. Hall megjegyzi, hogy szülei, Mária és József is azok voltak, csakúgy, mint ‘testvére’, Jakab. Legtöbb mai fundamentalista elutasítja ezt a feltevést, mert Jézusnak az esszénusokkal és a gnoszticizmussal való kapcsolata nem fér bele a merev dogmatikába. (A módszer: intellektuális pókháló-szövés. Aki nagyon sokat tud, jó és feddhetetlen - mint Jézus - az vagy ‘gnosztikus’; vagy ha nem, és nem is hajlandó azzá válni, el kell tűnnie. Ezért megölték. - Cz. L.) Még inkább megzavarná őket, ha hallanák Gardner állítását, miszerint a bibliafordítók értelmezésével ellentétben Jézus nem Názáretből származott. Szerinte a ‘názáreti’ (illetve ‘nazarénus’) szó és változatai a héber ‘nozrim’ szóból származnak, amely ‘a szövetség megtartói’ jelentésű ‘nazrie ha-brit’ kifejezésből eredő többes számú főnév, ami viszont a Holt-tenger melletti Kumránban élő esszénus közösség egyik neve volt. ‘Igen elterjedt feltevés, hogy az esszénusok ezoterikus tudás őrzői voltak, valamint Jézus beavatói és tanítói - írta Hall. - Ha valóban így van, akkor Jézust kétség-telenül Melkizedek templomában avatták be, ugyanott, ahol 600 évvel azelőtt Pithagorasz is tanult.’ Úgy tűnik, ezt a Biblia is megerősíti, amikor ezt mondja (Zsidók 6,20): ‘(...) ahova elsőként lépett be értünk Jézus, a Melkizedek rendje szerint való főpap.’ Gardner szerint Melkizedek neve - aki a Biblia egyik leg-titokzatosabb szereplője - Mihály arkangyal és Cádók zsidó főpap nevéből való esszénus összetétel, tehát: Mihály-Cádók. A téma szerzői közül legalább egy úgy gondolja, hogy Melkizedek valójában maga a sumér istenség, Enki. ‘Az esszénusokat a műveltebb zsidók között tartották számon. - mondta Hall. - Az a tény, hogy olyan sok kézműves volt köztük, megmagyarázhatja, miért tartják őket a modern szabadkőművesség elődeinek.’ A szabadkőművesekhez és a Pithagorasz követőihez hasonlóan az esszénusoknál is fontos jelkép volt a vakolókanál. Ugyancsak a szabadkőművesekhez hasonlóan az esszénusok irodalma is bonyolult kódokat és allegóriákat tartalmazott, hogy megvédjék a tudásukat a be nem avatottaktól és a római hatóságoktól. (...) Számos újkori kutató az esszénusok és a kabbalisták nyomait követve úgy gondolja, hogy a Biblia maga egy kódolt üzenet. Michael Drosnin, a Washington Post és a Wall Street Journal volt munkatársa nem kis feltűnést okozott 1997-ben ‘A Biblia kódja’ címen kiadott könyvével. Drosnin szerint egy izraeli matematikus, dr. Eliyahu Rips egy keresztrejtvényhez hasonló rejtett kódot talált a Bibliában, ami pontosan megjósolt számos fontos jövőbeli eseményt. (...) C. L. Turnage írja: ‘Akár a legegyszerűbb szó szerinti értelmezést, akár a gemátriát, a jelkép-rendszert vagy a rejtett számítógépes kódot nézzük, a Biblia nagyban eltér bár-melyik másik könyvtől. Az évszázadok során mindig attól függően értelmezték az emberek, hogy a műszaki fejlettség épp milyen szintjén álltak, és mennyire értették meg a zsidó vallás mezopotámiai eredetét.’ Turnage szerint a bibliai kód több istenségre utal jelképesen. ‘E kódolt üzenetekből végül azt lehetett leszűrni, hogy a Bibliában szereplő Istenek, vagy Elohim, olyan lények voltak, akiket a sumérok kezdtek el tisztelni, és egy másik világból származtak.’ - írta.

Az esszénusok voltak az egyik leghatékonyabb ősi titkos társaság. Szomszédaik kétségtelenül tudtak létezésükről, mégsem esik szó róluk az Újszövetségben, - vagy később kivágták a vonatkozó részeket. Néhány kutató az esszénusokra mint a ‘misztikus kereszténység’ őrzőire utal, ami a kereszténység legkorábbi, az Ősi Misztériumokon alapuló formája. Az esszénusokról alig lehetett valamit tudni addig, amíg 1947-ben fel nem fedezték a holt-tengeri tekercseket. Mind-össze két évvel azután történt ez, hogy a felső-egyiptomi Nag Hammadi-hoz közeli hegyi barlangokban gnosztikus ‘könyvtárat’ fedeztek fel. 1947 és 1960 között tizenegy barlangban összesen körülbelül 800 kéziratot találtak, amelyek közül 170 ószövetségi könyvek részlete. Az esszénusok a Kr. u. 70-ben kitört zsidó lázadáskor menekülhettek el Kumránból a római csapatok elől, de előbb agyagkorsókba zárt szent szövegeiket elásták a közeli barlangokban. Ezt az irodalmi értékű kincset két beduin pásztor találta meg, s néhány tekercset el-adtak egy régiségkereskedőnek. (...) ‘... a többi tekerccsel azonban nem így történt. - írja Eddy. - A palesztinai Rockefeller Régészeti Múzeum nemsokára közbelépett és megszerezte őket a jordán kormánytól (...), akik kikötötték, hogy zsidó kutatók nem férhetnek hozzá az ősi zsidó szövegekhez. Ma a tekercsek Izrael tulajdonában vannak.’ (...) A holt-tengeri tekercsek esszénus szerzői óriási hatást gyakoroltak az első jeruzsálemi keresztényekre, akik teológiai kérdésekben nemsokára eltértek (Szent) Páltól és Palesztinán kívüli követőitől. Ezt bizonyítja, hogy a tekercsekben található Ószövetség-értelmezések igen hasonlítanak Jakab és a jeruzsálemi keresztények értelmezéséhez. (...)

Constantinus római császárnak a kereszténység elfogadtatására tett kísérlete Kr.u. 325-ben, a niceai zsinaton sikerült tökéletesen. (...) Ekkor tiltották be az ariánus szektát és fogalmazták meg a niceai hitvallást, mely Istent mint három egyenrangú és együttlétező részből - az Atyából, Fiúból és Szentlélekből vagy Szent Szellemből - álló istenséget határozta meg. (...) ‘Ekkor történhettek a leglényegesebb változtatások az Újszövetség szövegében, és Jézus ekkor kapta azt a kiemelt szerepet, amit azóta is élvez.’ - jegyezte meg Baigent, Leigh és Lincoln. Az új felfedezések olyan ősi szövegeket tártak fel, mint ‘Az igazság evangéliuma’, ‘Tamás evangéliuma’, ‘Az igazság bizonyságtétele’, ‘Mária evangéliuma’ és ‘A tudás magyarázata’. Ezeknek köszönhetően a kutatók ma már sokkal pontosabb képet tudnak alkotni a bibliai időkről, mint azelőtt bár-mikor - annak ellenére, hogy e tudás nagy része még így sem érte el a nagy-közönséget. Nesta Webster, a szenvedélyes keresztény író már 1924-ben, jóval az említett felfedezések előtt feltárta Jézus és az esszénusok közötti kapcsolatot, csakúgy, mint tudásuk forrását. ‘Az esszénusok tehát nem keresztények voltak, hanem egy titkos társaság (...), akiket szörnyű eskük kötöttek, hogy el ne árulják a rájuk bízott titkokat - írta. - És vajon mik lehettek ezek a titkok, ha nem annak a titkos zsidó hagyománynak a misztériumai, amit mi ma Kabbalá-nak nevezünk? (...) Nyilván az az igazság, hogy az esszénusok kabbalisták voltak, bár kétségkívül magasabbrendű kabbalisták. Az esszénusok fontossága abban rejlik, hogy ők az első titkos társaság, amelynek hagyománya egészen a mai napig leszármaztatható.’ (...) Gardner rámutatott: ‘Hitük, aminek semmi köze nem volt a római birodalom összetákolt kereszténységéhez, közelebb állt Jézus eredeti tanításához, mint bármi más.’ (...)

A főleg héber eredetű Kabbala ‘hagyomány’-t jelent, és e könyvről is állították, akárcsak mostanában a Bibliáról, hogy rejtett jelentéssel bír. Ilyen ügyesen kódolt tudást véltek találni a Tórában és más régi héber iratokban is, például a ‘Sefer Yezirah’-ban (A Teremtés Könyve) és a ‘Sefer ha Zohar’-ban (A Fény Könyve). E könyvek korábban keletkeztek a Talmudnál, a régi zsidó törtvények és hagyományok először a Kr.u. V. században leírt gyűjteményénél, és év-századokkal megelőzik Jézus korát. A ‘Fény Könyve’ szerint Isten Ádámnak ‘a bölcsesség misztériumait’ adta át még a legendás Édenkertben. Ezeket az ős-titkokat azután Ádám utódai továbbadták, egészen Noéig, majd Ábrahámig, jóval ezelőtt, hogy a zsidó nép mint különálló népcsoport létrejött volna. Nataf úgy véli: ‘A titokzatos Kabbala a gnoszticizmus egy formája, amely szerint az ember saját magában próbálja megtalálni az istenséget.’ A ‘Fény Könyvé’-nek szerzője szerint ‘az emberi dimenzióban benne van minden dolog, és minden, ami azzal összhangban létezik. Az emberben minden megvan, ami fent a mennyben és lent a földön létezik’. Ezzel a Kabbala egyértelműen kötődik az egyiptomi Thot istenként ismert Hermész Triszmegisztosz híres kijelentéséhez: ‘Amiképpen odafent, azonképpen idelent is’. (Mint az imádságunkban: ‘Miképp a Mennyben, azonképpen itt a Földön is.’) (...) Eliphas Levi erősen támogatta azt a nézetet, hogy a legkorábbi időkből származó titkok eljutottak Mózesig is. ‘Létezik egy hatalmas titok, ami egyszer már fenekestül felforgatta a világot.

Ezt mutatják az egyiptomi vallási hagyományok, amelyeket Mózes jelképesen összefoglal a Genezis első fejezeteiben’. - írta Levi, aki szerint a Kabbala olyan ősi tudást tartalmaz, amit még Ábrahám hozott magával a sumérok földjéről. ‘Ábrahám volt Énóh titkainak örököse és a beavatási szertartás bevezetője Izraelben’. Ábrahámnak, a bibliai pátriárkának, aki sumér származású volt és eredetileg Ábrámnak hívták, egyes hagyományok szerint a tulajdonában volt egy Noé idejéből származó, jelképekkel teli tábla, ami az emberiség teljes tudását tartalmazta. Ez az a tábla, amit a sumérok a Sors Táblájaként, a korai zsidók pedig Raziel könyveként ismertek, és amelyből állítólag Salamon király a hatalmas bölcsességét merítette. (...) Jóval később a XVII. századi Stuart- korabeli Brit Királyi Társaság (Royal Society) foglalkozott komolyan e szent tudás elemzésével és alkalmazásával, - a templomos lovagokkal és a rózsa- keresztesekkel kapcsolatban.’ - magyarázta Gardner. (...) A Kabbala misztikus tanítása Mezopotámiából Palesztinán keresztül eljutott a középkori Európába, ahol először a XIII. század végén foglalta írásba egy spanyol zsidó, Moses de Leon. (...) Icke meglátása szerint ‘olyan történelmi fordulóponttal állunk szemben, ami mind a mai napig meghatározza és irányítja a világot. Azt a tudást hívjuk Kabbalának, amit a héber léviták Egyiptomból csempésztek ki és babilóniai tartózkodásuknak köszönhetően továbbfejlesztettek (...). A Kabbala az Ószövetségben és más szövegekben elrejtett titkos tudás, a júdaizmus pedig a szó szerinti értelmezése’. A kabbalista tudást a templomos lovagok hozták a Szentföldről Európába a keresztes háborúk idején, majd a rend és a kőműves-céhek szövetségén keresztül adták tovább. Szabadkőműves írók elismerték, hogy a ‘zsidó-keresztény misztériumok’ először éppen ekkor jutottak be a szabadkőművességbe. Arról is szólnak a dokumentumok, hogy a Kabbalába rejtett titkos tudást hogyan használta fel a századok során majdnem mindegyik titkos társaság, - a szabadkőművesektől kezdve a rózsakereszteseken és az illuminátusokon át egészen a mai csoportokig. (...)

Az ipari forradalom, illetve Charles Darwin evolúciós elmélete következtében az emberiség nagy része hinni kezdett ‘az ember fejlődésében’, abban, hogy a fáról lemászó főemlősökből fejlődött ki (vö.: Friedrich Engels) a mai, modern technikával rendelkező emberiség. Ma ezzel szemben az újabb felfedezések, valamint az ősi iratok és műtárgyak új értelmezése alapján sokan arra a következtetésre jutottak, hogy az emberiség éppenséggel nem felemelkedett, hanem ‘lesüllyedt’ az aranykorból a barbárságba, és csak most kezdi vissza-nyerni elvesztett tudását. Még a Föld népességére vonatkozó adatok is arra utalnak, hogy nem növekedés, hanem korai hanyatlás következett be az emberi faj lélekszámában. ‘A Föld népességének Kr. e. 6000 és a modern kor kezdete közötti számadatai igen jelentőségteljesek. - írta Tomas. - 2000 éve kb. 250 millió ember élt a Földön, Kr. e. 4800-ban pedig 20 millió. Kr. e. 5000-ben az összes kontinens lakossága összesen 10 millió volt. Ezer évvel azelőtt, Kr.e. 6000-ben csak 5 millióan lakták bolygónkat. Ezek alapján Kr. e. 10000 körül a Föld lakossága jóval kevesebb, mint 1 millió volt. Ez hihetetlenül alacsony szám! Ha az ember főemlősként, majd értelmes lényként már legalább 2 millió éve élt a Földön, hogyan lehet, hogy ilyen kevés volt belőle?’ (Hát úgy, hogy az Annunaki-k ‘génmanipulációs embergyártó kapacitásából’ ennyire futotta. - Cz. L.) Az ősi sumér és egyiptomi feljegyzések szerint már több mint 500000 éve él civilizált emberiség a Földön; ugyanakkor a régészeti leletek arra utalnak, hogy az emberiség tudása és képességei minden valószínűség szerint egyre hanyatlottak, amíg úgy 13000 évvel ezelőtt (mely időpont nagyjából egybeesik a Vízözön feltételezett időpontjával; i.e. úgy 12000 és 13000 között. - Cz. L.) lassú fejlődés nem indult meg. Egyértelmű, hogy új történelem-modell szükséges. Hall szabadkőműves filozófus szerint ‘amikor megszületett a Naprendszer, bölcs lények szellemei érkeztek hozzánk más naprendszerekből és bölcsességre tanítottak minket, hogy meglegyen veleszületett jogunk a tudáshoz, amit Isten minden teremtményének megad. Azt mondják, ezek a lények alapították az Ősi Bölcsesség Misztikus Iskoláit. Fokozatos meghasonlás támadt a Misztériumok iskolái között. A papok buzgósága, amivel tanaikat hirdették, úgy tűnik, sok esetben meghaladta intelligenciájukat. Ezek a pallérozatlan elmék lassanként hatalmi pozícióba kerültek, és végül képtelenné váltak arra, hogy fenntartsák a bölcsesség intézményét. (...) Így eltűntek a misztikus iskolák, ám a hatalmas világi szervezetek, amik már minden kapcsolatot elvesztettek isteni forrásukkal s körbe-körbe jártak, egyre inkább belebonyolódtak a rituálékba és jelképekbe, amiket többé már nem tudtak értelmezni.’ (...)

A sötét középkorban; 1208 és 1244 között több tízezer ember életét oltotta ki a Vatikán által délnyugat-franciaországi Languedoc tartományba küldött pápai hadsereg. A tartomány régóta a templomosok és néhány, az egyház számára teljesen elfogadhatatlan tan otthona volt. Az említett pápai támadás célpontjai a katarok voltak, az illuminátusokra később oly nagy hatást gyakorló olasz és skót karbonári mozgalom elődei. A korai gnosztikusokat követték, akik inkább a szellem dolgai, mint az anyagi jólét mellett kötelezték el magukat. A katarok neve ‘tiszták’-at jelent, mivel úgy vélték, hogy az ő vallási nézeteik ‘tisztábbak’, mint a katolikus egyházé. Languedoc tartománya, korábbi nevén Okcitánia - magában foglalta a Marseille-től nyugatra eső földközi-tengeri partvidéket, a Noire-és a Corbieres-hegységet és a Pireneusokat, melyek Spanyolországtól választják el a vidéket. A régió független államot alkotott, és jobban kötődött a spanyol határvidékhez s a régi Septimania királyság maradványaihoz, mint az éppen alakulóban lévő francia nemzethez. Languedoc volt a gócpont az olyan utazók számára, akik a Közel-Keletre vagy onnan visszafelé igyekeztek, érintve az Ibériai-félsziget muzulmán területeit és a tengert. (...) Languedoc számos ősrégi városnak adott otthont, közülük sok a görög, illetve a kora római korig vezette vissza eredetét. (...) Talán éppen a különféle eszmék és hagyományok találkozásának köszönhetően Languedoc kifinomultabb és fejlettebb volt, mint szomszédai. (...) A katarok jó viszonyban voltak a ciszterci szerzetesekkel, akik a katolikus egyházat a legnagyobb számban képviselték azon a vidéken. Mi-után Picknett és Prince ellátogattak a languedoc-i Rennes-le-Chateau-ba, azt írták: ‘bizonyítékot találtunk rá, hogy a terület sűrű hálót alkotó szálakkal kötődik a gnosztikus hagyományokhoz. A hely mindig hírhedt volt ‘eretnekjei’ - a katarok, templomosok vagy az úgynevezett ‘boszorkányok’ - miatt’. Costen szerint a katarizmus volt ‘az eretnek mozgalmak közül a legkomolyabb és leg-elterjedtebb, amely a XII. században kihívást jelentett a katolikus egyház számára’. A közelmúltig mégis keveset lehetett tudni róluk azon kívül, hogy eretneknek mondták őket. Ennek oka, hogy a velük kapcsolatos adatok csakis esküdt ellenségüktől, az Egyháztól származtak, amely viszont gondoskodott róla, hogy a katarok igazát alátámasztó anyagok megsemmisüljenek. (...) ‘Jelentős hasonlóság fedezhető fel a katarok és a buddhisták között - írta dr. Arthur Guirdham pszichiáter, aki mélyrehatóan tanulmányozta a csoportot. Mindkét vallás tagjai hisznek a reinkarnációban, a húsételektől való tartóz-kodásban, a passzív rezisztenciában és abban, hogy bűn elvenni bármilyen élő teremtmény, még egy állat életét is’. - ‘Az életmódjukkal megpróbáltak Jézus tanítása szerint élni - magyarázza Picknett és Prince. - Minden megkeresztelt egyháztag lélekben egyenlőnek és egyben papnak számított. Talán még meg-lepőbb, a kort tekintve, hogy hangsúlyozták a nemek közötti egyenlőséget. (...)

Ezenkívül vándorprédikátorként is működtek, párokban járták a világot, a leg-nagyobb szegénységben és egyszerűségben éltek, - és mindenhol megálltak segíteni és gyógyítani, ahol kellett. A ‘jó emberek’, úgy tűnt, senkinek nem jelenthetnek fenyegetést - csak az Egyház számára’. Costen szerint helytelen lenne minden további nélkül elfogadni a hivatalos nézetet, miszerint a katarok veszélyes eretnekek voltak. ‘Inkább úgy kell felfogni, mint tudatos választást olyanok részéről, akiknek megadatott a szokatlan lehetőség, hogy új teológiai tanokról hallhattak (Jézus és Mária-Magdolna életéről akkoriban beszámolók keringtek Dél-Franciaországban); az egyházi és világi hatalom szétválásának köszönhetően megvolt a döntési szabadságuk’ - írta Costen, majd hozzátette: ‘a középkori Egyház persze nem hagyhatta figyelmen kívül a kihívást, amivel saját területén szembesült’.  (...) A katarok ezen felül Jézust Isten szellemi értelemben vett Fiának tekintették. ‘Számukra Krisztus nem emberi, hanem szellemi testben létezett. Az inkvizíció ezt (hibásan) úgy értelmezte, hogy a katarok szemében Krisztus valami fantom volt. A katarok nézetei ugyanakkor összhangban álltak a mai spiritiszták, és Rudolf Steiner híveinek nézeteivel, akinek munkássága erősen hatott a náci kultuszra’ - írta dr. Guirdham. A katarok dualista teológiája szerint a jó és a rossz ugyanannak a kozmikus erőnek vagy energiának a két ellentétes pólusa; a mennyországot egy jó isten teremtette és uralja, - míg az embert és az anyagi világot egy gonosz isten teremtette. ‘E hitből egyértelműen következett, hogy az Ótestamentumban szereplő Isten a Sátánnal egyenlő’ - állította Costen, aki szerint a katarok úgy gondolták, hogy amikor az ember meghal, ‘(...) vagy igazi otthonába térhet (vagyis a mennyországba), - vagy ott marad, ahol volt, (...) és ahol hét, más források szerint kilenc reinkarnáción keresztül (...) szenvednie kell. Azután a lélek menthetetlenül elvész’. ‘Észrevettem egy rendszeresen visszatérő elemet, mely a történelmen végigfut - tette hozzá dr. Guirdham -: a manicheusokat, a Mithrász-kultusz híveit, (a katarokat) mind lemészárolták, méghozzá igencsak alaposan és többek közt éppen a reinkarnáció-téma miatt’. Más kutatók szerint a katarok egyetlen bűne az volt, hogy hiányzott belőlük az Egyház által elvárt  engedelmesség. Picknett és Prince szerint ‘a katarok és az Egyház közti össze-ütközés legfőbb oka, hogy nem ismerték el a pápa hatalmát’. Arthur Gardner a fenti megállapítással egyetértve így írt: ‘a katarok nem voltak eretnekek; - egyszerűen nonkomformisták voltak, akik engedély nélkül prédikáltak, és nem volt szükségük mások által kinevezett papokra, sem katolikus szomszédaik gazdagon díszített templomaira’. Gardner azonban az Egyházra veszélyes kapcsolatot is felfedezett a katarok és a templomosok között. ‘A katarokat a Kabbala okkult szimbolizmusának beavatottaiként is számontartották; tudásuk hasznára válhatott a templomosoknak, akik állítólag erre a területre hozták a frigyládát és a Jeruzsálemből származó kincseiket’. Az ortodox elvektől eltérő nézeteket valló, de békés katarok valami miatt mindenképpen nyugtalanították a Vatikánt. Érdekes, hogy 1145-ben III. Jenő pápa nem mást, a templomosok pártfogóját, Szent Bernátot küldte Languedoc-ba, hogy a katarizmus ellen prédikáljon. Gardner szerint Szent Bernát ehelyett arról számolt be, hogy ‘nincs az övéknél keresztényebb szertartás, és tiszta erkölcsűek’. Vajon ez azt jelenti, hogy Szent Bernát mit sem sejtett teológiai tanaikról? Vagy védelmező szavai épp azt a gyanút támasztják alá, hogy ő is és a templomosok is titokban a katar tanokban hittek? A válasz lényegtelen, mivel az egyházi vezetés - akár jogosan, akár nem - már elkezdte kidolgozni a katarok kiirtásának terveit. Az pedig teljesen nyilvánvaló, hogy a katarok néhány hitelve minden tekintetben ellenkezett az Egyház nézeteivel.”

5. A Meroving-vérvonal: a középkorból az újkorba  

A jelen és vele együtt természetesen a jövő is - a múltban, a régmúltban, a távoli őskorban gyökerezik. Az őskorból az Annunaki, illetve a repülő sárkánygyíkok, a Kígyókirályok ‘hite’, legendáriuma maradt fenn; - ötvözve a gnózissal, a titkos tanokkal és tudással, amely egyrészt a kereszténységgel szembeni kételkedés és szembenállás (értsd: valamikor ‘maga az ember volt isteni!’), másrészt a modern titkos társaságok és a szabadkőművesség eszmei alapja. Az ószövetségbeli Isten ‘egy-isten’ ugyan, de korántsem mindenkié, hanem csak a választott népé. Ezt a ‘fatális félreértést’ eloszlatandó, s minden embert eredeti bűneitől megváltva, az egy igaz Isten hitében egyesítve - kötötte meg Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia az emberiséggel az Újszövetséget, amely semmiképpen nem az Ószövetség ‘jog-folytonos’ továbbélése, hanem éppen ellenkezőleg: egy új korszak kezdete. Ám a történelmi középkor - mint láttuk - a világi hatalmat s a gondolkodást is kisajátító katolikus egyház háborúja a gnosztikusokkal, a katarokkal, illetve a mindenfajta ‘eretnekséggel’ szemben. A harc szempontjából meghatározó jelentőségű korszak az 1100 és 1400 közötti kb. 200-250 év, melyben alapvető események történtek, ‘sűrűsödtek össze’, hogy meghatározzák, trendet mutassanak a baljós jövő felé:

 1090-1153. Clairvaux-i Szent Bernát élete
 1095. Az első keresztes hadjárat kezdete. Jeruzsálemet 1099-ben meghódítják, 1187-ben elveszítik, 1229-ben visszaszerzik, majd 1244-ben ismét elvesztik.
 1119. A Templomos Lovagrend megalapítása
 1140. Szent Malakiás jóslatai a pápákról és a végítéletről
 1140-1150. Szent Hildegárd megírja a ‘Scivias’-t, jóslatát az Antikrisztusról.
 1143. A katarok feltűnése
 1155-1190. Arthur király történetének középkori mondává alakítása a lovagság és a lovagi szerelem francia mintára történő hangsúlyozásával, valamint a Grál bevezetésével
 1175. A ‘Széfer ha-Bahir’ című kabbalista mű megszületése Provence-ban
 1184. III. Luciusz pápa megalapítja az inkvizíciót
 1200-1250. A languedoc vagy provanszál kultúra megsemmisítése
 1209. Albigens keresztes hadjárat a katarok ellen
 1272. Az utolsó keresztes hadjárat vége
 1285. A ‘Széfer ha-Zohár’ című kabbalista mű kiadása Spanyolországban
 1307-1314. A Templomos Lovagrend feloszlatása
 1314. A templomos nagymester, Jacques de Molay máglyahalála

Szent Bernát, a ciszterci szerzetesrend megalapítójának élete rányomja a bélyegét az egész korszakra. Javaslatot tett a Templomos Lovagrend megalapítására; - de szerepe volt a keresztes hadjáratoknak a pápaság általi megszervezésében is. Az ír származású Szent Malakiás próféta jóelőre megjósolta az összes római pápát, közvetett módon utalva származásukra, személyiségükre és jellemvonásaikra. A  jóslatok utolsó pontja így szól: „A Római (katolikus) Anyaszentegyház utolsó megmérettetésekor a római Péter ül a pápai székben, aki számos hatalmas lelki bánat közepette terelgeti a nyájat és midőn ők is eltávoznak, a Hét Domb Városa is elpusztul, a szörnyű Ítész pedig megítélteti az embereket.” A jóslatok szerint II. János Pál után még két pápa következik, az utolsó pápa ismét Péter lesz, mint az első. A katolikus egyház végzete beteljesül, s eljön az Apokalipszis. Az idők végezete feltartóztathatatlanul közeledik; - s Szent Hildegárd jóslatai szerint már ma is az Antikrisztus ‘utolsó inkarnációjának’ korát éljük. Az emberi történelem kettős természete a végsőkig koncentrálódik: a Sátán ‘a saját fiát’ ülteti a világ-állam trónjára - az Antikrisztus a valódi Krisztus képében tetszeleg, megtévesztő színészi alakításával maga mellé állítja a legszélesebb tömegeket, hogy Krisztus keresztáldozatát, megváltó tervét végképp megsemmisítse. A végső harc folyik az emberi lelkekért, amint azt igen szemléletesen írja le Drábik János a Leleplező 2003. V/4. számának 48. oldalán, ‘Project Monarch’ címszó alatt: „A Monarch szó itt nem valamiféle monarchiára vagy uralkodóra, hanem egy Monarch nevű pillangóra utal. Amikor egy személyt elektrosokkal pszichés traumának vetnek alá, akkor gyakran olyan könnyedséget, lebegést érez (vö.: kábító vagy pszichedelikus szerek, levitáció, stb.), mint egy repülő pillangó. De ezen túl-menően a Monarch szó jelképesen utal arra a minőségi átalakulási folyamatra is, amelyen a lepke keresztülmegy. Először hernyó alakban létezik, majd be-gubózva alvó, inaktív állapotba kerül (pl. a selyemgubó), míg végül visszatér a szárnyaló pillangó formájába. Az okkultizmus további jelképes értelmet adhat mindehhez, ha a lelket, amely szárnyalni képes, a pillangóhoz hasonlítjuk. A reinkarnáció, vagyis a lélekvándorlás okkult tanításai szerint az emberi lélek pillangó alakban keresi azt az új élőlényt, amelyben reinkarnálódva tovább folytatja életét. A gnoszticizmus ősi misztikus tanításai szerint a pillangó a romlandó test szimbóluma. A gnosztikus művészetben ‘a halál angyalát’ az összepréselt pillangóval ábrázolták. A tudatbefolyásoló programokban fontos szerephez jut a marionett, vagyis a zsinóron rángatott bábu, azaz az olyan ember, aki idegen akarat vak és engedelmes eszköze.”

Nézzük, miként építette fel sátáni tervét a Gonosz, már a középkorban, hogy az idők végkifejletére uralma alá hajtsa az egész (több, mint 6 milliárd élőt számláló) emberiséget, lerombolja Krisztus testét, a keresztény katolikus anyaszentegyházat és keresztülhúzza a teremtés isteni tervét! Ismét Jim Marrs könyvét idézem:

„Nehéz meghatározni a katarok eretnek tanainak a kezdetét. A languedoc-i klérus néhány tagjának családfája egészen a kereszténység legkorábbi idejéig nyúlt vissza - talán ennek köszönhető, hogy úgy gondolták, az egyház eredete tisztább értelmezését nyújtják, mint a Vatikán. Mások szerint a templomosok adták át nekik a jeruzsálemi ásatásoknál szerzett tudásukat. Az is tény, hogy Franciaországnak e területén mind a mai napig megtalálhatók egy figyelemre-méltó hiedelem nyomai - eszerint Mária-Magdolna, akit Jézus feleségének vagy kedvesének tekintenek, a keresztre feszítés után Languedoc-ba vándorolt. Ráadásul a kataroknak állítólag tudomásuk volt egy olyan hagyományról, ami Jézust férj és apa szerepében tünteti fel. A Mária-Magdolnát és Jézust házas-párként megjelenítő fölfogást alátámasztják az egyiptomi Nag Hammadinál 1945-ben talált gnosztikus írások is. A Fülöp evangéliumában, amely Fülöp apostolról kapta a nevét és valószínűleg a III. század második felében íródott, a következő található: ‘És a Megváltó társa pedig Mária-Magdolna. Krisztus jobban szerette őt, mint mind a tanítványokat s gyakran csókolta meg a száján.

A többi tanítvány ezen megbántódott, és nemtetszésüket is kifejezték. Mondták neki: ‘Miért szereted őt jobban, mint bennünket?’ Jézus hosszasan értekezve fejtette ki, hogy ‘Mily hatalmas is a házasság misztériuma!’, és hogy ‘oly nagy hatalom az’, amelyre szükség van a világ létezéséhez. Fontos összefüggés van a csak 1945-ben megtalált evangéliumok, illetve az 1330-as években Katalin nővér név alatt kiadott értekezés között, melyet állítólag a német misztikus, Eckhart mester jelentetett meg. Picknett és Prince szerint ‘ez a szokatlan és szókimondó traktátus (...) olyan állításokat tartalmaz Mária-Magdolnával kapcsolatban, melyek egyébként kizárólag a Nag Hammadi evangéliumokban találhatók meg. (...) Máriát úgy tünteti fel, mint ki Péter fölött áll, mert jobban érti és ismeri Jézust; és ugyanaz a feszültség húzódik Mária és Péter között, mint amiről a Nag Hammadi írások is beszámolnak. Sőt, a Nag Hammadi szövegekben leírt egyes eseményeket is megemlíti Katalin nővér traktátusa’. Picknett és Prince a traktátust bizonyítéknak tekintik arra, hogy a katarok ismerték a nemrég felfedezettekkel megegyező dokumentumokat, valószínűleg a templomos lovagok által tett felfedezéseken keresztül. A másik lehetőség az, hogy a katarok körében már élt a szájról szájra terjedő hagyomány, miszerint Jézust érzelmi szálak fűzték Máriához, azonban e hittételt nem tudták mivel alátámasztani, amíg a templomosok vissza nem tértek Jeruzsálemből a dél-franciaországi Languedoc-ba az újonnan talált tekercseikkel. Tehát lehet, hogy a templomos felfedezések csupán egy már létező hiedelmet támasztottak alá és erősítettek meg. Újabb tényezőt jelenthet Baigent, Leigh és Lincoln munkája, a ‘Szent vér, Szent Grál’, mely feltárja az összefüggést a jézusi vér-vonal és a dél-franciaországi Meroving királyok között. ‘Ha feltevésünk helyes - írják -, Jézus felesége és gyermekei - márpedig több gyermeket is nemzhetett 16-17 éves korától halálának feltételezett idejéig - a Szentföldről elmenekülve Dél-Franciaországban találtak menedéket, és egy ottani zsidó közösségben fenntartották a jézusi vérvonalat. Úgy tűnik, az V. században eközött és a frank királyi vérvonal között házasság útján kapcsolat jött létre, megteremtve a Meroving dinasztiát. Kr.u. 496-ban az egyház megállapodott e dinasztiával, arra kötelezve magát, hogy fenntartja a Meroving vérvonal folytonosságát - feltehetőleg a vérvonal igazi eredetének teljes tudatában. (...) Amikor aztán az egyház közreműködött (...) a Meroving vérvonal későbbi elárulásában, olyan bűnt követett el, melyet nem lehetett se megmagyarázni, se meg nem történtté tenni. Csak egyvalamit lehetett tenni: elhallgattatni azokat, akik tudtak róla (...)’. Laurence Gardnernek, az uralkodói s lovagi származástan nemzetközileg elismert szakértőjének módjában állt tanulmányozni harminchárom európai királyi család magánarchívumait. Ő is megerősítette, hogy a Merovingok rokoni kapcsolatban álltak Jézussal, csakhogy nem közvetlenül, hanem bátyja, Jakab révén, aki Gardner szerint Arimatiai Józsefnek felel meg. Gardner ‘Szent Grál vérvonala’ című 1996-os könyvében amellett is meggyőző érveket sorakoztat fel, hogy Mária-Magdolna Jézus házastársa volt. ‘Soha nem volt titok (az európai királyi családok) többsége előtt, hogy Jézus házasember volt és hogy utódai voltak, mivel ez nagyon sok családi archívumban megtalálható. (...). (Stuart) Mária, a skótok királynője kiadott írásaiban hosszasan taglalja.

Az angliai II. Jakab, aki 1688-ig ült a trónon, írásaiban szintén hosszasan foglalkozik a kérdéssel. (...) Valójában alkalmam nyílt betekinteni (...) nagyon-nagyon régi iratokba, melyeket nemcsak hogy ezerhétszáz-valahányban vettek elő utoljára, de még annál is jóval előbb, több száz évvel korábban vetették papírra őket’ - magyarázta Gardner, majd hozzátette: ‘Templomos iratokhoz is hozzáférhettem, mégpedig azokhoz a dokumentumokhoz, melyeket a lovagok 1128-ban Európában bemutattak; szembesítették velük az egyházi vezetőket, és halálra rémisztették őket, mert ezek a dokumentumok vérvonalakról, család-fákról szóltak. (...) A korai keresztény egyház vezetői olyan szent iratokat és tanításokat fogadtak el, amelyek elhomályosították az igazságot Jézus vér-vonalát illetően’. A korai egyház nemcsak Jézus leszármazottaitól tartott, de általában a nőktől is. A nőket eltiltották a tanítástól, és papnak sem mehettek - s ez a tiltás csak napjainkban látszik fellazulni. A lelkészeknek szüzességet és nőtlenséget kellett fogadniuk, annak ellenére, hogy Pál az 1 Timóteus 3:2-ben világosan azt tanácsolja: a püspököknek, egyházi vezetőknek legyen feleségük. Gardner és más mai szerzők szerint a korai egyház szándékosan becsmérelte a nőket, hogy megőrizze a bíborosok és püspökök alkotta bennfentes ‘öregfiúk’-hálózat hatalmát és tekintélyét. (...) Hogy Mária-Magdolna jelentőségét minél jobban lekicsinyítsék, az egyházatyák Gardner szerint azon újtestamentumi részeket állították a figyelem középpontjába, amelyek Máriát ‘bűnös’-nek titulálják. (...) Egyes dél-franciaországi hagyományok, illetve William Caxton 1483-mas Legenda Aurea (‘Arany legenda’) című munkája (egyben az angliai Westminster egyik első kiadványa) szerint Mária-Magdolna fivérével, Lázárral és nővérével, Mártával, Marcella nevű szolgálólányával és Jézus gyermekeivel együtt a franciaországi Marseille-be hajózott a keresztre feszítés után. Később a kis csapat nyugatabbra utazott s ‘az ott élőket megtérítette’. Szintén Gardner írta, hogy Mária ‘kilenc évvel fiatalabb volt Jézusnál. (...) Harmincéves volt (szimbolikus) Második Házasságkötésekor, s még ugyanabban az évben, Kr.u. 33-ban megszülte lányát, Tamart. Négy évvel később hozta világra az ifjabb Jézust, majd Kr.u. 44-ben, negyvenegy éves korában megszületett második fia, József. Mária ekkorra már Marseille-ben (latin nevén: Massilia) tartózkodott, ahol a hivatalos nyelv a görög volt’. Ugyanezen beszámolók szerint Mária a mai dél-franciaországi Saint Baume-ban hunyt el Kr.u. 63-ban, 60 évesen. (...)

‘Halála után még évszázadokig a Mária öröksége maradt a leghatalmasabb fenyegetés a rettegő Egyház számára, amely a messiási leszármazottak helyett az apostoli utódlást részesítette előnyben’ - írta Gardner. ‘Magdolna kultusza végül a Languedoc régióban fekvő Rennes-le-Chateau-ban lett a legaktívabb’. Létezik egy arra vonatkozó megdöbbentő utalás, hogy a Magdolnáról szóló történeteknél kézzelfoghatóbb bizonyítékokat is lehetett találni egykor azon a területen. Baigent, Leigh és Lincoln szerint ugyanez a Joinville leírta, hogy barátja, IX. Lajos elmesélte neki: a katar vezetők régebben megkörnyékezték a pápai hadsereg parancsnokát és titokzatosan megkérték, ‘jöjjön és vessen egy pillantást a Mi Urunk testére, amely papjaik kezében hússá és vérré változott’.

A Mária-Magdolnáról és a reinkarnációról szóló hagyományok mellett még a lyoni Valdez Péter vándorprédikátor tanai is nagy hatással voltak a katarokra. (...) Sokan gondolták úgy, hogy a katarok története igazából Bogomil bolgár pópával kezdődött, akinek bogumil szektája a Bizánci Birodalom idején széles körben elterjedt. A bogumilok az Egyház hagyományos igeszemléletéből sok mindent elvetettek, például a misét, az oltáriszentséget, az ószövetségi csoda-tételeket és próféciákat, a keresztséget, a házasságot és a papságot. ‘Hitték, hogy a fizikai világ az Ördög műve, ezért belülről fakadóan rossz - írta Costen. - Fölépítettek maguknak egy gazdag és bonyolult mítoszrendszert a teremtés és a bűnbeesés köré s ez helyettesítette a Biblia legnagyobb részét, amit elvetettek.

Dualisták voltak: elfogadták, hogy az anyagot a Jó Istene teremtette, de hitük szerint a világot és az emberek fizikai testét a Sátán formázta meg belőle, vagy úgy, hogy egy angyal lelkét anyagi testbe csalva megalkotta Ádámot, vagy úgy, hogy a Jó Istenével életet leheltetett az agyagba’. Ugyanakkor Picknett és Prince vitatta, hogy a katarok hitének teljes egésze a bogumiloktól származna. Jurij Sztojanov kutatásait idézték, aki a következőket írta: ‘Az a tanítás, mely szerint Mária-Magdolna Krisztus ‘felesége’ vagy ‘ágyasa’ volt, eredeti katar hagyománynak tűnik, melynek egyáltalán nincs megfelelője a bogumil tanok között’. Bármi legyen az igazság eredetükkel kapcsolatban, e katar hiedelmek hosszú idő alatt fejlődtek ki - akárcsak az ellenük való fellépést megfogalmazó döntés. Akármilyen megállapodások születtek is korábban, a pápai hatóságok végül nyilván úgy döntöttek, hogy valamit tenni kell a bizonyára Languedoc-ban rejtegetett földi maradványok, kincsek vagy iratok ügyében.”