A Mennyei Izrael

Ilyenkor Húsvét ünnepén az emberfiának fura gondolatai is támadnak. Mi történik ezzel az őrült világgal, és benne a mi kis hazánkkal, Magyarországgal? Keresztre feszítettek bennünket is gonosz latrok, és épp most szállunk alá a poklokra, mint a Hiszekegy szerint Jézus Krisztus lelke egykor, kétezer évvel ezelőtt...                    
Vajon ‘harmadnapon’ feltámadunk-e halottainkból?!

Barsi Balázs ferences rendi atya egy beszédében - „Összegyűjteni Izraelt” - idézi Jézus szavait az újszövetségi Szentírásból:
„Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” (Mt.15, 24-25)

Ebből az egyetlen mondatból (valamint egy Izaiás-tekercsből vett részlet alapján) a szerző igencsak messzemenő következtetéseket von le. „A messiásnak (Jézus Krisztusnak) a föladata, hogy összegyűjtse Izraelt. És ugyanakkor világossága és üdvössége legyen a pogány nemzeteknek. Hogyan képes erre Jézus? Úgy, hogy elveszi a világ bűnét. Bűnbocsánatot hirdet Izraelben, és Szentlelket ad Izraelnek, hogy aztán fölragyogjon ott az igazi istenismeret és a szeretet, és a pogány népek is jöjjenek, zarándokoljanak a Szent Nép felé. Jézusnak tehát ez a küldetése. (...) Az Úr Jézus nyilvános működésének ez a célja: összegyűjteni Izraelt. Tisztázza, hogy nem politikailag, nem királyságot akar, hanem Isten királyságát. Egy lelki országot. Nem a letelepedett dávidi királyságot akarja, nem politikát, hanem az emberiséggel, Izraellel vándorló Istent akarja ki-nyilatkoztatni. (...) Kemény, szinte elviselhetetlen: a küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól. Ez a ‘csak’ nagyon bántónak tűnik. Jézusnak nincs küldetése a pogányokhoz, csak a zsidókhoz. Mit jelent ez? Apostolainak is ezt mondja Máté 10,6-ban, hogy pogányok városaiba ne menjetek. (...) Igen, mert Jézus az ő küldetését a Szentírásból is kiolvassa. Ott pedig most hallottuk, hogy az lesz a messiásnak a küldetése, hogy összegyűjtse a zsidó népet. Igen. A pogányok üdvösségét Jézus nem zárja ki, csak azt Izrael összegyűjtése által akarja a világnak adni. Az egy nagy vonzás lesz. Nagyon jól próbáljuk ezt megérteni! (...) Jézus nem hagyja el a szent népnek a területét. Csakhogy nem politikailag akarja összegyűjteni Izraelt, nem is egy új vallási szervezetbe, ha-nem megtérést hirdet. Egy belső hatalmas megtisztulást, és Isten lelkét adja.”

Gyakran halljuk a média politikai ‘jogi közbeszédjében’, hogy nem célszerű, ne-tán nem is jogszerű egy-egy mondatot mintegy ‘szövegkörnyezetéből kiragadva’ idézni. Amit Barsi atya ‘cselekedett’, az ennek éppen hogy a tipikus esete!
Jézus ‘inkriminált’ mondata egy szélesebb szöveg-összefüggésben hangzik el, a Máté evangéliumában, „A kánaáni asszony” címszó alatti történetben. Íme:

„Onnan tovább indulva Jézus Tírusz és Szidon vidékére vonult vissza. Ott egy kánaáni asszony jött a környékről és így kiáltozott utána: ‘Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! Leányomat kegyetlenül gyötri az ördög.’ De ő szóra sem méltatta. Erre odamentek hozzá tanítványai s kérték: ‘Küldd haza, mert kiabál utánunk.’ Ő így felelt: ‘A küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.’ De az odajött és e szavakkal borult le előtte: ‘Uram, segíts rajtam!’ De ő visszautasította: ‘Nem helyes, ha elveszik a gyerekek kenyerét s a kutyáknak dobják.’ (Magyarázat: A korabeli szóhasználatban ‘a kutya’ jelző ‘a pogány’ szinonimája. A ‘gyerekek’ kitétel Izrael fiaira, Isten kedves gyermekeire utalhat.) Az viszont erősítgette: ‘De bizony, Uram! Hiszen a kiskutyák is esznek az uruk asztaláról lehulló morzsákból.’ Erre Jézus így szólt: ‘Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod.’ Még abban az órában meggyógyult a leány.” (Mt. 15, 21-28.)

Az idézett szövegrész lábjegyzetbeli magyarázata így szól: „A kánaáni asszony föníciai pogány nő volt. Isten rendelése szerint a Messiás tanításában és a jó-téteményeiben először a zsidók részesültek és csak azután a pogányok (Rom. 1, 16). A pogány asszony úgy érzi, nincs joga ahhoz, hogy messiási kegyelemben részesüljön, ezért csak morzsáit kéri.”

A Barsi atya által hivatkozott másik idézet az „Izrael elutasítja a Messiást” al-cím alatti szövegrészből származik: „Az apostolok szétküldése. Ezt a tizenkettőt küldte el Jézus és megparancsolta nekik: ‘A pogányokhoz ne menjetek és a szamaritánusok városaiba be ne térjetek. Menjetek inkább Izrael házának el-veszett juhaihoz. Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa.” (Mt. 10, 5-8.)

A szentírási szövegrész lábjegyzetbeli magyarázata a következő: „A tanítványok küldetése egyelőre csak Izraelhez szól, világmissziójuk Jézus mennybemenetele után kezdődik. - A szamaritánusok Szamaria tartomány lakói, kik a zsidó vallást csak részben fogadták el, s külön templomot építettek maguknak. A zsidók még a pogányoknál is jobban megvetették őket.”

Dr. Barsi atya a továbbiakban így folytatja ‘homíliáját’: „A politikai összegyűjtés mindig kudarcra van ítélve Izrael történelmében is, akárcsak a pogány népek történelmében. Úgy nevezzük az egységmozgalmat, amelyet most is ünneplünk ezen a héten, hogy ökumenizmus. Az oikumené, görög szóból származik. Azt jelenti, hogy a Föld lakott területe, és jellemző, hogy ki használja először ezt a szót igazában - Nagy Sándor. Ő egy oikumenét akar, politikai alapon; - vagyis egy világbirodalomban összefoglalni minden népet. Megbukik a vállalkozása, de megmarad az eszme, és átveszi Róma. Augusztus császárt megbabonázza, állandóan Nagy Sándor (szelleme, szellemisége - Cz. L.) irányítja. Meg akarja valósítani, ami nem sikerült Nagy Sándornak. És ez a képlet egész a harmadik birodalomig hat - Hitlerig. Sőt, még ma is! Az emberiség egységét egy politikai alapon álló hatalmas országba akarjuk (sic!) megszervezni. A Biblia elítéli ezt. Elítéli, és - Babilont és később Rómát, a római birodalmat - ‘kéjnőnek’ nevezi, aki részegítő italával elbódítja a nemzeteket, és tulajdonképpen ez a bálvány-imádás. Miért? Mert az adminisztratív és politikai ‘ökumenizmus’, hogy végre az egész emberi család egyetlen birodalomban egyesüljön; ez az ember, a meg nem váltott ember belső félelmeinek (vagyis: egyfajta kollektív paranoiának! - Cz. L.) a gyümölcse. A ‘romlatlan szívű’, Istentől félő emberek mesterkedése, hogy minden (bármelyik) birodalom a (földi) biztonság kiépítésére törekszik. A civilizáció és az egyetemes birodalom - az a bizonyos fügefalevél Ádámon. Az emberek általában félreértik ezt a jelenetet. A mezítelenség miatt szégyenkező Ádám nem azt szégyelli, hogy ő férfi, nem ezért bújik el. Ez teljes félreértése a jelenetnek. Hisz Jóbnál olvassuk, hogy mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és mezítelenül térek vissza oda - vagyis a földanya méhébe. Tehát, a Bibliában a mezítelenség ezt jelenti: szegénység. Hogy csak ember vagyok. A bűn előtt is mezítelen volt, de akkor örült az ember, hogy ember. Most Isten szeretetéből kiszakadva, hirtelen rettegés fogja el, amit a mai filozófiai egzisztencializmus úgy mond, hogy ‘abszurdum, hogy létezek’. Ki vagyok dobva a létbe és engem ‘senki sem szeret’. S akkor megkezdi, hogy leplezze ezt a mezítelenséget, ezt a gyöngeséget. A nagy birodalmak kiépítése, amely fegyverre épül, rettenetesen gyönge alapon - a félelmen! - áll, és össze is borul mindegyik birodalom! Ezen az alapon nem lehet oikumené, ökumenizmus fegyverekkel, - de adminisztratív módon sem lehet az emberiségből egy családot, egy egységesen működő nagy családot formálni. A vallás is átveheti ezt a politikai képletet - sajnos. Akár ha zsidó, akár ha keresztény. A zsidók ‘hivatalos irányítása’ Jézus korában így értette a prófétákat. Tehát megszervezni a zsidó államot és ha lehetne, leigázni a pogányokat is, mert persze ‘jót akarunk nekik’. Fájhat nekik, hogy leigázzuk őket, de el kell viselniük, hogy ők is majd Isten félelmében növekedhessenek... Jézus ezt visszautasítja. A középkori egyház is megpróbálja. (Mármint minden ‘hitetlen’ világi leigázását. - Cz. L.) Még ez a képlet bennünk is él, amikor azt hisszük, hogy a világ végére - mire Jézus eljön - mindenki katolikus lesz, vagy legalábbis keresztény. Jézus ezt nem mondja, - hanem azt mondja, hogy az Ő egyháza valóban só (?!) lesz és világosság: a megtértek (ha nem a keresztény katolikus vallásra, úgy mire?! - Cz. L.) gyülekezete. Jézus hogyan valósítja meg az emberiség egységét? Elveszi a bűneinket, és Isten Lelkét (a Szentlelket - Cz. L.) adja nekünk. Egy óriási dolog, hogyha nekem megbocsátanak; ha tényleg tudom, hogy szeret az Isten, akkor ki tudok nyílni mások felé („bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!” - Cz. L.) Az emberek azért vadóc természetűek, azért gyilkolnak kollektíven is, mert úgy érzik, hogy ‘őket senki sem szereti’. Az a kutya a legveszélyesebb, amelyik fél. Az harap. Az széttép. Ez az állati mozzanat bennünk is megvan nagyon mélyen - hiszen az elődeink több millió évig voltak állatok, mint emberek. (Hogyha ‘állatként’ kezdtük - mikor, hogyan kaptunk lelket? Diszkréten vagy apránként? - Cz. L.) Nagyon bennünk van. Ha mi tudjuk azt, hogy ‘mi szeretve vagyunk’, s minket nagyon szeret az Isten, és nemcsak eltekint a bűneinktől, hanem elveszi a bűneinket, föl vagyunk oldozva, akkor másokat is föl tudunk oldozni. Tehát az egységnek csak a bűntől megtisztuló szív lehet az alapja, és nem pedig a romlott, félelemmel teli emberi természet. Minél inkább úgy érzi az ember, hogy őt nagyon szeretik, annál inkább szociális lény lesz, közösségi. (...) Ezért az egységnek a kovásza csak a szeretet lehet. A másik; - nemcsak, hogy elveszi bűneinket, föloldja félelmeinket Krisztus, hanem Isten Lelkét adja nekünk. Az egységnek csak az lehetne az alapja, hogy te is, én is kedves vagyok Istennek. Sőt, az a harmadik is, aki nem tudja, hogy Isten létezik. És próbálom ennek a szerető Istennek a szemével nézni azt a nagyon sok utálatos alakot, kik engem esetleg sértenek. Nem lehet más alapja az egységnek, mint az, hogy elveszi a bűneimet Isten. Neki drága vagyok, izgul értem. Megfoghatatlan, hogy miért, de szeret, és a szabadságnak a Lelkét adja nekem. Testvéreim! A világ jövője nem fakadhat máshol, csak az emberi szívből. Éspedig abból a szívből, ahol megszűnt a félelem, s ahol feloldódik a jég. (...) A szeretet, amitől fegyvereket tesznek le, mert az emberek elfelejtenek félni... (...)             

Az alábbi idézeteket az elmúlt 6-8 év során született publicisztikáimból vettem, - annak illusztrálására, hogy ezen témakörben sem szubjektív (még kevésbé rossz-hiszemű!), vagy járatlan, illetve dilettáns nem vagyok. Ez ügyben megvívtam a magam kemény belső és külső harcait - hitem és álláspontom kikristályosodott.

A „Sándor András örökkévalóságáért” című cikkből (Új MaO.: 1997. XI. 22.):
„Ahány ember, annyiféle krisztuskép. Szélsőséges krisztusképek élnek köztünk. A kommunista ideológia és "történetírás" nemes egyszerűséggel letagadta - minő prakticizmus! - Krisztus létezését. A Biblia azonban - Ószövetség és Újszövetség - zsidók és keresztények számára egyaránt Szentírás kell legyen, mert a zsidó-keresztény egyisten-hit az európai kultúra közös alapja. Mondhatnám úgy is: aki nem hiszi Krisztust, éppúgy "nem európai", mint az, aki nem fogadja el a zsidó nép - ma is érvényes - kiválasztottságát, történelmi küldetését. Misztikus és szent dolgok ezek. Judeo-nacionalizmus és antiszemitizmus - azonos tőről fakadó, egy-formán halálos bűnök. Mindkettő alapmotívuma az atavisztikus káini kevélység, a "féltékenység" a másik isteni áldozatára, értékeire; ami vészterhes korszakokban kölcsönös gyűlöletként izzik fel. A "legújabb kori" téveszme, a libertinizmus egy-általán nem tagadja Krisztus létezését, életművének történelmi valódiságát. Ámde megtagadja az életszentségét; Isten-Fia mivoltát és megváltó küldetését. A leg-szélsőségesebb soviniszta felfogás - amely az ál-liberalizmus egyik fő ontológiai alapja - szerint Krisztus nem is Messiás, hanem népének - politikai!!! - árulója volt, hiszen "megpróbálta" egyenrangúvá tenni a gójokat a választott néppel.”

A „Sándor András öröksége” című írásomból (Új Idők: 1998. I. 15.):
„A Teremtő minden népét egyformán szereti, - két nemzete sorsát mégis fokozott figyelemmel kíséri. Az Atya évszázadokon keresztül - lásd: az Ószövetségben! - szinte kézi vezérléssel viselte gondját a választott népnek. Mintegy kétezer évvel ezelőtt a Teremtő elérkezettnek látta az időt, hogy minden gyermekét a közös isteni családba fogadja, ezért a Földre küldte az Igét, hogy egyszülött fia, Jézus képében testesüljön meg, aki - mint áldozati bárány - a kereszthalálával váltsa meg bűneitől az egész emberiséget (lásd: az Újszövetségben!). A Megváltó édes-anyja, Mária ‘kiválasztott’ magának egy másik népet is, amelynek a védőszentje lett. Ez az esendő, szerencsés nép: a magyar. A Regnum Marianum.

Krisztus népe szétszóratott a nagyvilágban - azért, hogy a történelem folyamán az emberiség sokasodásának és tudása koncentrálódásának végig a vezető ereje, a kovásza és motorja lehessen; - mindenütt a földgolyón. Mária népe a nagyobb részében együtt maradhatott (bár milliók élnek hazájukon kívül!); - azért, hogy az emberiség élő lelkiismerete lehessen: egészen az idők beteljesüléséig.”

Az „Elbeszélő történelem” című esszémből (KAPU: 2003. IV. 2.):
„Most kell, hogy még egyszer újra átgondoljuk, mit is jelent: „Szemet szemért, fogat fogért!” vagy: „Ki fegyvert fog, fegyver által vész el!”

Most, az emberiség utolsó óráján kell megértenünk végre-valahára: mit is jelent a bosszúval szemben a megbocsátás, a gyűlölettel szemben a megváltó szeretet, a féltékenységgel szemben a szelíd áldozatvállalás, tehát Jahveval szemben helyett Jahve és Krisztus - az Ószövetség és az Újszövetség egysége.

Most kell megértenünk végre, hogy Káin és Ábel ugyanannak az isteni fának az elágazásai, hajtásai; - no meg azt is, hogy magyar és zsidó: édestestvérek.

Mostanában bizony egyre többet gondolkozom a Biblia két részének, az Ó és az Új Testamentumnak a vélt, vagy valós ellentmondásain, megpróbálva magamban feloldani azokat, - hogy eggyé váljék ez a kettéosztott baljós alvilág, miképpen Mennyben, azonképpen itt a Földön is; de nem a világcsendőr szuperhatalom minden reményt felégető aljas háborúja végeztével, egy sokkal aljasabb látszat-béke révén, hanem a valódi Aranykor beköszöntésével, az egy igaz Isten szent akaratából.”

„A gyűlöletbeszéd kibeszélése” (2004. I. 22.) című, meg nem jelent írásomból:
„Korábbi írásaimban már évekkel ezelőtt is publikáltam, hogy teljesen egyetértek az alábbi két kijelentéssel, melyek közül az első keresztanyámtól, míg a második sógoromtól, Bozóki András politológustól származik. Az első: „Ha egyszercsak megint zsidó-üldözés lenne; - zsidónak vallanám magam.” A második: „Ha a zsidó-üldözések idején minden magyar zsidónak, és minden zsidó magyarnak vallotta volna magát; - nem lett volna holocaust.” Szerintem igen mélyenszántó gondolatok ezek; a nagyapám pontosan ezek szerint cselekedett, amiért majdnem feltették a Dachau felé induló vonatra, s meg is hal, ha meg nem szöktetik...

A havi Magyar Fórum 1998/1. számában Szőcs Zoltán így ír: "A megboldogult Új Magyarország cikkírója - Czike László - felismerte ezt az összefüggést, és be is állt az új hit prófétájának: '... aki nem hiszi Krisztust, éppúgy 'nem európai', mint az, aki nem fogadja el a zsidó nép - ma is érvényes - kiválasztottságát, történelmi küldetését.' - Ez legalább egyenes beszéd. Tulajdonképpen tetszik is a nyíltsága, megmutatja: ez a jövő kontinensünkön, kispajtás. Vagy megszoksz, vagy megszöksz.”

Amint Barsi atya szentbeszédéből, valamint a ‘magamtól vett’ idézetekből látjuk: az Ószövetség és az Újszövetség ‘Istene’ nem állítható szembe egymással, nincs törés az egyistenhit evolúciójában; - nem kétséges, hogy a zsidó nép ‘választott népi’ funkciója töretlenül tovább folytatódik; legalábbis ‘az utolsó ítéletig’, Jézus második eljöveteléig tart. Jézus küldetése elsődlegesen Izrael összegyűjtése volt, és csak mintegy másodlagosan - az elsődleges küldetés teljesítése révén - a világ összes népeinek (a pogányoknak is) a megváltása. Ám Jézus nem politikailag akarta a zsidókat összegyűjteni, - tehát nem egyfajta ‘királyság’, s egységes állam létrehozására törekedett. Hangsúlyozta, hogy országa nem erről a világról való, - soha nem törekedett a világi ‘zsidók királya’ cím megszerzésére. Lelki egységet szeretett volna elérni a zsidók között - egyfajta közös megtérést -, melynek közös kisugárzásától várta (volna) az összes pogányok megtérését is. Bűneink ‘elvétele’ (a folyamatos és fokozatos megváltás - eredményeként a kollektív megtérés) tehát egyfajta ‘öngerjesztő láncreakcióként’ zajlott volna le, Jézus eredeti terve szerint.

Ezt sugallja az a tény is, hogy Jézus tanítói, messiási életútja során valóban nem hagyta el a szent nép ‘felségterületét’; s a pogányok megtérítését tanítványainak a  feladatául hagyta, a feltámadását és a mennybemenetelét követő (Pünkösd utáni) időszakra. Mindez igen tudatos ‘tervezésre’ vall; Jézus pontról-pontra előre tudta (megtervezhette), mikor és mi fog történni, vagyis semmit sem bízott a véletlenre.

Nyilvánvaló, hogy amennyiben zsidók s pogányok megváltását ‘egylépcsőben’ akarta volna megvalósítani, akkor ennek megfelelően is cselekedett volna, és jómaga meg apostolai aktivitását a legkevésbé sem korlátozta volna ‘a szent nép’ területére. Erőit ‘nem forgácsolhatta szét’, hisz tudta, hogy földi mértékkel mérve az ő ideje ki van mérve. Nem markolhatott sokat, nehogy keveset fogjon; - ezért megváltó energiáját a kiválasztott népre koncentrálta, hogy küldetése méltó befejezését a választott nép megtérésének, egységének szent kisugárzása végezze el majd, a halála, feltámadása és mennybemenetele után. A terv azonban nem így valósult meg, sőt, bizonyos lényegi elemei a mai napig egyáltalán nem valósultak meg. Nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy bizonyos értelemben máig az valósult meg, amit Jézus ‘a legkevésbé sem’ akart, sőt, sok tekintetben a megváltás elsődleges várakozásainak épp az ellenkezője történt!
Lássuk: miért és hogyan?

Jézus a zsidó nép összegyűjtését, kollektív megtérését, Lelki Izrael létrejöttét tervezte, egész messiási küldetése teljesítése során ezért küzdött. Ehelyett a következő közel 2000 évben a zsidó nép lelki és fizikai szétforgácsolódása, szét-szóratása (divergenciája) valósult meg; - ‘lelki értelemben’ a szent (választott) nép nemhogy nem állt élére a pogány világ, a pogány népek megtérítésének, hanem éppen úgy megtagadta a megváltás tényét az elmúlt történelmi idő-szakban is, miként az egykori szenvedéstörténet során. Noha Jézus apostolai és legelső követői többségükben a zsidó népből származtak, - 200-300 év elteltével már a keresztény hívők nagy többsége a volt pogány népek, a római polgárok és a provinciák lakosai közül került ki. Ez a tendencia a következő évszázadok során tovább erősödött, uralkodóvá vált. Jézus ‘alapítványa’, a római katolikus egyház pedig a teljes középkor során ‘antiszemitaként’ viselkedett; - többek között azért, mert Jézus Krisztus kivégzéséért, keresztre feszítéséért kollektíven a zsidó népet tették felelőssé. A ‘Lelki Izrael’ máig nem jött létre, még csírájában sem; - sőt, a divergencia, a vak gyűlölet ‘pogányok és zsidók között’ (részben a kereszténység  passzív ‘részvételével’) elvezetett egészen a holocaustig, amikor Hitler és a nácik ‘végső megoldásként’ megpróbálták kiirtani legalábbis Európa teljes zsidóságát. 

A II. világháború után megvalósultak Herzl Tivadar ‘cionista álmai’: a háborúban győztes nagyhatalmak Palesztina területén létrehozták az önálló zsidó államot. Ez a mozzanat lényegében ‘lezárta’ a Krisztus utáni közel 2000 éves korszakot; - az új Izrael állam létrejöttével a világban szétszóratott zsidó nép visszakapta ősatyái földjét, s a zsidó állam (révén) jogi legitimitást nyert a Föld nemzetállamai között. Vagyis: Krisztus ‘Lelki Izrael’-je helyett egy földi megváltás-pótlék született, egy jogállam, mely lelkiségében és viselkedésében alapvetően szemben áll a krisztusi szeretet-eszmével, s puszta létrejöttének körülményei által kényszerítve van arra, hogy az Ószövetség ‘pogány-harcait’ folytassa tovább - ezúttal a szaracénok (az arabok) ellen! -, saját fennmaradása érdekében. Jahve segítsége nélkül és Krisztus tervével szemben, de a világcsendőr Amerikai Egyesült Államok támogatásával...

A világon szétszóródott ‘világi’ zsidóság a döntő többségében hitetlen (liberális) felfogású (világnézetű); - igen kis lélekszámú a keresztény vallásra kitért (neofita, konvertita) zsidók aránya. Az anyaország (Izrael) uralkodó államvallása, illetőleg a diaszpórákban élők jellemző vallása az ortodox-zsidó egyistenhit. Ám sem az ortodoxok, sem a neológok nem ismerik el Krisztus istenségét, és máig ‘az igazi’ Messiásra várnak. Krisztus Isten-Fia küldetését, Messiás-mivoltát csak a ma még szinte jelentéktelen lélekszámú, úgynevezett „messiási zsidó” vallási közösségek ismerik el.

Emlékezzünk csak vissza! „Izrael elutasítja a Messiást.” Jézus mégis így utasítja az apostolokat: „A pogányokhoz ne menjetek és a szamaritánusok városaiba be ne térjetek!” A kánaáni asszony leányából is csak ‘némi kelletlenkedés után’ űzi ki az ördögöt. Jézus az összes pogány népek megváltásánál előbbre helyezi a ki- választott nép, a zsidóság megtérítését, összegyűjtését. Mintha csak egy ‘kettős felépítésű’ tervet hajtana végre: vagy sikerül az eredeti terv, ami Izrael össze-gyűjtése, a zsidó nép megtérítése és a ‘Lelki Izrael’ életre keltése; - vagy ha nem (mert Izrael elutasítja a Messiást!), úgy őt keresztre feszítik. Ekkor azonban már nemcsak a választott nép sorsa ‘az elsődleges tét’, hanem az egész világ sorsa - zsidóké és pogányoké egyszerre és egyaránt! Ekkor a krisztusi megváltás tervének a második, a nehezebbik és bonyolultabb ‘variációja’ léphet életbe, - vagyis széledjenek szét az apostolok most már az egész világban, hirdessék Jézus Krisztus tanítását és térítsék meg az összes pogányt is a kereszténység révén. De vajon mi lesz a választott nép funkciója ettől kezdve, az Újszövetség korában?!

Mivel Izrael népe 2000 évvel ezelőtt nem fogadta el Jézus megváltó áldozatát, - ezt a borzasztó tényt az egész világ máig sínyli. (Paradoxon persze, hogy maga az áldozat teljes szélességében és mélységében épp csak az által terebélyesedhetett ki, hogy Jézust kivégezték.) Miként a ‘Lelki Izrael’ helyett csak egy pótlék-állam jött létre, akként a komplett ‘pogány (értsd: ‘gój’-)emberiség’ is paranoiássá vált; ahelyett, hogy ‘istenfélővé’ lett volna, - körülbelül szintén 1948. óta ‘sietséggel’ építi a saját világi államát (világállamát), hogy abban Istentől való rettegésében, vakon, egy akolba terelje össze a Glóbusz minden nemzetét, de Istent kirekessze.    
Mert a krisztusi szeretet hiányának hamis érzete vakká tette az emberiséget...

Barsi atyának a tárgyban szintén idézett sorai áttekintése előtt ismét néhány olyan szövegrészlet következik, melyeket saját korábbi írásaimból vettem.

A „Levajazott szent világszabadság” című cikkből (Hunnia: 1999. VIII. 26.):
„A kommunista ‘demokrácia’, az egész világon megvalósuló és működő Globális Világállam afféle rendszerpótlék, paranoid skizofrén képződmény. Pótcselekvés, a világforradalom elkerülésére. Amúgy liberális demokráciának nevezték el...
Színtiszta utópia - maga a láthatatlanul hódító, illuminált irracionalitás.
Az emberiség földi civilizációjának egyfajta titkos hatalomkoncentráció mentén történő Globális Világállammá fejlődése, mint elvi lehetőség, a kezdetektől fogva létezik. A lehetőség Hitler óta objektív szükségszerűséggé vált, a folyamat immár egyesélyes és visszafordíthatatlan. A Világállam kapui bezárultak, aki pedig kinn-rekedt, annak annyi. A bent lévőknek sem jó, ám ez egy másik kérdés. Csak két lehetséges megoldás adódik, hogy a globális hatalmi végkifejlet miért is torkollik totális irracionalitásba, a látszólagos rendet miért is váltja fel az általános káosz?!

(1) Az emberi nem az áteredő bűn, vagy más ős-ok következtében menthetetlenül degenerált, kollektív ‘üdvözülése’ lehetetlen, így a Földön soha nem jöhet létre  egy távlatokban is stabil társadalmi képződmény, amelyben vezetők és vezetettek békében/tisztességben élnek, megférnek egymással. Ezt a variációt valószínűsíti Krisztus keresztáldozata, az egyén megváltása bűneitől. (2) Az emberi nem mindenestül degenerált ugyan, de a baljós divergencia nem belső önfejlődésének szükségszerű végkimenetele, hanem történelmünket kívülről elhajlító erőhatás (pl. a Sátán) működésének következménye. Ezt a variációt támasztja alá néhány sötét történelmi figura öntörvényű főszereplése, sőt, néhány meghatározó jelentőségű forradalom gyanús eredménye, s egyáltalán az a tény, hogy a széles néptömegek mindig csak felhasznált, kivéreztetett szenvedő alanyai voltak/maradtak minden kataklizmaszerű társadalmi változásnak; - míg az államhatalom egyre önzőbb, gonoszabb, illetve tehetetlenebb ‘erők’ kezében összpontosult. Lenin tudat-hasadását pl. híven illusztrálja, hogy miközben megteremtette a kommunista világhatalom elvi/gyakorlati alapjait, addig ritka világosabb pillanataiban az állam végső elhalásáról elmélkedett. Ehelyett az Antikrisztus kerekedett felül...”

„A világállam gyarmati kasztrendszere” írásomból (Hunnia: 2000. III. 27.):
„Az egyszerű világpolgár számára - éljen bárhol is ezen a Földön! - létezik egy mesterségesen generált virtuális valóság, amely a jól megszokott, hagyományos elemekből építkezik, és alkotja az operett minden színes díszletét. Vannak eltérő népek, önrendelkező nemzetek, ‘éles’ országhatárok, független államok, alkalmi szövetségek, katonai tömbök és érdekközösségek. Azonosulások, összefogások, torzsalkodások és konfliktusok. Mozgások, viszonyulások minden célirányultság nélkül - ami az önálló élet szelekciója. Ám mindez csupán egyszerű kirakat - a hatalom elfedésének technikája. A hatalom paranoid-skizofrén, mert az általa történelmileg módszeresen kiépített kettősség a forradalmaktól való mániákus félelem következménye. A hatalom úgy gondolja, hogy valós struktúrájának, fel-építésének megismerése őrületbe, tömeghisztériába - forradalomba, sőt: világ-forradalomba!  - kergetné a népeket, a szolid világpolgárok milliárdjait, ami ön-magában végveszélyt jelentene a végletekig központosított világhatalom számára. Senki nem ismerheti meg a teljes igazságot, csupán a megegyezéses szertartások rendje szerint beavatottak szűk köre, akik esetében már semmilyen véletlentől, spontán/ellenőrizetlen cselekménytől nem kell tartani. Fokok a rejtélyes létrán.”

A „Magyarország globalizációja” tárgyú esszémből (KAPU: 2002. XII. 15.):
„Az egységes világállam a liberális önfejlődés útján, önmagától soha nem jönne létre, vagy ha igen, nincs (nem volt) elég idő „kivárni”; ezért létre kell hozni, - a világtársadalom (minden ország társadalmának) a befolyásolása és manipulációja útján. Minden országban egységes pénzügyi, gazdasági, jogi, politikai és egyéb szabályokat kellett bevezetni, és olyan kormányzatot kell a „hatalomba segíteni”, melyet beavatottak vezetnek, akik értik az új idők (New Age) hívó szavát, egyet-értenek a világállam koncepciójával és képesek is a kívánatos irányba vezetni a saját társadalmukat, a saját népüket.

Ne higgyük, hogy a világállam elképzelése a kezdetektől fogva egységes volt; - az egység ugyan folyamatosan alakul, de még nem teremtődött meg a mai napig! Az eddig ismert(etett) két legfontosabb (legalábbis 1950-ig szembenálló) háttér-hatalom mellé ugyanis - szintén nagyjából 1950. óta - felzárkózott egy harmadik, amely jóval erősebbnek tűnik még az előző kettőnél is. Már nem kell „mintegy szemérmesen” takargatnia farizeusi hitetlenségét, már nem is invitálják gúnyosan a Megváltót, hogy: „Gyere le, Krisztus, a keresztről, ha tudsz, és igyál velünk egy jó kupa vörösbort!”. Az Illuminátusok Rendje, a féktelen libertariánizmus már nem keres pótcselekvéseket; - abszolút pragmatikusan minden hit helyébe a pénzfétis (az aranyborjú) bálványimádatát illeszti, és olyan egységes világvallás, illetve politikai világrend felállítására törekszik, amelyben „a hit” csak közös elmélkedés,  választani csak egyazon hatalom „két pártja” között lehet, az élet pedig munka és fogyasztás, semmi több. Az új rend olyan erős, hogy 1950-től több lépcsőben „megszelídítette” az Angol Nagypáholyt és a Grand Orientet is...

A társadalmi rendszer egységesítése, a világ népeinek beterelése közös karámba - nem megy előzetes kísérletek nélkül. A XX. századi történelem tulajdonképp az útkeresés, a módszerek tökéletesítése jegyében telt. A kísérletezgetés borzalmas áldozatokat követelt! A Nagy Francia Forradalom sátáni orgiaszerű vérfürdője, Bonaparte Napóleon véres hadjáratai, a Hétéves Háború (az angolok és franciák között - Amerikában), a ‘48-as levert szabadságharcok, a Monarchia szétverése előjáték volt a XX. század világháborúihoz, kommunista és fasiszta diktatúráihoz, mert utóbbiak már a főpróbát jelentették...

Akik máig sem tudtak szabadulni ilyen vagy olyan jobb-vagy baloldali szubjektív gyűlöleteiktől; - fel fognak szisszenni a következő mondatokban foglalt, összetett analógia olvastán! De nem lehet nem leírnom, mert az igazság mindig dialektikus. Krisztus keresztáldozata, mellyel a bűneitől akarta megszabadítani az embereket - individuális értelemben megadta az egyes embernek a bűnbánat és bűnbocsánat (a megtisztulás) lehetőségét; kollektív értelemben viszont már nem volt ennyire „hatékony”, az egész emberiséget nem tudta közösségileg megváltani. A zsidóság  áldozata, a holocaust adta meg a végső lökést, a kiváltó okot, hogy létrejöjjön a Világállam. A világ jól ezután sem működik, ámde fennmarad még egy ideig...”