A Magyar Televízió közszolgálatisága
               (Részlet II. tévéelnöki pályázatomból, - 1998. május 7.)
Közgazdasági egyetemet végeztem, szakmai gyakorlatom évtizedeire és valahol egész alaptermészetemre is jellemző a gazdaságossági-értékelemző, takarékos életszemlélet: mégsem lettem/vagyok pénzügyi szakbarbár.
Újságíró és író barátaim szerint kivételes judíciummal, és kifinomult esztétikai érzékkel is rendelkezem. Ifjú korom óta magam is folyamatosan írok, korábban zömmel verseket, novellákat, esszéket írtam, - néhány év óta azonban jobbára globális közgazdasági elemzéseket, politológiai cikkeket, valamint pamfleteket, tárcákat, esszéket publikálok. Talán - remélem - e tanulmányom is kicsit szép-irodalmi stílusú. Úgy gondolom, hogy az ember élete során autodidakta módon sokmindenné kiképezheti magát, anélkül is, hogy résztvenne a megfelelő intézményes szakképzésben.
Sosem írtam forgatókönyvet, sosem voltam televíziós szerkesztő, sem producer, vagy gyártásvezető, de még csak operatőr sem, - egyetlen filmet vagy műsort sem készítettem, rendeztem, vagy gyártottam.
Viszont évtizedek óta szenvedélyesen szeretem a televíziót.
Ez a lelkesedésem a korábbiakban tisztán atavisztikus-emócionális gyökerekből táplálkozott, - a későbbiekben viszont filozófikus mélységűvé erősödött, illetve fejlődött. Íme nézeteim fejlődésének eredménye:
A televízió csodálatos találmány és eszköz, amikoris komplexen megmutatja nekünk a messzi tájak természeti szépségeit, a távoli országok ismeretlen lakóinak rejtélyesen különleges életét, életmódját, - mindazon gyönyörű-ségeket, izgalmakat, amelyeket a saját szemünkkel közvetlenül élőben talán sohasem pillanthatunk meg. A televízió tehát egyrészt a néző távolba látó szeme.
De rettenetes mélylélektani fegyver lesz a televízió akkor, amikoris a korlátlan hatalomra törő politikusok a diktatúra tömegbefolyásoló eszközévé silányítják-aljasítják, vagy amikor értékek helyett kultúrális szemetet közvetít a nézőkhöz. Mert az ízléstelen, ízlésromboló, rossz, hazug, hamis értékrendet közvetítő műsorok (látvány és mondanivaló) a néző lelkét rontják meg, józan ítélő-képességét roncsolják szét, miáltal végérvényesen a hatalom kiszolgál-tatottjává teszik.
Az emberi civilizáció technikai fejlődése mára oda vezetett, hogy a televízió gyakorlatilag mindenható: akié a televízió, az az adott világ ura. A világban ugyanis eluralkodott a fikció: nem az történik, ami történik, - hanem az, amit a televízió közvetít. Ennek egyszerűen az az oka, hogy a valóságos történéseket mindig csak a térben és időben éppen jelenlévők látják/hallják, - a televíziót viszont mindig mindenki nézi és hallgatja, tehát a néző védtelen a valóság minden hátsó szándékú manipulációjával szemben.
A televízió informál az aktuális hírekről, megparancsolja nekünk, hogy mit vásároljunk (reklám!), meghatározza étkezési és egyéb szokásainkat, erkölcsi-és világnézetünket, tudományos felfogásunkat, valamint esztétikai ízlésünket, kultúrális igényeinket is. A világról, az életről, a társadalomról, a munkáról, a családról és önmagunkról alkotott elképzeléseink összességét - ha akarjuk, ha nem - a televízió alakítja ki, de legalábbis döntő mértékben befolyásolja.
Mindezektől csak úgy mentesülhetünk, ha egyáltalán nincs televíziónk, vagy ha kikapcsoljuk a készüléket. Gyermekeink akkor is tovább nézik - a másikat.
A műholdas televíziózással bekövetkezett egy újabb forradalom: otthonunk-ban egyszerre élünk együtt családunk mellett az egész nagyvilággal. Az újabb "robbanást" az fogja jelenteni, amikoris általánossá - és minden valószínű-ség szerint kötelezővé (lásd: Ray Bradbury - Fahrenheit 451) is! - válik az interaktív televízió családi használata, miáltal eredeti értelemben vett magán-életünk valószínűleg "megszűnik", és az egész emberiség egy bábeli-inter-aktív telekommunikációs zűrzavarban (nyelvzavarban) olvad össze egyetlen szociális organizmussá. Ez nem utópia, hanem a közeljövő szörnyű valósága. Ugyanis minden hatalom az "Általános Gyártó" kezében van. Gondoljuk csak meg: ki akar(hat)ná normális ésszel nylon-tasakból enni a szalámit, vagy pléh-dobozból inni a sört?! Senki! Viszont az "Általános Gyártó" számára ez így olcsó és praktikus, - neki csak így éri meg. Magányos tiltakozásunk el sem jut hozzá.
Noshát mindez - és mindez lesz/lehet - számunkra a televízió! És nemcsak akkor, és azért, ha és mert nem vigyázunk. Egyrészt nem vigyáztunk eddig sem. Másrészt maga, a technikai fejlődés vezet oda, hogy a társadalom tömeg-kommunikációja elektronizáltan koncentrálódik. Ilyenformán a televíziós "műsorsugárzás" hasonló az atomsugárzáshoz: lehet hasznos, lehet káros - lehet gyógyító, de pusztító is.
Mindez attól függően alakul jól vagy rosszul, hogy ezt a csodálatos találmányt mennyire állítja önös céljai szolgálatába a szintén koncentrálódó (világ)politikai hatalom. Mert amennyiben teljes egészében, akkor megvalósul Orwell 1984-e.
A fentiek előrebocsátása után szeretném meghatározni, hogy az én személyes "olvasatomban" mit is jelent a magyar televízió közszolgálatisága. Mindenekelőtt definiálom, hogy szerintem mit nem jelent.
Nem jelentheti tehát a közszolgálatiság a mindenkori politikai pártok, a politikai hatalom, a politikus személyiségek, a nemzetgazdaság működését meghatározó természetes és/vagy jogi személyek, az állam és/vagy különböző intézményeinek, szervezeteinek és hivatalainak, vagy akármilyen társadalmi köztudatnak, illetve vallásnak a szolgálatát. Márpedig ma sajnos éppen mindezt egyszerre jelenti!
A közszolgálat napi-aktuális hatalom-kiszolgáló, valamint "kultúrális vegyes-felvágott" értelmezése egyszerűen - szándékos vagy tudatlan - tévhit. Elhajlás a könnyebb irányba. Még nagyobb tévedés, ha egy elnök hiszi, sőt, hivatalosan-nyiltan deklarálja is, hogy az a jó közszolgálati televízió, amelynek bármely napi adásában mindenki megtalálja az ízlésének éppen megfelelő műsort. Ez a meghatározás lehet egy kereskedelmi televíziós társaság ars poeticája, de a közszolgálati televízióé semmiképpen sem.
A közszolgálati televíziónak vállalnia kell a közerkölcs és a közízlés aktív formálását. Ennek megfelelően a közszolgálati televízió által teljesítendő legfőbb szolgáltatások az alábbiak:        
 Pártatlan és objektív, tényszerű és tárgyilagos tömegtájékoztatás a legfontosabb aktuális politikai, társadalmi, tudományos, művészeti, kultúrális és vallási eseményekről, valamint azok lényeges ok-okozati összefüggéseiről, lehetséges magyarázatairól és következményeiről a teljesség és az egyensúlyra törekvés igényével, - ám természetesen minden érdektől, jó-, vagy rosszszándékú torzítástól vagy manipulációtól mentesen.
 Az egyetemes és a nemzeti értékek folyamatos közvetítése a nézők felé, egy stabil erkölcsi és kultúrális értékrend megteremtése és fenntartása céljából.
 A nemzeti öntudat kívánatos erősítése: a valós történelmi múlt, a gazdaság, a tudomány és a művészet értékeinek, eredményeinek ismertetése és nép-szerűsítése a fejlődés, a társadalmi haladás előmozdítása érdekében.
 A társadalom érdeke, a közérdek valamennyi állampolgár jogos és valós egyéni érdekeinek összessége, - ebből következik, hogy a televíziónak sajátos eszközeivel kell elősegítenie minden magyar állampolgár egyéni boldogulását.
 A fenti célok megvalósítása érdekében a közszolgálati televíziónak olyan nevelő, oktató, ismeretterjesztő és szórakoztató műsorokat kell sugároznia, amelyek megtekintése a nézőt a legjobb értelemben vett közerkölcs és közízlés erősítése és megvalósítása irányában pozitíven inspirálja.
 Összességében a közszolgálati televíziónak olyan egyetemes, nemzeti, társadalmi és egyéni, erkölcsi és gazdasági értékeket, életformákat kell népszerűsítenie, amelyek térhódítása minden állampolgár, valamint az egész magyar nemzet anyagi és szellemi gyarapodását, felemelkedését, élet-körülményeinek mennyiségi és minőségi javulását, fejlődését eredményezi.
A fentiek értelmében gyökeresen át kell alakítani "a képernyőt", a Magyar Televízió mindkét közszolgálati csatornájának "látványát".
Évek óta erre egyetlen elnöknek sem volt komplex koncepciója, vagy ha volt, hát egyiknek sem volt bátorsága meg is valósítani azt.
Vagy valakik nem engedték meg nekik (?), - nem tudom. Nemcsupán a pártoktól, vagy az állami intézmények operatív befolyásától kell mentesíteni, függetleníteni a Televízió (vagy az elnök!) működését, hanem mindenfajta személyes vagy szervezett hatalom minden lehetséges beavatkozásától. A Televízió ne az éppen regnáló hatalom televíziója (kép-és szócsöve) legyen, hanem maga az autonóm informális hatalom, a mindenkori objektív igazság szószólója.
A közszolgálati műsorfolyam látványából folyamatosan sugároznia kell a magyar nemzeti elkötelezettségnek, - a legfontosabb cél tehát a legtisztább értelemben vett magyar nemzeti szellemiség, a magyar hagyományok tudatos ápolása, élőn tartása.
Egyszerűen csak a feje tetejéről a talpára kellene állítani a mai magyar televíziós "közszolgálati valóságot", ennek megfelelően "visszájára kell fordítani" az eredeti céljuktól eltévelyedett torz reál-folyamatokat, - a problémák máris megoldódnak.
Nézzük hát:       
 A rendszerváltás óta javarészben - nagyrészt "fű alatt" - lezajlott az elektronikus média-piac (benne az MTV költségvetési piacának) privatizációja is. Látszatra amúgy megkezdődött az MTV megrendelő televízióvá alakulásának spontán folyamata, - ami 1996-tól részben tudatos elemekkel párosulva felerősödött. Csakhogy a privatizáció Magyarországon többségében vagyonfelélést jelent.  Az évek során az MTV-ből - produceri irodákból önálló kft.-kké - kívülre szerveződött műsorkészítők "mint farok, kezdték el csóválni a kutyát". Nem az MTV határozta meg, hogy milyen műsort, és mennyiért akarna megrendelni, hanem "a kívülre szakadt volt tévésztárok" már kész szerződéseket hoztak, amelyekben gyakorlatilag megszabták: mit és mennyiért akarnak sugároztatni. Ennek a műsorkészítési-költségvetési privatizációnak természetesen az lett az egyenes következménye, hogy a korábbi limit-kalkulációk egyre több fiktív tétellel "felhígulva" egyre lazábbakká váltak, hiszen már nem szolgáltak más célt, csupán "a kialkudott" vállalkozói szabadár úgy'mond alátámasztását. Magától értetődő, hogy ez a fajta "rabló privatizáció" minden vonatkozásban kizárólag károkat okozott, ugyanis a minden évben szinte teljesen szabadon elfolyt hatalmas pénzösszegek semmilyen befektetést, vagy más hasznos tőke-akkumulációt nem eredményeztek: tőkeerős, fejlődőképes külső produceri kft.-k nem jöttek létre, - a könnyen szerzett pénzeket maradék-talanul felélték.  Ezek az egyik napról a másikra élő kis látszat-vállalkozások prédára éhesen kóborolnak az MTV Rt. körül, jellemzően még egy haverok-tól szerzett hamis-nyeszlett bankgaranciát sem képesek felmutatni. Az MTV Rt.-nek viszont "minden hasznos forintot" kimutathatóan duplán kell kifizetnie, - hiszen'hát mindenki ugyanarról a (média-)piacról él.
 A fentiekben leírt "fordított helyzeten" - amíg még végképp nem késő - csak úgy lehet változtatni, ha az MTV Rt. egyik napról a másikra "befagyasztja piacát", és kizárólag megfelelő tőkeerejű, komoly külső műsorkészítő cégeknek ad megbízást, - és többet senkinek nem nyújt hitelt, téritésmentes technikai-infrastruktúrális szolgáltatásokat, ingyenes archívum-használatot, valamint kategórikusan megtiltja saját dolgozóinak, hogy "pro-form külső produkciókba" külön bedolgozzanak. Segíthet az is, ha az MTV Rt. saját maga próbálja meg újtípusú, saját nevelésű, egészséges "vállalkozás-embriókból" (belső produceri irodákból) felépíteni kívánatos holdudvarát, illetőleg szatellit-vállalkozásainak rendszerét.
 A rabló költségvetési privatizáció azonban nem csupán a limit-kalkulációk tételeinek cca. 100 százalékos devalvációját hozta, hanem - persze szerves összefüggésben - vele értéktelenedett bizonyos szórakoztató műsorok érdemi mondanivalója, tartalma, művészi minősége is. Részben a külföldről beáramló multikultúrális bóvlikat, az olcsón, sorozatban előállítható nagy nyereség-tartalmú kultúrkacatot kezdték el gyártani a fentiekben leírt ál-vállalkozások is. Az értékek minden vonatkozásban rohamosan devalválódtak: gyakorlatilag eltűntek a komoly mondanivalójú művészi alkotások, a helyüket pedig gyorsan elfoglalták a szappanoperák, a vetélkedők, a különböző - főleg talk - show-k. Ettől kezdve nevezzük: művésznek a magamutogató riportert, sztárnak az egyszerű műsorvezetőt, zseninek a társalkodó-partnert, műsornak a beszélgetést, humornak a hülyéskedést, tomboló sikernek a műtaps-vihart, továbbá honoráriumnak a könyvelő és a takarítónő bérét. Nem véletlen - erre már több helyen rámutattam! -, hogy: látszat-vállalkozás, fiktív költségvetés és művészi szemfényvesztés (kultúrbóvli-gyártás) kéz a kézben járnak. Az érték-válságot az egyszerű ügyeskedők azonnal a maguk javára fordítják, mihelyt elbizonytalanodást látnak "a megrendelői" oldalon. Az általános kontra-szelekció folytán belső szerkesztők és külső producerek borulnak össze.       
 Az érték-válságból kivezető utat csak úgy találhatjuk meg, ha a rendszer fontosabb elemeit, az alkalmazott módszereket, technikákat, és mindezekkel együtt a műsor-koncepció, a megrendelés, a szerződéskötés, a műsorgyártás és a effektív műsorszerkezet - tehát a szolgáltatás, a képernyő - teljes egészét gyökeresen megújítjuk. Erre teszek javaslatot a továbbiakban.
(1) Az igazi megrendelő-típusú televízió először komplex műsor-koncepciót
     dolgoz ki, - alkalmasint mindkét közszolgálati csatornára, külön-külön.
(2) Másodszor komplex üzleti tervet készít, amely szerkesztőségekre lebontva
      tartalmazza a tárgyévben műsorkészítési(produkciós-), illetve filmbeszerzési
      szerződéskötésekre felhasználható keretösszegeket.
(3) Harmadszor konkrét műsortervet készíttet, összeállítja a műsor-szerkezetet
      a következő aktuális naptári időszakra.
(4) Negyedszer versenypályázatot hirdet tervbevett műsorainak esetleges
      külső készíttetésére, illetve a tenderek győzteseivel megköti a szerződéseket.
(5) Ötödször tételes utókalkulációk ellenőrzése alapján elszámol a külső
      producerekkel, - közvetlenül a műsorsugárzás (adás) megtörténte után.
Megjegyzem: mindezeknek ma "még az ellenkezője sem igaz", illetve zajlik, - ami viszont zajlik, az szabályozatlanul, rendszertelenül, a feje tetejére állítva, össze-vissza: logikátlanul és gazdaságtalanul. Miközben horribilis produkciós kiadások áramlanak kifelé jórészt feleslegesen, aközben mindenki abszolút jogosan elégedetlen, - a nézők pedig vagy szídják a tévé műsorát, vagy tehetetlenül hemperegnek a "reájuk sugárzott (szórt)" értéktelen-langymeleg limonádéban.