P Á L Y Á Z A T

                    az FKgP országgyűlési képviselő-jelöltségére
     Budapest, III. kerületének 4. választó-körzetében (Békásmegyer)

Békásmegyer - mint Budapest egyik viszonylag modern városnegyedének - lakossága több szempontból is vegyes összetételűnek számít, ennek megfelelően az ott élő emberek megoldandó problémái is igen eltérőek.
Pontos népszámlálási adat hiányában a lakosság lélekszámát csak megbecsülni tudom, - mindenesetre a nagy kiterjedésű, panelházakból épült lakótelepen és a környező kertes házakban összesen maximum mintegy 80-100 ezer fő él itt.
Óbudának ez a legszélső peremkerülete, amely valamikor eredetileg a Duna árterülete (mocsár) volt, - közvetlenül Csillaghegy után, a  szentendrei HÉV-vonal mindkét oldalán terül el. A környező terület korábban - a rómaifürdő-csillaghegy-pünkösdfürdői vonulat egyenes folytatásaként - főként mezőgazdasági művelésű, kiskertes övezet volt, gyümölcsösökkel, zöldség-termelő zárt-kertekkel. A környező dombokon ma is ez a fél-falusi tájkép és életmód a domináns.
Erre a területre települt az 1970-es évek közepétől a békásmegyeri lakótelep, - amely két ütemben épült meg. A város-tervezők (?) - talán gazdaságossági okból, költség-kímélő célzattal - az első ütem befejezése után "döbbentek rá", hogy túl szellősen építkeztek, sűrűbben is lehetett volna. Ezután épültek fel a második ütem panelházai, toronyházai és szolgáltató-komplexumai - jobbára az első ütemben már megépített épület-tömbök, házsorok közé. Ennek megfelelően a városrész egyes utcák körzetében meglehetősen vegyes épület-együttest mutat: színben, formában, magasságban és típusban egyaránt. Svéd és szovjet licencű lakóépületek keverednek, ami érdekes módon szemre nem csúnya, - ám helyenként a túlzsúfoltság látványát kelti. Magától értetődő, hogy a túlzott és utólagos beépítettség kárát a fás-ligetszerű jelleg látta: a lakótelep lélekszámához képest rendkívül kicsi a zöld-övezetek nagysága, kevés a dísznövényzet, a sportpálya és a játszótér. A fokozódó beépítés - főként a dunai oldalon, a piactér környékén, a töltés oldalában - ma is tovább folytatódik. Ráadásul a lakótelep közvetlen közelében folyamatosan újabb-és újabb utak épülnek, az autóforgalom egyre nő (fajlagosan már most kevés a parkoló), - egyre komolyabban kell számolni a zajártalom és a légszennyezés káros következményeivel is.
A békásmegyeri lakótelep az 1980-as évek elején - kedvező adottságai folytán - méltán lehetett Budapest legszebb és legkeresettebb lakótelepe. Tágas, szellős, jó levegőjű, idegenforgalmi-zöldövezeti (folyómenti), jó közlekedésű alvóvárosnak épült, - amely egybeötvözi a viszonylagos város-(munkahely)közelség, tehát a civilizáció előnyeit az egészséges vidéki (természeti) életmód, a nyugodt pihenési lehetőségek előnyeivel. Mára mindez a visszájára fordult.

A lakótelep épületeinek zöme már elérte, vagy lassan eléri a 20 éves életkort, ami azt jelenti, hogy rohamosan szaporodni fognak a nagykarbantartási, felújítási szükségletek, illetve effektív gondok. Ráadásul mindez "a lehető legrosszabb időpontban" következik be, hiszen nagyjából mostanában ér(t) véget a lakótelep lakásainak tulajdonos-váltása. A lakások éppen akkor kerülnek - sokszor erőn felüli anyagi erőfeszítések eredményeként - a lakók tulajdonába, amikor eljön az első nagyösszegű fenntartási munkák ideje, amelyeket az új tulajdonosok többsége egyszerűen képtelen lesz finanszírozni.
Békásmegyer lakosságának összetételét az alvóvárosi-lakótelepi, kb. 20 évvel ezelőtt betelepültek 85-90 %-os túlsúlya, illetőleg az eredeti "őslakosság" 10-15 %-os részaránya határozza meg, illetőleg adja. Békásmegyer tipikusan alvó-város lakótelep, hiszen saját munkalehetőségekkel alig-alig rendelkezik. A terület (mivel a jelentősebb fürdők és a dunakanyar között fekszik) idegenforgalmi szempontból szinte érdektelen, - a mezőgazdasági termelés sem túl jelentős: csupán kisszámú gyümölcs-és zöldség-kisárutermelő terményeire, azok közvetlen piaci értékesítésére korlátozódik.
A lakótelepi lakosság eredendően vegyes összetételű: az 1980-as években főleg fiatal, kiskeresetű, többgyermekes munkás, alkalmazotti és értelmiségi családok költöztek ide a fővárosból, - többnyire az akkori tanácsoktól kapták lakásukat, szociális rászorultság alapján. Nem ritkán három generáció költözött ide együtt.
Az 1990-es évek végére a fiatalokból középkorúak lettek, az öregekből aggok, - a kisgyermekek pedig felnőttek ugyan, de még nem alapítottak önálló családot. Ilyenformán a lakások belső túlzsúfoltsága is folyamatosan növekszik. A lakások megvásárlása a lakók szinte utolsó anyagi erőtartalékait merítette ki, - hiszen ez nemcsupán a serdülő gyermekek nevelési költségeinek ugrásszerű növekedésével esett egyidőbe, hanem az ország lakosságának általános elszegényedésével is.
Az egzisztenciális problémákon (munkanélküliség, romló szociális helyzet és egészség, csökkenő reáljövedelem, túlzsúfoltság) túlmenően a békásmegyeri lakosok legégetőbb, megoldásra váró problémája: a lakótelep elgettósodása, ami - úgy tűnik - elkerülhetetlen; hosszú évek óta folyamatosan zajlik, és nem lehet tenni (nem tesznek) ellene semmit. Elgettósodáson lényegében azt értem, hogy azok az előnyök, amiért az 1980-as években jó volt Békásmegyeren lakni, - mára rendre hátrányokká váltak. Az alvóvárosi életmód - utólag, az elmúlt két évtized magyarországi változásai tükrében - illúziónak bizonyult. Békásmegyeren nincs munkalehetőség, Budapest távol van (12-15 kilóméter), és ami még nagyobb baj: a munkalehetőségek a távolban is egyre szűkülnek. Ma már minden szolgáltatás helyben megtalálható, ám nagyon kevesen képesek megfizetni azokat. Kultúrális, szórakozási és sportolási lehetőségek úgyszólván nincsenek. Gépkocsival persze Budapest - a 11-es főúton - kiválóan megközelíthető, Békás-megyeren is rengeteg (túl sok) a magántulajdonú autó, ám senkinek sem telik már napi 40-50 kilóméternyi üzemanyagra. Az elöregedő lakosság a csökkenő ingázási lehetőségek hiányában helyben keres mindenre kiterjedő életlehetőséget, de nem talál. És éppen ez az elgettósodás lényege: kellő anyagiak híján helyben kellene megélni, ez viszont lehetetlen, - a lakótelepet alvóvárosnak találták ki.
Munkahely és fizetés hiányában ezrek nem képesek fizetni a havi villanyszámlát, és/vagy a távfűtési díjat. A nem fizetők díját ráterhelik a lakótársakra, vagy sorban kikapcsolják a szolgáltatásokat. A romlás feltartóztathatatlan.
A gettósodás közvetlen következményeként egyre nő a piszok, a szemét, a hulladék, a zaj, a nemtörődömség, a járványveszély, - de legfőképpen a szervezett bűnözés. A közbiztonság olymértékben megromlott, hogy minden lakás ajtajára rács került, és sötétedés után senki nem mer kimenni az utcára. Félelmetes mértéket öltött a betörés, a rablás, a gépkocsilopás, valamint a nyílt utcai erőszak. Ragályszerűen terjed a prostitúció (lásd: a közeli omszki tó környékét) és a kábítószerek élvezete.

A gettósodás megállításának egyetlen lehetséges perspektívája a lakosság élet-színvonalának gyors felemelése legalább az 1985-ös szintre, illetőleg az életmód folyamatos javulásának biztosítása. A stabil megélhetéshez pedig kellő számú, jól megfizetett munkahelyre van szükség. Az életkörülmények általános javítása természetesen feltételezi az egészségügyi és a szociális ellátás helyreállítását, valamint a közbiztonság újrateremtését is. Egyes részproblémák megoldásával lehet rész-sikereket elérni, - de a helyzet generális jobbrafordulását kizárólag össztársadalmi szintű döntésektől, változásoktól várhatjuk.
Úgy gondolom, hogy az emberek, a lakosság életkörülményeinek általános megjavítása, a fejlődés feltételeinek biztosítása mindenekelőtt a parlamenti törvény-alkotó munkától várható el. Újra olyan törvényeket kell hozni, amelyek visszaadják az embereknek az alkotó, teremtő munkába, a családi élet értelmébe vetett hitét. E célért szeretnék képviselő-jelöltként politikai harcba indulni.

Budapest, 1997. július 25.

                                                                   Czike László