Társadalmi érdekegyeztetés
A magyar társadalom, a magyar demokrácia előző fejezetekben leírt fele-más állapota; aggasztó politikai, gazdasági és erkölcsi meghasonlottsága, kétarcúsága és megosztottsága döntő mértékben annak is következménye, hogy az elmúlt 12 évben gyakorlatilag megszűnt a társadalmi érdekek intézményes egyeztetése. Ez pedig a demokrácia legsúlyosabb kritikája! Mi, szociáldemokraták (értsd: szolidaritás!) meggyőződéssel valljuk, hogy a társadalom aktuális problémáit minél szélesebb civil és intézményes körben, folyamatosan meg kell vitatni, és a legkülönbözőbb legitim/létező érdek-ellentéteket az arra hivatott fórumokon egyeztetéssel, tárgyalások útján kell megoldani, a hivatalosan érintett (ellenérdekű) felek részvételével. A problémák elhallgatása, szőnyeg alá söprése, valamint az érdekegyeztető fórumok semmibe vétele, működésük bojkottálása (a hatalom részéről) nem  megoldás, ez csak élezi az ellentmondásokat, míg a gondok halmozódnak. Közben egyre távolabb kerülünk a társadalmi békétől, a demokrácia veszít a választók bizalmából, aminek a hátrányát végül mindannyian megérezzük.

Úgy tűnik, jelenleg a parlamentben képviselt egyetlen politikai irányzat sem érdekelt a társadalmi kontroll működtetésében. A társadalmi szervezetek széttagoltsága, anarchikus rendszere eleve alkalmatlanná teszi őket az intézményes érdekegyeztetési rendszer kikényszerítésére. A politikai elit által irányított és fenntartott „civil káosz” a pártsovinizmus általánossá válását eredményezte. A rendszerváltó párt-jogászok - hogy, hogy nem - a saját fikciójuk szerint konstruálták meg a jogállamot, amelyben tudatosan összekeverték a civil szervezetek különböző típusait, hogy azok között ne jöhessen létre szorosabb együttműködés, intézményes(ített) összefogás. Így aztán minden társadalmi szerveződés - párt, szakszervezet, egyesület, alapítvány, még a közhasznú szervezetek is! - társadalmi szervezetként jelenik meg a köztudatban, holott nem csak a funkciókat, a lehetőségeket, hanem a szervezeti felépítést illetően is jelentősek az elvi különbségek.

Véleményünk szerint a társadalmi szervezetek jól elválasztható, fontosabb kategóriái: a pártok, az egyházak, a szakszervezetek, a kamarák, az egyesületek, az egyesületi alapítványok, a magánalapítványok, az állami közalapítványok és a közhasznú társaságok. (Nem jogi különbségtétellel.)
Ezek a szervezetek mind a gyakorolt funkciók, mind a működési rendszerük és a kompetenciájuk tekintetében merőben mások.
Valamennyi közül a számunkra a legérdekesebbek az egyesületek és a szövetségek; azért, mert ezek tekinthetők leginkább a civil társadalmi lét meghatározó csíráinak, olyan összefogó erőinek, amelyek tevékenységén keresztül a valódi civil aktivitás kvázi-intézményesen, de mégis a maga objektív önkéntességében és pártatlanságában kibontakozhat.
Ezek a civil szervezetek önkéntes tagsággal, választott tisztségviselőkkel rendelkeznek, tagsági kontroll alatt működnek, a társadalom belső és külső viszonyait meghatározó döntések befolyásolására és nem a meghozatalára jöttek létre, álláspontjaik kialakításában az életszerűség, a személyes tapasztalat az irányadó, aktivitásuk érintettségük mértékével nő.  
Konkrét tevékenységük szerint az egyesületek és a szövetségek lehetnek karitatív-, sport-, hobby-, kulturális-, környezetvédő-, lokálpatrióta-, érdekvédő-, jogvédő-és jogsegély-nyújtó-, egészségvédő-, betegségi állapot miatt létrejött-, vagy éppen általános társadalmi kérdésekkel foglalkozó szervezetek.
Politikai hovatartozásuk  tekintetében lehetnek párt által menedzselt (pl. BIT), pártoktól független (pl. NOE), vagy pártokkal érték és érdek-kapcsolatban álló (pl. BAL) szervezetek.
Működési feltételeik vonatkozásában lehetnek a vezető, vagy a vezetés által; a tagság által; tagdíjból, adományokból és pályázatokból; csak pályázatokból, állami pénzekből, vagy alkalomszerűen működtetett, illetve finanszírozott szervezetek.
Társadalmi és politikai aktivitásukra nézve lehetnek nem elkötelezettek, a pénzforrásaik irányában lojálisak, ideológiai és pártszatellit-jellegű, az önkormányzati választásokhoz kötődő, illetve az országgyűlési választásokban csak áttételesen (a vezetőik, vagy a tagjaik révén) érintett szervezetek.
A hatékony, össztársadalmi aktivitásra felépített, intézményesített érdek-egyeztetési rendszer megteremtéséhez - amely nélkül  a civil káosz nem rendelkezik önszervező és érdekérvényesítő képességgel, tehát teljesen kiszolgáltatott a mindenfajta (demagóg) párt-propagandának! - célszerű lenne újra regisztrálni a jelenlegi 50-60 ezer „civil” szervezetet, azok valós ismérvei szerint. Célszerű egy regisztrációs kérdőív elkészítése.
Az érdekegyeztetés hatékonysága és kezelhetősége céljából nem csak a jól körülhatárolt cél, a feladat és a kompetencia alapján kell felosztani és besorolni a bemutatott civil szervezeteket, hanem érdekcentrumok és hatalmi intézmények szerint is; elősegítve, hogy az azonos érdekeltségű egyesületek és szövetségek közös platformokat hozhassanak létre.
A működési feltételek vonatkozásában, eltérően a mai gyakorlattól, hogy külön saját tulajdonú ingatlanokkal rendelkezzenek a civil szervezetek, - ún. „Civil Házak” egész rendszerét, hálózatát kell létrehozni.
A finanszírozást tekintve minden érdek-kategóriának önálló kerettel kell rendelkeznie, míg az elosztásban azonos súllyal jelennének meg a forrást biztosító szervezet és a legnagyobb felhasználó civil szervezetek küldöttei.
A civil szervezetek (lehetnének) a társadalom önszervező képességének, alulról jövő kezdeményezéseinek elemi érdekegyeztető fórumai. Nélkülük nem ismerhető (meg) a széles tömegek valódi helyzete, véleménye, ezért az állam szerepét a finanszírozásukban is feltétlenül növelni szükséges.
Munkavállalói érdekvédelem
Az Új Baloldal, a szociáldemokrata értékek képviselője, természetesnek tartja, hogy a választási programjának egyik legfontosabb pontja a munka-vállalói érdekvédelem kérdése. A szociáldemokraták mindig különösen nagy hangsúlyt fektettek a szakszervezeti tagok véleményére és érdekeire. Ezt a hagyományt tovább kívánjuk erősíteni, ezért a szakszervezeti tagság érdekeit és ambícióit kívánjuk szolgálni.
Nem értünk egyet azzal, hogy a szakszervezeti vezetők pártok soraiban ülnek a parlamentben, hiszen ez egy skizofrén helyzetet állít elő; délelőtt pártok színeiben képviselik a munkavállalókat érintő negatív döntéseket az országgyűlésben, délután pedig érdekérvényesítő tevékenységet folytatnak, esetenként ugyanazzal a párttal szemben, amelynek parlamenti képviselői.
Mi elsődlegesen a megfelelő törvényi hátteret kívánjuk megvalósítani a különböző érdekvédelmi szervezetek intézményes, hatékony működéséhez; ezért - többek között - át fogjuk dolgozni a Munka Törvénykönyvét is, hogy az minden paragrafusában valóban a munkavállalók érdekeit szolgálja.
Nem tudunk támogatni olyan gazdaságpolitikát, amely csak türelmet és lemondást kér, s cserébe nem ad semmit, vagy csak morzsákat.
Célunk, hogy a rendszerváltásért a legnagyobb áldozatot hozók érdekei kerüljenek előtérbe, és minél gyorsabban történjék meg az Európai Únió szociális követelményeihez a felzárkózás.
Nem tudunk engedni abból a hármas követelményből, ami arról szól, hogy:
 „Aki akar, dolgozhasson,
 Aki dolgozik, megélhessen,
 Aki egy életet végigdolgozott, nyugdíjasként ne nyomorogjon!”

Céljaink eléréséhez minimálisan a következőket kívánjuk megvalósítani:
Foglalkoztatás 
Új munkahelyek létrehozását szorgalmazzuk, mindenekelőtt a válságos térségekben (pl. északi iparvidék, Tiszántúl, stb.), és ennek érdekében komplex regionális programok kidolgozását sürgetjük. Állami közmunkák szervezésével (pl. árvíz-belvíz elleni védekezés, hó-eltakarítás, útépítés, területrendezés, önkormányzatok, stb.), idénymunkákkal enyhítenénk a munkanélküliséget. Megélhetési szempontból a legkritikusabb a pálya-kezdők és a nyugdíj előtt állók helyzete, a számukra a legfontosabb ezért a stabil munkahely biztosítása; éppúgy, mint a fiatalok számára a megfelelő lakáshitel-konstrukció, a család-alapításhoz. Célunk, hogy minden pálya-kezdőnek legyen olyan munkahelye, amely megfelel a képzettségének, és a megélhetését biztosító életszínvonala foglalja magában a lakáshoz jutás lehetőségét is. A munkavállaláshoz ma már elengedhetetlen a folyamatos tanulás feltételeinek a megteremtése is. Tisztában vagyunk azzal, hogy a kapitalizmus körülményei közepette a tőkés számára a legkevésbé „vonzó” a pályakezdők és a nyugdíj előtt állók foglalkoztatása, illetve a folyamatos továbbképzés anyagi feltételeinek a biztosítása, hiszen mindezek jelentős többlet-költségekkel járnak. Ezért a foglalkoztatást oly módon is elő kívánjuk segíteni, hogy az adó-és járulék-reform révén olyan adórendszert vezetünk be, amely megfizethető és kiszámítható terheket jelent hosszabb távon is, - a munkavállalók és a foglalkoztatók számára egyaránt. Kedvezményeket is adunk a munkáltatóknak, ami azt jelenti, hogy három évig egyharmaddal csökken a társadalombiztosítási járulék fizetésének a kötelezettsége abban az esetben, ha a munkáltató pályakezdő, vagy védett korú (50. életévét már betöltött) dolgozót foglalkoztat.
Bérek, jövedelmek 
A hazai béreket az Európai Únió színvonalához kell felzárkóztatni, amihez egy komplex nemzeti programot kívánunk kidolgoztatni. Mi nem kívánjuk adóztatni a minimálbért; emellett olyan bérrendszert akarunk bevezetni, amely már az úniós belépésünk időpontjáig is jelentősen közelíti a béreket, másrészt egy automatizmust léptet életbe a teljes felzárkózás érdekében. A reálbérek, az életszínvonal emelését nem adójóváírással - ez zsákutca! -, hanem a nominálbérek drasztikus emelésével, az alacsonyabb jövedelmi szinteken a személyi jövedelemadó-kulcsok drasztikus csökkentésével és a családi jövedelem-adózás fokozatos bevezetésével szeretnénk elérni. Mint azt már az előző fejezetekben bemutattuk; a célunk annak megvalósítása, hogy a magyar munkabérek végre nyújtsanak fedezetet a megélhetési költségek valós fedezetére (beleértve a lakáshoz jutás költségeit is), amit csak úgy látunk biztosítottnak, ha a bérrendszer (és minden más rend-szeres jövedelem) a létminimum-számítások eredményére épül fel.
Nagyobb állami szerepvállalással szükségesnek látjuk a minimálbérre épülő ágazati bértáblázatok (pedagógusok, szociális és egészségügyi dolgozók, rendőrség, honvédség, stb.) részletes kidolgozását is.
Szociálpolitika 
A lehető leghamarabb el kell érnünk az Európai Szociális Charta deklarált minimumát. Célunk, hogy minden születendő gyermek egyenlő legyen, ezért a gyermektámogatási rendszerben újból csak a rászorultság elvének kell érvényesülnie. A családi pótlék és a gyermekgondozási segély összegei legyenek méltányosak (valósak), másrészt értékállóak, vagyis kövessék minimum az inflációt.
Nagyobb mértékű állami szerepvállalásra van szükség a bérlakás-építési programban. Ezzel párhuzamosan olyan lakástámogatási rendszert fogunk kidolgozni, amely még az átlagos, vagy az alacsonyabb jövedelmű családok számára is elérhetővé teszi a lakáshoz jutást.
 Az egészségügyért 
A rendszerváltás utáni három kormány - mint a legkritikusabb fejezeteket, területeket - nem csupán az új alkotmány elkészítését, az állami költség-vetés és az adórendszer reformját mulasztotta el végrehajtani, hanem még többek között (példának okáért) az egészségügy intézményi átalakításának, finanszírozásának teljes körű reformját is. Itt azonban már többről van szó!
Magyarországon az elmúlt esztendőkben drámaivá vált az egészségügy helyzete, ami a komplex reform állandó halogatásának a következménye.
Már olyan alapvető szükségletek sem kielégíthetőek, mint az ágy, a lepedő megléte. A Fidesz-M.P.P. illetékes minisztere pánikkeltésnek nevezte a tények ismertetését. A viták és egyeztetések közepette pedig mindenki megfeledkezett arról, hogy tulajdonképpen miért, miről is folynak ezek a harcok. A politikai érdekek mentén történő megállapodások útvesztőjében pedig elvesztek azoknak az embereknek (a betegeknek, a kórházi alkalmazottaknak, az orvosoknak és a nővéreknek) az érdekei és az értékei, akikért harcolni kellene. Elveszett az egészség is, mint fő érték.
Magyarország lakosságának jelentős százaléka sajnos „nem engedheti meg magának” az egészséges életet, de még kevésbé, hogy beteg legyen! És nem tudnak egészségesen élni azok sem, akik ma az egészségügyben dolgoznak. Ezek az emberek erejüket, idejüket, szakértelmüket és sokszor az egészségüket sem kímélve küzdenek mások életéért, egészségéért.
Egyre nehezebb a helyzetük, mert a leépítések, összevonások, s általános hiánygazdálkodás mellett az alacsony béreikből a megélhetésre sem futja.

Reformok helyett forradalmi változás szükséges!
Az egészségügy az optimista helyzetértékelés ellenére kritikus helyzetben van. A bizonytalanság, az eladósodás, a forrás-és eszközhiány, az alul-finanszírozottság, a közpénzek felhasználásának ellenőrizhetetlensége, mi több: a jövőre vonatkozó stratégiai elképzelések (koncepció) teljes hiánya lassan, biztosan működésképtelenné teszi az egészségügy intézményeit.
Ilyen körülmények között „csak írott malaszt”, teljesíthetetlen követelmény marad az 1066/2001. (VII.10.) számú kormány-határozat posztulátuma, mi- szerint: „Az egyik legfőbb emberi érték az egészség legyen!”
Mert amennyiben ez a jelszó nem egyszerűen csak jól hangzó párt-lózung, akkor a közpénzek (adóbevételből - állami költségvetés!) döntő hányadát erre a területre kell összpontosítani, s miután az egészségügyi ellátás már kellően magas szinten stabilizálódott, lehet - ország-imázsra, vadászgépek bérlésére, bankkonszolidációra milliárdokat és százmilliárdokat fordítani.
Jó propaganda-fogásként lehet népszerűsíteni a kapitalista módszerek mindent megoldó „varázs-erejét” (a külföldi befektetők becsalogatása, az orvosok szabadúszó egyéni vállalkozóvá történő „átalakítása”, gazdasági menedzserek alkalmazása, stb.); ezek az intézkedések semmit nem fognak megoldani, viszont még jobban demoralizálják az egészségügy amúgy is összeomlóban lévő intézmény-rendszerét, még „működő” mechanizmusait. Nem arról van szó, mintha ezek a próbálkozások egyébként értelmetlenek lennének, vagy semmilyen javulást nem eredményeznének egy jól működő rendszerben! Sokkal inkább arról, hogy most egy évtized alatt elmélyült válság miatt bekövetkezett vészhelyzetet kell megoldani, ami már komoly reformok útján sem lehetséges, nemhogy toldozás-foldozás által... A feladat a komplett egészségügy állami szanálása, ami hatalmas állami források bevonásával a kórházi és a rendelőintézeti intézmény-finanszírozás és a funkcionális működőképesség újbóli helyreállítását jelenti, s nem reformot!
Az egészségügy - nagybeteg! Tiszta erkölcsi normák, össztársadalmi alapelvek, kollektív közakarat, gazdasági filozófia és állami elkötelezettség nélkül már nem működnek az alapfolyamatok sem; a gyógyítás akadozása már-már a hippokratészi eskü betartását veszélyezteti (pl. Fekete Angyal!),  az általános (mindkét oldali) pénzhiányon már a paraszolvencia sem segít. 
Pedig ma már nem elég (6-8 éve még elég lehetett volna!) a szanálás sem, hiszen rengeteg olyan problémát, új igényt kellene megoldani, kielégíteni, ami az elmúlt 10-12 évben keletkezett.
Meg kellene (újra) szervezni a vidéki emberek egészségügyi ellátását is, akik el vannak zárva a „jól” felszerelt kórházaktól, rendelőktől. Mindenkinek joga van az alapvető egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez, melyet a kistelepüléseken és a tanyákon élők számára is elérhetővé akarunk tenni. Az életmentő ellátás javításában fontos feladatot jelent a sürgősségi beteg-ellátás infrastruktúrájának biztosítása, majd fejlesztése az úniós normáknak megfelelően. Ahhoz, hogy minden egyes beteg időben szakszerű ellátásban részesülhessen, elengedhetetlenül fontos egy felszerelt, jó infrastruktúrával rendelkező mentőhálózat kiépítése. Ennek első lépéseként stabilizálni kell az Országos Mentő Szolgálat gazdasági helyzetét. Az egészségügyi intézmények finanszírozási helyzete a mai napig nem tisztázott (zavaros és áttekinthetetlen), így ennek teljes körű átalakítása szükséges. A gyógyszer-piac legnagyobb „célközönségét” a nyugdíjasok jelentik. Ennek a rétegnek kell a legtöbbet költenie az egészségére, de ez az a réteg, aki még a napi fogyasztási cikkeket is nehezen tudja megfizetni. A gyógyszerek árának egyre magasabb szintre emelkedése, és az állami támogatást élvező készítmények egyre szűkülő köre ellehetetleníti azokat, akiknek mindennapi szükségletük a gyógyszer. Így közösségi (állami) források bevonásával kell rendet teremteni a gyógyszerpiacon is. A kórházak infrastruktúrája nagyon alacsony színvonalú. Ahhoz, hogy elfogadható szintre kerüljön, több évi jelentős állami támogatásra (beruházásokra) lenne szükség. De még a viszonylag otthonossá és felszereltté tett kórházak sem fogják soha azt a „hangulatot” biztosítani, ami egy otthoni ápolást helyettesíthet. Ezért aztán a társadalombiztosítás által támogatott hospice-házak létrehozását nagyon fontos lépésként kell kezelni.
Magyarországon a prevenciót sokkal erősebben kell támogatni, mint azt az eddigi (rendszerváltó) kormányok bármelyike tette. Olyan prevenciós köz-pontokat kellene létrehozni, ahol a klub-foglalkozások, beszélgetések mellett különböző szűrővizsgálatokat is el lehet végezni. Ezeket is alanyi jogon vehetnék igénybe az állampolgárok. Azoknak a társadalombiztosítási járulék-fizetési kötelezettsége, akik évi rendszerességgel részt vesznek az szűrővizsgálatokon; 1 %-ot csökkenjen, évente. Jelentős támogatással, vagy tisztán állami forrásokból - korszerű szűrőberendezéseket szükséges vásárolni.
Mindezeken túlmenően olyan társadalmat kell teremteni, ahol az egészség-ügy és a nemzeti környezet védelme szorosan összekapcsolódva, egymást támogatva, együttműködve dolgozik. S mivel ez a legalapvetőbb közügyünk; nem vállalkozás vagy tőkés befektetés tárgya, hanem a legfontosabb állami költségvetési tétel kell legyen. 

 Az oktatásért
A társadalom jogos igénye, hogy az iskolában a tanárok a kultúrált viselkedésre, hazaszeretetre, (ön)fegyelemre, sportszeretetre, a kiemelkedő teljesítmények, a tudás tiszteletére és szeretetére neveljék a gyermekeinket, mert az iskolában szerzett élmények egész életükre meghatározhatják a sorsukat, és ezen keresztül a népünk jövőjét is.
A társadalom és a gazdaság folytonos megújulásának és fejlődésének egyik alapfeltétele a magas színvonalú oktatás és képzés, amely az európai közösség munkamegosztásában betölthető helyünket és szerepünket is meghatározza.
Ezeknek a céloknak kell alárendelni az oktatás teljes rendszerét, amelyet összefüggő egésznek kell tekinteni, a bölcsődétől a főiskolákig bezárólag.
A tudás nem egy tehetős elit privilégiuma, hanem mindenkié!

Az oktatás, a nevelés területén dolgozók számára (az állami erőforrások fokozottabb felhasználásával) meg kell teremteni az értelmiségi létnek megfelelő életkörülményeket, jövedelmet, hogy elvárható legyen tőlük a felelősséggel, odaadással végzett oktató-nevelő munka, hogy legyen idejük, energiájuk a szakmai közéletben való aktívabb részvételre is.
Az intézmények vezetői válogassanak (válogathassanak!) a pedagógusi pályára legalkalmasabb munkaerőből, és távolítsák el a pályáról az arra alkalmatlanokat.
A tanerő-képzésnek legyen szerves része az erkölcsi értékek és normák betartásának megkövetelése, a pálya iránti elkötelezettség, a személyes példamutatás és hűség elvárása.
Legyen társadalmi rangja gyermekeink nevelőinek, tanárainak! 

Az oktatási intézményekben meg kell teremteni a megfelelő munka-körülményeket és a szükséges felszereltséget (tantermek, tornaterem, illusztrációs-és sport-eszközök, számítógépek, internet, stb.).
Helyt kell adni az oktatás, nevelés megújítására, korszerűsítésére irányuló kísérleteknek is, de ez nem veszélyeztetheti a képzés már elért színvonalát.
Az általános iskolákban a tananyagot, a taneszközöket lehetőség szerint egységesíteni kell; továbbá az egyes évfolyamok követelményrendszerének minimumait úgy szükséges meghatározni, hogy az esetleges iskolaváltás ne jelentsen végzetes hátrányt a diák számára.
Ki kell dolgozni a szociálisan elmaradottabb rétegek oktatásának, nevelésének (felzárkóztatásának) lehetséges módszereit, törvényi hátterét, hogy a felnövő generáció minden tagja valóban egyenlő eséllyel induljon el az életben. A hátrányos helyzetű gyermekek oktatását vállaló iskolák pénzügyi támogatását elkülönített (költségvetési) alapból kell megoldani.
Biztosítani kell, hogy az iskolában tanulók között ne legyenek éhes, vagy gondozatlan gyermekek, - mindenkinek lehetősége legyen a megfelelő táplálkozásra, tisztálkodásra. Ha az állam kötelezi a tanköteles korúakat az iskolába járásra, akkor felelősséget is kell vállalnia, segítséget is kell nyújtania, hogy követelhessen!
Minden állami oktatási intézményben (általános iskola, középiskola, szak-munkásképzők) biztosítani kell a ténylegesen ingyenes oktatás meg-valósítását, a tandíjmentességet, valamint a tankönyvek ingyenes hozzá-férhetőségét.
Támogatni és szorgalmazni kell a vállalatoknak a szakmai képzésben való aktív és eredményes részvételét!
Ki kell dolgozni azt a felnőtt nappali és esti oktatási rendszert, a megfelelő törvényi háttérrel, ahol az ismeretek megszerzése, a továbbtanulás, az átképzés minden rászoruló állampolgárnak valós, elérhető lehetősége.
A felsőoktatásban be kell vezetni a megpályázható ösztöndíjat, hogy a tehetséges, de szerény anyagiakkal bíró hallgatók is tanulhassanak.
Esélyegyenlőséget az alap-és középfokú oktatásban!
Elfogadhatatlan az oktatás kötelező volta mellett a szülőkre háruló magas költség, ami megakadályozhatja, hogy a gyermek a tudásának és a tehetségének megfelelő iskolatípust választhasson.
Az alapképzés színvonalát emelni kell, hogy visszanyerhesse a korábbi rangját és tekintélyét.
Az oktatási anyag elsajátítható részévé kell tenni, még az érettségi előtt (esetleg csekély térítésért) az ingyenes jogosítvány és a középfokú nyelv-vizsga megszerzését.
Az ifjúság életében fontos szerepet tölt be a továbbtanulás, a felsőfokú képesítés megszerzése; ennek állami elősegítése központi kérdés. Ne hozzon válsághelyzetbe egyetlen családot sem, ha a gyermek tanulni, vagy továbbtanulni szeretne. Olyan, ésszerű diákhitel-konstrukcióra lenne szükség, amely segít, de nem viszi „anyagi csődbe” (mint a mai!) a tanuló iskola utáni első 10 évét.
Szükséges a kollégiumi férőhelyek számának növelése is, ún. lakhatási támogatás nyújtása útján.
 Az ifjúságért
A legfontosabb célunk, hogy a magyar fiatalok felkészült, művelt - egyenlő esélyekkel rendelkező, versenyképes - európai állampolgárokká váljanak.
Ennek a komplex célnak az eléréséhez azonban sokat kell még tennünk!

Lakást, önálló otthont a fiatal családoknak!
Ugyanis ma az induló fiatal családok lakáshoz jutása önerőből lehetetlen.
Nem tűrhetjük azt a képtelen, de úgyszólván általános helyzetet, amelyben új otthon építése, vásárlása csak a leggazdagabb családokból származó, vagy kivételesen magas jövedelmű fiatal házaspárok elit-privilégiuma. Olyan hitelkonstrukció kidolgozására van tehát szükség, amely valóban segít, és nem irreálisan magas jövedelmekhez köti az állami támogatást; másrészt pedig - mint az előzőekben már említettük - olyan (európai) bérrendszert akarunk bevezetni, amelyben már a pályakezdő bérek is lehetségessé tehetik a lakásvásárlást, mert alapvető megélhetési költségnek tekintik azt.
Emellett állami célprogram keretében ösztönözni kell az önkormányzatokat a szociális bérlakások építésében és fenntartásában.
A lakásépítés nem kizárólag magán-, vagy vállalkozói erőforrások kérdése, hanem alapvető, össztársadalmi szociális probléma, amelynek megoldását jelentős részben az államnak is fel kell vállalnia. A 2001-es tiszai árvíz sok parasztházat romba döntött, és a kormány „megmutatta”, hogy azonnal is képes intézkedni, forrásokat átcsoportosítani a katasztrófa elhárítására; és rekord-gyorsasággal fel is építettek több száz új családi házat. Láttuk, hogy nem a pénzforrások, de nem is a szükséges készségek, a képességek hiányoznak, hanem csak a központi akarat, a konkrét elhatározás, ami az állami költségvetés megkövült szerkezetében, s a hozzá kapcsolódó téves szemléletben testesül meg. Az állami költségvetés sajnos nem a társadalom valós igényei szerinti prioritási sorrendet követi, a céljai gyakran „öncélok”. Amennyiben az állam elismerné, hogy a fiatal házasok otthonteremtése lét-szükségleti ráfordítás, amelynek a fedezetét a fiatalok béreiben is meg kell valósítani; akkor e célokat magáénak vallva, megjelenítené a büdzsében is.
Olyan költségvetést akarunk, amely a társadalmi prioritásokra épül!

Biztos munkahelyet minden fiatal pályakezdőnek!
Segíteni kell a fiatalok első munkahelyhez jutását, s államilag támogatni kell  a vállalkozásokat, amelyek a munkakezdőket alkalmazzák, feltéve, ha ez az alkalmazás addig tart, amíg a munkakezdő elégséges tapasztalatot szerez ahhoz, hogy tudásával önállóan el tudjon helyezkedni.
Fel kell építeni (éleszteni) - állami segítséggel - a szakmai továbbképzések támogatásának komplex rendszerét. A hiányzó felkészültséget, vagy a csökkent, megváltozott munkaképességet (át)képzéssel és támogatással  szükséges orvosolni. A munkanélküliség hatékony csökkentése érdekében ösztönözni és segíteni kell az új munkahelyek létesítését.
A fiatalok éljenek testi, lelki, szellemi egészségben!
A fiatalság problémái - a gyermek-és a fiatalkori bűnözés, a kábitószer-fogyasztás növekedése, s a nyomában járó kriminalizálódás, a gyermekek elleni erőszak terjedése, a közösség-és értékhiány, az identitás-hiány, a szociális kirekesztettség, a depolitizáltság és az apolitikusság,  a család gyakori szétesése, a korszerű állampolgári magatartásra való felkészítés és az egyéni felkészülési lehetőségek hiánya, a megfelelő munkahelyi és jövedelmi perspektívák hiánya, a gyermekek és a fiatalok gyenge egészségi állapota - mind megoldásra várnak, s az Új Baloldalnak fel kell készülnie ezek orvoslására, ifjúságpolitikai koncepciójának a megalkotása során.
Nagyon fontos lenne (nemcsak) a fiatalok irányában az egészséges életmód propagálása; a versenysport ésszerű segítése mellett nagy hang-súlyt kellene fektetni a tömegsport támogatására, az iskolai testedzés körülményeinek a javítására is. Szükséges lenne a turista-egyesületek, a turista-házak, az olcsó szálláshelyek létesítésének, üzemeltetésének állami támogatása is. Kiemelt szerepet kellene élvezniük a szervezett drog-megelőzési programoknak, előadásoknak is. A testi épség mellett persze foglalkoznunk kell a fiatalok szellemi és kultúrális életével, igényeivel is, - például az állam köteles lenne a színházak ifjúsági előadásait, a népszerű irodalmi és ismeretterjesztő kiadványok olcsóbb kiadását is támogatni.

Hozzuk döntésképes helyzetbe a magyar ifjúságot!
A helyüket kereső fiatalokat nyilvános előadások szervezésével kellene megszólítani, hogy az aktív ifjúság politikailag tájékozottabbá váljék. Alulról szerveződő ifjúsági csoportok létrejöttét kell segíteni, s támogatni a saját elképzeléseik megvalósulását, hogy önálló mozgalmak és szervezetek keretében szerezhessenek tapasztalatot, vállalhassanak fontos feladatokat és növekvő felelősséget. A kialakuló közösségek törekedjenek a valódi ön-megvalósítás kiszélesítésére, a valóban közösségi és együttes munkára.
Fórumok szervezésével kell fejleszteni a fiatalok vitakultúráját.
Ifjúsági szervezőket és vezetőket kell képezni, hogy a szerveződések minél több embert, minél hatékonyabban vonhassanak be a munkájukba.
A fiatalok kapjanak a mainál sokkal fokozottabb részvételi lehetőséget az önkormányzatokban és a szerveződő civil szférában (szervezetekben), hogy lehetőségük legyen érdemi munkát végezni a közösség érdekében.
 A sportért
A sport a magyar és az egyetemes kultúra része, a nemzeti egészség-fejlesztés és egészségre-nevelés legjobb eszköze, valamint a szabadidő eltöltésének társadalmilag is hasznos módja. A sport jelentős szerepet tölt be az ifjúság erkölcsi, fizikai nevelésében, személyiség-formálásában is. A biológiai fejlődés mellett kihat a fiatalok szellemi fejlődésére is, hiszen nagy mértékben közelít a valós élethez; újrakezdésre, kitartásra, túlélésre tanít, hogy nehéz, válságos helyzetben is vállalnunk kell a személyiségünket, ami erkölcsi konzekvenciák levonását is maga után vonja, szükségessé teszi.
A modern ember életében a testnevelés és a sport jelentősége, helye sajnos máig nincs kellőképpen meghatározva.

Magas fizikai és szellemi teljesítményekre képes ifjúságot!
Legyen a sport, a testnevelés az ifjúság és a felnőtt generáció nevelésének szerves része, amelynek egy egész életre szólóan kell érvényesülnie.
Legyen a testnevelés és a sport fejlesztése az állami, a társadalmi életünk irányításának része.
Adjon a testnevelés és a sport jelentős segítséget az ember és környezete harmóniájának megteremtésében és fenntartásában.

Az iskolai testnevelés legyen teljesítőképesség-, és jellemfejlesztő!
A célja - a társadalom szükségleteinek megfelelően - olyan egészséges emberek felkészítése az életre, akik alkalmasak a magas szintű, hasznos termelő munkára. Valamennyi gyermek érhesse el azt a színvonalat, amire az adottságai képesítik.
Mindezek érdekében fedett, fűthető tornatermeket, udvarokat szükséges létrehozni, kialakítani. Az iskolákat el kell látni a megfelelő sporteszközökkel. A testnevelési órák számát, arányát a tantervben növelni kell. Nagyobb súlyt kell helyezni az állóképességet fejlesztő gyakorlatok végzésére.
A testnevelő tanárokat folyamatosan tovább kell képezni. Célszerű adott intézményben több funkciót is ellátó (gyógytornász, konduktor, stb.) testnevelők foglalkoztatása.
Az anyagi feltételek biztosítása állami támogatással, törvényi és állami garanciákkal, célcsoportos testnevelési programok alapján történhet.

Szabadidősporttal a környezetbarát gondolkodásmódért!
Célja a felüdülés, a jó kondíció és a jó közérzet megteremtése; alapvető feltétele az egészséges, nyugodt környezet, a tiszta víz, levegő és talaj, a csend és a nyugalom. A természetben (sportprogramon, kirándulásokon) végzett testnevelés során a gyerekek megtanulják a környezetvédelmi törvények és szabályok betartását, és az életfelfogásuk is megváltozik.

Versenysporttal az erő és a képességek kibontakoztatásáért!
A versenysport a mai Magyarországon is válságban van; annak ellenére, hogy a rendszerváltással lezajlott egy alapvető struktúrális átalakulás.
Függetlenné váltak a sportszervezetek, a sportszövetségek, a sportklubok és a MOB. Emiatt egyre fokozódó mértékben nélkülözik azt az anyagi hát-teret, amelyet korábban az állam garantált. Sokkal kevesebb segédedző, sportoktató, sportszervező dolgozik a sportban, mint a rendszerváltás előtt. A rendszerváltás így a sportban, miként a többi non-profit szférában - a tudományban, a művészetben, stb. - is felszínre hozta a finanszírozás problémáit.
Amíg az iskola-és a szabadidősport egy adott ország sport-struktúráját határozza meg, addig a versenysport a világ sportjának strukturális meghatározója. Több nemzet egymással való versengésével egymás elismerését vívják ki, ami az ország arculat-alakításának fontos tényezője.
A versenysportokba befektetett tőke megtérülését többezer-éves történet bizonyítja; ezért kimagasló anyagi, szociális és erkölcsi elismerésben kell részesíteni azokat a sportolókat, edzőiket és sportágakat, akik és amelyek eredményeikkel Magyarország integrációját segítik elő a nemzetközi sport-életben.

Fogyatékosok sportjával a társadalomba való beilleszkedésért!
Fogyatékos társaink számára a sport elősegíti az egészség megőrzését, az önmegvalósítást, sikerélményt nyújt, és segíti a társadalmi életben való aktív részvételt, ami megszűntetheti a hátrányos megkülönböztetésüket.
Hazánkban ma még nem beszélhetünk a fogyatékosok rehabilitációjában gazdaságossági és emberközpontú megközelítésről. Ezért kiemelt feladat az anyagi és szakmai támogatás, rehabilitációs központok megjelenítése.
Olyan sportcentrumok létrehozása szükséges, ahol edzőtáborokat, szakmai továbbképzéseket, versenyeket lehet rendezni, és a centrumokat speciális eszközökkel kell ellátni. A sportcentrumoknak alkalmasnak kell lenniük arra is, hogy a tömegsport és a versenysport egyesületei egyaránt tarthassanak edzéseket, így a mozgássérültek is megfelelő körülmények között, nem elkülönítve sportolhatnának.
Fontos a folyamatos jelenlét a nemzeti és a nemzetközi sportban, önálló költségvetési rovatban; s a részvétel szakmai konferenciákon, valamint a tömegsport rendezvényeinek külön versenyszámaiban.

Óvodások sportjával a sport, a mozgás megszerettetéséért!
Egy iskolaérett gyermek motorikus téren is iskolaérettnek tekinthető. Ezért fontos, hogy már az óvodás korban megismerje a legfontosabb mozgás-formákat: a mászást, a forgást, a húzás-tolást, a függést, a lengést, a járást, a leugrást, a szökdécselést, a támaszokat, az egyensúlyozást, a futást; labdát dobni, pattogtatni, azt elkapni.  A testmozgás iránti igényt már az óvodás korban ki kell építeni. Az óvodás és iskolás korban elveszített, ki nem használt lehetőségek a felnőtt korban már nem térhetnek vissza, tehát pótolhatatlanok, így a testi és a szellemi egészség megtartása szenved kárt. Fontos természetesen a létesítmények fejlesztése, a szakemberek, a nevelők és az óvónők továbbképzése, továbbá a szülők és a nevelők (óvó-nők) példamutatása is, - a szükséges anyagi-tárgyi feltételek biztosítása.