A klónozott Madonna fia - 2
2013.09.30. 01:06
Czike László
A klónozott madonna fia
A napokban a tundrán tökéletes épségben megkövesedett mamutbébi tetemet találtak, amelyből megpróbálnak sértetlen sejteket is kinyerni, hogy abból „előállítsák” a kihalt mamut-faj első klónját.
Dolly bárány után – mamutbébi.
Aztán meg…
A Szent Grál és a Világállam
Próbáljuk meg kibogozni, hogy a keresztbe-kasul összegabalyodó, okkult szálakból font templomos-szabadkőműves „történelmi cselekmény” - pontosabban történelmünk talányosan önkényes narratívája – valójában mit is vár el, mit is remél a Szent Grál megtalálásától? A határozott válasz megdöbbentő: az évszázadokkal, netán évezredekkel ezelőtt „előre gyártott” luciferi világuralmi terv (mastermind = építési tervrajz) megvalósításának tökéletes, utólagos legitimációját. Olyan erős legitimációját, mellyel szemben még a legbigottabb, legfelkészültebb keresztények sem ellenkezhetnek tovább. Olyan „duplafenekű”, sátáni terv legitimációjáról van szó, amely a kitalált (fiktív) transzcendens, „isteni eredetű vérvonal” felhasználásával nagyon is földi, egyközpontú, centralizált „alkotmányos monarchia”; formálisan szövetségi rendszerű, ámde egyszemélyi irányítású világállam (globális császárság) létrehozását alapozza meg, az Ég és a Föld, Isten és a Király, a Mennyország és a Glóbusz látszategyesítése, egybeolvasztása révén. Ugyanis, hogyha a Világállamra Isten is „áldását adja”, amikor a ‘saját vérét’, egyszülött Fiát ülteti annak trónjára, akkor nincs többé apelláta. Kézenfekvő tehát „az ötlet”, hogy a Szent Grált, Jézus Krisztus szent vérét rettenetes sátáni célra akarják felhasználni, amennyiben legalább egy cseppjét sikerül megtalálni. A Szent Grál ugyanis Jézus Krisztus „vérvonala”. S a tudomány mai technikai szintjén már képesek vagyunk arra, hogy akár egyetlen genetikailag sértetlen sejtjéből reprodukáljunk bármilyen bonyolult élőlényt: egy bárányt, egy mamutbébit – vagy…
A „deszposzüni” – királyi dinasztiák
Egy dolog, hogy az úgynevezett "deszposzüni" (egyes mai királyi) dinasztiák tagjai, leszármazottai mit hisznek eredetükről, vérvonalukról, történelmi önazonosságukról – ami talán „királyi levéltári tény”! -; ám egészen más dolog, hogy ez a „hitük” valós, megalapozott-e, vagy sem. A Habsburg-Lotharingiai, az Anjou és a Windsor (Guelphs vagy Stuart), s talán részben a Bourbon uralkodó dinasztiák ma élő utódai – legalábbis családi levéltáruk „titkos dokumentumai” alapján - az ún. "Halászkirályok", másként a vizigót Meroving-dinasztia (Dagobert meggyilkolt vagy elveszett fia, Sigisbert) leszármazottjának tartják magukat, mely „ősök” - a kathar őshit alapján is - Jézus Krisztus vérszerinti utódainak tekintették magukat.
Krisztus utolsó megkísértése
Az okkult templomos-szabadkőműves legendárium szerint a Sion Rendet – mely talán a Jeruzsálemi Szent (Salamon) Templom titkainak, esetleg magának a Szent Sírnak az egyetlen „legitim” őrzője (vö. „az Őrzők”!) - eleve azzal a céllal hozták létre, hogy Jézus Krisztus vérvonalát, a Szent Grált a történelem viharaitól mindvégig megőrizzék, hogy a Világ Ura majd a teljes ismeretlenségből váratlanul királyként léphessen elő, amint az idő elérkezik, hogy beteljesítse evilági küldetését. Jézus Krisztus családja a "deszposzüni", amelybe állítólagos utódai és "oldalági" családtagjai egyformán, "egyenrangúan" beletartoznak. E templomos (vö. „Sion Bölcsei”) narratíva szerint Jézusnak József apja "első" házasságából származó, sőt, Máriától, édesanyjától "származó" testvérei is voltak (vö. Igaz Jakab), majd a testvéreinek is lett saját családjuk, mi több - lásd: Júdás evangéliuma -: maga, Jézus sem halt meg a keresztfán, hanem arról élve leszállva, rettenetes sebeiből felgyógyulva családot alapított Mária Magdolnával, aki azután (Jézus) gyerekeivel együtt Dél-Franciaországba (Languedocba) költözött, s ott élt haláláig. A Halászkirályok - a Merovingok - állítólag Jézus második fiától, Józsuétól (Josephes) származtak. (Jézus Jézus nevű első fiát fiatalon meggyilkolták.) Mindezekhez hozzáteszem még Martin Scorsese "Krisztus utolsó megkísértése" című, okkult filmjét is, mely híven leképezi a templomos-szabadkőműves tanokat, amikor Jézus „halála utáni” életét „halála előtti” haláltusa-látomásként, kvázi „utolsó megkísértésként” mutatja be. Természetesen a katolikus dogmatika szerint Jézusnak sem vérszerinti testvérei, sem gyermekei nem voltak. Az Újszövetségben található némely utalás Jézus testvéreire, az ún. apokrif evangéliumokban (vö. Holt-tengeri, qumráni tekercsek, a Nag Hammadiban talált dokumentumok: Fülöp és Tamás evangéliuma) pedig olvashatók megjegyzések Jézus és Mária Magdolna kapcsolatáról. A National Geographic által ismertetett „Júdás evangéliuma” irat ténylegesen létezik, a tartalma azonban nyilvánvalóan szándékos történelem-hamisítás.
A Sátán klónozott „vérvonala”
Szerény „magánvéleményem” – mi több, erős hitem! - szerint Jézus Krisztus meghalt a keresztfán, hogy megváltson minket a bűneinktől. Ettől függetlenül lehetett "oldalági" családja, ami mit sem változtat az Ő isteni (transzcendens, tehát örök, és nem evilági) származásán, a megváltás isteni tervén és tényén. Még ha lennének is vér szerint leszármazott "rokonai", ez a kvázi-rokonság nem jogosíthat fel senkit arra, hogy Isten Fia küldetését kvázi eltulajdonítva, a megváltó Krisztust majmolva, „isteni” álruhában pipiskedve, „égből küldött földi királyként” a globalista-imperialista Világállam trónjára üljön. Mindez szerintem templomos-szabadkőműves áfium, hogy a keresztényeket az Antikrisztus híveivé manipulálják, előkészítendő az orwelli rémállam bevezetését.
Klónoznak egy nőt, aki majd megszüli a saját hasonmását, s az a Sátán fattyát, az Antikrisztust. Idézetek az ‘Emberek fénymásolása vagy terápiás klónozás?’ című internetes hozzászólásokból:
„Amikor az ember technikailag és tudományosan már elérte azt a magasságot, hogy képes beavatkozni a természet rendjébe, akkor és ott megálljt kell parancsolni! Egyetlen-egy embernek sincs és nem is lehet felhatalmazása, hogy a földi életfolyamatokat manipulálja!” A Sátán, a sátánista tudomány viszont azt ‘hiszi’, hogy neki erre ‘van’ felhatalmazása. Sőt, bele kell avatkoznia a genetikus folyamatokba, ha el akarja érni, hogy ‘földi’ anya a méhében hordja ki a Sátán fattyát, az Antikrisztust. Ez a földi anya csakis egy klónozott nő lehet; mert a természetes, Istennek tetsző módon fogant anya isteni lélekkel rendelkezik, s a személyisége így nem lehet képes és nem lehet alkalmas ‘a sátánfattyú’ kihordására. A Sátán tehát „a magasan fejlett emberi tudományt” és technikát is a saját szolgálatába állítja, hogy keresztülhúzza a megváltás isteni tervét. Ez is azon kitüntetett pillanatok közé tartozik, amikor valamennyien megérthetjük, miért is volt tilos ‘az első emberpárnak’ gyümölcsöt ennie a Tudás Fájáról!
Az igazság pillanata
Szó szerint eljött hát az igazság pillanata. Újabb netes idézet:
„Sem a világról alkotott képembe, sem a hitvallásomba nem fér bele a klónozás semmilyen formája. Nem tudom elhinni, hogy egy hithű vallásos ember - bármely világvalláshoz is tartozik - képes lehet elfogadni a klónozást, és hogy az nem sérti emberi méltóságát, Isten-hitét!”
Lucifer liberális yachtja
Valahol a Földközi-tengeren évek óta cirkál egy hajó, mely valóságos ‘területenkívüli úszó laboratórium’, afféle biológiai és etikai „vámszabad-terület” - a Sátán yachtja! -, s fedélzetén egy dúsgazdag, őrült olasz professzor senkitől sem zavartatva végzi genetikai kísérleteit, melyekkel gyakorlatilag Hitler és Mengele nyomdokain halad. Valakik gátlástalanul szponzorálják, az olasz és nemzetközi hatóságok pedig hagyják háborítatlanul tevékenykedni, bármerre is járjon, mintha bizony az emberiség szebb jövőjén, kvázi mindnyájunk javára munkálkodna.
Emberek fénymásolása szerveik kinyeréséért
„Antinori egy klónozott emberi embrió fényképét akarja bemutatni.” A név - nomen est omen - meghatároz, mi több, baljós előjel. Ez a baljós név magában hordozza az ‘Anti’-előtagot, ami - idézem az ‘Idegen szavak’ szótárából -: ‘valamivel való ellentétességet, szembenállást’ jelent. ‘Nória’ pedig: ‘serleg vagy puttony’ jelentéssel bír, ami utalhat a Szent Grálra, a kehelyre, amelyben a templomos-szabadkőműves legendárium szerint Arimatheai József a keresztre feszített Jézus vérét fogta fel. Az Antinori-név így felvett, kitalált ‘gonoszul szakrális’ ómen lehet, melynek a kifejtett jelentése: az ember, aki majd létrehozza, ‘megteremti’ a vallástörténeti hibrid-gnómot, a léleknélküli emberlánya-szülte Frankensteint; - vagyis azt a személyt, aki ugyan fizikailag (testileg-genetikusan) a Szent Grál ‘szent tartalmából’ lesz klónozva, de isteni lélekkel nem rendelkezik, mert lelke üres helyére a Sátán lép, és megszületik „a sátán fia”, az Antikrisztus.
„Az emberklónozást pártoló, ezzel sok vitát kiváltó olasz nőgyógyász-szülészorvos, Severino Antinori klónozott emberi embrió fényképe nyilvánosságra hozatalát jelentette be hétfőn. A hétnapos klónozott embrióról készült fotó egy-két hónapon belül látható lesz egy on-line szakfolyóiratban. Az 57 éves olasz orvos újólag síkraszállt az ember klónozásáért, és kijelentette: a bírálók állításaival ellentétben az ember klónozása nem ostoba, nem is szörnyű eljárás, hanem nagyszerű lehetőség.” Az igazi kérdés az, hogy mire?! A ‘terápiás klónozás’ - ami keresztény szemszögből nézve tömeggyilkosság, ugyanis Kovács Pétert csak a veséjéért, Nagy Zoltánt csak a májáért, másokat más szerveik kinyeréséért fogják „fénymásolni”, a „felesleges többi alkotórészből” pedig vélhetőleg kutyatápot készítenek – lehetséges ugyan, de az operatív gyógyászati költségek olyan magasak, hogy tömeges méretekben sohasem fogják alkalmazni, bevezetni. A fő cél igazából egyrészt megint csak a profit, másrészt, hogy a dúsgazdag emberek, akikből a pénzügyi és a politikai hatalmi világelit ‘összeáll’, technikai úton, a pénzükkel válthassák meg „a halhatatlanságot”. Amit úgy képzelnek el, hogy - az agyuk kivételével, amelyben (tévesen) végső személyazonosságukat vélik megőrizni - az elhasználódó, ‘kiöregedő’ és hibás testrészeiket újra meg újra klónozott újakkal cserélik ki. Mintha csak az ember egy gép, egy autó lenne, folyamatosan csereszabatos alkatrészekkel. A világelit kvázi halhatatlanságának, uralma ‘végtelenítésének’ – így leválthatatlanságának - biztosítása jól beleillik a legnagyobb kísértés megvalósításának koncepciójába, miszerint majd a klónozással „előállított” Antikrisztust kiszolgáló hatalmi világelit – s az udvartartás is - gyakorlatilag halhatatlan’ kvázi-klónokból fog állni. (Akiket ma biorobotoknak hívunk, s politikusi mintapéldányaik például Bill Clinton és Hillary Clinton, akiket a megfelelő vérvonalból kiválasztva – Bill állítólag balkézről Rockefeller-gyerek – eleve „világvezetőnek” programoztak, s (Cecil Rhodes alapítvány típusú iskolákban) neveltek ki, egy aprólékos precizitással megtervezett életprogram előírása és kíméletlen megvalósítása révén. A műemberek és a mű-Krisztus előállításának terve a Sátán legördögibb (szín)játéka, amelynek az ‘eljátszását’ megakadályozni mindannyiunk elemi, szent kötelessége (lenne), beleértve a katolikus egyházat és a hívők százmillióit is, noha a legnagyobb felelősség vitathatatlanul a világvezető politikusoké. A világban – a politikában, a gazdaságban, a társadalmi lét minden szintjén – exponenciálisan nő a káosz, aminek a mostmár hamarosan bekövetkező közvetlen folyománya nem lehet más, mint egy olyan „karizmatikus” világvezető „megtalálása”, akinek majd kezébe adnak minden hatalmat, csakhogy továbbra is fenntartsa, átmentse a degenerált és kontraszelektált világelit értelmetlen, csekély hatékonyságú rémuralmát. Az ókori Rómában épp így – a patríciusok közmegegyezése alapján – alakult ki a cézári hatalom, a Haza Atyja titulus, a korlátlan hatalmú zsarnok intézménye, akit korra, nemre és rangra való tekintet nélkül, bár méltatlanul (vö. Caligula, Néró, stb.), kényszer alatt vagy önként, de istenként imádott az istenadta nép minden tagja. Rómát az állandó hódítások tartották egyben és viszonylagos egyensúlyban - de a Föld Világállamnak nem lesz kit-mit meghódítania. Ezért gyors halálra van ítélve…
Kentaurok gyártása futószalagon
„Egy amerikai vállalat tegnap bejelentette: emberi embrió sikeres klónozását hajtotta végre. Ez tudományos áttörést jelent, amiről az Advanced Cell Technology nevű, Massachusetts állambeli biotechnológiai vállalat tudományos fejlesztési alelnöke, Robert Lanza számolt be. Az ACT céljaitól függetlenül sokan - erkölcsi, valláserkölcsi kiindulópontból, és jogi szempontokat is hangoztatva - rendkívül aggályosnak tartják az emberi embrió klónozását, mert az mintegy ‘ugródeszka’ lehet a kifejlett emberi lények ‘másolásához’, ‘többszörözéséhez’.” Az embert ‘ember által kifejlesztett technológiával’ előállítani egyrészt súlyos visszaélés a megszerzett tudománynyal, másrészt Isten akarata és rendelése ellen való cselekedet, iszonyatos bűn. Ilyen tettet csak pogány, a gonosz lélek befolyása alatt álló ember követhet el, hiszen aki hisz abban, hogy a halhatatlan lelkünket személyesen Istentől kaptuk, az tudja, hogy egy mesterséges lénybe (vö. Frankenstein, vagyis homunculus) Isten soha nem fogja a saját lelkét ‘beleoltani’, így a klónozott torzszülött lélek nélkül ‘születik’ meg, vagyis csak külsőre hasonlít emberi lényhez, valójában világrajövetele első pillanatától a Sátán udvartartásához tartozik. „A közeljövőben létrejöhetnek az első mesterséges úton létrehozott emberi embriók - jelentette ki Panajotisz Zavosz, ciprusi származású amerikai professzor, egy az emberi klónozásra szövetkezett nemzetközi orvoscsoport tagja. A tudós - aki az egyesült államokbeli Kentucky állambeli Lexington Andrológiai Intézetének vezetője - hozzátette: ő és munkatársai még az idei év végén, vagy a jövő esztendő elején megpróbálkoznak az első sejtmagátvitellel. A kísérletben tíz gyermektelen házaspár vesz majd részt, önkéntesen. Zavosz professzort nem készteti hátrálásra, hogy az Egyesült Államok kongresszusa előtt két törvénytervezet is van, mely az emberi lények klónozásának tilalmát szorgalmazza. Mint mondotta, a klónozási kísérletek nem az Egyesült Államokban, hanem más országokban, titkos laboratóriumokban folynak. Azt is elmondta: az emberi klónozáson dolgozó orvosoknak már sikerült állati petesejtbe embertől származó sejtmagot beültetni.” Tág tere nyílik tehát a mindenfajta szörnyszülöttek ‘előállításának’; lesznek hát mindenfajta ‘öszvér-lények’, minden bizonnyal ‘kentaurok’ is. Aki netán a teljes ‘kínálatra’ kíváncsi, olvassa el Jim Marrs ‘Titkos uralom’ című könyvének utolsó fejezeteit. ‘Az Anunnaki’-tól kezdődően, amely ‘érdekes módon’ az őskorban és az ókorban élt, művileg előállított félemberi lények meglepően színes forgatagáról tudósít. Mik is lehettünk egykor, és mivé leszünk (újra) - mélyen elgondolkodtató. „Az emberi lények klónozásának lényege: a tudósok mesterséges úton hozzák létre az embriót; a kísérletben részt vevő házaspár egyik tagjából kivesznek egy sejtmagot, amelyet azután beültetnek egy olyan emberi petesejtbe, amelynek már korábban eltávolították a magját. (...) A normálisnak nyilvánított embriót ezután beültetik a gyermekre vágyó nő méhébe. Az így megszülető gyermek szinte tökéletes genetikai másolata lesz egyik vagy másik szülőjének. (...) Zavosz feltétlenül bízik az emberi szaporodásbiológiai orvoslás területén 23 év alatt szerzett tudásban, tapasztalataiban. Véleménye szerint a legújabb technológiáknak és a megtermékenyítés előtti és utáni igen körültekintő vizsgálatoknak köszönhetően képesek lesznek ‘normális’ embriókat létrehozni. ‘A rendelkezésünkre álló módszerekkel az emberi klónozásban sokkal jobban ki tudjuk szűrni a fogyatékosságokat, mint amennyire állati klónozással foglalkozó munkatársainknak sikerült’ – hangoztatta a ciprusi professzor.”
Czeizel Endre „lelkesedik”
Czeizel Endre egy reggeli televízió-műsorban azzal kezdte mondandóját, hogy „két teljesen különböző dologról” van szó. „A klón hasonmást jelent. A természet is csinál ‘klónokat’, ilyenek az egypetéjű ikrek. A mostani klónozásban arról van szó, hogy kiveszik a női petesejt magját, s beültetik a férfi valamelyik testi sejtjéből származó sejtmagot a petesejtbe. Antinori kísérletében meddő házaspárok vesznek részt - a férfi nemzőképtelen, és a testi sejtjét használják fel. Miután a testi sejt magját beültették a petesejtbe, elektromos ingerrel indítják el a sejtosztódást, majd mind a 16 magzatkezdeményt beültetik az asszony méhébe, aki kihordja és megszüli, tulajdonképp férjének a hasonmását.” Antinorit zseniális szakembernek tartja. Idegesítik azok a hírek, amelyek arról szólnak, hogy most új Hitlereket, Sztálinokat fognak előállítani, ami szerinte totális baromság. Szerinte Hitler és Sztálin nem a génjei miatt lett olyan, amilyen. Megemlített egy példát is. „Amerikai egypetéjű férfi ikerpár egyik tagját Németországban nevelték fel a ‘30-as években, akiből kiváló náci lett - másikuk Izraelben nőtt fel és dolgozott egy kibucban, s egy kicsit cionista volt. A géneknek nincs közük ahhoz, hogy a születés után valakinek a személyisége hogyan alakul, s milyen lesz a politikai, erkölcsi állásfoglalása. Ez mind a társadalmi, családi, kultúrális tényezőktől függ.” – állítja. Szerintem Czeizel Endre elfelejti, hogy az egypetéjű ikrek mindketten független, önálló lelket kapnak Istentől, míg a klónozott ember nem kaphat lelket, hiszen nem Isten akaratából, sőt, annak ellenére születik a Földre. Az ember személyiségét leginkább a lélek, az egyéniség szocializációja, annak eredményessége vagy kudarca határozza meg.
Befejezésül Czeizel Endre elmondta, a közvélemény csak Antinoriról hallott, ő azonban ismer egy amerikai esetet. „Egy milliomos amerikai házaspár a 8 hónapos korában meghalt gyermekét kívánta klónoztatni, s erre rengeteg pénzt adtak egy orvoscsoportnak, mely valahol Dél-Amerikában ezen dolgozik jó ideje.”
A New Age, az Új Világrend „Galilei”-je
Severino Antinori professzor - aki korunk Galileijeként tartja számon magát - nem kívánta megmondani, melyik ország lesz kísérletezésének színhelye, bár azt világossá tette, hogy nem Európában kezd hozzá az ember klónozásához. Szemére vetette a politikusoknak, a sajtónak és az orvosi szakmának, hogy képtelenek elismerni munkáját. „Nevezzenek akár Hitlernek, vagy Frankensteinnek, ez az ő dolguk. Én inkább Galileihez hasonlítanám magam: az intolerancia áldozata vagyok - mondta.” A hét elején bejelentette, hogy a világon elsőként klónozott emberi egyedeket hoz létre, a ‘Dolly’ báránynál már bevált módszerrel.
Modern „bárány-áldozat” – a megváltás ellen
Nem tudok szabadulni a gondolattól: valami végzetesen sorsszerű predesztináció fejeződik ki abban, hogy épp Dolly, egy bárány volt az első emlős, melyen a klónozást kipróbálták. Az áldozati bárány, az ószövetségi zsidó szertartások feláldozott báránykája, amellyel Jahve kegyeit próbálták elnyerni. Sőt, Agnus Dei, qui tollis peccata mundi – Isten Báránya, aki elveszed a világ bűneit -, az Újszövetség áldozati báránya, Jézus Krisztus! Milyen szörnyűségek várnak még Reád, amíg eljöhet a Te országod! Az olasz professzor, húszfős orvos-csoportja élén, 200 nő méhébe klónozott embriókat ültet be. Ha kísérlete sikerrel jár, hamarosan megszülethet az első klónozott ember.”
Nagy a csend. Azóta nyilván meg is született…
Szemben jövünk önmagunkkal
A Dr. Urbancsek János egyetemi docenssel folytatott beszélgetésben Pallagi Ferenc arra volt kíváncsi, létező fenyegetés-e, hogy ellenőrizetlen eljárással történő klónozás következtében szembe fogunk magunkkal jönni az utcán?! Az orvos elmondta, ez létező fenyegetés, nem kizárt, hogy technikailag egyszer megvalósítható lesz.”
Ratzinger bíboros a klónozás ellen
Óriási nemzetközi felháborodást váltott ki Severino Antinori bejelentése. A Vatikán egyszerűen képtelenségnek nevezte az emberklónozást. Joseph Ratzinger bíboros (aki ma már XVI. Benedek néven római pápa – Cz. L.), a Szentszék hittani kongregációjának prefektusa így bírálta Antinori kísérletét: „Hitlert akarja utánozni.” A bíboros úgy vélekedett, hogy „gyermekek fénymásolása: náci téboly”. Jack Scarisbrick profeszszor, az abortuszellenes Life-csoport elnöke szerint az emberi élet méltóságán aluli, hogy emberi lényeket gyártsanak laboratóriumban. Antinori azonban a vallásos ellenérveket nem fogadja el, cáfolja hogy Isten szerepébe akarna lépni, a klónozás szerinte nem vallási kérdés.”
Rosslynban bárány-klónok születnek…
A legszörnyűbb ómen azonban a fenti idézetek utánra kívánkozik. Az intézetet, ahol a Dolly-bárányt megalkották, így hívják: Edinburghi Rosslyn Intézet! Mint emlékezhetünk rá, a Rosslyn-kápolna volt az, ahol a Skóciába menekült templomos lovagok - a Sinclairek legendája szerint - a Szent Grált elrejtették! Ha a Grál valójában a kereszthalált szenvedett Jézus Krisztus vérének ‘fedőneve’, akkor a következő a helyzet: a bárányt klónozó kutatóintézet s az Isten Báránya vérének rejtekhelye azonos névre - Rosslyn - hallgat! Ez fátum, gonosz vicc, vagy véletlen egyezés? Ezek tények. Túlságosan sok a baljós előjel egyazon történetben...
Jézus „hasonmása”, az Antikrisztus
Ha a Szent Grál valóban a templomosok - a Sioni Rendház – birtokában van, akkor lassanként a ‘legendárium’ minden apró mozaik-kockája a helyére kerül. Tudjuk, hogy bármely biológiai szervezet, élőlény nagy valószínűséggel reprodukálható egyetlen olyan sejtjéből, amelynek a sejtmagja, a benne foglalt öröklődési anyag sértetlen. A klónozáshoz felhasználható sejt - akár vérsejt is lehet. Tudjuk, hogy a Sátán végső, „mindent eldöntő” szerepére készül: az Antikrisztus Krisztus képében kíván megjelenni, hogy elcsábítsa a maradék keresztényeket is.
A klónozott lélektelen nő a Krisztus véréből, a Szent Grálból klónozott Antikrisztust fogja világra hozni, aki külsőre Jézus hasonmása lesz, de isteni lelke megüresedett helyére maga a Sátán költözik be...
Talán már meg is történt?
Amíg felnő, és elfoglalhatja trónját, addig egy, a Meroving-vérvonalból származó ‘helytartó’ állhat majd az épülő Világállam élére.
Íme a templomosok és a szabadkőművesek féltve őrzött ősi titka.
Bingeni Szent Hildegárd 800 éves látomása
John Hogue‘Az utolsó pápa’ című könyvében felidézi Szent Hildegárd leghíresebb látomását: ‘Az utolsó napok és az Antikrisztus bukása’ címmel: „A skandináv-germán végítélet a szürke farkas korában következik be. A látomás egy eljövendő, katolikus származású, XX. századi zsarnok szürke katonai egyenruháját s kabátját idézi, akinek keresztneve a germán ‘adolphus’, azaz a ‘farkas’ szóból származik. Az öt zsarnok egy Krisztus-hasonmás (azaz: klón) előfutárai; úgy is mondhatnánk: az Antikrisztusé. Szent Hildegárd látomásában Krisztus egy szűz (Szűz Mária), az Antikrisztus pedig egy szajha (a klónozott „Madonna”?!) fia; buja, szexőrült bitorló, aki a második eljövetel Krisztusaként pózol, és azt terjeszti el magáról, hogy egy szűz szemérmes gyermeke, s képes feltámasztani a holtakat. A csalót két ítéletnapi próféta, Éliás és Énok veszi alaposan szemügyre, akiket Isten azért akar a Földre küldeni, hogy megakadályozzák az Anti-Krisztus uralomra jutását. Ez a két próféta még egy utolsó esélyt ad az emberiségnek, hogy megláthassa az Antikrisztus igaz valóját, mielőtt a gonosz fia - magát Isten fiának hazudva - mártírrá teszi őket.
Szent Hildegárd figyelmezteti is kora papjait, hogy az Antikrisztus az egyházon belülről kerül majd ki. Jóslatainak eme pontját a festménye támasztja alá érzékletesen, amelyen az egyházat egy Eklézsiának elkeresztelt, glóriás, koronás asszonyként ábrázolja, akinek a széttárt karjait egy aranyozott köntös díszíti. De lám, az Anyaszentegyház szentje bugyogó nélkül áll előttünk... Ezután Szent Hildegárd egy középkori egészségügyi szakértő alaposságával leírja, és mára híressé vált rajzai segítségével illusztrálja is Eklézsia belső romlottságát. Ami például a lábai között látszik tenyészni, minden idők legszörnyűbb tripperének tűnhet. Az Anyaszentegyház fanszőrzete és szeméremajkai egy szőrös arcot, a szorosra zárt ajkak közül elővillanó, éles fogú, torz szörnyeteget formáznak, a szörnyeteg Antikrisztust.”
Az Világállam diktátora
Az összeesküvés befejező szakaszában az egységes világkormány egy diktátori személyiség révén áll majd össze, akit az Egyesült Nemzetek (az ENSZ), a Külkapcsolatok Tanácsa (a CFR, egy illuminátus csoport az USÁ-ban), pár milliárdos, a kommunisták és tudósok, akik már bizonyították hűségüket a nagy összeesküvés iránt, fognak egyetértésben megválasztani, aki ezek után egyben az őt megválasztó szervezetek feje is lesz. Mindenki mást az immáron sikeresen ‘monolitizált és uniformizált’ emberiség roppant konglomerátumába integrálnak (ez lehet/lesz a népek, mint egységes jámbor juhnyáj közös karámja, megvalósítva a luciferi illuminátus összeesküvés - vö. Orwell: 1984. - totális rabszolgatársadalmát.
Az Illuminátusok Rendje
Adam Weisshaupt a kánonjog jezsuita-képzettségű professzora volt, az Ingolstadti Egyetemen tanított, amikor levetette a – korábban felvett - kereszténységet, csakhogy megszervezhesse a luciferi összeesküvést. Ez 1770-ben történt. Elkezdte kidolgozni ‘mester-tervét’ - amit álnokságból Jézus Krisztus elnevezésével élve, eleve ‘a Sátán Zsinagógájának’ nevezett -, amelynek kíméletlenül következetes végrehajtása révén, csalárdul világuralomra emelhették Lucifer ideológiáját, hogy az emberi faj utolsó maradványai a végső szociális kataklizma (Európában, s a legerőteljesebben Magyarországon éppen most zajlik) után, a legvégső időkig a sátáni zsarnokságot szolgálhassák. Az Illuminátusok Rendjét Jézus az Újszövetségben a következő szavakkal jövendölte meg: „…azok, akik zsidóknak vallják magukat, pedig nem azok, hanem a Sátán Zsinagógája.” (Jel 2,9).
A Sátán Zsinagógája
A megjövendölt diktátor, aki nemsokára egyesíti a pápai trónt a császári trónnal, és magát Dávid király vérvonalának leszármazottjaként beállítva, Jézus Krisztus képében tetszelegve - az újjáépülő jeruzsálemi Salamon Templomában – Istenné kiáltja ki; lesz az Antikrisztus, az egységes Világkormány feje, akit a világ keresztényeinek többsége is „legitimnek” fogad el. Mert a hívek nagyobbik része – íme a Szűz Mária mind gyakoribb jelenéseinek intelmeiben megfogalmazott „nagy hitehagyás”! -, bedőlve a csábításnak, a rettenetes trükknek, a monstre-hollywoodi színészi alakításnak, elhiszi, hogy maga a megváltó Krisztus áll előtte, hogy földi királyként elhozza az örök békét, az Aranykort.
A megfelelő, alkalmas személy neve: David Rothschild.
Isten irgalmazzon, Krisztus kegyelmezzen nekünk!
Vác, 2013. szeptember 30.
Czike László
|