Czike László

                         Az „Összefonódás Rt.” igaz története
                            
Co-Nexus = „Összefonódás”, - László András és részvénytársai által   és körül, a rendszerváltáson is át, becsapva mindenkit, aki él ebben az országban! Pénzbegyűjtés és pénzelszórás - mindkettő mesterfokon.
Szemfülesség, vakmerőség, bennfentesség, milliárdos blöffök, pénzügyi tudás és fantasztikus nemzetközi trükkök, keleti zsibvásár, magyar dolce vita, - s mindez közel 10 éven át, mindmáig büntetlenül!
Hogy mi volt 1988-tól 1996-ig a Co-Nexus, kik álltak igazából mögötte, - még ma sem tudható. Akik benne/vele voltak életében, kevés kivétellel „benne vannak” nyakig ma is; nem beszélnek, vagy nem beszélhetnek.
Igazából nincs is miről: a vagyont felélték, s szétszéledtek a legények...
A leginkább elképesztő tény, hogy a Co-Nexus valójában 1988. előtt is létezett; sőt, minden bizonnyal tovább működik napjainkban is. Döbbenetes egyfelől a működés kvázi-ideológiamentes, apolitikus pragmatizmusa, - másfelől teljes és tökéletes rá-és beépülése a politikai hatalom szövetébe. Intézményesség a létező szocializmusban, burjánzó prosperálás a spontán, majd állami privatizációban, s (újbóli) illegalitás a rendszerváltás utáni kon-szolidációban. Összeszerveződés és szétszóródás = Co-Nexus.

Volt egyszer, hol nem volt - egy magyar, oszthatatlan pénzügyi elit.
Az állampárt-apparátus, a Tervhivatal, a Pénzügyminisztérium, a Nemzeti Bank, a minisztériumok, a főhivatalok, a bankok, a biztosítók, az állami nagyvállalatok vezetői, - annak is a krémje. Összesen nem több, mint 30-40 magas beosztású, nagy tapasztalatú, közismert pénzügyi szakember.
A konnektikus kapcsolatrendszer szerveződése hármas tagozódást mutat:     
 A cselekvő mag, akikből a Co-Nexus Rt. (mint: „villanydugó”) létrejött.
 Az aktív holdudvar tagjai, akik az üzleti pezsgés látszatát biztosították.
 A magas kapcsolatok, akik a pénzáramforrást jelentették; „a konnektort”, ahová a Co-Nexus „energiafelvétel” céljából bedughatta a villanydugóit.
Természetesen a reformkommunista pénzügyi elit nem minden tagja állt tényleges, vagy szoros kapcsolatban a Co-Nexussal, ugyanakkor a Co-Nexus áramszedői mindenhová elértek. A kulcsszavak: a tanácsadás, a portfoliókezelés, a privatizáció, a sikerdíj és a jutalék - voltak.
Tekintsük át vázlatosan, a bármiféle teljesség igénye nélkül, mintegy ötlet-szerűen a Co-Nexus személyi kapcsolatrendszerét!
Dr. László András elnök-vezérigazgató, majd 1992-től a Co-Nexus Rt., a kétszintű részvénytársaság (konszern) elnöke, a holding egyszemélyes tulajdonosa. László András közgazdász (édesapja a VEGYÉPTERV vezér-igazgatója volt),1988. előtt a Nemzeti Bankban, illetve a Tervhivatalban dolgozott, majd az IKARUS vállalkozási irodáját vezette. Saját bizalmas közlései szerint a 90-es években Göncz Árpád köztársasági elnök külföldre utazó (USA, Kanada, Malajzia, Japán, Dél-Korea?, - hol jársz Kozma Eszter?)  pénzügyi/üzleti tanácsadója. Pető Iván SZDSZ-pártelnök tanácsadója.
A Magyar-Izraeli Kereskedelmi Kamara elnöke volt. Hosszú betegség után 1998-ban, 55 évesen elhunyt. Temetéséről nem tudunk, sírját nem találjuk.
Kardos Péter a Co-Nexus Rt. vezérigazgatója. Közgazdász, korábban a Tervhivatal beruházási főcsoportvezetője volt. A Társaság „esze”, kreatív szellemi motorja, az üzleti kapcsolatrendszer fő szervezője. Minden „hasznos” ötlet tőle származott. Az ÁVÜ-„PORTfolió” ügylet egyik fő ellenzője.   
Surányi György MNB-elnök lemondatása után „Demokratikus Charta” alá-írási íveket köröztet a Co-Nexusban, mint a mozgalom helyi szervezője.
A végső bukás előtt két évvel (1994.) végleg kiszáll a Co-Nexus-buliból.    Az MSZP és az SZDSZ (azonos) privatizációs koncepciójának egyik meg-alkotója. Rövid ideig az ÁVÜ igazgatótanácsának, illetve a Hitelbank igazgató-tanácsának is tagja. Jelöltje Horn Gyula miniszterelnök létre nem jött tanácsadó stábjának. A Baráth Etelét (MSZP) a fővárosi főpolgármester-jelöltségre felkészítő titkos bizottság vezetője. A Co-Nexust elhagyva a Wallis Motors Rt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese (ettől a cégtől származott Horn Gyula miniszterelnöknek a karambolban összetört SAAB 9000-ese is, és ez az a cég, amelyik az F16-osok helyett svéd, „Gripen”-típusú vadász-gépek beszerzését favorizálja a hadsereg számára). 1994-től a fővárosi képviselő-testület MSZP-s tagja, a vagyonkezelő és hasznosító bizottság vezetője, Demszky Gábor budapesti főpolgármester kabinetjében a portfolió-menedzsment feje. Nevét - képviselői minőségében - 1996-ban a Népszabadság (október 11.) összefüggésbe hozza a Tocsik-üggyel. 
Soós Károly Attila (alias: „Sóska”), SZDSZ-es honatya, a Co-Nexus Rt. igazgatóságának tagja, - ma az EBRD megbízásából külföldön bankár.
Lehoczky László, a Co-Nexus vállalkozási igazgatója, a tőzsdei bróker-ügyletek vezetője, sokszáz-milliós bukások főszereplője, később ügyvezető, az igazgatóság tagja. Leningrádban végzett mezőgazdasági főiskolát, felesége orosz. A Co-Nexus előtt a Tervhivatal lakásosztályának vezetője volt,    utána a Postabank Rt. leány-brókercégének ügyvezető igazgatója.
Srankó István közgazdász, vállalkozási igazgató, amolyan bármire hadra-fogható „jolly-joker” (jólfizetett generál-balek), akit közelgő forgószél veszélye esetére azonnal kiküldtek Londonba, vagy Ausztráliába néhány hónapos vagy éves tanulmányútra. Srankó fő tisztét tekintve gyakorlatilag az összes PORT-foliós vállalkozás (DÉLKER, AGROKER, stb.) felügyelő bizottsági elnöke is volt. A bukás után a Soros György és Sarlós András tulajdonát képező Első Magyar Alap „intervenciós” média-vállalkozásának, a Kábeltel Holdingnak lett a vezérigazgatója, majd kisvártatva a Kvantum Bank (az OKHB leánybankja) egyik igazgatójává nevezik ki. Újabb londoni tartózkodás után a Price Waterhouse tanácsadó világcég magyar igazgatója. 
Pencz András 1992-ben, az ÁVÜ-portfolió (4 milliárd forint) átvétele után lett a Co-Nexus Rt. vagyonkezelés céljából létrehozott PORT-REÁL Kft.-jének ügyvezető igazgatója, - előzőleg az állami Kincstári Vagyonkezelő Igazgatóság igazgatójaként dolgozott (gyakorlatilag elbocsátották).
Barna Miklós a vagyonkezelő PORT-REÁL Kft. egyik ügyvezető igazgató-ja, aki a PORT-vagyon felélése után az OKHB Rt. ingatlankereskedő leány-cégének, az Immo-bil Kft.-nek lett az igazgatója. Az OKHB Rt. csődportfoliót felügyelő vezérigazgató-helyettese ekkor (1995.) Kékesi János, akinek a felesége a Co-Nexus Rt. felszámoló cégének egyik vezetője volt. 
Nagy György Márton közgazdász, rövid ideig szintén a PORT-REÁL Kft. egyik ügyvezető igazgatója. A 80-as évek vége felé, mint a VASÉRT gazda-sági igazgatója, - „újszerű” váltó-, illetve kötvény-ügyleteiről vált híressé.     A PORT-REÁL-tól végülis elbocsátással távozott.
Angelusz Róbert, a Co-Nexus Rt. „ingatlanfejlesztő” vállalkozásának a vezetője. Sokkal később (ma is?) a MALÉV Rt. igazgatóságának tagja. (Srankó István 1996-ban a MALÉV vezérigazgatói posztjára is pályázott.)
Somlai Gyula, a Co-Nexus „Polycence” Kft.-jének, később az Interlízing Kft.-nek, majd az Eurolízing Kft.-nek az ügyvezető igazgatója.
Bartha Pál, a „Kalmár” Kft., a Co-Nexus Rt. kereskedelmi cégének ügyvezető igazgatója, - sok éven át a Felügyelő Bizottság tagja.
Dr. Kállai Pál, 1992-ig a Co-Nexus Ingatlanforgalmazó és Befektetési Rt. vezérigazgatója, a Co-Nexus Rt. alelnöke. Ellenzi az ÁVÜ-portfolió átvételét, összevész Lászlóval, kilép, és saját társaságot alapít Paulus Rt. néven.
Rákh György, László András üzleti főtanácsadója, majd a PORT-REÁL Kft. egyik ügyvezető igazgatója. Közgazdász, - a Co-Nexus előtt a Richter Gedeon Gyógyszeripari Művek gazdasági Igazgatója, majd a Hungarotex külkereskedelmi vállalat hatósági végelszámolója. Néhány éve, a botrány kipattanásakor letartóztatták, hónapokat töltött vizsgálati fogságban.
Szalay Anna, a Co-Nexus Rt. gazdasági igazgatója, igazgatósági tag. László András egyéb magáncégeinek (pl.: László/László Kft.) gazdasági vezetője. Ellene is folyt eljárás.
Dr. Nagy Lajos közgazdász, a Co-Nexus Rt. hites könyvvizsgálója.
Szűcs Endre, - a 80-as évek vége felé építésügyi miniszterhelyettes, majd a 90-es években az Állami Vagyonügynökség privatizációs igazgatója.  Csepi Lajos 1992-ben meneszti, a Co-Nexus vezérigazgató-helyettese lett.
Misetics Sándor, aki a Tervhivatalban Kardos Péter egyik munkatársa, -  előbb Bokros Lajos kabinetfőnöke, majd 1996-tól a Co-Nexus Rt. felszámolásokat menedzselő „Likvid” Kft.-jének az ügyvezető igazgatója lett.
László Tamás, korábban az MVMT gazdasági vezérigazgatóhelyettese, - 1994-től a „Tigres” Kft. ügyvezetőjeként, mint a Co-Nexus Rt. alvállalkozója, jutalék fejében irányítja és intézi az Ózdi Kohászati Üzemek felszámolását.
Dr. Sándor Róbert, a Co-Nexus Rt. egyik ügyvédje, 1993-ig. Ez idő tájt Pető Iván SZDSZ-elnök személyes ügyvédje is.
Braun Róbert esztéta, a Cserépfalvi Kft. főszerkesztője, művészeti veze-tője, László András külföldi útjain vele utazó, személyes angol tolmácsa.
Később, 1996. után, rövid ideig Pető Iván SZDSZ-elnök kabinetfőnöke.
Gáti László fémkohász-technikus (Dunaújváros), majd évekig az Ötlet Kft. ügyvezető igazgatója. 1988-tól egészen a bukásig László András és a Co-Nexus Rt. PR-főnöke, sajtó-referense, a Print-ter Kft. ügyvezető igazgató-ja, egy ideig a Co-Nexus Rt. Felügyelő Bizottságának elnöke. A „Hócipő” kiadója, tehát Farkasházy Tivadar és Selmeczi Tibor újságíró-stábjának (Megyesi Gusztáv, Nagy Bandó András, Trunkó Barnabás, Fábry Sándor, stb.) felettese. A Co-Nexus (és a Leumi Bank-) pénzek elapadása után a Hócipő elsőszámú szponzora Soros György lesz, akinek a tiszteletére  kü-lön előadást is rendeznek (lásd: a Magyar Televízióban, 1994-ben), melyen a teljes Co-Nexus vezetés részt vesz. Gáti/Selmeczi később a Postabank Rt. (Princz Gábor) támogatásával készíti politikai kabaréját (Szatellit) a köz-szolgálati Televízióban. 
A holdudvar, illetve „a magas kapcsolatok” személy szerinti kiben és miben létét - amennyiben az eddig futólag említettek nem bizonyulnának elégségesnek! - ma is sűrű homály fedi, amiből nyilvánvalóan adódik a következtetés, hogy a Co-Nexus Rt. kisebbfajta állam volt az államban.
Kétségtelen tény egyrészt, hogy a Co-Nexus Rt. nagyjából 5-6 éven át valósággal térdig járt a pénzben, ugyanakkor egyes vezetői (pl.: Kardos Péter, Szűcs Endre, Rákh György) a napi 16 órányi megfeszített szellemi munka rendkívüli eredményessége ellenére is kifejezetten szolíd, puritán életmódot folytattak. Nem úgy a Részvénytársaság elnök-tulajdonosa, akinek éppen a fényűzés volt a legkedvesebb hóbortja. Direkt tudatosan flancolt!
A Co-Nexus mindenütt és mindenben az elképesztő pénzügyi szakértelem látszatát tudta kelteni, és kétségtelen, hogy rendelkezett is többtucat olyan interplanetáris/orbitális tranzakciós trükk know-how-jával, aminek a copyright-ját bottal üthetnénk a Galaxisban! Ezek a pénzügyi trükkök hazánkban korábban teljesen ismeretlenek voltak, - a Co-Nexus kegyeltjei mégis meg-ismerték azokat valahonnan... S láss csodát, - a Nigériában és az Északi Sarkon (bocsánat: a Spitzbergákon!) már kipróbált megoldások Magyarországon is hibátlanul működtek; vagyont és pénzt szültek itt is!
A Co-Nexus Rt. elsöprő magabiztossággal árulta a nagy semmit, de szerződéses ellenértékként mindig csillagászati összegű sikerdíjakkal távozott.
A sikereket, a jövedelmező ügyleteket kivétel nélkül annak köszönhette, hogy felsőbb konnektikus kapcsolatai révén teljes szabadsággal, gátlástalanul alkalmazhatta „internacionális privatizációs technológiáját”, amely módszerekkel szemben a magyar állam és gazdálkodó szervezeteinek vezetői egyrészt abszolút védtelenek voltak, másrészt őket is hamar elkapta a „gépszíj”, a semmiből pénzteremtés conexusos/ragályos járványa!
Később a lendület megtört, és kiderült, hogy a mesés pénzek nem a semmiből származtak, hanem vagyonfelélésből, aminek az a lényege, hogy egy tál lencséért (20 %-os áron) eladtuk az évtizedek verítékes munkájával létrehozott társadalmi tulajdont, ami egyben a jövőnk elfogyasztását is jelenti.
Ahol a Co-Nexus Rt. megjelent, - százmilliók és milliárdok tűntek el.
S most, 9 év elteltével, 9 volt vezető ellen bűntető eljárás indult, az egykori állami vagyon hűtlen kezelésének gyanúja jogcímén...  

                                 TANÁCSADÓ RT. ALAKUL                           

A Co-Nexus Gazdálkodási és Pénzügyi Tanácsadó Részvénytársaságot -  gondos előkészítés után, nyilván nem véletlenül - 1988-ban alapították; a reformkommunizmus legvégén, tehát közvetlenül az ún. rendszerváltást megelőzően. Amennyiben megértjük, hogy a rendszerváltás tulajdonképpen a szocialista társadalmi tulajdon, a csődbement kollektivizmus termelőeszközeinek szezonvégi végkiárusítása, egyfajta szupranacionális rituálé, amelynek keretében a nemzetközi hitelezők hivatalosan és ünnepélyesen birtokba veszik az eladósodott ország már korábban jelzáloggal megterhelt összes vagyonát (a akció fedőneve: privatizáció!), úgy beláthatjuk, hogy a bármennyire is kollaboráló magyar pénzügyi elit krémje mégsem adhatta át a korábban teljes jogú kezelésére bízott állami tulajdont (a nép vagyonát!) ingyen és bérmentve a betolakodóknak! Minden előzetes külföldi ígéret, illetve garancia ellenére szükségesnek látszott „óvintézkedések” meghozatala:    
 a vagyon jelentős részének effektív kimentése,
 az ún. „spontán privatizáció” tudatos kézbentartása,
 a privatizáció folyamatainak diszkrét/félállami központi ellenőrzése,
 az elvtársi kapcsolatrendszer működő tőkévé konvertálása, továbbá
 az irányító szerepköröket gyakorlók „illegalitásba” vonulása érdekében.
Magától értetődő, hogy a magyarországi privatizációban résztvevő multina-cionális befektetőkben, bankokban, cégekben és tanácsadókban nem lehetett „vakon megbízni”, hiszen fennállhatott a magyar uralkodó elit tökéletes kisemmizésének veszélye is. Célszerűnek tűnt egy olyan belföldi tanácsadó részvénytársaság körültekintő létrehozása, amely a felvázolt kívánalmakat maradéktalanul teljesíti. Nyilvánvaló, hogy a vállalkozást magáncégnek illett „álcázni”, minden gyanú elhárítására. Más kérdés, hogy az alapító ötlet kiagyalói nem mérhették fel pontosan a kockázat nagyságát: mi lesz, ha a Co-Nexus Rt. vezetője netán önálló életet kezd élni?!  Megbíztak Lászlóban.
A valós irányvétel és a valós működés aztán minden várakozást felülmúlt. 

Nem tekinthető hitelesnek az a - többször és több helyütt megénekelt - sajtó-állítás, miszerint Dr. László András vállalkozói „karrierjének” anyagi alapját egy találmányának 10 millió forintos díjbevétele teremtette volna meg. Az ún. „konténer-szerviz” szolgálati találmány gyártásának százmillió dolláros nagyságrendű tőkés exportja (a 80-as években a MOGÜRT bonyolította) valóban hozhatott ilyen összegű jövedelmet a találmányban 25 %-os tulajdonos László Andrásnak, aki mellesleg egész életében soha semmit nem talált fel. A tényleges feltaláló a MOGÜRT üzletkötő autómérnöke volt, aki ma az egyik jogutód Garagent Rt. nyugdíjas portaszolgálati alkalmazottja, és annak idején Lászlót, mint tapasztalt „nemzetközi hadikereskedőt” vette be az üzletbe, - azért, hogy szolgálati találmánya készpénzben értékesüljön.
László András a találmányi díjrészesedését részben formabontó budaligeti körpalotájának felépítésére fordította, másrészt saját nyilatkozata szerint „mellesleg 10 évig abból a summából élt.” (KÁPÉ, - 1994.október 6.).
Szép summa lehetett, tekintettel az akkor még minimális inflációra, illetve a jövedelemadó szintén rendkívül csekély (2-3 %-os!) mértékére.
A CO-NEXUS Rt.-be, mint tanácsadó vállalkozásba László egy fityinget sem fektetett, mert annak teljes alaptőkéjét (53,39 millió forint) szám szerint 18, rendre állami tulajdonú intézmény és gazdálkodó szervezet adta össze!
Miért is fektetett volna László András saját készpénzt egy teljes egészében, illetve kizárólag állami tulajdonú részvénytársaságba, amelynek pályázat nélkül, azonnal egyszemélyi felelős vezetője, elnök-vezérigazgatója lett?!
László András karrierjének „vállalkozói genezise” nem egyéb legendánál, amelyet image-teremtés céljából terjesztett el a sajtóban saját magáról. 
Az alaptőke "összegyűjtése" nyilvánvalóan csak az elvtársi nexusok révén sikerülhetett, amit az alapító intézmények és vállalatok felsorolása igazol:    
 Magyar Állam (képviselője: a Pénzügyminisztérium - mint vállalkozó!)
 Magyar Gazdasági Kamara
 Magyar Hitelbank Rt. (MHB)
 Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. (OKHB)
 Ipari Fejlesztési Bank Rt.
 Építőipari Innovációs Bank
 Állami Biztosító (ÁB)
 Hungária Biztosító (HB)
 MONIMPEX Külkereskedelmi Vállalat
 Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt (OKGT)
 Energiagazdálkodási Intézet (EGI)
 Számítástechnikai Kutató Intézet és Innovációs Központ (SZKI)
 KOPINT-DATORG Konjunktúra-és Piackutató és Informatikai Intézet
 Gép-és Szerszámértékesítő Vállalat (GSZV)
 MINERALIMPEX Magyar Olaj-és Bányatermékek Külkereskedelmi Vállalat
 IKARUS Karosszéria és Járműgyár
 Tejipari Vállalatok Trösztje
 Pestmegyei Műanyagipari Vállalat (PEMŰ)
A conexusok nyilvánvalóak. Későbbi működése során a Co-Nexus Rt. a bankoktól hiteleket kapott, a biztosítóktól biztosítást és tippeket (íróként: Trunkó Barnabást), a felsorolt cégek többségét pedig saját kezűleg privatizálta, többtucat más állami óriáscéggel együtt. Az állami intézmények eleinte jelentős kedvezményeket, támogatásokat is nyújtottak a Co-Nexus Rt. áldozatos és áldásos tevékenységéhez, - amiért cserében a tanácsadó „segített megszervezni” az állami privatizációs intézmények munkafolyamatait, sőt, időnként a törvényalkotó munkába, a változó jogszabályok megszövegezésébe is „besegített” szakvéleményével, javaslataival. Később, mikor a rendszerváltó állam már nagy nehezen rendezte a saját sorait (1991-től), - egyre gyakrabban fordult elő, hogy egy-egy tartozás-elengedést nem sikerült kijárni... Node 1992-től ez már nem is volt olyan fontos!
A Co-Nexus Rt.-t eredendően privatizációs tanácsadó és tőzsdei alkusz (bróker-) tevékenységek művelése céljából alapították, jelentős árbevételei is döntő mértékben ebből származtak. 1990. és 1992. között az előbbiek, - 1993-tól pedig az utóbbiak domináltak. A Társaság rövid idő alatt az Állami Vagyonügynökség (Csepi Lajos és Szűcs Endre) „kedvenc tanácsadójává” vált, s privatizációs projektjein legtöbbször az ÁVÜ „kedvenc auditorával”, a KPMG-vel dolgozott együtt. Privatizációs munkadíjai és sikerdíjai együttes éves összege 100 milliós nagyságrendet ért el az első három évben. Olyan nagyvállalatok magánosításában működött közre, mint például: a MATÁV, az MVMT, az ISG, a PEMÜ, a VERTESZ, a Betonútépítő Vállalat, a KÖZTI, a GSZV, a VEGYÉPSZER, a SKÁLA-COOP, az ÉPGÉP, a SZIM, a MOM, a VIDEOTON, a REMIX, az Erdőkémia, a Drótművek, stb. A Co-Nexus Rt. a magyar tőzsde alapító tagja is volt, - a nevéhez fűződött az első magyar tőzsdebotrány (emlékezzünk a Televízióban Haszon Ágnes brókerre!) kipattanása is. Amikor - 1993-tól - a nagy nemzetközi tanácsadó cégek felosztották egymás között a magyar privatizációs piac teljes egészét; a Co-Nexus Rt. azonnal átlátta, hogy a nagy üzlet, a pénz a továbbiakban az ál-lami vagyon folytatólagos felélésében van, s legott áttért a csődök és a fel-számolások menedzselésére. E tekintetben a Co-Nexus Rt. „életműve” Ózd tönkretételében és kifosztásában érte el a csúcsot. 
Hírhedtté azonban a Co-Nexust végül az ÁVÜ-portfolió „elkezelése” tette.

Mint láttuk, Dr. László András a magyar pénzügyi elit krémjének kiválasztottjaként abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a Magyar Állam és állami intézményeinek, nagyvállalatainak pénzén alapított állami tanácsadó részvénytársaság, a Co-Nexus Rt. kinevezett elnök-vezérigazgatójaként - tehát állami alkalmazottként! - szabadon vállalkozhatott a Magyar Állam vagyonának elprivatizálására, elkezelésére, felszámolására és felélésére. Egy percig sem habozott, - „profi módon” élt is a felkínált lehetőséggel.
Akkora blöfföt eszelt ki, melynek lényegét poszthumusz sem érti senki!

A Co-Nexus Rt. működését a következő főbb szakaszokra oszthatjuk:      
 Alapítás, szervezés (1988-1989.)
 A tanácsadó és alkuszi tevékenységek felfuttatása (1990-1991.)
 Az állami részvények kivásárlása, „önprivatizáció” (1991.)
 Az ÁVÜ-portfolió átvétele, a vagyonkezelés megszervezése (1992.)
 Prosperálás, „léggömb-effektus”, hitelfelvételek, eladósodás (1994-ig)
 Összeomlás, portfolió-értékesítés, a pénz „kiszivattyúzása” (1995.)
 A fizetésképtelenség bejelentése (László András: 1996. november 18.)
 Botrányok, László András halála, cégeladás 1 forintért, vizsgálatok, letartóztatások, érthetetlen csönd (1997-től napjainkig).

                                   A BRÓKER LELKIISMERETE                                 

A hibáim következményei a bűneim?!
Csak hibásak a követeléseim, vagy bűnösek is?!
Bűnös-e a követ, aki hibázott?!
Megköveznek a bűnösök, csak mert hibáztam?!
Megkövetnek-e a bűnösök, ha csupán hibáztam?!
Hibázott-e, aki bűnt követett el?!
Alapkövetelmény: aki bűnös, az a hibás?!
Hiába hiba a bűn, ha nincs következmény.
Ezt elkövetni nemhogy nem bűn, - még hiba sem volt.
Hibádzik a bűn, következőleg nem vagyok hibás.

"Hibákat követtem el, - de ... bűnöket nem!" (László András)       

                     
                                             A NAGY BALHÉ
                          Konnektikus trükkök Connecticut-ból
Hozzávalók:
 A vállalkozás-birodalom, mely különböző, áttekinthetetlen tevékenységű és nagyságú kft.-kből, zárt részvénytársaságokból áll, amelyek között a kereskedelmi-pénzügyi kapcsolatok, elszámolások tetszőlegesek lehetnek. Fontos volt, hogy László András, a Co-Nexus birodalom feje közvetlenül, vagy a holding révén közvetve többségi részvény-, illetve üzletrész-tulajdonnal rendelkezzék valamennyi PORT-foliójában. Hogy a továbbiakban már ne tartozzék magyarázattal semmikor, semmiről, senkinek; hogy az elkövetkező tranzakciók előre kitervelt célzatossága örökre rejtve maradjon, - meg kellett venni a Co-Nexus Rt. részvényeinek tulajdonjogát a Magyar Államtól. László a kivásárlást egy kifejezetten erre a célra alapított fantom-vállalkozás: a Solo Kft. révén valósította meg, 1991-ben. A Co-Nexus Rt. évközben osztalékot fizetett az eredeti  részvénytulajdonosoknak, majd az elnök-vezérigazgató rábeszélte őket, hogy a részvényeket névértéken adják el neki. Ezután az 1 millió forintos tőkéjű, semmilyen üzleti tevékenységet nem folytató Solo Kft. lejegyezte a részvényeket, majd fuzionált a Co-Nexus Rt.-vel, amely bankhitelből fizette a vételárat. László András így egyedüli, 100 %-os tulajdonosává vált az eredetileg tanácsadó/bróker cégnek, amelyet valójában eleve a számára alapítottak a Magyar Állam cégéres képviselői. Hálából, a később kapott jutalékért.
 A laza Számviteli Törvény ebben az elmaradott gazdaságú és kultúrá-jú, éppen átalakulóban lévő országban még évekig nem tette kötelezővé a közös tulajdonoshoz tartozó vállalkozás-csoportok számára ún. konszolidált (összevont) mérleg készítését. A Co-Nexus Rt. vélelmezhetően teljes fennállása alatt sohasem készített ilyet, így valóságos számviteli bűvészmutatvány lehetett, amikor és amennyiben a hatósági felszámoló rákényszerült, hogy évekre visszamenőleg kibogozza az áttekinthetetlen kereszttulajdonlások, tőke és cash-flow tranzakciók, adásvételek, részvény-és ingatlanfelértékelések, illetve egyéb kesze-kusza pénzügyi elszámolások összes következményeit. Márpedig meg kellett tennie, csupán amiatt is, hogy utólag megállapíthassa: végül is ki, kinek, mennyivel tartozik. Elvileg csak egy teljes körű, tisztességesen összeállított konszolidált mérleg alapján volt megfejthető a rejtély: mennyi, és milyen tőke veszett el, hogyan volt lehetséges hosszú éveken keresztül effektív készpénzt teremteni a semmiből, - így végső soron mennyi pénz tűnt el, és hová?! Más kérdés, hogy összevont „végeredmény” máig nincs, vagy ha van, hát nem publikus, mert „nem szalonképes” a széles közvélemény előtt.   A Co-Nexus Rt. működésének pénzügyeit igen gyakran, szinte évente vizsgálta az Adóhivatal és a Társadalombiztosítás, - ám egyszer sem az állami részvénytulajdonosok (1991-ig), vagy az Állami Vagyonügynökség (1992. után). Egyetlen vizsgálat sem állapított meg semmi lényegeset. Pedig lett volna mit! Különösen 1992-t követően, hiszen ez az év már 150 millió forint tényleges gazdálkodási veszteséggel zárult, amit „image-okokból” még formálisan elkentek ugyan, ám ettől kezdve a halmozott veszteség növekedése megállíthatatlanná vált, ami negatív tőkeösszeget eredményezett, hiszen a Co-Nexus Rt. valóságos, felélhető tőkével, értékes (eladható) vagyontárggyal nem rendelkezett. (A rohamutcai épület- komplexum - évek óta lelakatolva - állaga miatt csekély értéket képvisel.) Már a holding-korszak előtti Co-Nexus Rt.-re is igen jellemző volt, hogy a számviteli mérlegekben kimutatott saját tőke értéke a különböző trükkök következtében egyre növekedett, miközben az éves gazdálkodás fokozatosan növekvő veszteséget termelt, a vállalkozás bővülő hitelfelvételre kényszerült, miáltal rohamosan eladósodott. Ez tehát a léggömb-effektus lényege, amin László András „menekülés előre” taktikával igyekezett úrrá lenni. Felhőtlenül mosolygott, pipázott, s évente kicserélte a bútorzatot... A viharfelhők pedig gyülekeztek! A belső morál állapota is híven tükrözte a látszat és a valóság antagonisztikus ellentmondását. A pénztárba két ízben is betörtek „ismeretlen tettesek”, de sosem derült ki, hogy kik. Majd a pénztárosnő 2 millió forintot sikkasztott, s csak simán elbocsátották... Aztán hirtelen főkönyvelőt kellett „cserélni”, aki majdnem megbolondult. Végül - de ne szaladjunk ennyire előre! - 1996-ban egyik éjjelen tűz ütött ki a lezárt irattárban, amiért is a tűzoltók lezárták az Attila utat. Állítólag a bérház két idős lakója meghalt füstmérgezésben. A hírekben mindezt ne keressük! Mit is jelenthet a valóságban a törvényességi felügyelet?!
 A konnektikus nexus a Vagyonügynökséggel alapvető fontosságú! Ne feledjük: ekkoriban még a Co-Nexus Rt. az egyetlen tiszta magyar tulajdonú tanácsadó/bróker cég Magyarországon, - ráadásul még szinte minden fontos állami beosztásban volt elvtársak ültek. Kézenfekvő hát a Co-Nexus kivételezett, sőt, egyenesen privilegizált helyzete! Közismert  László András jó viszonya a volt KISZ-es Csepi Lajossal, az ÁVÜ igazgatójával. Az sem egy hátrány, hogy a szakminiszter ugyanabban az irányban volt kancsal, amerre László bandzsított. (Ez privatizációs betegség.)  Így történhetett, hogy a már 100 %-ban László magántulajdonát képező Co-Nexus Rt. 1991. Karácsonyára, kvázi-ajándékként megnyerte azt a zárt, állami vagyon kezelésére kiírt ÁVÜ-pályázatot, melynek révén nagyjából 4 milliárd forint értékű vagyon hullott László András ölébe; mindent összevetve, gyakorlatilag ingyen és bérmentve. Amennyiben az ÁVÜ jog-utódja, az ÁPV Rt. ezt nem titkolná a mai napig; érdemes lenne megtekinteni és megismerni a pályázat eredeti dokumentumait: nevezetesen a ki-írás szövegét, a lapokban megjelent hirdetményt, a konkurrens pályázók ajánlatait (vagy legalább a kilétüket!), az értékelés jegyzőkönyvét, stb. Az  illetékesek állítása szerint a tárgyi vagyonkezelési szerződés kizárólag érdeklődés hiányában teljesen unikum maradt (HVG: Port-felhő, 1995. január 14.). Felettébb gyanús körülmény, hogy az ÁPV Rt. máig nem járult hozzá a szerződés szövegének nyilvánosságra hozatalához, pedig László András egyetértett volna vele! A titok tehát ÁPV Rt.-érdekből (?!) maradt titok mindmáig. A KÁPÉ 1994. október 6-iki számában László a következőket nyilatkozta: "... a szerződést a Mádl úr vezette igazgatótanáccsal kötöttük, s olyan hibátlan szerződés volt, hogy később hiába keresték a kákán is a csomót - pedig Szabó Tamásék nagyon keresték -, semmibe nem tudtak belekötni." A szerződés egyáltalán nem rendelkezett a 4 milliárdos portfolió 8 társaságának 1991. évi gazdálkodási eredményéből származó bruttó 280 millió forint osztalék sorsáról, pedig ez az összeg még egyértelműen a tulajdonos ÁVÜ-t illette volna. A CO-NEXUS azonban megtartotta magának a teljes összeget, és László "joggal" nyilatkozta 1994. május 14-ikén a Televízió "HÉT" című műsorában, hogy:  "Node kérem, - így kötöttük a szerződést!" Ugyanis tényleg így kötötték:  a szerződést fogalmazók egyszerűen elfeledkeztek rendelkezni potom 280 millió forint sorsáról. Nem csoda hát, hogy mindezek után az Állami Számvevőszék több, egymást követő évi vizsgálati jelentésében is újra felvetette a 280 millió forintos osztalék, illetőleg a tárgyi vagyonkezelési szerződés szokatlanul  pongyola szövegezésének kérdését. Az ÁVÜ egyértelmű szándéka a vagyonkezelési pályázat kiírásával az volt, hogy a kezelésbe adott portfolióért cserébe előbb-utóbb készpénzt lásson. A megkötött szerződés lényege szerint a Co-Nexus Rt. 1992. január 1-jétől átvette 5 éves vagyonkezelésre az alapvetően 8 állami tulajdonú társaságból összeállított vegyes portfolió-csomagot; azzal a kötelezettséggel, hogy a szerződés lejártával, legkésőbb 1997. január 1-jén kifizeti a vétel-árat, amit a felek 3,952 milliárd forintban határoztak meg. A szerződés a fizetési módot egyértelműen készpénzben rögzítette. Garanciális fedezetként a Co-Nexus Rt. saját részvénypakettjét helyezhette az ÁVÜ-nél  letétbe, ami újabb furcsaság, hiszen annak értéke 0,053:3,952 = 1,34 %-os fedezeti hányadnak felel meg! (Gondoljuk meg: egy mai bankhitelhez 250 %-os, két és félszeres fedezeti arányt követel meg bármely bank!)  A szerződéses vételárat a portfolió cégértékeiből számították ki, amelyet elfogadott üzletértékeléssel alapoztak meg. Eszerint a vagyonkezelésre átvett/átadott állami tulajdonú társaságok átlagos üzletértéke (részvényeik árfolyam-indexe) 110-115 %-ot mutatott, vagyis becsült piaci/forgalmi értékük meghaladta a névértéket! Ennek alapján a vagyonkezelési szerződésben László András Co-Nexusa semmi egyebet nem vállalt, mint hogy 5 teljes éven át lefölözi a nyereségesen (1991-ben = 280 Mft!) működő cégek minden hozadékát, üzleti kapcsolataikat és bolthálózatukat saját kereskedelmi/üzleti céljaira használja fel, majd az inflációval is növelt üzletértéken értékesítve részvényeiket, - bevételéből 4 Mrd forintot készpénzben megfizet az Állami Vagyonügynökségnek. (Nem ez történt!) László - lásd: fentebb! - tökéletesnek nevezte a tárgyi szerződést.                Aztán utóbb (1996.) arra hivatkozott, hogy „túlértékelte” a portfoliót.     Mindenesetre mostanáig egy forintot sem fizetett a felélt vagyonért.      Az ÁVÜ semmilyen intézkedést nem tett, - sem a 280 millió forint osztalék visszaszerzésére, sem a portfolió 3.952 millió forintos vételárának behajtására. Jogutódja is mindmáig titkolja/szégyelli az egész ügyet...Tekintettel arra, hogy a vagyonkezelési szerződés a fizetési határidő esetleges nem teljesítését a jegybanki alapkamat kétszeresével szankcionálta, - az ÁPV Rt. ma már akár 10 milliárd forintot is követelhetne a Co-Nexus Rt. jog-, vagy László András természetes utódain!
 A tanácsadó ügynökség 1992-ben holdinggá alakult át, amely legott felvette a kétszintű részvénytársaság, a konszern formáját. A szervezeti változtatásra az előre eltervelt tranzakció-sorozat „csontnélküli” megvalósításához volt szükség. Meg kellett teremteni a „megszerzett”, már a Co-Nexushoz „csatolt” ÁVÜ-PORTfolió pénzügyi felélésének potenciális lehetőségét. A tudatosan felépített pénzügyi hidat az a sajátos tulajdonlási lánc jelentette, amely szerint (1) László András tulajdona a Co-Nexus Rt., a konszern holdingja; (2) A Holding tulajdona a Co-Nexus Értékház Rt., amely tovább viszi az eredeti tanácsadó/bróker funkciókat; (3) Az Érték-ház Rt. tulajdona a PORT-REÁL Kft., amely az ÁVÜ-PORTfoliót kezeli. 
 A vagyonkezelő "Kikötő" (PORT) létrehozása, illetőleg a tulajdonosi lánc konszern-szervezetébe illesztése azért rendkívül ravasz megoldás, mert formálisan már előre László András személyes tulajdonává tette a még meg sem vásárolt, ki sem fizetett idegen - magyar állami - tulajdont. Megalakult tehát a PORT-CSOPORT, amely kezdetben „csak” az ÁVÜ-PORTfolió társaságait vagyonkezelte; úgy, mint: a Délker Rt.-t, a Royal Bútor Rt.-t, a Napi Gazdaság Kft.-t, az Arbau Építőipari Kft.-t, a Haldex Rt.-t, a Kaliber Kft.-t, a Pécsi Agroker Rt.-t, és a Pécsi Építőipari Kft.-t. Később azután a kezdeti „tiszta” kép gyorsan tovább bonyolódott, illetve összekuszálódott, ugyanis László András egyrészt hamarosan „magáévá tette” a portfolió kívánatos részelemeit - például: a Napi Gazdaság lap egyfolytában „László híreit” zengte, a személyes szócsövévé vált -, másrészt a portfolióhoz módszeresen hozzákeverte „egyéb szerzeményeit” (ilyenek voltak: a TRIÁL, a Hunicoop Rt., a Kerekes Kft., a Rádiusz Kft., sőt az Ózdi Kohászati Üzemek is), miáltal minden mindennel összekeveredett, hogy soha többé ne is válogathassa széjjel azokat senki. A legkülönösebb talán a TRIÁL esete, amely veszteséges társaság tulajdonjogát László egyébként is rejtélyes módon szerezte meg. A portfolióba gyűjtve fúzionáltatta a Royal Bútor Rt.-vel, miáltal annak piaci részvényárfolyama a felére zuhant. Feljavítás helyett - lerontás...A cégek és üzleti (bolt-) hálózataik látszólag céltalan összeolvasztása valójában egyrészt a tulajdonosi és a jövedelmezőségi viszonyok végképp áttekinthetetlenné tételét, másrészt egy László/Co-Nexus saját üzlethálózat megteremtését célozták, - László András atavisztikus kereskedői alkatával összefüggésben. Így jöttek létre olyan eleve életképtelen, öszvér kereskedelmi egységek, mint: a HANGÁR-, vagy a PORTENDRE áruházak, amelyekben a nyitás utáni első napokban fél áron vásárolhattak a Co-Nexus dolgozói, néhány hónap látszat-működés után azonban jött a csőd, a hirtelen bezárás...         A Co-Nexus megvásárlása, majd a PORT-CSOPORT létrehozása után László András kompromisszumot kötött a követelőző menedzsmenttel, - adott is nekik, meg el is vett tőlük. „MINDEX” néven menedzsment-tulajdonlási kft.-t alapítottak, amely a Co-Nexus Rt. részvényeinek 11,3 %-át kapta meg. „Cserében” László „László  László” néven személyes kft.-t alapított, amely menedzsment-szolgáltatás címén havi bruttó 1 millió forint összeget számlázott a Co-Nexus Rt.-nek, megélhetésének biztosítására.
 A korlátlan hitel az elvtársaktól egyre inkább nélkülözhetetlenné vált, amint László is rájött, hogy „túlnövekedett” a célon, és minden határon. Egyfelől a Co-Nexus Rt. alakulásától kezdve hitelekből élt, bár eleinte a horribilis összegű tanácsadói bevételek és sikerdíjak jelentősen hozzájárultak a pozitív cash-flowhoz. 1992-től azonban egyre nyilvánvalóbbá és nyomasztóbbá vált a relatív pénzhiány, amit a bankok egyenlítettek ki.    Másfelől a PORTfolió társaságai - minden üzleti értékük ellenére - mind jobban eladósodtak hitelezőiknek a dilettáns cégvezetés következtében.
A ravaszul kiagyalt és kíméletlenül meg is valósított kereszttulajdonlási, sőt „keresztbe-kasul” tulajdonlási szisztéma lehetővé tette a „szűkös” pénzlehetőségek rendkívül hatékony, multiplikatív kihasználását. Ennek eredményeként László és menedzsmentje elképesztő sebességgel forgatta meg a rendelkezésére álló készpénzt, - a kezükben minden 1 forint úgy működött, mintha 5 lenne. Ugyanis 5 célra használták egyidejűleg!    A látszólag teljesen céltalanul, gomba módra szaporodó újabb és újabb társaságok alapításhoz befizetett, induló készpénz-tőkéjét már másnap kivették, többnyire azért, hogy megint csak újabb társaságot alapítsanak. Mindezek ellenére a Co-Nexus-család és a PORTfolió vállalkozásainak pótlólagos nettó forrásigénye, bankhitel-szükséglete folyamatosan nőtt.  A virtuális prosperálás akkora lökéshullámokat vetett, hogy a hivatalos sajtó (KÁPÉ: 1994. október 6.) László vállalat-birodalmát a tizenegyedik helyre tette az óriások rangsorában! (Rényi Gábor produkált még ilyen felfutást, mint „bennfentes részvénykereskedő”, a Novotrade Rt.-vel.)
Az első években a pénz valósággal parttalanul ömlött a hitelező bankoktól, mindenekelőtt a Leumi-Hitelbanktól, amely László filiáléinak legfőbb hitelezője volt. Gyakorlatilag blanketta-szerződéseket kellett kitölteni.
Aztán eltűnt a Leumi Bank, s megszűnt a könnyű hitel, - ám a Hitelbank, az OKHB, majd később a Postabank sem voltak sokkal szűkmarkúbbak. A 90-es évek első felében Magyarországon erős, de abszolút látszólagos konjunktúrát gerjesztett a privatizáció, a beáramló külföldi tőke, a kereskedelem teljes liberalizációja, és legfőképpen az évi 30 % körüli infláció. Ezekben az években az állami tulajdonú nagybankok katasztrofális mértékű csődportfoliót halmoztak fel, aminek túlnyomó része az elv-társaknak fedezetlenül nyújtott hitelek „bedögléséből” származott, illetve olyan felelőtlen „befektetésekből”, amelyek pénzkihelyezései sohasem térültek vissza. Ezek közé sorolt be a Co-Nexus Rt. is, összes vonzatával, mintha csak szintén egy halódó, privatizációra/felszámolásra váró szocialista állami nagyvállalat kellemetlen maradványa lenne. Sok száz-milliárd forint ilyen bankhitel tűnt el „nyomtalanul” az állam által többször is végrehajtott körkörös bankkonszolidáció során, amelynek az volt a lényege, hogy a haverok behajthatatlan tartozásaiból eredő kintlévőségeket egyszerűen veszteségként leírták, a költségvetés pedig megtérítette az összes kárt. Nem kellene mást tenni, mint az említett három nagybanknál (azok nyilvántartásaiból) kigyűjteni, majd összesíteni mindazokat a hitel-összegeket, amelyeket László András, a Co-Nexus Rt. és leánycégei, továbbá a PORT-folió társaságai 1990. és 1996. között felvettek, ámde sohasem fizettek vissza. Érdekes végeredmény születne...! Mindezek azonban még csupán csak a nyilvántartott céghitelek; merthogy ezeken kívül léteztek ám nyilvántartásba nem vett, és/vagy diszkrét magánhitelek is. Ezeket kivételezett személyek kapták, olyanok, mint például állítólag: Széles Gábor és László András, 1-1 millió $ devizahitelt, a Leumitól.
A Leumi távozása után a tartozást állítólag átcedálták a Hitelbankra, onnan talán az OKHB-ra, vagy ki tudja hová... Végül nyilván konszolidálták! Ha már a bankoknál tartunk: Kékesi János (OKHB) jóbarátja volt Lászlónak, éppúgy, mint később Princz Gábor (aki állítólag László bécsi műtétjét is finanszírozta, 600 ezer forintért), viszont Bartha Árpád igen is, meg nem is, - amint ez a következő, ide kívánkozó történetből kiderül. László András 1991-ben a „Quattro” konzorcium tagjaként, Széles Gábor társaságában megpályázta a komplett Videoton Rt. (amelynek a legnagyobb hitelezője 7,8 milliárd forinttal az MHB Rt. volt!) megvásárlására kiírt ten-dert, ám nem számol(hatot)t azzal, hogy Széles Gábor az MHB Rt.-vel konzorciumban is benyújtott pályázatot, és így nyert, nem a Quattro-val...
 A Déli Autópálya Projekt hosszú előtörténetre tekinthet vissza! Tulajdonképpen végigkíséri a nyomorgó Magyarország álmodó politikusainak és blöffmestereinek - álmodik a nyomor! - elmúlt 30 évi tevékenységét, mint kipukkaszthatatlan luftballon, amelyet időről-időre újra felfújnak!
László András nagy fantaszta is volt, egyfolytában kísértette az olthatatlan vágy, hogy amolyan modern Verne Gyulaként örökre beírja magát szegény Magyarország újkori történelmébe. Valami olyat kellett kitalálnia, ami annyira grandiózus, hogy mindenkit azonnal mellbevág. Olyat, amelynek a megvalósítása tiszteletet parancsol, valami „szécsényiset”, mint pl. a Lánchíd! Szóba jöhetett akár: a Duna és a Tisza közvetlen hajóúttal összekötése, esetleg másik főváros felépítése Szabolcs-Szatmár megyében, netán elkerülő autópálya megépítése Bécs és Kijev kö-zött, hogy közelebb kerülhessenek egymáshoz az ukrán és az olasz elv-társak! Az ún. Déli Autópálya ötlete eredetileg Bozóki András politológustól származik, erről szóló írása a 80-as években jelent meg az "ÉS" valamelyik számának leghátsó oldalán. László András - mint saját ötletét - monumentális projektté fejlesztette a tippet, legalábbis ami a feltételezett nyomvonal mentén fekvő települések, városok helyi önkormányzatainak a kezdeti finanszírozásba való korai beszervezését illeti. Horn Gyula, volt miniszterelnök "Cölöpök" című önéletrajzi művéből (lásd: Zenit Kiadó, 1991., 3. kiadás, 122. oldal) azonban világosan kiderül, hogy a Déli Autó-pálya projekt már 1968. (!) táján a Világbank által finanszírozandó "féligkész terv" volt, amelynek megvalósítása a magyar közlekedési tárca illetékeseinek visszalépésén bukott meg! Hogy eredetileg kinek az ötlete volt, - ma már ki nem deríthető... László Andrásnak viszont jól jött ez az átlagos magyar ésszel felfoghatatlan, és magyar költségvetési pénzeszközökből finanszírozhatatlan fantazmagória, hiszen mint hiányzó lánc-szem tökéletesen beleillett a Nagy Balhé koncepciójába. Olyannyira be-lelovallta magát, hogy például Baráth Etele közlekedési államtitkárral is megivott egy üveg whiskyt - ezzel kevesen dicsekedhettek! -, csak hogy rávegye őt is az állami támogatás és részvétel megszervezésére. Még a Déli Autópálya elképzelt nyomvonalát is megrajzoltatta Antal Istvánnal, a Közlekedéstudományi Intézet közlekedésmérnökével; kemény, 20 ezer forintos megbízási díjjal honorálva a kutatói bravúrt, ugyanis hivatalos forgalomszámlálási felmérések, bonyolult statisztikák összevont adataival is sikerült „alátámasztani” a Déli Autópálya megépítésének objektív, üzleti szükségszerűségét, - mi több: a befektetés jövedelmezőségét és gyors megtérülését. A DAP-projekt szervezésével László András az ősi nemesi sarj Nagy Pétert, a debreceni Co-Nexus Iroda vezetőjét bízta meg, s már 1992-ben neki is láttak a - tudományosan, térképen megszerkesztett -nyomvonal mentén elterülő helyi önkormányzatok ideológiai megdolgozásához. Igyekeztek elhitetni az illetékes polgármesterekkel, hogy városukban azonnal beköszönt a virágzó üzlet-és kereskedelem arany-korszaka, amennyiben hajlandók jelentős pénzeszközökkel beszállni az évszázad beruházásának megvalósításába, hiszen az új autópálya nyüzsgő forgalma majd beviszi őket is Európa pénzkeringésének a kellős közepébe... Biztosra vehető, hogy csupán a tárgyi városok forráshiánya vetett gátat a pénzbegyűjtés nagyobb sikerének; különben sovány százmilliók helyett valószínűleg súlyos milliárdok is összejöhettek volna... Néhány millió forintért készült egy tervtanulmány is - máig ez képezi a grandiózus projekt egyetlen ismeretelméleti alapját! -, amellyel végigházalták a délvidéket.
 A Treuhand (Vagyonügynökség) PORT-folióját konnektikus trükk alkalmazása nélkül nem lehetett készpénzzé tenni, már csak azért sem, mert az eladósodott vagyonkezelt társaságok körül is már állandóan ott lebzseltek a saját pénzükre éhes hitelezők, akiknek árgus tekintetétől kísérve egyetlen garast sem lehetett volna kivenni a napi cash-flowk-ból.   A Magyarországon immár megismételhetetlen, de korábban másutt már legalább több-tucatszor bevetett módszer Connecticut-ból - esetleg áttételesen Kanadából, vagy Malajziából - származik. Mindenütt símán, gond nélkül benyelték a Nagy Horgot (the Big Sting) a szegény bennszülött - irokéz, maláj, bantu, stb. - őslakosok! A magyarok is mélyre nyelték...
A Co-Nexus Rt. rohamutcai székhelyén 1992. november 16-ikán, 9 órakor rendkívüli igazgatósági ülést tartottak, amit az üzleti terv várhatóan katasztrofális teljesítése tett indokolttá. Szalay Anna gazdasági igazgató írásos beszámolót terjesztett elő, amely érzékletesen, tételesen bemutatta, hogy a tárgyévi gazdálkodás valamilyen csodatévő beavatkozás nélkül cca.150 Mft veszteséggel zárul majd, - mivel a várható költségek 270 millió forintot, a bevételek pedig csak 120 millió forintot tesznek ki. László András tulajdonos, elnök vezérigazgató feltette a költői kérdést az Igazgatóság nagytiszteletű tagjának, miszerint: „Elbírja-e a Co-Nexus Rt. sajtó-imidzse a veszteséget?” - „Nem!” - hangzott a lakonikus válasz. „Akkor van egy ötletem!” - mondta erre László, és előadta, hogy 500 %-os könyvvizsgálói felértékeltetés után el kellene adni a Co-Nexus Rt. tulajdonát képező Déli Autópálya Rt. részvényeinek egy részét a PORT-REÁL Kft.-nek, éppen annyi készpénzért, hogy az árbevétel kiegyenlítse a Co-Nexus Rt. várható veszteségét. A pénz rendelkezésre állt, hiszen a PORT-REÁL Kft., az ÁVÜ-portfolió vagyonkezelője egyszámlájáról lehívható volt az 1991. évi gazdálkodás osztaléka (amely - mint tudjuk - bruttó 280 millió forintot tett ki)... Néhányan hevesen tiltakoztak az ötlet ellen.
A Co-Nexus Rt. vezetői 1993. február 10-én ismét igazgatósági ülésre gyűltek össze, amelynek egyetlen fontos napirendi pontja az 1992. évi gazdálkodás eredményének ismertetése volt. Az Igazgatóság tagjai fel-lélegezve nyugtázták, hogy a IV. negyedév rendkívüli eredményessége, a hatékony vezetői intézkedések megoldották a korábbi problémákat.

Mint láthattuk, 1993. közepére minden szükséges feltétel összeállt a Nagy Balhé megvalósításához, a konnektikus lufi óriásira fúvódott, - megkezdődhetett hát a maradék készpénzek átszivattyúzása a „reális” PORT-folióból a „fiktív” DAP-projekt révén az „álmok” Co-Nexusába, László Andrásék zsebébe. Foglaljuk össze emlékeztetőül a szükséges feltételrendszert:     
 A konnektikus személyi kapcsolatrendszer összefonódik.
 Az államtól kapott tanácsadó cég: a Co-Nexus Rt.
 Az állami cég kivásárlása: önprivatizáció „Solo”-ban.
 „Burjánzó” vállalkozás-birodalom: a Co-Nexus-család.
 Az összevont mérlegkészítés hiánya (laza Számviteli Törvény).
 Konnektikus nexus az Állami Vagyonügynökséggel.
 Rohamos eladósodás: „menekülés előre” taktika.
 Kétszintű részvénytársaság: holding és konszern.
 „Ingyen” PORTfolió az ÁVÜ-től (4 Mrd Ft): PORT-vagyonkezelő.
 Korlátlan bankhitel az elvtársaktól.
 A vezércölöp: a Déli Autópálya Projekt.
 A nemzetközi trükk: a portfolió-készpénz metamorfózis.
Minden készen állt tehát a nagy előadáshoz, - csupán egy gombnyomással be kellett indítani a készpénz-szivattyút! Hogy végül is mindenki világosan átlássa és megértse az ötlet és megvalósításának ördögi zsenialitását: Adott egy túlnövekedett, eladósodott, készpénztelen Co-Nexus Rt. Adott egy eladósodott, eljelzálogosított, de eladható ÁVÜ-PORTfolió. Adott egy értéktelen blöff, egy világbanki „szent tehén” DAP-projekt.
A bűvész feladata az, hogy a Co-Nexus Rt.-ből és a vagyonkezelt PORT-folióból kiszivattyúzza a megmaradt összes készpénzt, értékesítse a meg-maradt részvényeket, majd látszólag/Lászlólag az egészet intézze úgy, kelt-se azt a látszatot, mintha az ÁVÜ-től kapott PORTfolió, illetve az összes lé-tezett készpénz nem tűnt/veszett volna el, ma is megvan, - csupán „átadta értékét” a Déli Autópálya Projektnek (minden ebben értékesült!), amelyet ő ezennel tisztelettel át/visszaad az ÁPV Rt.-nek, mint 10 év munkája gyümölcsét. Négymilliárdért cserébe egy Gigantikus Lufi: vörös DAP-felirattal...
A korabeli hivatalos (kormány-, ÁPV Rt.-, stb.) országgyűlési-és sajtó megnyilatkozások (Kuncze, Csiha, Suchman) is - menteni próbálva a mentendőket! - nagy reményeket fűztek egy állítólagos spanyol, majd egy török befektetőhöz, aki(k)től a Déli Autópálya Projekt megvásárlásán keresztül a Co-Nexus/PORT Rt. szégyenfolt konszolidálását várták. Ennek egyetlen alapját az a „nagyvonalú értékbecslés” képezte, miszerint a DAP-projekt ún. üzleti értéke 0 és 5 Mrd forint közé tehető; attól függően, hogy az autó-pályát megépítik-e valaha, vagy sem. Utólag mindezek a felfokozott várakozások is a blöff-rendszer szerves részének tekinthetők, hiszen nincsen olyan őrült külföldi tőkebefektető, aki megfelelő kormánygaranciák nélkül belefogna egy olyan, egyébként soha meg nem térülő óriásberuházás finanszírozásába, amelynek megvalósítási költségei - legalább két cikluson átívelve - vagy 6-8 éven át jelentősen megterhelnék az állami költségvetést.
A beharangozott befektető(k) garanciák hiányában persze tova is tűnt(ek), a DAP zavaros tanulmányterve, László álma senkinek nem ért 5 milliárdot.
Megmaradt viszont a kezelhetetlen Co-Nexus/PORT ügy teljes eszmei és gyakorlati rendez(het)etlensége, ami át is származott a mai kormányra.

                                  A JÁTÉK SZOMORÚ VÉGE

Beindult hát a készpénz-szivattyú, és megkezdődött a játszma végjátéka, - úgy 1994-1995-től. Senki ne higgye, hogy az összeomlás valamiféle kvázi-egyirányú, áttekinthető vonalvezetés szerint zajlott le! Ellenkezőleg: a zűrzavar egyre csak tovább nőtt. A dolog külön érdekessége, hogy a társaság-alapítási mánia nemhogy alábbhagyott volna, hanem újabb köz-és kisbe-fektetői készpénzek begyűjtése céljából még mindig újabb és újabb társaságok alakultak (pl. PORT Rt., Kártya Kft., Árendás Kft. = árulta a levegőt!), pedig a betétgyűjtés banki funkcióját a Co-Nexus Rt. jogosítvány hiányában eleve törvénytelenül gyakorolta, ráadásul minden szükséges fedezet nélkül. Senki nem volt, aki a közelgő csőd szagától (legkésőbb 1997. január 1-jén  4 milliárdot kellett volna fizetni az ÁPV Rt.-nek!) megvadult előre menekülőnek megálljt, vagy hátramenetet parancsolt volna...
Mi is lett a PORTfolió tagvállalatainak sorsa? Eladás, csőd, fúzió, - illetve felszámolás, vagy végelszámolás. Túl sokáig már egyik sem húzhatta...
A Kaliber Kft. zűrzavaros/gyanús körülmények között a Garagent Rt.-é lett. A Délker Rt.-t tönkretették, vagyonát/ingatlanait eljelzálogosították, kész-pénzét kivonták, majd bejelentették a csődöt (HVG., 1996. január 27.).
A Royal Bútor Rt. (TRIÁL-boltokkal kistafírozott) részvényeit mintegy 818 millió forintért eladták a fizetésképtelen KORDAX Rt.-nek. László András emlékezete szerint Kelemen Ivánnal 1,4 milliárd forintos vételárban egyeztek meg (szerződés nem készült?), ámde ennek semmi nyoma. A vételárból a KORDAX 600 millió forintot egy (fedezetlen?) FERROMAT- (a KORDAX egyik tulajdonosa) váltóval fizetett ki, ami miatt az ügyet perre vitték, s egészen a genfi váltójogi konvencióig jutottak.
Sem cégek, sem készpénz, sem üzlethálózatok, sem vagyon nem maradt fenn a PORTfolió vállalatai után; csupán horribilis tartozások, behajthatatlan követelések, lezáratlan perek, jelképes és valódi lelakatolt rácsok és kapuk.  Befejezett és befejezetlen felszámolások és ezernyi megfejthetetlen titok.
Egyvalami volt, amiben a Co-Nexus Rt. még mindezek után is bővelkedett. Szinte tonnaszám állt rendelkezésére a kisnyugdíjasoktól nagytételben, 25-30 %-os áron felvásárolt (ezenkívül még ki tudja honnan összeharácsolt) kárpótlási jegyek tömege. Hivatalosan kérték az ÁPV Rt.-t (HVG: PORT-felhő, - 1995. január 14.), hogy a 4 milliárd forintos fizetési kötelezettséget túlnyomórészt kárpótlási jegyekben teljesíthessék (ami sokszoros fizetési könnyítést jelentett volna!), ám az ajánlatukra elutasító választ kaptak.
László András 1996. november 18-ikán délben a rádióban bejelentette - micsoda dráma! - hogy a sorozatos parlamenti támadások (!) következményeként a Co-Nexus Értékház Rt. üzleti működését felfüggeszti, és az ÁPV Rt.-vel kapcsolatos 4 milliárdos tartozását a Co-Nexus nem tudja rendezni. Mindezek után végül is megindultak a hivatalos (felszámolási) eljárások.
Az 1997-ben „visszavett” vagyonelemeket az ÁPV Rt. 1998-ban visszaadta a már felszámolás alatt álló Co-Nexus Rt.-nek, - ismét csak értékmozgás nélkül (Magyar Hírlap, május 26.). Ezután dr. Tompos Judit ügyvéd 1 Ft-ért megvásárolta a céget végelszámolójától (?!), hogy a felszámolástól megmentse; majd később ő is továbbadta, szintén 1 Ft-ért, a PORT Rt. elnök-vezérigazgatójának, Kulcsár Istvánnak. Az újabb vagyoni tranzakciók során derült ki, hogy a PORTfolió - a vagyonkezelési szerződés kifejezett tiltása ellenére - hogy, hogy nem: bekerült a Co-Nexus Rt. felszámolási vagyonába! Továbbá az is, hogy az ÁPV Rt. mérlegében ez a vagyon nem szerepel. 

                                   MENNYI A TELJES KÁR?!

Tekintettel az összes állampolgári, személyi szabadságjogra, az általános liberalizációra és demokráciára, az üzleti titkokra, az ÁPV Rt.-titokra, valamint az összes banktitkokra; nincs könnyű helyzetben az, akinek a fejében felmerül az eretnek gondolat, hogy, ha már így esett: ex post netán összesíteni is lehetne az okozott károk teljes összegét, legalább okulásul az utó-kornak... Szerintem szükséges megpróbálkoznunk a feladattal!

Induljunk ki abból, hogy a Co-Nexus Rt. hivatalos felszámolója, a Duna Libra Közgazdász Rt. 1998-ban mintegy 6 milliárd forintban összesítette a Co-Nexus Rt. ellen benyújtott, elfogadott hitelezői követeléseket, amiből a már ismert összeg, 4 milliárd forint az ÁPV Rt. szerződéses követelése. Noha ez az összeg teljes egészében csak tőkekövetelés, kamatok nélkül - tehát a jogosan felszámítható kamatokkal a kárösszeg automatikusan megnő -, mégis, a Co-Nexus Rt.-re nézve rendkívül hízelgően alacsony!
Lehetséges ez pusztán amiatt is, mert az állandó hatósági pótcselekvések, látszattevékenységek, következetlen pálfordulások, vargabetűk folytán a mai napig nem sikerült teljes körűen felmérni, összegyűjteni a károk összegét; sőt, eleddig még a károkozó és károsult, jogi és természetes személyek listája sem teljes! Ameddig a Co-Nexus/PORT-csoport vagyonmérleg-konszolídációja nem történik meg, addig reménytelen a károk felleltározása. Néhai László András anarchisztikus koncepciója még ma is jól működik.
Nézzük tehát a károkat, a kifizetetlen tartozásokat, az elveszett vagyonokat jogcímenként tételesen: 
 A Co-Nexus Tanácsadó Rt. alapítási készpénztőkéje:           53 millió Ft
 Az ÁVÜ-PORTfolió szerződéses névértéke:                       3.952 millió Ft
 Az ÁVÜ-PORTfolió 1991. évi osztaléka:                                 280 millió Ft
 Kisbefektetők betét-követelése:                                        1.200 millió Ft
 Bankok és szállítók elfogadott követelése PORT Rt-től:      800 millió Ft
Effektív tőkekövetelés a Co-Nexus Rt-től, kamat nélkül:           6.285 millió Ft
Követelés a jegybanki alapkamat kétszeresével tőkésítve:    16.014 millió Ft
 Az ÁVÜ-PORTfolió értékesítés elmaradt haszna (15 %):     593 millió Ft
 Helyi önkormányzatok DAP-befizetései min. cca. (?):         200 millió Ft
 A Co-Nexus Rt. 4 évi felszámolási (k)árbevétele cca.:       1.000 millió Ft
Feltételezett veszteségek és károk a Co-Nexus Rt.-nél cca.:  1.793 millió Ft
Feltételezett veszteségek és károk kamattal feltőkésítve cca.:3.805 millió Ft
Effektív és feltételes károkozás kamattal együtt cca.:  19.819 millió Ft

Meg kell jegyeznem, hogy ez a kárbecslő kimutatás korántsem teljes. Gyanúsan kevés a hitelező szállítók és a bankok felszámoló által nyilvántartott követelésének összege; jószerivel csak a Co-Nexus Rt. hiteltartozása legalább ennek a kétszerese kell legyen. Ezen felül kell megjelenniük a PORT-csoport társaságaival szembeni hitelezői követeléseknek, ami még legalább ugyanannyi, mint a Co-Nexus Rt. saját hiteltartozása. Olybá tűnik, mintha a hiteltartozások jelentős hányadát már rendezte volna valaki. Lehetséges, hogy a korábban fennállt döglött hiteleket már leírták az azután konszolidált nagybankok, emellett sor kerülhetett az APEH-, a VPOP-és a társadalom-biztosítási tartozások egészének, vagy egy részének elengedésére is. Ez csak azért is valószínű, mivel az okozott károk leírása máig sem fejeződött be! Ennek ékes bizonyítéka az állami költségvetés 1998. évi zárszámadása összefoglaló (I) kötetének 14.oldalán fellelhető tétel, amelyben a Haldex Rt. (Co-Nexus PORT-folió!) költségvetési tartozását engedi el az állam, - 186 millió forintos összegben. Mi indokolhatta a jelentős tartozás elengedését?!

Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a Co-Nexus Rt., működésének nagyjából 8-10 éve alatt összességében mintegy 20 milliárd forint kárt okozott a magyar államnak, az ÁPV Rt.-nek, a bankoknak, a hitelezőknek, a vagyon-kezelt és felszámolt vállalkozásoknak, azok dolgozóinak, a társadalombiztosítási és a helyi önkormányzatoknak, a kisbefektetőknek, a kárpótlási jegy-tulajdonosoknak, stb., stb...! Tehette mindezt azért, mert a rendszerváltó magyar állam egyrészt könnyen kijátszható, laza törvényeket alkotott, más-részt azok betartását sem követelte meg (mindenkitől!), illetve nem ellenőrizte. Mindezeken túlmenően a dolog pikantériája, hogy a Co-Nexus Rt.-t maga az állam alapította, az az állam, amelynek a mai állam jogfolytonos jogutóda! A Co-Nexust és működésének korrupciós feltételrendszerét tehát az az állam teremtette meg, amelyik végső soron a Co-Nexus károkozásainak döntő hányadát elszenvedte, s amelyik ma ezért a Co-Nexust (és tagjait) felelősségre kénytelen vonni. Az állam szégyenkezik, és tanácstalan...
Amennyiben az állam nyilvánosságra hozza a Co-Nexus Rt. tevékenységének összes tényszerű és személyi összefüggését, a kapcsolódó szerződések, iratok, nyilvántartások valóságtartalmát; az nagyjából egyenlő azzal, hogy a magyar állam nyilvános sztriptízt mutat be a lakosság előtt.
Kíváncsian várjuk, hogy vajon levetkőzik-e, vagy sem?!

                                 HOVÁ LETT A SOK PÉNZ?

Az eddig felvetett kérdések közül messze erre a kérdésre a legegyszerűbb válaszolni, s így a válasz nem is lesz túl hosszú: A PÉNZT FELÉLTÉK! Tegyük hozzá mindjárt, hogy amennyiben a Co-Nexus Rt. 5 éves tanácsadói és brókeri bevételeit is hozzászámítjuk az előzőekben kikalkulált 20 milliárd forintos összeghez, úgy a 10 év alatt „felélt” teljes összeg cca. 22 milliárd forint! Körülbelül 200-300 személy élhette fel 10 év alatt, magas személyi jövedelemként, ami társadalombiztosítási vonzataival, valamint a működés anyagi és anyagjellegű költségeivel együtt nagyjából éppen ennyi. Ennyi.
    
 
                                     SZEMÉLYI VAGYONOK

Ha tréfálkozni akarnék, azt mondhatnám, hogy László András semmit nem fizetett ki, viszont mindenért megfizetett... Mindenesetre ráhúzták a vizes-lepedőt! Szinte biztosra vehető, hogy jelentősebb vagyonrészek/összegek - legalábbis a Co-Nexus PORT-foliójából - nem kerültek külföldre, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy legalább fél tucat bankár és kétszer annyi politikus tollasodott meg Co-Nexus vonzalmai révén.
László András budaligeti kacsalábon forgó körkastélyát Gáti László sajtó-referensének „ajándékozta” szolgálataiért, amikor híres leányfalui villáját 35 millió forintért - a Co-Nexus cash-flow-ja terhére - 1993-ban megvásárolta.
A villához, amely azelőtt MAFILM-üdülő volt, 2000 négyszögöles őspark is tartozik, - teljes felújítására és átalakítására László András másik 35 millió forintot költött, ugyanabból a forrásból. A felszámoló 2 éve 140 millió forint-ért árulja. Évek óta lakatlan, elhagyatott, - állaga folyamatosan romlik, akár-csak a Co-Nexus Rt. rohamutcai ingatlanáé.
László Andrásnak nagyon jó ízlése volt, szerette a pompát és a fényűzést maga körül, - bár az is igaz, hogy mindez inkább jól rendezett operetthez hasonlított: a praktikusan és pazarul berendezett rohamutcai irodahelyiségek falait takaró drapéria mögött a csuromvizes fal folyamatosan mállott, salétromos volt és gombásodott; évente kétszer kellett újravakolni mindent. Közismert, hogy László minden vagyonát - korábban manöken - feleségére, és gyermekeire íratta. Jól menő váci utcai butikot működtetett felesége számára, amelynek üzleti/pénzügyi elszámolásait módszeresen összekeverte a Co-Nexuséval, valamint egyéb cégei pénzügyeivel. Minden egyéb cégének gazdasági vezetője is Szalay Anna (Co-Nexus) volt, összes magáncégeinek könyvelője pedig Szécsi Katalin, aki Liska Tibor, néhai reformközgazdász unok