A sivatagi hadművelet

A feltalálónak dr. László Andráshoz fűződő ‘barátsága’ az 1970-es évek közepén kezdődött, és egészen András 1998-ban bekövetkezett haláláig tartott. Akkoriban László az IKARUS Autóbuszgyár Fővállalkozási Irodáját vezette. Társa mindez időszak alatt a MOGÜRT Gépjármű Külkereskedelmi Vállalat Garázsexport Fő-osztályának üzletkötő autómérnöke volt, ahol elsősorban az IKARUS-autóbuszok közel-keleti (arab) exportjához kapcsolódó szervizberendezéseket, s más műszaki felszereléseket forgalmazták. Ekkoriban még minden nagyobb deviza-hozamú, jelentősebb export-ügylet az állam fővállalkozásában zajlott; - az egyes vállalati kapacitások nemhogy nem különültek el szigorúan egymástól, de inkább össze-kapcsolódtak a közös munkában. Előfordulhatott, hogy egy váratlanul felmerülő műszaki problémát a Gyár mérnökei helyett, vagy velük együtt a külkereskedelmi vállalat szakemberei oldottak meg.

A MOGÜRT egyébként is kiterjedt külkereskedelmet folytatott a Közel-Keleten; a legfontosabb potenciális vevői mind arab országok: Jordánia, Jemen, Irak, Irán, Líbia, Szíria és Egyiptom voltak. A piacon rendkívül kiélezett konkurencia-harc folyt a legfejlettebb kapitalista országok autóbusz-gyártói s az IKARUS-buszokat exportáló MOGÜRT között. Az üzlet sikere elsősorban a korrupciós (lefizetési) ügyletek eredményességén, a külkereskedők ügyességén múlt.
Bár az IKARUS kétségtelenül gyengébb műszaki színvonalat képviselt a nyugat-európai gyártóknál, mégis ‘legyőzhette’ őket, mert jelentős állami támogatással a gyártási önköltség alatti árat volt képes kínálni, ami elkápráztatta az arabokat.
Az üzlet veszteséges volt; azután pedig jött a műszaki fekete leves is...
 
Történt egyszer, hogy az IKARUS-buszsorozat egyik legújabb típusú 50 darabos szállítmánya különösen meleg évszakban érkezett az egyik sivatagi országba... A finomművű jószágok minden előzetes főpróbát kiálltak, s a Gyár főkonstruktőre, Kelemen Pál igencsak magabiztosan fogadkozott, hogy sikerült előállítani az úgy-szólván tökéletes IKARUS-t... Egy dologgal nem számoltak csak: a sivatag 50-60 fokos hőségével! Minden egyes leszállított autóbusz hűtővize szinte azonnal fel-forrt; a másodlagos problémák tömkelege jelentkezett. A sivatagban hosszú száz-kilométerekre sehol nem volt egyetlen IKARUS-szerviz sem, csak a homokdűnék végtelenje... Egyszóval a nagy arab üzletnek egy csapásra befellegzett, legalábbis úgy látszott. Menetrend szerint jött az arab telefon a MOGÜRT-be, hogy gyorsan csináljanak valamit, mert különben nem fizetnek egy árva fityinget sem!

Taisz Kálmán, a Garázsexport Főosztály vezetője így válságstábot hívott össze, amely az érintett cégek mérnökeiből és egyéb vezetőiből állt fel.
Kaptak összesen három napot. A három napi élelemmel s a szükséges egyebekkel felszerelkezve összezárták őket (akár a konklávé tagjait a pápaválasztáson!), - azzal az ‘ígérettel’, hogy csak akkor szabadulnak, ha megtalálták a jó megoldást. Valami vidéki szállodába mentek, ahová egy új IKARUS-busz szállította a stáb tagjait. Hétvégére, távol a családtól...

Az ‘összezártak’ között találjuk az üzletben legfőképpen érdekelt cégek részéről Dr. László Andrást, az IKARUS Fővállalkozási Irodájának vezetőjét és társát,  a MOGÜRT Garázsexport Főosztályának üzletkötő autómérnökét. Máig nem tudhatjuk, hogy a két ember barátsága eredetileg mikor kezdődött, és mi volt az, ami szinte egy életre összekötötte őket; - csak az tudható biztosan, hogy nem ott, a buszon ismerkedtek meg egymással. Már régi jó barátokként találkoztak újra...

Rögtön megértették, hogy adva van a feladat, amelynek a gyors megoldásán száz-millió dolláros nagyságrendű üzlet sorsa áll vagy bukik, s ezt a kényes helyzetet nekik, kettőjüknek kell megoldaniuk, mert azt más helyettük nem fogja. Nem tudták akkor még, hogy ez az összezárás szimbolikus jelentésű volt, mert az eset sorsszerűen egymásba fonta életük fonalát, - egészen egyikük, László haláláig. Nem tudhatták, hogy közös anyagi jólétüket alapozhatják itt meg, és egy máig élő sajtó-legendát: a ‘szolgálati’ feltalálóét, aki utóbb magánvállalkozó lett...

A társ jól tudta, hogy hiába szolgálati kötelessége a megfelelő műszaki megoldás kitalálása, - találmányi szintű ötlet, huszárvágás nélkül a helyzet megoldhatatlan. Márpedig a találmány-ügylet végig viteléhez jó ügyvéd is kell, de még inkább egy közgazdász, aki majd kiszámolja, kikalkulálja az egészet. Azt is tudta, hogy hiába az akármilyen zseniális műszaki elgondolás; ha nem biztosítható annak gyors, sőt, azonnali problémamentes kivitelezése is, - szintén lőttek az egésznek... Márpedig ő maga nem rendelkezett sem a szükséges üzleti kapcsolatokkal, sem ügyvéddel, sem szóba jöhető ipari háttér-kapacitással. Szüksége volt valakire; - valakire, aki ott ült a buszon, éppen mellette...

Három napja volt, hogy kitalálja: mi lesz az, amit majd Lászlóval megoszt. Lehet, már akkor tudta a megoldást, amikor felszállt a buszra...
Lehet, hogy a Lászlóval folytatott beszélgetés(ek) fonala vezette rá.
Lehetséges azonban, hogy csak a harmadik nap utolsó órájában adta elő.
Egy biztos: a találmány műszaki ötlete egyedül az övé volt, és ezt később László András sem vitatta soha. Nekem ugyan megpróbálta 1990. után néhányszor ‘úgy előadni’, miszerint: „A legzseniálisabb műszaki megoldásokat a közgazdászok találják ki!”; - amin csak azért nem nevettem hangosan, mert tiszteltem makacs önimádatát, s mellesleg a főnököm (a cég elnök-vezérigazgatója) volt...
Az autómérnök alapelgondolása volt, hogy nem visszavonulni kell az arab busz-üzlet fiaskójából (pl. hazarendelni a buszokat javításra, konstrukció-módosításra,  szűkíteni az üzletet, stb.), hanem inkább előre menekülni! (Ez a ‘technika’ később
a ‘nagyvállalkozóvá’ avanzsált László generális gazdasági-pénzügyi stratégiájává is vált. Gyakran mondogatta is a ‘tanítványainak’: „Ha tartoznak nekem mondjuk egy millióval, az én fejem fő... De ha én tartozom mondjuk egy milliárddal; úgy főhet a hitelezőim feje.” Vagy: „Tudom, lehetne a költségeket, az eladósodást takarékossággal csökkenteni is. Én mégsem aggódom mindaddig, amíg az üzlet bevételei meghaladják a kiadásokat.”) 

Ha már így esett, hogy megtörtént a baj, - árukapcsolással kell próbálkozni, hisz’ az arab vevők is kényszerhelyzetben vannak s ha lehet, nem szívesen táncolnának vissza. Azt találta ki, hogy speciálisan a sivatagi viszonyokra tervezett szerviz-állomásokat kell építeni és kiszállítani, megfelelő garázsipari berendezésekkel, felszerelésekkel együtt. Olyan ‘hirtelen’ felállítható szerviz-épületekre gondolt, amelyekben a szigorú sivatagi körülmények között is szakszerűen elvégezhető ‘a romlékony’ IKARUS-buszok akár sürgős nagyjavítása is. Célszerűség, könnyű-szerkezet, olcsóság és gyorsaság, - ezeket az alapfeltételeket kellett teljesítenie a tárgyi szolgálati találmánynak.

Mert az lett! A konténer-szerviz nevet adták neki; - tekintve, hogy az építményt a már kész konténerelemekből állították (hegesztették) össze. Később egy egész termékcsalád nőtt ki az eredeti ötletből, hiszen a szerviz-épületeket különböző, a konkrét kívánalmaknak megfelelő méretekben állították elő, az adott megrendelő speciális igényei szerint. És nem csak a szerviz céljaira...

A háromnapos összezárás (a kényszerű együttlét) során László András és társa minden fontosat megbeszéltek, s visszaérkezve Budapestre, már úgy szálltak le a buszról, mint feltaláló-társak. A mérnöktől származott a teljes műszaki ötlet és a műszaki kivitelezés tervrajzainak elkészítése (75 %-os találmányi résztulajdon), - László András (25 %) elvállalta a komplett ügylet, s benne elsősorban a konténer-szervizelemek hazai ipari gyártásának teljes megszervezését, az alvállalkozó(k) tevékenységének koordinálását, a helyszíni művezetésig bezárólag.

A ‘mogürtös’ szolgálati találmányt a Találmányi Hivatal bejegyezte, nemzetközi védettséget kapott; - a találmányi költségeket természetszerűleg a MOGÜRT fedezte. Az arabok elfogadták az új megoldást, s így megkezdődhetett a kibővült üzlet realizálása.

A megyei ‘Mezőgép’-ek akkoriban  amolyan univerzális mezőgazdasági gépjavító bázisok voltak az uniformizált, területi-ipari koncentrációra épülő kollektív nép-gazdaságban; éppúgy, mint például az építőipari vállalatok is. A rendszerváltás után a visszaeső, széteső, decentralizálódó, a termelő erőket gyorsan ‘szanaszét’ forgácsoló mezőgazdaságban már semmilyen megyei ipari centrumnak nem volt többé helye, - így a ‘Mezőgép’-ek is a vegetálás, a lassú önfelszámolás szomorú sorsára jutottak, miként az építőipari cégek. Pedig - hála a megyei párttitkárok gondoskodó versenyszellemének! - nem egy ‘Mezőgép’-vállalat modern gépekkel kitűnően felszerelt, jól konvertálható ipari kapacitásokat mondhatott a magáénak, s így versenyképes ipari gyártást is megvalósíthatott, az előírt mezőgazdasági javításokon túlmenően.
A ‘tárgyi Mezőgép’ is a legkorszerűbben felszerelt jól szervezett kisüzemek közé tartozott. Az üzem szétesése már a reformkommunizmus legelején, a ‘80-as évek közepén megkezdődött; egyre kiáltóbbá vált az ellentmondás a kifejlesztett üzem-nagyság és a valós mezőgazdasági gépjavítási igények között. Az 1970-es évek legvégén, és az 1980-as évek elején azonban (‘sivatagi’ történetünk időben éppen ebbe a korszakba esik) ez a ‘Mezőgép’ még javában prosperált. Volt munkájuk, épp elég. Minden ipari munkát elvégeztek határidőre, kiváló minőségben...

A világ bizony már akkor is olyan volt, hogy minden találmányt gátlástalanul fel-használt a lehető legrosszabb célokra; gonoszságra, pusztításra, gyilkos háborúra is. Nem a Curie-házaspár és nem is Albert Einstein felfedezései voltak az utolsók, melyek a feltaláló békés szándékai ellenére a hadiipari termelés, a fegyvergyártás fejlődéséhez járultak hozzá. A titkosszolgálat megfenyegette vagy becsapta őket, és egyszerűen elvette, magáévá tette a tudományos titkot, az alkalmazás licencét. Vagy eleve ők voltak a fedett, hátsó szándékú megrendelők...

Az ‘igazi feltaláló’ egy napon felfedezte, hogy a legújabb konténerszerviz-család, amit újabban terveztetnek vele - az IKARUS-buszok szervizelése szempontjából ‘értelmetlen változtatásokat’ tartalmaz. A korábbi építmények teteje ugyanis zárt volt, az újabbakat azonban felnyitható fedéllel tervezték...

A konténer-szerviz közös szolgálati találmány az 1970-es és az 1980-as években összességében többszáz-millió USA dollár deviza-árbevételt hozott a MOGÜRT Gépjármű Külkereskedelmi Vállalatnak, egyúttal a szocialista népgazdaságnak is. Lehet mondani, hogy a termék az IKARUS-buszok exportjához ‘rendszeresített’ mellék-szolgáltatásként született, de később külkereskedelmi jelentősége messze túlszárnyalta a főtermék (a busz-export) jelentőségét.
Akkoriban a szolgálati találmány hasznosításának licencdíja az export-értékesítési árbevétel 2 %-a volt; a számviteli tényszámok alapján, persze dollárból forintra átszámítva. Tekintve, hogy a 1980-as években a dollár hivatalos árfolyama csak törtrésze volt a valós paritásnak: a konverzió az állam hatalmas nyereségével járt. De nem jártak rosszul a találmány tulajdonosai sem, hiszen csak kb. 5 % körüli jövedelemadót fizettek. Elképzelhető, hogy a nettó személyi jövedelmek milyen összegekre rúgtak!
A ‘társ’ egész életében koldusszegény volt és álmában sem gondolta, hogy valaha egyszer ennyire ellepi a pénz, a mesés gazdagság. Persze magát is túlértékelte, ám emellett végtelen hálát is érzett ‘jótevője’, László András iránt. Nem igazán ért(h)ette - hisz a szó igazi értelmében sem pénzügyes, sem könyvelő, sem (hadi-) kereskedő soha nem volt! -, hogy valójában honnan ered a temérdek pénz, de azt tudta, hogy László nélkül mindez nem lenne. A túlcsorduló hálája - misztikumra hajlamos keresztényként - transzcendens magasságokba emelte, és az anyagiakat szellemiekkel igyekezett ‘kiegyenlíteni’.
Később sem jött rá, hogy rossz helyen keresett, illetve kereskedett!

László András abszolút anyagelvű ember lévén nem hitt sem Krisztusban, sem Jahvéban, csak az önmaga ‘alkotta’ sikerben és gazdagságban. Nem is nagyon érdekelte, hogy mindezt hogyan éri el; - skrupulusok nélküli szellemi zsonglőr, vérbeli illuzionista volt. Igazából még a tények, a valóság sem érdekelte, csupán az, hogy az általa generált látszat hihető, hiteles legyen. Fontos (kiegészítő) jó tulajdonságaként említem, hogy a hatalom nem érdekelte (nem volt rá szüksége), viszont kihasználta annak ostobaságait. Igazi tragédiája abban rejlik, hogy vala-milyen fékezhetetlen frusztráció egyre magasabb és magasabb célok beteljesítése felé hajtotta, olyan magaslatok meghódítására, amelyek tartós uralásához ő maga kicsi volt. A társában ‘tökéletes’ lelki partnerre is talált, aki reggeltől estig ódákat zengett ‘jótevője’ nagyszerűségéről. László mértéktelenül hiú lévén - elhitte...

A keresztény emberben dolgozó, sokszor teljesen irracionális alázat kiült ‘a társa’ arcára, és megtört derékkal nagyjából minden nap reggel és este úgy köszöntötte ‘urát és parancsolóját’, akárcsak a régmúltban Seneca az ő Cézárát.
Mindössze annyi volt a különbség, hogy Seneca tényleg bölcs volt, Caesar pedig tényleg hatalmas. De a különbség később sorsdöntőnek bizonyult! László András mentségére legyen mondva, pontosan tudta, hogy a kettejük sikere és gazdagsága a legkevésbé sem a keresztény Istentől származik...

László társa azonban kénytelen volt a sok pénzt egyenesen Istentől eredeztetni, amennyiben békében akart élni keresztény önmagával. László gyakran tartott a közvetlen környezetének világnézeti oktatást, és ilyenkor jóságosan nevetve hívta segítségül egyik-másik vezető munkatársát: „Gyere, magyarázzuk meg ezeknek a keresztényeknek, hogy nincs Isten!”; de ezek a szavak jottányit sem tántorították el a ‘barátját’ hátralévő élete fő céljától: keresztény hitre akarta téríteni a pogány László Andrást. Senki nem láthat emberek lelkébe. Mindazonáltal valószínűnek tartom, hogy évek múltán, amikor már oszlott a kezdeti varázs: feleszmélhetett, s rájött, talán a vagyon mégis inkább a Sátán műve! Tekintve, hogy a pénzről nem tudott visszamenőlegesen lemondani; nem tehetett mást, mint hogy penitenciául, vezeklésül rótta saját magának feladatul ‘vörös ördöge’ megtérítését...

László András személyes tragédiája, hogy öngyilkos kisgömböcként falta fel és tágította ki önmaga és környezete lehetőségeinek határait, miközben ő maga meg-maradt egyszerű kufárnak. A legnagyobb brókernek, sikeres nagyvállalkozónak, pénzembernek, gegmennek, sőt, filozófusnak is kezdte hinni magát, pedig végig csak kereskedő maradt. Az egész környezete tisztán látta ezt...
A baj az, hogy nagyjából ilyen szabadkereskedők uralkodnak az egész világon.

Végül aztán eljött az igazság pillanata.
Amikor 1990-ben kitört az Öböl-válság (Irak váratlanul megtámadta és lerohanta Kuwaitot), megmutatkozott: nincs bűn bűnhődés nélkül. Irakot ugyanis többek között ‘a kommunista szabadkereskedelem’ fegyverezte fel. Az USA megtámadta Irakot és ultimátumot szabott a kivonulásra Kuwaitból. Szaddam Huszein azzal viszonozta a szőnyegbombázásokat, amivel felszerelték. Mobil (gyors helyzet-változtatásra is képes) rakétakilövő állomásairól esztelen lövöldözésbe kezdett, mindenre, amit csak elérhetett Scud-rakétáival. Néhány Scud-rakéta Haifára, az izraeli kikötővárosra csapódott be, és 6-7 járókelő halálát okozta.
László András és ‘feltaláló társa’ együtt zokogtak a Co-Nexusban...

Ki volt dr. László András? Sok mindent tudunk róla, s mégis nagyon keveset.
A Skorpió jegyében született, rendkívüli rafinériával megáldott, egoista humorú, kifejezetten vezetői karakterű ember volt, - hiú, becsvágyó és önző. Kivételesen jó képességekkel rendelkezett személyzeti ügyekben; valódi stratégaként halálos pontossággal választotta ki minden feladatra a számára legmegfelelőbb embert. Nagyon ritkán tévedett, de azonnal belátta és rögtön váltott. 
Indítékairól, valódi céljairól, kedvteléseiről nem tudunk semmit.

László nem hitt Istenben, és túlzottan nem szerette a természetet sem. Az üzlet, a keverés-kavarás, a szófacsarás, a mind trükkösebb ötletek kiagyalása volt legfőbb lételeme; - saját magát legszívesebben gegmenként aposztrofálta. Félelmetesen tudott nézni, különleges pillanatokban sasként kapta el a másik pillantását...

Biztos, hogy érettségi nélkül, szakmunkás képzettséggel végezte a Közgazdasági Egyetemet. Doktori disszertációjának témája nem ismeretes. Sem művelt, sem ki-emelkedő közgazdász nem volt; minden szakmunkát mások végeztek el helyette. Kézírását kizárólag csak szignálásra használta, egyébként olvashatatlanul írt.
László András torzonborz frizurájával, göndör-vörös szakállával, egzaltált szúrós tekintetével rendkívüli (ijesztő) jelenség volt, - minden összejövetel természetes központi figurája. Apró, pici szemei figyelmét semmi nem kerülte el. Vakmerő is volt, eredeti szándékaitól soha semmi nem tántoríthatta el.

Érdekes, hogy ismerősei mind más és más néven „becézték”!
Pallay Tibor, a Betonútépítő Vállalat vezérigazgatója Cinóbernek hívta.
Libik György, aki hetvenegynéhány éves korában is aktívan járta Skandináviát, és így jelentős összegű svéd szálloda-számlákkal is megterhelte a Co-Nexus deviza cash-flowját, bármiféle árbevétel reménye nélkül; aki a visszaemlékezései szerint ifjabb éveiben még Kéthly Anna élettársa is volt, sőt, erről könyvet is írt: Vörös Ördögnek titulálta nagyformátumú főnökét...

László András több éves súlyos betegség után, 1998-ban meghalt. Urnája (D 429) a Farkasréti temetőben található. Az egy igaz Isten nyugosztalja.