Czike László

               Magyarország globalizációja       

    a rendszerváltás gazdaságtörténete publicisztikákban   

                                         (esszégyűjtemény)

Vác, 2004. június

                   Örök üdvösség, vagy az aranyborjú?!

A történelmi idők kezdetén az ember naturális gazdálkodást folytatott, aminek a társadalmi önellátás (autarchia) volt a lényege. A kereskedelem nem volt a meg-élhetés nélkülözhetetlen feltétele; - globális és mindenre kiterjedő, szükségszerű létezési mód, mint ma. Sok évezreden át a kereskedelem is naturális árucsere formájában zajlott: ami élelmiszert a földművesek termeltek, vagy ami más cikket a kézművesek előállítottak, azt a társadalom vagy a szűkebb közösség felélte, fel-használta; s csak a többnyire kevés felesleget „vitték a piacra” és cserélték el más termékekre. Ezen időszakban a kincsképzés még csupán a legmagasabb világi és vallási méltóságok privilégiuma; - csak mint „kuriózum”, s nem mint széleskörű „foglalatosság” létezett...
A nemesfémek (arany, ezüst) és a drágakövek - mint kincsek - már korán is „a kincsképzés tárgyát” képezték; a felhalmozott kincset és tulajdonosukat (császár, király, kán, fáraó, főpap, sámán, varázsló, stb.) a társadalom babonás tisztelete övezte. A földi urak „kincsvagyona” eleinte csak más törzsek, népek, országok leigázásából és kifosztásából származott; - de később, amikor a termelékenység rohamos fejlődése egyre uralkodóbbá tette a kereskedelmi árucsere-viszonyokat (jelentősen nőtt a termelés elcserélhető, eladható feleslege!), az emberi munka termékeinek csereértékét elkezdték nemesfémben kifejezni, vagyis a „kincs” vált általános egyenértékessé. Ettől kezdve az emberi munka közvetlen érték-termelővé vált, s az új értékek többlete (kereskedelmi bevétele) szintén kincsként csapódott le, nagyrészt azoknak az uraknak a kincstárában, akik a foglalkoztatott munkások (rabszolgák, földművesek, stb.) élete, tevékenysége, munkája felett is rendelkeztek. Ekkortól „automatikusan” megkezdődött a királyok és a főpapok (Istentől eredeztetett - legitim) hatalmának „elértéktelenedése”; hiszen a politikai és isteni hatalomtól független, új (polgári) erő jelent meg a közélet porondján - a  szakralitástól már mentes kereskedelmi tőke hatalma. Ez az új hatalom szinte észrevétlenül egyre nagyobb kincset „gyűjtött össze”, és amikor hiteleket kezdett nyújtani az „isteni” uralkodók és a főpapjaik „átmeneti” megélhetési, működési gondjainak az áthidalására; - nos, ettől kezdve már a világi és a nem világi, vallási hatalom egyaránt újabb függő helyzetbe került. A király és a főpapság már eddig is kölcsönösen függtek egymástól, de most mindkettő az új, kiszámíthatatlan erő, a kereskedő, a pénzember „uszályába szegődött”, vagyis alárendelődött neki...

A pénzhatalom megjelenésétől kezdve már nem az „Ég” irányítja a „Földet”, az emberi történelmet, hanem megfordítva! Tekintettel arra, hogy a zene műfaját és minőségét az határozza meg, aki a zenészeket fizeti, - a kereskedelmi tőke vált az ideológiák, a vallások és az eszmék fő megrendelőjévé.
Mindezek a nagy változások „viszonylag simán” zajlottak le, bár nyilvánvaló, hogy a középkor minden súlyosabb háborús konfliktusa a királyság, a vallások és a pénz egymás közötti torzsalkodásából, hatalmi villongásából fakadt; - egészen addig, amíg a pénzhatalom „formát bontott”, és függetlenítette magát mindkét másik hatalmi formától, de az értéktermelő emberi munkától, a valóságtól, majd végül önmagától is...

Amikor a kereskedelmi tőke (mely eredetileg a termelés finanszírozását szolgálta) önmagából létrehozta az önálló banktőkét (mely már csak pénzt termelő pénz!); - megjelent a hitel, a kamat, a részvény és az árfolyam-nyereség, az osztalék, a váltó, a kötvény, a tőzsde, a spekuláció; a derivatívák urainak a birodalma. A világ kettéhasadt! Egy valóságosra, melyben eztán is a munka az értéktermelő; és egy képzetesre, melyben az elképzelt jövőbeli (profit)várakozások kereskedelme folyik. A játszma tétjei ezerszeres mértékűre duzzadtak; oly összegekre, melyek mellett a valós termelés értéke eltörpül. Már nem a folyó termelés finanszírozása, hitelezése vagy a profitja a fő cél, - hanem a politikai hatalom. Ezen a „fikciós piacon” már nem termékek, nem termények, nem erőforrások, nem anyagi létezők cserélnek gazdát, hanem: országok, vallások, a jövő felélése, és a kultúra, a gondolkodás feletti korlátlan uralom.
A legelvontabb fétis, a minden más értéket és mértéket magába olvasztó egyen-értékes általános értékcentrummá nőtte ki magát, oly hatalmi tényezővé, amely már az ember(iség) létét fenyegeti.

A keresztény világ a Krisztus születése utáni első évezredben fokozatosan alakult ki; - a kereszténység kb. 1000 körül világ-vallássá, s a fejlődő európai civilizáció eszmei motorjává vált.
A középkorban a Római Katolikus Egyház amolyan „evilági” irányító szerepet is betöltött; - Európában semmilyen fontosabb politikai esemény nem történhetett a pápa jóváhagyása, beleegyezése nélkül. Talán a legjobb példa a magyarok állam-alapítása; - első királyunk, Szent István megkoronázása, a pápától kapott szent koronával. (Kereszténnyé lettünk, hogy fennmaradjunk...) Úgy 1000-től 1500-ig tehát az emberi életminőség vonzás-centruma az Isten, és az ő „földi teste”, az anyaszentegyház (a pápaság - ma: Vatikán állam) volt. Az emberek szemlélete minden ok és minden cél (következmény) tekintetében is ezer szállal kötődött a keresztény valláshoz, amely akkoriban élet és halál ura volt; - meghatározta mindennapi tevékenységüket.

Azután 1500 körül megkezdődött az a többszáz-éves folyamat, mely részint még ma is tart (a lelkekért folytatott háború még nem dőlt véglegesen el!), - az ember „felszabadításáért”!
A „humanizmus” lényege, hogy a független ember személyiségi jogaiért harcol, skizofrén módon Istenével szemben. Azt mondhatjuk, hogy ez az eszme a mai liberalizmus szellemi előfutára volt.
A korszak a reformációval (Luther, Kálvin, stb.) indult; - eredeti célja a vallás és az egyház megreformálása volt, s nem pedig az Isten effektív megtagadása, vagy „kiiktatása” a földi életből. De a lavinát már nem lehetett megállítani! A fellázadt ember úgy döntött, hogy megtöri az egyház földi hatalmát, majd a hitet, a vallást (Istent) elválasztja „a gazdasági élettől” vagyis kirekeszti Istent a mindennapi élet tevékenységéből, küzdelmeiből. Mivel a keresztény vallás (Isten) eleve tiltotta az önzést, a harácsolást, tehát a földi élvezetek (evés, ivás, gazdagság, stb.) öncélú hajszolását; - ki kellett űzni Istent a földi Paradicsomból, hogy az ember meg-teremthesse önálló, szabad társadalmát, a liberális polgári demokráciát, vagyis a kapitalizmust. Ezt a gyorsuló folyamatot politikai és vallási tekintetben is méltón fémjelzik: az anglikán egyház leszakadása, majd az angol polgári forradalom (Oliver Cromwell), a felvilágosodás (Voltaire, Rousseau, stb.) és a Francia Forradalom, a Függetlenségi Nyilatkozat, illetve az USA megalakulása. A kor eszmei centruma az ember; - de Istenből már csak az a kevés, ami megmaradt. A liberalizmus árnyékában ott munkál a pénzfétis, mely nem végez félmunkát; nem éri be, csak teljes győzelemmel. A templomkert bokraiban is a sátán bóklászik...

Az 1800-as évektől már nem kérdéses többé, ki az úr e Földön; - megtörténik az égi és a földi hatalom, az állam és az egyház végleges különválasztása. A pénz egyre inkább világ-hatalommá; sőt, egyeduralkodóvá erősödik, s az életminőség középpontjában az ember és az Isten is egyre alárendeltebb szerepet játszik; a pénz (ön)imádata általános, kötelező életformává, vonzáscentrummá alakul... Festett, vásárolt s megrendelt eszmék lépnek a klasszikus szellemi irányzatok, az ősi konzervatív értékek helyébe. A fétis felnövő uralma szinte azonnal létrehozza látszólagos „ideológiai ellenfelét”, a kommunizmust, ami éppoly torz, mint maga a kapitalizmus. Az Októberi „Forradalom” tudathasadásba kergeti a világot...

Kb. 1950-től, túl a II. világháború megrázkódtatásain - az „Isten igája alól” csak nemrég felszabadított ember észrevétlenül rendkívül picire zsugorodik a mindent maga alá teperő pénz-áradat keltette testi-lelki megpróbáltatások terhei alatt. A pénz liberális uralma nemcsak ‘a rég legyőzött egyházat’, hanem már a még úgy-ahogy működő államot is veszélyezteti, amikor annak feltétel nélküli kivonulását követeli a „szabad piacgazdaságból”...

A pénz szökőárja már nem tűri tovább, és lebontaná a nemzet-államok határait is, a multinacionális tőke szabad terjeszkedése révén. A világ „keleti felét” bitorló nemzetközi kommunizmus térdre-kényszerítése után - 1990-től felerősödnek az „újrafelosztás” folyamatai, egymással részben ellentétes tendenciákat szülve. Az integráció korábbi (Észak-Atlanti Paktum, Közös Piac) formái helyébe a NATO és az Európai Únió, mint a nemzetállamokat katonai és gazdasági szempontból még szorosabban tömörítő új formációk lépnek, miközben látványosan folyik az államhatárok külső és belső lebontása, az országokon átívelő, liberális világképet megvalósító multi-és szupranacionális társaságok globalizációjaként, mintha csak egy tudattalan, természeti kataklizmát élne át a világ...
De a legszörnyűbb veszély, ha a szakrális álruhába bújt földi hatalom összefog a pénzhatalommal! Közös paktum-elitje leblokkolja a természetes kiválasztódás véletlenszerűségét, az egészséges spontán szelekciót tudatos kontraszelekcióval helyettesíti; és leblokkol egyáltalán a modern társadalom fejlődéséhez szükséges minden nélkülözhetetlen információt! A pénzügyi megszorításokat (a restrikciót) a pénzügyi elit; - a szellemi értékek kivonását pedig a titkos társaságok végzik. Márpedig a modern társadalom hormonja a pénz, oxigénje pedig az információ! Ezzel az elit behúzza a társadalmi haladás ‘vészfékjét’... A társadalom mobilitása megdermed, a kialakult kasztok csak a saját kasztjukkal kommunikálnak, mindent titkosítanak, és a szupranacionális elit a hamis prófétái (mint Francis Fukuyama) révén kihirdeti, hogy: „Az emberiség történelme véget ért, itt van már a Kánaán; mert világszerte győzedelmeskedett a végső és legfejlettebb társadalmi rendszer, a liberális polgári demokrácia.” A pénzét szintén megérő Samuel P. Huntington pedig meghirdeti a civilizációk összecsapását, ami a III., permanens világháború hivatalos ideológiája. És hogy mire képes a fundamentalista vallási fanatizmus, ha nem hajlandó elfogadni, tudomásul venni „a végső leosztás” világhatalmi status quo-ját; - láthattuk 2001. szeptember 11-ikén, amikor New York City Manhattan negyedében, „a hijackerek” által menetrendszerűen eltérített Boing-ek, a felhő-karcolókba  belefúródva ledöntötték a World Trade Center ikertornyait...! Ekkor a torony falán felgomolygó füstoszlopból hirtelen kirajzolódott egy ördögfigura kérészéletű sziluettje; vagyis Lucifer egy pillanatfelvétel erejéig manifesztálódott. Ám az igazi kérdés, hogy ki volt, aki az ördögnek ezt a szörnyű megbízást adta?!

Egykor a hitünk az embert szolgálta; hogy általa üdvözülhessünk. Valamikor az információ, a felvilágosult - gnosztikus, szakrális? - tudás abszolutizálása  (vö.: Voltaire) az emberi életminőség javítását célozta, mert a függetlenségre törekvő ember szembeszállt az Istennel, hogy megteremtse a saját önálló, „Isten nélküli” világát. Amint Bródy János szövegíró adta a rockoperában István királyunknak a szájába a szakrális-pogány végszót: „Veled Uram, de Nélküled!” Sok-sok év-századon át a pénz általános egyenértékesként (értékmérőként) funkcionált, hogy elősegítse, lebonyolítsa a növekvő árufelesleg kereskedelmi forgalmát... És ma?! A pénz, vagy az ember?!
Mert mivé silányult mára a hitünk? Lokális népirtó hadgyakorlatok fedőneve lett, hogy a hatalom letérdelve imádhassa önmagát. Mert mit szolgál ma a tudathasadt információ? Egyrészt az irattárak titkosított dokumentációit gyarapítja, másrészt tömegcikk, kommersz bóvli, „szappanopera” és hazug statisztikák hamis szám-adatai, hogy bizonyítsák a népnek: milyen jól is él... Miközben titokban minden értéket felemészt a preventív világháború... Mert vajh’ mivé lett az aranyfedezetű pénzünk? Fémszálas papírrá, amiből annyit nyomtathat a magántulajdonná (FED) alakult-aljasult dollár-jegybank, amennyi éppen elég a világ maradék nemzet-államainak folyamatos és végső hitelezői zsarolásához. Elektronikus jelhalmazzá akármelyik bank számítógépében, amit össze-vissza írogatnak, egyik számláról a másikra, míg elfogy, de már nem fűződik hozzá semmilyen értékteremtő munka, teljesítmény vagy valós információ. A pénz jelkép lett, derivatíva; - a hatalom és a gazdagság önszaporító szimbóluma: az önimádó Aranyborjú, a Mammon látra szóló hatalmi képmása.

Utolsó, végső megoldásként vagy sürgősen lebontjuk ezt az emberiségen ‘végleg’ eluralkodott rákos daganatot - a hamis tudat és a hamis pénz civilizációját -; vagy (újból) Krisztusra bízzuk a Világ (Isten temploma) kitakarítását, és megvárjuk az utolsó ítéletet, mikor egyszer s’ mindenkorra száműzi a Földről a kufárokat. Akik ellene szegülnek az ördög pénzének (s füstfényképének a szimbólum falán), azok Krisztus kegyelmét; - akik viszont nem, azok Krisztus igazságát ismerhetik meg...
Vegyük elő a józan eszünket! Hátha van még ‘vissza-‘, esetleg egy másik út...

Mi, magyarok egyszerre éltük meg a rendszerváltást - amit éppen úgy ‘spontán’ felszabadulásnak hittünk, mint 1945-ben; csak ezúttal az ideiglenesen 45 éve hazánkban tartózkodó, egykori ‘felszabadítók’ diktatúrája alól -, meg a szép új világrend, a globalizáció Magyarországra ‘átterjedését’, amelynek a valóságos tulajdonságairól, viselkedéséről, okairól és céljairól nagyjából 1995-ig jóformán semmit nem sejtettünk. A néptömegek - mivel nem tudják a kettőt szétválasztani - ma is azt hiszik, hogy rendszerváltás és globalizáció egy és ugyanaz a hatás, így az elszegényedésükért, létbiztonságuk elveszítéséért azokat a tényezőket okolják, akik a megelőző szocialista rendszert megdöntötték. Vagyis: a kapitalizmust és a multinacionális cégeket, illetve a velük együttműködő magyar államot, a pénzügyi és politikai elitet. Ezért van, hogy a magyar népnek legalább a fele visszasírja a kádárizmus gulyás-kommunizmusát, ‘a legvidámabb barakk’ sajátos hangulatát -, mert azt hiszik, azt gondolják, hogy az egykori ‘jólét’, noha spontán el is veszett valahol Lepsénynél, mégis ‘kvázi gombnyomásra’ bármikor visszaállítható kevés jóindulattal... Pedig az idő kerekét nem lehet visszaforgatni! Akár volt az a híres, nevezetes Rózsadombi Paktum - a rendszerváltásunk magyar bölcseinek jegyző-könyve! -, akár nem: a dolgok szigorúan a megegyezés kötött menetrendje szerint történnek... Mindenesetre: vagy ‘spontán tudattalanul’, szinte sorsszerűen (fátum, karma, kataklizma, stb.) megyünk tönkre már több mint 20 év óta (vö.: 1982-ben ‘léptettek be’ minket a Nemzetközi Valutaalapba!), - vagy nemzetközi korporáció ‘áldozatai’ vagyunk. Vagyis: furcsa ‘árukapcsolás’ történt itt: az elitünk mintegy felszabadulásként ‘adta el nekünk’ a rendszerváltást (s vele a multiknak Magyar-országot!); - de a csomagba tudtunk nélkül, már jó előre nemcsak a nómenklatúra burzsoáziával való teljes kiegyezést (s vele implicite pl. a ‘Bokros-csomagot’ is!) kalkulálták bele, hanem az egész globalizációt is, beleértve néhány évvel későbbi belépésünket is az Európai Únióba. Látható, hogy miközben ‘a spontán fejlődés’ látszatát kelti a verbális és tényleges mágiával, a médiával, valamint a Mammon pénzével is támogatott, sőt, ‘összeházasodott’ rendszerváltó elitünk; - addig egy mindenre kiterjedő átgondolt koncepció, egy komplex terv végrehajtása folyik...
Hogy 1990-ben felszabadultunk a kommunizmus alól, és egyidejűleg ‘rendszert is váltottunk’, ez egy dolog - hogy ‘globalizálnak minket’, az pedig egy másik. Nem kellett volna szükségszerűen ide jutnunk, ha nincs globalizáció. Azonban a világ gazdasági, pénzügyi, politikai és kultúrális egységesülési folyamatai nélkül talán sohasem szabadultunk volna fel ‘az effektív kommunista elnyomás’ igája alól. A globalizáció tette ugyanis lehetővé és szükségszerűvé a magyar rendszerváltást is. Azt kell tisztán látni, hogy 1950 óta a történelem csak látszólag mutatta az ádáz hidegháború képét két világhatalom (USA és SZU) és világrendszereik között - valójában a mélyben már hosszú évtizedek óta az egyre gyorsuló globalizáció, a világ eggyé válása az uralkodó fő irányzat és folyamat. Mivel ez megcáfolhatatlan tény: csak az kérdés, hogy mindez vajon spontán történik-e, vagy ‘tervszerűen’?! Más oldalról megközelítve: miközben mi, itt, Magyarországon a kommunizmus szerencsétlen áldozatainak hittük magunkat és Sándor András író váci börtönbeli szavaival élve: „Vártuk, hogy megjöjjenek a jenkik a csokoládéval!”, aközben odakint a világ hatalmasat változott. Erről csak azok az ‘utazó nagyköveteink’ - a katonai hírszerzők s az Aczél és Soros támogatta kultúra kineveltjei, stb. - tudtak, akiket a ‘80-as években (talán direkt ezzel a céllal) már sűrűn kiengedtek-küldtek a vasfüggöny mögé a szép új világrendre felkészülő reformkommunistáink. Arról van nevezetesen szó, hogy a világ észrevétlen egységesülése Nyugat és Kelet fokozatos egybeolvadását, összefonódását eredményezte, miáltal a kapitalizmus és a ‘szocializmus’ közötti különbségek, ellentmondások összemosódtak. A két ‘rendszer’ közötti alapvető ellentmondást Nyugaton a központi tervezés hiánya, Keleten pedig a magántulajdon (és a pénz) szabadságának a hiánya jelentette. Miután fű alatt (titkosszolgálataik egyeztetése révén) mindkét rendszer belátta ‘a másik igazát’ - megkezdődhetett a reálfolyamatok politikai összehangolása. Ez a globalizáció lényege! Kelet lemondott ‘a szabadságjogok’, a tőke korlátozásáról - Nyugat pedig megvalósította a magas fokú tervszerűséget. Ezután ‘konszenzusos’ alapon együtt hozzáláttak, hogy felszámolják a véletlent az egész világon. Mert a hatalom - különösen a koncentrált! - legfőképpen a spontán meglepetéstől irtózik. A kommunizmusból ‘kapitalizmus’ - a kapitalizmusból ‘kommunizmus’ lett... Jól megőrizték, és össze is házasították egymás rossz tulajdonságait. Nyugaton ettől csak egy ‘kicsit’ lett rosszabb - nálunk: nagyon. A felszabadulásból, a rendszer-váltásból és a globalizációból nekünk csak ez jutott. A ‘rendszerváltás’ Magyar-országon 1982-ben kezdődött - eleve a későbbi globalizáció, integráció céljával...

Hol rontottuk el? Mit nem vettünk észre? Hol volt ‘a fejlődés görbéjének extrém inflexiós pontja’, ahol még más irányba is fordulhattunk volna, látva a veszélyt?
Ezekre a kérdésekre is keresem a feleletet publicisztikáimban, melyekkel egyszer s’ mind visszatekintő történeti elemzést, választ is szeretnék nyújtani és adni arra a legégetőbb alapproblémára, miszerint: Mi a fontos ezen a világon, a pénz vagy az ember, az emberi lélek? Kevesek olcsó sikere vagy sokak örök üdvössége?!
Kezdjük az elemzést, mindjárt az események viharában, a dolgok legközepén!