Rekviem a szocialista konjunktúráért
                                                 (filozófiai betét)

Amennyiben - illetve: MERT! - Isten nem létezik: bármit szabad.
Ez a liberalizmus - a sátáni világ-és életfelfogás - ‘ontológiai’ alapja.
A „keresztény erkölcs” szószerkezetben a ‘jelző tag’ felesleges, ugyanis erkölcs csak egyféle létezik: keresztényi.

Az isteni törvények és a liberális jog
Jézus Krisztus élete és halála a létező legmagasabb-rendű áldozat és erkölcsiség.
Isten Krisztus személyében testesült meg, s szállott le a Földre; - az Atya és a Fiú közös áldozatából született meg az emberi bűnök megbocsátásának a lehetősége.
Áldozat és megbocsátás - önzés helyett szerető odaadás.
Az erkölcs szónak Krisztus előtt egész egyszerűen nem lehetett valós-gyakorlati jelentés-tartalma, hiszen Krisztus kereszt-áldozata teremtette csak meg az egyén (az individuum) és az emberiség (a kollektíva) számára egyaránt az üdvözülés, a túlvilági boldogság, - a feltámadás elérésének egyetemes lehetőségét.
Erkölcsös tett az, amit az ember (!) földhözragadt, evilági érdekei ellenére is meg-tesz (ez az áldozat); valamint erkölcsös magatartás az, ha az ember (!) kicsinyes-önző érdekei ellenére sem tesz meg (ez az önuralom) valamit.
Az erkölcs tehát transzcendens kategória.
A lényege szerint az ember akkor sem cselekedhet meg erkölcstelen dolgokat, ha éppen nem látja senki, vagy a tettére - tárgyi bizonyíték hiányában - nem derülhet fény. Az erkölcs belső szabályai szerint az erkölcsös ember akkor sem lophat, ha az ügyetlen és szakszerűtlen - vagy éppen a szándékosan trehány! - Nagy Testvér nevetséges jogszabályai a lopást esetleg rövidebb-hosszabb (4-8-12-14 éves) idő-szakokban mégis lehetővé, sőt, esetleg törvényessé is teszik.
A liberális jog szerint bűn az, amit a jog büntetni rendel. Az erkölcsiség alapján erkölcstelen, tehát bűnös az, amit a transzcendens isteni törvények nem engednek meg, vagyis tiltanak.
A liberális egyén csakis a mának él, a múló földi élvezetek rabja. Ha félrenézel, kilopja zsebedből a pénztárcádat, majd arcátlanul segít neked megkeresni azt...
Persze, sohasem találjátok meg, - ő viszont tiszta és segítőkész látszatot keltett.
Az erkölcsös ember belső késztetések vagyis a felsőbb isteni törvények szerint él;  gyakorlatilag nem szükséges ismernie az éppen aktuális-hatályos jogszabályokat sem, hiszen Isten törvényeit nem változtatja naponta a parlament, és azok egyéb-ként is kijátszhatatlanok.
Isten szeme valóban mindent lát; ámde a Nagy Testvér kegyesen félrenéz, amikor éppen az övéi vétkeznek: hazudnak, lopnak és csalnak.
Ezért aztán az erkölcsös-istenes ember a liberálisokkal szemben eredendő, meg-változtathatatlan hátrányban éli le az egész földi életét. Így lesznek a hívőkből a szegények, - a hitetlen tolvajokból pedig a gazdagok. Tevék - a tű fokán át...
Az igazi baj azonban akkor és ott kezdődik, amikor megvalósul a Nagy Testvér totalitárius uralma. A Nagy Testvér ugyanis kiválasztottjai kizárólagos érdekében olyan speciális jog-és intézményrendszert épít ki és működtet, mely nem az isteni törvényeken, tehát nem az egyetemes erkölcsön alapul. A Nagy Testvér törvényei ‘szándékosan lyukasak’, - azért, hogy a rendszerhű kiválasztottak szabadon ki-be járkálhassanak rajtuk, míg az egyszerű rabszolganép restrikciós gúzsban éhezve vergődik. Az elit milliárdokat lophat el törvényesen, miközben ‘százforintos adó-csalásocskák vádjával’ bárki-bármikor tökéletesen és véglegesen tönkre tehető, a Nagy Testvér törvényei és intézményei által.
A Nagy Testvér nem isten; csupáncsak egy földre taszított (Lucifer, a fényhozó), földhöz ragadt, bűnös-esendő lény, aki ugyan teljhatalomra vágyik, de mégsem ígérhet a híveinek túlvilági boldogságot, örök életet vagy üdvözülést - hiszen sem erkölcsiséggel, sem túlvilági hittel, sem valódi hatáskörrel-lehetőségekkel, sem transzcendens képességekkel nem rendelkezik, illetve mindezekkel már - árulása óta - régen nincsen felruházva. Maradandó értékek, képességek és lehetőségek hiányában a Sátán kérészéletű, hamis birodalmát itt és most, a Földön igyekszik berendezni. Legerősebb segítőtársa ‘fia’, az Antikrisztus, aki a pénz, a hatalom, a vagyon,  a privatizáció, a részvények és a tőzsde illékony ígéreteivel, mint kábító illúziókkal keríti hatalmába a gyanútlan-esendő emberek százezreit. Igyekeznek ezért elhitetni mindenkivel, hogy bárki könnyedén gazdaggá válhat, ha elfogadja és magáévá teszi a Sátán és az Antikrisztus mentalitását, - vagyis ha megtagadja Krisztust.
Ajánlatuk lényege, hogy jelenértékre diszkontálják az üdvösséget, az örök életet, amiért cserében azonnal harminc ezüstpénzzel fizet a Nagy Testvér erre kijelölt kereskedelmi bankja.
Elhitetik a gyarló átlagemberekkel, hogy a bankár, a vagyonkezelő, a privatizátor, a tanácsadó, a bróker, a krupié, az ügyvéd és a könyvvizsgáló nem tolvajok; - a buzi és a kurva nem betegek vagy erkölcstelenek, hanem egyszerűen csak mások. Mindenki persze nem férhet bele az említett másság-kategóriák valamelyikébe, - ezekből lesznek a rabszolgák, a földönfutók, a hajléktalanok, a munkanélküliek, a börtönlakók és a mártírok. Vagy még a renitens másként gondolkodók...

Az állami monopólium és a növekedés fikciója
A létező szocializmusban az istenadta nép több mint negyven éven át csupán éh- bért kapott áldozatos/megfeszített munkájáért; csak azért, hogy eszeveszett ütemű gazdasági növekedésünkkel még gyorsabban ledolgozhassuk a legfejlettebb tőkés országokkal szemben fennálló - szakadéknyi - technikai hátrányunkat. Mindenki számára egyértelmű és nyilvánvaló volt, hogy katonai terepjáró Trabantjainkkal talán mégsem győzhetjük le a - Porschékkal, Ferrarikkal és Cadillacekkel - vadul száguldozó imperialistákat. Elvégre csúzlival eredményesen nem harcolhattunk az állig felfegyverzett, rendkívüli ravaszságú osztrák hegyivadászok ellen sem, ezért védelmi (!) képességeinket is rohamléptekkel fejlesztettük... Fikció következik!
Minden évben rekordot döntött a nemzeti jövedelem felhasználási arányaiban a felhalmozási hányad nagysága, no persze a fogyasztás rovására. A magyar fel-halmozási ráta egyes években a 25-30 %-os mértéket is elérte, ami bizonyára ki is váltotta a világ korabeli urainak maximális rémületét a Buckingham-palotában és a Wall-Streeten egyaránt. A beruházási láz az 1970-es években - a hírközlés után (pl. űrtávközlő földi állomás, új mikrohullámú láncok, solti rádióállomás) - még a titkosszolgálatot is elérte. A magyar katonai hírszerzés 1976-ban önszorgalomból  állítólag egymagában háromszor annyit költött a repülő csészealjak (az UFÓ-k)  megfigyelésére, mint a komplett NASA... Kazahsztánban a tengizi olajmezőn a magyar Vegyépszer - bár amerikai segítséggel, de - szovjet megbízásból először Noé bárkáját rekonstruálta, majd eredeti méretében sikerült megépítenie Ezékiel próféta űrhajóját is, melyet találóan Challanger névre kereszteltek. Mindezeken aztán a NATO és a Varsói Szerződés úgy összekülönbözött, hogy közel két évvel elhalasztották a CIA, a KGB és a MOSZAD tevékenységének összehangolását...

Az elképesztő gazdasági erőfeszítések meg is hozták a várt eredményt. Magyar-ország termelő potenciálja, ipari kapacitása a hivatalos statisztikák szerint évente 10-12 %-kal bővült, de közel hasonló dinamikát produkált a nemzeti jövedelem növekedése is, - miáltal megvetette a felhalmozási ráta további, minden határon túli növelésének az alapjait. Ám a beruházási konjunktúra éhségének csillapítása a továbbiakban már nem volt megoldható pusztán csak belföldi források terhére. Pótlólagos, külföldi pénzeszközök azonnali bevonása vált szükségessé; így aztán Magyarország bankárai megkeresték a Világbankot, sőt, még felvételt nyertünk a Nemzetközi Valutaalapba is. Mindezek a ‘gyümölcsöző’ kapcsolatok évtizedekre  biztosították a szinte korlátlan összegű nyugati kölcsönök felvételét, illetve így az összeomló félben tengődő reform-kommunista rendszer zavartalan finanszírozását és továbbélését. 1982-től mértéktelenül eladósodtunk, és azóta már az adósság-szolgálat teljesítésére (kamatfizetésre) veszünk fel egyre újabb külföldi hiteleket. Tekintettel arra, hogy az 1970-es és az 1980-as években nemzeti jövedelmünknek csak viszonylag kis (bár növekvő) részét fordítottuk fogyasztásra, s a nagyobbik hányadát beruházásra vagyis felhalmozásra; - így igazán komoly anyagi értékek épültek fel, amely értékek szinte kivétel nélkül a társadalmi tulajdont, bár annak inkább az improduktív hányadát gyarapították. Egyetlen jelentős kivételről kell megemlékeznünk, nevezetesen a magyar részről soha meg nem épült és meg nem épülő bős-nagymarosi vízi erőműről. A jórészt nyugati hitelekből félig kialakított erőmű-terület teljes lebontása éppen a napjainkban folyik, szintén jórészt nyugati hitelekből. Elmondhatjuk tehát, hogy a Duna-saurus megalomániás építkezése és bontása 200-300 milliárd forintnyi összráfordításával speciel nem növelte, hanem apasztotta a társadalmi tulajdont...
Mindezeket megőrizzük - szelektív emlékezetünkben.
Ámen.