Botcsinálta közgazdászok Nagyjából egy évvel ezelőtt a Demokrata hasábjain, 3-4 terjedelmes elemző tanulmányomban is foglalkoztam az egyik legfontosabb aktuális politológiai kérdéssel: miszerint egy "elképzelt etalon" alapján ki lehet, illetve személyes tulajdonságai alapján ki lesz-legyen hazánk következő miniszter-elnöke. Akkor, ott az egyik alapvető feltételként említettem, hogy a lehetséges jelöltnek legyen saját, önálló, megvalósítható nemzetgazdasági stratégiai elgondolása, hosszútávú gazdaságpolitikai koncepciója. Szemére vetettem Orbán Viktornak, hogy neki ilyen nincsen, - vagy "ami van", az tévedés. Ám azóta kiderült, nyilvánvalóvá vált, hogy megvalósítható koncepciója egyik vezető politikusnak, pártelnöknek, sőt, a közvetlen tanácsadóiknak sincsen, - urambocsá' a koncepció teljes hiánya a legfelsőbb magyar politikai körökben általánosnak mondható. Az ok is könnyedén kitapintható: a vezető politikusaink (és/vagy a szakértőik) szakmai képzettségükre nézve vagy nem közgazdászok, vagy ha igen, - életükben nem dolgoztak gazdasági vezetői beosztásban! A következmények beláthatók: vezető politikusaink azt hiszik, hogy a gazdaság-politika olyan tárgykör, mint mondjuk a futball: minden végzettség nélkül bárki a szakértője lehet. Így aztán vígan ‘gazdaság-politizálnak’, s hozzák parlamenti "döntéseiket" - mindenfajta szakértelem nélkül. Ugyanakkor a gyakorlatban a gazdaságot valakik mégiscsak irányítják. Ők nem politikusok... Ők egy zárt kör, a pénzügyi elit, - amelynek a tagsága 20-25 éve változatlan. Koncentrálódnak (Országos Tervhivatal, Pénzügyminisztérium, Nemzeti Bank), ha a helyzet "kedvező" és kvázi-illegalitásba rebbennek szét (Co-Nexus, Vektor, Deloitte/Touché, Daiwa, Nomura, ÁPV Rt., különféle bankok, vegyes vállalatok, kutató intézetek, felszámolók), ha a bolsevik rendtartás decentralizációt ír elő... A naiv-boldogtalan szemlélődő, a nép egyszerű fia - sok millióan vannak ilyenek! - talán azt hiszi-hiheti, hogy Magyarországon 1989-1990-ben tényleges rendszer-váltás történt: a szocializmust felválthatta a kapitalizmus. A kicsit hozzáértőbb "szemlélődő" számára azonban feltűnik: sem az egyik nem volt, sem a másik nem igazi. Az államszocializmust (vagy államkapitalizmust!) valójában a szupra-nacionális kapitalizmus váltotta fel. Kiderült, hogy a valódi választóvíz nem is a kommunisztikus kontra kapitalisztikus, de nem is a diktatórikus kontra demokra-tikus társadalmi-gazdasági rendszerek között húzódik: hanem inkább a nemzet-gazdaságok és a világgazdaság között, hiszen a fő tendencia az integráció. Ezért lehetett Magyarországot "egy tollvonással" köztársasággá kikiáltani, - egész egyszerűen, a "nép" szócska puszta elhagyásával. Egyéb téren a lényeget illetően nem változott semmi. A "privatizáció" nevezetű grandiózus műbalhé se tévesszen meg senkit! Már 1989-ben a nemzeti vagyonunk, a működő tőkénk volt a 20 Mrd USD külső államadósság - mint világbanki, IMF és egyéb hiteleink - záloga. Lényegében csak a tényszerűen már amúgy is fennálló állapot ‘jogszerűsítését’, legitimálását jelentette az a folyamat, melynek révén nemzeti vagyonunk ‘valódi tulajdonjoga is’ a nemzetközi tőkés bankokra, egyéb hitelezőinkre származott át. Azért, hogy a privatizációt viszonylag zökkenőmentesen, s különösebb társadalmi megrázkódtatások nélkül lehessen megvalósítani, - a magyar reform-kommunista elit, a nómenklatúra is kapott egy szép nagy szeletet a privatizációs tortából. Az már csupán ‘hab a tortán’, hogy ez a reform-kommunista pénzügyi elit "jog-folytonosan" megtarthatta a gazdasági-hatalmi pozícióit, és ma, decentralizált fel-tételek közepette ugyanúgy vidáman uralkodik és irányítja a legfontosabb makro-gazdasági folyamatokat, mint tette azt az előző 20-25 év során... Ez az elit gyakorlatilag magában foglalja az ország szinte valamennyi pénzügyi, kereskedelmi, üzleti és/vagy gazdasági vezető szakemberét, hiszen ez a ‘társaság’ már a kezdetektől fogva monopolhelyzetben van, zárt körben termelődik újra; aki szimpla pénzkeresés helyett gondolkodni próbál, gyorsan lazán és eredményesen lefizetik, - ha pedig továbbra is kilóg a sorból, soha többé, senkitől nem kaphat megbízást, stabil munkalehetőséget. Ez is oka annak, hogy az ellenzéki pártoknak egyszerűen nincsenek használható pénzügyi szakértőik. Így azután a szükséges tudás és ismeretek hiányában vagy a sötétben tapogatózva botorkálnak (FKgP) vagy eleve "megvezetik őket" (Fidesz). Amennyiben a nemzeti ellenzék a választásokat megnyerve, mégis hatalomra kerülne, - a kormányzati munkájában kénytelen mindig ugyanarra a pénzügyi lobbyra támaszkodni, amely persze "teszi a dolgát", vagyis újra meg újra el-árulja a "gazdáit". Ez történt az Antall-Boross kormányokkal is; - és nagy való-színűséggel ez történhetne (esetleg történik!) a Kisgazda-Fidesz kormányokkal is. Következtetés: a magyar nemzetgazdaság a kollaboráns pénzügyi elit árulása révén hullhatott könnyedén a szupranacionális hitelezők ölébe, - egyetlen magyar zokszó vagy puskalövés nélkül. Utólag viszont már minden felismerés, kínlódás, vagy pláne rúgkapálás teljesen hiábavaló, hisz a tényeken, az elveszett tulajdon-jogon már semmi nem változtat... Az egészen (be-)avatott látású szemlélődő, vagy még sokkal inkább a tudatosan és régóta ‘másként gondolkodó’ azonban tisztábban látja a szomorú valóságot. Nemcsak hogy a fáktól is jól látja az erdőt, - hanem felismerve az erdő valós törvényszerűségeit, pontosan a helyére tud elhelyezni benne minden egyes fát. Bizonyos dolgokat legalizáltak, más dolgokat pedig éppen hogy elrejtettek... A gazdaságot (ugyanazt a gazdaságot!) azonban ma - fent is, lent is - ugyanazok irányítják, mint azelőtt: csak hát persze kicsit másképpen! Így válhatott Dr. László András MNB-s, PM-es, OTH-s szakemberből, Ikarus-menedzserből az állami vagyon nagystílű " vállalkozójává", a Co-Nexus elnök-vezérigazgatójává, majd pedig tulajdonosává. Így lehetett Kardos Péter OTH-főcsoportfőnökből Co-Nexus Rt. vezérigazgató, Wallis-Holding-vezérigazgató-helyettes, illetve a főváros portfolió menedzsmentjének igazgatója. Így lett Kupa Mihály PM-hivatalnokból a karrierje végkifejletében Antall pénzügyminisztere, mára pedig sikeres pénzügyi tanácsadó. Így lett - vagy maradt - Vértes András, Nagy Sándor, Lengyel László, Matolcsy György kutatóintézeti igazgató. Princz Gábor postabankos elnök-vezérigazgató, Lehoczky László OTH-lakásosztály-vezetőből Co-Nexus Rt. vezérigazgató, majd postabanki igazgató. Akar László korábbi vállalati vezetőből PM-államtitkár, illetve Soós Károly Attila Co-Nexus Rt. tisztségviselő, majd IKM-államtitkár; - előbb Tömpe István, majd később Csepi Lajos, azután Lascsik Attila az ÁVŰ vezérigazgatója, majd mindhárom pénzügyi tanácsadó, - továbbá pl. Nagy Imre a Caola, Angyal Ádám a Ganz-Danubius, később az Ikarus, valamint Széles Gábor a Videoton vezérigazgatója. De így lett Medgyessy Péter is újból pénzügyminiszter. Az MDF 1990. évi választási győzelme után sokan már előre féltek egy vala-mikor bekövetkező visszarendeződéstől. Ostobaság volt ez, hiszen nem ment végbe semmilyen "odarendeződés"! Mi rendeződhetett volna hát vissza?! Mindez azonban csupán "soványka bevezető" a mottóban körvonalazott valódi mondanivalóm részletes kifejtéséhez. Mondandóm lényege ugyanis elsősorban a pártokról, azok elnökeiről - miniszterelnök-jelöltjeinkről! -, legfontosabb vezető személyiségeiről, az Országgyűlés hangadó politikusairól s szűkebb-tágabb szak-értői bázisaikról: vagyis politikai-gazdaságpolitikai döntéshozóink gazdasági-pénzügyi szakképzettségéről, vélelmezhető szaktudásukról szól. Politikai pártunk van kormányzó és ellenzéki, népies és népnélküli, parlamenti és azon kívüli, nemzeti és kozmopolita, liberális és konzervatív, egyszemélyi s tán demokratikus, keresztény és hitetlen, erőszakos és jámbor is. Pénzügyi elitünk azonban csak egy van, kinek a számára tökmindegy, ki van éppen hatalmon... Ma éppen a magukat liberálisnak álcázó kozmopoliták építtetik-betonoztatják a kapitalizmust a magukat szociáldemokratának álcázó ősbolsevikokkal, - akik egy tál lencséért eladták az egész országot a multinacionalistáknak, ijedtükben és mohóságukban hirtelen lemondtak összes, sosem létezett baloldali értékeikről, továbbá önnön lelkűket is az ördögre bízták zálogul, cserébe a kapott koncért. Csoda-e hát, hogyha egy ilyen, tetőtől-talpig meghasonlott érték-és viszony-rendszerben az összes skizofrén politikusunk elkezdi közgazdásznak képzelni magát?! A rendszerváltozás óta Magyarországon az egyszerű lopás metodikáját államilag tudományos szintre emelték, és elnevezték privatizációnak. A legsötétebb dupla-fenekű tranzakciók neve: jó üzlet. Az elmúlt években több doktori cím született, mint újszülött, - az országot elárasztották a háromnevű emberek. Az új generáció egyik legsikeresebb tagja a ‘Női Vécé’ nevű gyöngyösi punk-zenekarból indult, egészen az ál-adjunktus címig vitte, majd szó szerint a bársonyszékben végezte... Igen sok új típusú sikerembert ismerek. Van köztük, aki a mérnöki tudományok doktora, pedig annak idején már az első évfolyamról kirúgták, - a foxi-maxit bezzeg elvégezte, így lett esztéta. Egy másik úr géplakatosi oklevéllel a zsebében diplomázott közgazdász, noha az egyetemen sohasem látták (nem a három hírhedt fradi-futballista - B., B., M. - valamelyikéről van itt szó!), majd később vett egy doktori címet is. Diplomamunkáját, doktori disszertációját sohasem látta senki. Olyat is ismerek, aki sokáig esztétának adta ki magát, mint önjelölt újságíró, ám a diplomáját csak évekkel később szerezte meg. Ezek a korábbi "ösztönös magán-szabadalmak" azóta már sorozatgyártású tömeg-cikkekké váltak: eme szellemi lengyel-piacon bármikor vásárolható nyelvvizsga-bizonyítvány, bármilyen diploma és tudományos fokozat éppen úgy, mint hamis útlevél vagy forgalmi engedély - mindennek szabott árfolyama van... Ámde Magyarország jelenkori helyzetében a legnagyobb baj mégiscsak az lehet, hogy ebben az országban annyi már a nagyformátumú botcsinálta közgazdász, mint réten a fűszál. A ‘dicső emlékezetű’ Mao Ce-Tung híres-hírhedt jelszava volt, hogy: "Virágozzék minden virág!". Virágzott is, rendesen. Mint ismeretes, a kultúrális forradalom nagy vívmányai közé tartozott, miszerint téesz-parasztokat kéthetes gyorstalpalóval sikeresen képeztek ki orvosokká, illetve vice versa. Jó néhány évvel később - elnézést kérek a fekete humorért! - a lázadó egyetemisták "lekaszálására" is sor került: a Mennyei Béke terén. Majdnem úgy, mint nálunk, 1956-ban, a Kossuth-téren... Szóval egyrészt túl sok a botcsinálta közgazdászunk, másrészt túl kevés az igazi. Pedig országunknak saját nemzeti stratégiára lenne végre szüksége, amelynek a kidolgozását kizárólag valódi, nemzeti elkötelezettségű szakértőktől remélhetjük. A sarlatánok, a kóklerek, a kontárok, az álszakértők, a botcsinálta közgazdászok ugyanis hamar látványos kudarcot vallanak, - a nemzetietlenek pedig gátlástalanul tovább folytatják az ország kiárusítását és eladósítását. Nézzük, hogyan is állunk a vezető politikusaink közgazdasági szakértelmével, illetve vajon lehetnek-e vérmes reményeink e téren a közeljövőben?! Göncz Árpád államfő, köztársasági elnök, országunk legfőbb közjogi méltósága eredeti foglalkozására nézve író-műfordító, - tehát a legkevésbé sem közgazdász. Ugyanakkor a rendszerváltás óta kétségtelenül heves érdeklődést mutat a globális gazdasági, pénzügyi kérdések iránt, - elég, ha csupán arra gondolunk, hogy évek óta személye a legizgalmasabb attrakció a vállalkozók országos bálján. Emellett rendszeresen nyilatkozik tisztán közgazdasági kérdésekben, - ‘holtbiztos tippeket adva’ bizonyos problémáink átfogó megoldására. Államfőnk az elmúlt években gyakran utazott távoli földrészek országaiba (emlékezetem szerint pl. Kanadába, az USÁ-ba, Malajziába, Dél-Koreába, stb.) is, ahol a kereskedelmi és az üzleti kapcsolatok fejlesztéséről, kölcsönös befektetési lehetőségekről, esetleg konkrét projektekről is bízvást es(het)ett szó, - sőt, talán megállapodások, szerződések és üzletkötések is szület(het)tek. Mindezt valószínűsíti az is, hogy az 1990-es évek első felében tett külföldi útjain közismert magyar üzletemberként rendszeresen Göncz Árpád kíséretéhez tartozott Dr. László András, a Co-Nexus elnök-vezér-igazgatója is, aki feltehetően pénzügyi tanácsokkal látta el a köztársasági elnököt. Konkrét üzleti sikerekről nincs tudomásunk. Horn Gyula miniszterelnök közgazdasági-pénzügyi szakértelmét semmiképpen nem vonhatjuk kétségbe, hiszen a szakképzettségére nézve vérbeli üzemgazdász! Mint ismeretes, pénzügyi főiskolát végzett a szovjetúnióbeli Rosztovban, doktori disszertációját pedig az 1970-es évek jugoszláv gazdaságáról írta, - ha hinni lehet a mindezekről szóló, gyakori, igen részletes sajtóhíradásoknak. A közgazdasági szakképzettség meglétének dicsőségéből mit sem von le az a tény, hogy - a sajtó szerint - sem a diplomamunkához, sem a disszertációhoz nem lehet a szokványos intézményes úton hozzájutni. Pusztán érdekesség, hogy a Co-Nexus Rt. néhány igazgatója szintén még a kommunista gazdaságfelfogású Szovjetúnióban szerezte meg közgazdasági vagy egyéb felsőfokú végzettségét, - ők ma szintén sikeres kapitalista szakemberek. Nem lenne éppen eredeti szellemeskedés azonosulnom azzal a gyakori-ellenzéki véleménnyel, miszerint miniszterelnökünk Rosztovban anno nemzetközi kommunista ügynökképzőt végzett. Az effajta minősítgetésekkel ugyanis nagyon csínján kell bánni! Ugyebár ilyesmit nyíltan egészen addig nem állíthatott senki, ameddig Magyarországon is a létező kommunizmus uralkodott. Na mármost: akkoriban egy ilyen kijelentés egyenértékű lett volna azzal, mintha valaki ma azt állítaná, hogy nemzetközi kapitalista (globalista) ügynökképzőre járt mindenki, aki mondjuk az USA-beli Yale-egyetemen szerzett diplomát. Ugye, micsoda képtelenség?! Vagy: sokan és gyakran viccelődnek azon, hogy a magyar kommunista párt és állami vezetőink annak idején minden jelentős kérdés el-döntése céljából Moszkvába mentek tanácsért, vagy konkrét utasításért, - vagy éppen azon, hogy 1989-ben az MSZMP-ből MSZP-vé alakult állampárt vezető négyesfogatának (Németh, Nyers, Grósz, Pozsgay) "első hivatalos útja" állítólag rögtön Mark Palmer, USA-nagykövethez vezetett. Vigyázat! Vajon hová jártak 1988-1989-ben rendszerváltó nagyjaink - Pozsgay, Göncz, Antall - aktuális jó tanácsokért? Amerikába. És vajon hová is jár állandó eligazításért országgyűlésünk nemzetközi integrációs bizottságának vezetője, az ifjú dr. Orbán Viktor? Brüsszelbe. Miközben napi három-négyszeri gyakorisággal ismételgeti - talán önmagának?! -, hogy már-pedig Brüsszel nem Moszkva. Vagy: hová is ment igazgató-bankárnak a volt miniszterelnökünk, Németh Miklós, és volt MNB-elnökünk, Bod Péter Ákos? Az EBRD-hez, a Kelet-Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankhoz. És: hová távozott levitézlett pénzügyminiszterünk, Bokros Lajos tanácsadónak? A Világbankhoz... No és kis egyszerűsítéssel: ki parancsol a teljesen eladósodott Magyarországnak, legalábbis, ami a pénzügyeket illeti? Mr. Wolfensohn, a Világbank igazgatója. És végül: ki szabja meg a követendő politikai irányvonalat Giczy Györgynek, a KDNP elnökének? Wim van Welzen úr, - naná, hogy "Brüsszelből"! Ne vádoljunk, s ne "büntessünk" tehát senkit sem meggondolatlanul: sem Horn Gyulát, sem Antall Józsefet, sem Orbán Viktort, - vagy másokat! Érdemes néhány szót szólnom arról, hogy véleményem szerint mi lehetett az oka 1989-ben a már említett MSZP-négyesfogat gyors felbomlásának? Nyilván az, hogy egy bolsevik-típusú párt csak ideig-óráig működhet többpólusú, kvázi-demokratikus vezetés alatt, hisz a kommunista pártok alapvető működési elve az ún. "demokratikus centralizmus", vagyis az egyszemélyi diktatúra. (Éppen a látszólagos demokratizmus körömszakadtáig való erőltetése okozza napjainkban - ragyogó példa! - az SZDSZ gyorsuló felbomlását.) Pozsgay Imre sorsát rövidúton megpecsételte, hogy: nyilvánosan és "hivatalosan" népfelkelésnek minősítette az 1956-os forradalmat és szabadságharcot. Akasztott ember házában a kötelet, - bolsevik pártban a népet emlegetni megbocsáthatatlan bűn. Németh Miklós - a gyorsfelfogású, tanulékony vidéki fiatalember - a rendszerváltás előkészítése, a miniszterelnöki stafétabot és ‘a rémülettel felfedezett’ 20,5 Mrd USD adósság átadása után Angliába sietett bankár-szerencsét próbálni. Grósz Károly sajnos elhunyt, mielőtt pótolhatatlan értékű emlékiratait a számunkra megírhatta volna. Egyébként is távoznia kellett, hiszen végig hű maradt (volna) ősbolsevik elveihez. Nyers Rezsőt nyilván azért tették "parkoló pályára", mert az elmúlt évtizedekben talán ő volt az egyetlen, aki egyrészt vérbeli közgazdász, másrészt nem reform-kommunista, hanem valódi szociáldemokrata volt és maradt, szemben az MSZP újsütetű eszmeiségével... Mindezek a történések, valamint a folytatás mutatja Horn Gyula politikai vezetői karizmáját és - szimpatikus, vagy nem szimpatikus, de - zsenialitását. Ugyanis az MSZP-ben visszaállította a demokratikus centralizmust - vagyis a diktatórikus vezetést -, minden hatalmat a saját kezében összpontosított, és a romokból fel-épített egy olyan új bolsevik pártot, amelyiknek immár látványosan semmi köze nincsen az eredeti elvekhez. Marx és Lenin, de különösen Sztálin és Rákosi forogna a sírjában, ha a mai MSZP-seket megfigyelhetné például szemforgató parlamenti munkájuk közben! Horn Gyula életműve páratlan - s persze negatív előjelű! - szellemi produktum, egy döbbenetesen ügyes bűvészmutatvány. Újabb 4 évre (1994-1998.) szinte az egész néppel, de legalábbis az MSZP tagságával sikerült elhitetnie, hogy ők folytatólag is baloldali értékeket képviselnek. Ezt a teljesítményt a pártelnök mindenekelőtt azzal a képességével, kvalitásával érte el, miszerint - tetszik, nem tetszik - a mai magyar pártelnöki választékban eleddig nemcsak hogy az egyetlen "közgazdász", hanem egyszer s mind az egyetlen olyan vezető politikus is, aki komoly vezetői gyakorlattal és hatalmas tapasztalattal rendelkezik. A többi néma csend... Horn Gyulával összefüggésben kell említést tennünk még két olyan MSZP-s közgazdász-politikusról, akik személye akár potenciális miniszterelnök-jelöltként is szóba jöhet. Nagy Sándort Horn Gyula egyszer már jelölte az ún. gazdasági-stratégiai, koordinációs miniszterelnök-helyettesi posztra, - ámde hirtelen támadt egyéni ötletének a megvalósítását az SZDSZ szokás szerint meghiúsította. Ekkor Nagy Sándor látszólag a partvonalon túlra került, de rövidesen kapott egy kutató-intézetet fájdalomdíjul, aminek ma is ő az igazgatója. Nagy Sándor személye az MSZP-ben legalábbis a szimbolikus összekötő kapocs a Horn Gyula-féle hinta-politika szolgálatában, - a Békesi-féle ún. liberális szárny, illetve a tömegarányok szempontjából perdöntő jelentőségű MSZOSZ-képviselők (más néven "baloldali tömörülés"?) között. Ne higgyük, hogy Nagy Sándor echte népi figura, - de azt sem, hogy nagytehetségű közgazda. Szinte kizárólag szakszervezeti-mozgalmi vezetői gyakorlattal rendelkezik, így fontosabb vállalatvezetői beosztást sohasem töltött be. Kétségtelen potentát, ám reális esélyei valószínűleg nincsenek, - Horn sosem engedheti a valódi hatalom közelébe. Sajnálkozni ezért - nincsen okunk... Németh Miklós miniszterelnöksége végeztével a ködös Albionba "száműzetett", ahol már mint angol-magyar bankár - igazán jól érzi magát. Esze ágában sincsen haza jönni holmi ‘újbóli miniszterelnöki megbízatás’ reményében. Ennek ellenére Németh Miklós személyét egyesek az MSZP-n belül is Horn Gyula egyik esélyes alternatívájaként emlegetik, - a nép emlékezetében pedig még mindig úgy él, mint a nép egyszerű fia, a szocialista reformkorszak kiemelkedően pozitív politikusa, illetve a közelmúlt "legkevésbé rossz" miniszterelnöke. Horn örül, hogy Németh nem kíván vele ringbe szállni. A televízióban többször kinyilatkoztatta, hogy nem kívánja Németh Miklóst "hazahívni", - ugyanis az MSZP minden eddigi politikai "sikerét" kizárólag a sajátjának tekinti, amelyben Némethnek nem volt és nem is lehet része. Ez ügyben a minap ócska kis színjátéknak lehettünk szem-és fültanúi a Friderikusz-showban. Friderikusz showman - éppen most! - kenetteljesen elő-adta, hogy levélben kérte Németh Miklóst, venne részt vendégként a műsorában, mire Németh angol nyelvű levélben közölte vele elutasító válaszát. Friderikusz - Horn Gyula jelenlétében! - nem restelkedett a villámgyors minősítéssel: szerinte Németh az "angolos" elutasításával valahol az egész magyar népet vágta pofon! Csak a hülyék nem vették észre - az egész cirkusz arra irányult, hogy a magyar nép értse meg: Németh Miklós nem lehet Horn Gyula riválisa! Horn tehát nem adja át a hatalmat, 1998-ban újra miniszterelnök akar lenni... Most - mielőtt az ellenzékre térnénk rá - ejtsünk néhány szót a jelenlegi kisebbik kormányzó párt jelöltjeinek az esélyeiről. A magyar gazdaság mai katasztrofális állapotának tükrében akár pozitívumként nyugtázhatnánk, hogy Pető Iván levél-táros doktor (néha pedig történész) lemondott az SZDSZ pártelnöki pozíciójáról, amelyet legottan Kuncze Gábor közgazdásznak adott át. Ám ha arra gondolunk, hogy Kuncze Gábor sem dicsekedhet komolyabb gazdasági vezetői gyakorlattal, sőt, eddig semmilyen globális gazdaságpolitikai megnyilatkozást (pl.: publikációt) soha nem tett, és vélhetőleg nem is rendelkezik semmilyen átfogó koncepcióval, továbbá fantáziátlan személyisége tökéletesen nélkülöz mindenfajta kreativitást, - akkor egy pillanatig sem vehetjük komolyan esetleges miniszterelnök-jelöltségét. Legfeljebb akkor, ha a lemondott levéltáros súg neki, folyamatosan bíztatja, - Bauer Tamás közgazdász pedig irányt mutat a számára... Az is lehet, hogy a Kunczéval felékesített SZDSZ pont a koncepciótlanságot, az alkotó gondolkodás szükségtelenségét akarja "beadni" a magyar népnek, - hisz szerintük minden úgy a legjobb, ahogy éppen van. Most pedig az ellenzék pártelnökeiről, vezető politikusairól, közgazdasági szak-képzettségükről, gyakorlatukról és tudásukról. Kezdjük a parlamentiekkel. Szabó Iván (MDNP) közgazdász-pártelnök, - ipari miniszternek sikeres volt, pénzügy-miniszternek kevésbé. A nevéhez fűződik a magyarországi rendszerváltásnak a privatizációhoz hasonló nagyságrendű és jelentőségű "pénzügyi szégyenfoltja", a sokszáz-milliárdos általános bankkonszolidáció, melynek sarkított lényege, hogy a volt szocialista klientúra korrupcióval szerzett, soha vissza nem fizetett ‘döglött hiteleit’ a rendszerváltó állam (a külföldi hitelekhez hasonlóan - illegitim módon) átvállalta, és a költségvetés terhére megtérítette az érintett bankoknak, a valódi adósok helyett. Egyes bankokat később, több ütemben "sikerült" olyannyira fel-tőkésíteni, hogy a privatizációs vételár épphogy csak fedezte az állami juttatások összegét (lásd: a Budapest Bank értékesítését, 22 milliárd forintért). Szabó Iván tehát nem igazán nemzeti érzelmű, még kevésbé jó közgazdász. Pusztai Erzsébet (MDNP) orvos-pártalelnök, aki parlamenti felszólalásaiban is sokat foglalkozik közgazdasági-pénzügyi, ezenbelül elsősorban szociális-egészségügyi, társadalom-biztosítási és oktatási kérdésekkel. Közgazdászként jobban érthetné a valós ok-okozati összefüggéseket, - orvosként inkább a heves szakmaszeretet szól belőle. Lezsák Sándor (MDF) falusi tanító, költő-pártelnök, - akinek a közgazdasági kérdésekről, lehetséges megoldásukról halvány fogalma sincs. Szelíd, frusztrált, a balsorstól megtépázott tekintetű ember, aki jelenleg lázasan az összkelet-európai, "nemzetközi MDF" megteremtésén fáradozik, hisz belföldön már régen hűség-esküt tett Orbánnak... Demeter Ervin frakcióvezető (MDF) a Demokratában megjelent rövid nacionáléja szerint pénzügyi főiskolát végzett közgazdász. Úgy tudom, hogy a főiskolai végzettség csupán üzemgazdászi szakképzettséget nyújt, - ami legalább egy fokozattal alacsonyabb a közgazdász képzettségnél. A két szint dilettáns összekeverése nagyjából ugyanaz, mintha a fogorvost kineveznénk száj-sebésznek, mondván: egyformák, hiszen mindketten emberek szájában turkálnak. Az üzemgazdásznak üzemi szinten ("fogak", - fogaskerekek), - a közgazdásznak globálisan (komplex emberi szervezet, - konstrukció), rendszerszemléletben kell szakértőként eligazodnia... Giczy György (KDNP) teológus-újságíró pártelnök globális közgazdasági szak-képzettsége és tárgyi tudása éppen Lezsák Sándoréval egyenlő, - ami egyébként pontosan megegyezik a parlamentben rendkívül nagy számban "helyet foglaló" jogászok, írók, történészek, filozófusok, művészek, orvosok, stb. személyenkénti és összevont tárgyi szaktudásával. Bizonyos nyilatkozatok szerint a KDNP-nek - szemben minden ellenkező látszattal és híreszteléssel - lenne megvalósítható, globális és konzisztens nemzetgazdasági koncepciója... Ezt azonban eddig senki sem látta, vagy olvasta. Latorcai János sikeres ipari miniszter volt, ám makro-ökonómiai összefüggések átfogó elemzésével ő sem foglalkozik. Amióta fővárosi főpolgármestersége ‘nem jött össze’ (1994.), azóta fokozódó energiával a Giczy-ellenes pártütést irányítja. Sziszifuszi aknamunkájában még Isépy Tamás jogász-frakcióvezető és Surján László kórboncnok-expártelnök adjutánsok segítik őt. Az FKgP és a Fidesz "kitárgyalása" előtt szót kell még ejtenünk a MIÉP-ről, és Gidai Erzsébetről, aki sajátos, a különböző párt-ideológiákon átívelő hatású, így bizonyos ellenzéki pártokat összekapcsoló személyiség. Csurka István író-párt-elnök - aki kivételes fantáziával, intuitív és empatikus készséggel rendelkezik - kiváló érzékű, ösztönős közgazda. Ez nem igazán meglepő, ha megértjük, hogy Csurka mélyreható elemzéssel és kreatív képzelőerővel szüntelenül ‘az abszolút’ igazságot keresi. Ezzel az őszinte hittel és átéléssel messzire lehet jutni, - tárgyi szakképzettség nélkül is. Csurkának a privatizációról, az államháztartásról és más átfogó témákról írott kvázi-közgazdasági elemzései oly színvonalasak, hogy szép-irodalmi értékük mellett kifejezetten szakirodalomnak is tekinthetők. Gidai Erzsébet gyakorlatilag a teljes, FKgP-nélküli (!) radikális nemzeti ellenzék "általánosan elfogadott gazdasági főideológusa" (az MDF radikális szárnya, a MIÉP, a valódi ‘56-osok egyaránt favorizálják). Az adósságszolgálat azonnali és teljes leállítása mellett tör lándzsát, ami gyakorlatilag kivitelezhetetlennek tűnik. Dr. Torgyán József (FKgP) ügyvéd-pártelnök gazdaságpolitikai lényeglátása - a szakképzettségéhez viszonyítva - megdöbbentően éles. ‘Csodálatunk’ iránta csak fokozódik, amennyiben átlátjuk: használható tanácsadója gyakorlatilag nincs... A gyakori tárgyi tévedései mindig csak részletkérdéseket érintenek, - a fontos összefüggéseket nagyon is tisztán látja! Pedig Pokol Béla és Szabadi Béla, mint legfőbb szakértői, - nem kényeztetik el Torgyánt oknyomozó, döntés-előkészítő kritikai elemzésekkel! Az FKgP-nek egyébként nincs komplex gazdaságpolitikai koncepciója, - éppen úgy, ahogy az MDF-nek vagy a KDNP-nek sincs... Szándékosan hagytam a végére Orbán Viktort és a Fideszt - ebben a sorrendben. Dr. Orbán Viktor (Fidesz) ügyvéd-pártelnök, az 1998. évi parlamenti képviselő-választások abszolút favoritja; - semmiféle közgazdasági szakképzettséggel nem rendelkezik, vállalati felsővezető soha nem volt, ehhez mérten különösebb vezetői gyakorlata sincsen; sőt, mit tesz Isten: állásban sem volt még soha, mivel a jog-tudományi egyetem elvégzése után azonnal politikai pályára lépett! Orbán Viktornak nincsen gyakorlott gazdasági tanácsadója, - a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője egy fiatal közgazda: a karcagi Varga Mihály, a Fidesz egyik alelnöke. Orbán gazdasági kérdésekkel közvetlenül nem foglalkozik, - az ő "kedvenc szakterülete" a külpolitika, sőt, az európai úniós integráció. Ez a mai Magyarország legfontosabb külgazdasági dilemmája, - amit sem Orbán Viktor, sem Varga Mihály nem képesek önállóan megoldani. A legnagyobb baj azonban az, hogy a Fidesz összes globális gazdaságpolitikai megnyilvánulása halovány SZDSZ-utánérzés! Rettenetes problémáink származhatnak még abból, ha Giczy Györgynek Wim van Welzen, Lezsák Sándornak pedig Orbán Viktor parancsol, - miközben a ‘látens’ Polgári Szövetség gazdaságpolitikáját Varga Mihály irányítja, aki esetleg tudat alatt Bauer Tamás liberális nyomdokain halad, - akinek viszont Mr. Wolfensohn ad ‘táv-utasításokat’, on-line, a Világbanktól... Hiteles előéletű, globálisan másként gondolkodó, szakértő közgazdászokra lenne szüksége Magyarországnak, - olyanokra, akik sem az egyik, sem a másik oldali szélsőség irányában nem vetik el a sulykot. Közösségileg fel kell ismernünk, és el is kell kergetnünk az összes hamis prófétát: a botcsinálta közgazdászokat! Meg kell keresnünk, meg kell találnunk a megfelelően kreatív, a nemzethez hű, szakértő személyiségeket. Könnyen lehet, hogy nem a parlamenti pártok soraiban kell keresnünk őket - ott nem sok alkotó elmét találunk! -, hanem a pártokon és a parlamenten is kívül. Úgy legyen!