Hatékony-e a magyar állam? Vajon mikor mondhatjuk el a magyar állam működéséről, hogy hatékony?! Nyilván akkor, ha az állam a polgárai maximális megelégedésére működik. Nyilván akkor, ha az állampolgárok döntő többsége úgy érzi: az adóival az állam nem dönti nyomorba vállalkozását, családját, valamint őt-magát sem; sőt, a köz-hasznú funkciók, tevékenységek átvállalásával gondoskodik a széles tömegek lét-és közbiztonságáról. Nyilván akkor, ha az állam a polgárainak jó barátja - nem belőlük, hanem értük él -, ha szolid adó-és költségvetési politikát folytat, tehát olcsón és gördülékenyen teljesíti közcélú kötelezettségeit. A jó gazda gondosságával gazdálkodik pénzügyi és egyéb eszközeivel, valamint forrásaival, amelyekből kifogástalanul oldja meg a reá háruló közigazgatási feladatokat. Nyilván akkor, ha az állam nem nyűg és nem ellenséges teher az állampolgárok nyakán; - és általában véve is támogatja gyarapodásukat, továbbá hagyja őket békében, nyugalomban élni. A mi államunk és költségvetése azonban telhetetlen, - mintha mindig messzebbre nyújtózkodna, mint ameddig a takarója (a büdzséje) ér. Állampolgárait főhivatalai és bankjai révén folyamatosan kizsigereli, - miközben áhítattal hódol mindennek, ami külföldi. De legalább a működése váltana ki közmegelégedést! Aktuális példákkal illusztrálva most röviden bemutatom a legfontosabb állami funkciók alapvető működési zavarait. A költségvetési kiadások az égig nőnek, - miközben az államunk tevékenységének a minősége egyre több kívánnivalót hagy maga után. A komplex egész - a működés és annak költségvetése - pedig ellent-mondásokkal terhes, pazarló; mint rendszer pedig: abszolút inkonzisztens. Nincs benne koncepció. · Külpolitika. A polgárháború felé sodródó - már Jelcin utáni - Oroszországtól való vakrémületünkben hanyatt-homlok menekülünk a NATO karjaiba. Orosz-ország persze ezt nem nézi jó szemmel. Annak idején Nagy Imre - talán nem véletlenül - semleges Magyarországot akart volna. Mohó, ám átgondolatlan, irracionális integrációs vágyunkban csak rohanunk Európa, - pontosabban az Európai Únió felé. Az EU által közölt feltételek (és az azokra adott kormány-válaszok) titkosak, - vélhetőleg azért, mert a csatlakozás gazdasági, pénzügyi, jogi és politikai feltételeit még legalább 10 évig úgy sem lehetünk képesek teljesíteni. A ránk kényszerített körkörös alapszerződések pedig a számunkra eddig az égvilágon semmilyen eredményt nem hoztak, előnnyel nem jártak. · Honvédelem. Hadseregünk nem hivatásos, - technikai felszereltsége, morálja siralmas. A nevetségesen alacsony és folyamatosan devalválódó költségvetési összegekből lassan már vaktöltényre sem futja, így valószínűsíthető, hogy a gyakorlatban még a legkisebb fegyveres konfliktus is vészes bonyodalmakhoz vezetne. Szerencsére tisztáz(hat)atlan, hogy adott esetben ki ellen is kellene védekeznünk, ha egyszer minden szomszédunkkal lealapszerződtünk, s béke-partnerek vagyunk, sőt 2002-re talán már NATO-tagok is lehetünk. Potenciális ellenségként kizárólag ‘az osztrák hegyivadászok’, vagy a marslakók - ők is csak fentről! - jöhetnének szóba. Mindazonáltal lelkesen folyik a volt szovjet tartozás tankokra, illetve MIG-ekre ‘átváltása’ (más MIG-ek eladása), - és komoly viták folynak arról, hogy Gripen-eket, vagy F-16-osokat vásároljunk-e súlyos milliárdokért. Legfőbb céllá vált az öncélú csencselés. · Titkosszolgálatok - kémelhárítás. Hátborzongató, rejtélyes tevékenységek és szervezetek! Ámde hol van már James Bond, - a KGB és a CIA "legendás-történelmi" párharca! Belföldön kitört az euro-demokrácia, - külföldön pedig ragályként terjed a világbéke, pontosabban a coca-cola világuralma. Politikai rendőrségre nincs szükség, - a titkos ügynököket pedig ma már bankároknak, befektetőknek, tanácsadóknak, brókereknek nevezik. Tovább megyek: eltűntek az ellopható titkaink! Műszaki újdonságaink, találmányaink, újabb kutatási eredményeink már régóta nincsenek. Üzleti államtitkok legfeljebb még az ÁPV Rt.-ben lehetnének, de hát ott meg komplett gyáripari komplexumok kaphatók néhány dollárért, - vagy bankok: ingyen. Egyes fontos privatizációs dokumentációk egyszerűen eltűntek. Az örömittas, pancsoló-pacskoló tocsikolás személyiségi háttér-titkai viszont a kutyának sem kellenek. Maximum csupán a világ-terrorizmus lehetne a titkos-szolgálatok potenciális célpontja, ám úgy tűnik: a bűnözők, a maffiózók, az anarchisták, az ügynökök, a szélhámosok szabadon mászkálhatnak ki-be az országhatáron. · Belbiztonság - belügyek. Maffiák utcai lövöldözése, szinte minden napra egy-két gyilkosság, mindennapos rablások és sűrűsödő robbantások. Lassanként mindent beborít a korrupció, - lásd: Olaj-gate, Tocsik-ügy, stb. Rohamosan conexusosodik az ország. Mára a legfontosabb költségtényezővé lépett elő: a mindenfajta kamat, az üzletszerzői jutalék, - sőt, kölcsönös kudarcélmények esetén: a sikerdíj. Milliárdokat lopni szabad, - a villamoson jegy nélkül utazni viszont nem. A Zemplényi-szerű alakokat hamis útlevéllel hazacsempészik az Interpol elől, nehogy csak meggondolatlanul fecseghessenek odakint bizonyos magyarországi viszonyokról. Országunk szimpla tranzitországból a kábítószer-forgalom célországává vált, - emellett a különböző nemzetközi maffiák kedvelt pénzmosó vagy pihenőhelye. A rendőrség tehetetlen, - bottal üti a robbantgatók és a bűnözök nyomát. Az önkormányzatok működésképtelenek. Diliflepnis, vicsorgó ábrázatú és jog-folytonos rendőrségi besúgók, ál-őrzővédő bandák tartanak rettegésben egész településeket. Senkit sem lep meg, ha hajnalban arra ébred, hogy sisteregve lángol a szomszéd háza. Az anyák kisdedeiket az APEH, a TB végrehajtóival, - ritkábban az ukrán maffiával rémisztgetik. · Jogállam - igazságszolgáltatás. Hét évvel a köztársaság kikiáltása után még mindig nincs új alkotmányunk. Az összeférhetetlenséget (pl.: állami tisztviselő fiktív megbízást ad családtagjának, elvtársának) intézményes rangra emelték, a lobbyzás és a korrupció büszkeségre is okot adó liberális személyiség-joggá, szokványos üzleti fogássá vált. A kurtizán nem erkölcstelen, a ferdehajlamú nem beteg, a tolvaj nem bűnöző, - egyszerűen csak más. A gomba-módra szaporodó törvények szövevénye egyre nehezebben átlátható, megismerhető és - ellentmondásai folytán - egyre kevésbé alkalmazható. Az igazságszolgáltatás csak a formális jogot képviseli. A legegyszerűbb tyúkper is 2-3 évig tart, - és az győz, aki jobban megfizeti az ügyvédjét. Az illetékek, a perköltségek, az ügyvédek díjának csillagászati összege vagy felemészti a netán megnyert kár-térítést, vagy eleve elijeszt mindenkit a pereskedéstől. Az ügyeskedők és a gátlástalanok minden jogot lábbal tipornak, ellenük nincs semmilyen passzus. A számviteli törvény alapján azonban bárki azonnal letartóztatható. · Sajtószabadság - tájékoztatás. A televízió hazug, aljas és manipulált politikai műsoroktól, - az írott sajtó szándékos félrevezetésektől hemzseg. A miniszter-elnöki sajtótájékoztatón nem derül ki semmi. Halált megvető bátorság kell a kérdezéshez, és pókerarc a válasz nyugodt végighallgatásához. Az újságokban, a televízióban valósággal tobzódik a szellemi értéktelenség, az obszcenitás, a kontraszelekció. Baljósan mosolygó kappanhangú esztéták elemzik a liberális szellentések vegyi összetételét. Ellenzéki televízió-műsorok nincsenek, - újság is csak néhány. A közvélemény-kutatások - mindegyik! -, a népszerűségi listák szánalmasan manipuláltak, nevetségesek. Az összes ‘párt-törzsfőnök’ a mellét döngeti: "Én vagyok a legnépszerűbb!". De az a madár dalol a legszebben, amelyiket a legjobban megfizetik. Majdnem szabadok vagyunk... · Pénzügyek, bankügyek, privatizáció. Az ország és az állam mértéktelen külső és belső eladósodása tovább folytatódik, - a pénz minden lehetséges csatornán elfolyik. Az infláció és a kamatok nem csökkennek, hitelekhez nem lehet jutni, - az állami jövedelemelvonás és a pénzszűkítés elsorvasztja a vállalkozásokat. Az új adók, a többszörös adóztatás folytán a lakosság egyre csak szegényedik. Minden jövedelem a bankoké. Ráadásul még a készpénzforgalom szigorítását és szűkítését is tervezik, hogy a bankok forgalma mégse csökkenjen. A leg- sötétebb ügyek: a bankok és az energiaszektor magánosítása, meg a titkos állami garanciák. A privatizációnak vége. Az ÁPV Rt.-re a továbbiakban már semmi szükség nincsen, így mint pénznyelő automatát, - nyugodtan fel lehetne számolni. A mindent megfojtó általános restrikció jellegzetes megnyilvánulása, hogy lassanként minden papír-váltópénzt össze-vissza keverhető formájú, színű és nagyságú fém-érmékkel váltanak ki, amelyeket mindenki utál, mert külön batyu szükséges a cipelésükhöz. Különösen a ‘kétszínű’ fémszázas rendkívül népszerű. A papír-tízezerforintos bevezetését tervezik, - holott kisebb összegű vásárláskor már nemcsak az ötezrest, de az ezrest sem tudják felváltani sehol. · Iparpolitika. Már évek óta nincs, hiszen a magyar állami ipar megszűnt. Az államnak egyéb befolyásoló/orientáló eszközök nem állnak a rendelkezésére, - ugyanis már sem kompetenciája, sem megfelelő forrásai nincsenek. Hitelek hiányában ipari termelő kisvállalkozásokat már senki nem alapít, sőt, a még létezők is vegetálnak, pusztulnak, a csőd szélén tántorognak. Használható gépi berendezések és valamirevaló fogyasztási cikkek már csupán drága importból szerezhetők be. · Mezőgazdaság. A rendszerváltás után a magyar farmergazdaságok - szervezés és források hiányában - nem alakulhattak ki, a termelőszövetkezetek vagyonát és tevékenységét a vezetőség - hasonlóan a nagy állami vállalatokhoz - kft.-kbe mentette ki. A bolsevik csiki-csuki módszerét újra elővéve, most ismét a szövetkezetek, a nagygazdaságok támogatását és fejlesztését erőltetik, - azzal a felkiáltással, hogy az Európai Únióban a farmerek és a kisgazdák verseny-képtelenek lennének. A voluntarista elvtársak ugyanis már kizárólag bábolnai méretekben és koncentrációban képesek gondolkodni. Pedig a kisgazdaságok, a kisvállalkozások erősítése a mezőgazdaság polgárosodását eredményezhetné. Jelenleg sajnos a mezőgazdaság finanszírozása megoldatlan probléma. · Kereskedelem - idegenforgalom. A külkereskedelem minden idegszálával az export erőnkön felüli növelésére koncentrál, - romló cserearányok mellett. A csökkenő forgalom következtében a belkereskedelmi egységek zöme többnyire veszteséges, kár kísérletezniük a méregdrága import-termékek értékesítésével. Olcsó magyar termékeket már sehol nem árulnak, - ami "olcsó", az is mind külföldi bóvli. Belkereskedelmünkre - a cikkek minőségére és áraira - jellemző Engels meghatározása: "A kereskedelem intézményesített csalás". Az idegen-forgalom volumene és bevétele messze elmarad a potenciális lehetőségeinktől. Magyarország drága, kellemetlen, borús-barátságtalan országgá vált, - már a Balaton is csak sivár, élettelen, pusztuló pocsolya. · Közlekedés, szolgáltatások. A fővárosban, főleg a hidakon a zsúfoltság minden napszakban olyan mértékű, hogy autóval folyamatosan közlekedni lehetetlen. Az utak minősége kritikán aluli, kátyú kátyút követ, ami balesetveszélyes és naponta elképesztő összegű károkat okoz, éppen úgy, mint a forgalmi dugók miatti időveszteségek. Mindezzel az állam nem törődik. Az átlagember pénz-tárcájához mért legális parkolási lehetőségek nincsenek. Az önkormányzatok egyik legfőbb gondja és költsége a parkoló autók "megbilincselése", valamint össze-vissza szállítgatása. A községek, a falvak és a vidéki kistelepülések ön-kormányzatai mindenfajta zavaros-szürke finanszírozási konstrukciók alapján észbontó ütemű közmű-fejlesztésekbe fogtak. Megbízható térképek hiányában "a román munkások" - lehetőleg már a fagy beállta után! - négyszer-ötször is kiássák és újra betemetik ugyanazt a csatorna-árkot, illetőleg markológépükkel át-meg átvágják az ivóvíz-vezetéket... A dimbes-dombos sártenger, a vissza-fizethetetlen adósság mindent elborít. Magyarországon az infrastruktúra rend-kívül alacsony fejlettségű, mindenfajta szolgáltatás kétségbeejtő színvonalú. A semmiért viszont rengeteget kell fizetni. · Társadalombiztosítás. A szolgáltatásai manapság már lényegében deklaráltan a bizonytalan semmire terjednek ki. Ennek ellenére - most már nyíltan adóként - mindenkinek (magánszemélyeknek és vállalkozásoknak egyaránt) horribilis összegeket kell folyamatosan befizetnie a garantált ‘beteg’-bizonytalanságért. Befizetéseiért ugyanis már se’ egészsége helyreállítását, se’ megszolgált érték-álló nyugellátását senki nem remélheti. Mind a két társadalombiztosítási ön-kormányzat működésképtelen, finanszírozhatatlan, tehát teljesen felesleges. Ugyanakkor büszkén és sziklaszilárdan állnak a lábukon... · Egészségügy, szociális háló. Az állam a kórházainak leépítésén munkálkodik. Mivel a társadalom már képtelen az egészségügy költségeit formális közteher-viselés formájában felvállalni, - a betegeket és a gyengéket kiveti magából. Mindenki kénytelen saját magáról gondoskodni, ahogy tud, ámde a lakosság döntő többsége erre nem képes. Az egészség a gazdagok és a szerencsések ritka kiváltságává vált. A szociális gondoskodás gyakorlatilag úgyszintén meg-szűnt. Aki több gyermeket nevel, vagy anyagilag hirtelen megszorul, - a leg-jobban teszi, ha sűrűn imádkozik. Szociális háló még lyukas sincsen, - odakint a vad kapitalista jeges szél süvít, és kórusban vonyítanak az ÁVÜ privatizációs farkasai. A népesség öregszik, betegszik, - egyre sűrűbben arat a halál. · Munkaügyek, munkahelyteremtés. Az ezen tárgykörben "ténykedő" összes intézmény "úgy, ahogy van" felesleges, hisz államilag semmilyen munkahely-teremtés nem folyik. Munkahely-felszámolás annál inkább. A munkanélküliek puszta - ráadásul hibás rendszerű - adminisztratív nyilvántartásának semmi értelme nincsen. · Oktatás és kultúra. Az 1970-es évek látszólag magas színvonalú - bár egy-oldalú s korlátolt - szubkultúrája, a világviszonylatban kiemelkedően hatékony magyar oktatás régen semmivé lett. Az iskola a gyermekeket már nem neveli, semmi jóra nem tanítja, - jó, ha fizikai megőrzésükről gondoskodik. Az állami - pláne egyes alternatív - iskolákban, felsőoktatási intézményekben elképesztő zagyvaságok, tárgyi tévedések és hazugságok halmazát tanítják, szándékosan egyre zavarosabbá téve a fiatalok gondolkodását. A Nemzeti Alaptanterv egy humbug, - a korábbi reform-kommunista oktatási reformok egyenes folytatása, mintegy azok szabaddemokrata végkifejlete. Mai igaz magyar írások kiadására szinte egyetlen kiadó sem vállalkozik. A Mille-centenárium megünneplése is szürkeségbe fulladt, liberális közhellyé fajult. A televízió műsora nézhetetlen: egymást érik az ostoba, hazug és gusztustalan reklámok. Szépirodalmat már nem olvas senki. Az érzelem, a hit, az erkölcs és a lélek is tömegfogyasztási kategóriává, konfekcióvá aljasult. A Jézus Krisztus Szupersztár szindróma el-vezetett bennünket egész’ a Hit Gyülekezetéig, ami költségvetési kiadási tétel. · Környezetvédelem. A kommunizmus éveinek megalomániás, esztelen nehéz-iparosítási törekvései és gyakorlata, valamint a szovjet hadsereg sok évtizedes áldatlan tevékenysége tönkretette Magyarország földjének, talajának jelentős hányadát. A rekultivációs kiadások súlyos százmilliárdokra rúgnának, - amit azonban nem finanszíroz meg senki. A gyakori - és konkrét példák százaival is szemléltethető -, viszont senki által meg nem akadályozott ipari környezet-szennyezések következtében országunk lassan Európa szemétdombjává válik. Nyugatról minden ipart ide telepítenek, amit ott betiltottak. A Duna - a határ-folyónk - szlovákiai szakasza hosszú évek óta el van terelve. A gabcsikovói vízi-erőmű működtetésének közvetlen következménye, hogy a folyó vízállása egész évben, a természetes csapadékviszonyoktól teljesen függetlenül, össze-vissza váltakozik, - aszerint, hogy a szlovákok éppen mennyi vizet "küldenek". A bős-nagymarosi erőmű-építkezés minden eredeti hátrányát "élvezzük", de az előnyei nélkül, - hiszen a mi erőművünk nem épült meg. A Dunakanyar - mint táj - végérvényesen tönkre van téve. Folyóinkban, tavainkban, a Balatonban, - nincsenek már halak. Erdeinkben már nincsenek őzek, szarvasok, vaddisznók. Az erdők új magántulajdonosai lassan a fákat is mind egy szálig kivágják. Az erdőben gombászni - szabálysértés... Az állam funkciói akadoznak, - hiába költ el az állami költségvetés minden évben a bevételeket is meghaladó irtózatos összegeket: nem változik, nem javul semmi.