Az Orbán-kormány programjának kritikája Szívesen vettem a felkérést, hiszen mindig vonzottak a nehéz feladatok. A Fidesz-kormány programjának - amely a korábban meghirdetett 40 pontos választási intézkedési tervre épül - bírálata azonban nem elsősorban szakmai szempontból "problematikus", hanem érzelmi okokból. Minden normális ember alapvetően optimista, reménykedő beállítottságú, így jó magam is ilyen vagyok. Mint minden becsületes magyar, én is szeretném erősen hinni, hogy vége a megpróbáltatásoknak, és most elindulunk felfelé. Ha tehát kizárólag a szívemre hallgatok ("Listen to your heart!"), akkor már azt a bizonyos 40 pontot is elfogadom tökéletesnek, - a kormányprogram olvastán pedig egyszerűen dolgom végeztével, önfeledten dőlök hátra, hisz a benne meg-fogalmazott tennivalók következetes megvalósítása majd mindent megold. Ha az ember semmit nem tud hozzátenni, hát ne is vegyen el belőle semmit! Amennyiben azonban - mint ahogy erre eddig megélt 48 évem (és sajnos, nem engedhetek a 48-ból, mert Sándor András sem engedhetett belőle!) súlyosan megtanított! - mégis inkább az eszemre hallgatok, akkor azt kell mondanom: a program jó, végre van programunk, azonban mindezen ígéretek, törekvések természetesen csak annyit érnek majd, amennyi meg is valósul belőlük. A Horn-kormány programjából nemigen volt mit elfogadnunk, mert az MSZP-nek 1994-ben, a hatalom újbóli átvételekor semmilyen programja nem volt. (Nem is csináltak semmit, majd egy ‘álló’ évig...) Ami ehhez képest a semmiből 1998-ra mégis megvalósult, az nagyjából a magyar nemzet és a magyar nemzetgazdaság szándékos tönkretételével egyenlő. (A gazdasággal korábban sok jót Antall sem tett, ám az nem volt szándékos.) Az Orbán-kormány programja kicsit idealisztikus, kicsit utópisztikus, kicsit naiv, ámde összességében átgondolt, becsületes és jó szándékú program. Idealisztikus abban, hogy azt hiszi: a jobb, a gazdagabb és boldogabb jövő meg-valósításához nem kell más, csak szorgalmas és tisztességes munka. Utópisztikus abban, amennyiben a polgárt állítja a programja középpontjába. Naiv abban, amikor a jövő felépítését a múlt leküzdése nélkül képzeli el. Miért is mondom, hangsúlyozom mindezeket én, - a középkorú, középosztálybeli, "centrumos gondolkodású", sokgyermekes értelmiségi családapa?! Mert az élettapasztalataim alapján jól tudom, hogy az ember bármilyen komoly eredményt - még stabil békeidőben is! - csak és kizárólag kemény küzdelem, meg nem alkuvó, szüntelen harc árán érhet el: a konfliktusok ‘nagy ívű’ elkerülése végső soron mindig veszteséget, vereséget eredményez. Hát még háborúban! Nem elég tehát jól és becsületesen dolgozni, hiszen a családunkat és vagyonunkat meg is kell védenünk a tolvajokkal, a rablókkal, a csalókkal és a gyilkosokkal szemben, akik ellenségeink. Ha akarjuk, ha nem - vannak ilyen emberek... A "POLGÁR" program-középponttá tétele azért utópisztikus, mert a klasszikus értelemben vett polgárság Magyarországon még mint vékony réteg sem létezik, - kialakuló csíráit az elmúlt másfélszáz évben több ízben is módszeresen kiirtotta a külső ellenség, vagy a belső diktatúra, - azután a legutóbbi évek kommunizmusa és privatizációja pedig egyszerűen felszámolta a polgári középosztály valamikori kialakulásának összes alapfeltételét is, amikor a magyarból azonnal világpolgárt akart erőszakkal kreálni, a nemzeti-polgári fejlődési lépcsőfok meggondolatlan kiiktatásával! A "szovjetek helyett" így minden hatalom a liberális bankároké, a kozmopolita tőkéseké, a multinacionális cégeké lett. A Fidesz-kormánynak programja következetes és maradéktalan végrehajtásához először is meg kell teremtenie a polgárosodás valódi anyagi létfeltételeit, majd ezután "létre kell hoznia" magát a polgári középosztályt, a polgárságot, annak létrejötte után pedig a szuverén polgári nemzetállamot. Mondanom sem kell, hogy mindeme fejlődés megvalósítása minimum 3-4 kormánycikluson ívelhet át, - 4 év alatt már jó, ha a polgárosodás anyagi feltételei szűkösen megteremthetők. Mindamellett a Fidesz-kormánynak - nagyon kemény harcban! - le kell győznie önmagában, és önmaga környezetében is a kommunista/vadkapitalista múltat. A múlt itt él és tovább pusztít közöttünk, mint az Aranyborjú imádatának leg-újabb kori manifesztációja, a liberális-kozmopolita hazugság-szövevény, ami önmagát liberális polgári demokráciának álcázva többpárti rabló-diktatúrát valósít meg egy szűk elit érdekében, és a nép ellenében. Tévhit, hogy az egyszerű szerencsétlen, kizsákmányolt átlag-magyarokból álló szegény nép fiai kozmopolita világpolgárokká tehetők, anélkül, hogy valaha is egy független magyar nemzet büszke polgárai le(he)ttek volna. Tévhit, hogy a múlt legyőzése - vagyis harc! - nélkül felépíthető a jövő polgári társadalma. Tév-hit, hogy a gátlástalanul összelopott milliárdos vagyonokban és a legkülönbözőbb jól fizető állami vagy vállalkozási állásokban kvázi-polgári tulajdonosként, vagy menedzserként de jure és de facto bent ülő sok tízezernyi kripto-kommunista, de ‘szalonképes úriembernek’ álcázott rejtőzködő szoci majd néhány tucat fideszes kesztyűskezű, szakértő simogatására dorombolni, sőt, ‘tejelni is’ fog, és minden igyekezetét, energiáját és vagyonát mozgósítja a kormányprogram finanszírozása, illetve megvalósítása céljából. Márpedig náluk a pénz, a vagyon és a hatalom, - akkor is, ha néhány hete elvesztették a választásokat. Harcolni kell hát. Nemcsak a társadalombiztosítást kell elvenni/visszavenni tőlük, hanem: a bankokat, a Nemzeti Bankot, a minisztériumokat, a sajtót, a Magyar Televíziót, valamint a föld-nagybirtokokat is. (Magánpalotáik, úszó-medencéik maradjanak az övék.) Ellenkező esetben a politikai hatalmat is vissza fogják szerezni, mert nagyon megszokták, hogy mindent birtokolhatnak. Egyetértek a Fidesz-szel abban, hogy a polgár, mint eszménykép gyakorlati meg-valósításán, a polgár létfeltételeinek és jólétének megteremtésén munkálkodik. Ennél többet itt a Földön nem is remélhetnénk, hiszen az üdvözülés nem evilági kategória, - csupán csak a boldogulás. Ámde mi is jelentheti a polgári lét valódi fundamentumát? Az önálló, önellátó vállalkozó tevékenység, vagyis az öröklődő családi vállalkozás, a nemzedékeken átívelő teljes anyagi függetlenség. Miből is állhat a szuverén polgári nemzetállam? Az előbb meghatározott egzisztenciájú, független magyar polgárokból. A baj az, hogy a jelenlegi társadalmunkat sajnos éppen hogy csak az állampolgárok totális anyagi függősége, eladósodottsága és fizetésképtelensége, a hazai elitjével és a külföldi befektetőkkel, hitelezőkkel fel-vásárlókkal szembeni bérrabszolga-kiszolgáltatottsága jellemzi, éppen úgy, amint reménytelenül eladósodott, ezer lánccal gúzsba kötött, a Világbank és a multik által végletesen kizsákmányolt, és így sem anyagilag, sem politikailag nem lehet független a magyar nemzetállam sem. Hosszú még az út az EU-Kánaánig! Arról sem szabad megfeledkeznünk eme kormányprogram olvasása közben, hogy legalább 4-5 millió magyar állampolgár napi életvitelének részletes átvilágítása valóságos katasztrófa-állapotot tükröz: a családok anyagi alapjait, tartalékait, egzisztenciális biztonságát a reformkommunizmus és a rendszerváltás, - belső morális összetartását pedig a fellazító liberalizmus verte szét. A családot eltartó középkorúak munkahelyük (már: akinek van!) elvesztésétől rettegnek, az öregek és a gyermekek is állandó nélkülözésben élnek. Az élethez alapvető fontosságú közüzemek díjai lassanként már ténylegesen kifizethetetlenek és állandóan tovább nőnek, az egészség és a társadalombiztosítás a gyakorlatban egyaránt nemlétező fogalmak. A táplálkozás minősége egyre silányabb, a tartós háztartási eszközök apránként végképp tönkremennek, kultúrára már egy fillér sem telik. A múlt meg-emészthetetlen, - elfogadható jövőkép pedig nincs. Magyarország lakosságának legalább a fele számára a csatlakozásunk az Európai Únióhoz és a NATO-hoz távoli ködbe vész, de egyébként sem jelent semmit. Ezzel szemben sok millióan egyáltalán nem biztosak abban, hogy - akár egy szál gatyában is! - megérik az ezredfordulót. Mert közben nemzetünk egyre fogy. Ha az elmúlt 50 év alatt nem válik valóságos nőgyógyászati ‘iparággá’ a művi abortusz, - éppen 16 millióan lehetnénk. Nagy Imre - 1956. szerencsétlen sorsú magyar miniszterelnökének - újratemetési szertartásán (1989-ben) a szakállas-ifjú Orbán Viktor vérpezsdítő szónoklatában hitet tett 1956. népszuverenitás-eszméjének megőrzése mellett, és követelte a szovjet csapatok azonnali távozását Magyarország területéről. A népfüggetlenség (1956-os) eszméje, a semlegesség vágya azonban nem csupán annyit jelent(ett), hogy "Ruszkik, menjetek haza!", hanem azt is: "Amcsik, multik vinni ne jöjjetek ide, legfeljebb hozni, segíteni." Nem beszélve arról, hogy 1956-ban még egyáltalán nem voltunk oly reménytelenül eladósodva, mint ma, - a nép- függetlenség eszménye tehát reálisabb alapokra épülhetett volna. Az elmúlt 15 év alatt azonban a külföldi hitelezőink minden nemzeti működő tőkénket és vagyon-tárgyunkat eljelzálogosították, majd a ‘gengszterváltás’ után összes profittermelő vagyonunkat "felélte" a rabló privatizáció. Jó, tudom: azóta nagyon megváltozott a világ - globalizáció, meg minden! Csak- hogy: amennyiben már a magyar szavak sem ugyanazt jelentik, akkor nincs miről beszélni... Félreértés ne essék: mi nem vagyunk szélsőségesek, idegengyűlölők vagy más demagógok, - a helyünket nagyon is a középen határozzuk meg. Nem kergetünk álproblémákat, nem csinálunk bolhából elefántot. Nagyon is türelmesek, szívósak és kitartók vagyunk. Egyáltalán nem kívánhatjuk, hogy a Fidesz-kormány vissza- menőleg privatizációs statáriumot rendeljen el! Nem kívánhatjuk azt sem, hogy afféle ‘tételes elszámoltatás’ keretében minden Lupis, Kunos, Zemplényi, László, Kovács, Szekeres, Hujber, Palotás vagy Máté vagyonát kobozzák el. Bár némi iróniával meg kell, hogy jegyezzük: Kádár apánk óta tudjuk, hogy elosztani csak azt lehet, amit megtermeltünk, - amink van. Mármost a nevezettek profitja csak úgy szolgálhatná jól a még nem létező magyar nemzeti-polgári középosztály gyarapodását, a Fidesz kormány-programjának megvalósítását, ha a vagyonukat most, azonnal elvennék tőlük. Semmiből ugyanis nem lesz semmi. Az energia-szektor visszaállamosításáról most nem is szólva, ami pedig kifejezetten égetően szükséges lépés lenne... Mi, az Új Idők keresztény, és '56-os magyar nemzeti szellemiségét őrző írók és szerkesztők - a független és érdekmentes igazság szószólói - egyelőre csupán azt szeretnénk látni, hogy Magyarországon ténylegesen és kézzelfoghatóan elindul a polgárosodási folyamat, hogy határozott kormányzati intézkedések születnek az állampolgárok anyagi talpra állásának, függetlenségük sürgős megteremtésének érdekében. Konkrét lépéseket szeretnénk már látni az állampolgárok és a nemzet-állam kamatrabszolgaságának a felszámolására, hogy ne csupán jogharmonizált koldusokként léphessük át az Európai Únió képzeletbeli kapuját, - hanem a lét-biztonságunk, a jövedelmünk, életszínvonalunk, valamint egyéb körülményeink, kultúránk és emberi méltóságunk, megbecsültségünk mértéke is megüthesse, el-érhesse a hőn áhított nyugat-európai színvonalat. Vagy legalább a portugált, vagy a görögöt... Nagyon sokat gondolkoztam a kormány programján, amit persze mindenekelőtt közgazdasági szemszögből vizsgáltam, elemeztem, - lévén ez a szakmám. A programot, annak főbb téziseit végül is három fő szempont szerint értékeltem: (1) Mi nincsen benne? (2) Mi az, ami kevés és gyenge? (3) Mi az, ami téves vagy direkt rossz célkitűzés? Ami jó, azt nem kritizáltam, hisz' nincs miért. Ez egy jó program. Csakhogy a megfelelő alapok hiányában - amelyeket fel kellene tárni, meg kellene teremteni, netán vissza kellene szerezni! - kicsit olyan, mint afféle ígéretgyűjtemény, ami csak lóg a levegőben. Tudom mindazonáltal, hogy a Horn-kormány hagyatékának az áttekintése, az átvilágítása, a valós források tételes fel-térképezése csak most, az átadás-átvétel jogi megtörténte után kezdődhetett meg. Lesznek is meglepetések: üres kasszák, eddig ismeretlen kormány-garanciák, el-kötelezettségek, felhördülés, hátra-mutogatás, pót-költségvetések, országgyűlési veszekedések, miegymás... Az alapkérdés azonban nem változik: növekedni kellene, de miből, hogyan?! Az Orbán-kormány programjában tulajdonképpen minden megvalósítandó fontos dolog benne van (sőt, esetenként még túlzott részletességgel is), téves vagy rossz célkitűzései pedig gyakorlatilag nincsenek. Kevés és gyenge azonban az elérni kívánt célok konkrét, tételes megalapozása. A koncepció-alkotás szükséges "előzménye" a minél pontosabb helyzet-elemzés, én ehhez szeretnék a gondolataimmal hozzájárulni. Kellene ugyanis egy stabil bázis a múltról, a kommunista gazdasági örökségről alkotott reális és komplex érték-ítélet, amire a stratégiai terv legfontosabb prioritásai felépíthetők. A napokban mutatta a tévé-híradó, amint Chikán Attila gazdasági miniszter meg-nyugtatta a nyugati államok nagyköveteit: Magyarország gazdaságpolitikája az irányát és a lényegi elemeit tekintve nem változik. A nagykövetek mind meg-könnyebbülten sóhajtottak fel, majd még kifejtették, hogy az elmúlt évek magyar gazdaságpolitikáját rendkívül eredményesnek tartják... Ez a híradó-részlet engem mélységes aggodalommal töltött el. A folyamatos gazdálkodás, a költségvetés, az üzleti terv alapja - egy család, egy részvénytársaság vagy egy nemzetállam esetében egyformán - az örökölt, vagyis a meglévő vagyoni (működő tőke-) helyzet, másrészt a folyó fizetések, a cash-flow (bevételek és kiadások) valamilyen egyensúlya. Magyarország - mint független nemzetállam - vagyoni helyzete egyfelől felemás (tisztázatlan), illetve átmeneti, másfelől kétségbeejtően labilis, illetve sanyarú. Végre fel kell leltároznunk, hogy egyáltalán mink van, pontosabban mink maradt. Ragyogó alkalom lehet ez arra is, hogy egyszer ‘s mindenkorra rögzítsük, mik azok a vagyontárgyak, portfoliók, amelyeket továbbra is, vagy újra tartósan a nemzetállam tulajdonában kívánunk tartani, működtetni és megőrizni. Tudom, hogy a felsorolásom néhány tételét a mai leltár másképpen minősíti, ám az én javaslatom átgondolt, következetes, és a polgári nemzetállam stratégiai érdekeit szolgálja. Ennek megfelelően: a termőföld (a nagybirtok), az energia-szektor, az ivóvíz-ellátás (vízművek), az állami lakásépítés (újból szükséges), a kórházi alapellátás (kórházak), a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a bányászat (a bányák), a termálvíz-kincs (források), a NATO-kompatibilis hadiipar, a MÁV, a Magyar Posta, a MATÁV, az Antenna Hungária, a MALÉV, az LRI, a MAHART, a BKV, a távolsági VOLÁN, a Magyar Távirati Iroda, a Magyar Nemzeti Bank (jegykibocsátás és pénzverde), a Magyar Termőföld Bank (vagy Alap, Sándor András publikált ötlete alapján), az Agrárbank (a mezőgazdaság finanszírozására), Vállalkozás Fejlesztési Bank (kisvállalkozások hitelezésére), Kereskedelmi és Hitelbank (államilag is támogatott hitel-kihelyezések céljára), az OTP és a Postabank (a lakosság pénzeszközeinek kezelésére, legfőképpen a lakásépítések hitelezésére) tekintetében a magyar államnak kizárólagos, vagy minimum minősített-többségi tulajdonosnak kell lennie/maradnia. Ezen port-foliók működtetése, vagyonuk és hasznuk tulajdonjoga túlnyomó részében csak a magyar államot illetheti meg. Ami a nemzetállam cash-flowját illeti: halmozott bruttó külső és belső adósság-állományunk összege cca. 45-50 milliárd USD-re rúg, ami a mai teljesítmények szintjén majdhogynem 1 évi teljes GDP-nek felel meg. A külkereskedelmi mérleg hiánya, illetve az egyre növekvő éhségű (és kamat-kötelezettségű!) költségvetési túlköltekezés következtében az ország fizetési mérlegének deficitje - hol kisebb, hol nagyobb mértékben, de - állandóan fennáll. E tekintetben tehát mindig újabb, megújuló/bővülő külföldi hitelfelvételekre vagy befektetési célú tőkebehozatalra szorulunk, az egyensúly tehát rendkívül labilis, illetve folyamatosan romlik. Az alábbiakban röviden megkísérlem felvázolni - a portfoliókezelés kapcsán már említett javaslataimon túlmenően - azon főbb prioritásokat, amelyek realizálása útján a magyar polgári nemzetállam fokozatosan megteremtheti függetlenségét a gazdaság működési egyensúlyának és az Európai Únióhoz történő felzárkózáshoz szükséges (évi 7 százalékos) növekedés folyamatos finanszírozásának biztosítása terén is. Mindez mellesleg a valódi politikai függetlenség feltétele is. (1) Stabil (új), értékálló forint megteremtése, a csúszó leértékelés végleges be-szüntetése. Amíg a magyar valuta folyamatosan devalválódik, addig a tényleges felzárkózás matematikailag sem indulhat meg. (2) A nemzetállami tulajdonnak deklarált portfoliók visszaállamosítása (visszavásárlása). (3) Az állami költség-vetés átfogó és tételes revíziója, - vadonatúj szerkezetű és koncepciójú költség-vetés összeállítása, 1999-re is. (4) A lakosság, a lakásépítés, a mezőgazdaság, valamint a magyar kis-és közép-vállalkozások hitelezésére, finanszírozására komplex-új bankok, új bankrendszer felállítása. (5) A külső és belső állam-adósság teljes körű felülvizsgálata, a "kezelésének" elvétele a Magyar Nemzeti Banktól, - arra külön állami szervezet létrehozása. A felülvizsgálat eredményétől függően újratárgyalás, átütemezés, törlés, és/vagy moratórium, illetve egyéb, más könnyítések kérelmezése a külföldi hitelezőktől. A magyar és külföldi bankok számára az állami költségvetés finanszírozásának szigorítása, illetve teljes körű megtiltása. (6) A termőföld-piac megteremtésére, a termőföld-tulajdon mobilizálására egy külön, ún. "Termőföld Bank/Alap" életre hívása, meghatározóan állami részvétellel. (7) Az új, összevont családi jövedelem-adózás rendszerének bevezetése, - már 1999. január 1-jei hatállyal. (8) Az alanyi jogon járó, teljes és ingyenes társadalom-biztosítás bevezetése, illetve visszaállítása. A teljes értékű állami nyugdíjrendszer visszaállítása. (9) Vadonatúj, általánosan kötelező olyan bérrendszer bevezetése, amely az át-meneti időszakban biztosítja a magyar személyi jövedelmek (mindenekelőtt a bérek és a fizetések) fokozatos felzárkóztatását az Európai Únió országainak átlagához. Minden más kompatibilitás megteremtésével szemben alapvető elsőbbséget kell élveznie ugyanis a magyar polgári lakosság jövedelmi szintje szükséges mértékű felemelésének, mert a multinacionális cégek által foglalkoztatott magyarországi dolgozóknak - azonos minőségű munkáért - az anyaországival azonos bért kell kapniuk. Illúzió lenne ugyanis azt gondolnunk, hogy a termékek, a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke szabad áramlása majd "szabadon" kiegyenlíti a személyi jövedelemkülönbségeket is. Az únióba-lépésünk után ezek konzerválódni fognak. Egy-nyolcadnyi átlagos jövedelemmel belépni örültség, mert aki koldusként lép be, azt koldusként is fogadják, és az a későbbiekben is megmarad koldusnak... Állami garanciát kellene nyújtanunk magyar polgárainknak jövedelmük kötelező kiegyenlít(őd)ésére.