Czike László Felszámolók és koporsók Az írástudó embernek nemcsak az a kötelessége, hogy korának eseményeiről tényszerűen és igazsághűen, idejében tudósítson – „Amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőről!” (Mt 10, 27), tanította Jézus -, hanem az is, hogy legalább nagy vonalakban felvázolja, mi fog történni, és milyen lehetőségeink vannak, hogy a sorsunk másképp alakuljon. „Segíts magadon, Isten is megsegít!” – tartja egy pogány mondás. Manapság egyre jobban terjed a liberális eszme, mely szerint az ember saját sorsának a kovácsa, mi több, „önmaga önmegvalósító istene”. Igazából ez az önhitt, ön-és közveszélyes nézet – melynek eszmei fundamentuma a francia felvilágosodás - a kommunisták, a liberálisok és a szabadkőművesek közös istentagadó világképe, amelyet eltérő módszerekkel, sorrendben: össztársadalmi szinten, egyénileg vagy elit(titkos)-társasági közösségben akartak-akarnak megvalósítani. A keresztények ezzel szemben hajlamosak akkor is „csak” Istenhez fohászkodni, imádkozni, amikor cselekedni kell. Nevezett népbutító, anyagelvű, istentagadó csoportok – a pártok nevére lefordítva: MSZP, SZDSZ, MDF-FIDESZ – a háttérben meg-és kiegyezve mindig is erősebbek lesznek a keresztényeknél, mert őket nem kötik erkölcsi normák: a hatalomért mindenre képesek. Nem véletlen hát, ha a társadalmi gazdasági, politikai és eszmei (kulturális) folyamatok irányítása mindig és mindenütt a pogányok privilégiuma, ezért a békés építőmunka hasznát ősidőktől Káinok aratják le – megtévesztéssel, erőszakkal, háborúk és forradalmak kirobbantásával, gazdasági kényszerrel, bankok útján, stb. -, de már nem mindegy, hogy milyen arányokban s mértékben. A Marx által kizsákmányolásnak „elkeresztelt” társadalmi viszony mára oly’ elképesztő színvonalra fejlődött – mert minden korábbi fékjét elpusztította vagy megvette! -, hogy a közvetlen világkatasztrófába torkollik. Korábban intézményesen gátat szabott a liberális-tőkés szabadrablás uralkodóvá válásának a kereszténység, a római katolikus egyház, a kollektív kommunista eszme, a szociál-demokrácia, a kétpólusú világrend, az atomháború veszélye és a nemzetállamok létező ereje, de ma már mindegyik a multi-nacionális nagytőke kitartottja - vegetál vagy halódik -, s jelentős politikai erőt már egyikük sem képvisel. A világot szaporodó polip-karjaikkal – pénzzel, bankkal, tőkével, konzorciumokkal, stb. – behálózó szupranacionális társaságok felette állnak valamennyi nemzetállamnak, elsorvasztják azokat, s a hasznot a világ minden országából, gyorsuló futószalagokon továbbítják egy láthatatlan központba, amely döbbenetes koncepciók kiagyalásával, és azok háborús úton történő realizálásával (vö.: Bush és a héják nemzet-közi klikkjének – Római Klub, Bilderberg, Bohemian Grove, stb. – pókhálószövő tevékenységével) igyekszik fenntartani a háttérpénz-hatalmi status quo-t, aminek a lényege a profitkoncentráció még további maximális fokozása a világ minden pontján, akár még a nemzetállamok halála, milliárdok éhínsége, ökológiai katasztrófa, világjárvány vagy világháború bekövetkezése árán is. Magyarország helyzete minden tekintetben kritikus. Nem bújhatunk ki sehogy sem a szupranacionális pénzszivattyú hatásai alól, hiszen a hamis rendszerváltás minden intézkedése arra irányult, hogy Magyarországot is önállóan mozgásképtelenné tegye, és a végletekig kiszolgáltassa ugyanazoknak a hitelezőknek, akiknek „a reformkommunista elit” 1982-től egyszer már eladta… Nincs semmink, és nincsen mozgásterünk. Nincsen profittermelő vagyonunk, - nincs iparunk és nincs már mezőgazdaságunk sem. A kereskedelem is teljes egészében multinacionális érdeket szolgál és az egyetlen célja, hogy minden profitot kivigyen az országból. A kisgazdákat a földjük elhagyására, a telek-és lakástulajdonosokat tulajdonuk felélésére, felszámolására, eladására kényszerítik. Az államot s a polgárait kitermelhetetlenül magas kamatok fizetésére – ezáltal állandó, intézményes „túlköltekezésre” - kötelezik, és aki nem képes, vagy nem akar ily’ módon „kamatrabszolgaként” élni, azt, mint engedetlen ingyenélőt, egyszerűen kiselejtezik. Ez a politikai kontraszelekció össztársadalmi értelemben épp’ azt a genetikus örökséget semmisíti meg, ami az emberek természetes életképessége. Egy „konzum-idióta”, még valóság-showban is élet-képtelen generációt nevelnek ki, reprodukciós képesség nélkül. Ez a végső cél. Feleslegesek lettünk a saját hazánkban. De vajon a miénk-e még ez a „haza”? Nyilvánvalóan nem. Nyilván nem a nyugdíjasoké (akikre eutanázia vár), nyilván nem a nagycsaládosoké (akiket bankkártya-kölcsön eladósodásuk miatt kilakoltatás fenyeget), nyilván nem az őstermelő gazdáké (akiket, mint egykor Angliában, most elkergetnek földjeikről), nyilván nem a kis-és kényszervállalkozóké (akik a képtelenül magas kamatok és adók miatt saját szükségleteiket sem képesek megtermelni), és nyilván nem a munkanélkülieké vagy a sokasodó betegeké (akiket a szociálpolitika és társadalombiztosítás szétverésével most készül a „100 lépés kormányprogramja” végleg cserbenhagyni). Akkor kiké még Magyarország, kiké ez a haza? Mert mindez együtt 7-8 millió ember, ami a népesség 70-80 %-a… Jól emlékszem, hogy a reform-kommunista elit – élén az örökifjú „politikus” Medgyessy Péterrel - már 1982-ben fellendülést ígért, s e felelőtlen ígéretét jó hazardőrként kizárólag Magyarországnak az IMF-be (Nemzetközi Valutaalap) történt, mint tudjuk titokban (!) előkészített beléptetésére alapozta. Mintha a belépésünk a magyar jólét megteremtését célozta volna! Nem célozhatta, mert helyette a gazdasági és politikai válság további elmélyülése, eladósodásunk felgyorsulása következett, majd a dicsőséges rendszerváltás, mely az életszínvonalunkat – általános fellendülés helyett! - az 1969-es szintre vetette vissza. Csak 2000-re értük el az 1989-es szintet… A rendszerváltás valójában összességében sem fellendülés, hanem igazi kataklizma volt Magyarország számára, amit a globalizációs hatás, belépésünk a NATO-ba és az Európai Únióba, csak tovább súlyosbított. Mindezek az áldásos „történések” – mármint hogy a rendszerváltó pénzügyi és politikai elitünk, mint a sajátját, úgy adta el Magyarországot a nemzetközi pénz-hatalomnak - a lakosság 70-80 %-ának totális elszegényedését, perspektivikus helyzetének teljes elbizonytalanodását „eredményezték”. S láttunk még újabb csodát: a pénzügyi-politikai zseni, Medgyessy Péter, a magyar eladósodás szellemi atyja, a rendszerváltás fedezett szak-embere, a fellendülésünk 20 éves szellemi garanciája és jelzáloga immár a kapitalizmus rezidenseként, 2 évig, mint miniszterelnök adhatta újabb tanúbizonyságát fantasztikus képességeinek. Amíg csak addig leghűségesebb tanácsadója, az újmilliárdos Gyurcsány Ferenc - hirtelen véget vetve két évtizedes, minden reális alapot nélkülöző ámokfutásának - le/fel nem váltotta őt, mintegy végét vetve a véget érni nem akaró fellendülés 20 évének is… Gyurcsány vadonatúj programot – 100 nap után 100 (vissza)lépés következik – hirdetett, melyet a: „(Fel)lendületben az ország!” – zseniálisra sikeredett szlogenje fémjelez. Egy 100 pontos Bokros-csomag jön! Amondó vagyok, hogy itt semmiféle fellendülés nem lesz. Sem holnap, sem holnapután, sem azután. A számomra teljesen nyilvánvaló, hogy maradandó új érték 1990 óta sem szellemi, sem anyagi értelemben nem jött létre. Annyi változott csak, hogy amíg a rendszerváltás előtt a magyar elosztási viszonyokat egy relatív egyenlősdi és abszolút anyagi biztonság jellemezte, addig utána a jogi status quo tökéletes felborításával sikerült a szinte teljes nemzeti vagyont tragikus hirtelenséggel elkótyavetyélni. A lényeg: az addigi társadalmi tulajdon (10 millió magyar állampolgár közös osztatlan tulajdona) egy tollvonással – a valós tulajdonosok, a nép megkérdezése nélkül –, „privatizáció” jogcímén (de valójában fedő-nevén), nagyjából ellenszolgáltatás nélkül, 80-20 arányban multi-nacionális cégeké és az úgynevezett pénzügyi-politikai elité lett… Hogy ki „az elit”, azt az elit tagjai határozták meg. A rendszerváltást megelőzően a kollektív társadalmi tulajdon jog-kategóriája önmagában megakadályozta, hogy hasonló történjék. Hiába uralkodtak mindenen a kommunisták; csak ülhettek, mint egy szemétdomb tetején, a társadalmi tulajdonon (s várták, hátha kikel) – hisz’ egy gyárat, vagy egy komplett állami vállalatot még-sem vihetett haza egyetlen funkci sem, azonnal őt vitte volna el az ÁVH. Ma már hivatalosan nincs ÁVH - a gyárakat viszont elvitték. Nincsenek gyáraink. Nincsenek vállalataink. Nincsen földünk. Nincs már semmink, ami nekünk termelne bármit - és profitot. Az államadósság nőttön-nő. Unokáink sem fogják visszafizetni. Terpeszkedik rajtunk a „nemzeti” elit, - és miközben a multik a fő-bejáraton (s a bank hátsó kapuján a „szírek”!) viszik ki a hasznot, addig az uralkodó elvtársak és osztálytársak a költségvetésből. Mert a multiké lett a portfolió, övék meg a folyószámla. Csak lefelé a lejtőn, - gyorsuló sebességgel és növekvő hiánnyal. Majd egyszer csak nagyhirtelen – ahogy a nemzeti vagyon tűnt el - eltűnnek a felszámolók, és akkor előkerülnek a koporsókészítők. Mert ha megnő a kereslet, megnő a jövedelmezőség… Hogy mégse’ egészen így legyen, a következőket tehetjük: 1. 2006-ban újra az MSZP-SZDSZ ország-felszámoló tandemre szavazunk. Akkor magunkra húzhatjuk a vizes lepedőt, mert hamarosan jönnek a koporsó-készítők… 2. 2006-ban „megint” Orbán Viktorra szavazunk, aki majd 4 év keserves „munkájával” megállítja az eladósodást, néhányan megint meggazdagodnak a „Deák-program” keretében, amely nevét az MSZP-vel való Kiegyezésről kapja, 30-70 arányban. 3. 2006-ban előmozdítjuk a Fidesz és az MSZP nagykoalícióját, hogy végre együtt legyenek felelősek a 16 év kakaóért, amit nekünk és egymásnak „külön-külön” összehoztak. 4. 2006-ban hívjunk életre egységes választási népfrontot, ami „éppúgy szemben áll” az ország-felszámoló szoclibekkel, mint a paktumos jobboldallal, hátha megnyerjük a választásokat. Túlfűtött reményeink ne legyenek: a győzelmi esély cca. 5 %. 5. 2006-ban „tetszünk” azt csinálni – óh, Petőfi már 1848-ban is világméretűnek álmodta, legalábbis költeményeiben, csak aztán jöttek az oroszok, és elvitték Barguzinba, hogy később a templomosok megkereshessék a csontvázát! -, amit 1989-ben nem tetszettünk… Ebből nagy cirkusz lenne, mert eddig még senki nem lázadt fel a liberális demokrácia ellen, példát kellene tehát statuálni, ami elővigyázatra, óvatosságra int. Ezzel az utolsó (5.) „megoldással” más problémák is adódnának… Például, hogy a világtörténelem eddigi összes nemzeti forradalmát titkos társaságok szervezték és celebrálták, csak utóbb, hatalmuk legitimálása céljából találták ki, sütötték rá az „össznépi” billogot. Valami Karl Marx, Petőfiék kortársa – igaz, valami Illuminátusok megbízásából - amúgy általános törvényszerűségként is felállította az ún. „spontán forradalmak” kirobbanásának elméletét, e szerint eme kritikus állapot általános válság idején szokott bekövetkezni, amikor „a nép már nem tud a régi módon élni, az uralkodó osztály pedig már nem tud a régi módon kormányozni”. Nos, ez a helyzet nálunk többször is előadódott, de spontán forradalom sosem lett. A korosabb bölcsek ugyan emlékeznek valami ’56-os kivételre, melyet kezdetben szintén beavatott okkultisták szerveztek, aztán össznépivé terebélyesedett. Kezdetben az amerikaiak fontolóra is vették, hogy tettleges-támogatólag beavatkoznak, de mikor látták, hogy ez a forradalom a tervekkel és a történelmi tapasztalatokkal ellentétben nem torkollik vérfürdőbe, anarchiába és káoszba, mint a többi, - azonnal „kiszálltak a tranzakcióból”, tekintve, hogy egy tiszta, igazi népi forradalom nem üzlet. Halászni a páholy csak a maga kreálta zavarosban, rendszerváltásban tud zavartalanul… Antall, amikor elvbarátai hiányolták a radikalizmusát, kevesellték bizonyos „reformok” erőteljességét, csak ennyit mondott: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” Az avatatlan profánok máig sem tudják, mire is utalt Antall, aki jól tudta, hogy forradalmak éppúgy nem keletkeznek önmaguktól, akár a világ sem keletkezett teremtés nélkül. Alkotó gondolat előzi meg mindkettőt: a teremtést és a forradalmat is, miként a ló létét a ló ideája, - Platón szerint… Antall jól tudta, hogy a hamis rendszerváltás tökéletes biztonsági garanciáját éppen az jelenti majd, hogy „ezek” az elvtársakból lett testvér/elvbarátok soha a büdös életben nem fognak önmaguktól forradalmat csinálni, legalábbis önmaguk ellen nem. Így aztán a rendszerváltás titka mindörökre titok marad. Nos, uraim és hölgyeim – akkor most mi legyen?! Vác, 2005. április 29. Czike László Czike László Felszámolók és koporsók Az írástudó embernek nemcsak az a kötelessége, hogy korának eseményeiről tényszerűen és igazsághűen, idejében tudósítson – „Amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőről!” (Mt 10, 27), tanította Jézus -, hanem az is, hogy legalább nagy vonalakban felvázolja, mi fog történni, és milyen lehetőségeink vannak, hogy a sorsunk másképp alakuljon. „Segíts magadon, Isten is megsegít!” – tartja egy pogány mondás. Manapság egyre jobban terjed a liberális eszme, mely szerint az ember saját sorsának a kovácsa, mi több, „önmaga önmegvalósító istene”. Igazából ez az önhitt, ön-és közveszélyes nézet – melynek eszmei fundamentuma a francia felvilágosodás - a kommunisták, a liberálisok és a szabadkőművesek közös istentagadó világképe, amelyet eltérő módszerekkel, sorrendben: össztársadalmi szinten, egyénileg vagy elit(titkos)-társasági közösségben akartak-akarnak megvalósítani. A keresztények ezzel szemben hajlamosak akkor is „csak” Istenhez fohászkodni, imádkozni, amikor cselekedni kell. Nevezett népbutító, anyagelvű, istentagadó csoportok – a pártok nevére lefordítva: MSZP, SZDSZ, MDF-FIDESZ – a háttérben meg-és kiegyezve mindig is erősebbek lesznek a keresztényeknél, mert őket nem kötik erkölcsi normák: a hatalomért mindenre képesek. Nem véletlen hát, ha a társadalmi gazdasági, politikai és eszmei (kulturális) folyamatok irányítása mindig és mindenütt a pogányok privilégiuma, ezért a békés építőmunka hasznát ősidőktől Káinok aratják le – megtévesztéssel, erőszakkal, háborúk és forradalmak kirobbantásával, gazdasági kényszerrel, bankok útján, stb. -, de már nem mindegy, hogy milyen arányokban s mértékben. A Marx által kizsákmányolásnak „elkeresztelt” társadalmi viszony mára oly’ elképesztő színvonalra fejlődött – mert minden korábbi fékjét elpusztította vagy megvette! -, hogy a közvetlen világkatasztrófába torkollik. Korábban intézményesen gátat szabott a liberális-tőkés szabadrablás uralkodóvá válásának a kereszténység, a római katolikus egyház, a kollektív kommunista eszme, a szociál-demokrácia, a kétpólusú világrend, az atomháború veszélye és a nemzetállamok létező ereje, de ma már mindegyik a multi-nacionális nagytőke kitartottja - vegetál vagy halódik -, s jelentős politikai erőt már egyikük sem képvisel. A világot szaporodó polip-karjaikkal – pénzzel, bankkal, tőkével, konzorciumokkal, stb. – behálózó szupranacionális társaságok felette állnak valamennyi nemzetállamnak, elsorvasztják azokat, s a hasznot a világ minden országából, gyorsuló futószalagokon továbbítják egy láthatatlan központba, amely döbbenetes koncepciók kiagyalásával, és azok háborús úton történő realizálásával (vö.: Bush és a héják nemzet-közi klikkjének – Római Klub, Bilderberg, Bohemian Grove, stb. – pókhálószövő tevékenységével) igyekszik fenntartani a háttérpénz-hatalmi status quo-t, aminek a lényege a profitkoncentráció még további maximális fokozása a világ minden pontján, akár még a nemzetállamok halála, milliárdok éhínsége, ökológiai katasztrófa, világjárvány vagy világháború bekövetkezése árán is. Magyarország helyzete minden tekintetben kritikus. Nem bújhatunk ki sehogy sem a szupranacionális pénzszivattyú hatásai alól, hiszen a hamis rendszerváltás minden intézkedése arra irányult, hogy Magyarországot is önállóan mozgásképtelenné tegye, és a végletekig kiszolgáltassa ugyanazoknak a hitelezőknek, akiknek „a reformkommunista elit” 1982-től egyszer már eladta… Nincs semmink, és nincsen mozgásterünk. Nincsen profittermelő vagyonunk, - nincs iparunk és nincs már mezőgazdaságunk sem. A kereskedelem is teljes egészében multinacionális érdeket szolgál és az egyetlen célja, hogy minden profitot kivigyen az országból. A kisgazdákat a földjük elhagyására, a telek-és lakástulajdonosokat tulajdonuk felélésére, felszámolására, eladására kényszerítik. Az államot s a polgárait kitermelhetetlenül magas kamatok fizetésére – ezáltal állandó, intézményes „túlköltekezésre” - kötelezik, és aki nem képes, vagy nem akar ily’ módon „kamatrabszolgaként” élni, azt, mint engedetlen ingyenélőt, egyszerűen kiselejtezik. Ez a politikai kontraszelekció össztársadalmi értelemben épp’ azt a genetikus örökséget semmisíti meg, ami az emberek természetes életképessége. Egy „konzum-idióta”, még valóság-showban is élet-képtelen generációt nevelnek ki, reprodukciós képesség nélkül. Ez a végső cél. Feleslegesek lettünk a saját hazánkban. De vajon a miénk-e még ez a „haza”? Nyilvánvalóan nem. Nyilván nem a nyugdíjasoké (akikre eutanázia vár), nyilván nem a nagycsaládosoké (akiket bankkártya-kölcsön eladósodásuk miatt kilakoltatás fenyeget), nyilván nem az őstermelő gazdáké (akiket, mint egykor Angliában, most elkergetnek földjeikről), nyilván nem a kis-és kényszervállalkozóké (akik a képtelenül magas kamatok és adók miatt saját szükségleteiket sem képesek megtermelni), és nyilván nem a munkanélkülieké vagy a sokasodó betegeké (akiket a szociálpolitika és társadalombiztosítás szétverésével most készül a „100 lépés kormányprogramja” végleg cserbenhagyni). Akkor kiké még Magyarország, kiké ez a haza? Mert mindez együtt 7-8 millió ember, ami a népesség 70-80 %-a… Jól emlékszem, hogy a reform-kommunista elit – élén az örökifjú „politikus” Medgyessy Péterrel - már 1982-ben fellendülést ígért, s e felelőtlen ígéretét jó hazardőrként kizárólag Magyarországnak az IMF-be (Nemzetközi Valutaalap) történt, mint tudjuk titokban (!) előkészített beléptetésére alapozta. Mintha a belépésünk a magyar jólét megteremtését célozta volna! Nem célozhatta, mert helyette a gazdasági és politikai válság további elmélyülése, eladósodásunk felgyorsulása következett, majd a dicsőséges rendszerváltás, mely az életszínvonalunkat – általános fellendülés helyett! - az 1969-es szintre vetette vissza. Csak 2000-re értük el az 1989-es szintet… A rendszerváltás valójában összességében sem fellendülés, hanem igazi kataklizma volt Magyarország számára, amit a globalizációs hatás, belépésünk a NATO-ba és az Európai Únióba, csak tovább súlyosbított. Mindezek az áldásos „történések” – mármint hogy a rendszerváltó pénzügyi és politikai elitünk, mint a sajátját, úgy adta el Magyarországot a nemzetközi pénz-hatalomnak - a lakosság 70-80 %-ának totális elszegényedését, perspektivikus helyzetének teljes elbizonytalanodását „eredményezték”. S láttunk még újabb csodát: a pénzügyi-politikai zseni, Medgyessy Péter, a magyar eladósodás szellemi atyja, a rendszerváltás fedezett szak-embere, a fellendülésünk 20 éves szellemi garanciája és jelzáloga immár a kapitalizmus rezidenseként, 2 évig, mint miniszterelnök adhatta újabb tanúbizonyságát fantasztikus képességeinek. Amíg csak addig leghűségesebb tanácsadója, az újmilliárdos Gyurcsány Ferenc - hirtelen véget vetve két évtizedes, minden reális alapot nélkülöző ámokfutásának - le/fel nem váltotta őt, mintegy végét vetve a véget érni nem akaró fellendülés 20 évének is… Gyurcsány vadonatúj programot – 100 nap után 100 (vissza)lépés következik – hirdetett, melyet a: „(Fel)lendületben az ország!” – zseniálisra sikeredett szlogenje fémjelez. Egy 100 pontos Bokros-csomag jön! Amondó vagyok, hogy itt semmiféle fellendülés nem lesz. Sem holnap, sem holnapután, sem azután. A számomra teljesen nyilvánvaló, hogy maradandó új érték 1990 óta sem szellemi, sem anyagi értelemben nem jött létre. Annyi változott csak, hogy amíg a rendszerváltás előtt a magyar elosztási viszonyokat egy relatív egyenlősdi és abszolút anyagi biztonság jellemezte, addig utána a jogi status quo tökéletes felborításával sikerült a szinte teljes nemzeti vagyont tragikus hirtelenséggel elkótyavetyélni. A lényeg: az addigi társadalmi tulajdon (10 millió magyar állampolgár közös osztatlan tulajdona) egy tollvonással – a valós tulajdonosok, a nép megkérdezése nélkül –, „privatizáció” jogcímén (de valójában fedő-nevén), nagyjából ellenszolgáltatás nélkül, 80-20 arányban multi-nacionális cégeké és az úgynevezett pénzügyi-politikai elité lett… Hogy ki „az elit”, azt az elit tagjai határozták meg. A rendszerváltást megelőzően a kollektív társadalmi tulajdon jog-kategóriája önmagában megakadályozta, hogy hasonló történjék. Hiába uralkodtak mindenen a kommunisták; csak ülhettek, mint egy szemétdomb tetején, a társadalmi tulajdonon (s várták, hátha kikel) – hisz’ egy gyárat, vagy egy komplett állami vállalatot még-sem vihetett haza egyetlen funkci sem, azonnal őt vitte volna el az ÁVH. Ma már hivatalosan nincs ÁVH - a gyárakat viszont elvitték. Nincsenek gyáraink. Nincsenek vállalataink. Nincsen földünk. Nincs már semmink, ami nekünk termelne bármit - és profitot. Az államadósság nőttön-nő. Unokáink sem fogják visszafizetni. Terpeszkedik rajtunk a „nemzeti” elit, - és miközben a multik a fő-bejáraton (s a bank hátsó kapuján a „szírek”!) viszik ki a hasznot, addig az uralkodó elvtársak és osztálytársak a költségvetésből. Mert a multiké lett a portfolió, övék meg a folyószámla. Csak lefelé a lejtőn, - gyorsuló sebességgel és növekvő hiánnyal. Majd egyszer csak nagyhirtelen – ahogy a nemzeti vagyon tűnt el - eltűnnek a felszámolók, és akkor előkerülnek a koporsókészítők. Mert ha megnő a kereslet, megnő a jövedelmezőség… Hogy mégse’ egészen így legyen, a következőket tehetjük: 1. 2006-ban újra az MSZP-SZDSZ ország-felszámoló tandemre szavazunk. Akkor magunkra húzhatjuk a vizes lepedőt, mert hamarosan jönnek a koporsó-készítők… 2. 2006-ban „megint” Orbán Viktorra szavazunk, aki majd 4 év keserves „munkájával” megállítja az eladósodást, néhányan megint meggazdagodnak a „Deák-program” keretében, amely nevét az MSZP-vel való Kiegyezésről kapja, 30-70 arányban. 3. 2006-ban előmozdítjuk a Fidesz és az MSZP nagykoalícióját, hogy végre együtt legyenek felelősek a 16 év kakaóért, amit nekünk és egymásnak „külön-külön” összehoztak. 4. 2006-ban hívjunk életre egységes választási népfrontot, ami „éppúgy szemben áll” az ország-felszámoló szoclibekkel, mint a paktumos jobboldallal, hátha megnyerjük a választásokat. Túlfűtött reményeink ne legyenek: a győzelmi esély cca. 5 %. 5. 2006-ban „tetszünk” azt csinálni – óh, Petőfi már 1848-ban is világméretűnek álmodta, legalábbis költeményeiben, csak aztán jöttek az oroszok, és elvitték Barguzinba, hogy később a templomosok megkereshessék a csontvázát! -, amit 1989-ben nem tetszettünk… Ebből nagy cirkusz lenne, mert eddig még senki nem lázadt fel a liberális demokrácia ellen, példát kellene tehát statuálni, ami elővigyázatra, óvatosságra int. Ezzel az utolsó (5.) „megoldással” más problémák is adódnának… Például, hogy a világtörténelem eddigi összes nemzeti forradalmát titkos társaságok szervezték és celebrálták, csak utóbb, hatalmuk legitimálása céljából találták ki, sütötték rá az „össznépi” billogot. Valami Karl Marx, Petőfiék kortársa – igaz, valami Illuminátusok megbízásából - amúgy általános törvényszerűségként is felállította az ún. „spontán forradalmak” kirobbanásának elméletét, e szerint eme kritikus állapot általános válság idején szokott bekövetkezni, amikor „a nép már nem tud a régi módon élni, az uralkodó osztály pedig már nem tud a régi módon kormányozni”. Nos, ez a helyzet nálunk többször is előadódott, de spontán forradalom sosem lett. A korosabb bölcsek ugyan emlékeznek valami ’56-os kivételre, melyet kezdetben szintén beavatott okkultisták szerveztek, aztán össznépivé terebélyesedett. Kezdetben az amerikaiak fontolóra is vették, hogy tettleges-támogatólag beavatkoznak, de mikor látták, hogy ez a forradalom a tervekkel és a történelmi tapasztalatokkal ellentétben nem torkollik vérfürdőbe, anarchiába és káoszba, mint a többi, - azonnal „kiszálltak a tranzakcióból”, tekintve, hogy egy tiszta, igazi népi forradalom nem üzlet. Halászni a páholy csak a maga kreálta zavarosban, rendszerváltásban tud zavartalanul… Antall, amikor elvbarátai hiányolták a radikalizmusát, kevesellték bizonyos „reformok” erőteljességét, csak ennyit mondott: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” Az avatatlan profánok máig sem tudják, mire is utalt Antall, aki jól tudta, hogy forradalmak éppúgy nem keletkeznek önmaguktól, akár a világ sem keletkezett teremtés nélkül. Alkotó gondolat előzi meg mindkettőt: a teremtést és a forradalmat is, miként a ló létét a ló ideája, - Platón szerint… Antall jól tudta, hogy a hamis rendszerváltás tökéletes biztonsági garanciáját éppen az jelenti majd, hogy „ezek” az elvtársakból lett testvér/elvbarátok soha a büdös életben nem fognak önmaguktól forradalmat csinálni, legalábbis önmaguk ellen nem. Így aztán a rendszerváltás titka mindörökre titok marad. Nos, uraim és hölgyeim – akkor most mi legyen?! Vác, 2005. április 29. Czike László