A magyar távközlés privatizációjának igaz története - a MATÁV-tól Telefóniáig... Miss Telefónia hálószobatitkai (három és fél miniszteri interjúval) Írta: Czike László Vácon, 2002. őszén S Z I N O P S Z I S A mai, modern polgári társadalom globális struktúrájának növekedési hormonja a pénz, oxigénje pedig az információ. A XX. század technikai fejlődése alapvetően két meghatározó „bummot” hozott az infrastruktúra területén, - a közlekedésben, illetve a távközlésben. Vagyis előbb a helyváltoztatásban; majd mikor „kiderült”, nincs időnk minden üzleti vagy magán-akciónkban személyesen megjelenni, - a „közlekedés nélküli” információszerzésben, vagyis a telekommunikációban... Túlzás nélkül állíthatom, hogy a múlt század utolsó negyedében a világ veszélyes pályára lépett; az elektronizáció és a digitalizáció megteremtette az interaktív multimédia kézzelfogható lehetőségét, s ezzel totális egyeduralmát az információ előállításában, tárolásában, továbbításában és felhasználásában, ami még tovább „személyteleníti” üzleti kapcsolatainkat, hivatalos és magánéletünket. Valóságos kockázattá vált, hogy a technikai eszközök átveszik az uralmat az elővigyázatlan ember felett, - s valóban: a modern, a kor követelményeivel lépést tartó ember már képtelen lenne megszervezni és élni az életét televízió, mobiltelefon és PC, vagyis személyi számítógép használata nélkül. A közlekedési forradalom (az autó) egyrészt hihetetlenül megnövelte az ember mozgásterét, mozgási szabadságát; másrészt - részben „átvéve” a test izmainak szerepét - elkorcsosította a test fizikai teljesítőképességét. A telekommunikációs forradalom valóságos „információ-robbanást” idézett elő; miáltal hihetetlenül megnőtt az emberi agy potenciális befogadó-, illetve akció-képessége, - másrészt viszont a számítógép használata részben el is korcsosította az ember agyi izmait, hiszen aki mindent a PC-jével végeztet el, lassan elfelejti az egyszeregyet is... De az elmúlt évtizedekben végbement egy újszerű folyamat is, amelyet röviden az elektronikus telekommunikációs szolgáltatások integrációjának nevezhetünk. Ez azt jelenti, hogy a digitalizáció megteremtette az eddig különálló szolgáltatások hálózatai és funkciói összekapcsolásának konkrét gyakorlati lehetőségét, ami egy egységes, sokfunkciós, összefüggő rendszert eredményezett, - másrészt merőben újszerű technológiák kigondolását és alkalmazását tette lehetővé. Arról van szó, hogy nincs többé külön rádió, külön televízió, külön telefon, külön információ-közlés és feldolgozás (tárolás, lehívás, elemzés, értékelés, stb.), - egységes rendszerű telekommunikáció van, amelynek eddigi legmagasabb vívmánya az internet, az információs szupersztráda, a világháló, melyben az összes eddigi szolgáltatás, azok bármelyike egyben, egyszerre (egyidejűleg) valósítható meg. A számítógépünk monitorján filmet nézhetünk, interneten levelezhetünk, könyvet olvashatunk, vásárolhatunk, zenés és képes üdvözletet küldhetünk egymásnak, nézhetjük bármelyik televízió műsorát, hallgathatunk zenét, s mobiltelefonunkon bármilyen banki tranzakciót is végrehajthatunk; sőt, tőzsdei híreket olvashatunk, tévét nézhetünk, vagy a „videofonon” láthatjuk is, akivel telefonon beszélgetünk. Ezt az új „világot”, amelynek a technikai alapja (mint hardver) az integrált tele-kommunikációs rendszer (hálózat), lényegi tartalma (mint szoftver) pedig az ilyen vagy olyan információ, - Telefóniának nevezzük, ami az emberiség új korszaka. Könyvemben azt az izgalmas privatizációs folyamatot igyekszem bemutatni, ami Magyarországon 1990. és 1998. között ment végbe; s a legfejlettebb európai országokhoz képest jelentős fáziskéséssel ugyan, de mára mégis létrehozta azt az eszközrendszert, amely technikailag nélkülözhetetlen Magyarország számára az úniós belépés telekommunikációs követelmény-szintjének a teljesítéséhez. Vázolom a rendszerváltáskor (1990.) örökölt állapot elmaradottságát; honnan is indult a modernizációs folyamat, - majd rátérek a privatizáció történetére, melyet a leglényegesebb tények, adatok ismertetése mellett koncepciók ütköztetésével, szakmai és személyes konfliktusok elbeszélésével „teszek izgalmassá”; három és „fél” miniszterrel készített interjúk révén. Az alaphelyzet a későbbi ipari („félig távközlési”) miniszter, Pál László és az Antall-kormány közlekedési és hírközlési minisztere, Siklós Csaba közötti szakmai konfliktussal indul, majd „kiteljesedik”. Célom lehetőség szerint minden tekintetben a szakmai (objektív) igazság feltárása és megismertetése; természetesen a szubjektív körülmények (indítékok) teszik igazán színessé a történetet, amelyet a miniszteri mélyinterjúk reprezentálnak. 1. Rész: A korrupciós lobby-érdekek abszurditása A rendszerváltás pillanatában a telefon-szolgáltatást országosan a Magyar Posta, állami nagyvállalat bonyolította le, amely tulajdonképpen három nagyvállalati tevékenység-komplexumot foglalt magában: (1) a klasszikus postaszolgálatot, (2) a vezetékes távközlést és (3) a vezeték nélküli hírközlési szolgáltatásokat. Ahhoz, hogy tiszta profilú, versenyképes társaságok jöjjenek létre, - három külön részre osztották a Magyar Postát, ezekből alakult a három nagyvállalat: a Magyar Posta, a Magyar Távközlési Vállalat és a Magyar Műsorszóró Vállalat. Átalakulás után mindhárom részvénytársasággá vált, - utóbbi kettő: a MATÁV Rt. és az Antenna Hungária Rt. A kiinduló helyzet abszurditása a MATÁV távközlési szolgáltatásai tekintetében már pedig abból következett, hogy a retrográd érdekeket képviselő, és azokat a gyakorlatban megvalósító posztszocialista postás-lobby mesterségesen vissza-fogta a távközlési hálózat-fejlesztést és a távbeszélő állomások (lakástelefonok) létesítését, hiszen a hiányból kovácsolt tőkét, - a korrupciós osztogatás csakis addig virágozhatott, ameddig a telefonhoz jutás kiváltságnak számított. A távközlés monopolhelyzetben lévő országos nagyvállalata a MATÁV Rt. volt, amely a telefonszolgáltatás magas fokú jövedelmezősége, illetve a „szétválási vagyon-osztozkodás” kedvező végeredménye ellenére 1-2 év alatt oly súlyosan eladósodott, hogy nyilvánvalóvá vált: önerőből képtelen a szükséges, és előtte álló technikai fejlesztések (rekonstrukció és modernizáció) finanszírozására, - a magyar állam pedig (szintén eladósodottsága okán) ezt nem vállalhatta fel. Nem kínálkozott más hosszú távú megoldás, mint a mielőbbi privatizáció, - külföldi tőke bevonásával. De addig még történt egy és más... 2. Rész: Siklós Csaba miniszter „párbaja” Pál László volt államtitkárral A magyarországi távközlés súlyosan negatív, poszt-szocialista örökségét fokozta, hogy a Németh-kormány - még a rendszerváltást megelőzően - kész helyzet elé állította az Antall-kormány közlekedési és hírközlési miniszterét, Siklós Csabát; azzal, hogy Pál László (volt államtitkár) áron alul értékesítette a vezeték-nélküli telefon-koncessziót (gyakorlatilag „a levegőt”) egy külföldi cégnek, amely ún. „NMT” analóg-jelű rendszerével a mai „GSM”-rendszer elődje lett volna. Siklós Csaba semmissé nyilvánította és felbontotta a tárgyi szerződést, amitől persze kitört a botrány! Az eset - parlamenti interpelláció is kötődött hozzá - széles körű nyilvánosságot kapott a korabeli sajtóban. Könyvemnek e részében meginterjúvolom Pál Lászlót, illetve Siklós Csabát, akik nyilatkoznak, és mindketten elmondják „saját” verziójukat... 3. Rész: Siklós Csaba menesztése, - a GSM botrány Antall József miniszterelnök 1993-ban leváltotta Siklós Csaba minisztert, és a helyére korábbi gazdasági-pénzügyi tanácsadóját, Dr. Schamschula Györgyöt nevezte ki miniszterré. Siklós Csaba „legsikamlósabb” örökségét a „GSM”, digitális telefon-koncesszió tenderkiírása képezte. Két vállalatra (konzorcium formájában), egyenként 12 millió USD-ért meg lehetett pályázni az országos GSM-szolgáltatást. A tenderkiíró - aki a szerződés jogszabályi hátterét írta elő - bizonyos Csapody úr (tanácsadója: a Salmon Brothers) volt, egyben a bíráló bizottság vezetője. Schamschula miniszter, megakasztva a folyamatot közbelépett és ár-licitet írt elő. Közölte, hogy annak adja a koncessziót, aki többet fizet... Az ügy tovább bonyolódott, mivel bizonyos Székely úr (Transelektro) a háttérben megegyezett Csapodyval, 24 millió USD árban. Schamschula miniszter utánajárt és megállapította, hogy ugyanez a privatizáció Görögországnak 300 millió USD, Lengyelországban pedig 200 millió USD bevételt eredményezett. Kálnoky-Kiss, a „limit-ár” poszt-szocialista kigondolója azzal magyarázta a 24 milliós (rendkívül olcsó) összeget, hogy: „azért adjuk olcsón, hogy ők majd olcsón számlázzanak.” A miniszter nem teketóriázott - kirúgta Kálnoky-Kisst... A továbbiakban bizonyos Bartha urat (Credit Schwiss First Boston) bízta meg az ügylet bonyolításával, de a tanácsadó hamar lemondta a megbízást, mert Székely (Transelektro) a háttérben már előzetesen „bekerítette”... Az újonnan megbízott Technoimpex Vállalat (Mátyás István) három hét alatt újra megszervezte a koncessziós tendert. Limit-árként 50 millió USD-t jelölt meg; közvetítői díjként lépcsőzetesen emelkedő hányadot kért az 50 millió USD feletti bevétel-részből. A tendert végül az U.S.West (Westel) amerikai cég és vele egy skandináv telefontársaság nyerte meg, a Technoimpex 15 milliós jutalékot kapott. Újabb botrány tört ki, hiszen Székelyék elestek „az előre levajazott” üzlettől... Ebben a részben Siklós Csabát és Schamschula Györgyöt interjúvolom meg. 4. Rész: Eladó a menyasszony!, - a MATÁV Rt. privatizációja A magyar országgyűlés a privatizációs törvényben (1992.) úgy rendelkezett, hogy a MATÁV Rt. - mint stratégiai fontosságú vállalat - többségi állami tulajdonban marad, amiből következett, hogy részvényei összértékének maximum a 49 %-át „érinthette” az állami vagyon kampányszerű privatizációja. (Emellett a MATÁV Rt. privatizációja egyébként sem „a profilgazda” Állami Vagyonügynökség, - hanem a szakmai felügyeletet ellátó Közlekedési és Hírközlési Minisztérium hatáskörébe tartozott.) A MATÁV Rt. gazdasági helyzete egyre romlott, minden kedvező örökséget feléltek; Krupanics Sándor gazdasági vezérigazgatóhelyettes hatalmas kölcsönökkel terhelte meg, s eladósította a céget. Gyors fejlesztésekre lett volna szükség, amire önerőből nem volt pénz. Ami a telefon-szolgáltatások gazdasági-politikai hátterét illeti; a postai lobby „korrupciós nyomása” ekkorra (1992-1993.) már megszűnt, - s mivel még mindig csak mindössze 900 ezer távbeszélő-állomás működött az országban: az elkeseredés és a „MATÁV Rt.-ellenes” politikai hangulat egyre jobban fokozódott. A helyi polgármesterek és a lobbyk összefogtak a telefont már évek óta hiába igénylőkkel, s bejelentették: ők maguk megcsinálják (bevezetik) maguknak a telefont, ha a MATÁV nem képes erre. Schamschula miniszter koncepciója az volt, hogy ahol ez a kívánság jogos és indokolt, s megvannak hozzá a gazdasági és a műszaki-technikai feltételek, ott engedélyezi a helyi kezdeményezés megvalósítását, hiszen részben ezzel is teher-mentesíthetők a MATÁV Rt. átmenetileg szűk beruházási lehetőségei, forrásai. A MATÁV felső vezetése (elsősorban Horváth Pál vezérigazgató) ellenállt, ezért a komplett vezetést le kellett váltani. Az ellenállás megtört, s így minden szubjektív akadály elhárult a MATÁV Rt. privatizációja, részvényeinek piacra-vitele elől. Schamschulát gyors, határozott intézkedései miatt „vadembernek” titulálták; sőt, amikor (miután az Első Pesti Telefontársaság megbukott) Bács-Kiskun megyében a francia Digitel-nek adta a koncesszió jogát: zsidó-bérencnek, amikor pedig Vác térségében ugyancsak a francia Digitel-nek (elsőre) nem, akkor antiszemitának kiáltották ki a minisztert... A vagyonértékelő cég a MATÁV Rt. 33 %-os tulajdonrészt képviselő részvény-csomagjának piaci-forgalmi értékét (a goodwill alapján) 200-300 millió USD-re becsülte (auditálta). A részvények értékesítése céljából kiírt nemzetközi tenderre francia, angol, amerikai, német és szingapuri befektetők jelentkeztek. Előzőleg Schamschula „meghirdette”, hogy azé lesz a tulajdon, aki a legtöbbet adja érte... A tenderbontás időpontjában a miniszter éppen Amerikában járt hivatalos úton; ám „minden eshetőségre” készen telefonon tájékoztatást kért az eredményről. Az előre meghatározott „prekoncepció” szerint ugyanis a U.S.West és a Deutsche Telecom (50-50 %-os) befektetői konzorciumának győzelmét várták. (Az USA nagykövete például „megkérdezte” Schamschulát: ugye ők nyernek?, - mire azt válaszolta: igen, ha a legtöbbet fizetik!) Mikor nyilvánvalóvá vált az USA-német konzorcium győzelme, - a francia és az angol nagykövet be akart menni Antall József miniszterelnökhöz „tiltakozni”; ám Schamschula ítéletet hirdetett... Az egyben ár-licitet is megvalósító tender eredményeként közel 1 milliárd USD-t kapott a magyar állam a MATÁV Rt. 33 %-os részvény-csomagjáért; az összeget pedig bent hagyta a MATÁV-ban, - illetve visszaforgatta, azért, hogy a MATÁV Rt. talpra álljon, és képes legyen megvalósítani a távközlés modernizációját. A négy éves korszakról Schamschula Györgyöt kérdezem; interjú formájában. 5. Rész: Lotz Károly miniszter leértékeli a MATÁV-ot Mint ismeretes: az 1994-es kormány-váltáskor Dr. Schamschula Györgyöt Lotz Károly követte a miniszteri székben. Minden tekintetben konjunktúra-helyzetet örökölt, - legalábbis ami a magyar távközlési piac, illetve a szolgáltatás minőségi állapotát illeti. A Horn-kormány felülvizsgálta (überelte) jogelődjének a stratégiai vállalatról, és annak privatizációjáról alkotott nézeteit, - és úgy döntött: eladja a MATÁV Rt. részvényei értékének újabb 33 %-át, amivel megszűnik a magyar állam többségi tulajdona, s a MATÁV Rt. 66 %-ban külföldi tulajdonná válik... A tárgyi (második ütemű) privatizáció meg is valósult: Lotz Károly minisztériuma jóval alacsonyabb áron értékesítette a MATÁV Rt. részvényeinek újabb 33 %-át, mint korábban Schamschula Györgyé, az első, meghatározó 33 %-ot! Pedig épp fordítva lett volna indokolt: (1) A MATÁV Rt. az előző négy évben felfejlődött, - a csőd-közeli állapotból korszerű, jövedelmezően gazdálkodó nagyvállalattá vált. (2) A többségi tulajdont megvalósító részvényvásárlás a nemzetközi gyakorlat szerint mindig magasabb áron történik, mint a kisebbségi tulajdont megvalósító vásárlás. - Mindkét tényből ugyanaz következik: noha a MATÁV-részvények árfolyama a piac törvényszerűségei szerint jelentősen megnőtt (hiszen feljavult a MATÁV Rt. üzleti értéke!), - Lotz Károly minisztériuma áron aluli értékesítést hajtott végre, amire nincsen magyarázat... A részhez kapcsolódó interjúban a miértről kérdezem az egykori minisztert. 6. Rész: Az Antenna Hungária Rt. példátlan története Mint a könyv szerzője, előre bocsátom, hogy - mint pénzügyi tanácsadó egyéni vállalkozó - az éppen aktuális vezérigazgatók tanácsadója voltam: 1996-ban Máté Istváné, majd 2000-ben László Gézáé. Miként ismeretes; a legnagyobb nemzeti vállalataink élete, menedzsmentjeik működése, tulajdonlásuk és gazdálkodásuk éppúgy - az éppen regnáló kormány által - „agyon-politizált”, amint a komplett társadalmi, illetve közélet. Nem lehet csodálkozni azon, ha a vállalatok legfelső irányításában is közvetlenül dominálnak a párt-érdekek. Az Antenna Hungária Rt. 1996-ban még meglehetős autonómiát élvezett; - ennek ellenére „szocialistának” lehetett mondani a vezetést, némi „nemzeti” beütéssel. (A „nemzeti” jelzőt itt és most a „kozmopolita” ellentéteként használom.) Máté István vezérigazgató azzal bízott meg, hogy készítsek komplex modernizációs és privatizációs koncepciót az Antenna Hungária Rt. átalakítására: univerzális távközlési vállalattá. Tudni kell, hogy miután a cég tevékenysége a műsorszóró vállalattá történt alakuláskor (lásd: a Magyar Posta szétválása, 1990-ben!) - a vezeték nélküli szolgáltatások leválasztásával - alapvetően a földi modulációjú televíziós és rádiós műsorok továbbítására és sugárzására, illetve az ezeket kiszolgáló hálózat üzemeltetésére zsugorodott; szűk üzleti esélyei, lehetőségei „monolitikussá”, erősen kormány-és költségvetés-függővé tették. Mint tudjuk, az állam rossz tulajdonos, - elsősorban azért, mert nincs üzleti-stratégiai koncepciója, „nem ért” a gazdálkodáshoz; így rugalmatlanul reagál a piac minden kihívására. Tipikusan ez volt a helyzet, és ez még ma is az Antenna Hungária Rt. - mint ún. „nemzeti stratégiai” távközlési vállalat - esetében; hiszen a négy évenként egymást váltó kormányok ellentétes elképzelései és „kézi vezérlései” két dolgot eredményeztek: (1) Több-tíz milliárd költségvetési forintot pumpáltak a társaságba, hogy mesterségesen fenntartsák a „jelentős” nemzeti távközlési vállalat illúzióját (ez a pénz mind elfolyt!). (2) Az A.H. Rt. „óriás-bébivé” fúvódott fel, ám voltaképpen nem történt semmi; a piac, az üzleti lehetőségek, a jövő pedig „elhúzott” a konzervált nemzeti illúzió felett... Az 1996-ban készített privatizációs koncepcióm lényege abban állt, hogy a céget szisztematikus korszerűsítés révén univerzális távközlési vállalattá fejlesztjük, s mint ilyet privatizáljuk; kormány-döntés szerint kisebbségi, vagy/majd többségi külföldi tulajdonlással, - befektetéssel, ami részvényvásárlás + tőke-injekció. Az A.H. menedzsmentje a Horn-kormány elé terjesztette a komplex koncepciót, amit az ülésén el is fogadott. Ám ekkor már közel voltunk az 1998. évi országgyűlési képviselő választásokhoz... 1997. végén az közvélemény-kutatások szerint az FKgP 20 % feletti népszerűségnek örvendett, ezért - mikor Torgyán József pártja tiltakozást jelentett be a „nemzeti” A.H. tervezett privatizációja ellen - a kormány elállt a terve megvalósításától... Az Orbán-kormány szintén csak számolatlanul tömte a pénzt a Részvénytársaságba (és vette ki belőle!), ám más nem történt... 7. Rész: Paradigma-váltás, amely csak eső után köpönyeg Ma, 2002-ben ott tartunk, hogy a MATÁV Rt. már 97 %-ban külföldi tulajdon, a vidéki (helyi) illetőségű telefon-hálózatok döntő többsége koncessziós alapon működik; akárcsak - az egyre magasabb frekvenciákon működő - mobil-telefon társaságok, illetve szolgáltatások. Magyar állami vállalatok (pl. MÁV, BKV, stb.) rendelkeznek ugyan jelentéktelen kisebbségi portfoliókkal külföldi tulajdonú táv-közlési társaságokban, - de ezek nem meghatározó piaci szereplők. Az Antenna Hungária Rt. pedig megmaradt anakronisztikus, felfújt nemzeti ereklyének... A magyar állam az Orbán-kormány időszakában már rádöbbent a távközlés és az informatika óriási nemzetközi és belpolitikai súlyára, befolyására és stratégiai jelentőségére (lásd: a „Stumpf-minisztérium” távközlési kezdeményezéseit!); sőt, a Medgyessy-kormány már külön távközlési minisztériumot hozott létre Kovács Kálmán miniszter vezetésével, - ám ezek a lépések csak a kiadásokat szaporítják. Miközben a magyar kormányok - az orruknál, illetve 4 évnél távolabbra már nem látva - eltaktikázták a jövőt; a világ hírközlése is nagyot változott... Elkésett a szemlélet-váltás; az állam már semmilyen vonatkozásban és mértékben nemhogy nem ura a helyzetnek, hanem egyenesen a kiszolgáltatottja, - teljes lett az eszmei zűrzavar, s a kormány már lényegében semmibe nem szólhat bele. A távközlési piac már véglegesen „önjáróvá” vált; noha jogilag már megszűnt a MATÁV Rt. törvényileg deklarált szolgáltatási monopóliuma, - de facto továbbra is fennáll. A monopolizált, s így távolról sem szabad-versenyes piacon legalábbis a magyar állam szempontjából kiszámíthatatlanul, befolyásolhatatlanul alakulnak az események; legfőképpen a piaci szereplők tulajdonosi szerkezete, és az árak... A távközlési szolgáltatások műszaki és tartalmi integrációja, a hírközlés és az informatika - hardver és szoftver - teljes körű fúziója abszolút váratlanul, vagyis felkészületlenül érte a magyar kormányzati szerveket; s mostanában derül fény arra, mennyire koncepció nélkül történt minden, legalábbis 1994. óta... Az internet és problémaköre már egy másik könyv cselekménye. Vác, 2002. november 1. Czike László A magyar távközlés privatizációjának igaz története - a MATÁV-tól Telefóniáig... Miss Telefónia hálószobatitkai (három és fél miniszteri interjúval) Írta: Czike László Vácon, 2002. őszén S Z I N O P S Z I S A mai, modern polgári társadalom globális struktúrájának növekedési hormonja a pénz, oxigénje pedig az információ. A XX. század technikai fejlődése alapvetően két meghatározó „bummot” hozott az infrastruktúra területén, - a közlekedésben, illetve a távközlésben. Vagyis előbb a helyváltoztatásban; majd mikor „kiderült”, nincs időnk minden üzleti vagy magán-akciónkban személyesen megjelenni, - a „közlekedés nélküli” információszerzésben, vagyis a telekommunikációban... Túlzás nélkül állíthatom, hogy a múlt század utolsó negyedében a világ veszélyes pályára lépett; az elektronizáció és a digitalizáció megteremtette az interaktív multimédia kézzelfogható lehetőségét, s ezzel totális egyeduralmát az információ előállításában, tárolásában, továbbításában és felhasználásában, ami még tovább „személyteleníti” üzleti kapcsolatainkat, hivatalos és magánéletünket. Valóságos kockázattá vált, hogy a technikai eszközök átveszik az uralmat az elővigyázatlan ember felett, - s valóban: a modern, a kor követelményeivel lépést tartó ember már képtelen lenne megszervezni és élni az életét televízió, mobiltelefon és PC, vagyis személyi számítógép használata nélkül. A közlekedési forradalom (az autó) egyrészt hihetetlenül megnövelte az ember mozgásterét, mozgási szabadságát; másrészt - részben „átvéve” a test izmainak szerepét - elkorcsosította a test fizikai teljesítőképességét. A telekommunikációs forradalom valóságos „információ-robbanást” idézett elő; miáltal hihetetlenül megnőtt az emberi agy potenciális befogadó-, illetve akció-képessége, - másrészt viszont a számítógép használata részben el is korcsosította az ember agyi izmait, hiszen aki mindent a PC-jével végeztet el, lassan elfelejti az egyszeregyet is... De az elmúlt évtizedekben végbement egy újszerű folyamat is, amelyet röviden az elektronikus telekommunikációs szolgáltatások integrációjának nevezhetünk. Ez azt jelenti, hogy a digitalizáció megteremtette az eddig különálló szolgáltatások hálózatai és funkciói összekapcsolásának konkrét gyakorlati lehetőségét, ami egy egységes, sokfunkciós, összefüggő rendszert eredményezett, - másrészt merőben újszerű technológiák kigondolását és alkalmazását tette lehetővé. Arról van szó, hogy nincs többé külön rádió, külön televízió, külön telefon, külön információ-közlés és feldolgozás (tárolás, lehívás, elemzés, értékelés, stb.), - egységes rendszerű telekommunikáció van, amelynek eddigi legmagasabb vívmánya az internet, az információs szupersztráda, a világháló, melyben az összes eddigi szolgáltatás, azok bármelyike egyben, egyszerre (egyidejűleg) valósítható meg. A számítógépünk monitorján filmet nézhetünk, interneten levelezhetünk, könyvet olvashatunk, vásárolhatunk, zenés és képes üdvözletet küldhetünk egymásnak, nézhetjük bármelyik televízió műsorát, hallgathatunk zenét, s mobiltelefonunkon bármilyen banki tranzakciót is végrehajthatunk; sőt, tőzsdei híreket olvashatunk, tévét nézhetünk, vagy a „videofonon” láthatjuk is, akivel telefonon beszélgetünk. Ezt az új „világot”, amelynek a technikai alapja (mint hardver) az integrált tele-kommunikációs rendszer (hálózat), lényegi tartalma (mint szoftver) pedig az ilyen vagy olyan információ, - Telefóniának nevezzük, ami az emberiség új korszaka. Könyvemben azt az izgalmas privatizációs folyamatot igyekszem bemutatni, ami Magyarországon 1990. és 1998. között ment végbe; s a legfejlettebb európai országokhoz képest jelentős fáziskéséssel ugyan, de mára mégis létrehozta azt az eszközrendszert, amely technikailag nélkülözhetetlen Magyarország számára az úniós belépés telekommunikációs követelmény-szintjének a teljesítéséhez. Vázolom a rendszerváltáskor (1990.) örökölt állapot elmaradottságát; honnan is indult a modernizációs folyamat, - majd rátérek a privatizáció történetére, melyet a leglényegesebb tények, adatok ismertetése mellett koncepciók ütköztetésével, szakmai és személyes konfliktusok elbeszélésével „teszek izgalmassá”; három és „fél” miniszterrel készített interjúk révén. Az alaphelyzet a későbbi ipari („félig távközlési”) miniszter, Pál László és az Antall-kormány közlekedési és hírközlési minisztere, Siklós Csaba közötti szakmai konfliktussal indul, majd „kiteljesedik”. Célom lehetőség szerint minden tekintetben a szakmai (objektív) igazság feltárása és megismertetése; természetesen a szubjektív körülmények (indítékok) teszik igazán színessé a történetet, amelyet a miniszteri mélyinterjúk reprezentálnak. 1. Rész: A korrupciós lobby-érdekek abszurditása A rendszerváltás pillanatában a telefon-szolgáltatást országosan a Magyar Posta, állami nagyvállalat bonyolította le, amely tulajdonképpen három nagyvállalati tevékenység-komplexumot foglalt magában: (1) a klasszikus postaszolgálatot, (2) a vezetékes távközlést és (3) a vezeték nélküli hírközlési szolgáltatásokat. Ahhoz, hogy tiszta profilú, versenyképes társaságok jöjjenek létre, - három külön részre osztották a Magyar Postát, ezekből alakult a három nagyvállalat: a Magyar Posta, a Magyar Távközlési Vállalat és a Magyar Műsorszóró Vállalat. Átalakulás után mindhárom részvénytársasággá vált, - utóbbi kettő: a MATÁV Rt. és az Antenna Hungária Rt. A kiinduló helyzet abszurditása a MATÁV távközlési szolgáltatásai tekintetében már pedig abból következett, hogy a retrográd érdekeket képviselő, és azokat a gyakorlatban megvalósító posztszocialista postás-lobby mesterségesen vissza-fogta a távközlési hálózat-fejlesztést és a távbeszélő állomások (lakástelefonok) létesítését, hiszen a hiányból kovácsolt tőkét, - a korrupciós osztogatás csakis addig virágozhatott, ameddig a telefonhoz jutás kiváltságnak számított. A távközlés monopolhelyzetben lévő országos nagyvállalata a MATÁV Rt. volt, amely a telefonszolgáltatás magas fokú jövedelmezősége, illetve a „szétválási vagyon-osztozkodás” kedvező végeredménye ellenére 1-2 év alatt oly súlyosan eladósodott, hogy nyilvánvalóvá vált: önerőből képtelen a szükséges, és előtte álló technikai fejlesztések (rekonstrukció és modernizáció) finanszírozására, - a magyar állam pedig (szintén eladósodottsága okán) ezt nem vállalhatta fel. Nem kínálkozott más hosszú távú megoldás, mint a mielőbbi privatizáció, - külföldi tőke bevonásával. De addig még történt egy és más... 2. Rész: Siklós Csaba miniszter „párbaja” Pál László volt államtitkárral A magyarországi távközlés súlyosan negatív, poszt-szocialista örökségét fokozta, hogy a Németh-kormány - még a rendszerváltást megelőzően - kész helyzet elé állította az Antall-kormány közlekedési és hírközlési miniszterét, Siklós Csabát; azzal, hogy Pál László (volt államtitkár) áron alul értékesítette a vezeték-nélküli telefon-koncessziót (gyakorlatilag „a levegőt”) egy külföldi cégnek, amely ún. „NMT” analóg-jelű rendszerével a mai „GSM”-rendszer elődje lett volna. Siklós Csaba semmissé nyilvánította és felbontotta a tárgyi szerződést, amitől persze kitört a botrány! Az eset - parlamenti interpelláció is kötődött hozzá - széles körű nyilvánosságot kapott a korabeli sajtóban. Könyvemnek e részében meginterjúvolom Pál Lászlót, illetve Siklós Csabát, akik nyilatkoznak, és mindketten elmondják „saját” verziójukat... 3. Rész: Siklós Csaba menesztése, - a GSM botrány Antall József miniszterelnök 1993-ban leváltotta Siklós Csaba minisztert, és a helyére korábbi gazdasági-pénzügyi tanácsadóját, Dr. Schamschula Györgyöt nevezte ki miniszterré. Siklós Csaba „legsikamlósabb” örökségét a „GSM”, digitális telefon-koncesszió tenderkiírása képezte. Két vállalatra (konzorcium formájában), egyenként 12 millió USD-ért meg lehetett pályázni az országos GSM-szolgáltatást. A tenderkiíró - aki a szerződés jogszabályi hátterét írta elő - bizonyos Csapody úr (tanácsadója: a Salmon Brothers) volt, egyben a bíráló bizottság vezetője. Schamschula miniszter, megakasztva a folyamatot közbelépett és ár-licitet írt elő. Közölte, hogy annak adja a koncessziót, aki többet fizet... Az ügy tovább bonyolódott, mivel bizonyos Székely úr (Transelektro) a háttérben megegyezett Csapodyval, 24 millió USD árban. Schamschula miniszter utánajárt és megállapította, hogy ugyanez a privatizáció Görögországnak 300 millió USD, Lengyelországban pedig 200 millió USD bevételt eredményezett. Kálnoky-Kiss, a „limit-ár” poszt-szocialista kigondolója azzal magyarázta a 24 milliós (rendkívül olcsó) összeget, hogy: „azért adjuk olcsón, hogy ők majd olcsón számlázzanak.” A miniszter nem teketóriázott - kirúgta Kálnoky-Kisst... A továbbiakban bizonyos Bartha urat (Credit Schwiss First Boston) bízta meg az ügylet bonyolításával, de a tanácsadó hamar lemondta a megbízást, mert Székely (Transelektro) a háttérben már előzetesen „bekerítette”... Az újonnan megbízott Technoimpex Vállalat (Mátyás István) három hét alatt újra megszervezte a koncessziós tendert. Limit-árként 50 millió USD-t jelölt meg; közvetítői díjként lépcsőzetesen emelkedő hányadot kért az 50 millió USD feletti bevétel-részből. A tendert végül az U.S.West (Westel) amerikai cég és vele egy skandináv telefontársaság nyerte meg, a Technoimpex 15 milliós jutalékot kapott. Újabb botrány tört ki, hiszen Székelyék elestek „az előre levajazott” üzlettől... Ebben a részben Siklós Csabát és Schamschula Györgyöt interjúvolom meg. 4. Rész: Eladó a menyasszony!, - a MATÁV Rt. privatizációja A magyar országgyűlés a privatizációs törvényben (1992.) úgy rendelkezett, hogy a MATÁV Rt. - mint stratégiai fontosságú vállalat - többségi állami tulajdonban marad, amiből következett, hogy részvényei összértékének maximum a 49 %-át „érinthette” az állami vagyon kampányszerű privatizációja. (Emellett a MATÁV Rt. privatizációja egyébként sem „a profilgazda” Állami Vagyonügynökség, - hanem a szakmai felügyeletet ellátó Közlekedési és Hírközlési Minisztérium hatáskörébe tartozott.) A MATÁV Rt. gazdasági helyzete egyre romlott, minden kedvező örökséget feléltek; Krupanics Sándor gazdasági vezérigazgatóhelyettes hatalmas kölcsönökkel terhelte meg, s eladósította a céget. Gyors fejlesztésekre lett volna szükség, amire önerőből nem volt pénz. Ami a telefon-szolgáltatások gazdasági-politikai hátterét illeti; a postai lobby „korrupciós nyomása” ekkorra (1992-1993.) már megszűnt, - s mivel még mindig csak mindössze 900 ezer távbeszélő-állomás működött az országban: az elkeseredés és a „MATÁV Rt.-ellenes” politikai hangulat egyre jobban fokozódott. A helyi polgármesterek és a lobbyk összefogtak a telefont már évek óta hiába igénylőkkel, s bejelentették: ők maguk megcsinálják (bevezetik) maguknak a telefont, ha a MATÁV nem képes erre. Schamschula miniszter koncepciója az volt, hogy ahol ez a kívánság jogos és indokolt, s megvannak hozzá a gazdasági és a műszaki-technikai feltételek, ott engedélyezi a helyi kezdeményezés megvalósítását, hiszen részben ezzel is teher-mentesíthetők a MATÁV Rt. átmenetileg szűk beruházási lehetőségei, forrásai. A MATÁV felső vezetése (elsősorban Horváth Pál vezérigazgató) ellenállt, ezért a komplett vezetést le kellett váltani. Az ellenállás megtört, s így minden szubjektív akadály elhárult a MATÁV Rt. privatizációja, részvényeinek piacra-vitele elől. Schamschulát gyors, határozott intézkedései miatt „vadembernek” titulálták; sőt, amikor (miután az Első Pesti Telefontársaság megbukott) Bács-Kiskun megyében a francia Digitel-nek adta a koncesszió jogát: zsidó-bérencnek, amikor pedig Vác térségében ugyancsak a francia Digitel-nek (elsőre) nem, akkor antiszemitának kiáltották ki a minisztert... A vagyonértékelő cég a MATÁV Rt. 33 %-os tulajdonrészt képviselő részvény-csomagjának piaci-forgalmi értékét (a goodwill alapján) 200-300 millió USD-re becsülte (auditálta). A részvények értékesítése céljából kiírt nemzetközi tenderre francia, angol, amerikai, német és szingapuri befektetők jelentkeztek. Előzőleg Schamschula „meghirdette”, hogy azé lesz a tulajdon, aki a legtöbbet adja érte... A tenderbontás időpontjában a miniszter éppen Amerikában járt hivatalos úton; ám „minden eshetőségre” készen telefonon tájékoztatást kért az eredményről. Az előre meghatározott „prekoncepció” szerint ugyanis a U.S.West és a Deutsche Telecom (50-50 %-os) befektetői konzorciumának győzelmét várták. (Az USA nagykövete például „megkérdezte” Schamschulát: ugye ők nyernek?, - mire azt válaszolta: igen, ha a legtöbbet fizetik!) Mikor nyilvánvalóvá vált az USA-német konzorcium győzelme, - a francia és az angol nagykövet be akart menni Antall József miniszterelnökhöz „tiltakozni”; ám Schamschula ítéletet hirdetett... Az egyben ár-licitet is megvalósító tender eredményeként közel 1 milliárd USD-t kapott a magyar állam a MATÁV Rt. 33 %-os részvény-csomagjáért; az összeget pedig bent hagyta a MATÁV-ban, - illetve visszaforgatta, azért, hogy a MATÁV Rt. talpra álljon, és képes legyen megvalósítani a távközlés modernizációját. A négy éves korszakról Schamschula Györgyöt kérdezem; interjú formájában. 5. Rész: Lotz Károly miniszter leértékeli a MATÁV-ot Mint ismeretes: az 1994-es kormány-váltáskor Dr. Schamschula Györgyöt Lotz Károly követte a miniszteri székben. Minden tekintetben konjunktúra-helyzetet örökölt, - legalábbis ami a magyar távközlési piac, illetve a szolgáltatás minőségi állapotát illeti. A Horn-kormány felülvizsgálta (überelte) jogelődjének a stratégiai vállalatról, és annak privatizációjáról alkotott nézeteit, - és úgy döntött: eladja a MATÁV Rt. részvényei értékének újabb 33 %-át, amivel megszűnik a magyar állam többségi tulajdona, s a MATÁV Rt. 66 %-ban külföldi tulajdonná válik... A tárgyi (második ütemű) privatizáció meg is valósult: Lotz Károly minisztériuma jóval alacsonyabb áron értékesítette a MATÁV Rt. részvényeinek újabb 33 %-át, mint korábban Schamschula Györgyé, az első, meghatározó 33 %-ot! Pedig épp fordítva lett volna indokolt: (1) A MATÁV Rt. az előző négy évben felfejlődött, - a csőd-közeli állapotból korszerű, jövedelmezően gazdálkodó nagyvállalattá vált. (2) A többségi tulajdont megvalósító részvényvásárlás a nemzetközi gyakorlat szerint mindig magasabb áron történik, mint a kisebbségi tulajdont megvalósító vásárlás. - Mindkét tényből ugyanaz következik: noha a MATÁV-részvények árfolyama a piac törvényszerűségei szerint jelentősen megnőtt (hiszen feljavult a MATÁV Rt. üzleti értéke!), - Lotz Károly minisztériuma áron aluli értékesítést hajtott végre, amire nincsen magyarázat... A részhez kapcsolódó interjúban a miértről kérdezem az egykori minisztert. 6. Rész: Az Antenna Hungária Rt. példátlan története Mint a könyv szerzője, előre bocsátom, hogy - mint pénzügyi tanácsadó egyéni vállalkozó - az éppen aktuális vezérigazgatók tanácsadója voltam: 1996-ban Máté Istváné, majd 2000-ben László Gézáé. Miként ismeretes; a legnagyobb nemzeti vállalataink élete, menedzsmentjeik működése, tulajdonlásuk és gazdálkodásuk éppúgy - az éppen regnáló kormány által - „agyon-politizált”, amint a komplett társadalmi, illetve közélet. Nem lehet csodálkozni azon, ha a vállalatok legfelső irányításában is közvetlenül dominálnak a párt-érdekek. Az Antenna Hungária Rt. 1996-ban még meglehetős autonómiát élvezett; - ennek ellenére „szocialistának” lehetett mondani a vezetést, némi „nemzeti” beütéssel. (A „nemzeti” jelzőt itt és most a „kozmopolita” ellentéteként használom.) Máté István vezérigazgató azzal bízott meg, hogy készítsek komplex modernizációs és privatizációs koncepciót az Antenna Hungária Rt. átalakítására: univerzális távközlési vállalattá. Tudni kell, hogy miután a cég tevékenysége a műsorszóró vállalattá történt alakuláskor (lásd: a Magyar Posta szétválása, 1990-ben!) - a vezeték nélküli szolgáltatások leválasztásával - alapvetően a földi modulációjú televíziós és rádiós műsorok továbbítására és sugárzására, illetve az ezeket kiszolgáló hálózat üzemeltetésére zsugorodott; szűk üzleti esélyei, lehetőségei „monolitikussá”, erősen kormány-és költségvetés-függővé tették. Mint tudjuk, az állam rossz tulajdonos, - elsősorban azért, mert nincs üzleti-stratégiai koncepciója, „nem ért” a gazdálkodáshoz; így rugalmatlanul reagál a piac minden kihívására. Tipikusan ez volt a helyzet, és ez még ma is az Antenna Hungária Rt. - mint ún. „nemzeti stratégiai” távközlési vállalat - esetében; hiszen a négy évenként egymást váltó kormányok ellentétes elképzelései és „kézi vezérlései” két dolgot eredményeztek: (1) Több-tíz milliárd költségvetési forintot pumpáltak a társaságba, hogy mesterségesen fenntartsák a „jelentős” nemzeti távközlési vállalat illúzióját (ez a pénz mind elfolyt!). (2) Az A.H. Rt. „óriás-bébivé” fúvódott fel, ám voltaképpen nem történt semmi; a piac, az üzleti lehetőségek, a jövő pedig „elhúzott” a konzervált nemzeti illúzió felett... Az 1996-ban készített privatizációs koncepcióm lényege abban állt, hogy a céget szisztematikus korszerűsítés révén univerzális távközlési vállalattá fejlesztjük, s mint ilyet privatizáljuk; kormány-döntés szerint kisebbségi, vagy/majd többségi külföldi tulajdonlással, - befektetéssel, ami részvényvásárlás + tőke-injekció. Az A.H. menedzsmentje a Horn-kormány elé terjesztette a komplex koncepciót, amit az ülésén el is fogadott. Ám ekkor már közel voltunk az 1998. évi országgyűlési képviselő választásokhoz... 1997. végén az közvélemény-kutatások szerint az FKgP 20 % feletti népszerűségnek örvendett, ezért - mikor Torgyán József pártja tiltakozást jelentett be a „nemzeti” A.H. tervezett privatizációja ellen - a kormány elállt a terve megvalósításától... Az Orbán-kormány szintén csak számolatlanul tömte a pénzt a Részvénytársaságba (és vette ki belőle!), ám más nem történt... 7. Rész: Paradigma-váltás, amely csak eső után köpönyeg Ma, 2002-ben ott tartunk, hogy a MATÁV Rt. már 97 %-ban külföldi tulajdon, a vidéki (helyi) illetőségű telefon-hálózatok döntő többsége koncessziós alapon működik; akárcsak - az egyre magasabb frekvenciákon működő - mobil-telefon társaságok, illetve szolgáltatások. Magyar állami vállalatok (pl. MÁV, BKV, stb.) rendelkeznek ugyan jelentéktelen kisebbségi portfoliókkal külföldi tulajdonú táv-közlési társaságokban, - de ezek nem meghatározó piaci szereplők. Az Antenna Hungária Rt. pedig megmaradt anakronisztikus, felfújt nemzeti ereklyének... A magyar állam az Orbán-kormány időszakában már rádöbbent a távközlés és az informatika óriási nemzetközi és belpolitikai súlyára, befolyására és stratégiai jelentőségére (lásd: a „Stumpf-minisztérium” távközlési kezdeményezéseit!); sőt, a Medgyessy-kormány már külön távközlési minisztériumot hozott létre Kovács Kálmán miniszter vezetésével, - ám ezek a lépések csak a kiadásokat szaporítják. Miközben a magyar kormányok - az orruknál, illetve 4 évnél távolabbra már nem látva - eltaktikázták a jövőt; a világ hírközlése is nagyot változott... Elkésett a szemlélet-váltás; az állam már semmilyen vonatkozásban és mértékben nemhogy nem ura a helyzetnek, hanem egyenesen a kiszolgáltatottja, - teljes lett az eszmei zűrzavar, s a kormány már lényegében semmibe nem szólhat bele. A távközlési piac már véglegesen „önjáróvá” vált; noha jogilag már megszűnt a MATÁV Rt. törvényileg deklarált szolgáltatási monopóliuma, - de facto továbbra is fennáll. A monopolizált, s így távolról sem szabad-versenyes piacon legalábbis a magyar állam szempontjából kiszámíthatatlanul, befolyásolhatatlanul alakulnak az események; legfőképpen a piaci szereplők tulajdonosi szerkezete, és az árak... A távközlési szolgáltatások műszaki és tartalmi integrációja, a hírközlés és az informatika - hardver és szoftver - teljes körű fúziója abszolút váratlanul, vagyis felkészületlenül érte a magyar kormányzati szerveket; s mostanában derül fény arra, mennyire koncepció nélkül történt minden, legalábbis 1994. óta... Az internet és problémaköre már egy másik könyv cselekménye. Vác, 2002. november 1. Czike László