Czike László A Prieuré de Sion Itt az ideje, hogy kicsit utána nézzünk: mit takar a hírhedt Prieuré de Sion vagy angolosan Priory of Sion; a rejtélyes Sioni Rendház, a Sion Perjeljei vagy elöl-járói, amely csak nem (?) a Cion Bölcseivel azonos. Egy újabb keletű elmélet a templomosokat és a szabadkőműveseket egy sokkalta rejtőzködőbb szervezeten keresztül köti össze. Baigent, Leigh és Lincoln sokat vitatott bestsellere, ‘A Szent Vér és a Szent Grál’ erről az alábbiakat írja: „Volt a templomos lovagok mögött egy titkos rend, amely a templomosokat katonai és adminisztratív szervükké tette. Ez a rend, amely változatos neveken működött, leginkább Prieuré de Sion-ként (‘Sioni Priorátus’) ismert. A nagymesterek sorozata irányította, akiknek nevét megtalálhatjuk a nyugati történelem és a kultúra legkiválóbbjai között. Bár a templomosokat szétzúzták és feloszlatták 1307 és 1314 között, - a Prieuré de Sionnak nem esett bántódása.” Michael Howard ‘Az okkult összeesküvés, - a misztikusok, a templomosok és a szabadkőművesek, az okkult társaságok titkos története’ című munkája sokkal értelmesebb, mint az e tárgykörben írottak többsége. Azon kevés alkalmakkor, amikor megemlíti a Prieuré de Siont, körültekintően az alábbiakhoz hasonlóan fogalmaz: „A Priorátus alapítása állítólag a gnosztikus adeptusig (az idegen szavak szótára szerint „valamely vallás, tan titkaiba beavatott személy vagy tudós híve, tanítványa”), Ormusig vezethető vissza, aki Kr. u. az első században élt”; - „azt kell hinnünk, hogy a Sioni Priorátus elősegítette az eretnekségnek az elterjedését, miszerint Jézus túlélte a keresztre feszítést.” Lionel Fanthorpe azon sci-fi írók közé tartozik, akik a tagjai valamelyik szent rendnek. Ő még óvatosabb a Prieuré de Sionnal kapcsolatban: „Lehet, hogy a Sioni Priorátus a világ legrégebbi, leghatalmasabb és legjelentékenyebb titkos társaságainak egyike, de az is lehet, hogy a templomos lovagok egy belső csoportjának legutolsó, töredékes nyoma; - esetleg egy tökéletesen ártatlan, tiszteletre méltó és prózai baráti társaság, de lehet, hogy egyáltalán nem is léteznek.” John Hamill az alábbiakat fűzi ezekhez: „Tudomásom szerint a Prieuré de Sionra sehol nem utaltak ‘A Szent Vér és a Szent Grál’ megjelenése előtt. Bizonyosan mondhatom, hogy a szabadkőműves szakirodalomban nincs rájuk utalás.” Pusztán csak az, hogy tudjuk, az ‘ősi’ templomos lovagrendek, rítusok többségét „egy végből szabták” a XVIII. században, természetesen nem jelenti azt, hogy nem létezhetett egy nagyon titkos társaság, amely a templomosok óta (vagy akár éppen Krisztus óta) teljesen szem elől elrejtve létezik. De talán még gyanakvóbbaknak kell lennünk, hisz’ a Sioni Rend nagymestereinek listái olyan nagyságokat tartalmaznak, mint: Leonardo da Vinci, Sir Isaac Newton, Victor Hugo, Claude Debussy vagy Jean Cocteau.” Kiss Ulrich SJ, a téma itthoni szakértője írja az „IGEN” hasábjain: „Amit az emberek el akarnak hinni, azt el is hiszik - mondta egy kínai bölcs. Legalábbis mondhatta volna. A legelképesztőbb ezen elméletek közül az, amelyik a kitalált Sion Perjelséget megteszi a templomosok mögött rejlő valódi hatalommá, és máig is életben tartja. Dan Brown is átvette és terjeszti e szép mesét, melynek pikantériája, miszerint a Meroving-dinasztia Jézus és Mária-Magdolna frigyéből származik. Különös, de senki se veszi a fáradságot, hogy utánanézzen, ki is az a Monsieur Plantard de Saint-Clair, aki a titokzatos rend utolsó ismert nagy-mestere. Igaz, a Da Vinci-kód is megfeledkezik róla, és 1963-ban megszakad Jean Cocteau-val a nagymesterek listája. Sőt, erről a listáról Pierre Plantard is „leiratkozott”, amikor 1984. július 10-én lemondott tisztségéről… Pierre Athanasius Marie Plantard (1920. III. 18. - 2000. III. 3.) – minden „de” nemesi előnév nélkül született Párizsban. Apja, Pierre Plantard komornyik - más források szerint borkereskedő – volt, édesanyja Amélie Marie Raulo, időnként előkelő házakban, szakácsnőként dolgozott. A fogékony gyermek étvágya a fő-úri életmódra az ilyen háztartásokban tapasztaltakból eredhetett. Anyját korán, kétévesen vesztette el. Középiskoláit nem fejezte be, első állását a Saint-Louis d’Antin templom sekrestyéseként töltötte be. Mások – de kinek hihetünk itt?! – ezzel szemben még az egyetemre is bejuttatják, ahol a görög-római régészetet kitűnő eredménnyel tanulmányozta volna. A II. Világháború előtt antiszemita és szabadkőműves-ellenes írásokkal szerzett nevet magának. Renovation Nationale Française, illetve Alpha Galates néven fantomszervezeteket hozott létre eszméi propagálására. Ez utóbbit a „titokzatos” George Israele Monti gróf (?) alapította volna, és lovagrendként szerepel a tudósításokban. Ki ez a Monti gróf? Plantard-né, Anna Lea Hisler, beszámolója szerint a jeles gróf a rendet még 1934-ben alapította (volna), amikor már bennfentes volt a szabadkőművességben. Mindezt a rendőrség is megfigyelte, és úgy tűnik, hősünk koraérett, hisz 17 évesen már „befolyásos tagja” volt e rendnek, sőt, annak „kormányzója”. Mégis különös, hogy egy Izrael nevű szabadkőműves lett volna, mind az anti-maszonikus, mind az antiszemita propaganda atyja! Ezzel azonban a történet még nem ér véget! Plantard 1940. december 16-án Pétain marsallnak levelet írt, amelyben a zsidó-szabadkőműves összeesküvéstől óvta a francia vezért. A kollaborátor 1942-1943 között „Pierre de France” – a név királyi származást sugall – álnéven adta ki a Vaincre (Győzni) nevű jobboldali, ezoterikus lapot, amely a „kelta” múltat dicsőítette… Úgy tűnik, ennek nem csak szerkesztője, hanem egyúttal egyetlen szerzője is volt, amit nagy találékonysággal választott álnevek mögé rejtett el, mint Maurice Moncharville gróf, Robert Amadou, Dr. Camille Savoire, stb. Az olvasókat – kérdés, hányan lehettek – ezzel megtéveszthette, a rendőrséget nem. A párizsi prefektúra 1941. május 9-én így jellemezte a becsvágyó, akkor 21 éves ifjút: „Plantard kérkedik, hogy sok politikussal áll kapcsolatban. Úgy tűnik, egyike azoknak a „kótyagos” hencegőknek, akik több-kevésbé képzelet-beli „csoportokat” futtatnak, hogy fontosnak tűnjenek, és kihasználják a jelen irányzatot, mely nagyobb figyelmet szentel a fiataloknak, hogy magukra tereljék a kormány figyelmét” – eddig a rendőrségi jelentés. Valójában „a mi francia Háry Jánosunk” azonban csak 1956 májusában hozta létre a „Prieuré de Sion” nevű egyesületet, barátjával André Bonhomme-mal (ami annyiban mulatságos, hogy a „bonhomme” együgyű embert jelent), amelyet május 7-ikén jegyzett be a Saint-Julien-en-Genevois al-pekfektúráján. Ez a névadó „Sion” – nem a bibliai Sion hegye, hanem - egy domb az akkoriban a későbbi „nagymester” lakhelyéül szolgáló Annemasse közelében. Ez a 65 ezer lakosú városka semmi rejtélyt nem tartogat, csak a XX. században kezdődött el fejlődni, a közeli Genf gazdasági vonzereje következtében. A város honlapján pedig hiába keresnénk „nagy fiát”, Plantard-t. (Noha a Google 18.600 (sic!) találatot jelez e névnél!) A Vaincre ugyan csak hat számot ért meg, de az ezoterikus halandzsa előnye, hogy hősünk utólag belemagyarázhatta: a Vichy-párti lap „rejtett” üzeneteket tartalmazott, és Plantard úgymond az ellenállás hőse! A rendőrség eközben figyelte a mintegy ötven tagot számláló „lovagrendet”, de nem tartotta veszélyesnek. A lap főcíme minden alkalommal egy rendi jelképet is tartalmazott, Franciaország kultúrális és spirituális megújulását jelképezendő. Plantard aktivitását az 1945-ös rend-szerváltás nem szakította meg. Már 1947-ben megalapította a Latin Akadémiát, amely állítólag a történelmi kutatásnak szentelt magát, de úgy tűnik, csak jobb-oldali szervezkedés fedőszerve volt. Az ötvenes évek vége felé Plantard nagyot lépett, „magasabb szférák” meghódítása érdekében. A Saint Sulpice-i templom és szeminárium köreiben kezdte elhinteni, hogy a családja a Meroving-dinasztia egyenes-ági leszármazottja. Ekkoriban vette fel a „Saint-Clair” nevet is. A genealógiai kutatást, melyre az újdonsült trónkövetelő támaszkodott, állítólag apjának azonos keresztnevű unokatestvére végezte el, aki a párizsi Sainte Clotilde káplánja volt. Ő „fedezte fel” Barras őrgróf „piros könyvét”, mely a kihaltnak hitt Meroving-dinasztia családfáját tartalmazta 1790-ig. A szorgalmas magánkutató 1939. márciusában tette közzé 3 kötetben a mesés családfát. Hősünk pechjére, vitái a prelátussal rosszul végződtek: büntetésből kizárta az izgága ifjút az öröklési vonalból… Leendő nagymesterünk csak 1961-ben tette közzé a módosított családfát, mely szerint Razès grófjai a Stenayben meggyilkolt II. Dagobert leszármazottjai. És persze - minden szentnek maga felé hajlik a keze – hirtelen ő lett az egyedüli törvényes leszármazott. Különben úgy tűnik, hősünknek csak egy leánya volt, vagy van (?), és így 2000-ben kihalt a „dinasztia”, - kivéve Dan Brown regényében… A történészek persze amúgy is kétségbe vonják, hogy IV. Sigisbert (II. Dagobertnek állítólag a gyilkosok elől elrejtett fia) túlélte volna az apja lemészárlását. Egy angol honlap kissé komisz iróniával megjegyzi, hogy valójában PP egy 16. századi diószedő paraszt sarja. Különben PP 1960 előtt soha nem állította, hogy ilyen előkelő családfája lenne. Ez nem véletlen, mert a „kutatásait” inspiráló cikk, Louis Saurel tollából csak 1960-ban jelent meg a Les Cahiers de l’Histoire első számában! Saurel tézise volt, hogy II. Dagobert az utolsó független Meroving uralkodó, mielőtt a maior-domus-ok (a későbbi karolingok) kiszorították őket a hatalomból. Mindenesetre a PS, a Sioni Perjelség alapokirata hasonlóságot mutat a korábbi Alpha Galates rendével, úgyhogy, akik minden áron hinni akarnak a jézusi le-származásban - ami persze megint csak egy későbbi fejlemény a fantáziadús genealógiában -, azok visszadatálják az eseményt: szemükben egyik is, másik is, a Meroving-restauráció fedőszerve. A kevésbé hiszékenyek azonban inkább az időrendi sorrendet betartva elemzik mítosz-alkotó hősünk tevékenységét. A PS különben is tiszavirág-életű volt: 1956. októberében Plantard-t 12 havi börtönre ítélték fiatalkorúak megrontásáért. A kiszabadulása után PP ezúttal de Gaulle segítségére siet, megalakítja a Közbiztonsági Bizottságot – mely név erősen a jakobinusokra emlékeztet –, amiről a Le Monde is beszámolt három alkalommal 1958 nyarán. PP mindig is jó PR-menedzser volt - mondhatnánk! A Circuit című – korábban helyi politikával foglalkozó – lapot feltámasztotta, ismét ezoterikus tartalommal, annak hasábjain a saját rendkívüli pszichikai képességeit reklámozva. Közben azonban PP összebarátkozott Gérard de Sède-del, aki jó tollú író lévén sikerrel dobta be PP fantazmagóriáit 1967-ben a „Rennes Aranya” című könyvben, míg Plantard kéziratait a kiadók mindig elutasították. A furcsa páros (1962) „Les Templiers sont parni nous” (A templomosok közöttünk élnek) címmel meg-lovagolta a - már unalomig ismert - templomos mítoszt is. Egy másik barátja, Philippe de Chérisey segített azokat a hamis „dokumentumokat” (pergameneket) gyártani, amelyekre trónigényét alapozta. Ennek fejében de Chérisey részesedett a közös barát, de Sède sikerkönyvének bevételében. Ezen aztán össze is vesztek, mivel de Sède nem fizetett, de Chérisey – ez a sok nemesi előnév valószínűleg éppolyan hamis, mint „de” Plantardé! – meg bosszúból leleplezte a csalást. Míg civódtak, a hamisítványgyártás azért folyt tovább, mindaddig, amíg Jean-Luc Chaumeil - aki felfedezte Plantard múltjának sötét foltjait – leleplezéseivel kényszerítette PP-t, hogy 1984. július 10-ikén vonuljon vissza a PS éléről. A kényszerű visszavonulás azonban nem jelentett végleg tétlenséget. A családfa és a nagymester-lista újabb és újabb változatai kerültek forgalomba. PP 1989 és 1993 között bizonygatta, hogy a korábbi listák mind hamisítványok, melyeket Philippe Toscan du Plantier (létező figura, vagy újabb fantom?) LSD hatása alatt tákolt össze, és tagadni kezdte a templomos örökséget. A Prieuré de Sion az újabb változatban 1681-ben jött létre, Rennes-le-Château-ban – amely e legendakör egy másik kiemelt helyszíne –, és Marie de Negri d’Albes nagyapja alapította. Eközben újabb titkos levéltárak „kerültek elő” – mintegy rendelésre - Barcelonából. Ezek szerint PP még mindig II. Dagobert kései sarja, de csak közvetve… A valódi leszármazott Habsburg Ottó. Hősünk kedvét a további genealógiai bakugrásoktól közben elvette a bíróság, amikor PP-vel eskü alatt bevallatta, hogy a nagymesterek listájára felvett Roger-Patrice Pelat soha nem volt „szervezete” nagymestere, amint azt még 1993-ban állította. Utóbbi, Mitterand elnök barátja időközben egy hatalmas pénzügyi botrány hőse és vádlottja lett, együtt a francia miniszterelnökkel, Pierre Bérégovoy-jal. Hiába, nem mindig könnyű megválasztani álmaink nagymesterét! A peches trónörökös-nagymester 2000. február 3-ikán hunyt el Párizsban, s elhamvasztották. Ámde a kacsa, amit világgá röppentett, tovább kering a levegőben. Mi pedig tovább töprenghetünk: egy szabadkőműves vajon miért hoz létre antimaszonikus (értsd: szabadkőműves-ellenes) szervezeteket, és a prelátusok miért büszkék az egyházellenes ősökre? A legmókásabb mindenesetre, hogy a nagy hamisítás egy szállodatulajdonossal, Noel Corbu-val kezdődött, aki fellendítendő az üzletet, ügyes PR-fogáshoz folyamodott. Azt állította, hogy a háza előző tulajdonosa, Bérenger Saunière abbé (ő lett a Da Vinci-kód első számú halottjának „híres” névadója) temploma felújításakor egy kincset talált, és ez lett a Grál. Vajon a kódfejtő Dan Brown fizet-e részesedést, amolyan franchise-díjat a találékony szállodás leszármazottjainak? Minden kód Rennes-le-Château-ba vezet!” Dan Brown, fent említett bestsellerében - amelyből csak az USÁ-ban 7,5 millió példányt adtak el; de hozzánk csak az elmúlt hónapokban, több, mint két éves késéssel jutott el – tételesen a következőket írja: „ADATOK: A Sion Rend – egy 1099-ben alapított titkos társaság – létező szervezet. 1975-ben a párizsi Bibliotheque Nationale-ban előkerült pergamenek, az úgynevezett Les Dossiers Secrets a Sion Rend számos tagját azonosítják, köztük Sir Isaac Newtont, Botticellit, Victor Hugót és Leonardo da Vincit.” Ezek után lássunk újabb mértékadó idézetet, Drábik János ‘Uzsoracivilizáció’ című munkájából: „Az utóbbi időkben egyre fontosabb szerephez jut a Prieuré de Sion, amely az európai történelmi arisztokráciát és a (királyi) dinasztiákat tömöríti, hitük szerint Jézustól származtatott vérségi kapcsolattal és küldetés-tudattal, valamint hatalmi igényekkel (vö.: Meroving-dinasztia). Egyre több kutató foglalkozik részletesen a ‘Black Nobility’ vagyis a ‘Fekete Nemesség’ történelmi, illetve a ‘HÁLÓZAT’ irányításában játszott meghatározó szerepével. Ez a ’fekete nemesség’ Európa leggazdagabb és leghatalmasabb ősi, nemesi családjaiból áll, akiknek az elődei - többek között - olyan itáliai városállamok abszolút uralkodói voltak, mint például Velence és Génua. Közéjük tartoznak a Grosvenorok, a Braganzák, a Savoyaiak, a Thurn-Taxis-ház, a Thyssen-Bor-nemissza-ház, a Bernadotték, a Hannoveriek, a Hohenzollernek, aztán az Orániaiak, a Grimaldik, a Wittelsbachok, az Agnellik, a Colonnák, a Palla-viciniek, és talán a legfontosabbak, a Guelphsek, akiknek pl. egyenes-ági le-származottja II. Erzsébet, jelenlegi brit uralkodó.” „A ‘Fekete Nemesség’ kiemelkedő szerepét az is jelzi, hogy megalapította a ’Háromszázak Bizottságát’, amely egyike a ’HÁLÓZAT’ három legfontosabb központi intézményének, és több titkos társaságot, s más tekintélyes szervezetet (pl. a Római Klubot) irányít ma is.” A fekete nemesség jelentős szerepet játszott és játszik az Európai Únió létre-hozásában, és mai folyamatos bővítésében (vö. pl.: Habsburg Ottó, mint a Pán-európai Únió elnöke). A végső cél már hosszabb idő óta egy olyan kontinentális szuperhatalom felépítése, amely versenyre kelhet a mai – mind gazdasági, mind katonai értelemben – egyeduralkodó, sőt Európát szinte már vazallus-szerepre kényszerítő Amerikai Egyesült Államokkal. Történt ugyanis még egy kísérlet a Német-Római Birodalom feltámasztására a XIX. század vége felé. A francia szerző, Jean-Luc Chaumeil szerint a Rennes-le-Chateaui rejtély több szereplője a skót rítusú szabadkőművesség egyik szuper-titkos csoportjának tagja volt, mely (az Illuminátusokhoz hasonlóan) teozófián és gnoszticizmuson alapuló Európai Únió megteremtésén fáradozott. Ennek a társaságnak a neve ‘Hieron du Val d’Or’ (Waldorf?! - Cz. L.) volt, a célja pedig a Külkapcsolatok Tanácsáéhoz és a Trilaterális Bizottságéhoz hasonló: létre-hozni egy olyan világméretű, isteni renden alapuló (evilági, politikai) rend-szert, „amelyben az országok csupán tartományok lennének, a vezetőik pedig csupán egy globális okkult elitkormány helytartói.” A kutatók többségében ez egy korai ‘Új Világrend’ jövőképét idézi fel. Baigent, Leigh és Lincoln úgy véli: „A XIX. század során a Sioni Rendház a szabadkőművességen és a ‘Hieron du Val d’Or’-on keresztül megpróbálta modernizált formában újjáéleszteni az egykori Német-Római Birodalmat vagyis létrehozni egy ‘teokratikus’ Európai Egyesült Államokat, amelyet a Habsburg-ház és a radikálisan megreformált katolikus egyház együttesen irányítana.” A kísérlet, úgy látszik, a XX. századi események hatására megfeneklett. Az összeesküvések e homályos és szövevényes hálója a valóság egy olyan szintjére utal, amellyel a napi sajtó nem foglalkozik. Baigent, Leigh és Lincoln ki is jelentették: „Kétségbevonhatatlan bizonyítékok állnak rendelkezésünkre egy szervezett és egységes keretintézmény létezéséről, mely összehangoltan dolgozik a háttérben, fedőszervezeteket használ álcaként. Ezt a keretintézményt sehol nem nevezték meg nyíltan, de minden jel arra utal, hogy valójában ez a Sioni Rendház.” Eltöprengtek a Rendháznak ‘az európai ügyek sötét alvilágával’ is összefüggő rejtett tevékenységén: „ahol átfedés van a maffia, a titkos társaságok és a különböző hírszerző ügynökségek között, ahol a legbefolyásosabb üzleti körök összefognak a Vatikánnal, ahol hatalmas összegeket költenek homályos, titkos ügyletekre, ahol a politika, a vallás, a kémkedés, a pénzhatalom és a szervezett bűnözés között húzódó határvonalak lassanként összemosódnak és közös zavaros érdekterületté válnak, melyben Európa keresztény-demokrata pártjai, az európai egységet célzó különféle mozgalmak, a királypárti klikkek, az újfajta lovagrendek, a szabadkőműves szekták, a CIA, a Máltai Lovagrend és a Vatikán egyetlen hatalmas őrvényben egyesülnek ideiglenesen valamilyen együttes cél érdekében.” Eddig viszont még senkinek nem sikerült pontos fogalmat alkotni a Rendház s az azt körülvevő titkos csoportok mibenlétéről a rengeteg hamis dokumentum, ellentmondásos állítás és a teljes homályba vesző múlt miatt. „A Sioni Rendház kezdett egyfajta hologramhoz hasonlítani, amelynek a képe prizmaszerűen aszerint változott, hogy milyen irányból esett rá a fény és a tekintet - írták 1986-ban. Az egyik szemszögből befolyásos, szerteágazó, hatalmas és vagyonos nemzetközi titkos társaságnak látszott, melynek tagjai a kultúrális, a politikai és a pénzügyi élet kiemelkedő alakjai. Más oldalról viszont zseniálisan ki-tervelt szemfényvesztésnek tűnt az egész, melyet egy kis csoport talált ki valami homályos célból. Bizonyos szempontból talán mindkettő egyformán igaz.” Egyes kutatók úgy vélik: a Sioni Rendház képviselheti a háttérhatalmi piramis csúcsát. Fogékony, politikusi adottságokkal és érdeklődéssel rendelkező fiatal szabadkőműveseket hív a tagjai közé a rózsakeresztességen keresztül, hogy azután a legtehetségesebbeket kiképezze, és a szerveződő egységes világhatalom (a világkormány) szolgálatába állítsa, s eljuttassa őket az Illuminátusok Rendje révén a titkos háttérhatalom, a szabadkőműves rangfokozatok legmagasabbjára. Az új, kibővített Európai Únió pedig - akár volt eredetileg ilyen ‘templomos’ koncepció, akár nem - azon egységes Európáról szóló elképzelésnek a pontos mása, amelyet az Új Világrend urai és a Sioni Rendház megálmodtak... Íme: az Illuminátusoké mellett egy másik, „egyenrangú” történet, melyben egy eredeti legenda kel életre, és elkezd működni, majd a történelem fejére nő… Vác, 2005. május 8. Czike László