Czike László Templomosok és szabadkőművesek Idézetek következnek (kiemelések tőlem: Cz. L.) László András: „A LOVAGI ÚT” című előadásából, amely tézisei 1998. augusztus 1-én a szabolcsi Szűz Mária monostorban hangzottak el. „Mindig voltak úgymond titkos lovagrendek. Hogy ‘titkos’, azt jelentette: annyit tudtak róluk, hogy vannak, - ennél többet szinte semmit. A Grálnak (ti. ‘a Szent Grál’ keresőinek, a ‘Grál Lovagjai’-nak) egy későbbi változata a rózsakeresztesség volt. Az alkímiai hermetika legfőbb hordozója az igazi rózsakeresztesség, - a legerőteljesebben lovagi, ugyanakkor gnosztikus és mágikus út volt, egyszerre. A legszorosabb értelemben harcias lovagrendek virágkora a XI-XIV. század volt. Ezek a keresztes hadjáratokkal függtek össze, amelyeknek az volt a lényege, hogy a kereszténység foglalja el - vissza - a Szentföldet, Jeruzsálemet, a körülötte fekvő földeket, és a Szentsírt mindenekelőtt. A Templárius Lovagrendet 1314-ben IV. (Szép) Fülöp megsemmisítette: le-fejezte, a vezetőit kivégeztette. (A Templárius Lovagrendet is újraélesztették, ezek az újraélesztési kísérletek azonban nem teljesen komolyak.) Azt mondják, hogy a templomosok vagyonát akarták megszerezni IV. (Szép) Fülöp, a pápa és Nogaret kancellár, de egyáltalán nem ez lehetett a meghatározó cél. Volt a Templárius Lovagrendben a kereszténység általános vonulatait meghaladó és felülmúló spirituális erőbeli jelenlét. Valami beavatási, megvalósítási többletre törekedtek: ennek jegyében egy spirituális rémalakot állítottak a középpontba, amelyet Baphometous-nak (‘Baphomet’, a levágott fej, a fejnélküli emberalak kultusza) neveztek, s ez valószínűleg egy beavatási istenség neve. A Rend erősen elmozdult a gnosztikus és mágikus orientációk irányába, és volt egy olyan célja, mely a pápa, a császár és a lovagrend nagymesterének vagy egy nagymester feletti főnek egy személyben való egyesítése volt: a császár legyen egyszerre pápa s a legfőbb személyisége a lovagrendnek, és ez a valaki a Ghibellin-dinasztiából kerüljön ki. (A Ghibellin-dinasztia tulajdonképpen a Hohenstaufen-dinasztia volt, akik azt állították, hogy a császár magasabb rangú a pápánál, mert ‘Vicarius Christi’ vagyis Krisztus helytartója, míg a pápa ‘csak’ ‘Vicarius Petri’, azaz Péter helytartója... Velük szemben álltak a Guelfek - a mai ‘Guelphs’-ek; közülük származik például II. Erzsébet, a mai brit uralkodó is! -, akik a pápa császár feletti korlátlan fensőbbségét ismerték el, mondván, hogy bármikor a pápa lehetne a császár, de ha nem, akkor is felette áll. Tarthatott ez egészen addig, amíg VIII. Henrik - hogy érvénytelenné nyilváníthassa szabályos házasságát - önkényesen ‘ki nem vonta’ Angliát a római pápa fennhatósága alól, megtéve önmagát az anglikán egyház fejének is. E lépésével ugyan nem ‘a vén kontinens német-római császárát’, de a mindenkori angol uralkodót rangsorban feltétlenül a római pápa ‘fölé’ rendelte.) A lovagi tendenciák, mindenekelőtt a Templárius Lovagrend legszorosabban kötődött a Hohenstaufen-Ghibellin törekvésekhez, annyira, hogy a középkor lovagi uralkodását döntő mértékben ez a Ghibellin-szellemiség határozta meg, szoros összefüggésben a Teuton Lovagrenddel és még inkább a Templárius Lovagrenddel, mindaddig, amíg ez utóbbi fennállt... Utána az egész ghibellin-világ összeomlott, az utolsó ghibellin-trónkövetelőt is lefejezték.” A pápa tehát kevésbé vagyonszerzési, mint inkább stratégiai megfontolásokból döntött a Templomos Lovagrend megszüntetése mellett (1313.). Mert nem akart ugyan nyugat-római császár lenni, de nem akarta azt sem, hogy a Pápaság végül is ‘alárendelődjék’ egy evilági hatalomnak: a templomos szellemiségben fogant összeurópai német-római (Stauf) császárságnak, sőt, magának ‘a császárnak’... „Bár Jacques de Molay nagymester halála a templomosok nyílt hatalmának a végét jelentette, bizonyosnak tűnik, hogy a Rend fennmaradt és más titkos társaságokba olvadt. A mai történelemkönyvek és lexikonok majdnem kivétel nélkül azt írják a rendről, hogy a XIV. században véglegesen megszűnt. Csak-hogy nincsen igazuk (Gardner), mert a ‘Jeruzsálemi Templom Lovagi Katonai Rendje’ (a templomosok legújabb megnevezése), amely megkülönböztetendő a később megalakult szabadkőműves templomosoktól, a mai napig is virágzik az európai kontinensen és Skóciában.” Majd Jim Marrs így folytatja: „Picknett és Prince is egyetértett ezzel: ‘A templomos lovagok hatósági elnyomatásának a sötét korszakát követően a lovagrend egy földalatti mozgalommá alakult át, és számos szervezetre még azután is jelentős hatást gyakorolt. Idővel nyilvánvalóvá vált, hogy a rózsakeresztesek és a szabadkőművesek neve alatt a templomosok - az általuk megszerzett tudással egyetemben - továbbra is fennmaradtak.” A ‘felvilágosult’ német Lessinget - író, polemista és esztéta - 1771-ben fogadta soraiba a hamburgi „Három Arany Rózsához” szabadkőműves páholy. A halála előtti évben megjelent „Az emberi nem nevelése” című művében olyan kort jövendöl, melyben a felvilágosult ész kiszorítja a haladás ellenfelét, a vallást. Most a híres-hírhedt „Szabadkőműves párbeszédek”-ből idézek, amely egy ún. ‘tandráma’ (kiemelés tőlem - Cz. L.): „Az egyik (ti. szabadkőműves) aranyat csinálna, a másik szellemet idéz, - a harmadik ismét feltámasztaná a templomos rendet. (...) Amint, és aki megleli a Bölcsek Kövét, azon nyomban szabadkőművessé válik. Megjegyzésem: A szabadkőművesség létjogosultsága - legalábbis ami a személyiségfejlesztés terén élvezett és hirdetett ‘privilégiumukat’ illeti - azon áll, vagy bukik: el tudják-e hitetni a világgal és kiszemeltjeikkel, hogy a világ rendje az emberben belül, és körülötte csak a szabadkőműves alapokon ismerhető és teremthető meg, illetve építhető fel. Úgy képzelik és hirdetik is, hogy a bölcsesség magas foka kizárólag legitim szabadkőművesként, elismert páholy szabályszerűen beavatott tagjaként, a ranglétra fokozatos megmászása révén érhető el. Ebből következik: aki bölcs, az nyilvánvalóan szabadkőműves! Mely ‘magyarázat’ pedig - tautológia. Ez az önigazolási görcs jellemzi Lessing idézett gondolatát is. Az igazság az, hogy a bölcsesség Isten ajándéka, ami magányban is megszerezhető, sőt, a magányos gondolkodás, az elmélkedés csak katalizálja az Istenre való rátalálást, és meg-könnyíti az Istennel folytatott párbeszédet is, szemben a nemkívánatos állapottal, amikor az ember mások befolyása alá kerül, netán már ‘eskü terhe’ alatt. Ám ha az ember bölccsé válhat a szabadkőműves tagság nélkül is, akkor meg miért kellene belépnie? Voltak hajdan templomos lovagok, amint aranycsinálók, szellemidézők is létezhettek. A szabadkőművesek a titkaikat akkor sem vehetik az ajkukra, ha kívánnák. Ámde a titok tisztán kifejezhető, mert csak bizonyos helyzetekben és országokban kellett elrejteni, a rosszhiszemtől óvni, részben félelemből, részben óvatosságból. Vegyük először is a szabadkőművesek és a templomos lovagok kapcsolatát. Az nagyon is lehetséges, hogy valaha szükséges és kívánatos volt hallgatni róla. Most azonban ártalmas lenne tagadni kapcsolatukat. Jobban tennénk, hogyha fennhangon elismernénk és megállapítanánk, hogy mikor voltak a templomos lovagok koruk szabadkőművesei. Hogyan is juthatott volna ilyen különcség eszükbe: feltámasztani a templomos rendet? Az idő, amikor a templomosok szabadkőművesek voltak, eljárt. Európa mindenesetre már túl van rajta, nincs szükség különösebb segítségre.” Mint a Lessing-idézetekből is kiderül - a templomosok és a szabadkőművesek történelmi kapcsolatához nem férhet kétség. Lessing azonban nem láthatta előre minden tekintetben pontosan a jövőt. Lehet, hogy a templomosok beleolvadtak a legkülönbözőbb titkos társaságokba, szabadkőműves páholyokba a Rend közép-kori erőszakos felszámolása után, de az is lehet, hogy nem. Lehetséges, hogy ma is létezik egy olyan központ, mely minden titkos társaság aktivitását templomos alapokon, egységesen szervezi és irányítja, anélkül, hogy ez az ‘összehangolás’ bárkinek is feltűnne, akár kívül van a Renden, akár belül. A jelek arra utalnak, hogy létezik ilyen finom koordináció, akár a templomosok kései utódai végzik, akár mások. A szabadkőművesség lejáratta magát, mint a nemzeteket egymástól szétválasztó (nemzeti forradalmak, szabadságharcok, nemzetállam, a nemzeti kultúra őrzése, stb.) vagy később, mint a nemzeteket integráló (világszabadság, testvériség, jóléti állam, szociáldemokrácia, szolidaritás, szociális piacgazdaság, stb.) eszme egyaránt. Magyarán kimondva: sem a nemzeti, sem a nemzetek feletti ‘meg-oldások’ nem bizonyultak üdvözítőnek. A Föld bolygó ügyei egyre rosszabbul állnak - soha nem volt még a népek életminőségbeli és politikai megosztottsága ennyire tragikus, helyrehozhatatlan, kiegyenlíthetetlen, mint épp napjainkban. Mindazon eszmék, amelyek a felvilágosodásban, az ember Istentől való kevély elrugaszkodásában gyökereztek, megteremtendő az Ég és a Föld paradicsomi egységét hit és Isten nélkül - kivétel nélkül csődöt mondtak, ma már senki nem hisz bennük. A ‘világhatalmi status quo-t’ kizárólag a mesterségesen, az immár végletekig szított paranoiás világrettegés tartja látszólag szilárdan, az emberek egzisztenciális félelmükben - már-már tömegpszichózisban - tesznek csak ‘úgy’, mintha elhinnék a hatalom tanácstalan-fantáziátlan szemfényvesztő hazugságait. Tombol az erőszak, a bizalmatlanság, a bűn és a hitetlenség. Az emberek már minden mögött titkos összefonódásokat, összeesküvéseket sejtenek és egyáltalán nem járnak messze az igazságtól. Noha a Sátán még soha nem állt ilyen közel ‘a végső győzelméhez’, valójában végső vereségéhez került igen közel. Kétségbe-esetten próbálja egy elvetemült, utolsó gigászi erőfeszítéssel magához édesgetni, láncolni a lelkeket, azonban a túlnyomó többség ‘a lelke legmélyén’ már csak Krisztust és második, győzedelmes eljövetelét reméli. Nem a templomosok kora járt hát le, hanem a mindenfajta – szabadkőműves vagy nem szabadkőműves - gátlástalan hazudozóké. A minden szervezkedés mögött összeesküvést sejtő emberek előtt a szabadkőművesség puszta említése is ‘vörös posztó’. Idegenkednek és ösztönösen félnek a szabadkőműves világállam ‘hírétől’: minél inkább hallgat róla a világ-multimédia, annál nyilvánvalóbbnak érzik, látják a létezését. Az emberek nem felejtenek, és már réges-régen meg-értették, hogy az Istent kirekesztő „Szabadság, egyenlőség, testvériség!” jelszó csak üres fecsegés, mákony, és éppen ennek a pogány csalásnak, tartalmatlan szófacsarásnak a közvetlen következménye, hogy mostanra ide jutottunk. A nagy októberi forradalom éppen úgy öncélú vérontásba torkollott, miként a nagy francia; és ‘a megvalósult szocializmus’ éppúgy holtvágánynak bizonyult, mint korábban ‘a nemzeti’. Mint ahogy’ az önmagában paradox ‘békeharc’ sem szűnt meg mind a mai napig, csupán ugyanazok keresztelték át például a ‘terrorizmus-ellenes’ koalíció valódi céljainak az elleplezésére - a végtelen igazság vagy a tartós szabadság hadműveleti fedőnévre -, akik a hidegháborút megvalósították. A szabadkőműves világállam - ahogyan ma már a háztetőkről suttogva hirdeti mindenki! - szervezése ‘az emberiség jólétének végső megvalósítása céljából’ nem jó előjel, nem lelkesítő idea, sokkal inkább: nagyon rossz ómen. Nevezzék bár privatizációnak, integrációnak, globalizációnak vagy bármi más ‘ációnak’, - a szerencsétlen sokmilliárdnyi kamatrabszolga mind azt fogja róla gondolni: ez egy újabb barba-trükk, újabb duplafenekű hasbaakasztás a nincstelen milliók folytatólagos kisemmizésére, vagyis egy újabb szabadkőműves …összeesküvés! A hatalmi status quo fenntartására, a globális világállam zavartalanul tovább-szervezésére egyetlen megoldásként csak a templomos lovagrend újjáélesztése kínálkozik, vagyis ha a hiszékeny emberiséggel sikerül elfogadtatni, hogy ami történik, az egyáltalán nem valami rejtélyes és rettenetes szabadkőműves eskü realizálására, ‘a testvérek kirekesztő világuralmának megvalósításáért’ zajlik, hanem a katolikus egyház, sőt, Isten egyetértésével, beleegyezésével a földi Mennyország megteremtéséért. Vagyis: a világállam instruktorai, komisszárjai és ügynökei nem szabadkőművesek, hanem valójában Krisztus Katonái, akik az Egyház, a Római Pápa fennhatósága alatt tevékenykednek, s a Szent Grál felkent, igazi lovagjai! Ez az egyetlen megoldás, amivel ‘kihúzható a katolikus egyház méregfoga’, megszüntethető a kiközösítés fenyegető veszélye... Hogyha feléled az egykori legendás templomos lovagrend; - minden szabadkőműves be is sorakozhat ‘a rendes lovagok’ közé, s már el is hitethető a keresztényekkel: a szabadkőművesek nem is léteznek, világraszóló hiedelem, blöff volt az egész. Napjainkban ez a forgatókönyv érvényesül. Amilyen ütemben tűnik el, oldódik fel a hagyományos szabadkőművesség, olyan ütemben szaporodnak a minden-fajta, azelőtt ismeretlen, azonosíthatatlan szellemiségű ‘lovagrendek’, amelyek valódi célja, hogy összegyűjtsék, ellenőrzésük alatt tartsák a civil társadalom egy meghatározott szegmensének információáramlását, és meg is osszák a civil társadalmat. Lassanként kötelező előírás, hogy aki magasabb rangú, elismert vezetője kíván lenni a társadalomnak, bármelyik fontos részterületen, annak magától értetődően be kell lépnie valamely ‘regisztrált lovagrendbe’; ellenkező esetben megbízhatatlannak bélyegzik, mint a szocializmusban az ‘ingadozókat’, akik húzódoztak azt állampártba való belépéstől (vagyis a ‘nyílt színvallástól’). Így múlik el a szabadkőműves világ dicsősége, és jön el vele egyidejűleg egy új-templomos lovagkor; azaz nincs új a nap alatt, illetve semmi sem vész el, csak átalakul. Az összes szabadkőművesekből így lesznek szolíd templomos lovagok, akik vallásos buzgalmukban ellepik a katolikus egyházat; megreformálják, hogy alkalmassá tegyék egy ökumenikus egyenvallás ‘befogadó központi’ szerepére, mely egyrészt minden egyistenhitet magába olvaszt majd, az iszlám kivételével - másrészt előkészíti egy új-ghibellinus német-római császár pápai trónfoglalását. Lucifer lábai alatt „A szabadkőművesség egy ezerfelé szétágazó titkos szervezet, amely a világot olyan alapelvek szerint kívánja kormányozni, amelyek Isten tekintélyét és a Szentírás kinyilatkoztatásait figyelmen kívül hagyják. Mivel a katolikus egyház sajátos és speciális küldetése éppen az, hogy az Isten által kinyilatkoztatott tanításokat teljes gazdagságában befogadja és romlatlan tisztaságban megőrizze, és mindezeket az emberiség megmentésére tanítsa - ezért a szabadkőművesek ellene bontakoztatják ki a legnagyobb hajszát és ellene irányítják a legádázabb támadásaikat.” „De a szabadkőművesség a polgári társadalmat is szétrombolja, hisz’ alapelveik ellentmondanak a természet törvényeinek (mint például: a véletlen szerepének, a természetes kiválasztódásnak, stb.) és aláássák ‘a tisztesség és az igazságosság alapjait’. Az a követelés, hogy az államot a vallástól teljesen elidegenítse és a köz hivatalait úgy kormányozza mintha Isten nem is létezne, egy példátlan vak-merőség! „Minden ember (az állam és a közhivatalok tisztviselői, sőt, még a szabadkőművesek is) köteles Istent tisztelni és Neki kegyes hálával adózni, mivel Neki köszönhetik az életet és a földi javakat. A népek és a társadalmak számára is fennáll ez a hasonló feladat.” (XIII. Leó pápa, Enzyklika Humanum genus, 1884. április 20.). XIII. Leó tanítását a Hittani Kongregáció 1983. november 26-i nyilatkozata is megerősíti: „A szabadkőműves egyesülésekkel kapcsolatos egyházi ítélet ezután is változatlan. Azok alapelvei az egyház tanításával összeegyeztethetetlenek, és az egyház tiltja az ilyen szervezetekbe való belépést. Azok a katolikusok, akik a szabadkőműves mozgalomhoz tartoznak, a halálos bűn állapotában vannak és ezért nem részesülhetnek a szentáldozásban.” A szabadkőművesség ma ‘a halál kultúráját’ hirdeti, mivel a fogamzásgátlás, az abortusz és az eutanázia mellett száll síkra. A családok szétzilálásához is hozzá-járul. A szabadkőműves Pierre Simon ezt írta 1979-ben: „Az én igazi létem már nem a testé, hanem a szabadkőműves páholyomé. Az életem többé már nem az Isten ajándéka, hanem csak anyag, amely önmagát hordozza. Elveszíti abszolút szellemét, amelyet a Teremtés Könyvében magáénak mondhatott.” Tehát már tetszőlegesen lehet vele bármit csinálni. „A szexualitást és a szaporodást külön kell választani, és ugyanígy a szaporodást és a szülői mivoltot is. A családról alkotott elképzelést is teljesen át kell alakítani.” Hasonló alapelvek a mozgató-rugói számos más szervezetnek, melyek bár nyíltan nem csatlakoztak a szabad-kőművességhez, de ugyanilyen szellemben működnek. Ezért mondhatta II. János Pál pápa még 1993. augusztus 4-én Denverben (USA) a következőket: „Az élet elleni fenyegetések nem gyengülnek. Ellenkezőleg, óriási méreteket öltenek. Tudományos és rendszeres, tervezett fenyegetésekről van szó.” Vác, 2005. május 15. Czike László