Czike László Az ötvös tüze A következő történetet kaptam: „Egy csapat nő a Bibliát tanulmányozta együtt. Amikor pedig elérkeztek Malakiás könyvéhez, a harmadik fejezetben találkoztak egy verssel, amely ezt mondja: "Leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt". Ez a vers teljesen lenyűgözte az asszonyokat, és azon gondolkodtak, hogy vajon mit fejez ki ez az állítás Isten természetéről. Az egyik nő felajánlotta, hogy utána néz, hogyan tisztítják az ezüstöt, és majd a legközelebbi alkalommal megosztja a többiekkel. Azon a héten a hölgy felhívott egy ötvöst, és megbeszélte vele, hogy elmegy megnézni munka közben. Nem említette neki, milyen célból akarja megnézni, azon túl, hogy egyszerűen csak kíváncsi a tisztítási folyamatra. Miközben az ötvöst nézte, a férfi fogott egy darab ezüstrudacskát, a tűz fölé emelte, és hagyta, hogy felmelegedjen. Közben elmagyarázta: ahhoz, hogy az ezüst tiszta legyen, a tűz kellős közepébe kell tartani, oda, ahol a lángok a legmelegebbek, hogy a szenny kiégjen belőle. A nő elgondolkodott a képen, amint Isten egy ilyen forró helyen tart bennünket, aztán felelevenítette a bibliai igeverset: "Leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt". Megkérdezte hát a férfit, igaz-e, hogy az ötvösnek a tűznél kell ülnie az ezüsttisztítás teljes időtartama alatt. A férfi igennel válaszolt, és elmagyarázta: nemcsak ott kell ülnie, és tartania kell az ezüstöt, de a szemét is rajta kell tartania egész idő alatt. Mert ha az ezüst a kelleténél akár csak egy perccel is tovább marad a lángok között - megsemmisül. A nő egy rövid ideig hallgatott. Azután megkérdezte: "Honnan tudja, hogy mikor teljesen tiszta az ezüst?" Az ötvös mosolyogva válaszolt: "Ó, ez nagyon egyszerű - amikor meglátom magamat benne!" Van egy „elektronikus ismerősöm” – egyik cikkemet elolvasva elkérte az e-mail címemet, és azóta levelezünk a világhálón. Eleinte szőrös pókszerű trójai falovakkal, spyware-ekkel, kerek 461 kilobytos data-minerekkel „ajándékozott meg”, amelyeket persze szorgalmasan és kíméletlenül kiirtottam. Küldeményei gyakran eltömték outlookomat is, amiért csak akkor tudtam másokkal tovább levelezni, ha leveleit előbb kitöröltem postaboxomból, a hálón. Ennek már 4-5 hónapja, s a dolgok időközben rendeződtek – segítségemmel sikerült kitisztítani a gépét, tehát a vírusok elenyésztek. Több hasznos, praktikus dolgot megtanultam tőle: számítástechnikai és technológiai fejlődésem igen jelentősen felgyorsult, amit döntő mértékben neki köszönhetek. De írásai azóta is „záporoznak rám”, és azok szellemi tartalma sajnos a legkevésbé sem akar megtisztulni: könnyebb kiirtani a ki tudja, honnan s milyen „humánus megfontolásból” eregetett pókokat, mint keresztény levelezést folytatni olyasvalakivel, aki utálja Jézust. Könnyebben megy át a teve a tű fokán, mint hogy egy meg-rögzött ember a levelezés során megtérjen pogány eszméiből, melyek lényege, hogy: ha megdobnak kővel, dobd vissza gránáttal… A bosszú szelleme egyidős a bűnbeesett emberiséggel, és Jézus volt az első és mindmáig az egyetlen, aki felvette vele a harcot. A bosszú, a szemet szemért, fogat fogért törvény eszmeiségét száműzendő meg-hirdette az egyetemes szeretet törvényét, melyszerint ellenségeink is felebarátaink, akiket éppúgy szeretnünk kell, mint önmagunkat. Nos, igyekszem mindegyik levelemmel „evangelizálni” e lelke-szegett internet-ismerősömet, de úgy tűnik, mindhiába. Másik ismerősöm le is beszélt az efféle „krisztusi” kísérletezgetésről – már ami a térítést illeti -, bölcsen mondván, hogy a hit különleges kegyelem, és nem is lehet kvázi „egyfajta lelki tölcséren át” lelket, hitet önteni a másikba, mert ez eleve kudarcra ítélt próbálkozás. De hát mit lehet tenni, úgy kell elfogadni mindenkit, amilyennek született vagy amilyenné tették az élet farkastörvényei, az alávaló felebarátai, vagy a vétkező-ingatag önmaga? Netán hagyjam szó nélkül hitetlenségre bujtogató leveleit?! Az alapvető probléma a vissza-visszatérő negatív motívum, miszerint „Isten, Jézus Krisztus nem törődik a világgal, nem törődik az emberek sorsával, nem fizeti ki helyettem a számláimat, nem győzi le helyettem az ellenségeimet, nem foltozza be a beázott háztetőt, nem hagy örökséget helyettem a fiamra, egyáltalán nem gondoskodik semmiről sem, s évezredek óta hagyja rossz irányba fejlődni a dolgokat. Vagyis: vagy nincs Isten, vagy ha van is – hát nem a ’mi’ oldalunkon áll.” Tehát ember segíts magadon, légy önmagad ’istene’, fejleszd magad mindenhatóvá… Ugye, ismerős ez a voltaire-i gőgös gondolat? Írtam már erről – más összefüggésben. A hamis látszat – első pillantásra – valóban Isten ellen szól. De vajon azért születtünk – tisztelet a kivételnek – értelmes lénynek, hogy mindig újra felüljünk hamis látszatoknak? Csak azért, mert az első düh, az első benyomás ’a legjobb’ elv alapján döntünk – elemzés és értékelés, tehát valódi mérlegelés, gondolkodás nélkül? A hit – kivételes kegyelem. És ki érdemes a kivételes kegyelemre? Aki megszenvedett érte. Tehát a szenvedés – tisztít. A tisztító tűz így megtisztít és megedz. Az acélt megedzik – írta egy szovjet klasszikus. Ebben igaza volt… Mi Isten célja az emberrel? Hogy megtisztítsa a bűneitől, gyarlóságaitól – és ha már megtisztult: üdvözítse, ami nem jelent mást, mint hogy a teremtés művének mi is aktív részeseivé válhatunk. Isten beavathat minket a teremtett világ valamennyi csodálatos titkába, de csak azzal a feltétellel, hogy elismerjük (mint az imában): „Mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökkön örökké.” Vagyis: mi is „társteremtővé” válhatunk, hisz’ Isten nem önző, nem csak önmaga szórakoztatására alkotta meg a világmindenséget, de nem is öncélúan. Hanem azért, hogy művének minden örömét (ha úgy tetszik: ’profitját’!) megossza az arra érdemesekkel. Azokkal, akik megtisztultak az önimádattól. Tudomásul kell venni, hogy az ember nem mindenható. Hiába van az ’óriási’ tudománya, többnyire a legegyszerűbb lelki dolgokkal sem képes megbírkózni. És ennek intő példának kéne lennie! Mert hiába a drogok, hangulatjavító bájitalok, operáció előtti ’feldobó koktélok” és egyes CIA-kutatásokból például titkos társaságokká is fejlődött – vö. például vudu, dianetika, Ron Hubbard, szcientológia, stb. – tudat-módosító kísérletek és hatások összessége; maximum a tudatot lehet elhomályosítani vagy némileg kitisztítani, de az emberi lélek titkát semmilyen ’tudomány’ nem tudja, mégcsak megközelítőleg sem feltárni, nemhogy azonosítani, vagy pláne uralni tudná ezt a nyilvánvalóan természetfölötti entitást. Isten vigyáz rá, hogy ez a legfontosabb isteni titok rejtve maradjon az avatatlan, vagyis arra még nem méltó vizsla tudós-tekintetek elől, akik az emberek élve-boncolásával, szikéjükkel az öröklét attributumát kutatják, vagy a halhatatlanná tévő élet-elixírt keresik Lucifer valamelyik vazallusa megbízásából, akik újra ifjúvá klónoztatnák magukat, ha biztosak lennének benne, hogy az agyukkal együtt a lelkük is átköltöztethető megifjodott testükbe. A végső titkok - titkok maradnak a végidőkig. Mégis, mit jelent a záró mondat, hogy: „meglátja magát benne”? Kézenfekvő Malakiás, ószövetségi próféta példabeszédének igazsága. Isten – Malakiás ezt még nem érhette meg, de mi azóta már tudjuk – az embert, mint távlati terveinek legmagasabb szintű várományosát, halhatatlan lélekkel teremtette, saját isteni képmásának tökéletes hasonlatosságára. De hogy előbb még próbára tegye – s ne ’akárkit’, ne akár ’a kígyót’ ölelje a keblére! –, a halhatatlan lelket tökéletlen (porból lett és porrá lesz) testbe ültette, hogy a lélek a teste mintegy foglyaként mutassa ki a foga fehérjét, már-minthogy látatlanban is képes-e elismerni teremtője, az Isten kétségtelen fensőbbségét. Mert aki erre nem képes, az nem méltó, hogy az Isten országába jusson. Isten nem hagyta magára a múlandó testben fogoly halhatatlan lélek teremtményeit. Annyira szerette-szereti őket, hogy a tulajdon egyszülött fiát áldozta fel a kereszten azért, hogy elvegye az ember bűneit. Mint teremtő-gondviselő Atya, végig ott ül a tűz mellett, míg az ember személyisége annyira kifejlődik, hogy önálló felelősséget képes viselni döntéseiért és tetteiért. Ott ül a tűz mellett, és mint a példabeszédbeli ötvös, a tűz kellős közepébe mártja az ezüstöt – az embert! -, vagyis egyre újabb megpróbáltatások elé állítja, hogy kiismerje: a szabad akarat ezüstöt, vagy alpakkát takar. Engedi, hogy a kínok tüze átjárja az ember lelkét – hogy megismerje a bűnös ember által megfeszített Krisztus szenvedéseit a kereszten -, mert a tűz lángjai közt ismerszik meg az ember igazi természete. Ha tisztul a lélek, akkor Istenhez fordul, - ha inkább feketedik, akkor a Sátán a győztes. Ha ezüst, akkor megtisztul a fénye, ha alpakka, hát ’gyáván’ megolvad. Isten engedi, hogy a tűz heve átrendezze az ezüst fémes kristályrács-szerkezetét, mert tudja: a vegytiszta nemesfémet csak kockázattal lehet előállítani. De csak addig és annyira hagyja a tüzet tombolni, míg nem tesz kárt az ezüstben. Tudja, hogy a hamis fém olvadáspontja alacsonyabb, adott hőmérsékleten tönkremegy. A hőmérsékletet tovább emelve, a tisztuló ezüstből mind kiégnek a szennyeződések. Isten nem engedi, hogy a tűz, a szenvedések kárt tegyenek különleges teremtényében, de meg kell várnia, míg a próba beteljesül, és kiderül a végeredmény. Ennek egyetlen módja van. A szenvedés, az üdvözülésért viselt kín – tisztít. Isten addig ’égeti’, tisztítja az ezüstöt, a teremtett emberi lelket, míg-nem egyszer csak az olvadt fém színe hirtelen ki nem tisztul és Isten – akár egy vakító-fényes tükörben – a lélek színében meglátja isteni saját magát. Akkor a lélek már ’készen van’ - megtérhet alkotójához. Tény és való: Isten szándékai és útjai kifürkészhetetlenek. A teremtés nem kommersztermék-gyár, nem futószalagról jönnek le az üdvözült lelkek, hosszú tömött sorokban. Isten – mint egy kézműves – minden lelket egyedileg, ’lélekre szabott’ módszerekkel, technikával tisztít, üdvözít. Nincs egyen-technológia. Isten a legjobb ezüstműves, s az egyetlen lélek-műves. Bízzuk rá magunkat, jobbat úgysem tehetünk. Te is, ismeretlen internetes barátom. Vác, 2005. május 27. Szeretettel: Czike László