Részletek Sándor András és Czike László másfél éves levelezéséből: 1. Hatalom és forradalom Az istenfélő, a keresztény ember nem nagyon tud mit kezdeni a földi hatalommal; nehezen, vagy sehogy sem igazodik el a politika útvesztőiben. Krisztus országa ugyanis nem evilági; a napi politika viszont nagyon is az: a hazugság és az ármány, a cselszövés művészete, - a hatalom állandó kísértése az egyre nagyobb bűnök elkövetésére. Czike László (1996. XI. 8.): "Krisztus óta persze a legmodernebb vallás a kereszténység, - ám minden egyes ember szuverén joga, ha 'vallásilag más' kíván lenni, vagy ha meg akar maradni az egyistenhitnek egy történelmileg ősibb szintjén. Ahhoz viszont senkinek/senkiknek nincsen joga/joguk, hogy egész nemzeteket, országokat a liberális hitetlenség mocsarába süllyesszenek: pénzzel, erőszakkal és agymosással a hitetlenséget tegyék kötelező és intézményes világ-vallássá. Ez a fasizmus! Amennyiben hihetünk Czére Bélának; már a waterloo-i csata kimenetelét sem a résztvevő népek vagy hadseregek hite, érdeke, igazsága, vagy effektív ereje döntötte el, hanem valami egészen más erő. De már a francia forradalom sem igazán tiszta ügy, - sokkal inkább a Sátán felemelkedése, mint az egyén, a népek, vagy az emberiség kvázi-öntudatra ébredése. Rövid konszolidációs időszakok után mindig újra, megerősödve tér vissza a Sátán uralma. Ennek a borzalmas folyamatnak méltó végkimenetele a XX. század története. E században már egészen rövidek, és egyre rövidebbek a viszonylag csendes, haladónak tűnő időszakok. A kommunizmus létrejötte és őrülete, a hitleri fasizmus rémtettei, - mind, teljes egészében a Sátán elképesztő ütemben koncentrálódó hatalmának megnyilvánulásai. A holocausttal a Sátán Krisztus kereszt-áldozatát, és annak összes valódi eredményét akarta egyszerre megsemmisíteni, - ami hajszál híján sikerült is neki. Mindezek után a kettős - valójában egységes (!) - USA-SZU világhatalom látszólag csendes (hidegháborús) évtizedeiben, a "dialektikus békeharc" leple alatt észrevétlenül újból felnövekedett a Sátán. A szemünk láttára, mégis láthatatlanul felcseperedett az Antikrisztus, létrejött a pénz kizárólagos uralmán alapuló társadalmi rendszer, - beteljesült Orwell rettenetes látomása. Összeomlott a szovjet birodalom, csak azért, hogy az USA irányításával az egész Földön egyeduralkodóvá válhassék a liberális (!) világ-kommunizmus. A magyarországi rendszerváltás talán a világesemények fókusza, talán az egyik utolsó esély (lehetett volna) arra, hogy ez a földi világ esetleg teljes egészében mégiscsak elkerülhesse a közeledő Armageddon-t, vagyis az Apokalipszist. Az SZDSZ kétségtelenül rendszeridegen a magyar politikában. Viszont szerintem választói érdekeit képviseli, - a kozmopolita világpártét. A magyar választók minimum 10-15 százaléka ugyanis a kozmopolitizmusban, a világkormány korlátlan magyarországi uralmának megvalósulásában érdekelt. Nehezen írom le: de valószínűleg sokkal erősebbek, mint mi, nemzetiek. Mit lehet tenni?! Kollaborálni, besáncolni, vagy harcolni az utolsó lehelletünkig: vállalva még az esetleges ‘értelmetlen’ mártíromságot is. Krisztus felvilágosított bennünket, hogy országa nem e világról való, valamint hangsúlyozta az élet szentségét. Sosem mondta, hogy mindenki köteles követni az Ő keresztáldozatát, pláne nem bíztatta az emberiséget a kollektív öngyilkosságra. A Sátánt az egyén maximum a horrorfilmekben győzheti le; valójában azonban a Sátán egyedüli méltó ellenfele az Isten. Ha istenes életet élünk, Isten bennünk lakik, és nem engedi belénk férkőzni a Sátánt, - így védekezni azért képesek vagyunk. De a Sátánt transzcendens értelemben megtámadni és legyőzni egyedül Isten képes, ez az Ő privilégiuma. Más dolog az Antikrisztussal dacolni, - ővele talán érdemes és lehetséges. Súlyos dolgok ezek, mindenki saját lelkiismerete szerint dönti el, mit csinál. Határozottan az a véleményem, hogy túl sokat nem lehet ugrálni. Képtelenség békében együtt élni a multinacionális cégekkel, a multi-kultúrával, a torz másság-kultusszal, a Coca-Colával, az AIDS-szel, a Hit Gyülekezetével, az Internettel, - s eközben mégis megpróbálkozni kirekeszteni a világpénzt, a világkormányt és mindenütt hangyaként ott nyüzsgő ügynökeit." Sándor András (1997. I. 17.): "Elkeseredésed érthető, de nem célszerű. Kb. 1942-től kezdve Magyarországon minden tisztességes íróembernek tömve voltak a fiókjai. Ezt itt meg kell szokni, vagy meg kell szökni, de ma már ez sem lehetséges, mert nincs 'szabad világ'. Az egész világ fogoly. Én is azon veszem észre magam, hogy mindinkább egy saját belső szabad világot teremtek magamnak és baktatok kifelé a nagy Babilonból, holott ezt az apokaliptikus felszólítást a kifutásra még 1994-ben sem tartottam aktuálisnak. Tegnap este láttuk a Honfoglalást. Vegyes érzelmeim vannak. Kamerával festett, nagyon szép mozgó freskó, de látszik, hogy nem volt pénz elég statisztára, és így ötven magyar hajtotta végre az egész honfoglalást. Kár volt Árpádot egy taljánnal játszatni, aki, ha megfeszül, sem tud magyar lenni. (Miért is tudna?) Zenei struktúrája nem pentaton, s így nem korhű. Feleségem szememre hányja, miért keresek csomót a kákán. Dehát ez olyan káka, mely tele van csomóval, legfeljebb úgy tehetek, mintha síma lenne. Mindazonáltal nem lehet elég hálásnak lenni a készítőinek, Isten áldja meg őket. Megtették, amit csak tudtak. Bethlen Gábor módjára kell politizálni. Ha a magyar túléléshez éppen a törökön keresztül visz az út, hát Isten neki, fejedelemmé választatom magam a török katonák gyűrűjében, azt csak én tudom, hogy sohasem a szultánt fogom szolgálni (de hadd higgye).” Czike László (1997. I. 31.): "Amit Bethlenről mondasz, nagyon érdekes, és azt gondolom, hogy mélyen igaz - egyesekre. Ez lelkialkat, személyiség, valamint idegi tűrőképesség kérdése - legfőképpen jó gyomor kell(het) hozzá. De nem hiszem, hogy én képes lennék effajta intellektuális-taktikai kettősjátékra. Sosem tudnám hitelesen előadni, hogy sztárolom és híven szolgálom az - esetleg Orbán Viktor nevű - fiókdiktátort, miközben valójában másként gondolkodom, más célok mozgatnak, és talán egyébként sem hiszek az egészben. Az a baj, hogy én alapjában véve nem hiszek sem a monarchiában, sem a demokráciában, sem a liberalizmusban, - de persze anarchista sem vagyok. Egyedül Jézus Krisztusban hiszek, az Ő országa azonban nem e világról való. Csak végszükség esetén születnek olyan uralkodók, akik nemesek és népiek is egyszerre, akik tudván-tudják, hogy uralkodásuk legfontosabb célja az ország első embereként is Isten szolgálata. Sajnos, Mátyások ritkán születnek. A jelen Magyarországának igazi nagy kérdése éppen ez: végszükség áll-e fenn? Mert ha igen - a helyzet nagyon így fest! -, akkor kell egy Mátyás, és ezért lesz is egy Mátyás. Isten - Deus ex machina - ugyan nem irányítja közvetlenül a világtörténelem folyását, viszont konvergensre tervezte az egészet! Az emberi társadalom fejlődésében - mint ahogy már a koacervátum-cseppben is ott szunnyad a radiális energia: az Élet! (Chardin) - a meghatározó törvényszerűség a közeledés Jézus Krisztushoz, Istenhez, a kollektív üdvözüléshez. Namármost lehet, hogy túl hirtelen és merész logikai absztrakció, de én kizártnak tartom, hogy Isten általában is lemondjon a nemzetek sokféleségéről, konkréten a magyarságról. Francis Fukuyama nem volt egészen hülye, amikor azt írta, hogy a liberális demokráciák megvalósult világhódításával véget ér(t) az emberi történelem. De nem tudta, hogy mit írt le! Az emberi történelem első szakasza Krisztus megszületéséig tartott. A második szakasz - Fukuyama történelme - Krisztus újabb eljöveteléig tarthat. A liberális demokrácia dominánssá válása, megvalósult világuralma szükségszerűen az egyközpontú, centrális hatalmú, egységes világállam kialakulásához vezet, amely elkerülhetetlenül a népek, a nemzetek olvasztótégelye lesz. Ez ellen lehet, és kell is küzdeni - Isten nekünk talán éppen ezt szabta próbatételül! -, ám a tendencia végérvényes. Aki a zúgó-habzó áradatban kapálózva-evickélve érzi-hallja a közelgő zuhatag (a vízesés) moraját; tudja, hogy nincs kiút, és ezért kétségbeesésében káromkodik, szidni kezdi Istent, majd a felesleges rugdalódzás erőfeszítéseitől kimerülve eszméletét veszíti - annak hite kevés, az a Biblia szavaival élve kicsinyhitű. Amikor minden remény elveszni látszik, amikor már minden küzdelem reménytelennek tűnik, amikor az Antikrisztus hatalma delelőre hág, amikor a nemzetek már feloldódni látszanak a Coca-cola olvasztó-tégelyében, amikor Fukuyama történelme véget ér: akkor másodszor is eljön Jézus Krisztus. A feladatunk éppen az, hogy "egy újkori Mátyással" az élünkön megmentsük a magyarságot, hogy az még létezzen, amikor Krisztus eljön ítélni eleveneket és holtakat. Még nem egészen értem, hogy ez az egész miért fontos, de tudom, hogy igazam van. Talán azért, mert az üdvözülés misztikus hierarchiájában valami módon külön-külön is létezik az egyéni, a páros, a családi, a nemzeti, valamint a kollektív emberiségi üdvözülés is." Sándor András (1997. III. 12.): "A szétesésre hajlamos magyarok önmaguk közül sohasem tudtak királyt választani. Az Árpád-ház még az állami lét előttről eredt. Kihalt, - azután már Nápolyba mentek királyért. Aztán Luxemburgba. Akkor választottak egy erdélyi populistát, azt is megbánták, rögtön mentek Lengyelországba királyért, azután Bécsbe (Zápolya nevetséges volt). Avval be is vásároltunk, a Habsburgokra ráment az ország. (Európa lézengő ritteréről, Otto von Habsburgról mindig Deák Ferenc beköpése jut eszembe: 'Akinek a szél lefútta a kalapját, nem tud olyan méltóságosan futni utána, hogy nevetségessé ne váljék.') Az az Isten különös kegyelme, hogy 1989-ben Soros annyira nagyvonalú nem volt, hogy hazatelepült volna (nem adva föl nyilván a newyorki lakását sem), elnökké választatván magát (egy prezidenciális rendszerben, persze): ide a rozsdás bökőt, hogy a magyarok lelkesen megválasztották volna, akár ózonpajzsra emelvén. Fő, hogy nem hazulról való és nem kell megpukkadni az irigységtől: mért ő, mért nem én. Az a baj, hogy ezt már a Moszad is tudja. Úgy játszik velünk a Moszad, mint most itt az előszobában Picur, jó öreg Mirci komám fia, a rózsaszínű gumigolyóval. Beleszámítja a Világbankot is, annál is inkább, mert ott is van 'kácá'-ja." Czike László (1997. III. 16.): "Ne haragudj, de kicsit vitatkoznom kell Veled! Nem hiszem ugyanis, hogy a magyarok önmaguk közül sohasem tudtak királyt választani. Inkább azt gondolom, hogy a magyarság - mint hagyományos pusztai nép - hosszú évszázadokon át problémamentesen és kiválóan megoldotta saját vezéreinek folyamatos utánpótlását, ami a kárpát-medencei letelepedés után sokkal nehezebbé vált, hiszen megváltozott, új követelményekhez, módszerekhez kellett igazítani a nép vezetését is. Fel kellett építeni az európai feltételeknek megfelelő államot, amelynek a megteremtésében és működtetésében a magyar nemzetnek és vezetőinek nem volt tapasztalata. Ezzel együtt a magyarság a természetes kiválasztódás révén olyan királyokat és vezetőket termelt ki magából, mint például: Szent István, IV. Béla, Szent László, Hunyadi János, Mátyás király, Rákóczi fejedelem, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Nagy Imre, stb. Hunyadi Mátyást kifejezetten közvetlenül a magyar nép választotta királyává, és egyáltalán nem választott rosszul. A tréfát értem, de Sorost szerintem soha nem emeltük volna ózonpajzsra!" Sándor András (1997. III. 19.): "Fiatalon Fekete Gyula is, én is komolyan hittünk a kollektivitás elsőbbségében az emberi csoportkultúrában. Abban nőttünk fel, hogy 'énekelje el a keresztyén gyülekezet' (református liturgia), s nem abban, hogy 'énekeljétek el, keresztyén atyámfiai'. A két szélsőség a közgazdasági szférában egy gúzsbakötött, börtönbe zárt nép belső impulzusait fejezi ki. Amikor a márianosztrai, meg a váci fegyházban ültünk, minden zárkában két párt volt: az egyik szerint ki kell törnünk és ezzel fellármáznunk a világot, a másik szerint mennél hamarosabb amnesztiára kell játszanunk. Volt még egy vágyálom: 'jönnek a jenkik a csokoládéval'." Czike László (1997. III. 16.): "Ez a koalíció már régóta látványosan - ulti-nyelven - betlit játszik, legfőbb célja, hogy a 'korgó gyomrok forradalma' kirobbanásának időpontját áttolja a következő ciklusra. Torgyán és az FKgP kiválóan alkalmas a bűnbak szerepére, néhány hónap után hatalmasat bukhatnak, és így a vállukon elviszik a spontán népfelkelés balhéjának teljes ódiumát. Ezért aztán ha Orbán Viktornak van egy csöpp esze, sosem lép koalícióba az FKgP-vel. Ha mégis megteszi, akkor együtt buknak: és szinte azonnal visszatér a kommunizmus, ahogy szokott. Ezek a valódi realitások, illetve a valós veszélyek. Két megalapozatlan, zavaros, irreális - ráadásul ellentétes! - gazdaságpolitikai koncepcióból semmilyen vegyítési arányban nem lehet egy jót összeötvözni." Sándor András (1997. III. 19.): "Már az Egri Dohánygyárban mondtam: Kádárék arra játszanak, hogy az utánuk következő garnitúra vigye el a balhét. Nos, Antallal el is vitették. Most másodszor akarják megcsinálni ezt a bamba magyarokkal. Aknamező-telepítés ostoba magyarok számára, akiknek mindent megér, hogy 'egy nyáron át táncoljanak'. Megint azt mondom: királyt választani maga közül a Gens Hungarica sohasem tudott. Az viszont igaz, hogy kivételes pillanatokban (honfoglalás, török invázió, német invázió, forradalom, modernizálódás-polgári átalakulás) kinőttek a nemzetből hivatott vezetők. Nagy Imre, sajnos, nem az volt. Őt a körülmények sodorták oda, jóindulatú volt, de nem vezér. Az volt viszont Hunyadi János, Zrínyi, Kossuth. Igazán hiteles könyv 1956 történetéről nincs. Ha mindet elolvasod, amit róla írtak, összerakhatsz magadban egy képet. Sándor András (1997. IV. 10.): Stumpf István azt mondta Csurkáról a Magyar Nemzetben, hogy a számára olyan, mintha kis csapatával, egy nemzetiszínű zászlóval ott állna a barrikádon és tüzelne, miközben a globális pénzmaffia tankjai már körülvették a barrikádot. Mindig 48-as voltam, s több negatívumát soroltam magamban 67-nek, mint pozitívumát. Ki tudja, nekem van-e igazam, azt gondolom, az, hogy én úgy érzem, hogy én a magam igazáról vagyok meggyőződve, nem jelent semmit. A 48-asság egyfajta alkat. Csurka is 48-as, csak ő türelmetlenebb, mint én (noha én sem vagyok éppen a türelmesség emlékműve). Az is lehet, hogy anakronisztikusak vagyunk, de 60 éven túl az ember már nem tud gyökeresen megváltozni. Vannak persze vénlányok, akik idősecskén is vőlegényváró menyasszonyok. Node itt nem is arról van szó, hogy lehet-e kiegyeznie két erőnek, mely nem bír egymással. 67-ben két keresztény társadalomról volt szó (tehát azonos neveltetésűekről), amelyek közül az egyik fölényben volt ugyan, de nem akkorában, hogy lemondhatott volna a másiknak a támogatásáról nála erősebb ellenfelekkel szemben. Most más a helyzet. Az egyik meg akarja ölni a másikat, amely ki van szolgáltatva neki." Czike László (1997. IV. 13.): "Abban tökéletesen igazad van, a megalázottság egy bizonyos fokán túl - vagyis 'bármi áron' - bizony már nem érdemes élni sem. Aki teljesen elveszíti az önbecsülését, az undorító véglényként éli le hátralévő életét. Ilyenkor mindig Spartacus jut eszembe, akiben a megfelelő pillanatban azonnal 'feltámadt' a téli álmot szunyókáló emberi önérzet. A várva várt meg-felelő pillanat eljöttéig csak a biológiai élnivágyás, az életösztön működött a látszólag reménytelen jövőjű rabszolgában. A hangsúly a 'megfelelő' szón van. A mostani pillanat nem megfelelő. Mostanában gyakran idézik Antall József híres mondását: 'Tetszettek volna forradalmat csinálni!'. Békés polgárok ugye nem akarhatnak forradalmat. Antall József beteg-cinikus hangsúlya a 'tetszettek volna' kitételen lehetett, - ugyanis, ha nem tetszettek, akkor most már tessék tisztességesen végigcsinálni az ún. 'békés rendszerváltást'. És, mivelhogy nem tetszettek - hiszen az urak a forradalom lehetőségétől is finnyásan elfordultak! -, hát tessenek végérvényesen letenni róla. Ez az! A megfelelő pillanat tovaszállt, akár egy szabad madár... Nem hiszem, hogy tévednék: Antall 'profi' volt, Csurka csupán jószándékú, ám önfejű 'amatőr'. Antall 'ki volt képezve' arra, hogyan kell ügyesen manőverezve elkerülni a forradalmat, Csurkának forradalomcsináló 'képzettsége' nincsen. Határozottan az a véleményem, hogy a forradalmakat a történelemben minden esetben művileg gerjesztik, vagy 'menet közben' ülnek a nyakára (pl.: Lenin, Kun Béla, Szamuely, Rákosi), folyamatosan manipulálják és irányítják (mint: Robespierre és Danton), majd a végén szépen el-, illetve vérbe-fojtják (lásd: Windischgraetz, Haynau, vagy Kádár). Jézus volt a történelem egyetlen forradalmára, akinek a forradalma közvetlenül nem fakasztotta sűrűn embertársai vérét, 'csupán a sajátját' ontotta az Isten báránya, azt is érettünk, emberekért. Embervért ontani senkinek nem állhat jogában, mégoly' magasztos célokért sem. A forradalmár többnyire ártatlan ezrek vérét áldozza fel a saját maga által elképzelt eszmékért, ám ideái vajmi ritkán igazolódnak. Egy rab-szolganépnek történelmi joga (akár évszázadokon át is) jóhiszeműen 'bárgyúnak' lenni/maradni, senkinek sincs joga önkényesen, önhatalmúlag, pláne rossz idő-pontban forradalomba vinni őt! Bármely nemzetnek alapvető feladata - joga és kötelessége - át-és túlélni a történelem viharait. Nem juthat el Istenéhez az a nemzet, amelyet éppen nyughatatlansága miatt irtanak ki. A rabszolgaság 'jobb', mint a halál. A magyar tipikus rabszolganép, mert nem tud uralkodni másokon, hiszen még saját magán sem (kiemelés: Tőled). Nem az a kérdés tehát, hogy rab-szolgák maradjunk-e, hanem az, hogy: ki alatt, és milyen körülmények között?" Sándor András (1997. IV. 17.): "Örülök, hogy jószándékúnak látod Csurkát. Ez mostmár széltében így van (ezt már csak a leghisztérikusabb judeonácik vonják kétségbe, akik az akasztását követelik a halálbüntetést nem ismerő országban, nomeg Surján, a derék keresztény); mostmár csak amatőr, kor-tévesztő, sajnálatra méltó hibbant. Ez már haladás. Lehet, hogy Antall 'profi' volt (ámbár ezt kétlem), de igaza Csurkának volt, az amatőrnek. A politikában az amatőrök tisztességes emberek, a profik pedig szélhámosok. 'Mondjátok meg annak a rókának!' - üzent Jézus Heródesnek. Majd amikor megítéltetik egyszer ez a kor, a kortévesztők fognak igaznak találtatni, mert a kor Isten-, ember- és életellenes volt. Ha pedig ez így van, akkor mi sem természetesebb, mint megtagadni az Isten-, ember- és életellenes kort. Ne haragudjál, de a forradalom nem azonos a vérontó lázadással. A valóságos forradalmak nem mások, mint ugrásszerű bekövetkezései egy gyökeres változásnak, amely egy folyamatban, a régi rendszer burkában megért. Vérontást mindig a régi rendszer kedvezményezettjei kezdeményeznek (bécsi kamarilla, Gerő, Zsukov, stb.). Kétségtelen, nálunk most nincs forradalmi helyzet, csak elkeseredés, és rossz esetben törés-zúzásra való hajlam türelemvesztésből eredőleg. Ez nagyon rossz lenne. No persze, könnyű nekem. Akkor válna el az izé a májtól, ha most lennék 50 éves!" 2. Nemzeti tépelődések Orbán Viktorról 1996. május 21-ikén írott "Nyílt levél Orbán Viktorhoz" című cikkem végülis "Orbán Viktor szupersztár" címmel jelent meg a Demokratában, augusztus 8-ikán. Folytatása, "A Torgyánok fejedelme" (1996. augusztus 18.) viszont soha sehol nem jelenhetett meg. Sándor András, miközben kitűnőnek tartotta a cikk gondolatmenetét, súlyos hiányosságot - "fehér folt maradt benne egy nagyon-nagyon jelentős politikai tényező!" - fedezett fel az alább idézendő szöveg-részben, melyet egyébként én anno Bencsik Andrásnak, a vitanyitó cikkemre írott válaszából idéztem... Így kezdődtek a levelezésünkben foglalt tépelődéseink Orbán Viktorról. "Én sem tartom reális alternatívának azt a megoldást, mely szerint türelmesen várjunk addig, míg egy Antall József, közvetlenül az 1998. évi választásokat megelőzően, teljes fegyverzetben elénk nem ugrik. Ez a 'spontán előugrás' még egyszer nem fordulhat elő, másrészt mi minden származott abból is..." Sándor András (1996. XI. 1.): "Antall a valóságban nem spontánul ugrott elő, hanem egy 1985. óta szisztematikusan végrehajtott kiválasztás eredményeként, amikor ugyanis az SZDSZ amerikai főnökei kiválasztották a szóba jöhető, különböző irányú vezetőket a majdani tulajdonosváltás idejére (amikor is Magyarország Gorbacsov tulajdonából átmegy Bush tulajdonába), bármilyen választási eredmény esetére. Antall József volt a kisgazda-jelölt, de mivel a Kisgazdapárt nem fogadta be, átmanipulálták az MDF élére, - ha tetszett a tagságnak, ha nem. Ami tehát a gondolatmenetedből kimarad(t), az az ország függő helyzete egy bizonyos transznacionális pénzcsoporttól és az ezzel össze-fonódott radikális zsidó nacionalizmustól. Mert amikor Jeszenszkyék-Szabóék kiváltak az MDF-ből, ezt egyenesen a fentiek szolgálatában tették, abban a reményben, hogy kapnak tőlük majd valamiféle szerep-alamizsnát, hiszen Bronfmanéknak-Soroséknak nemzsidó kiszolgálókra van szükségük. Kérem, próbálja meg ebben az összefüggésben is átgondolni Orbán Viktor esetleges miniszterelnöki szerepét. Ezzel véletlenül sem akarom mondani, hogy O.V. alternatívája Torgyán." Czike László (1996. XI. 8.): "Csurka István írta a Fórumban Orbán Viktorról, hogy minden rajta múlik: megtartja, vagy eldobja Antall József stafétabotját. Azt hiszem: a dolog valahol tényleg ilyen egyszerű. Ugyanaz az ember meg is tarthatja, illetve el is dobhatja. A (választási-változtatási) lehetőség Antall előtt is nyitva állt, ám ő - mint tudjuk - nem élt vele. A napokban hallottam a hirt: Orbán Viktor találkozott Torgyán Józseffel, akivel megegyeztek: Orbán lemond a miniszterelnökségről, viszont így ő lesz Torgyán külügyminisztere. Nekem is vannak komoly kétségeim aziránt, hogy vajon Orbán Viktor elvállalja-e a sors által reá osztott kegyetlenül nehéz szerepet, vagy sem. Egyelőre úgy néz ki, hogy nem. A ‘történteket’ (értsd: titkos megegyezés) Bencsik így értékelte: ‘Látod? A becsvágyó Orbán lepaktált Torgyánnal, mert karrierizmusát a külügyminiszteri szék is kielégíti!’ Szerintem a dolog ennél sokkal bonyolultabb. Valaki külföldről figyelmeztethette Orbánt, hogy a szociál-liberális krach utáni balhét még vigye el Torgyán, és csak azután jöhet el az ő ideje. Az SZDSZ szerepe itt kétirányú lehet. Megpróbálják kompromittálni Orbán Viktort, ám ha Orbán hajlíthatatlan: igyekeznek tőrbecsalni őt. Lehet, hogy lépre megy. Mindenesetre az ügy nem lefutott, valószínűleg készülődnek is már a street-fighterek. Úgy gondolom, hogy Orbán Viktor személyes becsvágya - hozzá még vitathatatlan politikai tehetsége - olyan nagy ‘előny’, hogy a jelenlegi mezőnyben gyakorlatilag verhetetlen. Sőt, csapdába csak úgy eshet, ha megszédül s megfeledkezik a kötelező óvatosságról. A történések azt bizonyítják, hogy nagyon is óvatos. Óvatosabb, mint amilyennek önmagától szabad volna lennie... Talán Orbán Viktor esetében minimalizálható minden kockázat. Nemcsak ravasz és becsvágyó, hanem helyén van az esze is. Diktátornak tűnik, de csak azért, mert igazi urainak ő az egyetlen kiválasztottja. Ezek az urak pedig bizonyosan nem az SZDSZ-ben ülnek. Az SZDSZ szerintem egyébként is szétesőfélben van: az eredeti kemény mag "legfélelmetesebb" tagjai tanácstalanul forognak a saját tengelyük körül, mint megannyi keringő dervis. Újabb urak jönnek, szolídabb kiadásban...” Sándor András (1996. XI. 20. - "Felhő-arcok" cikkből): "Nos, ha Csurka nem uralmár-típus, ezt Giczyről és Lezsákról még inkább el lehet mondani. Szabó Iván nem vezető, hanem specialista, Jeszenszky pedig tipikus második ember, bár a becsvágya nem közönséges. Így marad a mezőnyben a két rímelő név: Torgyán és Orbán. Szegény ember vízzel főz. Mindkettő mögött jelentős erők vannak: Torgyán mögött a tömegek, - Orbán mögött a nemzetközi hatalmak. Torgyán Antall antipólusa, Orbán Antall áldását bírja. (Ennek köszönheti a külhatalmi támogatást is.) Torgyán közeledik a hetven felé, Orbán fiatal. Torgyán mindenestül plebejus népvezér-jelenség, Orbán Viktor intellektuális. Mögötte külföldi főiskolák és a "Liberális Internacionálé" tekintélye is áll. A neve az egyszerű parasztoknak s a Hornban csalódott "kádáriánus" kisember-tömegnek mit sem mond, annál inkább van esélye megszerezni az értelmiség bizalmát. Torgyán az értelmiségnek ellenszenves, de országszerte bizalmasan "józsibácsizzák" őt a paraszti és kétségbeesett kisember-milliók. Mind a kettő szomjas a hatalomra, de külön-külön egyik is, másik is Tantalos marad. Nem mond-e nagyon sokat, hogy a maga egyívásúival mindkettő illeszkedésképtelen (számítógépes tolvajnyelven: "inkompatibilis")? A hangsúlyozottan (bár kissé felületesen) nemzeti-konzervatív Torgyán József nemcsak a nemzeti-radikális Csurkától határolódik el, de a nemzeti-konzervatív MDF-től is; - a liberális Orbán máris "aljas és gyalázatos" jelzőt kapott azoktól, akiket Soros indított vele együtt el: a szabaddemokratáktól. Mármost, ha ketten nyújtózkodnak a hatalomért, de egyik sem éri el, a hatalom azt is megéri, hogy egymás vállára álljanak. S mikor már a gyümölcsöt leszakították, majd megmérkőznek. Az ókori Róma már produkálta ezt a modellt: a két rivális ideiglenesen társul és maga mellé vesz egy pénzembert; - azután egymás ellen fordulnak, és az erősebbik (a "jobb politikus", illetve a pénz támogatottja) győz. Ezt a modellt nevezték el triumvirátusnak. Az első volt Ceasar, Pompeius és Crassus, a második Octavianus, Antonius és Lepidus. A rendszeralkotó hatalom kérdése Caesar és Pompeius, illetve Octavianus és Antonius között dőlt el. Akármilyen perverznek hat: lehetséges-e egy olyan felállás, hogy miniszterelnök Torgyán, külügyminiszter Orbán Viktor? Lehetséges! Nem erről álmodunk (már csak azért sem, mert ez csak akkor kerülhet közel a realitáshoz, ha az agresszív külső erők is integrálják terveikbe), de rövid távon a reáliák erősebbek, mint az álmok.” Czike László (1996. XII. 8.): "Végre megkaptam a FIDESZ-től 'A polgári Magyarországért' vitairatot, és jelenleg tanulmányozom. Nem vicc: tényleg majdnem olyan, mintha Csurka István írta volna! Az Ördög ilyen gonosz lenne, hogy tökéletes plágiumot követ el?! Én csak a következőket nem értem: minden, sokévtizedes eltévelyedését megbocsátjuk Pozsgay Imrének, sőt össznemzetileg tiszteljük, csodáljuk és visszasírjuk (?) Antall Józsefet, komolyan el tudnánk képzelni a miniszterelnöki bársonyszékben Torgyán Józsefet, minden további nélkül elfelejtjük 'azt a bizonyos aláírást' Csurka Istvánnak, mint tékozló fiúkat visszavárjuk 'a közös nemzeti ellenzéki akolba' Jeszenszky Gézát, Kónya Imrét, Kulin Ferencet, Szabad Györgyöt, pedig ők erejük teljében, képességeik tető-fokán követték el súlyos tévedéseiket! De már nem tudjuk megbocsátani Orbán Viktornak, hogy fiatalon-éretlenül-tapasztalatlanul egykor-egyszer félrevezették, illetve hogy évekkel ezelőtt jóhiszeműen 'elfogadta a Halál Csókját'?! Errare humanum est! Miért nem bocsátjuk meg neki, hogy akkor tévedett, és miért nem hisszük el, hogy most megváltozott?! Miért nem áll közös érdekünkben, hogy megbocsássunk neki? Csak, mert liberális? Nem volt-e vajon ízig-vérig szabad-elvű Kossuth Lajos, Széchenyi István, Petőfi Sándor és Deák Ferenc?! Az MDF haló porában is 'jaj’be szép', - a viruló-nemzetépítő FIDESZ pedig 'helyből büdös'? Esélyt sem adunk Orbánnak - neki nem!? Ki érti ezt?! Én nem.” Sándor András (1996. XII. 11.): "Nem arról van szó, hogy 'nem bocsátunk meg' Orbánnak. A Soros-indíttatás a tehertétel. Persze, ez a bizalmatlanság gyengülőben van. Jó volna, ha egyszer saját érdekében látványosan feláldozná 'saját érdekét'. Ez olyan hősi halál a csatatéren, amelyből azonnal feltámad és mögé sorakozik mindenki! Kónyáékat, Jeszenszkyéket nem várjuk vissza, ezek gennyes alakok, és undorítóbbak, mint az SZDSZ-esek, mert azok legalább nyílt ellenségek. Nem sírjuk vissza Antall Józsefet. Csurka 'aláírása' nem okvetlenül bűn. Legfeljebb naív volt, mert azt képzelte, hogy az egyik farkassal veri agyon a másikat, mint Toldi. Még nem tudhatta, hogy minden út Rómába, illetve a Balzac-utcába vezet (ott lakott Aczél).” Czike László (1997. I. 31.): "Meggyőződésem, hogy valódi nemzeti egység nélkül ugyanez a koalíció nyeri az 1998-as választásokat. Az egység megteremtéséhez egy nagyformátumú, független, erős férfiúra van szükség, aki a politikai tömeg-vonzás centruma, egyezményes miniszterelnökjelölt, később miniszterelnök lesz. Orbánnak és Torgyánnak meg kell egyezniök egymással. A nehézség az, hogy az egyezségnek csak olyan tartalommal volna szabad létrejönnie, hogy: Orbán Viktor a miniszterelnök, Torgyán József pedig legfeljebb (belügy)miniszter. Erre azonban még nem értek meg az erőviszonyok, bár szerintem már nem kell sokat várni. Ezen az egyetlen dolgon múlik a nemzeti egység." Sándor András (1997. III. 12.): "Létre kellene jönnie az ütőképes és bizalom-felhalmozó egységnek. A sors emberének, semmi kétség, a te 'Győződ’ látszik, s ezen nem változtat az, hogy én el vagyok-e ragadtatva tőle, vagy sem.” Czike László (1997. III. 16.): "A sors embere - 'végre' Te is látod! - valóban Győző! Szerintem ezzel már Lezsák és Giczy is megalkudott, a két Iván már régen jól látja (Deutschnak még szánnak ugyan egy epizód-szerepet!), Torgyán sem dughatja homokba a fejét. A radikális nemzetiek (MIÉP, KDNP?) egyetlen esélye lehetne, ha felfedeznék Orbánt, s mindent elsöprő kampányba kezdenének a nemzeti egység megteremtéséért, amelynek pártoktól független természetes vezére Orbán Viktor. Az egység végső arculatát az határozhatja meg, akié 'a feltalálás' eredeti joga. Éppen ezért sürget az idő. A nemzeti egység, és vezetője Orbán Viktor nagymértékben olyanná fog fejlődni, amilyenné a mai és a holnapi állapotokhoz való igazodás kényszeríti. Lényegében ezért nem értem a magyar politikát! Nagy igazság, hogy a szabadság a felismert szükségszerűség. Ehelyett a nemzeti ellenzéki tábor folyamatosan könnyelműen és ellentmondásosan pót-cselekszik. A FIDESZ tocsikol, az FKgP pedig igyekszik ráülni a gazdatüntetések nyakára, a Néppárt a népet keresi, a KDNP önazonosságát kutatja, az MSZP népi szárnya már a frakciózásról is lemondott, az MDF a lakitelki mozgalom összeurópaivá terebélyesítésén fáradozik, a MIÉP pedig tizenhetedszer hirdet szigorú ítéletet a kormánykoalíció felett. Csupa impotens pótcselekvés! Holott, mi lenne a feladat? - Kell-e sürgősen nemzeti egység? - Kell! - Létrejöhet egyezményes-egyetlen miniszterelnök-jelölt nélkül? - Nem! - Van-e erre alkalmas személy? - Van! - Hány van? - Egy! - Ki az? - Orbán Viktor! - Mögé álljunk-e, egységesen, valamennyien? - Igen! - Felkérjük-e, megkérdezzük-e együtt, hogy elvállalja-e? - Igen! - Tehet-e mást, mint hogy elvállalja? - Nem! Tiszta számítógépes igen-nem döntési mechanizmus. De nem a nép tehet arról, ha ez nem lép működésbe. Az egyhelyben topogásról kizárólag Torgyán József, Giczy György, Lezsák Sándor, Szabó Iván, Latorcai János, Isépy Tamás, Surján László, Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás és Csurka István tehetnek, mert ők ennek az elképesztő abszurd rémdrámának a rendezői és a legfontosabb szereplői is egyben. Mindegyik a hatalom letéteményesének hiszi magát. Folyamatos pót-műsorról gondoskodnak, miközben az ország lassan szétesik. Orbán Viktort végülis meg fogjuk választani miniszterelnöknek. Nem azért, mintha tökéletes lenne, nem azért, mintha ő lenne a 'legkisebb rossz', nem azért, mintha a sok jó közül ő lenne a legjobb, hanem mert (az esélyesek között) ő az egyetlen, aki a feladat megoldására alkalmas. A probléma inkább az, hogy hogyan értessük ezt meg a 'többi érintettel'; - s mit csináljunk a FIDESZ-szel, amely placentának jó volt, de most már le kellene választani az újszülött királyról." Sándor András (1997. III. 19.): "Jó, jó, ott egye fene, jöjjön hát az a híres-nevezetes Orbán Viktor! Mégsem lenne jó túlságosan korán megegyezni benne. Legalább a lehető legkevesebb ideje legyen a Moszad-ügynökségnek célzott aknatelepítésre. Várható, hogy 'elszabadul a pokol', mert ennek az országnak nincs vezetése, ez olyan, mint egy autóbusz, amelynek a vezetője szívinfarktust kapott, viszont a Moszad távirányítású pokolgépei bent vannak, s akkor robbannak fel, amikor a távolból rádióutasítást adnak, akik elhelyezték őket." Czike László (1997. IV. 13.): "Orbán egyáltalán nem romlott, s elég okos ahhoz, hogy ne legyenek illúziói. Más a baj vele, az, hogy mániákusan ‘retteg’, nehogy szélsőjobboldalinak bélyegezzék a liberósok. Azt hiszi, nyílt színvallás nélkül is győzhet. Ez nem illúzió ugyan, viszont elképesztően kockázatos kísérlet. Én azt hiszem, ez a dolog lényegileg kényszerpályán mozog: (1) Az SZDSZ egyetlen esélye Orbán Viktor megbuktatására, ha puccsot szervez ellene, vagy felbérel valakit a belső pártütésre. Talán ez fog történni. (2) A puccsot Orbán leveri, ám ezáltal nyílt színvallásra kényszerül. (3) Innentől Orbán Viktor lesz a nemzeti tábor természetes vezetője.” Sándor András (1997. IX. 15.): "Mert a jelenlegi uralmár-kandidátusok már mind meg vannak környékezve; a prioritást szemlátomást az önkielégítésnek, a személyes hatalmuknak adták. Ez az Idahegy, Paris ezúttal New York - az aranyalmával. A három istennő (ezúttal álljon meg a menet, stb.) Orbán, Torgyán, Horn Gyula. Ők illegetik magukat. S a magyar nép élete? A magyar nép következő évszázadai?! Tölgyessy csak azért tépi izgatottan a haját, ne-hogy az SZDSZ-t kicselező Horn kapja az aranyalmát. Orbán Viktor már a miniszterelnökségre készül és tárcákat osztogat. Torgyán előre iszik a medve bőrére. Isépyék elmennek fiatal demokratának, ott biztosan 'leesik valami'. Katona Tamás azon borong, be kár lenne, ha igazi úriemberek nem jutnának mandátumhoz. S a magyar nép élete? A magyar nép következő évszázadai?! Sándor András (1997. VI. 1.): "Orbán Viktort a bilderbergi kerekasztalnál kijelölték számunkra, s már javában programoznak minket, hogy jövőre őt válasszuk meg Antall és Horn után harmadiknak, és azt higgyük, hogy ez a mi akaratunk. Már megvan ennek a technikája. Rutinkérdés ez. A baromfigyár leghorn-tyúkjai is mind azt hiszik, hogy a Teremtő ketrecbe teremtette őket, automata etetővel. Nem mint-hogyha Orbán Viktor nem lenne esetleg szabad körülmények között is alkalmas erre a magas tisztségre. Lehet, hogy alkalmas lenne, lehet, hogy nem. Világért sem bántjuk őt. Abban azért mégis van némi különbség, hogy egy nemzet a saját életműködése során termel-e ki a maga számára egy kormányfőt, vagy pedig valahol előírják a számára. Ám hogyha történetesen Kossuth Lajost (is) előírták volna valahol kormányzó-elnöknek, - minden bizonnyal nem lenne ott a képe most a szobám falán. Vagyis hát a bunda ismeretében nem olyan auguri művészet tudni, ki lesz a bajnok. A Pető megtette a kötelességét, a Pető mehet. A Horn megtette a kötelességét, a Horn mehet. Orbán Viktor! - Parancs! - Hozzám! - Parancs! - Jövőre maga lesz a főbizalmi! - Értettem!"