Sándor András próféciái
2005.06.19. 19:46
Czike László
Sándor András próféciái négy tételben
1. Egy igazi forradalmár
Idézet Sándor András író, publicista és forradalmár (? 1997.) önéletrajzából:
„1956. október 23-ikán az Írószövetségben voltam, délután a Bem téren, este a Parlamentnél, jelen voltam a Sztálin szobor ledöntésénél is. Újpentelén (ma: Dunaújváros) részt vettem a forradalmi tüntetés előkészítésében, a tömeg meg-választott a Budapestre induló küldöttség vezetőjének. Budapesten tagja lettem az értelmiségi forradalmi bizottságnak és az Országos Nemzeti Bizottságnak. Püski Sándor elnökletével egy 'Magyarok' című lap indítását terveztük.
Nagy Imrétől azonban el voltunk szigetelve, mert őt olyanok vették körül, mint Vásárhelyi Miklós, Erdős Péter, Méray Tibor: a párt 'liberális szárnya', és aktív cionisták. Ők elszigetelték Nagy Imrét a valóságos forradalomtól, és így cselekvésében megbénították.
... 1956. november 4-ikén hajnalban, az ágyúdörgésben, a szélsöpörte kihalt, üres Kossuth Lajos utcán rohantam a Belgrád-rakpartra, az Országos Nemzeti Bizottságba (ez a ház ma a Független Kisgazdapárt székháza) (2004-ben már nem az - Cz. L.), - a kapu zárva volt. Ott álltam egyedül a viharos szélben, az ágyúdörgésben, mögöttem a Duna és a Gellérthegy. Elvégeztetett."
A rendszerváltó magyar állam minduntalan siet leszögezni, mennyire azonosul az 1956-os forradalom és szabadságharc eszmeiségével; sőt, lényegében azt hirdeti, hogy az - 1989. október 23-án Szűrös Mátyás által kikiáltott - új köztársaság már maradéktalanul a magáévá tette 1956 eszméit és mai vezetői azok megvalósításán dolgoznak, éjt nappallá téve, fáradhatatlanul. Ezt az idilli eszményképet némileg beárnyékolja ugyan, hogy Magyarországot újra meg újra, még mindig az utód-párt vezeti az internacionalistából multinacionalistává lett stratégiai semmibe - az az utódpárt, amely vezetőinek zöme nemhogy hallani sem akart az 1956-os forradalom (pl. ‘harmadik utas’) gazdaságpolitikai koncepciójáról, vagy kül-politikai semlegességi elképzeléseiről, de kifejezett averzióval viseltetett eszméi iránt. Sőt, olyannyira, hogy a forradalmat ellenforradalomnak bélyegezték, s a szovjet tankok elvtársi segítségével leverték, vérbefojtották, majd visszaültek a nép nyakára, mintha mi sem történt volna. Némileg elgondolkodtató, hogy sem a társadalmi tulajdon (gyárak, üzemek, vállalatok, stb.) ‘dolgozói önkormányzati’ (vö.: munkástanácsok) irányításából (és tulajdonlásából!), sem a semlegességből (NATO-tagok lettünk!) nem lett semmi, az ország függetlenségét pedig épp most adtuk oda végleg - még mindig nem tudjuk: miért, mennyiért! - az Európai Únió nevű tisztázhatatlan önazonosságú, zavaros szervezeti irányítású, nemzetek feletti képződménynek. Ilyen körülmények között - hiszen ’56 eszméiből az égvilágon semmi nem valósult meg, és most már nem is fog! - igazán nem csodálkozhatunk rajta, ha az országot irányítók között még mindig sokan vannak olyanok, akik síppal-dobbal, nádi-hegedűvel, s dobozos vagy elektromos helyett davaj-gitárral harcoltak a forradalom ellen, s így a győztesek között voltak akkor is, sőt, vannak újra, még ma is. Miközben a valódi ‘56-osok nyomorognak, és ‘a szélárnyékban’ tengődnek ma is, a globalizált multinacionális kaszt-társadalom perifériáján...
A keserű politikai ‘közszólás’, a köpönyegét magán már háromszor körbecsavart újmagyar proli-folklór, a karizmatikus karhatalmista mindehhez csak ennyit tud nagy hetykén hozzátenni: „Na és!” Ennyit dióhéjban ’56 megvalósult eszméiről...
A szerveződő világállamhoz való eltéphetetlen kötődés fundamentuma, hálózati kapcsolat-rendszere volt az első és legfontosabb felépítmény (vö.: ‘demokratikus intézményrendszer’), amit a rendszerváltásunk sürgősen tető alá hozott.
Mégpedig négy, külön-külön is egyformán fontos, a jövőkép szempontjából ‘pár-huzamos’ (Jákin, Boáz, stb.) alappillérre építve:
· A beton alapzatot a Komintern adta: az MSZMP, majd MSZP.
· A változtatás ‘tömegmozgalmát’: a ‘nemzeti’ Grand Orient - a ‘48-as MDF.
· A folyamatba épített ‘gondolatkontrollt’ a Libintern: az SZDSZ.
· A Szép Új Világrend, a jövő csíráit az illuminátus világállami elit: a Fidesz.
2. A bilderbergi főbizalmi
Ámbár a vezéroldal sem maradhat kvázi üresen. Hívjuk ismét segítségül Sándor Andrást, aki 1997. június 1-i levelében a következőket írta róla, nekem: "Orbán Viktort a bilderbergi ‘kerekasztalnál’ kijelölték a számunkra, és már javában programoznak is minket, hogy jövőre őt válasszuk meg Antall és Horn után harmadiknak, és azt higgyük, ez a mi akaratunk. Megvan ennek a technikája. Rutinkérdés ez. A baromfigyár leghorn-tyúkjai is azt hiszik, hogy a Teremtő ketrecbe teremtette őket, automata etetővel... Nem mintha Orbán Viktor nem lehetne szabad körülmények között is alkalmas a magas tisztségre. Lehet, hogy alkalmas lenne, lehet, hogy nem. Világért sem bántjuk őt. Abban azért mégis van némi különbség, hogy egy nemzet a saját életműködése során termel ki a maga számára egy kormányfőt, vagy pedig valahol előírják a számára. Ám ha történetesen pl. Kossuth Lajost előírták volna valahol kormányzó-elnöknek, - minden bizonnyal nem lenne ott a képe ma a szobám falán... Vagyis hát a bunda ismeretében nem olyan auguri művészet tudni, ki lesz a bajnok. A Pető megtette a kötelességét, a Pető mehet. A Horn megtette a kötelességét, a Horn mehet. Orbán Viktor! - Parancs! - Hozzám! - Parancs! - Jövőre maga lesz a főbizalmi! - Értettem!" Ennyit a mesebeli királyfiról, aki még mindig lehet - az is.
3. Állami kamattörlesztés sikkasztásból
Aztán 1997-ben már ezt írta Sándor András, még konkrétebben:
„Ne legyünk reményt-pusztítóan rosszhiszeműek! Tegyük fel, hogy amikor a nemzetközi szabadkőművesség részéről (sic!) nekünk feltálalt Orbán Viktor azt mondja: ha évi egy milliárd dollárnyi külföldi tőke áramlanék be az országba, már úgy tudnók az adósságot törleszteni, hogy nem is éreznők meg - épp olyan naív és bedűtött, mint a magyarok nagy többsége. Horn Gyula már tudja, mitől döglik a légy, ő tudatosan üt a hasára, mondván, hogy máris havi 100 millió dollár tőke siet be ide.” (Ez részben még ma is így van, hiszen az „illuminátus trükkök használati utasítását”, helyes értelmezését elsődlegesen még ma is Horn kapja: on line. De ugye azt már senki nem gondolhatja komolyan, hogy a Fidesz-kormányzás négy éve alatt is szűzi ártatlan, kvázi beavatatlan, naív és bedűtött maradhatott Járai Zsigmond, Varga Mihály, Matolcsy György, Orbán Viktor? Mert a Piramis naivakkal dolgozik ugyan, de direkt hülyékkel soha. - Cz. L.)
„S hogy mitől döglik a légy? Hát attól, hogy a befektetett működő tőkéből nem lehet adósságot törleszteni. Ki törlesztheti az adósságát másnak a pénzéből? Ez közönséges sikkasztás volna. Az államadósság csak privatizációs bevételekből törleszthető, márpedig a privatizációs bevételeknek a legvégéhez érkezett ez a kormánynak nevezett tolvajbanda.
Már csak a Világbanknál jelzálogként lekötött magyar föld a fedezet.
Azért készülnek azt (is) kirántani a lábunk alól.” (Épp most rántják ki. - Cz. L.)
„A Horn Gyula hazugság-tirádáival etetett magyar polgár még azt sem tudja, hogy miközben 30 milliárd dollár (ma már 100-110 Mrd USD-ra nőtt a teljes, bruttó összeg, nem beszélve az ún. ‘tőke-adósságról’, ami a lezajlott privatizáció következménye, és ami után nem kamatot, hanem átlagprofitot szednek tőlünk. - Cz. L.) külső adósság után fizet ez a Básta szekerébe fogott ország évről évre kamatot, aközben 10 milliárd dollár valutatartaléka is van! Ez olyan, mintha valaki, aki több milliót tartogat a bankban, hónapról hónapra új kölcsönöket koldulna ismerőseitől, s rendszeresen a ruháit és a bútorait adogatná el, hogy a kölcsönöket törleszteni tudja. Nos, a magyarázat az, hogy ez a valuta-tartalék nem a kényre-kedvre rugdosott magyaroké! Ez egyszerűen egy garancia-alap: amennyiben ‘kedvezőtlen’ politikai fordulat történik (értsd: a népünk egy szép napon megunja az uzsorás- és betörő-dáridót, ha egyszer végre talpra ugrunk és végre kipofozzuk a korrumpált szolgáikat innen), kimentsék ‘a befektetett’ pénzüket, ami a mi elrablott pénzünk, s még ezt a valutatartalékot (is) elvigyék magukkal.”
4. A globális fasizmus
Végezetül: még egy, összefoglaló idézet Sándor András 1996-ban megjelent "A történelem elmezavara" című könyvéből, a 179. oldalról: "A nemzeti fasizmusok túlélő maradványai ‘zavarják’ a globális fasizmus replikálódó (szervesen ki-épülő) organizmusát: keresztezik ‘a vezetésre eleve elrendelt’ globális világ-elit, illetve ‘a kiszolgáló szerepre eleve elrendelt’ globális embertömeg föld-gömbméretű struktúra-eloszlását. Ennek a globális struktúrának a hormonja a pénz, oxigénje pedig az információ. A migráció elősegítése és szorgalmazása a nemzetek szétoldódását (így a nemzeti célok eltüntetését) és egységes, műhold-hipnotizálta kiszolgáló-tömeg létrehozását célozza az összes kontinensen.
A skinhead-mozgalom megragadt a fasizmus korábbi, ma már ‘időszerűtlen’ állapotában, így a merőben új globális fasizmus számára álcázási lehetőséget ad: a demokrácia jegyében léphet föl a tegnapi fasizmus ellen. A valóság az, hogy a tudomány és a technika új szintje - hozzáférés a nukleáris energiához, az elektronika, a szociotechnika és a tudatbefolyásolás ipari méretűvé válása, az űrtechnika, a génsebészet - megsemmisítette a nemzeti létműhelyeket és életvilágokat, valamint a demokráciát, mint társadalmi működési rendszert. Miután az új rendszert előkészítő fázisok a XX. század első felében a nemzeti társadalmakon belül lezajlottak, a XX. század végére a pénzfolyamatok - mint az emberi energiákat globális méretekben összegyűjtő és szétosztó csatornák - kizárólagossá tételével globálissá tették a fasizmust: megvalósítva Hilferding ‘generálkartell’ látomását.
Ez a válasz a következő kérdésekre, melyek újra meg újra megfogalmazódnak milliárdnyi emberben: a puszta vázzá vált demokratikus intézményrendszer keretein belül miért nincs demokrácia? Miért válik a demokratikus intézmény-rendszer erőszak-érvényesítő mechanizmussá? Miért nem érzi magát otthon az ember saját hazájában? Mért semmisíti meg a szabadságot épp a liberalizmus? Miért tűrnek el hosszú évekig (valójában táplálnak!) oly véres háborúkat, mint a közel-keleti, a vietnami és a délszláv?
A kor a globális fasizmus kora, - bárminek hazudják is világcsászárokká vált tőzsdehiénák. Sajtója és tömegtájékoztatása emberi jogokról és demokráciáról beszél, amíg hazugságai el nem kopnak. Teljhatalmú tőzsdearisztokráciája (a ‘magas intelligencia-hányadosú’ világ-elit) immár ellenőrzés nélkül azt tesz az emberiséggel, amit akar. A világ nemzeteinek, mint kultúrális lényeknek és az önrendelkezés alanyainak kilátása: a halál. És az extrém kétségbeesés zsák-utcába kergeti őket: az öngyilkos terrorba. A Föld bolygó íme az Antikrisztus kezébe adatott, aki az ökológiai katasztrófa felé kormányozza. A politikát, mint pelyvát fújja szerteszét a szél. Már nincs más lehetőségünk, mint lárvaarcunk alatt megőrizve menteni át a rejtett, a mélyben melengetett Krisztus-arcot (az Ember Fiáét az embertelenség pokol-bugyraiban), és Isten-eresz alá húzódva várni be az idők teljességét."
Vác, 2005. február 2.
Czike László
|