Czike László

                        Sándor György Karinthy-gyűrűt kapott    

Az 1970-es és 1980-as évek legendás humoristája, a Magyar Rádió Kabarészín-házának tagja, a Hócipő egykori szerkesztő-stábjának kvázi-alapító résztvevője, a Humor Nagymestere, az egyetlen élő magyar humoralista (ahogy önmagát találóan ‘művészet-szakmailag’ besorolja) - több, mint 10 évnyi önkéntes szám-űzetés után -; íme, visszatért a cirkusz porondjára! Visszatérését a Rádiókabaré teljes társulata egyöntetűen kitörő örömmel fogadta; - senki nem provokálta felesleges kérdésekkel, hol is maradt mostanáig... Egy szombat délelőtti rádiós szereplést - újból ‘bemutatkozást’ - és néhány köztelevíziós beszélgetést (Lakat T. Károllyal, Pallagi Ferenccel) követően június 28-ikán, szombaton a Kossuth- adó Rádiókabaréja teljes adásidejét Sándor Gyurinak szentelte, - műsorára tűzve az 1978-as „Lyukasóra” című egyszemélyes színházat, amelynek S. Gy. alapító szerzője, s máig az egyetlen előadója. A műsor elé Farkasházy Tivadar mondott gyönyörű, szakmai méltató köszöntőt, a visszatérő 65 éves mester tiszteletére...
Az 1978-as Sándor György ma is abszolút aktuális, vállalható; - a ‘Lyukasóra’ poénjai petárdákként pukkantak, tisztára mintha a mai életünkről szóltak volna! Vajon az életünk maradt volna (bárcsak!) ugyanolyan derűs, vagy csak a Gyuri nem öregszik szikrányit sem?! Szívből, önfeledten kacagtunk is rajta a harsogó nyárban, a kertben, - s velünk az összes szomszédok...

Néhány nappal előbb, június 24-ikén Sándor György átvehette a Magyar Rádió Márványtermében a számára kissé megkésve odaítélt Karinthy-gyűrűt, amely a legkiválóbb humoristák életmű-járandósága. Az átadási ünnepségre mintegy 120 ember gyűlt össze; barátok, ismerősök, pályatársak, közéleti személyiségek, meg rádiósok, televíziósok - például özvegy Antall Józsefné, Ilivel, Gyuri feleségével; Nagy Bandó András, Éles István és mások -, hogy szem-és fültanúi legyenek a művész hálából ‘rögtönzött’ 20 perces műsorának, ‘magánszámának’, amelyet a Nap Tv stábja rögzített, Gyárfás Tamás producer megbízásából. Az ünnepséget a Rádiókabaré részéről Sinkó Péter vezette be, igen megható beszédet mondott, - s a legvégén kérte Sándor Gyurit: mindannyiunk kedvéért maradjon most már meg mindörökre gyermeknek...
A Karinthy-gyűrűt Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke adta át, - ámde előtte elmondott egy ‘valóban megtörtént’ friss anekdotát. A napokban megbüntette őt az ORTT, tényszerűen a következők miatt. Egy műsorban Brády Zoltánnal, a KAPU folyóirat főszerkesztőjével beszélgetett, akit idestova 30 éve ismer. Tudta, hogy Brády a meghittebb beszélgetések során nehezen nélkülözi a ‘pipaszót’; így kérte, nyugodtan gyújtson rá a pipájára. A kedves ajánlást az ORTT - hogy, hogy nem! - a dohányzás (tiltott) reklámozásának minősítette...
Sándor György átvette a Karinthy-gyűrűt, boldogan az ujjára - amelyről jó előre méretet vettek! - húzta, - s lőn, a gyűrű szinte azonnal ‘odanőtt’, hogy többé nem is tudta lehúzni. A meghatott művész ezután gazdagon meghálálta alkalmi-ünnepi közönségének, hogy munkaidőben és kánikulában is inkább őt akarták látni és hallani! A nagy atyai előd, Karinthy Frigyes hűséges, szorgalmas és alázatos tanítványának vallotta magát. Aki jól megfigyelte az elhangzott mondatok mögött az előadás kötött belső szerkezetét; megértette, hogy Sándor György semmit sem bízott a véletlenre. Minden poént többnyire egy másik, még mélyebb követett, s a lelkes közönség odaadóan vigyázott, együttműködve figyelt a mester intéseire, - nehogy korai tapsviharral szakítsák meg a poénok egymásra épülését, s ‘lelőjék’ a késleltetett slusszpoént. Az előadóművész lelke minden fontos mondanivalóját belesűrítette ebbe a röpke 20 perces műsorba, mely ‘a mester tanítványa’ szerény önvallomás mellett, minden saját, személyes hitvallását is tartalmazta, - hol saját szavaival, hol pedig halhatatlan szerzőket idézve... Nem szó szerint idézve:
„Lógok a szeren; most már a ‘gyűrűn’ is! Krisztus - a Barabás helyett.” Aztán mintegy belső zsebéből előhúzva; felolvasta saját maga írta búcsúztató beszédét, amelyet kvázi önmaga temetésén kellene majd (valakinek) elmondania. Afféle egyenszilárdságú beszédet írt, miből kedvükre válogathatnak barátok s ellenfelek, kinek-kinek tetszése, vagy hovatartozása szerint. A halotti beszéd kifigurázta közéletünket, a mindennapok ostoba gyűlölködését, - és a karikatúráját, a méltó tükörképét adta a politika által művileg megosztott közgondolkodásunknak...
Észrevétlenül úsztak be a fülünkbe Karinthy Frigyes, majd József Attila szavai:
„Nem is a falka volt erősebb, apróvadak tángáltak el. Inkább egyenek meg a férgek, minthogy a férget megegyem.” S a költővel együtt meghatóan vallotta meg a mai Magyarországért is aggódó mély hazaszeretetét: „Istenem, add, hogy ne legyünk gyarmat!”

Június 29-ikén este Sándor György a köztelevízió vendége, Friderikusz Sándor ‘A szólás szabadsága’ című műsorában. A mi Sándorunk biz’ arról faggatja a mi Gyurinkat, miért is menne most jobbról, a Magyar Nemzettől; balra, újra vissza a Hócipőhöz? Sándor György először mint az önérzetében megbántott, meg nem értett, egyszerű nyíltszívű ember; zavarba jön, kicsit megijed a kérdés esetleges rejtett hátsó szándékától. Aztán kiegyenesedik, megtalálja a megfelelő szavakat, s karakánul kifejti külön véleményét. „Nem! Az embereknek nem lényegük, hogy jobb-, vagy baloldaliak! Ez egy mesterségesen gerjesztett ellentét! Én most nem jobbról balra megyek, hanem vissza az egyes emberekhez, a közönségemhez! Rájöttem, hogy nem lehet csak úgy, általánosságban szeretni az emberiséget, ezért elhatároztam, hogy mindenkit személyesen szólítok meg, a barikád mind-két oldalán. Híd szeretnék lenni, hogy mi emberek újra szót értsünk egymással.”

Sándor György - aki író, publicista, szerkesztő, dramaturg, humorista, moralista és előadóművész egyszemélyben - újra ellenállhatatlan! Új önálló esteket tervez, ír, fáradhatatlanul dolgozik s fiatalos hévvel tör új küldetése beteljesítésére. Az e világi kincseknek, a vagyonnak s hatalomnak fittyet hányó tiszta kisember naiv magabiztosságával, derűlátásával és szerénységével. Akinek itt a Földön nincsen veszíteni valója, az a lelkében a leggazdagabb...
Nem mondhatta el senkinek, elmondta hát mindenkinek.

Vác, 2003. július 1.

                                                                  Czike László