A Templomosok bukása a XIV. század első felére tehető. Igazából pontosan megtudjuk határozni a templomosok bukásának idejét, ám nézőpont kérdése szerint szokták megnevezni. Az egyik ilyen dátum 1314-re tehető, Jacques de Molay, francia nagymesterhalálával egybeteendő, a másik pedig 1312, amikor a pápa feloszlatta a rendet. A nagy kérdést az szokta jelenteni ezzel a témával kapcsolatban, hogy vajon miért törölték el a kereszténység legnagyobb harcosainak, szerzeteseinek, a legvallásosabb emberek rendjét. E rendben ugyanis hősök haltak meg a pápáért, az egyházért, azért, hogy utána az pusztítsa el őket, amiért harcoltak.

A templomosrend 1118-ban alakult (?) és az alatt a majdnem kétszáz év alatt, mialatt lovagrend voltak, Európa leggazdagabb szervezetévé váltak. A Szentföldön alakult társaság volt, céljuk Jeruzsálem és a Szentföld megvédése a pogányok erejei ellen. Ám ez nem nagyon sikerült, sőt majdnem száz évvel a rend alapítása után már Európában volt a központja a rendnek. Nagy birtokokat szerztek a kontinensen, és (bár egy szerzetesrend is volt egyben) hihetetlenül nagy vagyonuk volt.

Ez okozta a bukásukat. Ugyanis egy kapzsi francia király szemet vetett a templomosok vagyonának. Ez a király Szép Fülöp volt. Akciója akkor kezdődött, amikor V. Kelemen lett a pápa (1305). 1307.ben pedig a templomosok utolsó éjszakája közeledett. Október 13-án, pénteken Fülöp király emberei megszállták a templomos várakat, a lovagokat pedig letartóztatták. Ez az éjszaka megpecsételte a templomosok sorsát. Kelemen pápa csak egy báb volt Fülöp király kezében, azt csinálta, amit ő mondott. A vád eretnekség volt. Ez abban teljesedett ki, hogy a templomosok bálványimádók, istengyalázók és homoszekszuálisok voltak (nem tudom feltűnt-e valakinek ebből, hogy akkor máglyahalállal bűntették a homoszekszualitást, ma meg felvonulásokat szerveznek nekik). Az istengyalázás abban teljesedett ki, hogy le kellett köpniük a keresztet, amin Jézus volt megfeszítve. Gyanítható, hogy ez nem igaz. De ha az lett volna, akkor sem azért, mert meg akarják tagadni Istent, csak adódhatnak olyan körülmények, amikor szükség lehet arra, hogy Isten szent törvényei ellen védkezzenek. Ezeket a vallomásokat a templomosoktól sikeresen kicsikarták, úgy, hogy szabadulást ígértek nekik.

A pápa el is akarta engedni 1312-ben a lovagokat, de Fülöp nem érte be ennyivel. Ám nehéz helyzetbe került, amikor vád alá helyezte a már említett Jacques de Molay-t és több templomos vezetőt. Ugyanis ekkor a templomosok mindent visszavontak, amit addig vallottak, és országszerte nagy kivégzéseket hajtottak végre a Domonkos rendi inkvizítorok. A per 2 éven át tartorr még, Fülöp a végén elérte célját.

Jacques de Molay 1314. március 18-án halt meg. Erről így ír Földi Pál a "Templomos lovagok titkai" című regényében:

"Jacques de Molay, az egykori nagymester azonban előrébb lépett és olyan erőteljes hangon, amelyet senki sem nézett ki belőle, beszélni kezdett. [...]-Életem utolsó perceiben be kell ismernem, hogy bűnös vagyok! Az én bűnöm pedig az, hogy hazudtam. Hazudtam, amikor a kínzások hatására megtettem a beismerő vallomásokat, amelyeket tőlem kicsikartak, és amelyek közül semmi sem igaz... [...] A nagymestert eddig elkerülték a lángok, a pribékek most vaskampókkal szították a tüzet körülöte. A láng kígyója végül belekapott fehér szakállába és hajába. Mintha egy őrült próféta lángolt volna a máglyán. Az egyik kövér bíboros eltakarta szemét és felnyögött: Illés próféta... És a próféta lángokban álló arccal, rémítő hangon kiáltotta, túlharsogva a fahasábok egyre erősebb percegését: - Kelemen pápa, Fülöp király, Nogaret! Egy éven belül Isten ítélőszéke elé idézlek benneteket... A lángok behatoltak a nagymester szájába és elfojtották utolsó szavait. Csak az égő fa sercegése hallatszott. [...] Egy marék hamu, ennyi maradt a híres-nevezetes Templomos Lovagrendből."